Bf.38/2020/19 – Pécsi Ítélőtábla

(2)bekezdés).

1. A védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés megállapításának feltételei.
2. A Btk. 89.§

(3)bekezdésének értelmezése, ha a vádlott nem csak különös - , hanem egyúttal többszörös visszaeső is, illetve cselekménye a Btk.160. §

(2)bekezdés h) pontja mellett más körülményeknél fogva is súlyosabban minősül. A Pécsi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Bf.II.38/2020/

1. szám A Pécsi Ítélőtábla Pécsett, a
2. évi március hó
3. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozta a következő í t é l e t e t: A másodfokú bíróság az emberölés bűntette miatt terhelt1 ellen indított büntetőügyben a Zalaegerszegi Törvényszék 3.B.128/2019/
4. számú ítéletét az alábbiak szerint változtatja meg: A vádlott cselekményének helyes minősítése a Btk.
5. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(2)bekezdés d),

1. h)és
2. j)pontja szerint minősülő emberölés bűntette. A vádlott helyesen többszörös visszaesőként elítélt. A Zala Megyei Bíróság B.364/1997/13. számú, illetve a Legfelsőbb Bf.V.2480/1997/3. számú ítéletével kapcsolatos feltételes szabadságot megszünteti. Bíróság A feltételes szabadsággal kapcsolatos ítéleti rendelkezéseket mellőzi, és megállapítja, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A kiszabott szabadságvesztés tartamába beszámítja az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetésétől a mai napig előzetes fogvatartásban töltött időt is. Indokolás I. [1] A Zalaegerszegi Törvényszék a 2020. július 14-én kihirdetett 3.B.128/2019/42. számú ítéletében terhelt1vádlottat a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 160. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(2)bekezdés

1. d)és
2. h)pontja szerint minősülő emberölés bűntette miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt életfogytig Pécsi Ítélőtábla II.Bf.38/2020/19/II [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] 2 tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyházban határozta meg. A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárta, egyben akként is rendelkezett, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A kiszabott szabadságvesztésbe a 2019. június 15. napjától 2020. július 14. napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt beszámította. Végül határozott a bűnjelekről, valamint az eljárás során felmerült bűnügyi költség viseléséről is. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott felmentésért, míg védője a tényállás téves megállapítása miatt, a bűncselekmény eltérő, a Btk. 164. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(8)bekezdés II. fordulata szerint minősülő ún. halált okozó testi sértés bűntetteként történő minősítése és a büntetés enyhítése végett fellebbezett. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség átiratában, valamint a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője útján az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt. A nyilvános ülésen a vádlott és a védő jogorvoslati nyilatkozataikkal megegyező tartalommal szólaltak fel. A másodfokú bíróság a jogorvoslattal megtámadott határozatot a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 590. §

(1)és

(2)bekezdései alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül; oly módon, hogy vizsgálta a tényállás megalapozottságát, az ítéletnek a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására és az intézkedés alkalmazására vonatkozó rendelkezéseit, valamint az indokolás helyességét és az eljárási szabályok megtartását. Ezt meghaladóan – a Be. 590. §

(7)bekezdésében írtak szerint, hivatalból – döntött az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdésekben is. Ennek során a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a Be. 592. §

(2)bekezdésének

1. a)és
2. c)pontjaira tekintettel részben megalapozatlannak találta, ezért azt – figyelemmel a Be. 593. §

(1)bekezdésének a) pontjára is – az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma alapján, valamint ténybeli következtetés útján az alábbiak szerint egészítette ki, illetőleg helyesbítette: A vádlott korábbi büntetéseit érintően mellőzte az ítélet [2] pontjának utolsó bekezdésében rögzített, a Nagykanizsai Városi Bíróság 3.B.133/1993/

