Bf.82/2023/7 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdésében meghatározott és a

(8)bekezdés I. fordulata szerint minősülő, társtettesként elkövetett testi sértés bűntette és a Btk. 164. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(3)bekezdése szerint minősülő társtettesként elkövetett testi sértés bűntette miatt – halmazati büntetésül – 2 év 10 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtönben, míg a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napban határozta meg. A szabadságvesztésbe beszámította a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt. Rendelkezett a bűnjelekről, valamint a büntetőeljárás során Terhelt1 vádlott tekintetében felmerült bűnügyi költség viseléséről is. [2] II. Pécsi Ítélőtábla III.Bf.82/2023/7/II [3] [4] 2 Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a védő elsősorban felmentés, másodlagosan a cselekmény eltérő minősítése és a büntetés enyhítése végett jelentett be fellebbezést, melyet a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 584. §

(6)bekezdésében írt kötelezettsége ellenére nem indokolt meg. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az átiratában – az ítélet személyi része, illetve a büntetéskiszabási körülmények kisebb fokú helyesbítése mellett – az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt. [5] III. [6] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság fellebbezéssel megtámadott ítéletét a Be. 590. §

(1)bekezdése értelmében az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül, mely a

(2)bekezdés szerint kiterjedt az ítélet megalapozottságára, az ítéletnek a bűnösség megállapítására, a bűncselekmények minősítésére, a büntetés kiszabására és az intézkedés alkalmazására vonatkozó rendelkezéseire, valamint az indokolás helyességére és az eljárási szabályok megtartására, illetve – a Be. 590. §

(7)bekezdése szerint hivatalból – az egyszerűsített felülbírálat körébe tartozó kérdésekre is. Ennek során a másodfokú bíróság észlelte, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás – a vádlott előéletével kapcsolatos személyi része tekintetében – a Be. 592. §

(2)bekezdésének

1. a)és
2. c)pontjai alapján részben megalapozatlan: az kismértékben hiányos, illetve részben ellentétes az iratok tartalmával. Ezért a másodfokú bíróság a tényállásnak e részét az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma, valamint Terhelt1 II. r. vádlottnak a másodfokú eljárásban beszerzett erkölcsi bizonyítványa alapján – figyelemmel a Be. 593. §

(1)bekezdésének a) pontjára is – az alábbiak szerint egészítette ki, illetve helyesbítette: Mellőzi a másodfokú bíróság az ítélet [4] pontjában a Szekszárdi Városi Bíróság 9.B.182/2012/

1. számú, valamint az ítélet [5] pontjában a Szekszárdi Járásbíróság 32.B.141/2015/
2. számú határozataival összefüggő előéleti adatok rögzítését. Az ítélet [7] pontjában rögzítetteket akként kellett kiegészíteni, hogy a Szekszárdi Járásbíróság a 15.Bpk.194/2020/
3. számú határozatával ittas járművezetés vétsége miatt a vádlottat további 2 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra is ítélte. A fentieken túlmenően Terhelt1 vádlottat a Szekszárdi Járásbíróság a
4. december 15-én jogerőre emelkedett 31.B.217/2021/
5. számú ítéletével garázdaság vétsége, garázdaság bűntette, valamint rongálás vétsége miatt – halmazati büntetésül – 1 év 6 hónap szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Egyben elrendelte a Szekszárdi Járásbíróság 15.Bpk.194/2020/
6. számú ítéletével kiszabott szabadságvesztés végrehajtását is. Az ekként kiegészített, illetve helyesbített tényállás immár mentes a Be.
7. §

(1)és

(2)bekezdéseiben felsorolt teljes, illetve részbeni megalapozatlanságot eredményező hibáktól és hiányosságoktól: hiánytalan, teljeskörűen felderített, iratellenes megállapítást vagy téves ténybeli következtetést nem tartalmaz; az a bűnösségét tagadó vádlott védekezésével szembenálló részében is a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelésén alapul. [7] [8] [9] [10] [11] [12] IV. Pécsi Ítélőtábla III.Bf.82/2023/7/II [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] 3 Az elsőfokú bíróság az eljárása során nem vétett olyan, a Be. 607. §

