← Magyarország

Pkf.20147/2023/2 – Debreceni Ítélőtábla

Debreceni Ítélőtábla Pkf.II.20.147/2023/

  1. szám A Debreceni Ítélőtábla a dr. Petró László egyéni ügyvéd (cím) által képviselt I.r. kérelmező neve (cím) I. rendű és II.r. kérelmező neve (cím) II. rendű kérelmezőnek – a dr. Varga István egyéni ügyvéd (cím) által képviselt Budapest Környéki Törvényszék (cím) kérelmezettel szemben vagyoni elégtétel megfizetése iránt indított nemperes eljárásban a Debreceni Törvényszék 7.Pk.21.360/2022/
  2. számú végzése ellen a kérelmezett által
  3. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő v é g z é s t: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzésének nem fellebbezett részét nem érinti, a fellebbezett részét helybenhagyja. Kötelezi a kérelmezettet, hogy 15 napon belül fizessen meg egyetemlegesen az I. és a II. rendű kérelmezőnek 5000 (ötezer) forint másodfokú perköltséget. Megállapítja, hogy a le nem rótt 7000 (hétezer) forint fellebbezési illeték az állam terhén marad. Ez ellen a végzés ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás A tényállás [1] A kérelmezők mint felperesek a 'alperes neve' alperessel szemben
  4. március 18-án előterjesztett keresetlevelükben személyiségi jog megsértésének jogkövetkezményei iránt indítottak P.20.692/
  5. számon peres eljárást a kérelmezett előtt. [2] Az elsőfokú eljárásban a kérelmezett a
  6. január 18-án hozott végzésével szakértői bizonyítást rendelt el, a szakértői intézetnek 30 napos határidőt biztosított a szakvélemény előterjesztésére. A szakértői intézet
  7. január
  8. napján átvette a kirendelő végzést és
  9. február 22-én érkezett beadványában kérte szakkonzultánsok bevonásának engedélyezését és a szakértői díjelőleg kiegészítését. A
  10. március 1-jén hozott végzésével a kérelmezett felhívta a kérelmezőket a szakértői díjelőleg 15 napon belüli kiegészítésére. A
  11. március 26-án kelt végzésével tájékoztatta a feleket arról, hogy mivel a szakértői vélemény nem készült el, a március 27-ére kitűzött folytatólagos tárgyaláson megjelenniük nem kell, majd a tárgyalást hivatalból elhalasztotta azzal, hogy új határnapot a szakvélemény beérkezése után tűz ki.
  12. március 26-án a kérelmezők igazolták, hogy a szakértői díjelőleget kiegészítették, amelyről a szakértői intézetet a bíróság
  13. március 27-én tájékoztatta. A kérelmezett a szakértői intézet kérésére a
  14. április 19-én kelt végzésével a szakvélemény előterjesztésére nyitva álló határidőt
  15. augusztus
  16. napjáig Debreceni Ítélőtábla II.Pkf.20.147/2023/2 2 meghosszabbította, erről a kérelmezőket
  17. április 24-én tájékoztatta.
  18. augusztus 3án a kérelmezők a szakértői bizonyítást elősegítendő okiratokat csatoltak, a szakértői intézet a
  19. augusztus 30-án kelt és
  20. szeptember 10-én érkezett beadványában olvasható formában kérte azokat ismételten megküldeni; a kérelmezett a
  21. szeptember 14-én kelt végzésével hívta fel a kérelmezőket a beadványaik ismételt megküldésére, amely felhívásnak a kérelmezők
  22. október 2-án tettek eleget. A kérelmezők a
  23. november 21-én előterjesztett beadványukban arra kérték a kérelmezettet, hogy tűzzön észszerű rövid határidőt a szakértői intézet részére a szakvélemény előterjesztésére. E beadványukban jelezték, hogy a szakvélemény elkészítése rendkívüli módon elhúzódott és nem látják magyarázatát az ilyen jellegű késedelemnek. A szakértői intézet ezt követően újból határidő hosszabbítást kért, melyet a kérelmezett a
  24. november 29-én kelt végzésével
  25. február
  26. napjáig terjedő határidő szabásával engedélyezett. E végzésében már figyelmeztette a szakértői intézetet, hogy a mulasztás esetén pénzbírsággal fogja sújtani, valamint szakértői díjat sem állapít meg a részére. A kérelmezők a meghosszabbított határidő eredménytelen eltelte után a
