← Magyarország

Pkf.20130/2024/2 – Debreceni Ítélőtábla

Debreceni Ítélőtábla Pkf.I.20.130/2024/

  1. A Debreceni Ítélőtábla a Pataki Norbert Ügyvédi Iroda (cím, ügyintéző: dr. Pataki Norbert ügyvéd) által képviselt kérelmező neve (cím) kérelmezőnek – a dr. Varga István ügyvéd (cím) által képviselt kérelmezett neve (cím) kérelmezettel szemben vagyoni elégtétel megfizetése iránt indított nemperes eljárásában a Debreceni Törvényszék
  2. sorszám alatt kijavított 10.Pk.21.571/2023/
  3. számú végzése ellen a kérelmezett
  4. sorszám alatt benyújtott fellebbezése folytán meghozta a következő végzést: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzésének nem fellebbezett részét nem érinti, a fellebbezett részét helybenhagyja. Kötelezi a kérelmezettet, hogy 15 napon belül fizessen meg a kérelmezőnek 22 225 (huszonkétezer-kétszázhuszonöt) forint másodfokú perköltséget. Megállapítja, hogy 42 144 (negyvenkétezer-száznegyvennégy) forint feljegyzett fellebbezési illetéket az állam visel. A végzés ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás [1] A kérelmezővel szemben a Váci Városi Bíróságon P.20.0../
  5. szám alatt indult perben
  6. március 27-én nyújtottak be keresetlevelet. Az így megindult pert a Váci Járásbíróság (a továbbiakban: járásbíróság) a
  7. június 14-én kelt 11.P.20.3../2023/
  8. számú végzésével megszüntette, amelyet a kérelmező
  9. június 16-án vett át. E végzés
  10. július 7-én emelkedett jogerőre, amelyről a járásbíróság a
  11. július 19-én kelt 11.P.20.3../2023/
  12. számú végzésével értesítette a feleket. Az értesítést a kérelmező
  13. augusztus 1-én vette át. [2] A kérelmező 2 518 000 Ft vagyoni elégtétel megfizetésére kérte kötelezni a kérelmezettet. Arra hivatkozott, hogy az eljárás
  14. március
  15. napjától
  16. június
  17. napjáig, azaz 6295 napon át tartott, amely meghaladta a polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítéséről szóló
  18. évi XCIV. törvény (a továbbiakban: Pevtv.)
  19. §-ának

(1)bekezdésében foglalt 60 hónapot, ezért a Pevtv.
  1. §-a és a polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel mértékéről és a kifizetendő összeg számításának szabályairól szóló 372/
  2. (VI.30.) Kormányrendelet (a továbbiakban: R.)
  3. §-ának
(1)és
(2)bekezdései alapján erre az időtartamra 400 Ft/nap vagyoni elégtétel illeti meg őt. Debreceni Ítélőtábla I.Pkf.20.130/2024/2 2 [3] A kérelmezett érdemi védekezése elsődlegesen a kérelem elutasítására irányult. Arra hivatkozott, hogy a Pevtv. 15. §-ának
(3)-
(5)bekezdései alapján le kell vonni a számított pertartamból 4503 napot, így a figyelembe vehető időtartam nem haladja meg a 60 hónapot, ezért a kérelmezőnek nem jár vagyoni elégtétel. Másodlagosan a kérelmet 1 072 400 Ft erejéig elismerte, egyebekben elutasítani kérte. Érvelése szerint a Pevtv. 15. §-ának
(3)-
(5)bekezdései alapján le kell vonni a számított pertartamból 3614 napot, így a kérelmező csupán 2681 napra követelhet vagyoni elégtételt. [4] Az elsőfokú bíróság a fellebbezett végzésével kötelezte a kérelmezettet, hogy fizessen meg az a kérelmezőnek 2 356 400 Ft-ot, valamint 76 012 Ft perköltséget. A kérelmezőt 4848 Ft feljegyzett elsőfokú illeték megfizetésére kötelezte, megállapította ugyanakkor, hogy 70 692 Ft feljegyzett elsőfokú illeték az állam terhén marad. [5] A határozat fellebbezett részének indokolása szerint a 6295 napos számított pertartamból csupán 404 napot kellett levonni, ezt meghaladó pertartam-csökkentésre tehát nem volt lehetőség. [6] A kérelmezett 1. sorszámmal jelölt kérelme a 2006. június 24-től 2007. február 6-ig eltelt 228 nap levonására irányult. Arra hivatkozott, hogy a járásbíróság a 2006. június 23-án megtartott első tárgyalást – a szakvélemény kiegészítése céljából – új határnap kitűzése nélkül halasztotta el, e mulasztását pedig csupán 2006. december 20-án pótolta, így megsértette a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: 1952. évi Pp.) 142. §-ának
(1)és
(2)bekezdéseit. Ennek ellenére a kérelmező nem emelt kifogást az eljárás elhúzódása miatt, ezért a két tárgyalás között eltelt időt a Pevtv. 15. §-ának
(4)bekezdése alapján le kell vonni a pertartamból. Ez az érvelés az elsőfokú bíróság szerint csupán részben volt alapos. A kérelmezőnek ugyanis legkésőbb
  1. augusztus 8-án valóban fel kellett volna ismernie, hogy a járásbíróság túllépte a harmincnapos intézkedési határidőt, így kifogást kellett volna emelnie az eljárás elhúzódása miatt. A mulasztás ugyanakkor
  2. december 20-án megszűnt, mert a járásbíróság ekkor kitűzte a tárgyalást, ezt követően tehát kifogással már nem lehetett volna élni. Erre tekintettel a Pevtv.
