Mf.31098/2025/6 – Fővárosi Ítélőtábla

A határozat elvi tartalma: A munkáltató által kiadott felmondás világos, valós és okszerű volt, ezért z elsőfokú bíróság helytálló érdemi döntést hozott, amikor elutasította a keresetet. Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 1.Mf.31.098/2025/

1. A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság a személyesen eljárt Felperes1 (Cím1.) felperesnek, a Dr. Szilágyi Orsolya Ügyvédi Iroda (Cím9; ügyintéző: dr. Szilágyi Orsolya ügyvéd) által képviselt Alperes1 (Cím2) alperes ellen munkaviszony iránt indított perében a Fővárosi Törvényszék 21.M.70.383/2023/
2. számú ítélete ellen, a felperes
3. sorszámú fellebbezése folytán – tárgyaláson kívül- meghozta a következő í t é l e t e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest. hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 57.900 (ötvenhétezerkilencszáz) forint + Áfa másodfokú perköltséget. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak – az Állami Adó- és Vámhatóság illetékbevételi számlájára - 161.280 (százhatvanegyezer-kétszáznyolcvan) forint meg nem fizetett fellebbezési illetéket. Az illetékfizetési kötelezettség e határozat jogerőre emelkedését követő
4. napon válik esedékessé. Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye. Indokolás Az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállás Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.098/2025/6 2 [1] A felperes
5. június
6. napján kötött munkaszerződést az alperessel, fél évig az Igazgatóság1on dolgozott engedélyezési főszakértő munkakörben, majd
7. január 1-jével került át az Osztály1ra (a továbbiakban: Osztály1), jogász munkakörbe. Az Osztály1 a Igazgatóság2hoz tartozott, az osztály vezetője a felperes távozásági tanú1 volt. A Osztály1ra kerülését követően a felperes többek között tanú8rel és dr. tanú7sal került egy szobába, mentoraként először közülük egyik, majd másik kollégáját tették meg. A felperesnek már ebben az időszakban is konfliktusos volt a viszonya a kollégáival, ha eltérő szakmai álláspontja volt, véleményét élesen fogalmazta meg, sokszor személyeskedő megjegyzések kíséretében, mentorai és osztályvezetője iránymutatását inkább ellenérzéssel, mint együttműködően fogadta. Főként tanú8rel váltak gyakorivá indulatos, személyeskedésbe hajló vitái. Kollégái közül több is jelezte az osztályvezető felé, hogy a felperessel nem könnyű együtt dolgozni kommunikációs stílusa miatt, amit tanú1 a felperesnek is visszajelzett. [2] A covidjárvány időszakában tanú1 osztályvezető egy értekezleten bejelentette, hogy a felperest külön szobába fogja ültetni. Ugyanezen az értekezleten az oltásról való eltérő álláspontjuk miatt a felperes ismét nyílt konfliktusba keveredett tanú8rel. Miután indulatos érvelésével a felperesnek nem sikerült kollégáját meggyőznie, közölte vele, hogy a nézeteltérést akár „le is bokszolhatjuk”. Majd bement a szobába, ahol addig kollégáival ült és többek jelenlétében demonstratívan körbeköhögte a szobát, mielőtt onnan kiköltözött volna. A felperes ezen az értekezleten és azután tanúsított magatartása a többi kollégáiban erős ellenérzést, és a felperessel szembeni félelmet keltett. Amikor osztályvezetője emailben kérdőre vonta a történtek miatt, a felperes a következőket válaszolta: „A munkavégzés tanúsítása során szükséges együttműködési kötelezettségemet nem szegtem és nem is kívánom, agresszív pedig olyan értelemben voltam, hogy számonkértem ingerültebb hangon mindenféle tettlegességet nélkülözve sajnos egy kollégát, hogy miért él vissza a különleges adataimmal?! Amire egyébként annyi volt a megnyugtató válasza, hogy ne állítsak olyat, amit nem tudok bizonyítani. (magyarul nem tagadta) Más nem történt.” [A levélben a sajnos szó minimális betűmérettel volt szedve.] [3] Ezt a választ a felperes felettesei a kisbetűvel szedett, de mégis ott lévő „sajnos” szócska miatt szintén fenyegetőnek ítélték, és az osztályvezető és a jogi igazgató is szükségesnek látta, hogy a felperest figyelmeztesse arra, hogy tartsa be az alperesnél elvárt viselkedési normákat, és tartózkodjon az agresszív megnyilvánulásoktól. A felperes ezt követően bement abba a szobába, ahol tanú9 és tanú2 kollégák ültek, és kérdőre vonta őket azzal kapcsolatosan, hogy miért állítanak olyat, hogy a felperes magatartása félelmet keltett bennük. Fellépése a kollégákban ezúttal is kifejezetten diszkomfortérzést keltett. [4] A felperest
8. őszén beültették abba a szobába, ahol tanú9, tanú2 és rajtuk kívül tanú6, később pedig egy új munkatárs, tanú4 is ült. Eleinte a felperes együttműködése ezekkel a kollégákkal kielégítő volt.
