Bhar.24/2026/7 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdésébe ütköző és a

(4)bekezdés szerint minősülő közlekedés biztonsága elleni vétségben, és ezért 200 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, egynapi tétel összegét 1.500 forintban állapította meg, rendelkezett az így kiszabott, összesen 300.000 forint pénzbüntetés átváltoztatásának a lehetőségéről, és kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére. [2] Az ítélet ellen az ügyészség, vádlott és védő fellebbezést jelentett be, melyet elbírálva a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2025. november 7. napján kihirdetett 23.Bf.8912/2024/15. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéltét megváltoztatta, a vádlottat az ellen közlekedés biztonsága elleni vétsége (Btk. 232. §

(1)és

(4)bekezdés) miatt emelt vád alól felmentette, és a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése (Szabs. tv. 224. §

(1)bekezdés) miatt folyamatban lévő szabálysértési eljárást megszüntette, megállapította, hogy az eljárás során felmerült bűnügyi költséget az állam viseli. Fővárosi Ítélőtábla 16.Bhar.24/2026/7-

1. 2 [3] Az ítélet ellen az ügyészség jelentett be fellebbezést a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása érdekében. [4] A Fővárosi Főügyészség Büntetőbírósági Ügyek Osztálya Bfel.3915/2024/
2. számú fellebbezés indokolásában előadta, hogy a másodfokú bíróság a tényállást teljeskörűen felderítette, de az a Be.
3. §

(2)bekezdés

1. a)és
2. d)pontja alapján részben megalapozatlan, mivel a tényállást hiányosan állapította meg és a megállapított tényekből további tényekre helytelenül következtetett. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által a [23] pontban rögzítetteket indokolt a tényállásban szerepeltetni, mely szerint a vádlottat a mögötte lévő forgalom akadályozta. A gépjárműve mögött, a baleset bekövetkezésének időpontjában más jármű is állt, a baleset hatókörében a vádlotton és a HÉV szerelvény utasain kívül számos más személy tartózkodott. A másodfokú bíróság ezzel kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy az elsőfokú bíróság a [23] pontban helytelen logikai következtetéssel állapította meg, hogy a veszélyhelyzetet az is okozhatta, hogy a HÉV járműszerelvény a vádlotti gépjárművet akár vissza is lökhette volna a utcanév útra, mellyel az ott esetlegesen közlekedő járművek vezetői vagy utasai életét vagy testi épségét veszélyeztethette. Tette ezt az elsőfokú bíróság annak ellenére, hogy nem folytatott le bizonyítást a utcanév út forgalmára. [5] A másodfokú bíróság azt is kifejtette, hogy a vádlott a közúti közélekésben nem minősül extraneusnak, mivel a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény alanya csak kívülálló lehet, aki nem annak a közlekedési ágazatnak a szabályai alatt áll, melynek biztonsága veszélybe kerül. Mivel a vádlott a közúti közlekedés szabályainak hatálya alatt állt, a közúti közlekedésben részt vevők sérelmére a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt nem követhette el. [6] Az ügyészség hivatkozott arra, hogy a másodfokú bíróságnak iratellenes az a megállapítása, mely szerint más közlekedési résztvevő biztonsága, testi épsége nem volt veszélyben. A vádlotti gépjármű hatókörében más közúti közlekedésben részt vevő is volt, aki azonban a balesettel azért nem érintett, mert a vádlott gépjárművét a rá ható erő más irányba lökte. Így iratellenes az a megállapítás is, hogy a utcanév út forgalmára nem folyt bizonyítás, mert a vádlott maga nyilatkozott a baleset időpontjában fennálló közlekedési helyzetre. A HÉV úgy lökte a vádlott gépkocsit meg, hogy az a utcanév út buszsávjában keresztben került nyugalmi helyzetbe. A utcanév út köztudottan forgalmas, a tömegközlekedési eszközök rendszeresen igénybe veszik a buszsávot, a cselekmény pedig a reggeli közlekedési csúcsforgalom időtartamába esik. [7] Az, hogy a vádlott cselekvősége nem okozott konkrét veszélyt, hanem csak távoli veszélyhelyzetet, kizárólag a szerencsének volt köszönhető, ugyanis a HÉV vezetője alkalmazhatta volna a fékezésnek egy olyan módját is, a mely az utasok életének, testi épségének a veszélyeztetésével járt volna. Azzal pedig, hogy a vádlott által irányíthatatlanná vált jármű a busz forgalmi sávba került, a közúti közlekedésben részt vevő személyek élete, testi épsége távoli veszélybe kerülését eredményezte. A vádlott megszegte a KRESZ 39. §

