Gfv.30068/2023/4 – Kúria

(5)bekezdésének alkalmazására az, hogy az alperes csak a bíróság felhívására vette fel a kapcsolatot a felszámolóval, illetve az iratanyagot csak késedelmesen bocsátotta a felszámoló rendelkezésére, ha az nem akadályozta meg, illetve nem nehezítette az adós valós pénzügyi helyzetének a feltárását. Önmagában nem alapozza meg az utóbb felszámolás alá került adós vezetőjének felelősségét a taggyűlés összehívásának elmulasztása, ha azzal nincs okozati összefüggésben az adós vagyonvesztése. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete Az ügy száma: Gfv.VI.30.068/2023/

1. A tanács tagjai: Dr. Simonné dr. Gombos Katalin a tanács elnöke Dr. Tibold Ágnes előadó bíró Dr. Döme Attila bíró Dr. Farkas Antónia bíró Dr. Madarász Anna bíró A felperes: ... A felperes képviselője: Gerber Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Gerber Miklós ügyvéd) Az alperes: ... Az alperes képviselője: Dr. Pintér Gyula János ügyvéd A per tárgya: vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma: Pécsi Ítélőtábla, Gf.IV.40.025/2022/
2. számú ítélet Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: Kaposvári Törvényszék, 12.G.40.078/2020/64/II. számú ítélet Rendelkező rész A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 24.000 (huszonnégyezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget. Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. Indokolás Kúria VI.Gfv.30.068/2023/4 2 A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás [1] A cégjegyzékbe
3. július 28-án bejegyzett A... K.... F.... T.... (a továbbiakban: Kft.) ügyvezetője – és
4. augusztus 14-től egyedüli tagja – az alperes volt. Az alapító tagok a Kft. 3.000.000 forint összegű törzstőkéjét a siófoki 9576/A. helyrajzi számú ingatlanon álló felépítmény (a továbbiakban: pavilon) rendelkezésre bocsátásával biztosították. [2] Az elsőfokú építésügyi hatóság – a felperes által kezdeményezett eljárásban – a
5. július 16-án kelt határozatával kötelezte a Kft.-t a pavilon 30 napon belüli elbontására. A Kft. fellebbezést nyújtott be e határozat ellen, a másodfokú hatóság az elsőfokú hatóság határozatát hatályában fenntartotta. A Kft. közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti keresetét a Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elutasította. A Kft. ezt követően,
6. október 24-én elhatározta a jogutód nélküli megszűnését. Végelszámolásának kezdő időpontja
7. november
8. napja volt. [3] A végelszámolás alatt a Kft. ellen – a pavilon lebontása miatt eredménytelen székhelyáthelyezésre tekintettel – hivatalból kényszertörlési eljárás indult. A cégbíróság a kényszertörlési eljárást utóbb megszüntette, és kezdeményezte a felszámolási eljárás megindítását, tekintettel arra, hogy a Kft. perben félként vett részt. A Kft. felszámolásának kezdő időpontja
9. február
10. napja volt. [4] A felszámoló
11. április 2-án kérte a felszámoló bíróságtól, hogy sújtsa az alperest pénzbírsággal, mert nem tett eleget a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló
12. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.)
13. §-ában foglalt kötelezettségeinek. Az alperes a bíróság felhívására –
14. április 29-én elektronikus levélben – felvette a kapcsolatot a felszámolóval, és megküldte a 2017-
15. évek főkönyvi kivonatait és kartonjait, majd – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) általi lefoglalás megszűnését követően – átadta a Kft. 2015-
16. évi könyvelését, az erre az időszakra szóló főkönyvi kivonatokat és a tárgyi eszköz nyilvántartást. [5] A felszámolási eljárásban a felperes 2.252.257 forint hitelezői igényt jelentett be, amelyet a felszámoló visszaigazolt. [6] A Kaposvári Törvényszék a
17. december 29-én jogerőre emelkedett végzésével elrendelte a Kft. egyszerűsített felszámolását a Cstv. 63/B. §

(1)bekezdése alapján, figyelemmel arra, hogy az adós vagyona a várható felszámolási költségek fedezetére sem volt elegendő. A bejelentett hitelezői igények kielégítésére nem került sor. [7] Siófok Város Önkormányzata mint hitelező pert indított az alperes ellen a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdésére alapítottan az alperes vezető tisztségviselői felelősségének megállapítása iránt. A hitelezői érdeket sértő magatartást abban jelölte meg, hogy az alperes a bontás végrehajtásáról nem gondoskodott. A Kaposvári Törvényszék a