  27. március 13-án érkezett beadványukban kérték, hogy a bíróság alkalmazza a kilátásba helyezett jogkövetkezményeket, azonban a kérelmezett a
  28. március 19-én hozott végzésével csak ismételten felhívta az intézetet a szakvélemény haladéktalan előterjesztésére azzal, hogy ellenkező esetben mellőzi a szakértői díj megállapítását. A kérelmezők
  29. április 11-én a polgári perrendtartásról szóló
  30. évi III. törvény (a továbbiakban:
  31. évi Pp.) 114/A. §-a szerinti eljárás elhúzódása miatti kifogást terjesztettek elő. Ebben kifogásolták, hogy a kérelmezett nem alkalmazott pénzbírságot és nem kényszerítette ki a szakvélemény előterjesztését a már többszörösen határidőt mulasztó szakértőtői intézettől. Ezután
  32. április 25-én a kérelmezett újból felhívta a szakértői intézetet szakvéleménye előterjesztésére, a szakértői díj megállapításának elmaradásában megnyilvánuló következményre történő figyelmeztetéssel, majd ezt követően
  33. május 10-én a szakértői intézet előterjesztette a szakvéleményt. [3] A kérelmezett a
  34. június
  35. napján kézbesített végzésével felhívta a perben kirendelt szakértői intézetet, hogy a neki kézbesített és mellékelten megküldött beadványokra vonatkozó észrevételeit a kézhezvételtől számított 8 napon belül terjessze elő. A szakértői intézet az észrevételezési határidő lejártakor, azaz
  36. június 13-ig észrevételt nem terjesztett elő, csak
  37. július
  38. napján érkezett meg a felhívásra elkészített kiegészítő szakvélemény. [4] A
  39. november
  40. napjára kitűzött tárgyalást a peres felek
  41. november 10-én érkezett közös kérelmére a kérelmezett elhalasztotta, új határnapot
  42. február 4-ére tűzött ki. Utóbbi határnapot – az indok megjelölése nélkül – hivatalból beállította, új határnapul
  43. február
  44. napját tűzte ki. [5] A kérelmezett az elsőfokú ítéletet
  45. április
  46. napján, a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a jogerős ítéletet 8.Pf.20.520/2021/8/II. számon
  47. szeptember
  48. napján hozta meg. A jogerős ítélettel szemben a kérelmezők által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán a Kúria Pfv.III.21.492/2021/
  49. számon,
  50. szeptember
  51. napján hozta meg a felülvizsgálati határozatát, amelyet a kérelmezők
  52. október
  53. napján vettek kézhez. A kérelem és az ellenirat [6] A kérelmezők az eljárás elhúzódása miatt mindösszesen az elsőfokú eljárási szakasz észszerű időtartamot meghaladó, számításuk szerint 1106 nap időtartamára kérték a kérelmezettet 442 400 forint vagyoni elégtétel megfizetésére kötelezni. [7] A kérelmezett az eljárási szakasz számított időtartamából kérte levonni az eljárás elhúzódása miatti kifogással nem támadott
  54. május
  55. és
  56. április
  57. közötti 340 nap, a szakértő mulasztása mint mindkét fél érdekkörén kívül eső elháríthatatlan ok miatt Debreceni Ítélőtábla II.Pkf.20.147/2023/2 3 a
  58. június
  59. és
  60. július
  61. közötti 42 nap, a tárgyalás a peres felek közös kérelmére történő halasztása folytán a kérelmező érdekkörében felmerült, elhárítható ok miatt, szükségtelenül eltelt
  62. november
  63. és
  64. február
  65. közötti 102 nap, mindösszesen 484 nap időtartamot. Ezt meghaladóan további 162 nap figyelembevételének mellőzését kérte; ebben a körben hivatkozott arra, hogy az elsőfokú eljárás 30 hónapot meghaladó része csak 944 nap volt és a kérelmezők ezt 1106 napban jelölték meg. A számítási hibából adódó levonás 162 nap volt, ekként a kérelmezett 646 napra számítottan, mind összesen 258 400 forint erejéig kérte elutasítani a kérelmet. Az elsőfokú végzés [8] Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott végzésével kötelezte a kérelmezettet, hogy fizessen meg együttesen a kérelmezőknek 15 napon belül 401 600 forint vagyoni elégtételt, valamint 10 000 forint perköltséget. Ezt meghaladóan a kérelmet elutasította. A kérelmezőket kötelezte, hogy egyetemlegesen fizessenek meg az államnak 1330 forint összegű eljárási illetéket, míg megállapította, hogy 11 940 forint meg nem fizetett eljárási illeték az állam terhén marad. [9] Az elsőfokú bíróság a kérelmezők által 2006 napban megjelölt elsőfokú eljárási időtartamból levonni rendelte a következő időszakokat: [10] A kérelmezők erre hivatkozása folytán az elsőfokú eljárás még észszerűnek minősülő 30 hónapjára vetítetten a
