Bhar.47/2023/6 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdésében meghatározott közúti veszélyeztetés bűntettének a vádja alól felmentette. Ennek okát a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (továbbiakban: Be.) 566. §

(1)bekezdés c) pontjának I. fordulatában jelölte meg, így abban, hogy nem bizonyított a bűncselekmény elkövetése. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség a vádlott terhére, büntetőjogi felelősségének a megállapítása és büntetés kiszabása végett, míg a vádlott és védője az ítélet indokolása miatt, bűncselekmény hiányában történő felmentés érdekében jelentett be fellebbezést. A másodfokon eljáró Kaposvári Törvényszék a 2023. május 17-én kelt 1.Bf.42/2023/6. számú ítéletével – az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatát megváltoztatva – a vádlott bűnösségét a Btk. 234. §

(1)bekezdésében meghatározott közúti veszélyeztetés bűntettében megállapította, és ezért őt 300 napi tétel pénzbüntetésre, valamint egy év hat hó közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A pénzbüntetés egy napi tételének összegét 1.500 forintban, így a kiszabott pénzbüntetést összesen 450.000 forintban állapította meg, melynek megfizetésére tíz havi részletfizetést engedélyezett. Ezen túlmenően rendelkezett a

1. október
2. napjától a
3. december
4. napjáig eltelt idő közúti járművezetéstől eltiltás tartamába történő beszámításáról. A másodfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség súlyosbításért, a pénzbüntetés alkalmazása mellett próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása, valamint a közúti Pécsi Ítélőtábla II.Bhar.47/2023/6/II 2 [5] járművezetéstől eltiltás hosszabb tartamban történő meghatározása céljából, míg a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség átiratában, illetve a nyilvános ülésen jelenlévő képviselője útján a súlyosbításra irányuló jogorvoslati kérelmet változatlanul fenntartotta. A védő a nyilvános ülésen a fellebbezésével egyező tartalommal szólalt fel. [6] II. [7] A Be.
5. §

(1)bekezdése értelmében a másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntése esetén. A Be. 615. §

(2)bekezdés a) pontjában írtak szerint ilyennek kell tekinteni azt is, ha a másodfokú bíróság olyan vádlott bűnösségét állapította meg, akit az elsőfokú bíróság felmentett. A bejelentett (másod)fellebbezések tehát joghatályosak voltak; azzal, hogy a vádlott és védője a Be. 615. §

(3)bekezdésének

1. a)pontja alapján az ellentétes döntést is, míg az ügyészség annak
2. b)pontja értelmében mindössze az ellentétes döntéssel összefüggő, a büntetés kiszabása körébe tartozó rendelkezéseket sérelmezte. Ilyen körülmények között a harmadfokú bíróság a Be. 618. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pontjában írtak szerint a másodfokú bíróság ítéletének a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntését, valamint azon rendelkezését, illetve részét, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének a sérelmezett ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett, továbbá az elsőfokú és a másodfokú bírósági eljárást bírálta felül. A felülbírálat a Be. 618. §

(2)bekezdése értelmében, hivatalból kiterjedt az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdésekre is. Ennek során a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság által megállapított tényállást – a Be. 592. §

(2)bekezdés a) pontjában írt okból – részben megalapozatlannak találta, mert az a sértett kormánymozdulatának a következményére, illetve a vádlott további magatartásának leírására vonatkozó részében kismértékben hiányos. Ezért azt a lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma alapján – figyelemmel a Be. 619. §

(3)bekezdés a) pontjára – az alábbiak szerint egészítette ki, illetve helyesbítette: Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásnak a [9] bekezdés utolsó mondata első tagmondatában szereplő részét – az ezt észlelve a sértett a járművét mérsékelten jobbra kormányozta, melynek során a jármű jobb oldali kerekeivel a lehajtósávot elválasztó terelővonalra hajtott szövegrészt, melyet a másodfokú bíróság mellőzött – továbbra is a tényállás részének tekintette. A másodfokú bíróság kiegészítéséből a határozatának [10] bekezdésében szereplő utolsó előtti mondat utolsó tagmondatát – az azonban annak közvetlen veszélye fennállt szövegrészt –, valamint az utolsó mondatát – Terhelt1 vádlott megszegte a KRESZ 29. §