1. január 13-án jogerőre emelkedett 7.G.40.054/2020/
2. számú ítéletével a keresetet elutasította. A kereseti kérelem és az alperes védekezése [8] A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdése alapján állapítsa meg, hogy az alperes a Kft. fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkeztét (2015. december 31.) követően az ügyvezetési feladatait nem a hitelezők Kúria VI.Gfv.30.068/2023/4 3 érdekeinek figyelembevételével látta el, és ezzel okozati összefüggésben a Kft. vagyona 6.770.000 forinttal csökkent. Álláspontja szerint alkalmazandó a Cstv. 33/A. §

(5)bekezdése, mert az alperes a Cstv.

1. §-ában írt kötelezettségeinek csak késedelmesen tett eleget. A hitelezői érdekeket sértő magatartásként arra hivatkozott, hogy az alperesnek
2. december 31-től az lett volna a feladata, hogy a Kft.-t szabályozott módon kivezesse a gazdasági életből, de ilyen eljárást 2018 decemberéig nem kezdeményezett. A kényszertörlési eljárásra azért került sor, mert az alperes a Kft. székhelyét olyan címre (a pavilonba) kívánta áttenni, amelynek használatát jogerősen megtiltották, holott az előző székhely (az alperes tulajdonában álló ingatlan) rendelkezésre állt. Az alperes a Kft. veszteséges gazdálkodása ellenére a céget fenntartotta, a működését nem normalizálta. [9] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Érdemi védekezése szerint a felszámolási eljárásban eleget tett a Cstv. szerinti kötelezettségeinek, a tevékenységet lezáró mérleget határidőben átadta, a cég iratait pedig azt követően adta át, hogy azokat a NAV kiadta. Vitatta, hogy a Kft. fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt. Állította, hogy a működéséhez szükséges fedezetet pótbefizetéssel szükség esetén maga biztosította. A felperes által megjelölt hitelezői érdekeket sértő magatartásokkal összefüggésben arra hivatkozott, hogy a felperes – mint a pavilon alatt fekvő földterület tulajdonosa – akadályozta meg, hogy a Kft. a pavilonban üzleti tevékenységet folytasson. A felperes bejelentése miatt volt sikertelen a székhelyáthelyezés is. Kiemelte, hogy a Kft. egyetlen vagyontárgya a pavilon volt, ami az elbontása következtében megsemmisült, ez azonban nem róható fel az alperesnek. Az első- és másodfokú ítélet [10] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Úgy ítélte meg, hogy a Cstv. 33/A. §

(5)bekezdésében foglalt vélelem az alperes vonatkozásában beállt. Az alperes felelősségét azonban nem találta megállapíthatónak, egyrészt azért, mert megítélése szerint nem volt megállapítható, hogy a Kft. fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben lett volna 2015. december 31-től, másrészt amiatt, mert az alperes nem csak a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően, hanem már azt megelőzően sem vállalt az adós pénzügyi helyzetéhez képest indokolatlan üzleti kockázatot, illetve igazoltan valamennyi, a vezető tisztséget betöltő személytől elvárható intézkedést megtett a Kft.-t érő veszteségek, ekként a hitelezői veszteségek elkerülése érdekében. [11] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét – eltérő indokolással – helybenhagyta. [12] Nem értett egyet az elsőfokú bírósággal abban, hogy a Cstv. 33/A. §

(5)bekezdésében írt feltételek a perbeli esetben fennállnak. E rendelkezés célja ugyanis az, hogy kiküszöbölje azokat a bizonyítási nehézségeket, amelyek a felszámolás alá került adós iratai hiányosságából erednek. Ez nem szankció a vezető tisztségviselővel szemben, hanem a mulasztás következtében előállt helyzet eljárásjogi megoldását adja meg. Jelen ügyben rendelkezésre álltak a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdése törvényi tényállási elemek bizonyításához szükséges iratok mind a felszámoló nyilatkozata alapján, mind abból tényből következően is, hogy az egyszerűsített felszámolásra nem irathiány, hanem vagyonhiány miatt került sor. A Cstv. 33/A. §