9. januárjától kezdve azonban, miután elterjedt a munkatársak között egy olyan hír, hogy létszámcsökkentések lesznek, és a felperes attól félt, hogy ő is érintett lesz az ügyben elkezdett egyre feszültebben viselkedni. A kollégáival minduntalan ezt a témát kívánta szóba hozni, és gyakran fejtegette előttük, hogy problémásnak tartja, hogy tudomása szerint az alperes a továbbiakban nem kívánja alkalmazni a Kollektív Szerződésnek azt a rendelkezését, ami az alperesi dolgozókra nézve a felmondási idő, valamint a végkielégítés számítását a Munka Törvénykönyvénél kedvezőebben állapította meg. Ha pedig a kollégái nem mutattak fogadókészséget álláspontjára, egyre agilisabban győzködte őket. Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.098/2025/6 3 [5] Munkavégzés közben is egyre nagyobb feszültség volt nála érzékelhető, a feladatai ellátása során gyakran fennhangon ideges megjegyzéseket tett, csapkodta a billentyűzetet, az asztalhoz csapkodta az egeret, amivel szobatársait zavarta saját munkájukban. Amikor ezt szóvá tették, a felperes gúnyosan reagált kollégái jelzésére. A velük való kommunikációban egyre inkább ellenségessé vált, a szakmai vitákban ellentmondást nem tűrő, lekezelő hangnemben beszélt velük. Kioktató hangnemű megjegyzéseket tett feléjük gyakran akkor is, ha azok egymás között kívántak jogi kérdéseket megvitatni, vagy akár akkor is, amikor más osztályok munkatársaival dolgoztak együtt. Más osztályokon dolgozók is panaszkodta arra, hogy nem szívesen veszik igénybe a felperes jogi támogató munkáját, mert nem annyira nyitott a megoldások közös keresésére, ehelyett inkább kioktató, számonkérő, esetenként támadó hangnemben kommunikál velük, és makacsul szembemegy a régóta kialakult, felsőbb hatóságok által sem kifogásolt megoldásokkal. A felperes munkaidőben gyakran nem a munkafeladataival, hanem saját vállalkozása ügyeivel, hírolvasgatással foglalkozott, és ezt másokkal is nyíltan közölte, előttük szinte demonstratívan mutatva, hogy ő nem a munkájával van elfoglalva. [6] Munkatársait a felperes magatartása oly mértékben zavarta, hogy ha tehették igyekeztek vele elkerülni a kommunikációt, sőt a szobatársai inkább egymással sem beszéltek a szobában tartózkodott. Munkával kapcsolatos kérdésekben is inkább valamilyen online alkalmazáson keresztül, vagy úgy egyeztettek egymással, hogy kimentek a szobából. [7] A felperes távozását követően késő délután próbálták meg pótolni azokat a munkáikat, amikkel nap közben a felperes munkájukat zavaró hangos viselkedése miatt, vagy azért nem haladtak, mert a felperes indulatos magatartása, kommunikációja oly mértékben felzaklatta őket, hogy nem tudtak munkára koncentrálni. A felperessel kapcsolatos problémák az osztály dolgozói között állandó beszédtémává váltak, ami már komolyan elvonta a figyelmüket az általuk elvégzendő munkafeladatokról is. A kollégák panaszaikat tanú1 osztályvezetőnek rendszeresen jelezték, aki újra és újra megpróbált a felperessel beszélni arról, hogy változtatnia kell a magatartásán, a felperes viselkedésében azonban érdemi fordulat nem történt. [8] Február első napjaiban a felperes az alperes anonim kérdések rendszerében is feltett egy kérdést az őt akkoriban igen foglalkoztató témáról. Bejegyzésében arra kérdezett rá, hogy valóban igaz-e az a „folyosói pletyka”, mely szerint az alperes a továbbiakban nem kívánja az alperesnél érvényben lévő Kollektív Szerződés Munka törvénykönyvétől eltérő felmondási idő és végkielégítés mértékekre vonatkozó rendelkezéseit alkalmazni. Kifejtette azon álláspontját, hogy ha ez valóban igaz, akkor ezt miért nem tekinti megalapozott döntésnek. Az ilyenfajta eljárást tisztességtelennek és az egyenlő bánásmódot megsértőnek, sőt olyannak minősítette, ami már a csalás gyanúját is felveti, aminek kártérítési vagy akár büntetőjogi következménye is lehet. [9] Az anonim kérdés megválaszolását az Osztály1-ra bízták, tanú1 pedig a feladatot 2023.február 6-án a felperesre és tanú4-re szignálta ki. A felperes tanú4 közreműködésével elkészített válaszát az osztályvezető nem találta megfelelőnek, mivel az álláspontja szerint nem volt kellően rövid és közérthető, és a jogi okfejtéssel sem értett egyet. Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.098/2025/6 4 [10] A válaszadás feladatával ekkor dr. tanú7t is megbízta, ezért a felperes ezzel a kollégájával a kérdésről egyeztetést kezdeményezett. Érdemi szakmai egyeztetés azonban közöttük a kérdésben nem alakult ki, a felperes kollégája érveire oda nem illő, degradáló megjegyzéseket tett, vagy csak a szemét forgatta, ezzel fejezve ki egyet nem értését. Majd egyszercsak, miközben kollégája még az érveit ismertette, fel is állt, és fogta a táskáját, hogy hazamenjen. Csak kollégája kifejezett kérésére ült vissza, hogy őt végighallgassa. Az osztályvezető végül dr. tanú7 által írt választ továbbította a társosztálynak, hogy közzé tegyék az anonim kérdések rendszerében, amiről február