(3)bekezdésében foglalt kötelezettségét, azonban ez nem a közúti közlekedés körében, hanem a vasúti közlekedés körében fejtette ki elsődleges hatását, és kizárólag távoli veszélyhelyzet alakult ki. Fővárosi Ítélőtábla 16.Bhar.24/2026/7-

1. 3 [8] A vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítása nem tehető függővé attól, hogy az általa okozott baleset következményei nem a közúti közlekedés körében, hanem a vasúti közlekedés körében fejtette ki a hatását, és távoli veszélyhelyzetet eredményezett. [9] Az elsőfokú bíróság azzal, hogy a vádirati tényállást az ítéleti tényállás tekintetében kiegészítette, nem sértette meg a vádelvet. [10] Az ügyész indítványozta a tényállás kiegészítését, a vádlott bűnösségének kimondását közlekedés biztonsága elleni vétségben (Btk.
2. §

(1)és

(4)bekezdés), a vádlottal szemben pénzbüntetés és határozott idejű közti járművezetéstől eltiltás kiszabását. [11] A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.927/2025/4. számú átiratában az ügyészi fellebbezést – a büntetés és az indokolás körében módosítva – fenntartotta. [12] Előadta, hogy hatályon kívül helyezést indokoló eljárási szabályszegést sem az elsőfokú, sem a másodfokú eljárásban nem észlelt, azonban a veszélyhelyzet megállapítása nem szakkérdés, így a szakértő kirendelésére indoktalanul került sor, mely az eljárás jelentős elhúzódását eredményezte mindkét szakban. Megalapozatlanság hiányában az elsőfokú ítéleti tényállás helyesbítése, kiegészítése vagy eltérő tényállás megállapítása eljárási szabályba ütközik. A tényállás módosítása a Be. 593.§

(2)bekezdésében írtakkal ellentétesen történt, így a harmadfokú eljárásban a másodfokú ítélet megváltoztatása és a másodfokú bíróság eljárási szabálysértésének és a tényállás ebből következő téves következtetésen alapuló, a felülmérlegelés tilalmába ütköző indokolatlan megváltoztatásának mellőzése indokolt. [13] A harmadfokú eljárásban az elsőfokú bíróság ítéletének [13] bekezdése tekintetében a másodfokú bíróság tényállásváltoztatását csak annyiban lehet figyelembe venni, hogy a vádlott cselekményével összefüggésben a vasúti közlekedésben résztvevők biztonságának, életének, testi épségének veszélye vizsgálandó, abból a veszélyeztetés kérdésében az elsőfokú bíróság által megállapítottakat kell irányadónak tekinteni, hogy a veszélyeztetés megtörtént. A veszély alatt olyan helyzet értendő, amikor fennáll az élet vagy a testi épség sérelmének a reális lehetősége. A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény nem kívánja meg a konkrét, tehát térben és időben konkretizálódott, így már meghatározott személyt vagy személyeket fenyegető veszélyt. Elegendő az élet vagy testi épség olyan távolabbi veszélyeztetése, amelyben a sérelem bekövetkezése valószínű, de nem következik be feltétlenül. Jelen ügyben tehát nem annak van [14] jelentősége, hogy a mozdonyvezető fékezett és sem ő, sem az utasok nem sérültek meg, hanem annak, hogy a közeledő szerelvény ellenére a vádlott azzal, hogy a vasúti síneken megállt, akadályt képezett, fennállt a reális lehetősége annak, hogy a mozdonyvezető és az utasok testi épsége sérüljön. Fővárosi Ítélőtábla 16.Bhar.24/2026/7-2. 4 [15] A Btk. 232. §

