← Magyarország

Mf.30070/2021/4 – Pécsi Ítélőtábla

A határozat elvi tartalma: A munkáltató felmondását nem teszi jogellenessé, hogy érvénytelenül állapította meg a felmondási időt. Ebben az esetben az érvénytelen megállapítás helyett a munkaviszonyra vonatkozó szabályt kell alkalmazni. Pécsi Ítélőtábla Az ügy száma: Mf.I.30.070/2021/4/I. A felperes: felperes1 (cím1) Az alperes: alperes

  1. (cím2) Az alperes képviselője: Ügyvédi Iroda (ügyintéző: ügyvéd1, cím3) A fellebbezési kérelmet előterjesztő fél: felperes részéről
  2. sorszám alatt A per tárgya: munkáltatói intézkedés érvénytelenségének megállapítása Az elsőfokú bíróság: Kaposvári Törvényszék mint munkaügyi bíróság A fellebbezéssel támadott határozat száma: 23.M.70.177/2020/13/I. számú ítélet Ítélet A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 76.100, (hetvenhatezer-egyszáz) forint másodfokú perköltséget. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás [1] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes idegenforgalmi szállodaszak EU szakirányon szerzett főiskolai végzettséggel, idegenforgalmi ügyintéző szakmenedzser képesítéssel rendelkezik. A felperes az Bank neve munkavállalójaként végzett munkát, 2007 decembertől prémium ügyfelekkel foglalkozó bankár, kizárólagos tanácsadó volt. Az Bank neve a felperes munkatársa volt Név, aki
  3. szeptember 22-től –
  4. június 7-ig az alperes vezető tisztségviselője, ügyvezetője volt. A felperes az Bank neve 2016ban havonta bruttó 360.000 forint munkabérben részesült, és ezen túlmenően jutalékot is kapott. Pécsi Ítélőtábla I.Mf.30.070/2021/4/I. [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] 2 Név az alperes vezetőjeként megkereste a felperest az alperesnél létesítendő munkaviszonyra vonatkozó ajánlattal. Az ezzel kapcsolatos megbeszélésen a felperes és Név volt jelen, és az ekkor létrejött megállapodásra tekintettel a felperes az Bank nevekal fennálló jogviszonyát felmondással megszüntette. A felek megegyezése szerint a felperes munkabére az alperesnél bruttó 400.000 forint lett, megegyeztek a felperes munkakörében, de egyéb feltételekről, így a felmondási idő mértékéről nem egyeztettek szóbeli megbeszélésükkor. A felek
  5. november 2-án aláírták az írásbeli munkaszerződést, mely szerint
  6. december hó
  7. napjától kezdődően a felperes értékesítési-, reklám- és marketing vezetői munkakörben, bruttó 400.000 forint személyi alapbérért végez munkát az alperesnél, napi 8 órai munkaidőben. A
  8. pont szerint abban állapodtak meg, hogy a munkaszerződéssel létesített munkaviszony rendes felmondással történő megszüntetése esetére 180 naptári nap felmondási időt kötnek ki. Az alperes Kft.-nek egy tagja van, Név3 Város Önkormányzata;
  9. június
  10. napjától
  11. november 16-ig Név2, majd
  12. november 16-tól –
  13. május 31-ig Név1 volt az alperes képviseletre jogosult vezető tisztségviselője, ügyvezetője.
  14. novemberben az alperes úgy döntött, hogy a felperes vezetésével működő marketing osztályt megszünteti, az ott dolgozó két munkavállalónak más munkát ajánl fel az ügyvezető, a felperes és Név4 jogviszonyát pedig megszünteti. Az alperes akkori ügyvezetője, Név2 a felperesnek felajánlotta, hogy közös megegyezéssel szűnjön meg a jogviszonya
  15. november 13-ával; ebben az esetben az utolsó munkában töltött napon megfizet a felperes részére 210 napi távolléti díjának megfelelő összeget. A közös megegyezésben megjelölt összeget a megállapodás szerint
  16. november 18-ig vállalta kifizetni az alperes. Az alperes ügyvezetője tájékoztatta arról is a felperest, hogy amennyiben nem állapodnak meg a munkaviszony megszüntetésében, az alperes munkáltatói felmondással a munka törvénykönyvéről szóló
  17. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.)