  66. március
  67. és
  68. szeptember
  69. közötti 915 napot. Hangsúlyozta, hogy bár a vagyoni elégtétel összegét nemcsak az észszerű időt meghaladó tartamra, hanem az eljárás teljes figyelembe vehető időtartamára meg kell határozni, a levonás a kérelmezettek kérelméhez kötötten történt. [11] A
  70. november
  71. és
  72. február
  73. között eltelt 87 napot arra tekintettel, hogy a kérelmezett a felek
  74. november 10-én érkezett közös kérelmére elhalasztotta a tárgyalást, így az ettől az időtől a következő tárgyalási határnapig terjedő idő az eljárás előrehaladását nem szolgáló olyan időtartam, amely a kérelmezők érdekkörében merült fel. [12] Nem találta indokoltnak az elsőfokú bíróság az eljárás elsőfokú időtartamából levonni a következő időszakokat: [13] A
  75. május
  76. és
  77. április
  78. napja között eltelt 340 napot a következők szerint: A szakértői intézetnek, ellentétben az elleniratban hivatkozottakkal, nem
  79. május 4-ig, hanem
  80. augusztus 31-ig kellett volna benyújtania a szakvéleményt, hiszen a kérelmezett a határidőt ekként hosszabbította meg. A meghosszabbított határidő lejártáig a kérelmezőktől nyilvánvalóan nem volt elvárható az eljárás elhúzódására alapított kifogás előterjesztése és ugyanezért az alkalmas sem lett volna a sérelem elhárítására. Ezt követően a kérelmezők
  81. augusztus 3-án maguk csatoltak olyan okiratot, ami a szakértői bizonyítás szempontjából jelentőséggel bírt és amelyet a kérelmezett felhívása miatt ismételten meg kellett küldeniük. Emiatt a kérelmezők számára nyilvánvaló lehetett, hogy nincs inaktív bírósági időszak, így a kifogás előterjesztése ebben a részidőszakban sem volt tőlük elvárható. Ehhez képest pedig – helyesen –
  82. november 21-én, noha nem kifogásként megjelölve, de már hivatkoztak az eljárás elhúzódására, a tényállásban írtak szerint sérelmezve azt. Maga a beadvány az eljárás elhúzódásának megakadályozására irányult, így ez az időszak sem volt a Pevtv.
  83. §

(4)bekezdésének alkalmazása alá vonható. Ezután
  1. november 29-én kézbesítette a kérelmezett a kérelmezők részére a szakértői intézet ismételt határidőhosszabbítás iránti kérelmét és az ezt engedélyező végzést. Az intézet indokaira és a bíróság engedélyező végzésére figyelemmel a kifogás a sérelem elhárítására alkalmatlan lett volna. A meghosszabbított határidő ismételten sikertelen lejártát követően a kérelmezők pedig újból jelzéssel éltek, a szakértői bizonyítás elhúzódását sérelmezve és – ténylegesen –
  2. március 13-án már pénzbírság alkalmazását kérték a szakértővel szemben.
  3. április 11-én Debreceni Ítélőtábla II.Pkf.20.147/2023/2 4 (az érkezés helyes dátuma) pedig már nemcsak tartalmában és célzott hatásában, hanem elnevezésében is az eljárás elhúzódása miatti kifogással éltek a kérelmezők. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság álláspontja szerint ebben az időszakban a polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítéséről szóló
  4. évi XCIV. törvény (a továbbiakban: Pevtv.)
  5. §
(4)bekezdése alapján nem volt helye levonásnak. [14] A
  1. június
  2. és
  3. július
  4. között eltelt 42 napot arra hivatkozással, hogy noha kétségtelen, hogy a kiegészítő szakvéleményt a bíróság által engedélyezett 8 napos határidőn túl, azaz elkésetten terjesztette elő a szakértői intézet, ám a vagyoni elégtétel csökkentésére nem adhat alapot a bíróságtól, illetve a kérelmezőtől eltérő perbeli szereplők magatartása. A Pevtv.