(5)bekezdése alkalmazására pusztán a kötelezettség késedelmes teljesítése miatt nem kerülhet sor. [13] Így a felperesnek kellett bizonyítania a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdés első fordulata szerinti felelősség megállapításához szükséges tényállási elemeket: az adós Kúria VI.Gfv.30.068/2023/4 4 fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkezését és annak időpontját, az ezt követően tanúsított, hitelezői érdeket sértő alperesi magatartást vagy mulasztást, a bekövetkezett vagyoncsökkenést, valamint az alperesi magatartás és a vagyoncsökkenés közötti ok-okozati összefüggést. [14] A másodfokú bíróság kifejtette, a vagyoncsökkentő magatartások körében konkrét, kimutatható, vagyoncsökkenést eredményező magatartásokat lehet vizsgálni. A vezető tisztségviselőtől elvárható magatartásra általánosságban való hivatkozás nem állítható okokozati összefüggésbe konkrét – a felperes által egyébként meg sem jelölt – vagyoncsökkenéssel. A felperes által megjelölt magatartások közül a kényszertörlési eljárás elrendelése körében állított mulasztás, a Kft. gazdasági életből történő kivezetésének elmaradása, a pavilon értékesítésének hiánya még elviekben sem minősülnek vagyoncsökkentő magatartásnak, ezért felelősséget nem alapozhatnak meg. A pavilon bontási költsége valóban növelte a Kft. kötelezettségeit, ez azonban nem az alperes magatartására vezethető vissza, hanem arra, hogy a jogerősen elrendelt bontási költségekre a Kft.-nek nem volt anyagi fedezete. Az pedig, hogy az alperes ennek fedezetét nem biztosította a saját vagyonából, nem alapozza meg a felelősségét. Tény, hogy a pavilon lebontása miatt a Kft. vagyona megsemmisült, azonban ez nem az alperes magatartásának, hanem a hatóság döntésének a következménye volt. Az alperes ugyanakkor a jogorvoslati eljárások kezdeményezésével mindent megtett annak érdekében, hogy a Kft. vagyona megmaradjon. Az a tény, hogy ez nem vezetett eredményre, szintén nem alapozza meg a felelősségét. A felperes nem jelölt meg olyan alperesi magatartást sem, amely vagyoncsökkenést eredményező indokolatlan kockázatvállalásnak minősülne. [15] Mivel a felperes nem állított olyan vezető tisztségviselői magatartásokat, amelyek a felelősség megállapítására alkalmasak volnának, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének tényére és időpontjára nem volt szükséges tényállást megállapítani, ezért nem kellett erre vonatkozó bizonyítást lefolytatni, és – a Cstv. 33/A. §

(5)bekezdése szerinti feltételek vitatottsága folytán – a bizonyítás körében a felek között fennálló vitás helyzet miatt nem volt szükség a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 237. §

(2)bekezdése szerinti anyagi pervezetésre sem. A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem [16] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és – tartalma szerint – az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a keresetének helyt adó ítélet hozatalát, másodlagosan a jogerős ítélet elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Állította, hogy a jogerős ítélet sérti Pp. 266. §

(1)bekezdését, 279. §

(1)bekezdését, valamint a Cstv. 33/A. §

(1)és

(3)-

(5)bekezdéseit. [17] A felperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a felperes által kezdeményezett eljárásban az építési hatóság kötelezte a Kft.-t arra, hogy pavilont bontsa le. Ezzel szemben a Siófok Város Polgármestere rendelte el a pavilon bontását egy hivatalból indult településképi kötelezési eljárás eredményeként. Ezzel összefüggésben a felperes azt hangsúlyozta, hogy az alperes a Kft. ügyvezetőjeként építési engedély nélkül végeztetett engedélyhez kötött tevékenységet 2014 júliusában és augusztusában. Ennek következménye volt a felperes által kezdeményezett fennmaradási engedélyezési eljárás, amivel összefüggésben indult településképi kötelezési eljárás. Kúria VI.Gfv.30.068/2023/4 5 [18] Tévesen állapította meg továbbá a másodfokú bíróság azt is, hogy a pavilon lebontására tekintettel eredménytelen székhelyáthelyezés miatt került sor a kényszertörlési eljárásra. Valójában a pavilon használatának a megtiltására már 2016-ban sor került, a székhelyáthelyezés emiatt már eleve nem volt elfogadható. A felperes megítélése szerint önmagában az a tény is cáfolja a jogerős ítélet azon megállapítását, miszerint az alperes mindig bocsátott rendelkezésre anyagi eszközt a Kft. működésének biztosítása érdekében, hogy az alperes a továbbiakban nem volt hajlandó biztosítani a Kft. székhelyét a saját ingatlanában. [19] Tévesen szerepel az is a jogerős ítéletben, hogy a felperesnek pusztán az volt az érvelése, hogy az alperesnek szabályozott módon ki kellett volna vezetnie a társaságot a gazdasági életből, ezzel szemben a felperes arra is hivatkozott, hogy az alperes nem tartotta be a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 3:189. §