  18. §-a szerint a jogviszonyát megszünteti a
  19. november
  20. napján kezdődő 180 nap felmondási idővel
  21. május hó
  22. napjára. A felperes és az alperes ügyvezetője közötti megbeszélés szerint, amennyiben a közös megegyezés nem születik meg, a felperes még 6 hónapig az alperesnél munkaviszonyban marad, a járulékokat a jogszabály szerint az alperes fizeti, illetve a munkáltatói felmondás esetén a megbeszélés napjától az alperes felmenti a munkavégzési kötelezettség alól a felperest. A felperes a már írásba foglalt közös megegyezéses megállapodást nem írta alá azon indokkal, hogy felmondás esetén a jogviszonya tovább fennáll, és munkát végeznie a megbeszélés szerint, a munkavégzés alóli felmentésre tekintettel, nem kell. A felperes részére
  23. november 13-án, pénteken az alperes ügyvezetője átadta az ugyanazon a napon kelt, előzetesen írásba foglalt munkáltatói felmondást, melynek értelmében a
  24. november 13-án kezdődő 180 nap felmondási idővel
  25. május
  26. napjára felmondással a jogviszonyát megszünteti. A felmondásban az alperes megállapította, hogy a
  27. évben arányosan ki nem vett szabadság mértéke 10 nap, és
  28. év november hó
  29. naptól a munkaviszony megszűnése napjáig mentesítette a munkavégzési kötelezettsége alól a felperest. A felmondás indokolása szerint a Covid-19 okozta világjárvány miatt a tavaszi hullámot követően a második hullám elérte Magyarországot is. A járvány következtében
  30. évben a társaság korábbi rendezvényei elmaradtak, amelynek következtében a bevételek jelentősen csökkentek, és a társaság olyan gazdasági helyzetbe került, mely a marketing – rendezvényszervezői munkakörök megszüntetéséhez vezetett. Pécsi Ítélőtábla I.Mf.30.070/2021/4/I. [12] [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] 3 A felperes november 16-án, hétfőn megjelent a munkahelyén, de már munkát nem kapott, a munkavégzés alól az alperes felmentette.
  31. november 18-án, amikor a felperes ismét megjelent a munkahelyén azért, hogy a személyes tárgyait elvigye, Név2, aki munkaviszonyban állt az alperessel, de nem volt már az alperes ügyvezetője -
  32. november 16-tól az ügyvezető Név1 lett –, átadott a felperesnek egy az új ügyvezető által aláírt,
  33. november 17-én kelt iratot. A felperes az iratot megismerte, de az abban foglaltakkal nem értett egyet, ezért nem vette át, azt részére az alperes postán kézbesítette. Ezen iratban az alperes ügyvezetője tájékoztatta a felperest, hogy az Mt.
  34. §-ában, a
  35. §ában és a
  36. §-ában foglaltakra tekintettel megállapította, a felperes munkaszerződésének a felmondási időre vonatkozó rendelkezése jogszabályba ütközik és semmis. Közölte a felperessel, hogy erre tekintettel a
  37. november
  38. napján kelt felmondásában közölt 6 hónapos felmondási idő nem vehető figyelembe, ezért az abban rögzítettekkel ellentétben a
  39. december hó
  40. napjától kezdődően fennálló határozatlan időtartamú munkajogviszonya az Mt.
  41. §

(1)bekezdése alapján
  1. november hó 13-án kezdődő 35 nap felmondási idővel
  2. év december hó
  3. napjával kerül megszüntetésre. Az alperes ügyvezető arról tájékoztatta a felperest, hogy a felmondás egyéb rendelkezései változatlan tartalommal érvényesek, illetőleg, hogy 30 napon belül munkaügyi vitát kezdeményezhet, amennyiben ezzel nem ért egyet. A felperes szóban jelezte, hogy nem ért egyet a felmondás módosításával, és ezt
  4. november 18-án az alperes tulajdonosi vezetőjének, dr. Név5 polgármesternek megírta.