  5. §
(3)és
(4)bekezdései helyes értelmezése folytán kizárólag a kérelmező, illetve a bíróság érdekkörében felmerült elhárítható okok miatt kerülhet sor a figyelembe vehető idő csökkentésére. [15] A
  1. február
  2. és február
  3. között eltelt 15 napot, mert a 122-II. számú végzésével a kérelmezett az új határnapot
  4. február 4-re kitűzte, ezt a határnapot azonban hivatalból, az ok megjelölése nélkül beállította. A
  5. február
  6. napja utáni időszak tehát nem a kérelmezők érdekkörében felmerült okból telt el szükségtelenül. [16] Mindezek alapján tehát az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a kérelmezők által a teljes elsőfokú eljárási időtartamként megjelölt 2006 napból 915 + 87, azaz 1002 nap levonására van lehetőség, ezért 1004 napra vonatkozóan a kérelmet alaposnak találta és a kérelmezettet a polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel mértékéről és a kifizetendő összeg számításának szabályairól szóló 372/
  7. (VI.30.) Kormányrendelet
  8. §
(1)és
(2)bekezdései alapján naptári naponként 400 forint vagyoni elégtétel megfizetésére kötelezte, míg ezt meghaladóan a kérelmet elutasította. [17] A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 83. §
(2)bekezdése alapján a kérelmezők 90 % mértékű nyertessége alapján a 32/
  1. (VIII.22.) IM rendelet (a továbbiakban: Rendelet)
  2. §
(4)bekezdése szerint megállapított ügyvédi munkadíj megfizetésére kötelezte a kérelmezettet. [18] Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 42. §
(1)bekezdés g) pontja alapján 13 270 forintban állapította meg az állam által előlegezett eljárási illetéket, melyből a Pp. 102. §
(1)és
(6)bekezdése alapján 1330 forint részt a kérelmezők kötelesek megfizetni, míg a kérelmezett az Itv. 5. §
(1)bekezdés c) pontja szerinti személyes illetékmentessége folytán a további eljárási illeték az állam terhén maradt. A fellebbezés és a fellebbezésre tett észrevétel [19] Az elsőfokú végzés ellen a kérelmezett terjesztett elő fellebbezést, amelyben kérte az elsőfokú bíróság végzésének részbeni megváltoztatását akként, hogy a kérelmezettet terhelő marasztalási összeget az ítélőtábla csökkentse 74 400 forinttal. [20] Előadta, hogy a végzés sérti a Pevtv. 15. §
(3),
(4)és
(5)bekezdéseit, mert az elsőfokú bíróság ezen jogszabályi rendelkezések téves értelmezésével jutott arra a következtetésre, hogy a következőkben megjelölt, mindösszesen 186 nap időtartam az eljárás vagyoni elégtételre okot adó időtartamába beszámítható. [21] Kérte figyelmen kívül hagyni a Pevtv. 15. §
(4)bekezdése alapján a
  1. szeptember
  2. és
  3. november
  4. napja között eltelt 90 napot arra való hivatkozással, hogy a szakértői intézetnek
  5. augusztus 31-ig terjedő határidőt engedélyezett a szakvélemény előterjesztésére a kérelmezett, azonban csak
  6. november 29-én engedélyezett újabb határidő-hosszabbítást. Ez a határidő eredménytelenül telt el, amelyről a kérelmezők tudomással bírtak, így az
  7. évi Pp. 114/A. §
(2)bekezdése szerinti eljárás elhúzódása miatti kifogással élhettek volna. A kifogás eredményeképpen a bíróság Debreceni Ítélőtábla II.Pkf.20.147/2023/2 5 kényszerintézkedéseket, akár bírságot alkalmazhatott volna a szakértői intézettel szemben az eljárás elhúzódásának megakadályozása érdekében. [22] Ugyancsak a Pevtv. 15. §
(4)bekezdésére hivatkozással kérte figyelmen kívül hagyni a
  1. március
  2. és
  3. április
  4. napja között eltelt 40 napot, mert a szakértői intézet a
  5. február 28-ig meghatározott szakvélemény előterjesztésére vonatkozó határidőt nem teljesítette. Ezt követően ugyancsak abba a helyzetbe kerültek a kérelmezők, hogy előterjeszthettek volna az eljárás elhúzódása miatti kifogást. Amennyiben ezt előterjesztették volna, a bíróság kényszerítő eszközöket alkalmazhatott volna a szakértői intézettel szemben. [23] A
  6. június
  7. és
  8. július
  9. között eltelt 41 nap levonását is kérte az elsőfokú eljárásban hivatkozottakat kiegészítve azzal, hogy ugyan a Pevtv.
  10. §
(5)bekezdése alkalmazása során sem deríthet fel az eljáró bíróság hivatalból a fizetési kötelezettség alól mentesítő eljárási cselekményeket vagy azok elmulasztását; ha azonban a kötelezett megjelöl ilyennek minősíthető eljárási cselekményeket, akkor a bíróság hivatalból köteles elvégezni azok jogi minősítését, azaz hivatalból köteles vizsgálni, hogy ezek vonatkozásában fennállnak-e a Pevtv. 15. §
(3)-
(5)bekezdésében foglalt feltételek. Ez pedig azért lényeges, mert noha az elsőfokú eljárásban nem, illetve nem erre hivatkozott a kérelmezett, ám mégis fennáll erre az esetre is a Pevtv. 15. §
(4)bekezdésében írt feltétel, azaz ebben az időben is előterjeszthették és elő is kellett volna terjeszteniük a kérelmezőknek az 1952. évi Pp. 114/A. §
(2)bekezdés b) pontja szerinti kifogást. [24] A
  1. február
  2. és
  3. február
  4. között eltelt 15 nap levonását pedig azért kérte, mert hivatkozása szerint a kérelmezők indították el azt az okfolyamatot, amelynek következtében a tárgyalás elhalasztásra került, hiszen
  5. február 4-én a felek közös kérelmére halasztották el a tárgyalást és tűztek ki új határnapot, így a Pevtv.