  3. §-ának
(4)bekezdése alapján csak a
  1. augusztus 8-tól
  2. december 20-ig eltelt 135 napot vonta el, a fennmaradó időszakot nem. [7] A kérelmezett
  3. sorszámmal jelölt kérelme a
  4. április 11-től
  5. július 16-ig eltelt 97 nap levonására irányult. Arra hivatkozott, hogy a járásbíróság a
  6. március 7-én kihirdetett ítéletét csak azt követően kézbesítette a IV. rendű alperesnek, hogy a másodfokú bíróságként eljárt kérelmezett e célból az iratokat visszaküldte neki. Ezért az ismételt felterjesztésig eltelt időt a Pevtv.
  7. §-ának
(4)bekezdése alapján le kell vonni a pertartamból, mert a kérelmező nem terjesztett elő kifogást a 1952. évi Pp. 219. §-ának
(2)bekezdésében foglalt határidő megsértése miatt. Az elsőfokú bíróság nem értett egyet ezzel az érveléssel, a kérelmezőnek ugyanis nem volt feladata annak ellenőrzése, hogy a járásbíróság kézbesítette-e az ítéletét egy másik peres félnek, ezért nem lehetett elvárni tőle, hogy kifogást emeljen az eljárás elhúzódása miatt. [8] A kérelmezett
  1. sorszámmal jelölt kérelme a
  2. december 14-től
  3. január 11-ig eltelt 29 nap levonására irányult. Arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróságként eljárt kérelmezett
  4. november 13-án hatályon kívül helyezte a járásbíróság ítéletét és elrendelte az elsőfokú eljárás megismétlését, azonban az iratok csak
  5. január 11-én érkeztek vissza a járásbíróságra. Ezért az eddig eltelt időt a Pevtv.
  6. §-ának
(4)bekezdése alapján le kell vonni a pertartamból, mert a kérelmező nem terjesztett elő kifogást a 1952. évi Pp. 254. §-ának
(4)bekezdésében foglalt harmincnapos határidő megsértése miatt. Az elsőfokú bíróság nem értett egyet ezzel az érveléssel, a kérelmezőnek ugyanis nem volt feladata annak ellenőrzése, hogy a kérelmezett mikor küldte vissza az iratokat a járásbíróság részére, ezért nem lehetett elvárni tőle, hogy kifogást emeljen az eljárás elhúzódása miatt. Debreceni Ítélőtábla I.Pkf.20.130/2024/2 3 [9] A kérelmezett
  1. sorszámmal jelölt kérelme a
  2. január 29-től
  3. február 14-ig eltelt 16 nap levonására irányult. Arra hivatkozott, hogy a járásbíróság csak
  4. február 14-én rendelte el a kérelmezett másodfokú végzésének kiadását a felek részére, ezért az eddig eltelt időt a Pevtv.
  5. §-ának
(4)bekezdése alapján le kell vonni a pertartamból, mert a kérelmező nem terjesztett elő kifogást a 1952. évi Pp. 254. §-ának
(4)bekezdésében foglalt tizenötnapos határidő megsértése miatt. Az elsőfokú bíróság nem értett egyet ezzel az érveléssel, a kérelmezőnek ugyanis nem volt információja arról, hogy a kérelmezett mikor küldte vissza az iratokat a járásbíróság részére, ezért nem lehetett elvárni tőle, hogy kifogást emeljen az eljárás elhúzódása miatt. [10] A kérelmezett
  1. sorszámmal jelölt kérelme a
  2. március 4-től
  3. június 24-ig eltelt 113 nap levonására irányult. Arra hivatkozott, hogy a járásbíróság
  4. március 4-én felfüggesztette a per tárgyalását egy folyamatban lévő ingatlan-nyilvántartási eljárás jogerős befejezéséig, amely csak
  5. június 24-én szűnt meg. Mivel a felfüggesztést nem lehetett elkerülni, az olyan okból késleltette az eljárás befejezését, amelyet sem a kérelmező, sem a kérelmezett érdekkörébe nem lehet besorolni, ezért annak időtartamát a Pevtv.
  6. §ának
(5)bekezdése alapján le kell vonni a pertartamból. Az elsőfokú bíróság ezzel az érveléssel sem értett egyet, mert a jogalkotó a vagyoni elégtétel megfizetésének kötelezettségét nem feltétlenül felróhatósági alapon telepítette rá a kérelmezettre, számos esetben ugyanis akkor sem lehet csökkenteni a számított pertartamot, ha az eljárás nem a kérelmezett hibájából húzódik el. A Pevtv. 15. §-ának
(3)és
(5)bekezdései alapján levonásra csak a kérelmező vagy a kérelmezett érdekkörében felmerült okok adnak alapot, a felfüggesztés pedig nem tartozik ezek közé. [11] A kérelmezett
  1. sorszámmal jelölt kérelme a
  2. július 26-tól
  3. október 13-ig eltelt 80 nap levonására irányult. Arra hivatkozott, hogy a járásbíróság
  4. június 25én új számra lajstromozta a pert, de csak
  5. október 14-én tűzött ki újabb határnapot. Ezért az eddig eltelt időt a Pevtv.
  6. §-ának
(4)bekezdése alapján le kell vonni a pertartamból, mert a kérelmező nem terjesztett elő kifogást a 1952. évi Pp. 95. §-ának
(1)bekezdésében foglalt harmincnapos határidő megsértése miatt. Az elsőfokú bíróság nem értett egyet ezzel az érveléssel, a kérelmezőnek ugyanis nem volt információja arról, hogy mikor érkezett be a perbeli ellenfelének eljárás folytatása iránti kérelme, ezért nem lehetett elvárni tőle, hogy kifogást emeljen az eljárás elhúzódása miatt. [12] A kérelmezett
  1. sorszámmal jelölt kérelme a
  2. június 3-tól
  3. július 3ig eltelt 31 nap levonására irányult. Arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróságként eljárt kérelmezett
  4. május 3-án jogerős végzés hozott, azonban az iratok csak
  5. július 4-én érkeztek vissza a járásbíróságra. Ezért az eddig eltelt időt a Pevtv.