(1)bekezdésébe ütköző szabályt, miszerint aki járművel a terelővonalat átlépi, köteles az azonos irányba haladó, irányt nem változtató járműveknek elsőbbséget adni szövegrészt – a tényállásból mellőzte és tartalmának megfelelően a jogi indokolás részének tekintette. Kiegészítette végül a tényállást azzal, hogy a vádlott a sértett előzését befejezve a 130 km/órát lényegesen meghaladó sebességgel haladt tovább és gyorsan távolodott. Ennek során hozzávetőlegesen 300-400 méter megtétele után egy általa utolért, a belső sávban haladó járművet jobbról, a külső sávban közlekedve előzött meg. [8] [9] [10] [11] [12] [13] Pécsi Ítélőtábla II.Bhar.47/2023/6/II 3 [14] Az ekként kiegészített, illetve helyesbített tényállás most már mentes a Be. 592. §

(1)és

(2)bekezdéseiben felsorolt teljes, illetve részbeni megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól: az tehát hiánytalan, teljeskörűen felderített, miközben iratellenes megállapítást vagy téves ténybeli következtetést sem tartalmaz. [15] III. [16] Az első- és másodfokú bíróság a perrendi szabályokat megtartotta, így nem merült fel olyan a Be. 607. §

(1)bekezdésében és a Be. 608. §

(1)bekezdésében írt ún. abszolút, illetve a Be. 609. §

(1)bekezdésében szereplő, lényeges kihatással bíró és nem orvosolható ún. relatív eljárási szabálysértés, mely az érdemi felülbírálatnak akadályát képezte volna. A másodfokú bíróság helyesen ismerte fel és azonosította az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megalapozatlanságához vezető okokat. A rendszám1 forgalmi rendszámú Opel Meriva típusú személygépkocsi sebességét a bizonyítást érintő ügyiratok tartalma alapján rögzíteni lehetett, így valóban iratellenes volt az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, mely szerint sértett2 sértett az M7-es autópálya helységnév1 irányába vezető pályatestén pontosan nem ismert sebességgel közlekedett. Erre vonatkozóan a fedélzeti kamera által rögzített hanganyag kellő támpontot szolgáltatott, miután abban – a sértett és az élettársa között – félreérthetetlenül arról esett szó, hogy a szélső sávba történő kisorolásukkor 130 km/óra sebességgel haladtak. Ennek pedig azért is volt kiemelkedő jelentősége, mert a felvétel időpontjában még nem volt ismert az elhangzott adatoknak a későbbi – büntetőeljáráshoz köthető – jelentősége; így a beszélgetés őszintesége, tartalmi hitelessége tekintetében semmiféle kétség nem merült fel. Ezen túlmenően a szóban forgó haladási sebesség tényét a gépjárművet vezető sértett2 és az autóban – a jobb első ülésen – utasként helyet foglaló sértett3 az eljárás során foganatosított kihallgatásaik alkalmával mindig megerősítették. Hasonló megállapítás volt tehető a többszöri fényjelzés tekintetében is; sértett2 sértett következetesen a visszapillantó tükörben általa észlelt villogtatásról, a mögötte felzárkózó személyautó fényszórójának türelmetlen, ütemes kapcsolgatásáról beszélt. Ezekből a tényekből a másodfokú bíróság okszerűen következtetett arra, hogy a többszöri fényjelzések hátterében a vádlott ingerültsége és türelmetlensége állt, mivel a sebességét – a szabályosan közlekedő személygépkocsihoz igazodva – csökkenteni kényszerült. Ilyen előzmények után került sor a vád tárgyává tett irányváltoztatásra, melyet sértett2 sértett személyautójának fedélzeti kamerája minden lényeges mozzanatra kiterjedően megörökített. Ez alapján egyértelmű, hogy a vádlott hirtelen mozdulattal kormányozta jobbra a gépjárművét, és azzal jelentősen, hozzávetőlegesen egy méter szélességben áttért a külső sávba. Márpedig ezt a jó látási viszonyok között, száraz útfelszínen áramló forgalom mellett kizárólag ingerültsége magyarázhatta, az a tény, hogy a közlekedés egy másik, szabályosan közlekedő résztvevőjén vélt sérelme miatt ily módon kívánt elégtételt venni. Ennek kapcsán fel sem merülhetett semmiféle vezetéstechnikai hiba, vagy az, hogy a vádlott figyelmét ásványvizes palack keresgélése vonta el. Az előbbit a dokumentált felvételek zárták ki, döntően az, hogy a vádlott folyamatos haladással, egyenes vonalú vezetéssel tért vissza a belső sávba, míg az utóbbit az előterjesztett védekezés ellentmondásossága cáfolta. Nem lehetett ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy a nyomozás során foganatosított kihallgatásakor a vádlott zavaró, a vezetésben akadályozó körülményről nem tett említést; mi [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] Pécsi Ítélőtábla II.Bhar.47/2023/6/II [24] [25] [26] [27] 4 több, annak lehetőségét – emlékezetére hagyatkozva – kizárta. Ekként az a tény, hogy vezetés közben ásványvizes palackért nyúlt, csak akkor került előtérbe, amikor az élettársa a nyomozó hatóság előtt – az események után mintegy tíz hónappal – vallomást tett. Az ekkor előadott részletek azonban olyannyira pontatlannak és ellentmondásosnak bizonyultak, hogy azokhoz érdemi bizonyító erő nyilvánvalóan nem kapcsolódhatott. Mindezekre visszavezethetően helyesen járt el a másodfokú bíróság, amikor – a Be. 593. §