  6. §
(3)bekezdése megfelelő alkalmazásával ez az időszak az eljárás időtartamába nem számítható be. [25] A kérelmezők a fellebbezésre tett észrevételükben kérték a végzés helyes indokai alapján helybenhagyását és a kérelmezett másodfokú költségükben marasztalását. Előadták, hogy a fellebbezési állásponttal szemben az eljárás elhúzódását az
  1. évi Pp. szerinti kifogás előterjesztése nem gátolta volna meg. Hivatkoztak arra, hogy a kifogás előterjesztése akkor lett volna elvárható a részükről, ha a per elhúzódása olyan mértékű, hogy magától a kifogástól is alappal várható, hogy a sérelem kellő eredményességgel orvosolható. Ettől függetlenül az észszerű határidőn túli perelhúzódás miatt a kérelmezők több alkalommal is jelzéssel éltek a bíróság felé, s a jelentősebb időtartamú elhúzódás után pedig már a kifogást is előterjesztették. Rámutattak arra, hogy a fellebbezésben megjelölt időszakokban a Pevtv. nem volt hatályban, így a kifogás megtétele már csak ezért sem volt elvárható a kérelmezőktől. A
  2. február
  3. és február
  4. között eltelt 15 nap késedelem nem a kérelmezők érdekkörében felmerült okból történt, így az a kérelmezők terhére nem értékelhető. A másodfokú bíróság döntése [26] Az ítélőtábla fellebbezés hiányában nem érintette az elsőfokú végzésnek a kérelmet részben elutasító rendelkezését, míg a kérelmezett fellebbezését alaptalannak találta a következők szerint: [27] A kérelmezett a fellebbezésében arra hivatkozva kérte a Pevtv.
  5. §
(4)bekezdése alapján a
  1. szeptember
  2. és
  3. november
  4. napja között eltelt 90 nap, valamint a
  5. március
  6. és
  7. április
  8. napja között eltelt 40 nap levonását, hogy a kérelmezők – a jogszabályi kötelezettségük ellenére – a bírósági mulasztás orvoslására alkalmas, az eljárás elhúzódása miatti kifogást nem nyújtottak be, és amennyiben a Debreceni Ítélőtábla II.Pkf.20.147/2023/2 6 kérelmezők ezt előterjesztik, a kérelmezett kényszerítő eszközöket alkalmazhatott volna a szakértői intézettel szemben az eljárás elhúzódásának megakadályozása végett. [28] Az elsőfokú bíróság a következetes jogalkalmazói gyakorlat szerint értelmezte az eljárás elhúzódása miatti kifogás elmulasztásának a vagyoni elégtételre való jogosultság szempontjá-ból kialakított követelményeit akként, hogy az egyes mulasztásokat egyedileg, a jogintézmény céljával, a sérelem orvoslására alkalmasságával, és mindezek alapján a féltől elvárható magatartással összefüggésben kell értékelni (Debreceni Ítélőtábla Pkf.II.20.345/2022/2., Pkf.II.20.404/2022/2., Pkf.II.20.003/2022/2., Pkf.II.20.032/2023/2., Pkf.II.20.055/2023/2.). A Pevtv.