(1)bekezdés b) pontját és

(2)bekezdését, valamint a Ptk. 3:133. §

(2)bekezdését, annak ellenére, hogy legkésőbb a 2016. évi beszámoló elfogadásakor már fel kellett ismernie az intézkedési kötelezettségét. Ha ezen jogszabályi kötelezettségének eleget tett volna, meg tudta volna akadályozni a vagyoncsökkenést és hitelezői igények kielégítése sem lehetett volna veszélyben. [20] A másodfokú bíróság azt rótta fel a felperesnek, hogy nem nevezett meg olyan vagyoncsökkenést eredményező alperesi magatartást, amely indokolatlan kockázatvállalásnak minősül. Nem vette azonban figyelembe, hogy a mulasztás is lehet olyan magatartás, amely kimeríti a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdése szerinti jogszabályi feltételeket. Az adott esetben éppen az alapozza meg az alperes felelősségét, hogy nem tett eleget a jogszabályi kötelezettségének, amely független attól, hogy a Kft. egyedüli tagja szintén az alperes volt. Azzal vállalt az alperes észszerűtlen kockázatot, hogy „szó szerint nem tett semmit”. [21] A másodfokú bíróság jogszabálysértéssel állapította meg, hogy az adott ügyben nem alkalmazandó a Cstv. 33/A. §

(5)bekezdése, mert az alperes a Cstv. 33. §

(1)bekezdés c) pontját késedelmesen, azaz nem megfelelően teljesítette. A felperes álláspontja szerint e körben szükséges lett volna a Pp. 237. §

(1)és

(2)bekezdései szerinti anyagi pervezetés, mert az elsőfokú bíróság szerint fennállt a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet (igaz, hogy annak kezdő időpontját nem állapította meg), a másodfokú bíróság viszont azt figyelembe sem vette. [22] A felperes hangsúlyozta, ettől függetlenül is a felperes igazolta a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdésében írt feltételeket, ugyanakkor az alperes nem tudta bizonyítani

(4)bekezdés szerinti mentesülését. [23] A felperes változatlanul állította, hogy az alperes fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt, figyelemmel arra, hogy a bírói gyakorlat szerint annak megállapítása körében a gazdálkodási mutatók és likviditási gyorsráta az irányadó. Ennek megfelelően az már megállapítható

1. december 31-től, de legkésőbb
2. július 2-től, mert ekkor kezdeményezett a NAV a Kft.-vel szemben végrehajtási eljárást. A felperes hivatkozott ezen felül arra is, hogy a közöttük folyamatban lévő perekben a Kft. illetékfeljegyzési jog engedélyezését kérte, előadva, hogy még a kis összegű illetékek megfizetésére sem képes. [24] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Azt hangsúlyozta, hogy a Kft.-nek nem voltak hitelezői a végelszámolási eljárás kezdetéig. Az adóvégrehajtás alapja sem adótartozás volt, hanem egyrészt az utóbb visszavont fennmaradási engedéllyel együtt megállapított építésrendészeti bírság, másrészt az amiatt kiszabott bírság, hogy a felperes magatartása miatt az alperes nem tudott eleget tenni a pavilonnal kapcsolatos karbantartási munkáknak. A hatóság ezen bírságok behajtására tett intézkedést, amelyet az adóhatóság folytatott le. Éppen arra tekintettel, hogy az egyszemélyes Kúria VI.Gfv.30.068/2023/4 6 Kft.-nek az alperes volt az egyedüli tagja, így biztosítani tudta a szükséges pénzügyi forrást, függetlenül a likviditási rátától. A Kúria döntése és jogi indokai [25] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp.
3. §