  6. §-ának
(4)bekezdése alapján le kell vonni a pertartamból, mert a kérelmező nem terjesztett elő kifogást a 1952. évi Pp. 254. §-ának
(4)bekezdésében foglalt harmincnapos határidő megsértése miatt. Az elsőfokú bíróság nem értett egyet ezzel az érveléssel, a kérelmezőnek ugyanis nem volt feladata annak ellenőrzése, hogy a kérelmezett mikor küldte vissza az iratokat a járásbíróság részére, ezért nem lehetett elvárni tőle, hogy kifogást emeljen az eljárás elhúzódása miatt. [13] A kérelmezett 12.
  1. sorszámmal jelölt kérelme a
  2. február 14-től
  3. június 12-ig eltelt 120 nap levonására irányult. Arra hivatkozott, hogy a járásbíróság a
  4. január 17-én megtartott tárgyaláson elmulasztotta felhívni a késedelmeskedő szakértőt a mulasztásának pótlására, ezért a szakvélemény csak a következő tárgyalási határnap előtti napon:
  5. április 3-án érkezett meg, így érdemben csak a
  6. június 12-én megtartott tárgyaláson lehetett foglalkozni vele. Ezért az eddig eltelt időt a Pevtv.
  7. §-ának
(4)bekezdése alapján le kell vonni a pertartamból, mert a kérelmező nem terjesztett elő kifogást a 1952. évi Pp. 182. §-a
(1)bekezdésének megsértése miatt. Az elsőfokú bíróság nem értett Debreceni Ítélőtábla I.Pkf.20.130/2024/2 4 egyet ezzel az érveléssel, a kérelmezőnek ugyanis nem volt feladata az, hogy folyamatosan ellenőrizze: a járásbíróság betartja-e az eljárási határidőket vagy nem, ezért nem volt elvárható tőle, hogy kifogást emeljen az eljárás elhúzódása miatt. Ilyen kifogással a szakvélemény beérkezése után nem is élhetett volna, mert ekkor a mulasztás megszűnt. [14] A kérelmezett
  1. sorszámmal jelölt kérelme a
  2. június 13-tól
  3. szeptember 23-ig eltelt 103 nap levonására irányult. Arra hivatkozott, hogy a járásbíróság a
  4. június 13-án megtartott tárgyaláson határidő tűzése nélkül hívta fel a jelenlévő szakértőt a szakvéleményre tett észrevételek megválaszolására, e hiányosságot pedig csak
  5. szeptember 24-én pótolta. Ezért az eddig eltelt időt a Pevtv.
  6. §-ának
(4)bekezdése alapján le kell vonni a pertartamból, mert a kérelmező nem terjesztett elő kifogást a 1952. évi Pp. 182. §-a
(1)bekezdésének megsértése miatt. Az elsőfokú bíróság nem értett egyet ezzel az érveléssel, a kérelmezőnek ugyanis nem volt feladata az, hogy folyamatosan ellenőrizze: a járásbíróság betartja-e az eljárási határidőket vagy nem, e bíróság egyébként is maga döntött arról, hogy miként vezeti eljárást, ezért nem volt elvárható a kérelmezőtől, hogy kifogást emeljen az eljárás elhúzódása miatt. [15] A kérelmezett
  1. sorszámmal jelölt kérelme a
  2. május 8-tól
  3. június 26-ig eltelt 50 nap levonására irányult. Arra hivatkozott, hogy a járásbíróság
  4. március 20-án ismét határidő tűzése nélkül hívta fel a szakértőt szakvéleményadásra, a szakvélemény pedig a
  5. május 8-án megtartott tárgyalási határnapig nem érkezett meg, ezért a tárgyalást
  6. június 26-ra kellett halasztani, amellyel egyidejűleg a járásbíróság határidőt szabott a szakvélemény benyújtására. Erre tekintettel a következő határnapig eltelt időt a Pevtv.
  7. §ának
(4)bekezdése alapján le kell vonni a pertartamból, mert a kérelmező nem terjesztett elő kifogást a 1952. évi Pp. 182. §-a
(1)bekezdésének megsértése miatt. Az elsőfokú bíróság nem értett egyet ezzel az érveléssel, a kérelmezőtől ugyanis nem volt elvárható az
  1. évi Pp. ilyen mélységű ismerete, így az sem, hogy kifogást emeljen az eljárás elhúzódása miatt. Ilyen kifogással
  2. május 8-át követően nem is élhetett volna, mert ekkor a járásbíróság pótolta a mulasztását. [16] A kérelmezett
  3. sorszámmal jelölt kérelme a
  4. szeptember 6-tól
  5. október 13-ig eltelt 403 nap levonására irányult. Arra hivatkozott, hogy a járásbíróság
  6. szeptember 6-án felfüggesztette a per tárgyalását egy folyamatban lévő ingatlan-nyilvántartási eljárás jogerős befejezéséig, amely
  7. október 13-ig tartott. Mivel a felfüggesztést nem lehetett elkerülni, az olyan okból késleltette az eljárás befejezését, amelyet sem a kérelmező, sem a kérelmezett érdekkörébe nem lehet besorolni, ezért annak időtartamát a Pevtv.
  8. §ának
(5)bekezdése alapján le kell vonni a pertartamból. Az elsőfokú bíróság ezzel az érveléssel sem értett egyet, mert a Pevtv. 15. §-ának
(3)-
(5)bekezdései alapján csak a kérelmező vagy a kérelmezett érdekkörében felmerült okokból lehet csökkenteni a pertartamot, a felfüggesztés pedig nem tartozik ezek közé. [17] A kérelmezett 16.