  5. november
  6. napján Név3 polgármestere a felperesnek úgy válaszolt, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója az alperes ügyvezetője, a munkajogi vitába beavatkozni nem fog, amennyiben a munkáltatói intézkedést sérelmesnek érzi, kezdeményezzen munkaügyi jogvitát. A felperes jogi képviselője az alperes ügyvezetőjével, valamint a pénzügyi igazgatójával, Név2sal megbeszélést tartott
  7. november 26-án, amelynek eredményeképpen a következő napon az alperes ügyvezetője közölte a felperes jogi képviselőjével, hogy az egyeztetés eredményre nem vezetett: a munkavállaló munkaszerződésének jogszabályba ütköző és semmis rendelkezésére igényt nem lehet alapítani, ezért minden olyan követelést, amely a munka törvénykönyvében szabályozott mértéket meghaladja, elutasít. A felperes részére az alperes a munkáltatói igazolást kiadta, mely szerint
  8. december 18-án szűnt meg az alperesnél a munkaviszonya. A felperes álláskeresési járadékban részesült a jogviszonya megszűnését követően. A felperes keresetében kérte annak megállapítását, hogy az alperes
  9. november 17-én kelt és
  10. november 19-én postai úton kézbesített intézkedése, amely a
  11. november 13-i munkáltatói intézkedés egyoldalú módosítása, érvénytelen. Kérte annak megállapítását, hogy munkaviszonya a
  12. november 13-án közölt munkáltatói felmondás szerinti időpontban,
  13. május 12-én szűnik meg. Kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest, hogy fizessen meg részére bruttó 2.397.114 forintot, valamint ezen összeg
  14. november
  15. napjától számított késedelmi kamatát, az alperes perköltségben való marasztalása mellett. Másodlagosan kérte, hogy amennyiben a bíróság az elsődleges keresetet nem tartja alaposnak, kötelezze az alperest, hogy fizessen meg részére 2.397.114 forintot és ezen összeg után
  16. november
  17. napjától a kifizetés napjáig terjedő időre járó késedelmi kamatot, valamint a perköltséget. E kereseti kérelem jogcíme a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt kártérítésként járó elmaradt jövedelem iránti igény volt. A felperes álláspontja szerint a
  18. november 13-án foganatosított munkáltatói intézkedés annak közlésével
  19. november 13-án hatályossá vált, azt módosítani vagy visszavonni csak az ő hozzájárulásával lett volna jogosult az alperes. Emiatt - figyelemmel az Mt.
  20. § Pécsi Ítélőtábla I.Mf.30.070/2021/4/I. [20] [21] [22] [23] [24] 4
(4)bekezdésében írtakra - a
  1. november
  2. napján foganatosított munkáltatói intézkedés érvénytelen. Álláspontja szerint a munkaviszonya az alperesnél
  3. május 12-én szűnt meg, erre tekintettel részére ezen időszakig az alperesnek munkabért kell fizetnie, mégpedig bruttó 2.397.114 forint összegben. Az Mt.
  4. §
(2)bekezdés a) pontjában írt rendelkezésről nem volt tudomása, amikor a munkaszerződést aláírta. Állítása szerint a felmondási időre vonatkozó rendelkezés nélkül nem állapodtak volna meg. Bizonyítási indítványként tanúk meghallgatását kérte. Az alperes a kereset elutasítását kérte a felperes perköltségben való marasztalása mellett. Álláspontja az volt, hogy a felek érvényesen nem köthettek volna ki a munkaszerződésben 180 nap felmondási időt az Mt.
  1. és
  2. §-ában írtak alapján. Vitatta, hogy a felperes a 180 napos felmondási idő kikötése nélkül nem kötötte volna meg a munkaszerződést. Hivatkozott arra, hogy a felek között létrejött szerződés a felmondási idő tekintetében az Mt.
  3. § alapján semmis, ezért érvénytelen volt. A másodlagos kereseti kérelem vonatkozásában is a kereset elutasítását kérte, mert nem szüntette meg jogellenesen a felperes nála fennálló munkaviszonyát. A bizonyítás körében ő is tanúk meghallgatását indítványozta. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, és kötelezte a felperest 127.000 forint perköltségnek a viselésére. Ítéletében kifejtette, hogy a felek megegyezése a munkaszerződésben a felmondási idő mértékével kapcsolatosan az Mt.