(1)bekezdésében vagy a 608. §

(1)bekezdésében felsorolt ún. abszolút, illetve a Be. 609. §

(1)bekezdésében nevesített kihatással bíró, ún. relatív eljárási szabálysértést, mely az ügy érdemi felülbírálatának akadályát képezte volna; ítéletét ezért nem kellett hatályon kívül helyezni. A törvényszék ítéletének indokolásában meggyőzően adott számot a ténymegállapításairól, illetve ezzel kapcsolatosan Terhelt1 vádlott védekezése elvetésének okairól is, következésképpen az indokolási kötelezettségének is eleget tett. A bizonyítékokat értékelő tevékenységével a másodfokú bíróság mindenben egyetértett, azt megismételni nem kívánja, mindössze az alábbiak kiemelését tartotta szükségesnek. Miután a védő a jogorvoslati kérelmét írásban nem indokolta, és a másodfokú bíróság a Be. 598. §

(2)bekezdése szerinti tanácsülésen hozott ügydöntő határozatot, az ítélőtábla a védő jogorvoslati kérelme tekintetében az elsőfokú bíróság előtt előadott perbeszédében foglaltakat vette alapul. Eszerint a védő elsődleges indítványa felmentésre irányul, melyet azzal indokolt, hogy eltérő tartalmú bizonyítékok állnak rendelkezésre a verekedésben résztvevő felek cselekvőségét illetően. Az pedig, hogy a tettestársak büntetőjogi felelősségét az elkülönített eljárásban már megállapították, nem eredményezheti Terhelt1 vádlott büntetőjogi felelősségének automatikus kimondását. Terhelt1 vádlott esetében ugyanis nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a sértettek bántalmazásában részt vett volna, ekként annak eredménye tekintetében sem lehet ilyen jellegű következtetést tenni a terhére. Erre figyelemmel Terhelt1 vádlott védekezését kell elfogadni, és őt a vád alól fel kell menteni bizonyítottság hiányában. A másodfokú bíróság ugyanakkor nem osztotta a védőnek a tényállás bizonytalanságára hivatkozó álláspontját. Ahogy a Pécsi Ítélőtábla Bf.III.67/2022/

1. számú ítéletében már kifejtette, az ellentétes tartalmú nyilatkozatok nem képezik az akadályát annak, hogy a bíróság valósághű tényállást állapítson meg. Az ilyen ügyekben, ahol több, akár ellentétes érdekű oldalhoz tartozó szemtanú szerepel, nem elvárható, hogy mindenki pontosan, a valóságnak megfelelően adja elő az általa észlelteket. Erre is figyelemmel helyesen járt el az elsőfokú bíróság a személyi bizonyítékok értékelésénél, amikor a nyilatkozatoknak csak azt a részét fogadta el, amely más objektív bizonyítékkal alátámasztható volt. Ez pedig megfelel annak az irányadó és következetes ítélkezési gyakorlatnak, mely szerint a bizonyítékok bíróság által történő értékelésének megszokott módja az, hogy a bíróság a vallomás egyes – általában más bizonyítékokkal is megerősített – részeit fogadja el irányadónak a történeti tényállás megállapítása során, míg a vallomásnak olyan részeit, amelyek más bizonyítékokkal ellentétesek, figyelmen kívül hagyja (BH 1998.
2. számú eseti döntés). Márpedig jelen ügyben az elfogulatlan tanúvallomásokból kizárólag az a következtetés volt levonható, hogy sértett1 és sértett2 sértetteket a vádiratban írt valamennyi terhelt – köztük a jelen ügy vádlottja, Terhelt1 is – bántalmazta. Ebben a lényeges kérdésben valamennyi szemtanú azonos tartalmú nyilatkozatot tett, ezért alappal fogadta el az elsőfokú bíróság tényként, hogy a sértetteket valamennyi vádlott bántalmazta akár ütések, akár rúgások formájában. Ezért a védőnek a bántalmazás bizonyítottságának hiányára történő hivatkozása eleve nem volt elfogadható. A szemtanúk vallomását pedig alátámasztotta az ügyben objektív bizonyítékként hivatkozott térfigyelő kamerák felvétele, melyből kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy a sértetteket bántalmazó személyek – köztük Terhelt1 vádlott is – futva menekültek a gépkocsijaikhoz, majd azokkal hajtottak el a helyszínről. Pécsi Ítélőtábla III.Bf.82/2023/7/II [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] 4 Így az a vádlotti védekezés, mely szerint csupán a sértettek és a terhelt-társak szétválasztásában vett volna részt, eleve kizárható volt, hiszen arról egyetlen tanú sem tett nyilatkozatot, hogy a terheltként azonosított személyek közül bárki felszólította volna a társait a sértettek bántalmazásának abbahagyására, vagy Terhelt1 vádlott bármilyen más módon elhatárolódott volna társai cselekményétől. Mindezekre tekintettel tehát kétséget kizáróan és megnyugtatóan lehetett megállapítani azt a tényt, hogy Terhelt1 vádlott mind sértett1, mind pedig sértett2 sértett bántalmazásában részt vett. Ennyiben tehát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozott volt. A tényállás személyi részének kiegészítését azonban az alábbiak tették szükségessé. A Btk.
3. §