  1. sorszámmal jelölt kérelme a
  2. október 14-től
  3. január 15-ig eltelt 459 nap levonására irányult. Arra hivatkozott, hogy az I. rendű felperes
  4. október 14-én elhunyt. Mindezt a II. rendű felperes csak
  5. január 26-án közölte a járásbírósággal, amely
  6. július 3-án megállapította az eljárás félbeszakadását. Bár a jogerős hagyatékátadó végzés
  7. augusztus 7-én megérkezett a járásbíróságra, az a jogutódlást csak a
  8. november 25-én meghozott,
  9. január 16-án jogerős végzésével állapította meg. Mivel a félbeszakadást nem lehetett elkerülni, az olyan okból késleltette az eljárás befejezését, amelyet sem a kérelmező, sem a kérelmezett érdekkörébe nem lehet besorolni. Ezért annak időtartamát a Pevtv.
  10. §-ának
(5)bekezdése alapján le kell vonni a pertartamból, figyelemmel arra is, hogy a II. rendű felperes késve jelentette be a halálesetet. Az elsőfokú bíróság nem értett egyet ezzel az érveléssel, a kérelmezőtől ugyanis nem volt elvárható az, hogy felismerje: a járásbíróság a jogutódlás megállapításakor megsértette az Debreceni Ítélőtábla I.Pkf.20.130/2024/2 5 1952. évi Pp. 95. §-ának
(1)bekezdésében foglalt harmincnapos intézkedési határidőt, mert nem kellett tudnia, hogy mikor érkezett meg a jogerős hagyatékátadó végzés a járásbírósághoz, így nem kellett kifogást emelnie az eljárás elhúzódása miatt. [18] A kérelmezett
  1. sorszámmal jelölt kérelme a
  2. december 15-től
  3. április 19-ig eltelt 1952 nap levonására irányult. Arra hivatkozott, hogy a járásbíróság
  4. december 15-én felfüggesztette a per tárgyalását egy folyamatban lévő ingatlan-nyilvántartási eljárás jogerős befejezéséig, amely
  5. április 19-ig tartott. Mivel a felfüggesztést nem lehetett elkerülni, az olyan okból késleltette az eljárás befejezését, amelyet sem a kérelmező, sem a kérelmezett érdekkörébe nem lehet besorolni, ezért annak időtartamát a Pevtv.
  6. §ának
(5)bekezdése alapján le kell vonni a pertartamból. Mindezt a Pevtv. 15. §-ának
(3)bekezdése is szükségessé teszi, mert a kérelmező nem élt a fellebbezési jogával. Az elsőfokú bíróság ezzel az érveléssel sem értett egyet, mert a Pevtv. 15. §-ának
(3)-
(5)bekezdései alapján csak a kérelmező vagy a kérelmezett érdekkörében felmerült okokból lehet csökkenteni a pertartamot, a felfüggesztés pedig nem tartozik ezek közé, továbbá nem lehet a kérelmező terhén értékelni azt sem, hogy nem élt a fellebbezési jogával. [19] Erre tekintettel a 6295 napos számított pertartamot csupán 404 nappal csökkentette, így a kérelmezettet a Pevtv.
  1. §-a alapján 5891 napra 2 356 400 Ft vagyoni elégtétel megfizetésére kötelezte, az ezt meghaladó kérelmet pedig elutasította. A kérelmezőt 94%-ban, a kérelmezettet pedig 6%-ban találta pernyertesnek. A kérelmező 88 900 Ft, a kérelmezett pedig 125 900 Ft jogi képviselői munkadíjat számított fel, amelyből a pernyertességének arányában a kérelmező 83 566 Ft, a kérelmezett pedig 7553 Ft megtérítését követelhette, így a Pevtv.
  2. §-ának
(4)bekezdése alapján megfelelően alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló
  1. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.)
  2. §-ának
(1)bekezdése alapján a kérelmezettet kötelezte 76 012 Ft perköltség megfizetésére a kérelmező részére. [20] A kérelmezett a fellebbezésében azt kérte, hogy az ítélőtábla részben változtassa meg az elsőfokú bíróság végzését, szállítsa le az általa fizetendő vagyoni elégtételt 951 600 Ft-ra, az általa fizetendő elsőfokú perköltséget pedig 47 580 Ft-ra. Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság megsértette a Pevtv. 15. §-ának
(3)és
(4)bekezdéseit, valamint az
  1. évi Pp.
  2. §-ának
(1)bekezdését, 142. §-ának
(2)bekezdését, 152. §-ának
(1)bekezdését, 219. §ának
(1)bekezdését és a 254. §-ának
(4)bekezdését akkor, amikor nem csökkentette a számított pertartamot az 1., 2., 3., 4., 8., 9., 11., 12.1., 13., 14., 15., 16.
  1. és
  2. sorszámú kérelmeiben foglalt időszakokkal. Ebben a körben fenntartotta az elleniratban foglalt érvelését, amelyet az
  3. sorszámú kérelem esetében azzal egészített ki, hogy a járásbíróságot valóban nem terheli intézkedési késedelem azért, mert az első tárgyalás elhalasztásával egyidejűleg – a szakértői bizonyításra tekintettel – nem tűzött ki folytatólagos tárgyalási határnapot, azonban mulasztást követett el akkor, amikor az
  4. évi Pp.
  5. §-ának
(5)bekezdését megsértve, határidő tűzése nélkül hívta fel a felpereseket a díjelőleg letétbe helyezésére, azt követően pedig, hogy e díjelőleg beérkezett, nem tartotta be az 1952. évi Pp. 95. §-ának
(1)bekezdésében foglalt általános intézkedési határidőt. Erre tekintettel a pertartamot csökkenteni kell a
  1. június 24-től
  2. augusztus 7-ig eltelt 45 nappal, valamint a
  3. december 21-től
  4. január 3-ig eltelt 14 nappal. [21] Le kell vonni a
  5. sorszámú kérelemben foglalt 97 napot is, mert a kérelmezőnek ugyan valóban nem volt feladata, hogy ellenőrizze a járásbíróságot, fel kellett volna ismernie, hogy az elmulasztotta az
  6. évi Pp.