(1)bekezdése c) pontja alapján – a lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma, valamint ténybeli következtetés útján eltérő tényállást állapított meg. Ezzel összefüggésben pedig – a Be. 593. §

(2)bekezdésében írt felhatalmazás értelmében – törvényes lehetősége volt arra is, hogy az eltérő tényekkel kapcsolatos bizonyítékokat az elsőfokú bíróságtól eltérően értékelje. Ugyanakkor a tényállás részbeni megalapozatlanságának kiküszöbölésekor a másodfokú bíróság olyan valósághű megállapítást is mellőzött, mely az ügy elbírálása szempontjából jelentőséggel bírt. Ezt a harmadfokú bíróság akként helyesbítette, hogy a szóban forgó – a sértett irányváltására vonatkozó – szövegrészt ismételten a tényálláshoz tartozónak tekintette, míg a veszélyhelyzetre és a közlekedési szabályszegésekre utaló megállapításokat, tartalmuknak megfelelően a jogi indokolás részeként kezelte. A harmadfokú bíróság álláspontja szerint nem lett volna mellőzhető a fedélzeti kamera által filmre vett teljes eseménysor rögzítése sem, annak leírása, hogy a vádlott a sértett előzését befejezve milyen közlekedési magatartást tanúsított. Lényeges volt ugyanis, hogy a megengedett sebességnél lényegesen gyorsabban távolodva jobbról, szabálytalanul előzött meg egy a belső sávban haladó személygépkocsit. Ezzel vált a tényállás – a Be. 617. §-a folytán alkalmazandó Be. 593. §

(3)bekezdése alapján – irányadóvá a harmadfokú eljárásban. [28] IV. [29] Az irányadó tényállás alapján a másodfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére. Következésképpen a bűnösség megállapítását sérelmező fellebbezések megalapozatlanok voltak. A cselekmény minősítése is megfelel a büntető anyagi jogszabályoknak. A vádlott a közvetlen veszélyhelyzetet a KRESZ 29. §

(1)bekezdésében meghatározott előírás megszegésével hozta létre, mert járművének a másik forgalmi sávba történő átlépése, irányváltoztatása során nem adott elsőbbséget a vele azonos irányba haladó gépkocsinak és nem biztosította haladásának zavartalanságát. A KRESZ 26. §

(1)bekezdés

1. a)pontjának
2. aa)alpontja értelmében az autópályán közlekedő személygépkocsi megengedett legnagyobb sebessége 130 km/óra, melyet a vádlott ugyancsak figyelmen kívül hagyott, éppúgy, mint a KRESZ 34. §

(3)bekezdésében írtakat, amikor az eseménysor végén egy gépjárművet jobbról, a külső sávban haladva előzött meg. A Btk. 234. §