(1)bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta, és az ott megjelölt okokból nem találta jogszabálysértőnek. [26] A felperes a felülvizsgálati kérelmében mind eljárási, mind anyagi jogszabálysértésekre hivatkozott. Eljárási szabálysértésként megjelölte a Pp. 266. §

(1)bekezdését is, amely szerint a bíróság az ellenérdekű fél által beismert, a felek által egyezően előadott, az ellenfél által bírói felhívás ellenére nem vitatott vagy e törvény értelmében nem vitatottnak tekintendő tényállítást valósnak fogadhatja el, ha annak tekintetében kételye nem merül fel. Nem fejtette ki azonban, hogy álláspontja szerint e rendelkezést a jogerős ítélet mennyiben és milyen okból sérti. A Kúria utal e körben arra, hogy a Pp. 413. §

(1)bekezdés b) pontja, valamint az azt értelmező, az eljárásjogi tárgyú elvi iránymutatásoknak az új Pp. hatálybalépése folytán történő felülvizsgálatáról szóló 1/

1. Polgári jogegységi határozat értelmében a Pp. alkalmazása körében is megfelelően irányadó, a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának egyes kérdéseiről szóló 1/
2. (II. 15.) PK vélemény alapján a felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja (Kúria Pfv.I.22.488/
3. - BH
4. 53.). Ha a fél a felülvizsgálati kérelmében több, egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell a fenti tartalmi követelményekkel [1/
5. (II.15.) PK vélemény
6. pont, Kúria Gfv.VII.30.577/2016/
7. - BH2017.196.]. Mindebből következik, hogy nem vizsgálhatók érdemben a felülvizsgálati kérelem azon hivatkozásai – jelen esetben a Pp.
8. §

(1)bekezdésének állított megsértése – amelyek esetében a Pp.-ben meghatározott tartalmi követelmények maradéktalanul nem teljesültek (Kúria Pfv.V.20.301/2015. - BH2015.307.). [27] A felperes a Pp. 279. §

(1)bekezdésének sérelmét arra alapítottan állította, hogy a másodfokú bíróság a tényállást tévesen, illetve pontatlanul állapította meg a tekintetben, hogy milyen eljárás keretében kötelezték a Kft.-t a pavilon elbontására. Ez álláspontja szerint azért hatott ki az érdemi döntésre, mert az ügy időbeli lefolyása körében döntő jelentősége van annak, hogy az alperes a Kft. ügyvezetőjeként engedély nélkül folytatott engedélyköteles építési tevékenységet a pavilonon 2014 júliusában, illetve augusztusában. Ennek voltak ugyanis a következményei a további eljárások, végső soron a pavilon elbontására kötelezés. [28] A Kúria hangsúlyozza, a Pp. 424. §

(1)bekezdése értelmében eljárási szabálysértés csak abban az esetben alapozhatja meg a jogerős határozat hatályon kívül helyezését, ha az kihatott az érdemi döntésre, ami az adott esetben nem állapítható meg. A felperes által lényegesnek tekintett körülmény – a 2014-ben végzett engedély nélküli építési tevekénység – jelen, a Cstv. 33/A. §-ra alapított perben semmilyen relevanciával nem bír, hiszen az még a felperes által állított fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét, 2015. december 31-ét megelőzően történt. A Cstv. 33/A. §

(1)bekezdésére alapított kereset alapján kizárólag a vezető tisztségviselő ezt követően tanúsított magatartásának, ezen belül is csak az adós vagyoncsökkenését, vagy a hitelezők teljes mértékű kielégítését meghiúsító, a hitelezők összességének érdekeit figyelmen kívül hagyó vezetői magatartásnak van jelentősége. Kúria VI.Gfv.30.068/2023/4 7 [29] Az adott ügyben a jogerős ítélet lényegi megállapítását az képezte, hogy a Kft.-t kötelezték a pavilon elbontására, és a Kft. e határozattal szemben kezdeményezett jogorvoslati eljárásai nem vezettek eredményre. Ezeket a tényeket a felperes sem tett vitássá a felülvizsgálati kérelmében. Így a tényállás megállapítása körében a bontáshoz vezető eljárás kezdeményezésével, a bontást elrendelő szervvel kapcsolatban vétett esetleges pontatlanságnak nincs relevanciája. [30] Hasonlóképpen annak sincs relevanciája, hogy a milyen alapon utasította el a cégbíróság a székhelyáthelyezésre irányuló változásbejegyzési kérelmet, amely végül a kényszertörlési eljáráshoz vezetett. A felperes a felülvizsgálati kérelmében nem cáfolta a másodfokú bíróság azon megállapítását, hogy az alperes kényszertörlési eljárás elrendelése körében állított mulasztása elviekben sem minősül vagyoncsökkentő magatartásnak, ezért e körben sem állapítható meg az érdemi döntésre kiható eljárási szabálysértés. [31] A felperes által megjelölt anyagi jogszabálysértések [Cstv. 33/A. §