  7. §-ának
(2)bekezdésében foglalt határidőt, hiszen az elsőfokú ítélet kézbesítése után nem kapott értesítést sem annak jogerőre emelkedéséről, sem pedig a másodfokú tárgyalás kitűzéséről. Alap nélkül mellőzte az elsőfokú bíróság a
  1. és
  2. sorszámú kérelmek szerinti pertartam-csökkentéseket is. A kérelmező képviselője ugyanis jelen volt a kérelmezett másodfokú végzésének kihirdetésekor, így tudott arról, hogy a Debreceni Ítélőtábla I.Pkf.20.130/2024/2 6 másodfokú eljárás befejeződött, ezért mindkét esetben elvárható lett volna, hogy kifogást emeljen az eljárás elhúzódása miatt. A
  3. sorszámú kérelemben foglalt időszakra szintén nem jár vagyoni elégtétel, mert a felfüggesztés megfelelt a kérelmező érdekeinek, ennek megfelelően nem is fellebbezett ellene, így annak időtartamát a Pevtv.
  4. §-ának
(3)bekezdése alapján le kell vonni a számított pertartamból. [22] A
  1. sorszámú kérelemben foglalt pertartam-csökkentés elutasítása is jogszabálysértő volt, mert a kérelmező az
  2. évi Pp.
  3. §-ának
(1)bekezdése alapján bármikor betekinthetett volna a periratokba, így észlelhette volna a felfüggesztett per folytatása iránti kérelem benyújtását, tehát elvárható lett volna tőle, hogy kifogást emeljen az eljárás elhúzódása miatt. Csökkenteni kell a pertartamot a
  1. sorszámú kérelemmel érintett időszakkal is, mert a kérelmezőnek fel kellett volna ismernie, hogy a másodfokon eljárt kérelmező nem tartotta be az
  2. évi Pp.
  3. §-ának
(4)bekezdésében foglalt határidőt, hiszen észrevételt tett a fellebbezésre, az iratokba pedig bármikor betekinthetett, így ez esetben is kifogást kellett volna emelnie az eljárás elhúzódása miatt. Alapos volt a 12.
  1. sorszámú pertartam-csökkentési kérelem is, mert a kérelmező tudott arról, hogy a járásbíróság a
  2. január 17-én megtartott tárgyaláson nem alkalmazott kényszerítő eszközt a szakértővel szemben annak ellenére, hogy a szakvéleményadási határidő ekkor már lejárt, elvárható lett volna tehát, hogy ezen mulasztás miatt is kifogást emeljen. [23] Le kell vonni a pertartamból a
  3. és
  4. sorszámú kérelmekben foglalt időszakokat is, mert a kérelmező tudott arról, hogy a járásbíróság két ízben is határidő tűzése nélkül hívta fel a szakértőt szakvéleményadásra, ezért az
  5. évi Pp. 114/A. §-a
(2)bekezdésének c) pontja alapján kifogást kellett volna emelnie az eljárás elhúzódása miatt, különös figyelemmel arra, hogy neki is érdekében állt a tényállás helyes megállapítása. Nem jár vagyoni elégtétel a
  1. sorszámú kérelemben foglalt időszakra sem, mert a felfüggesztés megfelelt a kérelmező érdekeinek, ennek megfelelően nem is fellebbezett ellene, így annak időtartamát a Pevtv.
  2. §-ának
(4)bekezdése alapján le kell vonni a számított pertartamból. Alap nélkül utasította el az elsőfokú bíróság a 16.
  1. sorszámú pertartam-csökkentési kérelmet is, mert a kérelmező bármikor betekinthetett volna a periratokba, így észlelhette volna, hogy mikor érkeztek be a közjegyzői iratok, elvárható lett volna tehát, hogy kifogást emeljen az eljárás elhúzódása miatt. Nem követelhet vagyoni elégtételt a
  2. sorszámú kérelemben foglalt időszakra sem, mert a felfüggesztés megfelelt az érdekeinek, ennek megfelelően nem is fellebbezett ellene, így annak időtartamát a Pevtv.
  3. §-ának
(4)bekezdése alapján le kell vonni a számított pertartamból. [24] Bár az elsőfokú bíróság a fellebbezett végzés szerint a Pp. 83. §-ának
(1)bekezdése alapján döntött a perköltségről, valójában a Pp. 83. §-ának
(2)bekezdését alkalmazta, hiszen figyelembe vette a felek pernyertességének arányát. A kérelmező javára megítélt perköltség ennek ellenére eltúlzott, ezért azt a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet (a továbbiakban: R.) 3. §-ának
(4)bekezdése, 4/A. §-a és a Pp. 83. §-ának
(2)bekezdése alapján 47 580 Ft-ra kell mérsékelni. [25] A kérelmező a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú végzés fellebbezett részének a helybenhagyását kérte annak helyes indokai alapján. [26] Az ítélőtáblának a fellebbezés érdemi elbírálása előtt azt kellett megállapítania, hogy annak mi a pontos tartalma. Erre azért volt szükség, mert a kérelmezett a fellebbezésének indokolásaként részben visszautalt az elleniratban foglalt nyilatkozataira. Ahogy azonban azt a Kúria már többször is kifejtette: a Pp. 371. §-a
(1)bekezdésének d) pontja alapján a fellebbezésben szövegesen körül kell írni azt az eljárási vagy anyagi jogszabálysértést, amin a fellebbezés alapul, ez határozza meg ugyanis a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörének terjedelmét (pl.: Kúria Pkf.II.24.839/2019/
  1. számú határozatának [7] pontja, Pf.VI.24.583/2022/
  2. számú határozatának [15] és [20] pontjai). Mindezt tehát egy Debreceni Ítélőtábla I.Pkf.20.130/2024/2 7 korábbi beadványra történő visszautalással nem lehet teljesíteni (pl.: Kúria Pfv.IV.20.829/2022/
  3. számú határozatának [26] pontja), mert az parttalanná tenné fellebbezést, és megakadályozná azt, hogy a másodfokú bíróság minden kétséget kizáróan megállapíthassa a felülbírálati jogkörének határait (pl.: Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.428/2022/
  4. számú határozatának [30] pontja). Ezért az ítélőtábla nem tekinthette a fellebbezés részének az elleniratot, és nem minősíthette az abban foglalt nyilatkozatokat a fellebbezés indokolásának. E jogi álláspont helyességét az is alátámasztja, hogy az ellenirat a kérelem cáfolatát szolgálja, a fellebbezésben viszont már azokat az érveket kell kifejteni, amelyek a fellebbezett határozatban foglalt konkrét ténybeli és jogi álláspontot támadják. Annak meghatározása pedig, hogy az elleniratban foglalt érvek közül melyek lehetnek alkalmasak a fellebbezett határozatban leírt álláspont cáfolatára, nem a másodfokú bíróság feladata, hanem – a Pp.