10. napján a felperest is tájékoztatta. Ezt követően a felperes bement dr. tanú7hoz, és nem tetszését fejezte ki neki amiatt, hogy az osztályvezető nem a felperes, hanem az ő anonim kérdésre adott válaszát küldte meg a társosztálynak. A szobában ekkor bent tartózkodtak tanú8 és tanú10 kollégák is. A felperes az álláspontját egyre indulatosabb hangon taglalta tanú7ak, aki erre felhívta a figyelmét, hogy meglátásaival inkább az osztályvezetőhöz kellene fordulnia. [11] Ezt követően a felperes kiviharzott a szobából, maga mögött az ajtót úgy becsapva, hogy az ajtó melletti szekrény tetejéről tárgyak estek le a földr.e. Viselkedését a szobában ülők annyira fenyegetőnek érezték, hogy a felperes távozását követően, nehogy ő vissza tudjon jönni – holott ez az alperesnél egyáltalán nem volt szokás – a szobájuk ajtaját bezárták, és jó ideig zárva tartották. [12] A történtek után tanú1 a következőket írta a felperesnek: „…Még valami, kizárólag szakmai szempontból kérdezem, mert egyébként tényleg anonim és nem is szándéka senkinek a vezetés részéről lenyomozni, hogy ki a kérdező, ennek nincs jelentősége, hanem próbál minden kérdésre objektív és szakmai választ adni, teljes transzparencia mellett még akkor is, amikor nyilvánvalóan visszaélnek a kollégák a lehetőséggel és a biztonsági kultúrával egyáltalán össze nem függő kérdést tesznek fel, de nyugtass meg légy szíves, hogy nincs közöd ehhez a kérdéshez, mert szakmailag, mint a szakmai vezetőd, a kollégád nagyon elkeserednék, bár inkább legyen költői ez a kérdés, jobb ha nem is tudom az igazságot.” tanú1 ugyanebben a levelében azt is jelezte a felperes felé, hogy dr. tanú7sal való viselkedését elfogadhatatlannak tartja, és kérte a felperest hogy tartózkodjon attól a jövőben, hogy szakmai nézeteltérések során erőszakosan nyilvánuljon meg, ajtót csapkodjon, felemelje a hangját, fenyegető hangnemben negatív következményeket valószínűsítő illetve árnyaló stílusban kommunikáljon, amivel félelmet kelt a munkahelyi közösségben. [13] A felperes munkatársakkal való kommunikációs stílusában azonban ezt követően sem történt alapvető változás. Sőt ebben az időszakban a felperes már maga is számos apró jellel a munkahelyi közösségen való kívülállóságát hangsúlyozta, például rendszeresen a munkaidő letelte előtt távozott az irodából, az értekezleten nem kollégái mellé, hanem egy távolabbi sarokba ült le, nem figyelt oda már arra sem, hogy a munkahelyi öltözködési normákat kövesse. [14]
11. február
12. napján az alperes vezérigazgatója egy általános, alapvetően minden munkatársra azonos mértékű bérfejlesztésről döntött, az év elejére visszamenő hatállyal. A felperes havi bruttó munkabére ekkor 1.158.000 Ft-ra emelkedett. Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.098/2025/6 5 [15] A fokozódóan fennálló magatartásbeli problémák
13. kezdetétől– így különösen a február 9-én történtek – miatt tanú1 február második felében a felperes minősítését soron kívül elvégezte. A minősítésben a legalacsonyabb szinten értékelte a felperes csapatmunkáját, irodai kommunikációját és ügyfélközpontúságát. Az értékeléshez fűzött javalatban többek között fejlesztendő területként rögzítette a jogi „támogató” funkció ellátásához szükséges szemléletmód megszerzését, a szakmai ellenvéleményekkel kapcsolatos kulturált szakmai vita gyakorlatát, az irodai kommunikáció javítását, a nem vállalati környezetbe illő magatartásoktól való tartózkodást, elvárt közösségi normák betartását, a csapatban történő feladat végrehajtás hajlandóságának és képességének fejlesztését, továbbá a szakmai nézeteltérések kulturált, jogtanácsoshoz illő kezelését. [16] A minősítés a felperes számára a 2023.február
14. napján tartott meghallgatáson került átadásra. A meghallgatáson a február
15. napján történteken kívül szóba került az is, hogy az elmúlt időszakban a felperes több alkalommal szóban és elektronikus levelezésben az Osztály1 munkatársai, valamint az alperes más szakmai szervezeteinek munkavállalói és vezetői felé erőszakos, burkoltan fenyegető, provokatív magatartást tanúsított, amelyek eredményeképpen az Osztály1 munkatársai fenyegetve érzik magukat a felperes által, ami már az osztály működésére is hátrányosan hat. A felperes a meghallgatáson nem ismerte el, hogy ismétlődően verbálisan erőszakos magatartást, ismétlődően a tárgyak elleni erőszakos magatartást, valamint, hogy kollégáival szemben ismétlődően olyan viselkedést tanúsított volna, ami a munkaviszony normál kereteibe nem illett. Kifejtette, hogy nézeteltérés „lebokszolással” történő eldöntésére tett megjegyzése komolytalan volt, amit csak viccnek szánt. Nem ismerte el azt sem, hogy az egyes elektronikus levelezésekben használt stílusa mások becsületét sérthette volna, sőt kifejezetten azt titulálta becsületsértőnek, hogy az osztályvezető az ő viselkedését erőszakos és fenyegető magatartásnak minősítette. A soron kívüli minősítésére a felperes a következő megjegyzést vezette fel: „nem értek vele 1-et”. A meghallgatást követően 2023.február 23-án tanú1 feljegyzést írt felettesei felé, melyben vázolta a felperes magatartásával kapcsolatos kifogásokat, és kezdeményezte a felperessel szemben – akár egy komolyabb – munkáltatói intézkedések meghozatalát. [17] A felperes
16. február
17. napján újabb kérdést nyújtott be az anonim kérdések rendszerébe, amelyben ismételten rákérdezett arra, hogy a Kollektív Szerződés korábbiaktól eltérő alkalmazása csak az utóbb keletkezett jogviszonyok esetén lesz-e érvényes, és amennyiben nem, mi indokolhatja a visszamenőleges alkalmazást. [18] tanú8 és dr. tanú7
18. március 1-jén egy feladat egyeztetése végett átmentek kolléganőikhez abba a szobába, ahol a felperes is ült, de éppen akkor nem tartózkodott a helységben. Amikor a szobába beléptek, az ajtót becsukták maguk mögött. Nem sokkal később a felperes is benyitott a szobába, és indulatosan megkérdezte, hogy „Ez ki volt?” dr. tanú7 érdeklődésére kiderült, hogy a felperes úgy értékelte, hogy kollégái szándékosan csukták be az ő orra előtt az ajtót, és miatt vonta indulatosan kérdőre őket. [19] A felperes felett munkáltatói jogkört gyakorló vezérigazgató
19. március