(5)bekezdése pedig a veszély elhárításához fűzött kedvezményeket a veszély előidézőjének a javára látja megállapíthatónak akkor, ha a veszély elhárítása a veszély előidézőjének, jelen ügyben Terhelt1nek és nem más, így jelen ügyben a mozdonyvezető magatartásához fűződik, de ez akkor sem tenné lehetővé a felmentő döntés meghozatalát. [16] Tévedett a másodfokú bíróság, amikor a veszélyeztetést a szakértői vélemény alapján kizárta, mivel a szakértőnek nem volt jogosultsága ezt kimondani. A vészfékezéssel egyenértékű gyorsfékezés nem kétséges és egy tömegközlekedési eszközről beszélünk, amin sok utas utazik (nem szükséges közvetlenül és személy szerint tudni az utasok beazonosíthatóságát). Az ütközéshez vezető okfolyamat elindítója a vádlott mulasztása volt, ezt maga sem tagadta. A „belógó” gépkocsija magában hordozta azt a veszélyt, hogy ütközik a vasúti pályán érkező járművel. Olyan közlekedési helyzetet generált, amelynek a kimenetele, eredményének súlyossága a véletlentől, a közlekedési helyzet más résztvevőinek magatartásától (vezetői tapasztalat, gyors reagálás képessége, elhárítás módjának megválasztása, egyáltalán a kitérés lehetősége) nagymértékben függ. Ezért a vasúti közlekedés biztonságát kétségtelenül veszélyeztető helyzet kialakulásában a vádlottat gondatlanság terheli. [17] Egyebekben a Be. 619. §

(1)bekezdése alapján a harmadfokú felülbírálat a másodfokú bíróság által megállapított tényállás alapján végezhető el. E tényállásból okszerűen következik Terhelt1 vádlott bűnössége a közlekedés biztonsága elleni vétségben (Btk. 232. §

(1)bekezdés és

(4)bekezdés). A vádlottal szemben a Be. 746. §

(5)bekezdése szerinti súlyosítási tilalom figyelembevételével pénzbüntetés kiszabása indokolt, a javára írható enyhítő körülményeket az elsőfokú bíróság ítélete tartalmazza. [18] A járművezetéstől eltiltás mellőzése tekintetében egyetértett az elsőfokú ítéletben írtakkal. A bűnösnek kimondott vádlottat a Be. 574. §

(1)és

(2)bekezdéseiben írtak alapján a bűnügyi költség viselésére kell kötelezni, a Be. 574. §

(3)bekezdésére figyelemmel a szakértői bizonyítás költségének kivételével. Megjegyzendő, hogy a másodfokú bíróság a Be. 573. §

(1)bekezdésében foglaltak ellenére szüntette meg a nemlétező szabálysértési eljárást. A vádirat a KRESZ szabályszegést nem a bűncselekmény megvalósulásához kötötte. Az ügyészség nem a közúti közlekedési ágazatra vonatkozó KRESZ szabályszegés miatt, hanem a vasúti közlekedés hatálya alá nem tartozó vádlott által, a vasúti átjáróban történt akadály létesítése miatt emelt vádat. Figyelemmel arra, hogy emellett a vádlott KRESZ szabályt is szegett, így az a Btk.

1. §-ában és a Btk.
2. §-ában meghatározott eredmény hiányában nem minősül közúti veszélyeztetésnek vagy közúti baleset gondatlan okozásának, hanem az csupán súlyosító körülményként értékelendő. Mivel a vádlott felmentésére – erre irányuló vád hiányában – nem a közúti szabályok megsértése miatti közúton elkövetett bűncselekmény miatt, hanem azon kívül egy másik bűncselekmény miatt történt, ezért a Be.
3. §

(1)bekezdése alkalmazásának nem volt helye. [19] A Be. 573. §

(1)bekezdése ugyanis a vád tárgyává tett bűncselekmény miatti felmentés esetén teszi lehetővé, hogy a szabálysértési eljárás megszüntetésre kerüljön, de csak akkor, ha az az adott cselekmény nem bűncselekmény, hanem szabálysértés. [20] Mindezek alapján indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság ítéletét a Be. 606. §

(1)bekezdése és a Be. Fővárosi Ítélőtábla 16.Bhar.24/2026/7-2. 5 624. §

(2)bekezdése alapján változtassa meg. A vádlottat mondja ki bűnösnek közlekedés biztonsága elleni vétségben (Btk. 232. §