(1)bekezdésében meghatározott közlekedési bűncselekményt az követi el, aki a közúti közlekedési szabályainak megszegésével közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton más vagy mások életét, illetve testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki. A közvetlen veszély az élet, testi épség vagy az egészség sérelmével járó állapot bekövetkezésének a reális lehetőségét jelenti, ahol a hátrányos helyzet megvalósulásának [30] [31] [32] [33] [34] Pécsi Ítélőtábla II.Bhar.47/2023/6/II [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] 5 nagyfokú valószínűsége – kívülről is felismerhetően – meghatározott személyhez vagy személyekhez kapcsolódva, konkretizált formában ölt testet. Ez – ahogyan arra a másodfokú bíróság is rámutatott – a vádlott felelőtlen és öntörvényű, vélt sérelmét a közlekedés másik, a közúti közlekedés szabályait betartó résztvevőjén azonnal és agresszív módon számon kérő magatartásával maradéktalanul és visszavonhatatlanul megvalósult. A szándékos szabályszegés ugyanis az egymással párhuzamosan, nagy sebességgel azonos irányba haladó személygépkocsik között váratlan, illetve – ami még ennél is lényegesebb – kiszámíthatatlan helyzetet teremtett; annak kockázatát, hogy a külső sávban közlekedő vétlen gépkocsivezető nem, vagy nem megfelelő módon reagál a kialakult helyzetre. Így a továbbiakban a vádlott a saját vezetői képességében, jártasságában, illetve – ezen túlmenően – abban bízhatott, hogy a megijesztett sértett megfelelő irányba, tőle jobbra távolodva kormányozza az autóját. A közvetlen veszélyhelyzetet tehát a vádlott szándékosan hozta létre. Ugyanakkor a másodfokú bíróság – határozatának [23] bekezdés utolsó mondatában – félreérthetően fogalmazott, amikor arra utalt, hogy a sértett a közvetlen veszélyhelyzetet sikerrel elhárította. Valójában nem azt, hanem a már bekövetkezett közvetlen veszélyhelyzet tovább fejlődésének, kibontakozásának, azaz a konkrét sérelem, végső soron a baleset bekövetkezésének a lehetőségét hárította el azzal, hogy – megőrizve a gépjárműve feletti uralmát – helyes kormánymozdulatot tett. A büntetőjogi jogkövetkezményeket meghatározó tényezőket a másodfokú bíróság nagyobbrészt helytállóan vette számba. További súlyosító körülmény azonban a közlekedési előírások többszörös megszegése, míg a vádlott javára értékelt időmúlás azért jelentkezik nagyobb nyomatékkal, mert a másodfokú bíróság ítéletének kihirdetésétől az eljárás jogerős befejezéséig újabb több mint fél esztendő telt el. Ilyen körülmények között a kiszabott büntetések neme és mértéke egyformán törvényes, a pénzbüntetés és a közúti járművezetéstől eltiltás együttes alkalmazása alkalmas a Btk. 79. §ában megfogalmazott célok eléréséhez. Azok megváltoztatására, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására, illetve a közúti járművezetéstől eltiltás hosszabb időtartamban történő meghatározására azonban – a fentebb említett további időmúlásra is figyelemmel – nincs lehetőség. A büntetés enyhítése pedig – tekintettel a cselekmény fentebb ugyancsak részletesen leírt jellegére – szóba sem kerülhetett. Ekként a büntetőjogi jogkövetkezmények súlyosbítására irányuló jogorvoslati kérelem sem bizonyult megalapozottnak. Mindezekre tekintettel a harmadfokú bíróság – a Be. 623. §

(1)bekezdése alapján – a másodfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. P é c s,

1. január
2. Dr. Krémer László s.k. a tanács elnöke, Dr. Túri Tamás s.k. előadó bíró, Dr. Eördögh Dávid s.k. bíró A Kaposvári Törvényszék 1.Bf.42/2023/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bhar.II.47/2023/
4. számú végzése folytán a
5. évi január hó
6. napján jogerőre emelkedett. Pécsi Ítélőtábla II.Bhar.47/2023/6/II 6 Dr. Krémer László s.k. a tanács elnöke