  9. §
(4)bekezdése akként rendelkezik, hogy a bíróság érdekkörében felmerült, elhárítható ok miatt, szükségtelenül eltelt időtartam nem számítható bele a bírósági eljárás időtartamába akkor, ha a kérelmező a jogszabályban biztosított lehetősége ellenére nem nyújtott be kifogást az eljárás elhúzódása miatt. A fellebbezésre tett észrevételben foglaltakkal szemben az eljárás elhúzódása miatti kifogás a magyar polgári eljárásjogban 2006. április 1-je óta létező jogintézmény; a Pevtv. 15. §
(4)bekezdése tehát nem utólag alapított egy jogvédelmi elvárást, hanem az eljárás elhúzódása miatt pénzbeli szankciót érvényesítő féltől azt kéri számon, hogy igénybe vette-e azt a jogi eszközt, amelyet a jogalkotó kifejezetten az észszerű idő sérelmének az elhárítására vezetett be. Ennek a sajátos perorvoslatnak az igénybevételi kötelezettségét azonban nem lehet mechanikusan, formálisan megítélni, hanem – visszautalva az előzőekben hivatkozott jogerős határozatokban megjelenő értelmezésre – minden egyes mulasztásra kell egyedi vizsgálatot elvégezni. Az 1952. évi Pp. 114/A. §-ának
(2)bekezdése, egyezően a Pp. 157. §-ának
(1)bekezdésével, nem valamennyi, a bíróság érdekkörében felmerült, elhárítható ok miatt, szükségtelenül eltelt időtartam orvoslása végett teszi lehetővé annak igénybevételét, hanem csupán akkor, ha a bíróság valamilyen – törvény vagy saját maga által megállapított – határidőt mulasztott vagy észszerű időn belül nem intézkedett; más eljárási szabálysértések elhárítására ez a jogintézmény nem szolgál. Másrészt a határidők és az észszerű időtartam elmulasztása mellett is vizsgálni kell annak a sérelem elhárítására alkalmasságát. Mindezeken túl azt is tekintetbe kell venni, hogy a bíróság kötelezettsége a saját közhatalmi tevékenységére irányadó szabályok betartása, így a feleknek is abból a feltételezésből kell kiindulniuk, hogy a bíróságok betartják a rájuk vonatkozó – így az észszerű időn belüli cselekvést érintő – eljárási szabályokat. Ennek alapján a féltől a bíróság inaktív magatartása miatti eljárás elhúzódásának megakadályozása esetén az az elvárható, hogy akkor terjesszen elő emiatt kifogást a folyamatban lévő perben, ha a bíróság olyan mértékben mulasztotta el az észszerű időn belüli eljárási cselekmények kötelezettségét, amely a rá vonatkozó eljárási szabályok betartásában alappal bízó fél számára nyilvánvaló és egyértelműen felismerhető, az eljárási kötelezettség megszegésére vonatkozó jelzéstől pedig alappal várhatja a sérelem kellő időben és eredményességgel történő orvoslását. Ez a félre méltányos értelmezés felel meg az Emberi Jogok Európai Bírósága elvárásainak és egyeztethető össze a Pevtv. létrehozásának jogalkotói céljával. [29] A
  1. szeptember
  2. és
  3. november
  4. napja közötti időszakban a szakvélemény előterjesztésének késedelmét illetően a kérelmezettektől nem volt elvárható annál több és hamarabbi cselekvés, mint amit a perben megtettek. Ellentétben a fellebbezés hivatkozásával, a
  5. szeptember
  6. utáni időszak sem volt a bíróság szemszögéből inaktív, e tekintetben is helytállóan utalt arra az elsőfokú bíróság, hogy ebben az időszakban is volt a kérelmezettnek olyan felhívása, amely folytán az kellett nyilvánvaló legyen az eljárási szabályok megtartásában bízó kérelmezők számára, hogy a bíróság folyamatosan a szakvélemény előterjesztésének eredményessége érdekében cselekszik. A célszerűtlen bírói pervezetés megakadályozására pedig a kifogás előterjesztése nem alkalmas. Amikor pedig egyértelművé kellett váljon a kérelmezők számára, hogy a késedelem a bíróság érdekkörében Debreceni Ítélőtábla II.Pkf.20.147/2023/2 7 jelentkezett, akkor
  7. november 21-án előterjesztett beadványukban már kérték az észszerű rövid határidő kitűzését, amely tartalmában megfelel az eljárás elhúzódása miatti kifogás követelményének. Ebben az időszakban tehát a kérelmezőket mulasztás nem terhelte. [30] Hasonlóan nem terhelte mulasztás a kérelmezőket a
  8. március
  9. és
  10. április
  11. napja közötti időszakban. Az ítélőtábla visszautal a bírói gyakorlatban kialakult követelményre, amely szerint a féltől nem azonnal, hanem olyan idő elteltével várható el az eljárás elhúzódása miatti kifogás előterjesztése, amikor már nyilvánvaló a bíróság mulasztása – amikor a
  12. február 28-ig meghosszabbított határidő eredménytelenül eltelt, még
  13. április 11-ig, amikor a kérelmezők elnevezésében is eljárás elhúzódása miatti kifogást terjesztettek elő, sem telt el olyan időtartam, amely után már elvárható lett volna a különleges jogorvoslat előterjesztése, azonban a
  14. március 13-i azon kérelem, hogy a bíróság alkalmazza a kilátásba helyezett jogkövetkezményeket, tartalmában mindenben megfelelt a kifogás követelményeinek. Ezért nincs helye ezen időszak levonásának sem. [31] A
  15. június
  16. és
  17. július
  18. közötti 41 nap levonását a kérelmezett elsődlegesen a Pevtv.