(1)bekezdés és

(4)bekezdés), ítélje pénzbüntetésre és rendelkezzen a bűnügyi költség viseléséről, továbbá a szabálysértési eljárás megszüntetésére vonatkozó rendelkezést mellőzze. Egyebekben a másodfokú ítéletet hagyja helyben. [21] A védő észrevételében előadta, hogy téves az az ügyészi érvelés, ami a szakértő indokolatlan meghallgatásából vezeti le a másodfokú ítélet megalapozatlanságát. A veszélyhelyzet megállapítása valóban jogalkalmazói kérdés, azonban annak megállapításához szükségesek azok a paraméterek, amelyekre a szakértőt a másodfokú bíróság nyilatkoztatta. A sérülés lehetősége ugyancsak szakkérdés. A szakértő ugyanis megerősítette a védelem azon álláspontját, hogy kizárólag az minősül releváns akadálynak, ami hirtelen sebességváltozást idéz elő, az 1 km/h sebességváltozás olyan minimális, hogy az nem jelent sem a HÉV vezetőire, sem az utasaira még távoli veszélyt sem. A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmények tényállási eleme a veszély, nem a közvetlen, hanem a távoli veszély. Az ügyészség és az elsőfokú bíróság ezt a távoli veszélyt szisztematikusan felcseréli a távoli veszély vagy akár a közvetlen veszély lehetőségével. [22] A védelem sem vitatta, hogy a vádlotti jármú kb. 30 cm-t belógott a HÉV űrszelvényébe, azonban ez nem tekinthető olyan akadálylétesítésnek, amely veszélyezteti a vasúti közlekedésben részt vevők biztonságát, így a bűncselekmény eredménye nem valósult meg. A személyi sérülés alapvetően a járműveket ért sebességváltozással függ össze, a sebességváltozás pedig tömegarányos, a nagyobb tömegű jármű esetében kisebb. A személygépkocsi baleseti tömege jóval alacsonyabb, így az ütközés sem a HÉV vezetőjét sem annak utasait nem veszélyeztette, a személyi sérülés még Terhelt1 esetében sem következett be. [23] szakértő1 a tárgyaláson megerősítette, hogy a sebességváltozás a személyi sérülés távoli lehetőségének előidézésére is teljesen alkalmatlan volt. [24] Az elsőfokú ítélet [23] bekezdésében kifejtettek is minden alapot nélkülöznek, ugyanis ismeretlen utasok és a baleset környezetében közlekedő ismeretlen személyek esetében az élet, testi épség veszélyeztetése végképp nem állhat fent, hiszen az még a baleset hatókörében lévő személyek (vonatvezető, utasok) be nem következett veszélyeztetésnél is távolabbi veszélyt fikcionál. A másodfokú bíróság azt is elvi éllel megjegyzi, hogy a vádlott a utcanév úti forgalom tekintetében nem minősül extraneusnak. Terhelt1 tehát – miután ő maga is a közúti közlekedés szabályainak hatálya alatt állt – a közúti közlekedésben részt vevők sérelmére a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt nem követheti el. [25] Indítványozta, hogy az ítélőtábla a törvényszék ítéletét hagyja helyben, és így a vádlottat az ellene közlekedés biztonsága elleni vétség miatt emelt vád alól mentse fel. [26] A harmadfokú nyilvános ülésen az ügyész a fellebbezést fenntartotta, annak indokolását az írásbelivel egyezően adta elő. Kiemelte, hogy abban nem helytálló az elsőfokú bíróság indokolása, hogy a vádlotti veszélyeztetést nem csak a vasúti közlekedés, hanem a Fővárosi Ítélőtábla 16.Bhar.24/2026/7-2. 6 közúti körében is megállapította azzal, hogy a gépkocsi a utcanév úton a buszsávba visszapördülve állt meg. Ennek mellőzésével indítványozta, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének megfelelően a másodfokú bíróság ítéletét változtassa meg, és mondja ki bűnösnek a vádlottat a Btk. 232. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(4)bekezdés szerint minősülő közlekedés biztonsága elleni vétségben, és ítélje pénzbüntetésre. [27] A védő ugyancsak fenntartotta az írásbeli észrevételében írtakat, kiemelve, hogy a vádlotti cselekmény folytán egyedül a védence élete, testi épsége került veszélybe, az önveszélyeztetés azonban nem bűncselekmény. Egyetértett azzal a másodfokú ítéletben kifejtett állásponttal, mely szerint a utcanév út forgalmára nem folyt bizonyítás, a közúti közlekedési szabályok tekintetében pedig a vádlott nem minősül extraneusnak. Az igazságügyi műszaki szakértő véleménye egyértelmű, a vasúti közlekedés résztvevői élete, testi épsége nem volt veszélyben, márpedig a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény tényállási eleme a veszély, ezért a védence felmentése a Be. 566.§