(2)bekezdése értelmében a büntetőjogi felelősség megállapítására, a kiszabott büntetésre és az alkalmazott intézkedésre vonatkozó adatokat közhiteles hatósági nyilvántartás tartalmazza, a törvényben meghatározott időpontig, ezt követően hátrányos jogkövetkezmény az elítélés miatt már nem állapítható meg az elítélttel szemben. Kivételt ez alól mindössze – a jelen esetben jelentőséggel nem bíró – visszaesés, és az ahhoz fűződő hátrányos jogkövetkezmények képezhetnek. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság Terhelt1 vádlott esetében mellőzte az ítélet [4] és [5] pontjaiban feltüntetett elítélések adatait, mivel azok az erkölcsi bizonyítványban már nem szerepelnek. Ugyanakkor elkerülte az elsőfokú bíróság figyelmét, hogy 2022-ben ismét elítélték Terhelt1 vádlottat a Szekszárdi Járásbíróságon, ezért az újabb elítélés adatait a másodfokú bíróság a tényállás részévé tette. Pontatlanul került sor az ítélet [7] pontjában feltüntetett határozat rögzítésére, hiszen a joghátrány feltüntetéséből kimaradt, hogy a vádlottal szemben a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés mellett 2 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltást is kiszabott a bíróság. Mindezekre tehát az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság helyesbítette, illetve kiegészítette. A fentiek szerint kiegészített, illetve helyesbített tényállás a Be. 593. §

(3)bekezdése szerint a másodfokú eljárásban is irányadó volt. [31] V. [32] Az irányadó tényállásból az elsőfokú bíróság helytállóan vont következtetést Terhelt1 vádlott büntetőjogi felelősségére. Következésképpen a bejelentett fellebbezés felmentést célzó részében nem volt megalapozott. A cselekmények minősítése is a büntető anyagi jogszabályoknak megfelelő. Egységes a bírói gyakorlat abban, hogy a társtettesi szándékegység meglétének nem feltétele az előzetes megállapodás vagy szóbeli megegyezés. A tett közös végrehajtásában megmutatkozó egyetértés a cselekmény színhelyén, a véghezvitel során is létrejöhet. Jelen esetben éppen erről van szó; a vádiratban terheltként feltüntetett személyek ugyanis előzetesen nem állapodtak meg sértett1, illetve sértett2 sértettek bántalmazásában, az csak a helyszínen, a sértettekkel szemben tanúsított magatartásukban mutatkozott meg. [33] [34] [35] [36] Pécsi Ítélőtábla III.Bf.82/2023/7/II [37] [38] [39] [40] [41] 5 Következetes az ítélkezési gyakorlat abban is, hogy a társtettesi elkövetői minőség alól utóbb csak az mentesülhet, aki társa felismerhető szándékos tevékenységétől annak észlelésekor nyomban elhatárolja magát, és az elkövetés helyszínéről nyomban eltávozik (BH 2019.36. számú eseti döntés). Az irányadó tényállásból ezért helyesen vonta le azt a következtetést az elsőfokú bíróság, hogy a terheltek – köztük Terhelt1 vádlott – szándékegységben, a Btk. 13. §

(3)bekezdésében meghatározott társtettesként ütlegelték, illetve rugdosták a sértettet, hiszen egymás tevékenységétől nem határolódtak el, a cselekmény helyszínét a bántalmazás befejezése előtt nem hagyták el, és szó sem volt arról, hogy egymást visszatartották volna a sértettek bántalmazásától. Ilyen előzmények után pedig helyesen hivatkozott az elsőfokú bíróság arra a több évtizedes bírói gyakorlatra, mely szerint az elkövetők társtettesként felelnek a bántalmazással okozott sérülésért, ha a sértettet egymás tevékenységéről tudva, akarategységben, közösen bántalmazzák. E tekintetben pedig nincs jelentősége annak sem, hogy ki, milyen sérülést okozott. Ha ugyanis több elkövető testi sértés okozására irányuló szándékkal bántalmazza a sértettet, társtettesség folytán az az elkövető is súlyos testi sértés miatt tartozik büntetőjogi felelősséggel, aki saját tevékenységével csupán nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott (BH 1981.