  5. §-a
(1)bekezdésének d) pontja alapján – a fellebbezőé. Ezért az ítélőtábla a kérelmezett fellebbezésének indokolásaként csak azokat az érveket vehette figyelembe, amelyeket a kérelmezett a fellebbezésében szövegesen is körülírt. [27] Az így meghatározott tartalmú fellebbezés elbírálása során az ítélőtábla – a Pp. 370. §-ának
(2)-
(4)bekezdéseiben foglalt jogszabályi feltételek hiányában – nem léphette át a fellebbezési kérelem és az észrevétel korlátait [Pp. 370. §-ának
(1)bekezdése]. Ezért fellebbezés hiányában nem érinthette az elsőfokú végzés azon rendelkezését, amelyik a kérelmet részben elutasította, és azt sem, amelyik a kérelmezettet 951 600 Ft vagyoni elégtétel megfizetésére kötelezte. Kizárólag abban foglalhatott állást, hogy a fellebbezésben kifejtett indokok miatt ezt meghaladóan el kell-e utasítani a kérelmet vagy nem. Ennek eredményeként a fellebbezést alaptalannak találta. [28] Az elsőfokú végzés fellebbezett része nem sérti a kérelmezett által hivatkozott jogszabályokat. Az ítélőtábla maradéktalanul egyetért az abban foglalt indokolással is, amelyet nem kíván megismételni, a fellebbezés tükrében ugyanakkor az alábbiakat emeli ki. [29] A kérelmezett az 1. sorszámú pertartam-csökkentési kérelmét arra alapította, hogy a járásbíróság a 2006. június 23-án megtartott első tárgyalást – a szakvélemény kiegészítése céljából – új határnap kitűzése nélkül halasztotta el, e mulasztását pedig csupán 2006. december 20-án pótolta, így megsértette az 1952. évi Pp. 142. §-ának
(1)és
(2)bekezdéseit. Ezzel szemben a fellebbezésében már arra hivatkozott, hogy e kérelmével érintett teljes időszakot azért kell levonni, mert a járásbíróság az 1952. évi Pp. 177. §-ának
(5)bekezdését megsértve, határidő tűzése nélkül hívta fel a felpereseket a díjelőleg letétbe helyezésére, azt követően pedig, hogy e díjelőleg beérkezett, nem tartotta be az 1952. évi Pp. 95. §-ának
(1)bekezdésében foglalt általános intézkedési határidőt. Mindez olyan ellenkérelem-változtatásnak minősült, amely a Pp. 373. §-ának
(3)bekezdésében foglalt feltételek hiányában nem volt megengedhető, ezért azt az ítélőtábla elutasította [Pp. 373. §ának
(1)bekezdése]. Egyebekben egyetért az elsőfokú bíróság döntésének fellebbezett részével, mert a kérelmezőtől a BDT2023.
  1. szám alatt közzétett eseti döntésben kifejtett indokok miatt valóban nem volt elvárható, hogy
  2. augusztus
  3. előtt kifogást emeljen a folytatólagos tárgyalás kitűzésének elmaradása miatt, miután pedig a járásbíróság e tárgyalást
  4. december 20-án kitűzte, a mulasztás megszűnt, amely szintén kizárta az eljárás elhúzódása miatti kifogás benyújtásának lehetőségét. Erre tekintettel a fellebbezés érdemben elbírálható része sem vezetett eredményre. [30] Helyesen mellőzte az elsőfokú bíróság a
  5. sorszámú pertartam-csökkentési kérelem teljesítését is, mert a kérelmezőnek nem kellett ellenőriznie, hogy a járásbíróság az
  6. évi Pp.
  7. §-ának
(2)bekezdésében foglalt határidőben kézbesítette-e az ítéletét a többi peres félnek, így nem volt elvárható tőle, hogy észlelje és kifogással támadja a IV. rendű alperest érintő határidő-mulasztást. Debreceni Ítélőtábla I.Pkf.20.130/2024/2 8 [31] Nem kellett levonni a pertartamból a
  1. és a
  2. sorszámú kérelmekkel érintett időszakokat sem. A BDT2023.
  3. szám alatt közzétett eseti döntés [46] bekezdése szerint ugyanis nem formális módon kell meghatározni az eljárás elhúzódása miatti kifogás benyújtásának elvárható időpontját, azaz nem lehet elvárni a féltől, hogy folyamatosan ellenőrizze az eljáró bíróságot és a legcsekélyebb határidő-mulasztást is azonnal kifogásolja meg. E kifogás benyújtásának elmulasztását csak akkor lehet számon kérni a félen, ha a bíróság olyan mértékben mulasztotta el az észszerű időn belüli eljárási kötelezettségét, amely a rá vonatkozó eljárási szabályok betartásában alappal bízó fél számára nyilvánvalóan és egyértelműen felismerhető volt, feltéve, hogy az eljárási kötelezettség megszegésére vonatkozó jelzéstől alappal várhatta a sérelem kellő időben és eredményességgel történő orvoslását. Mivel a kérelmező a per ezen szakaszában jogi képviselő nélkül járt el, ezt a követelményt a hivatkozott határozat [45] pontja szerint vele szemben különös gondossággal kellett alkalmazni, mert az eljárás elhúzódása miatti kifogás ismertsége a jogi szaktudással nem rendelkező személyek előtt alapvetően csekély volt, a járásbíróság pedig nem tájékoztatta a kérelmezőt e jogi eszköz alkalmazásának lehetőségéről és feltételeiről. Ilyen körülmények között valóban nem volt elvárható a kérelmezőtől, hogy felismerje és kifogással támadja meg a
  4. és a
  5. sorszámú kérelmekkel érintett, viszonylag rövid időtartamú határidőmulasztásokat, így a fellebbezés ebben a körben sem volt eredményes. [32] A kérelmezett a
  6. sorszámú pertartam-csökkentési kérelmét arra alapította, hogy a felfüggesztést nem lehetett elkerülni, az tehát olyan okból késleltette az eljárás befejezését, amelyet sem a kérelmező, sem a kérelmezett érdekkörébe nem lehet besorolni, ezért annak időtartamát a Pevtv.