(1)bekezdés a) pontjában írt okból – bűncselekmény hiányában – törvényes, így a másodfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. [28] Terhelt1 vádlott sem az ügy érdemében, sem az utolsó szó jogán nem kívánt felszólalni, védőjével egyetértett. [29] A Be. 615. §

(1)bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntése esetén. Ugyanezen jogszabályhely

(2)bekezdés b) pontja alapján ellentétes a döntés, ha a másodfokú bíróság az elsőfokon elítélt vádlottat felmentette vagy vele szemben a büntetőeljárást megszüntette. [30] Az ügyészi másodfellebbezés tehát joghatályos, de nem megalapozott. [31] A Be. 618. §

(1),

(2)és

(3)bekezdése alapján a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság ítéletének a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntését, azon rendelkezését, illetve részét, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének a sérelmezett ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett, és az elsőfokú és a másodfokú bírósági eljárást arra tekintet nélkül bírálja felül, hogy ki, milyen okból fellebbezett. A harmadfokú bíróság hivatalból dönt az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdésekben. [32] Az ítélőtábla megállapította, hogy sem az elsőfokú, sem a másodfokú bíróság nem vétett eljárási szabálysértést. Fővárosi Ítélőtábla 16.Bhar.24/2026/7-2. 7 [33] Nem osztotta azt a törvényszéki álláspontot, mely szerint az elsőfokú bíróság azzal, hogy indítvány hiányában a Be. 518.§

(3)bekezdése alapján megismételte a tárgyalást, relatív eljárási szabálysértést követett el. [34] Az eljárási cselekmény idején hatályos Be. 518.§

(3)bekezdése alapján a tárgyalást ismétlés nélkül lehet folytatni, ha a tanács összetételében nem történt változás, egyébként a tárgyalást meg kell ismételni. Ha a korábbi tárgyalási határnap óta hat hónap eltelt, a tárgyalást az ügyész, a vádlott vagy a védő indítványára meg kell ismételni. A bíróság a tárgyalást a tárgyalás korábbi anyaga lényegének ismertetésével ismétli meg. [35] Jelen esetben a

1. szeptember 7-i tárgyalás óta hat hónapnál hosszabb idő telt el a
2. április
3. napján megtartott tárgyalásig. Az elsőfokú bíróság nem nyilatkoztatta az ügyészt, vádlottat, védőt, hogy indítványozzák-e a tárgyalás megismétlését. Ennek elmaradása eljárási szabálysértés abban az esetben, ha nem történik ismétlés, jelen esetben azonban azzal, hogy a bíróság a tárgyalást indítvány hiányában megismételte, az eljárás résztvevőinek jogát nem korlátozta és az eljárás elhúzódását sem eredményezte, így ez nem értékelhető az eljárási szabályok megsértéseként. [36] Ugyancsak nem értett egyet az ítélőtábla a másodfokú bíróság eljárási szabályszegésére vonatkozó ügyészi érveléssel sem. A Be.
4. §

(1)bekezdése alapján a másodfokú eljárásban bizonyítás felvételének a részbeni megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében van helye, és tekintettel arra, hogy a törvényszék a tényállás részbeni megalapozatlanságát – helyesen – megállapította, azt a Be. 593.§

(1)bekezdése alapján köteles volt kiküszöbölni. Tekintettel arra, hogy a törvényszék helyesen küszöbölte ki a részbeni megalapozatlanságot, és így törvényesen állapított meg eltérő tényállást, a Be. 619. §

(3a)bekezdése alkalmazásának nem volt helye. [37] Kétségtelen, hogy a mások életének, testi épségének veszélyeztetése jogkérdés, azonban az ahhoz vezető folyamatok elemzése, a közlekedés során ható erők fizikai, matematikai vizsgálatának szükségességére tekintettel különleges szakértelmet igényel (Be. 188. §.