(1)és

(3)-

(5)bekezdések] alapján a Kúriának elsőként abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy jogszerű-e a másodfokú bíróság álláspontja, miszerint a Cstv. 33/A. §

(5)bekezdése alkalmazására pusztán a kötelezettség késedelmes teljesítése miatt nem kerülhet sor. Másként fogalmazva, a vezető tisztségviselőt terhelő, a Cstv. 31. §

(1)bekezdés b) pontja szerinti iratátadási kötelezettség késedelmes teljesítése az adott esetben a kötelezettség nem megfelelő teljesítését jelentette-e. A Kúria megítélése szerint a másodfokú bíróság helytállóan mellőzte a Cstv. 33/A.

(5)bekezdésének az alkalmazását, értékelve e körben azt a felek által egyezően előadott körülményt is, hogy az iratanyag 2020. április 30-ig lefoglalás folytán a NAV-nál volt, ezt követően azt az alperes haladéktalanul megküldte a felszámolónak. [32] Az a körülmény, hogy az alperes csak a bíróság felhívására vette fel a kapcsolatot a felszámolóval, illetve az iratanyagot is csak késedelmesen (de a felperes által sem vitatottan teljeskörűen) bocsátotta a felszámoló rendelkezésére, nem akadályozta meg, illetve nem nehezítette az adós valós pénzügyi helyzetének a feltárását, aminek eljárási megoldására hivatott a bizonyítási teher megfordítását előíró rendelkezés, ahogyan arra helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság. [33] A felperest terhelte ezért a jogerős ítéletben írtaknak megfelelően a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdése szerinti törvényi tényállási elemek bizonyítása. A felperes a felülvizsgálati kérelmében e körben lényegében arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság nem foglalkozott azzal a felperesi érveléssel, hogy az alperes nem tett eleget az őt a Ptk. 3:133. §

(2)bekezdés és 3:189. §

(1)bekezdés b) pontja és

(2)bekezdése alapján terhelő kötelezettségének, nem tett semmit a Kft. tőkehelyzetének reparálása és a hitelezők igényeinek kielégítése érdekében, amivel ésszerűtlen kockázatot vállalt. Arra helytállóan hivatkozott a felperes, hogy a jogerős ítélet az ügyvezetőt a Ptk. alapján terhelő intézkedés elmulasztásával kapcsolatos indokolást nem tartalmaz, azonban olyan megállapítást sem tett a másodfokú bíróság, hogy a vezető Cstv.-n alapuló felelősségét csak aktív magatartás alapozhatná meg. A jogerős ítélet [16] pontjában kifejezetten utalt arra, hogy a felperest a hitelezői érdeket sértő alperesi magatartás vagy mulasztás bizonyítása terhelte. [34] A Kúria hangsúlyozza, az alperest mint a Kft. ügyvezetőjét kizárólag a Ptk. 3:189. §

(1)bekezdés b) pontja szerinti kötelezettég terhelte. A további felhívott rendelkezések címzettje a társaság tagsága. A felülvizsgálati kérelemben is hivatkozottak szerint el kell különíteni az alperest tagként, illetve ügyvezetőként terhelő kötelezettségeket. A Ptk. 3:189. §