  19. §
(5)bekezdésére hivatkozva kérte, de a fellebbezésben ebben a részben is felhívta a Pevtv. 15. §
(4)bekezdését, amely alapján a bírósági mulasztás orvoslására alkalmas, az eljárás elhúzódása miatti kifogás előterjesztésének hiányát a nemperes ügyben eljáró bíróságnak erre való hivatkozás nélkül is észlelni kellett volna. [32] Az elsőfokú bíróság a kialakult bírói gyakorlattal egyezően értelmezte a Pevtv. 15. §
(5)bekezdését akként, hogy az nem teremt új okot az egyes időtartamok levonására (Debreceni Ítélőtábla Pkf.II.20.345/2022/2, Pkf.II.20.458/2022/4., Pkf.II.20.003/2023/2., Pkf.II.20.083/2023/2). A vagyoni elégtétel a törvényben rögzített észszerű időtartam túllépése esetére meghatározott sui generis jogkövetkezmény, amely a polgári perben félként résztvevő személynek a bírósági eljárás észszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő alapvető joga megsértésének ellentételezésére szolgál. A jogsérelem bekövetkezik, ha a bírósági eljárás vagy eljárási szakasz figyelembe vehető időtartama meghaladja az észszerűnek minősülő időtartamot, ez önmagában megalapozza a szankció alkalmazását. A Pevtv. törvényjavaslatának indokolása szerint csak azt vizsgálhatja a bíróság, hogy a bírósági eljárás során volt-e olyan időszak, amely akár a kérelmező, akár az eljárt bíróság érdekkörében felmerülő, elhárítható ok miatt szükségtelenül telt el; az utóbbi levonására azonban csak akkor kerülhet sor, ha a kérelmező a jogszabály által biztosított lehetősége ellenére nem nyújtott be kifogást az eljárás elhúzódása miatt. Azaz a jogalkotó olyan modell alkotott, amelyben meghatározta azon időtartamot, amelynek meghaladása esetén a felet az eljárás észszerű időn belüli befejezéséhez fűződő alapvető joga megsértése miatt kompenzáció illeti, és amelyben a kompenzáció összegét kizárólag a fél saját felróható magatartása csökkenti. Ezen jogalkotói célnak megfelelően a Pevtv. 15. §
(3)és
(4)bekezdésében meghatározza azon körülményeket, amelyek alapján az eljárás figyelembe vehető időtartama, így a fizetendő vagyoni elégtétel összege csökkenthető; a 15. §
(5)bekezdése ehhez képest rendelkezik akként, hogy a bíróság – a nemperes eljárásban előterjesztett kérelem és ellenirat tartalmának korlátai között – mérlegeli, hogy a bírósági eljárásban félnek minősülő kérelmező, valamint a bírósági eljárást lefolytató bíróság eljárási cselekménye, illetve mulasztása mennyiben járult hozzá az észszerűnek minősülő időtartam meghaladásához. A bíróság e körülmények értékelését követően határozza meg a bírósági eljárás vagy eljárási szakasz figyelembe vehető időtartamát. A Pevtv. 15. §
(5)bekezdése nem tesz említést a kérelmező és a bíróság tevékenységén kívüli okokról, a törvényjavaslat indokolásából következően a bíróság működésében felmerülő akadályokra tekintettel a figyelembe vehető időtartam nem csökkenthető. Ezt támasztja alá az is, hogy a Pevtv. 14. §
(2)bekezdés
  1. f)és
  2. g)pontja az ellenirat tartalmaként csak a kérelmező azon eljárási cselekményének, illetve szükséges eljárási cselekménye elmulasztását alátámasztó tényeknek, valamint az ezzel összefüggően Debreceni Ítélőtábla II.Pkf.20.147/2023/2 8 figyelmen kívül hagyandó időtartamnak a megjelölését írja elő; egyéb levonásra okot adó körülményt, mint az ellenirat tartalmát nem rögzíti. Ezért helyes volt az elsőfokú bíróságnak az a következtetése, hogy a kérelmezőn és a bíróságon kívüli perbeli szereplőnek, a szakértői intézetnek az érdekkörében jelentkező mulasztás nem ad alapot az eljárás időtartamának csökkentésére. [33] A fellebbezésben ehhez képest másodlagosan felhívott, az eljárás elhúzódása miatti kifogás elmaradását pedig erre irányuló ellenkérelem hiányában hivatalból figyelembe venni nem lehetett. Mint ahogy arra a Debreceni Ítélőtábla Pkf.II.20.345/2022/2. és Pkf.II.20.083/2023/2. számú végzése rámutatott: A Pevtv. 9. §
(4)bekezdésének utaló szabálya alapján a vagyoni elégtételre irányuló nemperes eljárásban is alkalmazandó a Pp. 2. §
(2)bekezdése a rendelkezési elv részében irányadó az a szabálya, hogy a bíróság – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van, valamint a 4. §