  4. §
(2)bekezdés a) pontja szerint semmis, erre tekintettel a felperesre az Mt. 69. §
(1)bekezdésben, és a
(2)bekezdés a) pontjában meghatározott felmondási idő (35 nap) vonatkozik. A munkáltató a munkavállalóval az Mt. 65. §
(1)bekezdése szerinti felmondást közölt; a felperes a felmondás indokának valóságát és okszerűségét nem vitatta. Az Mt. 29. §
(3)bekezdését alapul véve az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a munkaszerződés megkötése előtt az alperes ügyvezetőjével a felperes a munkabérben megállapodott, de egyéb feltételekről, így a felmondási idő mértékéről nem volt szó közöttük; ugyanakkor a munkaszerződésben az Mt. 69. §
(3)bekezdése szerint meghatározott felmondási idő helyett a felperes munkaviszonya felmondással történő megszüntetésekor az alperesnek az Mt. 69. §
(1)-
(2)bekezdésében foglalt szabályokat kellett alkalmazni. Az az érvelés, mely szerint az egyoldalú jognyilatkozat csak a címzett hozzájárulásával módosítható vagy vonható vissza, alaptalan. Az Mt. 15. §
(3)bekezdése alapján az egyoldalú jognyilatkozatra a megállapodásra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, ezért a
  1. november 13-án kelt felmondásban a felmondási időre vonatkozó rész érvénytelen, melyre az Mt.
  2. §
(3)bekezdése az irányadó, azaz az érvénytelen megállapítás helyett a munkaviszonyra vonatkozó szabályt kellett alkalmazni. Az alperes erről a felperest tájékoztatta a jogszabályi háttérrel együtt, és arról is hogy erre tekintettel a jogviszonya mely napon szűnik meg a munkáltató felmondásával. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes felmondását nem teszi jogellenessé az, hogy érvénytelenül állapította meg a felmondási időt: a felmondásban valós és okszerű indokok alapján szüntette meg a felperes jogviszonyát; a felperes az indokokat nem támadta. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a munkáltató magatartása nem ütközött az Mt. 6. §
(2)bekezdésébe sem, mivel a megállapodás semmis részére a felmondási időt az alperes nem alapíthatta. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes jogszerűen módosította a felperes jogviszonya megszűnésének időpontját
  1. december
  2. napjában, ezért a keresetet elutasította. A felek tanúk meghallgatására vonatkozó bizonyítási indítványát elutasította, mivel a felperes által előadottakat a munkaszerződés létrejöttével kapcsolatban az alperes nem vitatta, illetőleg a felek között nem volt vitás az, hogy az alperes ügyvezetője a felperes részére mikor, milyen iratot adott át. Pécsi Ítélőtábla I.Mf.30.070/2021/4/I. [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] 5 Az elsőfokú ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben elsődlegesen az ítélet hatályon kívül helyezését, a bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte a Pp.
  3. §-ára hivatkozva. Másodlagosan az elsőfokú ítélet megváltoztatását kérte annak megállapításával, hogy az alperes munkáltató
  4. november 17-én kelt egyoldalú intézkedése a felmondás módosításáról érvénytelen. Kérte annak megállapítását, hogy a munkaviszonya
  5. május
  6. napján szűnt meg és az alperes arra való kötelezését, hogy fizessen meg részére 2.397.114 forintot
  7. november 19-től számított kamatával együtt. Harmadlagosan munkaviszonya jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként elmaradt jövedelem, és szabadságmegváltás megfizetését kérte 2.397.114, - forint összegben. Fellebbezése szerint az elsőfokú bíróság által megsértett jogszabályok: az Mt.
  8. §
(4)bekezdése, az Mt.
  1. §-a, az Mt.
  2. §
(1)és
(3)bekezdése, az Mt. 29.,
  1. §-a, az Mt.
  2. §
(1)-
(2)bekezdése, a 83. §.
(3)-
(4)bekezdései voltak. Állította, hogy az elsőfokú bíróság eljárási szabályokat is sértett: ezek közül a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 214. §
(1)bekezdésére, a Pp.
  1. §-ára, a Pp.
  2. §-ára és a
  3. §
(1)-
(2)bekezdésére, valamint a Pp. 276. §
(1)és
(5)bekezdésére hivatkozott. Kifogásolta, hogy az első fokon eljárt bíróság bizonyítási eljárást nem folytatott le, az indítványozott személyeket tanúként nem hallgatta meg, valamint, hogy erre irányuló indítvány ellenére nem vizsgálta a szerződéskötés körülményeit. Hivatkozása szerint a másodlagos kereseti kérelmét a bíróság érdemben nem vizsgálta és nem is bírálta el. Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyására és a felperes perköltségben való marasztalására irányult. A fellebbezés alaptalan. Az elsőfokú bíróság az ügyben releváns tényállást helyesen állapította meg, ennek sem a kiegészítésre sem a pontosítására, illetőleg módosítására nincs szükség; a tényállásból helytálló következtetést vont le, ezért a keresetet elutasító döntése is helyes. Az elsőfokú bíróság eljárása szabályszerűségének a felülbírálata kapcsán − utalással a Pp. 369. §
(1)bekezdésére − a másodfokú bíróság nem látott indokot az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére a Pp.