1. számú ítéletével kapcsolatos ténymegállapításokat. (A vádlott erkölcsi bizonyítványa a nyomozati iratok 623-
2. oldalain.) Mellőzte továbbá az ítélet tanú1 magatartásával kapcsolatban rögzített tényeket tartalmazó [8] pontját. A sértett halála
3. június 14-én 22.00 óra és
4. június 15-én 02.00 óra között – pontosabban meg nem határozható időpontban – következett be. (Szemle jegyzőkönyv a nyomozati iratok
5. oldalán.) A sértett vérében a halála időpontjában fennálló alkohol-koncentráció igen súlyos fokú alkoholos befolyásoltságot eredményezett. (szakértő1 és szakértő2 igazságügyi orvosszakértői véleményének kiegészítése a nyomozati iratok
6. oldalán.) Az elszenvedett májsérülés önmagában is közvetlen életveszélyt megalapozó sérülés, mely ellátatlansága esetén – vérvesztéses shock-állapot kialakulása folytán – teljes bizonyossággal a sértett halálához vezetett volna. A nagy számú külsérelmi nyomokat és belső sérüléseket a sértett hosszabb időn át, kitartó, a szokványos emberi szenvedést meghaladó fájdalom mellett szenvedte el. (szakértő1 és szakértő2 igazságügyi orvosszakértők szakvéleménye a nyomozati iratok 210-
7. oldalán.) II. Pécsi Ítélőtábla II.Bf.38/2020/19/II [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] 3 Az ekként kiegészített, illetve helyesbített tényállás immár mentes a Be.
8. §

(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, az tehát teljeskörűen felderített, hiánytalan, iratellenes megállapítást vagy téves ténybeli következtetést nem tartalmaz, a vádlott védekezésével szembenálló részében is a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelésén alapul. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a perrendi előírásoknak megfelelően olyan körültekintéssel folytatta le, hogy az ügy ténybeli és jogi értékelést igénylő részleteiben is megnyugtatóan állást lehetett foglalni. A bizonyítékokat értékelő tevékenységéről ítéletének indokolásában azok részletes áttekintésével, mikénti mérlegelésük elveinek ismertetésével számot adott, így indokolási kötelezettségét is megfelelően teljesítette. Az e körben kifejtett érveivel a másodfokú bíróság túlnyomórészt egyetértett, így – figyelemmel a bejelentett jogorvoslati kérelmek tartalmára is – mindössze a következőket tartotta szükségesnek kiemelni. Észlelte a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság a vádlott korábbi elítélései kapcsán tévesen rögzítette tényállásában a Nagykanizsai Városi Bíróság 3.B.133/1993/32. számú ítéletével kapcsolatos adatokat, melyek a nyomozás során első alkalommal beszerzett erkölcsi bizonyítványban már nem, csupán a Zala Megyei Bíróság B.364/1997/13. számú – csatolt – ítéletének kiadmányában szerepelnek. Az elsőfokú ítélet Be. 561. §

(3)bekezdés b) pontja szerinti részében történő szerepeltetésük ezért sem a Btk. rendelkezéseinek, sem pedig a bírói gyakorlat által támasztott követelményeknek nem felel meg. A Btk. 97. §

(2)bekezdése értelmében a büntetőjogi felelősség megállapítására, a kiszabott büntetésre és az alkalmazott intézkedésre vonatkozó adatokat közhiteles hatósági nyilvántartás tartalmazza a törvényben meghatározott időpontig, ezt követően hátrányos jogkövetkezmény az elítélés miatt már nem állapítható meg az elítélttel szemben. A visszaesés és az ahhoz fűződő, e törvényben meghatározott hátrányos jogkövetkezmények a Be.

1. §-a szerint, az újabb bűncselekmény elkövetéséhez legközelebbi időpontban a bűnügyi nyilvántartásból beszerzett adatok alapján akkor is megállapítandók, ha utóbb ezek az adatok törlésre kerültek. Az idézett, kötelező törvényi rendelkezés értelmezésével kapcsolatban a joggyakorlat is kialakította a követendő eljárást. Eszerint a Be.
2. § a) pontja értelmében a nyomozás során be kell szerezni a gyanúsított bűnügyi előéletére vonatkozó adatokat. Ennek az adatközlésnek az időpontja lesz döntő jelentőségű. Ha ennek az időpontjában a nyilvántartásból még nem törölték az adatokat, a visszaesői minőség megállapításának az elítéléskor már nem lesz akadálya a későbbi törlés sem. Ha azonban az adatok törlésére az újabb bűncselekmény elkövetése után, de az adatkérés előtt, vagy az adatkérés és a közlés között került sor, azok már nem vehetők figyelembe, tehát az elkövetőt akkor sem lehet visszaesőként elítélni, ha az elkövetéskor még annak minősült. (Magyar Büntetőjog Kommentár a gyakorlat számára, a Btk.
3. §