20. napján az osztályvezető feljegyzésében foglaltak alapján a felperes munkaviszonyának felmondással történő megszüntetéséről döntött. A felmondás indoklása szerint a felperes „a munkaszervezetbe nem tud beilleszkedni, a viselkedésével kapcsolatos kifogások közlését követően sem együttműködő, összeférhetetlen. Mások munkájába kéretlenül beleszól. Esetenként lekezelő, gúnyos, és tiszteletlen magatartást tanúsít. A szakmai ellenvéleményt Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.098/2025/6 6 indulatosan fogadja. Munkatársaival megalázó, sértő, számonkérő, lekezelő, provokatív, megengedhetetlen viselkedést tanúsít. Erőszakos, indulatos viselkedése a kollégákban félelmet, diszkomfort érzetet kelt. Nyíltan nem együttműködő, negatív ellenséges magatartásával a kölcsönös együttműködésen alapuló munkahelyi légkört megrontotta, magatartása a napi munkavégzést nagymértékben akadályozza. E viselkedésére folyamatos tendenciát mutat, annak ellenére, hogy közvetlen felettese többször szóban a megfelelő, elvárt magatartásra figyelmeztette. Tanúsított magatartásával kapcsolatos problémák a
21. február második hetében történteket követően, azóta is fennállnak. A fentiek okán megállapítható, hogy nem a munkakörének ellátáshoz szükséges bizalomnak megfelelő magatartást tanúsít, munkatársaival való együttműködési kötelezettségét nem teljesíti, az általános magatartási szabályokat nem tartja meg. Magatartása az Mt.-ben rögzített alapvető kötelezettségeken túl az Etikai Kódexben foglaltak sérelmét is megvalósítja”. Tekintettel arra, hogy a munkaviszony megszüntetésére a felperes magatartására alapított indok miatt került sor, az alperes a felperes részére végkielégítést nem fizetett. Kereset [20] A felperes keresetében kérte az alperes kötelezését a munkaviszonya jogellenes megszüntetése okán 2.316.000 Ft végkielégítés megfizetésére. Perköltségét – a per korábbi szakaszában fennállott jogi képviseletére tekintettel – 270.000 Ft-ban kérte megállapítani. Emellett kérte a perben lerótt 113.252 Ft eljárási illeték perköltségként való megtérítését is. [21] Előadta, hogy álláspontja szerint az alperes felmondása több okból sem felel meg a jogszabályi követelményeknek. Az indoklásban rögzítettekből álláspontja szerint nem derül ki világosan, hogy az alperes miért nem tart igényt a továbbiakban a munkájára, mivel a vele szemben felhozott kifogások túlságosan általánosan kerültek megfogalmazásra. A felmondás csak konkrét felperesi magatartás megjelölése nélkül, közhelyes, általánosító megfogalmazásban közöl kifogásokat a felperes magatartására vonatkozóan. Az sem derül ki a felmondásból, hogy mely magatartásával az Etikai kódex mely rendelkezéseit sértette volna meg. Ezen túlmenően álláspontja szerint az indokolás azért sem világos, mert nem derül belőle ki, hogy milyen február második hetében felmerült magatartásbeli problémára utal. Ezen túlmenően felperes azt is vitatta, hogy akár a felmondásban felsorolt általános jellegű állítások, akár az alperes által a perben a felmondás tartalmát egyébként sem kellően konkrétan kifejtő állításai igazak volnának, álláspontja szerint így ezek nem is vezethettek okszerűen a munkaviszonya megszüntetéséhez. [22] Vitatta, hogy a munkatársaival szemben erőszakos, fenyegető magatartást tanúsított volna, vagy beszélgetéseikbe kéretlenül beleszólt volna, illetve velük bármilyen szempontból is kifogásolhatóan kommunikált volna. Állítása szerint egyedül tanú8rel voltak néha vitái, azok sem neki felróható okból kezdődtek. Bár azt maga is elismerte, hogy
22. januárjától kezdve elég ideges feszült volt a csoportos létszámcsökkentésről keringő hírek miatt, azt vitatta, hogy ettől kezdve az alperes által állított magatartásokat tanúsította volna. Nem valós, hogy az indokoltnál nagyobb zajt csapott volna munkavégzés közben, kéretlenül beleszólt volna mások beszélgetésébe, kollégáiról vagy velük lekezelően gúnyosan, vagy tiszteletlenül beszélt volna, másokra bántó megjegyzést tett volna, nem vette volna ki a részét Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.098/2025/6 7 a munkából, vagy éppen kérkedett volna azzal, hogy nem dolgozik. Nem fogadta el, hogy vele nem lehetett volna konstruktív eredményre jutni a viták során, vagy nem hallgatta volna meg mások véleményét, dr. tanú7t ott akarta volna hagyni, amikor ő az anonim kérdésre adott választ akarta vele megvitatni. Vitatta azt is, hogy tanú8ék szobájában az ajtót szándékosan csapta volna be nagy erővel, illetve, hogy akár tanú1, akár más felettese őt a magatartása miatt akár a korábbi, akár ebben az időszakban figyelmeztette volna 2023.február 20-át megelőzően. Állítása szerint olyan volt, hogy megbeszéltek dolgokat, de véleménye szerint ilyenkor kollégáival, illetve felettesével mindig tisztázta, hogy nem tett semmi kifogásolhatót. Nem felel meg a valóságnak, hogy az alperes munkaszervezetébe nem tudott volna beilleszkedni, állítása szerint az ottléte több mint öt éve alatt munkájára, illetve magatartására panasz nem érkezett. [23] Álláspontja szerint elbocsájtásának valós okát egyáltalán nem a felmondásban rögzített indokok képezték, hanem a
23. február elején és végén általa beküldött anonim kérdések, amelyekben az alperes számára kényes kérdéseket feszegetett, és rámutatott az alperes hivatalos álláspontjának helytelenségére, és annak lehetséges következményeire. Eddig az időpontig az alperesnek vele semmi baja nem volt, felé semmilyen kifogást nem is jelzett, csak az anonim kérdések feltételét követően kezdte érezni, hogy őt az alperestől el akarják távolítani, és erre mindenféle mondvacsinált indokokat keresnek. Mivel a felmondás valós indoka állítása szerint az volt, hogy az anonim kérdésekben ő a munkáltatójának nem tetsző véleményét fogalmazta meg a jogszabályok helyes értelmezése kapcsán, álláspontja szerint az alperes felmondása joggal való visszaélést is megvalósított. Ellenkérelem [24] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. [25] Kifejtette, hogy álláspontja szerint