  1. §-a alapján. Az elsőfokú bíróság valóban nem teljesítette a felek nemcsak a felperes, hanem az alperes - tanúk meghallgatására irányuló bizonyítási indítványát, mert úgy ítélte meg, hogy a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása enélkül is lehetséges, és ezzel az álláspontjával a másodfokú bíróság egyetértett. Az elsőfokú bíróság a tényállást a felek perben tett perfelvételi nyilatkozatai [Pp.
  2. §
(1)bekezdése] és a csatolt okiratok alapján állapította meg: többek között a felperes által kifogásolt tényeket az ő M.70.177/2020/
  1. számú jegyzőkönyvbe foglalt személyes előadása alapján. A bíróság a fél által előterjesztett indítványhoz, de még a bizonyítás felvétele tárgyában hozott határozatához sincs kötve. A felek perbeli jogvitájának eldöntéséhez szükséges releváns tények megállapítása a feladata, nem pedig a fél által lényegesnek tartott valamennyi tény rögzítése, és csak az ezekhez szükséges, ugyancsak releváns bizonyítást kell lefolytatnia. Ezt a felhatalmazást a Pp.
  2. §
(1)és
(3)bekezdései adják meg részére, azzal a joggal kiegészítve, hogy a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelen bizonyítást mellőzheti a Pp. 276. §
(5)bekezdése értelmében. Az elsőfokú bíróságnak a felperes valamennyi: az elsődleges és a másodlagos keresete folytán egyaránt jogkérdésben kellett állást foglalnia, mely során azokat a körülményeket mint nem releváns tényeket nem kellett feltárnia, amelyekre a felek a tanúk meghallgatását kérték. E bizonyítási indítványok nem teljesítésével a bíróság eljárási szabálysértést nem követett el, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 383. §
(1)bekezdése szerint érdemben bírálta felül. Pécsi Ítélőtábla I.Mf.30.070/2021/4/I. [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] 6 A felperes elsődleges keresete kapcsán az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást, és a döntése alapjául szolgáló indokait is helyesen fejtette ki az irányadó jogszabályok teljes körű felhívásával és helytálló alkalmazásával. A felperes fellebbezésében is azt állította, hogy a munkáltató a 2020. november 13-i, a munkaviszonyát felmondással megszüntető egyoldalú nyilatkozatát az Mt. 15. §
(4)bekezdése értelmében nem volt jogosult az ő hozzájárulása nélkül módosítani, sem pedig visszavonni. Ezért ez az intézkedése jogszabályba ütközése miatt semmis, amely jogkövetkezményeként az eredeti intézkedés tartalma szerint kérte alkalmazni a munkaviszony megszüntetése idejére és a neki járó távolléti díjra vonatkozó rendelkezéseket. Ezzel szemben az elsőfokú bíróság az alperes jogi érvelését elfogadva helyesen mutatott rá, hogy a felmondásnak és egyúttal a munkaszerződésnek is a felmondási időt tartalmazó rendelkezése az Mt. 204. §
(1)bekezdésére figyelemmel a 205. §
(2)bekezdés a) pontja alapján, visszautalva a 69. §
(3)bekezdésére jogszabályba ütközik és mint ilyen semmis az Mt. 27. §
(1)bekezdése szerint, amely jogkövetkezményeként a 29. §
(3)bekezdés alapján a munkaviszonyra vonatkozó szabályt, a 69. §
(1)és
(2)bekezdését kellett alkalmazni. Ennek pedig a felperes által sérelmezett
  1. november 17-i egyoldalú intézkedés megfelelt. Jóllehet a felperes a keresetében majd a fellebbezésében azt állította, hogy a munkaszerződést annak a felmondási időre vonatkozó rendelkezése nélkül nem kötötte volna meg, ennek ellentmondd az az M.70.177/2020/
  2. számú jegyzőkönyvbe mint a Pp.