(2)bekezdéséhez fűzött magyarázat, VI. pótlás

1. oldal). Az olyan adatot tehát, amelyet a bűnügyi nyilvántartás már nem tartalmaz – a fenti kivétellel – nem létezőnek kell tekinteni. Ezzel egyezően foglalt állást a Kúria, a BH 2019.
2. számú eseti döntésben, mely szerint nem állapítható meg hátrányos jogkövetkezmény – ugyancsak a fentebb ismertetett kivételtől eltekintve – olyan elítélésre alapítottan, amelyet a bűnügyi nyilvántartás nem tartalmaz, és ilyen elítélésre a bizonyítékok értékelése körében sem lehet hivatkozni. Miután a nyomozati iratok 623-
3. oldalain található, az elkövetéshez legközelebbi időpontban beszerzett erkölcsi bizonyítványban a Nagykanizsai Városi Bíróság Pécsi Ítélőtábla II.Bf.38/2020/19/II [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] 4 3.B.133/1993/
4. számú ítéletével kapcsolatos adatok már nem szerepelnek: a másodfokú bíróság a Btk.
5. §

(2)bekezdése alapján mellőzte azokat az ítélet [2] pontjából. Az ún. történeti tényállással kapcsolatban a védő sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a vád tárgyává tett cselekménnyel összefüggésben nem tisztázta tanú1 pontos szerepét, valamint a halált okozó bántalmazás (fojtás) körülményeit, melyek ekként csupán feltételezéseken alapulnak. Megítélése szerint sem személyi, sem tárgyi bizonyíték nem támasztja alá azt a következtetést, mely szerint minden kétséget kizáróan a vádlott fojtotta meg a sértettet. Álláspontja szerint a beszerzett adatok alapján nem lehet kizárni, hogy a cselekménysor e legsúlyosabb mozzanata tanú1 személyéhez köthető. Különösen a vádlott egészségi állapotára visszavezethető testi adottságainak ismeretében, melyek a terhére rótt cselekvőséget önmagukban is kizárják. Az ítélet megalapozottságát vizsgálva mindenekelőtt az emelendő ki, hogy az elsőfokú bíróság helyesen tulajdonított kiemelt jelentőséget a vádlott mindvégig következetlen vallomásainak, melyekben olyan nagy számú és súlyú ellentmondások voltak tetten érhetők, melyek következményeként teljességgel szavahihetetlennek bizonyult. Ezért az elsőfokú bíróság – indokoltan – védekezésének kizárólag azokat a részeit fogadta el, melyek tartalmát más bizonyítékok is alátámasztották. Ez pedig megegyezik azzal a következetes gyakorlattal, mely szerint a bizonyítékok bíróság által történő értékelésének megszokott módja az, hogy a bíróság a vallomás egyes – általában más bizonyítékokkal is megerősített – részeit fogadja el irányadónak a történeti tényállás megállapítása során, míg a vallomásnak olyan részeit, amelyek más bizonyítékokkal ellentétesek, figyelmen kívül hagyja (BH 1998.418.). A vádlott ellentmondásos védekezése megítélésének egyik központi kérdése a sértett bántalmazásakor a helyszínen tartózkodó személyek számának meghatározása volt. A nyomozás során hét alkalommal is akként nyilatkozott, hogy a sértetten kívül csupán ketten, tanú1 és ő voltak jelen. Ezt az álláspontját a bírósági szakban két esetben is módosította, bármilyen elfogadható magyarázat nélkül kezdetben négy, majd később hat személy jelenlétére hivatkozott. Ezen újabb előadásait azonban egyetlen bizonyíték sem támasztotta alá; tanú1 mellett tanú2, tanú3t és tanú4 vallomása is cáfolta. Hasonló következtetést lehetett levonni a rendelkezésre álló térfigyelő-kamera felvételek tartalmának értékeléséből is (nyomozati iratok 95., illetve

1. oldalai), melyeken minden alkalommal csupán három személy látható; a sértett és a vádlott, illetve tőlük több méterrel lemaradva tanú
2. A fentiek alapján az elsőfokú bíróság a logika szabályainak megfelelően következtetett arra, hogy a sértettet bántalmazó személy kilétének vizsgálata a vádlottra és tanú1 tanúra korlátozható. A sértettel szembeni bizonyos tettlegességet maga a vádlott is elismert; nem vitatta, hogy a ............i TESCO Áruház parkolójában kétszer pofon ütötte és egy alkalommal megrúgta, majd ezt követően az ún. parkerdőben egyszer ismételten megrúgta. Az ezeken felüli erőszak tényét azonban mindvégig tagadta, annak a meggyőződésének adva hangot, hogy halálos eredményt ez a magatartása nem okozhatott. A kívülálló és érdektelen tanú2 vallomása alapján azonban az volt megállapítható, hogy a vádlott már a TESCO Áruház parkolójában is rendkívül brutálisan bántalmazta a magatehetetlen sértettet; többször megütötte, majd földre kerülése után néhány alkalommal lendületből fejbe is rúgta. A tanút – akinek vallomásával szemben észszerű kétely az eljárás során nem merült fel – éppen ez a brutalitás indította arra, hogy közbe avatkozzon. Az általa határozottan felismert vádlott az ő felszólítására hagyott fel a további bántalmazással, a sértettet tanú1 segítségével felállította, majd őt két oldalról támogatva tovább mentek. Pécsi Ítélőtábla II.Bf.38/2020/19/II [27] [28] [29] [30] [31] [32] 5 tanú1 ugyancsak terhelő vallomása mellett önmagában is hiteltelenné teszi a vádlotti védekezést az a körülmény, hogy mindenki által tudottan a sértett élettársa volt. Teljességgel elképzelhetetlen tehát, hogy jelenlétében a sértettettanú1 bántalmazni merte volna, különösen oly módon, hogy közben a testét is lemeztelenítse. A vádlott nem tudott magyarázatot adni arra a kérdésre, hogy ez esetben a sértett védelmében miért nem lépett fel, őt miért nem védte meg. A vádlotti vallomás hitelt érdemlőségének megítélése során jelentőséget kellett tulajdonítani a sértett halálát követő napon tanúsított magatartásának is. tanú1 a sértett haláláról a vádlottól értesült, aki ennek kapcsán neki szemrehányást nem tett, felelősségre sem vonta. Mindössze a rendőrség értesítéséről beszélte le – mondván, hogy a holttestet megtaláló kutyasétáltatók ezt nélkülük is meg fogják tenni –, majd mindketten eltávoztak a helyszínről. A rendőrség megjelenéséig tanú3l és tanú4val voltak együtt, a vádlott nekik is beszámolt a sértett haláláról, tanú1 szerepéről azonban nem tett említést, vele mindvégig a legnagyobb egyetértésben volt; semmi sem utalt arra, hogy élettársa haláláért őt okolná. Az elsőfokú bíróságtanú1 vallomásának megítélésénél mégsem járt el következetesen. Bár ítéletének [26] pontjában azt rögzítette, hogy e tanú vallomását – a vádlott védekezéséhez hasonlóan – csak abban a részében fogadta el, melyben annak tartalmát más bizonyítékok is alátámasztották: ezt mégsem tartotta minden esetben szem előtt. A nyomozati iratok
3. oldalán található kamerafelvételek elemzéséből az volt megállapítható, hogy tanú1nak az az állítása, mely szerint a sértett állapotát észlelve segítséget kérni a közeli gyorsétteremhez indult, más bizonyítékkal nem igazolható. Ezért az ítéletnek az ezzel kapcsolatos tényeket rögzítő [8] pontját a másodfokú bíróság mellőzte a tényállásból. Az elsőfokú bíróság részletesen foglalkozott a vádlottnak azzal a védekezésével is, mely szerint az egészségi állapota folytán nem képes olyan erő kifejtésére, hogy azzal egy másik személy fulladását okozza.szakértő2 igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint azonban a vádlottat az egészségi állapota nem gátolta abban, hogy a sértettet megfojtsa. A sértett nyelvcsontja és gégeporca nem tört el, illetve a nyak hátsó felszínén sem keletkezett külsérelmi nyom. Mindez pedig arra utal, hogy a légutak elszorítása nem járt a közepest elérő erőbehatással, annak kivitelezésére pedig a vádlott az állapotánál fogva képes volt. Az elsőfokú bíróság a sértett sérüléseire és a halál bekövetkeztekor fennállott állapotára vonatkozó tényeket némileg hiányosan rögzítette. Ezeket az adatokat a másodfokú bíróság a szemle jegyzőkönyv és az orvosszakértői vélemények adatai alapján pótolta. A fentiek szerint kiegészített, illetve helyesbített tényállás a Be.
4. §

(3)bekezdése alapján irányadó volt a másodfokú eljárásban is. [33] III. [34] E tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére. A vádlott felmentést célzó jogorvoslati kérelme ezért nem volt megalapozott. A bűncselekmény minősítése azonban csak részben felel meg a büntető anyagi jogszabályoknak. A másodfokú bírság ezzel kapcsolatban azt tartotta szükségesnek kiemelni, hogy a sértett halálát a vádlott kitartó, három helyszínen megvalósuló, egyre fokozódó intenzitású és súlyosságú bántalmazása előzte meg. Ezek közül az első, a Tesco Áruház parkolója közelében történt tettlegesség – minden brutalitása ellenére is – önmagában csak a testi sértés bűncselekménye körében volna értékelhető. Ezt követően a magatehetetlen sértettet a vádlott és tanú1 a földről felsegítette, és őt támogatva együtt mentek a Parkerdő területére. [35] [36] Pécsi Ítélőtábla II.Bf.38/2020/19/II [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] 6 A másodfokú bíróság álláspontja szerint a bántalmazásnak itt, a közkút közelében lejátszódó második szakasza – a sértett kitartó ütlegelése, rugdosása és megtaposása, mely a kiegészített tényállás szerint az önmagában is közvetlen életveszélyes, a halál bekövetkezésében is részoki szerepet játszó és orvosi ellátás hiányában önmagában is bizonyosan halálhoz vezető májsérülést eredményezte – már csak a Btk. 160. §

(1)bekezdésében meghatározott emberölés bűntette körében vizsgálható. A vádlott ölési szándéka legkésőbb ekkor már mindenképpen tetten érhető volt, fel kellett ismernie, hogy a magatehetetlen sértett lágyrészeinek durva rugdosása és megtaposása olyan súlyos belső elváltozásokkal járhat, melyek végső soron a halálához vezetnek. Ezt felismerve, ebbe belenyugodva, következésképpen ún. eshetőleges szándékkal cselekedett. A tettlegesség legsúlyosabb, harmadik szakaszában tanúsított vádlotti magatartás azonban már túlmutat az eshetőleges ölési szándék körén, a sértett nyakának megragadása és megfojtása már minden kétséget kizáróan és a közfelfogás szerint is az egyenes ölési szándékára utal. Ekként helyes volt az elsőfokú bíróság részéről a vádlott bűnösségének a Btk. 160. §

(1)bekezdésében meghatározott, egyenes szándékkal elkövetett emberölés bűntettében történő megállapítása. Következésképpen a védő által a bűncselekmény eltérő minősítése érdekében bejelentett fellebbezés nem volt megalapozott. Hasonlóképpen egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak a Btk. 160. §

(2)bekezdés

1. d)és
2. h)pontjaiban meghatározott minősítő körülmények megállapíthatóságával kapcsolatban kifejtetett álláspontjával. A Btk. 160. §

(2)bekezdésének j) pontja értelmében azonban további minősítő körülmény, ha az

(1)bekezdésben meghatározott bűncselekményt védekezésre képtelen személy sérelmére valósítják meg. A védekezésre képtelen személy fogalmát a Btk. 459. §

(1)bekezdésének

1. pontja adja meg, mely szerint védekezésre képtelennek kell tekinteni azt is, aki helyzeténél vagy állapotánál fogva ideiglenesen vagy véglegesen nem képes ellenállás kifejtésére. A védekezésre képtelen személy fogalmának meghatározásával kapcsolatban a bírói gyakorlat is irányadó szempontokat dolgozott ki. Eszerint e minősítő körülmény akkor állapítható meg, ha a sértett védekezésre képtelensége az elkövetőtől függetlenül állott elő, vagy azt az elkövető az ölési szándék kialakulását megelőzően – az ölési cselekménytől függetlenül – idézte elő (3/
2. Büntető jogegységi határozat II/
3. pontja). Az irányadó tényállásban az került rögzítésre, hogy a sértett védekezésre képtelen állapota döntően a saját italozó magatartására vezethető vissza, amelyre az is utal, hogy a halála bekövetkezésekor igen súlyos fokú alkoholos befolyásoltságban volt. A sértett magatehetetlen állapotára vonatkozó adatok kerültek rögzítésre az elsőfokú ítélet tényállásának [6], [7] és [9] pontjaiban is. Az elsőfokú bíróság maga állapította meg, hogy a sértett – ittassága okán – kezdett magatehetetlen állapotba kerülni; ennek jeleként pedig többször elfeküdt a földön. Mindez azonban ellentétben áll az általa az ítélet jogi indokolásának [48] pontjában kifejtettekkel, eszerint ugyanis a sértett éppen a vádlott bántalmazó magatartása miatt került védekezésre képtelen állapotba. A halálhoz vezető okfolyamat a májsérülés okozásával kezdődött, és a sértett legalább eshetőleges ölési szándéka is csak ekkortól volt tetten érhető. Tehát az irányadó tényállásból az volt megállapítható, hogy a sértett az ittassága folytán már az emberölésként értékelhető vádlotti magatartás megkezdésekor is védekezésre képtelen állapotban volt, tehát döntően a saját magatartására visszavezethetően nem volt képes a vádlott fellépésével szemben ellenállást kifejteni. Ezért a Btk.
4. §