a felperessel közölt felmondás mindenben megfelelt a jogszabályi követelményeknek, és joggal való visszaélést sem valósított meg. [26] Vitatta, hogy a felmondás indoklásában foglaltak nem kerültek volna kellően világosan megfogalmazásra, ugyanis ott felsorolásra került, hogy a felperes magatartásával az alperesnek pontosan milyen problémái voltak, az összefoglalóan megfogalmazott indokok konkrét tartalmát pedig az alperes a felperessel a 2023.február 20-i meghallgatáson és a felmondás átadásakor is részletesen ismertette. [27] Az alperes a felmondásban összefoglalóan rögzített kifogásai alapjául szolgáló tényeket a perben is részletesen kifejtette. [28] Állítása szerint tehát a felperes munkaviszonyának megszüntetéséhez ténylegesen a magatartásában tapasztalt problémák vezettek, lekezelő, gúnyos, tiszteletlen, indulatos, megalázó, sértő, számonkérő, provokatív, másokban diszkomfort érzést, vagy már-már félelmet keltő viselkedése. Ez a fajta viselkedés, ami rá korábban is jellemző volt, 2023 év elejétől kezdve olyan mértékűre fokozódott, ami a munkatársaival való kölcsönös Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.098/2025/6 8 együttműködést szinte lehetetlenné tette, a munkahelyi légkört megrontotta, és odáig vezetett, hogy az Osztály1on a napi munkavégzést már nagymértékben akadályozta. Ezzel a magatartásával az alperes az Mt. munkatársi együttműködésre vonatkozó szabályai mellett megszegte az alperes etikai kódexének azon rendelkezését, mely szerint „a munkavállalók nem tanúsítanak az emberi méltóságot bármely módon sértő magatartást, így különösen (…) megfélemlítést”, valamint magatartásával akadályozta munkahelyi környezetében az alperesnek azt az etikai kódexben megfogalmazott törekvését, amely szerint az alperes ösztönzi munkavállalóit, hogy munkahelyi kapcsolataikat sz együttműködés, a nyitottság, a bizalom, az egymás kölcsönös elismerésének és támogatásának elveire építsék.” [29] Az alperes többek között az Mfv. I.10.147/
24. számú Kúriai ítéletben foglaltakra hivatkozva kiemelte, hogy a bírói gyakorlat szerint a felmondás jogszerű indoka lehet, ha a munkavállaló a munkahelyi közösségbe nem tud beilleszkedni. Ahogy a hivatkozott ítélet is rögzítette, ilyenkor még csak nem is annak van feltétlenül kiemelt jelentősége, hogy a vitákat kizárólag a perben érintett munkavállaló kezdeményezte-e, vagy hogy ő volt-e azokért kizárólag a felelős, hanem annak, hogy az ő közreható magatartását a munkáltató már olyan jelentősnek találta, ami az adott bizalmi munkakörben már nem volt számára elfogadható. [30] Az alperes vitatta, hogy munkaviszonyt megszüntető intézkedésével joggal való visszaélést valósított volna meg, a felperes elbocsájtásának valós oka az lett volna, hogy a felperes február első napjaiban és február
25. napján az alperes irányába egy anonim kérdésben feszegette a felmondási idő és a végkielégítés számításának megváltoztatásában elfoglalt vezetői álláspont jogalapját. Az alperes azt is vitatta, hogy ezeket az anonim kérdéseket ténylegesen a felperes nyújtotta volna be, és azt is, hogy ha ő is nyújtotta be, akkor erről a munkáltatói jogkör gyakorlója tudomással bírt, így álláspontja szerint ez a körülmény eleve nem is játszhatott szerepet a felperes munkaviszonya megszüntetéséről szóló döntésben. Ezen túlmenően pedig előadta, hogy egy eltérő jogi álláspont megfogalmazása miatt az alperesnél még senkit nem ért hátrány, a felperes esetében sem ez, hanem a felmondásban részletezett indokok vezettek a munkaviszonya megszüntetéséhez. Az elsőfokú bíróság határozata [31] Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 115.800 forint + Áfa perköltséget. [32] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felmondás indokolása világos volt, figyelemmel arra, hogy pontosan és széleskörűen részletezésre került a felperes által tanúsított magatartás. A felmondás valóban nem tartalmazza egyesével, hogy a felperes magatartására tett megállapításokat pontosan milyen események alapozzák meg. A bírói gyakorlat szerint azonban elfogadható az összefoglaló jelleggel megfogalmazott indokolás, amennyiben a munkáltató a perben az indokok pontos tartalmát ki tudja fejteni a bírósági eljárásban. [33] Az alperes a perben részletesen előadta, hogy milyen konkrét események, körülmények kapcsán kerültek megállapításra a felperesnél kifogásolt magatartások, így a bíróság érdemben vizsgálta. Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.098/2025/6 9 [34] Az elsőfokú bíróság utalt a Munka törvénykönyvéről szóló
26. évi I. törvény (a továbbiakban Mt.)
27. §-ában foglaltakra, mely szerint a munkavállalók kötelezettsége nemcsak az, hogy a munkájukat a tőlük elvárható magas szakmai színvonalon végezzék, hanem az is, hogy a munkahelyi kollektívába beilleszkedjenek, társaikkal igyekezzenek a konstruktív együttműködésre és a munkakörük által megkövetelt bizalomnak megfelelő magatartást tanúsítsanak. Amennyiben ezen a téren problémák merülnek fel, úgy azok okkal vezethetnek a munkaviszony megszüntetéséhez. [35] Az elsőfokú bíróság által meghallgatott tanúk közül, tanú8, dr. tanú7, tanú1 és tanú9 is alátámasztotta a felmondásban foglaltakat. [36] tanú8 a bíróság előtt arról számolt be, hogy felettese elsőként őt jelölte ki a felperes mentorául az osztályon, a felperes azonban annyira rossz néven vette, hogy ő a munkáját irányítani, tanácsokkal segíteni kívánta, hogy a személyes viszonyuk hamarosan mélyen megromlott. A felperessel a közös munkák során nagyon nehéz volt érveket ütköztetni, nem volt ebben partner, álláspontjához általában végsőkig ragaszkodott, akkor is, ha a vonatkozó joggyakorlat esetlegesen már értelmezést támogatott volna. Mások érveinek