1. számú és BH 1996.
2. számú eseti döntés). Közös bántalmazás esetén tehát, amikor valamennyi elkövető tisztában van társa cselekvőségével, közömbös, hogy a súlyosabb minősítést megalapozó sérülést melyik elkövető fizikai erőkifejtése idézte elő; az okozott eredményért az elkövetők társtettesként felelnek (BH 2017.
3. számú eseti döntés). Miután a vádlottak szándékegységben bántalmazták a sértetteket, közömbös, hogy sértett1 esetében az életveszélyt, míg sértett2 esetében a nyolc napon túl gyógyuló sérülés bekövetkezését melyik vádlott magatartása okozta; ezért sértett1 sértett esetében valamennyi vádlott cselekményét egységesen társtettesként, a Btk.
4. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(8)bekezdés I. fordulata szerint minősülő testi sértés bűntettének, míg sértett2 tekintetében a Btk. 164. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(3)bekezdése szerint minősülő testi sértés bűntettének kellett minősíteni. A védőnek az eltérő minősítést célzó jogorvoslati kérelme tehát szintén nem volt megalapozott. [42] VI. [43] Terhelt1 vádlott cselekményére a Btk.

1. §-a szerint irányadó halmazati büntetési tétel és annak középmértéke helytállóan került rögzítésre az elsőfokú bíróság részéről. A büntetéskiszabási körülményeket az elsőfokú bíróság túlnyomórészt helyesen tárta fel, és azokat a tényleges súlyuknak megfelelően értékelte. Helytállóan került sor annak rögzítésére, hogy Terhelt1 vádlott a társaival együtt útonálló, garázda módon követte el a bűncselekményt, ahogyan arra is, hogy a társtettesi elkövetésben megnyilvánuló fokozottabb társadalomra veszélyesség is súlyosító körülmény. Mellőzni kellett ugyanakkor a súlyosító körülmények köréből a többszörös büntetettséget, illetve a büntetett előéletre vonatkozó utalást, hiszen a tényállás módosítása folytán a vádlott büntetlen előéletűnek minősül. Súlyosító körülmény ugyanakkor, hogy e bűncselekmény elkövetése után többször állapították meg a büntetőjogi felelősségét, és a vád tárgyává tett bűncselekményeket is büntetőeljárás hatálya alatt valósította meg. [44] [45] [46] Pécsi Ítélőtábla III.Bf.82/2023/7/II [47] [48] [49] [50] [51] 6 Osztotta továbbá az ítélőtábla a törvényszéknek azt az álláspontját is, mely szerint Terhelt1 vádlott esetében az idő múlása enyhítő körülményként nem vehető figyelembe, hiszen szökése, elrejtőzése az eljárás elhúzódásához vezetett, amely miatt a távollétében került sor annak lefolytatására. Szintén nem lehetett a részleges ténybeli beismerését enyhítő körülménynek tekinteni, hiszen az a bűnösségre nem terjed ki. Végezetül, nem lehetett javára értékelni a büntetlen előéletét sem a személyében rejlő fokozottabb társadalomra veszélyességre is figyelemmel. E bűnösségi körülményekre, valamint a bűncselekmények tárgyi súlyára figyelemmel az elsőfokú bíróság által alkalmazott joghátrány alkalmas a Btk.
2. §-ában meghatározott büntetési célok elérésére, az szükséges, egyben messzemenően méltányos is. A büntetés enyhítésére így nem volt törvényes lehetőség. Erre figyelemmel az enyhítése végett előterjesztett védői fellebbezés nem vezethetett eredményre. Az elsőfokú bíróság egyéb – a szabadságvesztés végrehajtási fokozatával, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjával, a mellékbüntetéssel, az előzetes fogvatartás beszámításával, a bűnjelekkel, valamint a bűnügyi költség viselésével kapcsolatos – rendelkezései törvényesnek bizonyultak. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság fellebbezéssel megtámadott ítéletét a Be.
3. §

(2)bekezdése szerinti tanácsülésen eljárva a Be. 605. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. P é c s,

1. november
2. Dr. Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke, Dr. Hudvágner András s.k. előadó bíró, Dr. Bencze Beáta s.k. bíró A Szekszárdi Törvényszék 3.B.88/2023/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.III.82/2023/
4. számú végzése folytán a
5. évi november hó
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. Dr. Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke