Kf.700200/2025/6 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés d) pontjában foglalt kötelezettségét, a fegyelmi felelősség megállapítását jelenti, mely fegyelmi eljárás megindítása nélkül jogellenes, mert a Kit. 166. §

(1)bekezdése a kötelezettségszegés megítélését súlyától függetlenül garanciális fegyelmi eljáráshoz köti. Fővárosi Ítélőtábla Az ügy száma: 4.Kf.700.200/2025/

1. A felperes: Minisztérium (felperes címe) A felperes képviselője: dr. Fehér Zsolt kamarai jogtanácsos alperes (alperes címe) írásbeli figyelmeztetéssel összefüggő közszolgálati jogviszonyból származó közigazgatási jogvita Az alperes: A per tárgya: A fellebbezést benyújtó fél: felperes (
2. és
3. sorszámok alatt) A fellebbezéssel támadott határozat: Fővárosi Törvényszék 48.K.701.906/2024/
4. számú ítélete Ítélet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A fellebbezési illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás [1] Az alperes a felperes főosztály1án áll kormányzati szolgálati jogviszonyban, a munkáltatói jogkör gyakorlója személy1 közigazgatási államtitkár, illetménye 900.000 forint. A felperes vele szemben
5. október
6. napján a szám1 iktatószámú írásbeli figyelmeztetést (a továbbiakban: figyelmeztetést) bocsátott ki azzal az indokkal, hogy a kormányzati igazgatásról szóló
7. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.)
8. §-ára figyelemmel a
9. §

(1)bekezdés d) pontjában meghatározott kötelezettségét megsértette, Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.200/2025/6.. 2 mert a szakmai irányításért felelős szakmai felsővezetőinek többszöri figyelmeztetése és felszólítása ellenére sem tartotta be a felperesnél kialakított és elvárt, a hivatali útnak megfelelő eljárásrendet. A figyelmeztetés rögzítette, hogy az fegyelmi büntetésnek nem minősül. [2] Az alperes közszolgálati panaszában a figyelmeztetés megsemmisítését kérte. A Közszolgálati Döntőbizottság (a továbbiakban: KDB) a határozatszám1 számú határozatával a panasznak helyt adott és figyelmeztetést hatályon kívül helyezte. A Kit. 168. §

(1)-

(3)bekezdéseire hivatkozva kifejtette, hogy a figyelmeztetés mint munkáltatói intézkedés ellen három éven belül lehet közszolgálati panaszt előterjeszteni. A Kit. 166. §

(1),

(2)és

(10)bekezdése alapján rámutatott: a Kit. nem ismeri az „írásbeli figyelmeztetés” jogintézményét, és nem teszi lehetővé, hogy a munkáltató fegyelmi eljárás megkerülésével, az eljárási garanciák megtartása nélkül állapítson meg kötelezettségszegést. A kereset és a védirat [3] A felperes a KDB határozatával összefüggésben az alperes ellen előterjesztett keresetében annak megállapítását kérte, hogy a figyelmeztetés alkalmazásával nem sértette meg a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, jogosult volt az alperest írásbeli figyelmeztetésben részesíteni. Álláspontja szerint a kifogásolt magatartás nem érte el a kötelezettségszegés szintjét, ezért a fokozatosság elvét szem előtt tartva figyelmeztetést alkalmazott, amely nem minősül fegyelmi büntetésnek, sem szankciónak, pusztán egy olyan munkáltatói eszköz, amellyel joghátrány nélkül kívánta orientálni a kormánytisztviselő munkavégzését. A Kit. fegyelmi felelősség szabályozásával nem korlátozza a napi munkáltatói felügyelet kommunikációs eszközeit. A jogszabályi és a morális kereteken belüli munkáltatói visszajelzés több formát ölthet; ezek körébe tartozik a szolgálati út be nem tartásának írásbeli rögzítése is, amely nem jogi intézmény, hanem szankció nélküli értékítélet. A jogszabályi és morális kereteken belül a kormánytisztviselő feladatellátására vonatkozó munkáltatói visszajelzés több formát ölthet. A figyelmeztetés a Kit.-ben nem szabályozott jogintézmény, ami a munkáltató szankció nélküli véleményét tartalmazza a kormánytisztviselő feladatellátásáról, az nem korlátozható és nem semmisíthető meg. Az alperes magatartása a Kit. szerinti kötelezettségszegés szintjét nem érte el és így fegyelmi eljárás megindítását sem eredményezhette. [4] Az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a munkáltatói jogkör gyakorlója a figyelmeztetés meghozatalához nem megfelelő tájékoztatást kapott, nem állt rendelkezésére minden információ, ezért megalapozott döntést nem tudott hozni. A figyelmeztetésnek semmilyen előzménye nem volt, előzetes tájékoztatást ezzel összefüggésben nem kapott, szóban nem jelezték, hogy bármi probléma lenne a munkájával. Sem jogszabály, sem a közszolgálati szabályzat nem ismeri az írásbeli figyelmeztetést, és az semmilyen felperesi utasításban nem jelenik meg. Az elsőfokú bíróság ítélete [5] Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. A Kit. 166. §

(1),

(2)és

(10)bekezdései és a figyelmeztetés tartalma alapján rögzítette, hogy a felperes az alperes feladatellátást vizsgálva kötelezettségszegést állapított meg. E miatt a figyelmeztetést szankcióként alkalmazta anélkül, hogy rendelkezett volna arról, hogy a vétkesség melyik formája valósult meg, továbbá nem folytatta le a kötelezően előírt fegyelmi eljárást, ezáltal az ehhez kapcsolódó garanciális eljárási szabályok nem érvényesülhettek. Ha a munkáltatói jogkör gyakorlója tudomást szerez a közszolgálati tisztviselő által elkövetett fegyelmi vétségről, kötelezettsége a fegyelmi eljárás megindítása (Kúria Kfv.VII.Kfv.45.167/2022/5-II. számú Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.200/2025/6.. 3 ítélet). A Kit. nem tesz különbséget súlyos és enyhe súlyú kötelezettségszegés gyanúja esetén, a munkáltató részére a mérlegelést az eljárás megindítása tekintetében nem teszi lehetővé. Az intézkedés célja nem az alperes orientálása volt, hanem annak megállapítása, hogy a munkavégzésre vonatkozó szabályokat megszegte, amiért a felperes szankciót alkalmazott. A fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem [6] A felperes fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a KDB határozatának megsemmisítését; másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárása és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet a figyelmeztetést tévesen értelmezte, ezért a Kit.

1. §,
2. §,
3. § rendelkezéseivel és a Kúria álláspontjával ellentétes következtetésre jutott. A Kúria a Kf.39.321/2021/
4. számú ítéletében megállapította, hogy az írásbeli figyelmeztetés nem minősül fegyelmi büntetésnek, mert a munkavállalót a munkáltató helytelenítő, rosszallást kifejező nyilatkozatán túl egyéb joghátrány nem éri. A figyelmeztetés azt a célt is szolgálja, hogy a munkavállaló később nem mentesülhet egy fegyelmi eljárásban kiszabott tényleges jogkövetkezmény alól arra hivatkozva, hogy a kötelezettségszegést a munkáltató korábban hallgatólagosan jóváhagyta. A Kit.-ből nem vezethető le, hogy a munkáltatónak minden, így még az apróbb (pl. késés, nem megfelelő öltözködés, ebédidő be nem tartása stb.) munkavállalói kötelezettségszegést is minden esetben fegyelmi szankcióval kellene megtorolnia, melyet az elsőfokú ítélet a Kit. szabályrendszerének téves értelmezésére hivatkozva megkövetel. Az alperessel szemben nem volt szándékában fegyelmi eljárást indítani és fegyelmi büntetést alkalmazni, kizárólag – az utasítási jog keretei között – azt kívánta közölni, hogy a munkáját nem a munkáltatói elvárásoknak megfelelően végzi. Az alperes jogai nem sérülnek, mert a figyelmeztetés a Kit.ben nem szabályozott jogintézmény, így azzal szemben mindenféle formakényszer nélkül a munkáltatói jogkör gyakorlójánál határidő nélkül tiltakozhat, melyet a munkáltató az együttműködési és tájékoztatási kötelezettsége körében köteles megválaszolni. A fegyelmi eljárást és fegyelmi büntetést elkerülő szándékát a figyelmeztetésben közölte, kifejezetten a jövőre nézve ad utasítást azzal, hogy a szabálytalanságot nem kívánja semmilyen módon szankcionálni. Az elsőfokú ítéletben kifejtett álláspont azt a jogát veszi el, hogy kisebb kötelezettségszegés esetén azt jelezze a kormánytisztviselőnek, esélyt adva ezzel a kötelezettség teljesítésében a jövőbeni pozitív változásra. Álláspontját alátámasztja a Kúria döntése, mellyel ellentétes az elsőfokú bíróság ítélete. Az elsőfokú bíróság a polgári perrendtartásról szóló
5. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.)
6. §

(5)bekezdésében foglaltakat is megsértette, mert határozata indokolásában nem jelölte meg azt a jogszabályhelyet, amely szerint jogellenes volt a figyelmeztetés alkalmazása. [7] Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a felperes téves tényállás alapján sajátos jogértelmezést fejt ki. Az ügyben keletkezett iratokat a felperes tudta volna a KDB eljárásában és a perben rendelkezésre bocsátani, ami azonban elmaradt. Ezen iratokból meg lehetett volna állapítani, hogy személy2 építésgazdaságért felelős helyettes államtitkár a figyelmeztetés megadását a munkáltatói jogkör gyakorlójánál mikor, milyen iratokkal kezdeményezte; a felsővezetők az ügyiratot mikor kapták meg véleményezésre; merült-e fel kérdés, észrevétel A másodfokú bíróság döntése és annak jogi indokai [8] A fellebbezés nem alapos. [9] A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 108. §

(1)bekezdése szerint a fellebbezés és Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.200/2025/6.. 4 a fellebbezési ellenkérelem keretei között bírálta felül. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a releváns jogszabályi rendelkezéseket felhívta, azokat megfelelően alkalmazta, döntésének indokait kifejtette, amelyekkel a másodfokú bíróság egyetértett. A fellebbezésben előadottakra tekintettel a következőket emeli ki. [10] A fellebbezéssel szemben az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettséget nem sértette meg, mert az elsőfokú ítélet a Pp. 346. §

(5)bekezdésében foglaltaknak eleget tesz, tartalmazza a döntés annak alapjául szolgáló jogszabályokat és azok értelmezését, annak rövid magyarázatát. Az elsőfokú bíróság a Kit. 166. §

(1)és

(10)bekezdéseből, valamint a Kúria által értelmezett eljárási kötelezettségből vezette le az írásbeli figyelmeztetés jogellenességét, a jogi indokolás dogmatikailag minden lényeges elemet tartalmazott. A bíróság jogi álláspontjának alapjaként a Kit. 166. §

(1)bekezdésére, és ezzel összefüggésben a 166. §

(10)bekezdésében foglalt kötelező eljárásindítási szabályra hivatkozott, amely a fegyelmi eljárás megindítását bármely kötelezettségszegés alapos gyanúja esetén kötelezővé teszi. Ezen rendelkezéseket értelmezve vonta le a következtetést, hogy a kötelezettségszegés megállapítása – súlyától függetlenül – a fegyelmi felelősség körébe tartozik (Kit.

1. §), és fegyelmi eljárás hiányában a figyelmeztetés alkalmazása jogellenes. A jogi indokolás ezen túl hivatkozást tartalmaz a Kúria Kfv.VII.45.167/2022/5-II. számú ítéletére, amely fegyelmi vétség gyanúja esetén a fegyelemi eljárás megindítását kötelezővé teszi. [11] A felperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság az utasítási jog vizsgálatától és az írásbeli figyelmeztetés tartalmi elemzésétől nem tekinthetett el. A Kúria meghatározása szerint az írásbeli figyelmeztetés az utasítási jog részeként olyan munkafegyelmet biztosító eszköz, amellyel a munkáltató a foglalkoztatott figyelmét az általa helytelenített magatartásról való tartózkodásra felhívja, illetőleg az általa észlelt szabályszegést a rosszallása kifejezésével szankcionálja. Az írásbeli figyelmeztetés – az abban szereplő munkáltatói negatív értékítéletet figyelembe véve – a fegyelmi büntetések legenyhébb (megrovás) fokozatával mutat hasonlóságot, azzal az eltéréssel, hogy az utóbbi alkalmazását – kötelezően lefolytatandó – eljárás előzi meg. Az utasítási jog prospektív jellegű: a munkáltató irányítási hatáskörének részeként a teljesítendő munkavégzés módjára, körére, a feladatellátás rendjére vonatkozik. Ezzel összhangban a Kúria Kf.39.321/2021/
2. számú ítélete is úgy fogalmaz, hogy „a munkáltató az utasítási jogából eredően bármikor felhívhatja a kormányzati tisztviselő figyelmét olyan, általa helytelennek tartott magatartásra, ami kötelezettségszegésnek minősül”. E megállapítás azonban az utasítási jog terjedelmét kizárólag a figyelemfelhívásra korlátozza, és nem teszi lehetővé a formális minősítést és a vétkesség implicit megállapítását a múltbeli magatartásra nézve. [12] A Kit.
3. §

(1)bekezdése szerint a kormányzati szolgálati jogviszonyt érintő lényeges megállapodást és jognyilatkozatot írásba kell foglalni, míg a 71. §

(1a)bekezdése kifejezetten rögzíti, hogy a jognyilatkozatokat a tartalmuk szerint kell elbírálni. A munkáltatói intézkedés jogi minősítését nem az elnevezése, hanem az abban foglalt tartalom határozza meg. Ha tehát egy formailag írásbeli figyelmeztetésnek nevezett munkáltatói intézkedés érdemben a kötelezettségszegés megállapítását tartalmazza, úgy azt a Kit. alapján fegyelmi tartalmú jognyilatkozatként kell értékelni, a Kit 166. §

(1)bekezdése alapján a vétkes kötelezettségszegés munkáltató által történő megállapítása a fegyelmi felelősség fogalmi eleme. [13] A figyelmeztetés tartalma alapján nem pusztán megállapítja az alperes kötelezettségszegését és ebből fakadóan a jövőre nézve fogalmaz meg magatartási elvárásokat, hanem kifejezetten kimondja, hogy az alperes megsértette a Kit. 93. §

(1)bekezdés d) pontjában foglalt kötelezettségét. A vétkesség a fegyelmi felelősség lényegi eleme, és nem szükséges a „vétkesen” szó kifejezett használata ahhoz, hogy a munkáltató Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.200/2025/6.. 5 intézkedése tartalmilag azt megjelenítse. A kötelezettségszegés megállapításának ténye, az ahhoz fűzött többszöri figyelemfelhívás és felszólítás („a felsővezetőjének többszöri figyelmeztetése és felszólítása ellenére sem tartotta be a kialakított és elvárt, a hivatali útnak megfelelő eljárásrendet”) magában foglalja a vétkességet, mert abból világosan az következik, hogy az alperes tudta azt, mi a felperes által elvárt magatartás, ezáltal lett volna lehetősége máshogy eljárni, azaz az elvárt magatartás számára megismerhető és teljesíthető volt, a követendő magatartásmintát a tudata átfogta, de a munkáltató utasításának figyelmeztetés ellenére sem tett eleget. A vétkesség akarati (szándékos vagy gondatlan) alkotóeleme a fegyelmi felelősségnek, melynek fennállását a figyelmeztetés kifejezetten tartalmazza. A felperes a figyelmeztetésben tételesen hivatkozik a Kit. 93. §

(1)bekezdés d) pontjára, kimondva, hogy a kormánytisztviselő (az alperes) ezt a kötelezettséget többszöri figyelmeztetése és felszólítása ellenére is megsértette. Mindez azt is jelenti, hogy az írásbeli figyelmeztetés túllép a kötelezettségszegés tényét helytelenítő munkáltatói nyilatkozat keretein, mert az alperes múltbeli magatartását jogilag minősítve magában foglalja a vétkességet: az alperes tudta, hogy a munkáltató milyen magatartást vár el, így tisztában volt azzal, hogy az ezzel ellentétes eljárása a munkáltató utasítását sérti. A kötelezettségszegés vétkesként való minősítése nem a munkáltatói intézkedés szóhasználatból, hanem a vétkesség dogmatikai elemeinek megállapításából következik. A „többszöri utasítás ellenére”, „megsértette”, „elvárt hivatali út” fordulatok összességükben a jogilag releváns, a munkáltató utasításával tudatosan szembehelyezkedő cselekevést jelentenek, amely tudati elem rögzítése a fegyelmi felelősség fogalmi eleme. [14] A fegyelmi felelősség lényege nem kizárólag a szankcióban – megrovásban, illetménycsökkentésben, hivatalvesztésben – ragadható meg, hanem elsősorban abban, hogy a munkáltató a kormánytisztviselő magatartását normatív módon minősíti: kimondja, hogy a szolgálati jogviszonyból eredő kötelezettséget vétkesen megszegte. A fegyelmi felelősség nem csak a súlyosabb következmények eszköze, hanem a Kit. által előírt, a legenyhébb esetekben is kötelezően lefolytatandó eljárás alapján megállapítható felelősségi forma: a vétkesség megállapítása önálló, a személyre nézve hátrányos jogi minősítés, amelynek a későbbi jogviszony alakulása szempontjából is jelentősége lehet (előmenetel, későbbi fegyelmi elbírálás, munkáltatói bizalom). [15] Összegezve: a perbeli esetben a figyelmeztetés tartalmában a legenyhébb fegyelmi jogkövetkezménynek felel meg, azzal a lényeges különbséggel, hogy a munkáltató fegyelmi eljárást nem folytatott le és formailag tagadja, hogy szankcióról lenne szó. A Kit. 166. §

(1)bekezdésével mindez nem egyeztethető össze, hiszen a kötelezettségszegés megítélését súlyától függetlenül garanciális eljáráshoz köti, melynek megkerülése a fegyelmi felelősség utasítással való megállapításával a garanciarendszert kiüresíti. [16] A felelősség jogi kategóriáját nem lehet a szankciós szintre redukálni: az, hogy a munkáltató a vétkes kötelezettségszegést kimondja, önmagában a felelősségre vonás aktusa, ezért alaptalan a felperesi hivatkozás, hogy a kötelezettségszegést megállapító, személyügyi iratként nyilvántartott okirat nem hátrányos azért, mert a munkáltató formailag a fegyelmi büntetés jellegét tagadja. A munkáltató vétkességet deklaráló megállapítása tartalmában fegyelmi jellegű döntés, melyet a Kit. alapján nem a szankció súlyossága, hanem a felelősség megállapítása determinál. [17] A fegyelmi felelősség rendszeréből az is következik, hogy amennyiben a munkáltató álláspontja szerint a kormánytisztviselő megsértette a Kit. szerinti kötelezettségét, úgy a fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja fennáll, amelyre tekintettel a Kit. 166. §

(10)bekezdése szerint köteles lett volna fegyelmi eljárást indítani. Nem jogszerű megoldás tehát az, hogy a munkáltató a fegyelmi eljárás mellőzésével, annak garanciális szabályait Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.200/2025/6.. 6 (határidők, nyilatkozattétel, bizonyítás, jogorvoslat) megkerülve olyan írásbeli intézkedést tesz, amely érdemben a fegyelmi vétség megállapítását foglalja magában. [18] A felperes helytálló hivatkozása szerint a Kúria Kf.39.321/2021/

1. számú ítélete alapján a munkáltató az utasítási jogából eredően bármikor felhívhatja a kormányzati tisztviselő figyelmét olyan, általa helytelennek tartott magatartásra, ami kötelezettségszegésnek minősül. E döntés kimondja, hogy a munkáltató „az utasítási jogából eredően bármikor felhívhatja a számvevő figyelmét olyan, általa helytelennek tartott magatartásra (…), ami kötelezettségszegésnek minősül”, valamint azt is rögzíti, hogy ez „szükségessé is teszi, hogy a munkáltató felróhassa a számvevőnek a kötelezettségszegést”. Ezt azonban el kell határolni attól az esettől, amikor a munkáltató – mint a jelen ügyben – nem pusztán „helytelennek tartott magatartást” jelez vissza, hanem tartalmilag fegyelmi értelemben vett vétkes kötelezettségszegést állapít meg. A Kúria ítéletében megjelenő minősítés az utasítási jog – a felperes által a fellebbezésében is hivatkozott – funkcionális céljához kapcsolódik, ahhoz a vezetői jogosítványhoz, hogy a munkáltató a mindennapi működés során értékelje a munkavégzés egyes elemeit, és ezekre nézve orientáló jellegű intézkedéseket tegyen. A „helytelennek tartja” szubjektív minősítést fejez ki, ami nem azonos a fegyelmi felelősség jogi terminológiája alapján történő minősítéssel, mely szerint a kormánytisztviselő a jogviszonyából eredő kötelezettségét vétkesen megszegte [Kit.
2. §

(1)bekezdés]. A Kúria azt mondja ki, hogy a munkáltató a szabálytalan munkavégzésre – fegyelmi eljárás lefolytatása nélkül – rámutathat és a jövőre nézve azt kifogásolhatja. A perben vizsgált figyelmeztetés azonban nem azt fejezi ki, hogy a munkáltató az alperes magatartást „helytelennek tartja”, ami miatt rosszallását fejezi ki, hanem kategorikusan minősít: az alperes a hivatali utat nem tartotta be, a Kit. 93. §

(1)bekezdés d) pontját megsértette, és mindezt többszöri figyelmeztetés ellenére követte el. Ez a megfogalmazás túlmutat az általános felróhatóság megállapításán, mert a vétkes kötelezettségszegés dogmatikai elemeit tölti ki, mellyel az intézkedés kilép az utasítási jog köréből. [19] A Kúria ítéletében hivatkozott BH1998.510. számon közzétett döntés nem tekinthető irányadónak, mert annak alapjául szolgáló, korábban hatályos szabályozási környezetben [a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 45. §

(1)bekezdése, 46. §

(2)bekezdése] a fegyelmi eljárás megindítása csak súlyos, lényeges kötelezettségszegés esetén és azon belül sem szükségképpen volt kötelező, a Kúria hangsúlyozta is, hogy „a munkáltató a fegyelmi eljárás mellett más módon is felróhatja a kötelezettségszegést”, éppen a mérlegelési lehetőség fennállása miatt. Ezzel szemben a Kit. 166. §

(10)bekezdése kógensen mondja ki: fegyelmi vétség alapos gyanúja esetén fegyelmi eljárást kell indítani. [20] Szükséges megjegyezni, hogy a munkáltatót – összhangban a Kúria Kf.39.321/2021/

1. számú döntésével – megilleti az a jogosultság, hogy a napi feladatellátás során az általa helytelennek minősített vagy nem kívánatosnak tartott magatartásokra rámutasson, és a jövőbeni munkavégzés módját orientálja. A figyelemfelhívás, illetve a vezetői útmutatás legitim és szükségszerű része az utasítási jognak, tehát a munkáltatónak fennmarad a lehetősége a napi feladatellátás során a normaszerű és a normasértő magatartásokra felhívni a tisztviselő figyelmét. Ezzel szemben a vétkes kötelezettségszegés megállapítása meghaladja az utasítási jog terjedelmét, mert ekkor már nem csak a munkáltató helytelenítő értékítélete fogalmazódik meg egy kötelezettségszegést jelentő magatartással szemben, hanem annak minősítése is. [21] A KDB hatáskörében eljárva bírálta el a panaszt, a Kit.
2. §

(1)bekezdése szerinti igény nem a munkáltatói intézkedés elnevezésétől vagy formájától, hanem a jogi hatást kiváltó tartalmától függ. A figyelmeztetés tartalmában joghatást kiváltó munkáltatói intézkedés, mely kötelezettségszegést és vétkességet állapított meg, ezáltal a Kit. 168. §

(1)Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.200/2025/6.. 7 bekezdése szerinti igényt keletkeztetett, a KDB előtt panasszal megtámadható volt, ezért a Kp. 95. §

(2)bekezdés b) pontja alkalmazásának nem volt helye. [22] Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 109. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. [23] Az alperes perköltség igénnyel nem élt, ezért a perköltség viseléséről az ítélőtáblának a Kp. 99. §

(3)bekezdése és 35. §

(1)bekezdése szerint irányadó Pp. 81. §

(1)-

(2),

(5)és 82. §

(3)bekezdései értelmében rendelkeznie nem kellett. [24] A felperes az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 5. §

(1)bekezdés c) pontja alapján személyes illetékmentes, ezért az Itv. 39. §

(3)bekezdése alapján meghatározott illetékalap után az Itv. 46. §

(1)bekezdése alapján számított mértékű, le nem rótt 48.000 forint fellebbezési illetéket a Pp. 102. §

(6)bekezdése alapján az állam viseli. [25] Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Kp. 99. §

(1)bekezdésében foglalt rendelkezés zárja ki. Záró rész Budapest,

1. november
2. dr. Kecskés Zsófia s.k. s.k. a tanács elnöke dr. Farkas Ervin s.k. előadó bíró dr. Kincsesné dr. Szalai Kornélia bíró