megfontolására nemigen mutatott hajlandóságot, ha valaki eltérő álláspont mellett érvelt, nonverbális kommunikációjával rögtön jelezte, hogy azt nevetségesnek tartja, gyakran nyíltan ki is nevette kollégáját, vagy közölte azt a véleményét, hogy a másik álláspontja hülyeség. Másokkal mindig úgy beszélt, mintha szakmailag az osztályon mindenki felett állna, előfordult, hogy ennek kifejezetten hangot is adott. Olyan kérésekre, amik másnak természetesek voltak a munkahelyen (az autóval közlekedők elmentek a többiekért, ha vidéki útra mentek közösen) a felperes indulatosan reagált, a legkisebb véleménykülönbséget is személyes támadásként élt meg. [37] Dr. tanú7 tanúként szintén elmondta, hogy a felperes vele, mint a mentorával nem volt együttműködő, ezért kérte, hogy ez alól a feladat alól mentsék fel. Később is úgy volt vele, hogy bár ezt felajánlották neki, ha tehette nem vette igénybe a felperes szakmai segítségét, mert a felperes a közös munkában kevéssé volt kompromisszumkész. Többször is előfordult, hogy a felperesnek az iránymutatása alatt kellett valamilyen munkát elvégeznie, és a felperes az ő autoritását megkérdőjelezte, később pedig utasításait figyelmen kívül hagyta, vagy csak tessék-lássék teljesítette. Ha valami neki nem tetszett gyakran indulatossá vált, és a konfliktusokat észérvekkel nemigen lehetett nála feloldani. Ha osztályvezetője figyelmeztette őt nem eléggé együttműködő magatartása miatt, csak átmeneti javulás történt, aztán visszatért minden a régibe. [38] tanú9 pedig kiemelte, hogy a felperes nemcsak szóban kommunikált másokkal lekezelőn, sértőn, gyakran az írásbeli anyagaiban is olyan számonkérő és provokatív stílust használt, ami az alperes kommunikációs kultúrájától teljesen idegen volt. A tanú arról is beszélt, hogy a felperes a munkatársaival nem volt túl kollegiális, ha olyan feladatot kapott, ami nem tetszett neki, véleményének nyíltan, előfordult, hogy erőszakosan hangot adott. [39] Ugyanezen munkavállalók azt is megerősítették, hogy a felperes egy a covidjárvány időszaka alatt tartott értekezleten a tanú8rel kialakult nézeteltérésében olyan fenyegetően lépett fel, ami benne és másokban félelemérzetet keltett. Amikor pedig emiatt, és az ügyben Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.098/2025/6 10 tőle írásban kért jelentés cinikus hangvétele miatt a feletteseitől szóbeli figyelmeztetésben részesült, tanú9 és tanú2 kollégáját számonkérte amiatt, hogy rá a vezetőségnél panaszt tettek, mert a viselkedését félelemkeltőnek érezték. tanú1 pedig kiemelte, hogy különösen felháborítónak tartotta, hogy számonkérő emailjére a felperes olyan választ adott, amivel egyértelműen azt sugallta, hogy igazából sajnálja, hogy az értekezleten végülis nem vitte tettlegességre a dolgot, és szinte kérkedett azzal, hogy ezt ő még le is meri írni. [40] tanú9 és tanú6 elmondása szerint, bár a felperest nyitottan fogadták szobatársai, amikor
28. őszén őt új szobába helyezték, a felperes egy rövid kezdeti időszak után ismét elkezdett összeférhetetlenül viselkedni kollégáival. A tanúk beszámolója szerint a felperes magatartási problémái akkor kezdődtek újra, amikor
29. januárjában elterjedt a szervezetben, hogy elbocsájtások várhatók, és a felperes hangot is adott azon félelmének, hogy ha ilyen lesz, az őt is érinteni fogja. Ehhez járult az a hír is, hogy az alperes a jogszabályi változásokra való hivatkozással a Kollektív Szerződés által előírt hosszabb felmondási idő és végkielégítés mértékeket a jövőben nem fogja alkalmazni. A felperest ezek a hírek láthatóan rosszul érintették, feszült, ideges lett tőlük, munkatársait folyamatosan ezekkel a témákkal traktálta, még akkor is, ha erre másokban fogadókészség nem volt. Ettől kezdve tapasztalták nála, hogy a munkahelyen egyre impulzívabb, indulatosabb volt a mindennapi magatartásában. A korábban egy-egy ügy kapcsán halkan elmormolt méltatlankodásai egyre hangosabbá váltak, számítógépes eszközeit pedig szükségtelen vehemenciával kezdte kezelni. Szobatársaival is gyakran minden előzmény nélkül ellenséges hangnemet ütött meg a mindennapi komunikációban, ezért a vele való akár szakmai, akár magánügyi beszélgetés a kollégáknak kellemetlenné vált. Konfrontatív viselkedéséből eredően korábban időről időre előforduló összecsattanásai egy-egy kollégával szinte mindennapossá váltak. [41] Megfigyelhető volt az a tendencia is, hogy mások szakmai érveire gúnyos megjegyzéseket tegyen, a munkatársaival folytatott szakmai egyeztetésekben ellentmondást nem tűrő, lekezelő, bántó hangnemet használt, érdemben már szakmai egyeztetést nemigen lehetett vele folytatni. Gyakorivá vált az is, hogy a kollégák egymással és a társosztályok munkatársaival folytatott szakmai megbeszélésekbe kéretlenül beleszólt, véleményét a tényállás és az előzmények mélyebb ismerete nélkül mintegy kinyilatkoztatva, a kollégája álláspontját a másik munkatárs előtt megkérdőjelezve. Olyan is előfordult, hogy megjegyzései a kérdező kollégákra nézve volt lekezelő, bántó. A felperes szobatársai arról is beszámoltak, hogy a felperes munkaidőben gyakran nem a feladataival volt elfoglalva, hanem hangosan híreket olvasott fel, zavarva munkatársait, vagy éppen azzal kérkedett, hogy munkaidőben a saját vállalkozása ügyeit intézi, vagy unalmában irodai eszközökből készített alkotásokat. [42] Azt, hogy ebben az időszakban a felperes szobatársai többször is panaszkodtak nekik a felperes ilyenfajta viselkedésére, tanú8 és dr. tanú7 is megerősítette tanúvallomásában, emellett több olyan ügyről is beszámoltak, ami ebben az időszakban őket magukat érintette kellemetlenül. Dr. tanú7 maga is tapasztalt olyat, hogy a felperes kéretlenül beleszólt egy társosztályról jött kollégával folytatott beszélgetésébe, kifejezetten azt a látszatot keltve, mintha ő maga nem lenne elég kompetens, hogy a kollégájának válaszoljon. Ugyanez a tanú azt is megerősítette, hogy az anonim kérdésre adandó válasszal kapcsolatosan – ahogy ez korábban is szokásos volt nála véleménykülönbség esetén – a felperessel érdemi szakmai vitát folytatni nem tudott, ehelyett kinevette, később sokatmondóan a szemét forgatva hallgatta őt, és egyszercsak váratlanul szó nélkül ott is akarta őt hagyni. A történteket a szobában szintén jelenlévő tanú9 is ugyanígy mondta el. Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.098/2025/6 11 [43] Dr. tanú7 és tanú8 egyezően adta elő az emlékeit arról az esetről is, amikor a felperes február 9-én emelt hangon kérte számon tanú7t amiatt, hogy az osztályvezető a kollégája válaszát küldte meg hivatalos használatra és nem az övét, majd, amikor ő felhívta a figyelmét arra, hogy emiatt nem nála kéne reklamálnia, a felperes az ajtót indulatosan becsapva maga mögött távozott. Azt, hogy a felperes a vitát követően a szobából indulatosan távozott, amikor utána az ajtó hatalmas robajjal becsapódott, és ezt követően a felperes feléjük semmilyen módon (pl. bocsánatkéréssel) nem jelezte, hogy ez egy véletlen esemény lett volna, tanú10 tanú is megerősítette. tanú10 abban is megerősítette szobatársai előadását, hogy a felperestől tapasztalt magatartás bennük olyan mértékű megbotránkozást és félelmet keltett, hogy – bár ez náluk nem volt szokás – úgy döntöttek, hogy az iroda ajtaját bezárják, nehogy oda a felperes vissza tudjon jönni, és ott esetlegesen további agresszív cselekedetekre ragadtassa magát. Így az elsőfokú bíróság elfogadta a tanúk előadását arról, hogy az események egymásutániságából alappal lehet következtetni arra, hogy a felperes dühében csapta rá kollégáira az ajtót olyan erővel, hogy a szomszédos szekrényről tárgyak potyogtak le. [44] tanú9, tanú6, tanú8 és dr. tanú7 tanúk elmondták azt is, hogy a felperes viselkedése miatt szóban sok alkalommal, később írásban is panaszt tettek osztályvezetőjüknél, aki tudomásuk szerint emiatt gyakran beszélt a felperessel, azonban, ha volt is a viselkedésében némi változás, az csak ideig-óráig tartott.
30. februárjában már azt is többször jelezték felettesük felé, hogy a felperes magatartása, mások munkáját direkt zavaró hangoskodása, mindenkivel szemben tapasztalt konfrontatív magatartása már nemcsak munkahelyi légkört rontotta meg, de a munkájuk minőségére is komolyan negatív hatással van. tanú1 tanú mindezt megerősítette, és azt is elmondta, hogy a felperes a felé érkező jelzések kapcsán vele sem volt együttműködő, a nála sérelmezett magatartásokra, megjegyzésekre általában azt mondta, hogy csak viccelt, és kollégák panaszait nevetségesnek találta. Ahogy máskor sem, még a február
31. napján, a HR munkatársak bevonásával tartott meghallgatáson sem ismerte el, hogy kollégáival való kommunikációja ne lenne helyénvaló, velük erőszakos, fenyegető, lekezelő, illetve gúnyos hangnemet ütne meg, és szemmel láthatóan nem merült fel benne az sem, hogy magatartásán, a munkafegyelemhez illetve a munkatársakhoz való hozzáállásán változtatnia kellene. A tanúk előadása szerint a felperes ezt követően is napi szinten ellenségesen, gúnyosan kommunikált kollégáival. Egy alkalommal például március elején, amikor dr. tanú7 és tanú8 átmentek kolléganőik szobájába, a felperes, aki pár perccel utánuk érkezett oda, szükségtelen vehemenciával kérte őket számon amiatt, hogy véleménye szerint ők az orra előtt becsukták az ajtót. [45] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint, az, hogy dr. tanú5 és tanú12 kolléganők a munkaviszony megszüntetését megelőző időszakban a felperestől ezeket a magatartásokat nem tapasztalták, még nem hitelteleníti el a többi tanú előadását. Ezek a tanúk ugyanis nem dolgoztak a felperessel nap mint nap ugyanabban a szobában, és saját előadásuk szerint nemigen foglalkoztak a felperes osztályán folyó napi eseményekkel. Azt azonban még ezek a tanúk is megerősítették, hogy az alperes munkahelyi kultúrájától idegen az agresszív, személyeskedőkommunikáció, a tárgyak és az ajtók csapkodása. tanú5 pedig maga is beszámolt két esetről is, amelyben a felperes magatartását a munkahelyi környezetben megszokottól eltérőnek találta (a vita, és a Covid járvány ideje alatt tartott értekezlet után neki tett észrevételek) és azt is megjegyezte, hogy a felperes elég impulzívan tudott érvelni. Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.098/2025/6 12 [46] Az elsőfokú bíróság igazoltnak találta a felmondás valamennyi megállapítását abban a körben, hogy a felperes a munkahelyi kollektívába nem tudott beilleszkedni, mások munkájába kéretlenül beleszólt, kollégáival esetenként sértő, számonkérő, lekezelő, gúnyos, provokatív és tiszteletlen magatartást tanúsított. A szakvéleményt indulatosan fogadta. Erőszakos, indulatos viselkedése a kollégákban félelmet, diszkomfort érzetet keltett. A meghallgatott tanúk azt is alátámasztották, hogy a felperes nyíltan nem együttműködő, negatív, ellenséges magatartásával a kölcsönös együttműködésen alapuló munkahelyi légkört megrontotta, magatartása a napi munkavégzést nagymértékben akadályozta. A rendelkezésre álló adatok alapján az is megállapítható volt, hogy bár ezek a magatartásformák a felperesnél korábban is valamennyire jellemzője voltak,