(2)bekezdése a tárgyalási elv részében irányadó az a szabálya, amely szerint a perben jelentős tények állítása – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a feleket terheli. A Pevtv. 14. §
(1)bekezdésének
  1. f)pontja szerint az elleniratban fel kell tüntetni a kérelmező azon eljárási cselekményét, illetve szükséges eljárási cselekménye elmulasztását alátámasztó tényeket, amelyek a kérelmezett álláspontja szerint megalapozzák – a bírósági eljárás vagy eljárási szakasz vonatkozásában – meghatározott időtartam figyelmen kívül hagyását, míg a
  2. g)pontja értelmében az előző szerinti eljárási cselekményre, illetve mulasztásra tekintettel figyelmen kívül hagyandó időtartamot. Mivel az ellenirat tartalmát meghatározó, az előzőekben felhívott jogszabályi rendelkezések a kérelmező eljárási cselekményeire utalnak, azonban a 15. §
(3)illetve
(4)bekezdése értelmében mind a bíróság, mind a fél érdekkörében felmerült, elhárítható ok miatt, szükségtelenül eltelt időszak alapot adhat a levonásra, ebből az következik, hogy az elleniratban a kérelmező minden olyan cselekményét vagy mulasztását – így a bíróság érdekkörében felmerült időszak figyelmen kívül hagyását eredményezhető eljárás elhúzódása miatti kifogás elmulasztását is – hivatkozni kell, amelyre a kérelmezett a védekezését alapozza; a Pevtv. 15. §
(5)bekezdésében felhívott kérelem és ellenirat tartalmának korlátai közötti vizsgálódás szabálya, a polgári eljárásjog általános elveire figyelemmel azt jelenti, hogy a kérelmezett által ebben a körben nem hivatkozott tényeket a nemperes eljárásban eljáró bíróság nem veheti figyelembe. Mindezek alapján a 2020. június 13. és 2020. július 23. közötti 41 napot nem lehet levonni az eljárási szakasz számított időtartamából. [34] Ugyancsak alaptalanul kérte a kérelmezett a Pevtv. 15. §
(3)bekezdésére hivatkozva
  1. február
  2. és
  3. február
  4. között eltelt 15 nap levonását. Nem volt megállapítható ugyanis az elleniratban hivatkozott olyan, a kérelmezők érdekkörében felmerült, elhárítható ok miatt szükségtelenül eltelt időtartam, amely a vagyoni elégtétel csökkentését eredményező levonásra alapot adott volna. A kérelmezők bizonyosan nem indítottak el ugyanis semmilyen okfolyamatot, ami a tárgyalás
  5. február 4-i beállításához vezetett volna. A közvetett okozati összefüggés nem alapozhatja meg az egyes időszakok levonását; mint ahogy a felelősség megállapítása tekintetében más esetekben sem, a vagyoni elégtétel körében sem érvényesül a feltételek egyenértékűségének a tana. A kérelmező – a vagyoni elégtétel csökkentésére alapot adó – felelőssége csak az általa közvetlenül okozott szükségtelen időmúlásért határozható meg, de nem állapítható meg azért a további időmúlásért, amelyet ezen időszakon belül már a bíróság érdekkörében jelentkező cselekmény okozott. A
  6. november 10-én érkezett tárgyalás elhalasztása iránti közös kérelem értelemszerűen nem idézhette elő a
  7. február 4-i tárgyalási határnap beállítását, ez a kérelmezők terhére nem értékelhető. [35] Összességében az ítélőtábla a per megjelölt időtartamából a fellebbezéssel érintett időszakok levonását nem találta indokoltnak, ezért az elsőfokú bíróság végzésének a Debreceni Ítélőtábla II.Pkf.20.147/2023/2 9 fellebbezett részét a Pevtv.
  8. §
(4)bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 383. §
(2)bekezdése szerint helybenhagyta. [36] A fellebbezés nem vezetett eredményre, ezért a Pp. 83. §
(1)bekezdése alapján kötelezte az ítélőtábla a kérelmezettet a kérelmezők javára a Rendelet 3. §
(4),
(5)és
(6)bekezdése szerint, az ügy tárgyára és a fellebbezés tartalmára tekintettel indokolt jogi képviseleti tevékenység alapján meghatározott összegű ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltsége megfizetésére. [37] Az Itv. 39. §
(1)bekezdése és 47. §
(1)bekezdése szerint meghatározott fellebbezési illeték, a kérelmezett személyes illetékmentessége folytán, a Pp. 102. §
(6)bekezdése alapján az állam terhén marad. Debrecen,
  1. május
  2. Dr. Pribula László s.k. a tanács elnöke, Dr. Répássy Árpád s.k. előadó bíró, Dr. Gárdosi Judit s.k. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.