(1)bekezdés b) pontja szerinti kötelezettéggel összefüggésben a Kúria gyakorlata következetes: nem alapozza meg a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben lévő, és utóbb felszámolás alá került adós vezetőjének felelősségét önmagában a taggyűlés összehívásának elmaradása (egyszemélyes társaság esetén az egyedüli tag döntésének kezdeményezése), amennyiben azzal nincs okozati összefüggésben az adós vagyonvesztése (Kúria Kúria VI.Gfv.30.068/2023/4 8 Gfv.VII.30.080/2016/5., Gfv.III.30.323/2022/8.). A Kft. vagyonvesztése az adott esetben nem ezzel a mulasztással, hanem azzal állt összefüggésben, hogy az egyedüli vagyont képező pavilont hatósági intézkedés alapján le kellett bontani, az megsemmisült. [35] Alaptalanul állította a felperes, hogy az alperes passzív magatartása vezetett a hitelezők kielégítésének a meghiúsulásához. Az alperes az elsőfokú ítéletben részletesen ismertetett eljárások megindításával, az ellene indított eljárásokban való aktív védekezéssel, a jogorvoslati lehetőségeket is kimerítve igyekezett megóvni a Kft. vagyonát jelentő pavilont a Kft. működésének biztosítása érdekében. Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy nem alapozza meg az ügyvezető felelősségét a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdése alapján az, hogy a társaság megmentése érdekében tett indokolt intézkedései végül nem vezetnek eredményre. [36] Figyelemmel arra, hogy a jogerős ítélet felperes által sem cáfolt megállapítása szerint a felperes nem állított olyan vezető tisztségviselői magatartásokat, amelyek a felelősség megállapítására alkalmasak volnának, és az alperest a Kft. vagyonvesztését eredményező mulasztás sem terheli, a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdésében meghatározott törvényi tényállási elemek konjunktivitása következtében nem követett el a másodfokú bíróság jogszabálysértést azzal, hogy nem vizsgálta a Kft. fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkezésének tényét és időpontját. A felperes a felülvizsgálati kérelmében arra is hivatkozott, hogy a másodfokú bíróságnak e körben anyagi pervezetést kellett volna lefolytatnia, azonban nem jelölte meg, hogy milyen indokkal tartaná szükségesnek a Pp. 237. §

(1), illetve

(2)bekezdése szerinti anyagi pervezetést, annak elmulasztása miért valósított meg eljárási szabálysértést, ezért a Kúria – utalva a [26] pontban kifejtettekre – a felülvizsgálati kérelem ezen hivatkozását érdemben nem vizsgálhatta. [37] Mivel a felperes a másodfokú bíróság helytálló álláspontja szerint nem tett eleget az őt terhelő tényállítási és bizonyítási kötelezettségének, értelemszerűen nem vizsgálta a Cstv. 33/A. §

(4)bekezdésében meghatározott mentesülési okokat, ezért a jogerős ítélet eleve nem sértheti a hivatkozott rendelkezést. [38] A Kúria mindezekre tekintettel a Pp. 424. §

(1)bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. [39] Az eredménytelen felülvizsgálati kérelemre tekintettel a Kúria a Pp. 83. §

(1)bekezdése alapján kötelezte a felperest az alperes ügyvédi munkadíjból álló felülvizsgálati eljárási költségének megfizetésére a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §

(3)és

(5)bekezdése alapján. [40] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 405. §

(1)bekezdése folytán alkalmazandó 376. §

(1)bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. [41] Az ítélet elleni felülvizsgálatot a Pp. 407. §

(1)bekezdés d) pontja zárja ki. Alkalmazott jogszabályok és joggyakorlat [42] [43] 1991. XLIX. törvény 33/A. §

(1),

(5)Gfv.VII.30.080/2016/5., Gfv.III.30.323/2022/8. A döntés elvi tartalma Kúria VI.Gfv.30.068/2023/4 9 [44] Nem ad alapot a Cstv. 33/A. §

(5)bekezdésének alkalmazására az, hogy az alperes csak a bíróság felhívására vette fel a kapcsolatot a felszámolóval, illetve az iratanyagot csak késedelmesen bocsátotta a felszámoló rendelkezésére, ha az nem akadályozta meg, illetve nem nehezítette az adós valós pénzügyi helyzetének a feltárását. [45] Önmagában nem alapozza meg az utóbb felszámolás alá került adós vezetőjének felelősségét a taggyűlés összehívásának elmulasztása, ha azzal nincs okozati összefüggésben az adós vagyonvesztése. Budapest, 2024. január 12. Dr. Simonné dr. Gombos Katalin s.k. a tanács elnöke, Dr. Tibold Ágnes s.k. előadó bíró, Dr. Döme Attila s.k. bíró, Dr. Farkas Antónia s.k. bíró, Dr. Madarász Anna s.k. bíró A kiadmány hiteléül: S.K. bírósági ügyintéző