  7. §-ának
(5)bekezdése alapján le kell vonni a pertartamból. Ezzel szemben a fellebbezésében már arra hivatkozott, hogy a felfüggesztés a kérelmező érdekében állt, ezért annak időtartamát a Pevtv. 15. §-ának
(3)bekezdése miatt nem lehet hozzászámítani a pertartamhoz. Mindez olyan ellenkérelem-változtatásnak minősült, amely a Pp. 373. §-ának
(3)bekezdésében foglalt feltételek hiányában nem volt megengedhető, ezért azt az ítélőtábla elutasította [Pp. 373. §-ának
(1)bekezdése]. Mivel pedig a fellebbezés nem tartalmazott egyéb érvelést, az ebben a körben is alaptalannak bizonyult. [33] Helyesen mellőzte az elsőfokú bíróság a
  1. sorszámú pertartam-csökkentési kérelem teljesítését is, mert az ekkor még jogi képviselő nélkül eljárt kérelmezőnek sem iratbetekintés útján, sem más módon nem kellett ellenőriznie, hogy a perbeli ellenfele kérte-e a felfüggesztett per folytatását, és ha igen, mikor, így nem volt elvárható tőle, hogy észlelje és kifogással támadja a
  2. évi Pp.
  3. §-ának
(1)bekezdésében foglalt harmincnapos intézkedési határidő elmulasztását. [34] A jelen végzés [31] bekezdésében kifejtett okok miatt egyetértett az ítélőtábla az elsőfokú bíróság azon érvelésével is, hogy a jogi képviselő nélkül eljáró kérelmezőnek nem kellett ellenőriznie, hogy a járásbíróság mikor terjesztette fel az iratokat a másodfokon eljáró kérelmezetthez, nem volt tehát elvárható tőle, hogy akár iratbetekintés útján, akár más módon észlelje és kifogással támadja az 1952. évi Pp. 254. §-ának
(4)bekezdésében foglalt határidő – viszonylag rövidebb időtartamú – elmulasztását. Erre tekintettel jogszerűen mellőzte a kérelmezett
  1. sorszámú pertartam-csökkentési kérelmének teljesítését, így a fellebbezés ebben a körben sem volt alapos. [35] A kérelmezett a 12.
  2. sorszámú pertartam-csökkentési kérelmét arra alapította, hogy a járásbíróság a
  3. január 17-én megtartott tárgyaláson elmulasztotta felhívni a késedelmeskedő szakértőt a mulasztásának pótlására, a kérelmező pedig emiatt nem emelt kifogást. Ezzel szemben a fellebbezésében már arra hivatkozott, hogy a járásbíróság elmulasztott kényszerítő eszközt alkalmazni a szakértővel szemben, a kérelmezőnek pedig ez ellen kellett volna kifogást emelnie. Erre tekintettel az ellenkérelmét e körben is megváltoztatta, amely a Pp.
  4. §-ának
(3)bekezdésében foglalt feltételek hiányában nem Debreceni Ítélőtábla I.Pkf.20.130/2024/2 9 volt megengedhető, ezért azt az ítélőtábla elutasította [Pp. 373. §-ának
(1)bekezdése]. Mivel pedig a fellebbezés nem tartalmazott egyéb érvelést, az ebben a körben is alaptalannak bizonyult. [36] Nem kellett levonni a pertartamból a
  1. és a
  2. sorszámú kérelmekben foglalt időszakokat sem, a kérelmezett ugyanis alap nélkül hivatkozott arra, hogy a kérelmező jogosult lett volna az
  3. évi Pp. 114/A. §-a
(2)bekezdésének c) pontja szerinti kifogás benyújtására. Ilyen kifogást csak akkor lehetett volna előterjeszteni, ha a járásbíróság egyáltalán nem tett volna intézkedést, azaz elmulasztotta volna felhívni a szakértőt a szakvéleményének benyújtására. Jelen esetben azonban nem ez történt, mert a járásbíróság mindkét alkalommal intézkedett, azaz e felhívásokat kiadta a szakértő részére, így az 1952. évi Pp. 114/A. §-a
(2)bekezdésének c) pontja alapján nem lehetett kifogással támadni őt. Azt a tényt, hogy a felhívások nem tartalmaztak határidőt, legfeljebb az
  1. évi Pp.
  2. §-ában foglalt eljárás szabálytalansága miatt kifogás keretében lehetett volna sérelmezni, ez utóbbi jogintézmény alkalmazásának elmulasztása azonban a vagyoni elégtétel iránti kérelem elbírálása során nem bírt jelentőséggel. Erre tekintettel a fellebbezés ezen része sem vezetett eredményre. [37] A kérelmezett a
  3. sorszámú pertartam-csökkentési kérelmét arra alapította, hogy a felfüggesztést nem lehetett elkerülni, az tehát olyan okból késleltette az eljárás befejezését, amelyet sem a kérelmező, sem a kérelmezett érdekkörébe nem lehet besorolni, ezért annak időtartamát a Pevtv.