(1)bekezdés), így a szakértő nem terjeszkedett túl a kompetenciáján a másodfokú meghallgatása alkalmával és a törvényszék sem intézett olyan kérdést a szakértőhöz, amelynek eldöntése nem a különleges szakértelem igényével függött össze. [38] A másodfokú eljárásban a szakértő meghallgatása indokolt volt, és annak alapján a törvényszék megalapozottan állapított meg eltérő tényállást, amely a Be. 619.§

(1)bekezdése alapján a felülbírálat alapját képezte. [39] Fontos kiemelni, hogy az igazságügyi műszaki szakértői vélemény és a menetíró alapján a HÉV szerelvény sebessége a fékezés elhatározásakor 37-38 km/h, az ütközéskor pedig 32-33 km/h volt. A vonat teljes fékútja 59 méter volt, a fékezés időtartama pedig 10 Fővárosi Ítélőtábla 16.Bhar.24/2026/7-

1. 8 másodperc. Az ügyészi okfejtésre reflektálva emeli ki az ítélőtábla, hogy a szakértő másodfokú tárgyláson (
2. sorszámú jegyzőkönyv 3-
3. oldal) tett nyilatkozata szerint a gyorsfékezés és a vészfékezés között műszaki értelemben nincs különbség, tehát a vonatvezető a lehető legnagyobb lassulással járó fékezést alkalmazta. A szakértő maga is úgy nyilatkozott, hogy az utasokra a fékezés volt a legnagyobb hatással, ugyanis az ütközés gyakorlatilag érzékelhetetlen kellett, hogy legyen, azt ugyanis a sebességrögzítő rendszer sem mutatta ki. A fékezés során 0,85 - 1,1 m/s2 közötti intenzitású lassulás hatott a HÉV utasaira és vezetőjére, míg egy álló utas kapaszkodva 3,5-4 m/s2 lassulást el tud viselni, tehát ez a mértékű lassulás, melynek a HÉV utasai és vezetője ki voltak téve – hangsúlyozandó, hogy szakértői módszerrel alátámasztottan – nem eredményezhette, hogy valaki például alvó helyzetben leessen az ülésről, vagy kapaszkodás hiányában elessen, az lehetett zavaró, hogy a fékezés több másodpercig tartott. [40] A cselekmény idején és jelenleg is hatályos szabályozás már a jogi norma szintjén is szűkíti a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény eredményének megállapíthatóságát, míg ugyanis az
4. évi IV. tv.
5. §

(1)bekezdése alapján a bűncselekmény eredménye a közlekedés biztonságának veszélyeztetésé volt, addig jelenleg már a bűncselekmény csak akkor valósul meg, ha a más vagy mások élete vagy testi épsége kerül veszélybe. A tényállásszerűség megállapításához a hatályos Btk.-hoz fűzött indokolás szerint elegendő a távoli veszély létrejötte is – tehát olyan helyzet, amelyben a sérelem bekövetkezése valószínű, de nem szükségszerű. Ha azonban a magatartás a veszélyeztetésre eleve nem alkalmas, akkor a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény nem valósulhat meg. [41] Jelen esetben a veszélyhelyzet fennállása szempontjából nem egy absztrakt helyzetet kellett elemezni, hanem egy ténylegesen bekövetkezett ütközést, amely a konkrét számadatokra figyelemmel pontos számításokat tett lehetővé. Nem elméleti szinten kellett állást foglalnia a bíróságnak sem arról, hogy egy esetleges ütközés esetén fennállt-e a mások életének, testi épségének veszélyeztetése, hanem a konkrét, megtörtént eset alapján lehet kijelenteni, hogy senki sem sérült meg, és a valós sebességadatok alapján lehetett azt is kijelenteni, hogy ilyen sebesség mellett, ilyen lassulással számolva nem is állt fent annak a veszélye, hogy a vasúti közlekedésben részt vevő személyek élete vagy testi épsége veszélybe kerüljön. Ennél nagyobb mértékű lassulás pedig az adott vasúti járművel nem volt elérhető, tehát nagyobb lassulási erő az utasokat és a vonatvezetőt nem érhette volna. [42] Helyes az az okfejtés is, hogy a vádlott a közúti közlekedési szabályok hatálya alá esik, tehát a közúti közlekedési szabályok tekintetében nem tekinthető kívülállónak (extraneusnak), ezért a speciális alanyiságra tekintettel a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt a közúti közlekedés tekintetében nem követhette el. [43] Okszerűen vizsgálta a másodfokú bíróság a közúti közlekedési szabályok vonatkozásában a vádlott felelősségét, és minthogy azt a vádirat is tartalmazta, helytállóan állapította meg, hogy megszegte a KRESZ 39.§

(3)bekezdés a) pontjában írt közúti közlekedési szabályt. Fővárosi Ítélőtábla 16.Bhar.24/2026/7-