32. januárjától jelentős mértékben felerősödtek. [47] tanú9, tanú6, dr. tanú7, tanú8 és tanú1 tanúk elmondása szerint 2023 februárjától kezdve az Osztály1on már napi szinten fordult elő, hogy a felperes lekezelő stílusú, provokatív kommunikációjával a kollégák közötti szakmai együttműködést megakasztotta, a többieket hangos viselkedésével (indulatos megjegyzések, csapkodások, a hírek kéretlen felolvasgatása) a munkavégzésben zavarta. A munkatársak számára a felperes ellenséges, provokatív magatartásának kezelése, de már ennek folyamatos megemésztése is időt és energiát vont el szakmai munkájuktól. A felperes kéretlenül, nem megfelelő stílusban közölt jogi „tanácsai” miatt megbeszéléseiket inkább a saját szobájukon kívül, vagy a munkaidő lejárta után folytatták le. A feszültség a szobában már olyan szinten állandóan érezhető volt, hogy azt dr. tanú5 is észrevette, aki csak néha jött fel tanú1ról, és az előzményekről semmit nem tudott. A tanúk arról is beszámoltak, hogy ebben az időszakban a felperes maga is egyre inkább úgy viselkedett, mint aki kívülálló köztük, pl. hamarabb jött dolgozni és hamarabb ment el, mint a többiek, mások előtt szinte kérkedett azzal, hogy munkaidőben nem a munkáját végzi, már egyáltalán nem foglalkozott a viselkedési és öltözködési normákkal, az értekezleten nem közéjük ült le, hanem szándékosan távol tőlük, volt olyan, hogy nem jött be dolgozni, és ezt előzetesen a titkárságvezetőnek nem jelezte, és akkor sem volt együttműködő, amikor rákérdeztek távolléte okára. [48] tanú8, tanú1, tanú11 tanúk elmondása szerint ebben az időszakban egyre gyakrabban érkeztek olyan jelzések a társosztályokról is, hogy nem szívesen dolgoznak együtt a felperessel, mert jogi álláspontját, csak kinyilatkoztatja nekik, ahelyett hogy együttműködne velük valamilyen alperes céljait támogató, de jogilag is korrekt megoldás megtalálásában. Véleményét nem egyszer lekezelő, bántó módon közvetítette társosztálybeli kollégája számára, és saját álláspontjához adott esetben még a nyilvánvalóan eltérő joggyakorlat ismeretében is ragaszkodott, merev hozzáállásával nem segítve, hanem inkább gátolva a társosztály munkáját. A felperes ezen a hozzáállásán vezetője többszöri kérésére sem változtatott, azt pedig, hogy a társosztály vezetője saját beosztottjának szakmai álláspontját támogatta, saját egzisztenciája elleni támadásnak értékelte. A társosztályok munkatársai a felperes közvetlen kollégái felé is jelezték, hogy a felperes magatartását egyre furcsábbnak találják, volt, aki kifejezetten erőszakosnak érezte. [49] Az elsőfokú bíróság megítélése szerint az alperes által hivatkozott kúriai ítéletben foglaltak jelen ügyben is irányadóak lehetnek. Ebben az elmérgesedett helyzetben ugyanis valójában már nem annak volt jelentősége, hogy egy-egy esemény kapcsán pontosan ki mit tett, egy adott helyzetben a konfliktushoz vezető első lépést ki tette meg. A felperes általános hozzáállása és kommunikációs stílusa miatt ugyanis a kollégáival való kapcsolata megállapíthatóan már oly mértékben elmérgesedett, ami már mind az ő többiekkel való Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.098/2025/6 13 szakmai együttműködésére, mind a kollégái munkavégzésére jelentős negatív hatással volt, amely helyzetet az alperesnek nyilvánvalóan nem állt érdekében fenntartani, nyomós érdeke állt fenn arra, hogy az Osztály1 működését helyreállítsa. [50] Erre pedig valóban nem mutatkozott reálisan más mód, mint a felperes munkahelyi kollektívából való kiemelése. Az alperes ugyanis azt is sikerrel igazolta a perben, hogy a felperes a viselkedésével kapcsolatos kifogások közlését követően sem volt együttműködő. Amennyiben akár kollégái, akár felettesei viselkedését kifogásolták, arra elbagatellizáló vagy gunyoros módon, vagy éppen mások hibáztatásával válaszolt, és semmilyen hajlandóságot nem mutatott arra, hogy magatartásának nem megfelelőségét belássa, és viselkedésén változtatni kívánjon. Ahogy a munkaviszonya alatt korábban, ugyanez volt nála tapasztalható munkaviszonya utolsó hónapjaiban is. A munkatársai kérésére, hogy zajos viselkedésével ne zavarja őket, csak gunyoros, provokatív reakciókat mutatott (pl. ajtó szándékoltan kínos lassúsággal való becsukása). Az osztályvezetője szóbeli figyelmeztetései alkalmával a konfliktusokban játszott saját szerepét tagadta, ahogy a február 20-i meghallgatásán is, és a soron kívül elvégzett minősítésére felvezetett megjegyzésével is a figyelmeztetések elbagatellizálását, komolyan nem vételét hangsúlyozó észrevételt tett. A kollégák beszámolója azt is megerősítette, hogy a felperes kommunikációján, hozzáállásán, viselkedésén a meghallgatását követően ténylegesen sem történt változás. [51] Így az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes a perben sikerrel bizonyította, hogy a felperes magatartásával kapcsolatosan a felmondásban összefoglalóan megfogalmazott komoly problémák valóban fennálltak, és összességében olyan jelentős mértékűek voltak, hogy alappal vezettek a munkaviszonya felmondással való megszüntetéséhez, tekintettel arra, hogy munkahelyi környezetében a munkatársaival való együttműködését már ellehetetlenítették, és a kialakult helyzetben érdemi változás reálisan már nem volt várható. Így az elsőfokú bíróság nem találta alaposnak a felperes azon hivatkozását, mely szerint a felmondást az indoklásának világossága, valószerűsége, illetve okszerűsége hiánya miatt jogellenes. [52] Ugyanakkor az elsőfokú bíróság nem találta alaposnak azt a felperesi hivatkozást sem, mely szerint az alperes joggal való visszaélést valósított meg a munkaviszony megszüntetésével, mert elbocsájtása valós oka nem a felmondásban részletezett indok volt, hanem az, hogy a
33. február elején, illetve végén az anonim kérdések rendszerébe két kérdést is benyújtott, amiben ellenvéleményét fogalmazta meg a vezetőség egy döntésével kapcsolatosan. A joggal való visszaélésre való hivatkozás esetén a jogszabály sajátos bizonyítási szabályokat rögzít. Az Mt.
34. §