  4. §-ának
(5)bekezdése alapján le kell vonni a pertartamból. Ezzel szemben a fellebbezésében már arra hivatkozott, hogy a felfüggesztés a kérelmező érdekében is állt, ezért annak időtartamát a Pevtv. 15. §-ának
(4)bekezdése miatt nem lehet hozzászámítani a pertartamhoz. Mindez olyan ellenkérelem-változtatásnak minősült, amely a Pp. 373. §-ának
(3)bekezdésében foglalt feltételek hiányában nem volt megengedhető, ezért azt az ítélőtábla elutasította [Pp. 373. §-ának
(1)bekezdése]. Mivel pedig a fellebbezés nem tartalmazott egyéb érvelést, az ebben a körben is alaptalannak bizonyult. [38] A kérelmezett a 16.
  1. sorszámú pertartam-csökkentési kérelmét arra alapította, hogy a félbeszakadást nem lehetett elkerülni, az tehát olyan okból késleltette az eljárás befejezését, amelyet sem a kérelmező, sem a kérelmezett érdekkörébe nem lehet besorolni, ezért a Pevtv.
  2. §-ának
(5)bekezdése alapján annak teljes időtartamát le kell vonni a pertartamból. A 16.
  1. sorszámú kérelmében csupán másodlagosan hivatkozott arra, hogy a félbeszakadással érintett időszak egy részét: a
  2. szeptember 20-tól
  3. november 24-ig eltelt 66 napot a Pevtv.
  4. §-ának
(4)bekezdése is alapján le kell vonni a pertartamból. Ezzel szemben a fellebbezésében már arra hivatkozott, hogy a Pevtv. 15. §-ának
(4)bekezdése alapot ad a félbeszakadás teljes időtartamának figyelmen kívül hagyására. Az ellenkérelmét tehát e körben is megváltoztatta, amely a Pp. 373. §-ának
(3)bekezdésében foglalt feltételek hiányában nem volt megengedhető, ezért azt az ítélőtábla elutasította [Pp. 373. §-ának
(1)bekezdése]. Egyebekben pedig egyetértett az elsőfokú bíróság azon érvelésével, hogy a kérelmezőnek sem iratbetekintés útján, sem más módon nem kellett ellenőriznie, hogy a járásbírósághoz mikor érkezett meg a jogerős hagyatékátadó végzés, így nem volt elvárható tőle, hogy észlelje és kifogással támadja az 1952. évi Pp. 95. §-ának
(1)bekezdésében foglalt harmincnapos intézkedési határidő elmulasztását. Erre tekintettel a fellebbezés ebben a körben is alaptalannak bizonyult. [39] A kérelmezett a 19. sorszámú pertartam-csökkentési kérelmét a Pevtv. 15. §-ának
(3)és
(5)bekezdéseire alapítva terjesztette elő, azt azonban a fellebbezésében már a Pevtv. 15. §-ának
(4)bekezdése alapján tartotta fenn. Mindez olyan ellenkérelem-változtatásnak minősült, amely a Pp. 373. §-ának
(3)bekezdésében foglalt feltételek hiányában nem volt megengedhető, ezért azt az ítélőtábla elutasította [Pp. 373. §-ának
(1)bekezdése]. Mivel pedig a fellebbezés nem tartalmazott egyéb érvelést, az ebben a körben sem foghatott helyt. Debreceni Ítélőtábla I.Pkf.20.130/2024/2 10 [40] Alap nélkül sérelmezte a kérelmezett az elsőfokú végzés perköltségre vonatkozó rendelkezését is. Kétségtelen, hogy az elsőfokú bíróság tévesen jelölte meg e döntésének jogalapjaként a Pp. 83. §-ának
(1)bekezdését, a végzéséből ugyanakkor egyértelmű, mindez csak elírás, mert ebben a körben valójában a Pp. 83. §-ának
(2)bekezdését alkalmazta, így a perköltség viseléséről – helyesen – a részleges pernyertesség szabályai szerint döntött. Nem követett el számítási hibát sem, mert a kérelmező 94%-ban, a kérelmezett pedig 6%-ban lett pernyertes, így a kérelmező az általa felszámított jogi képviselői munkadíjból álló 88 900 Ft perköltség 94%-át, azaz 83 566 Ft-ot követelhetett a kérelmezettől, a kérelmezett pedig az általa felszámított jogi képviselői munkadíjból álló 125 900 Ft perköltség 6%-ának, azaz 7554 Ft-nak a megtérítését követelhette a kérelmezőtől. Az egymással szemben fennálló perköltségigények összevezetése után tehát az elsőfokú bíróság jogszerűen kötelezte a kérelmezettet 83 566 Ft – 7554 Ft, azaz 76 012 Ft perköltség megfizetésére a Pp. 83. §-ának
(2)bekezdése alapján. [41] A kifejtett okok miatt az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzésének fellebbezett részét a Pevtv. 9. §-ának
(4)bekezdése szerint megfelelően alkalmazandó Pp. 383. §-ának
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. [42] A fellebbezés nem vezetett eredményre, ezért a kérelmezett köteles a kérelmező másodfokú perköltségének a megfizetésére [Pp. 83. §-ának
(1)bekezdése], amelynek összegét az ítélőtábla az R. 3. §-ának
(2),
(5)bekezdései, valamint 4/A. §-a alapján a felszámítással egyezően 17 500 Ft + áfa, azaz 22 225 Ft-ban határozta meg. [43] A pervesztes, de személyes illetékmentes kérelmezett helyett az állam viseli a le nem rótt fellebbezési illetéket [Pp. 83. §-ának
(1)bekezdése, 102. §-ának
(6)bekezdése]. Debrecen,
  1. május
  2. Dr. Bakó Pál s.k. a tanács elnöke, Dr. Molnár Tibor Tamás s.k. előadó bíró, Dr. Árok Krisztián s.k. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.