  3. §
(1)és
(3)bekezdései szerinti közokiratba foglalt személyes nyilatkozata, mely alapján a következőket mondta: „nekem az volt a fontos, hogy megegyezzünk abban, hogy mennyi lesz a munkabér, egyéb feltételekről külön nem volt szó, a felmondási időről sem…” „nem tartottam én ezt fontosnak”, „mert az addigi munkahelyemen sem volt jelentősége”. Nekem nem volt fontos a felmondási idő, nem tartottam fontosnak, nem az volt a fontos, hogy hogyan fogok távozni.” Ezért nem kellett figyelembe venni az Mt. 29. §
(3)bekezdés II. fordulatának a kizáró rendelkezéseit. Az elsőfokú bíróság az Mt. 15. §-a kapcsán helyesen utalt annak a
(3)bekezdésére is, amely szerint az egyoldalú nyilatkozatra a megállapodásra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, amire figyelemmel a munkáltató 2020. november 17-i intézkedése nem ütközhetett a
(4)bekezdésben megfogalmazott korlátba. Mivel az alperesnek a jogszabályt sértő intézkedését a felmondási idő tartama vonatkozásában az eltérést nem engedő kógens törvényi rendelkezésnek megfelelően korrigálnia kellett, eljárása nem ütközhetett az Mt.
  1. §ába sem. A másodfokú bíróság rámutat, hogy a per adataiból, így a felperes perbeli nyilatkozataiból sem lehet arra következtetni, hogy az alperes a munkaszerződés megkötésekor rosszhiszeműen járt volna el, és hogy a felmondási idő meghatározása vagy megállapítása során a szándékos károkozás vagy akár előny szerzésének a szándéka vezette volna. Így ezen indokok alapján az elsődleges kereset nem volt teljesíthető. A felperes keresetében másodlagosan a távolléti díjra kártérítés címén tartott igényt, keresetét egyértelműen a jogellenes felmondás Mt.
  2. és
  3. §-aiban foglalt jogkövetkezményekre alapította. A fellebbezésének állításával szemben az elsőfokú bíróság ezt a keresetet is elbírálta, és ezt sem találta alaposnak. Ez egyértelműen kitűnik az ítélet indokolásának a [48] - [51] bekezdéseiből. Ezért a döntése megfelel a Pp.
  4. §
(1)bekezdésében foglaltaknak. A másodfokú bíróság egyetértett azzal a következtetésével, hogy a felmondási idő és ennek következményeként a felperes munkaviszonya megszüntetése időpontjának megállapítása, valamint a felmondási időre tekintettel megállapított távolléti díj összege nem volt jogellenes, és nem ütközött az Mt. 6. §
(2)bekezdésébe sem. A felperes első ízben a fellebbezésében utalt a felmondás valós voltának a kétségbevonására. Ez azonban nem volt része a keresettel érvényesíteni kívánt jognak [Pp. 7. §
(1)bekezdés
  1. pont], mert a munkáltató felmondása Pécsi Ítélőtábla I.Mf.30.070/2021/4/I. [40] [41] 7 kapcsán az Mt.
  2. §
(2)bekezdését mint megsértett és ezért érvényesíteni kívánt alanyi jogot nem jelölte meg, még csak nem is utalt rá. Ezért az erről való döntés az elsőfokú ítélet tárgyát a Pp. 342. §
(1)bekezdése szerint nem képezhette. A keresetváltoztatás másodfokú eljárásban való előterjesztésének tilalma mellett a másodfokú bíróság a fellebbezésnek ezt a hivatkozását a felperes jogi érvelése részének tekintette, ezért a Pp.
  1. § szerinti jogkövetkezményeket sem alkalmazta. Az így kifejtett indokok alapján tehát a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helyesnek találta, és azt helybenhagyta a Pp.
  2. §
(2)bekezdése alapján, utalva helytálló indokaira a 386. §
(4)bekezdés szerint. A fellebbezés nem vezetett sikerre, ezért a felperes a Pp. 83. §
(1)bekezdése alapján köteles megfizetni az alperes részéről a fellebbezési eljárásban felmerült költséget, amelynek általános forgalmi adót tartalmazó összegét a másodfokú bíróság a 32/2003.(VIII.22.) IM rendelet
(3)és
(5)bekezdése alapján állapította meg (60.000 forint + 16.100 forint). A felperes munkavállalói költségkedvezményére tekintettel a le nem rótt 191.800 forint fellebbezési illeték a Pp. 102. §
(6)bekezdése alapján az állam terhén marad. Pécs,
  1. március
  2. Dr. Tolnai Ildikó s.k. a tanács elnöke, Dr. Rendeki Ágnes s.k. előadó bíró, Dr. Vogyicska Petra s.k. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.