1. 9 [44] Csak a teljesség kedvéért jegyzi meg az ítélőtábla, hogy amennyiben ezzel a vádlott a közúti közlekedésben másnak vagy másoknak gondatlanságból súlyos testi sértést vagy ennél súlyosabb sérülést okozott volna, akkor a Btk.
2. §-ában írt bűncselekmény lenne a terhére róható, ilyen azonban nem történt, míg a közúti veszélyeztetés (Btk.
3. §) sem a vádlotti tudattartalomra, sem pedig a közvetlen veszélyhelyzet nem vitatott hiányára tekintettel fel sem merült. [45] A vádlott azonban kétségtelenül közúti közlekedési szabályt szegett, amellyel azonban egyik bűncselekmény törvényi tényállását sem merítette ki. Ezt a szabályszegést a vádirati tényállás is tartalmazza, annak jogszabályhelyét is megjelöli. A Be. 6.§

(2)bekezdése alapján a bíróságnak a vádról döntenie kell, a Be. 573.§

(1)bekezdése alapján pedig, ha a bíróság a tárgyalás eredményéhez képest úgy látja, hogy a vád tárgyává tett cselekmény szabálysértés és ezért a vádlottat felmenti, a szabálysértést elbírálja. [46] Ezen okfejtés alapján az ítélőtábla nem osztotta azt az ügyészi álláspontot, mely szerint nem lett volna helye a Be. 573.§

(1)bekezdése alkalmazásának. [47] A vádirat 2. oldalának második bekezdése a vádlott terhére rója, hogy „a vádlott a vasúti kereszteződéshez érve – mivel a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta – nem állt meg a „két vagy többvágányú vasúti átjáró kezdete” jelzőtábla jelzésnél, hanem járműve elejével – anélkül, hogy meggyőződött volna az áthaladás veszélytelenségéről – ráhaladt a vasúti átjáró területére.” „A vádlott a fenti cselekményével megszegte a KRESZ 39.§

(3)bekezdés a) pontjában, valamint

(4)bekezdésében foglalt közlekedési szabályokat... a vádlott a cselekményével a vasúti közlekedésben részt vevők... biztonságát, életét, tesi épségét veszélyeztette.” [48] Ebből tehát egyértelműen kitűnik, hogy a közúti közlekedési szabály megszegésének értékelésével a törvényszék nem terjeszkedett túl a vádon, éppen ellenkezőleg, így merítette azt ki. [49] A fentiek alapján a törvényszék megalapozottan jutott arra, hogy a vádlott cselekménye nem bűncselekmény, így a Be. 566. §

(1)bekezdés a) pontjában írt okból törvényesen mentette fel az ellene a Btk. 232. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(4)bekezdés szerint minősülő közlekedés biztonsága elleni vétség miatt emelt vád alól, és a Szabs. tv. 83. §

(1)bekezdés h) pontja alapján törvényesen szüntette meg a Szabs. tv. 224. §

(1)bekezdésébe ütköző közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatti szabálysértési eljárást a két éves abszolút elévülési idő elteltére figyelemmel. Fővárosi Ítélőtábla 16.Bhar.24/2026/7-2. [50] 10 A másodfokú bíróság ítéletének egyéb rendelkezései ugyancsak törvényesek. [51] A Be. 576. §

(2)bekezdése alapján, ha a vádat az ügyészség képviselte, és a bíróság a vádlottat az 566. §

(3)bekezdésében meghatározott eset kivételével felmenti, vagy vele szemben az eljárást az ügyészség vádejtése miatt megszünteti, az állam az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésétől számított egy hónapon belül – jogszabályban meghatározott mértékben – megtéríti a vádlott költségét, továbbá meghatalmazott védőjének díját és költségét, az ítélőtábla ennek lehetőségéről a vádlottat tájékoztatta. [52] A fentiek alapján az ítélőtábla a törvényszék ítéletét a Be. 620. §

(1)bekezdése alapján nyilvános ülésen a Be. 623.§ alapján helybenhagyta. Budapest,

1. május
2. dr. Ujvári Ákos s.k. a tanács elnöke Radnainé dr. Solymosi Viktória s.k. előadó bíró dr. Patassy Bence s.k. bíró A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 23.Bf.8912/2024/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság 16.Bhar.24/2026/
4. számú végzésével történt helybenhagyás folytán
5. május
6. napján jogerőre emelkedett. Budapest,
7. május
8. Dr. Ujvári Ákos s.k. a tanács elnöke