(1)bekezdésének

1. pontja szerint védekezésre képtelen személynek kellett tekinteni. Pécsi Ítélőtábla II.Bf.38/2020/19/II [46] [47] 7 (Hangsúlyozandó ezzel kapcsolatban az is, hogy a sértett védekezésre képtelenségét nem is az első helyszínen, a Tesco Áruház parkolójának közelében elszenvedett bántalmazás idézte elő. Fentebb azonban utalt a másodfokú bíróság arra is, hogy a sértett ölési szándékára ebből a tettlegességből még nem is lehetett következtetést levonni. Következésképpen a 3/
2. BJE fentebb idézett pontja értelmében egyébként sem lett volna a további minősítő körülmény megállapítását kizáró okként értékelhető.) A másodfokú bíróság mindezekre figyelemmel a vádlott bűncselekményét a Btk.
3. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(2)bekezdés d),

1. h)és
2. j)pontja szerint minősülő emberölés bűntettének minősítette. [48] IV. [49] A Btk. 459. §

(1)bekezdésének 31/c. pontja szerint erőszakos többszörös visszaeső az a többszörös visszaeső, aki mindhárom alkalommal személy elleni erőszakos bűncselekményt követ el. A tényállás személyi részének helyesbítése folytán a Nagykanizsai Városi Bíróság 3.B.133/1993/

1. számú ítéletét a visszaesés megállapításánál már nem lehetett figyelembe venni, következésképpen ahhoz semmilyen jogkövetkezmény nem fűződhet. Miután azonban a Btk.
2. §

(1)bekezdésének 31/c) pontjában foglalt rendelkezés az erőszakos többszörös visszaesői minőség megállapításához legalább három személy elleni erőszakos bűncselekményben történő elítélést ír elő, és – a fenti ítélet figyelmen kívül hagyásával – csupán kettő értékelhető a vádlott terhére: az erőszakos többszörös visszaesői minőség megállapításának törvényi feltételei hiányoznak. A vádlottat a jelen ítélettel terhére megállapított szándékos bűncselekmény elkövetését megelőzően többszörös visszaesőként ítélték végrehajtandó szabadságvesztésre, amelynek a végrehajtása még nem fejeződött be; éppen e büntetésből történő feltételes szabadság alatt állt az újabb, szándékos bűncselekmény elkövetésekor. Ekként a vádlott – helyesen – a Btk. 459. §

(1)bekezdésének 31/b) pontja alapján többszörös visszaesőnek minősül. Miután a vádlott legutóbbi elítélésére is emberölés minősített esete miatt került sor: egyúttal – amint erre a másodfokú bíróság fentebb már utalt – a Btk. 459. §

(1)bekezdésének 31/a) pontja szerinti különös visszaeső is. A büntetés kiszabása szempontjából ugyanakkor alapvető jelentőségű, hogy a vádlott már nem minősül erőszakos többszörös visszaesőnek. Az elsőfokú bíróság ítéletének [51] pontjában foglaltak szerint a Btk. 90. §

(2)bekezdése értelmében nem volt lehetőség a büntetés kiszabása során mérlegelésre; a vádlottal szemben az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását a törvény kötelező érvénnyel írja elő. A másodfokú bíróság azonban a fentiek szerint megállapította, hogy a vádlott nem minősül erőszakos többszörös visszaesőnek. Ennek így az lett a következménye, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása nem a törvény kötelező rendelkezésén, hanem csak a bíróság mérlegelésén alapulhat. Ehhez azonban szükséges volt áttekinteni és számba venni a vádlott terhére, illetve javára figyelembe vehető büntetéskiszabási körülményeket. [50] [51] [52] [53] [54] [55] V. [56] Ezt megelőzően azonban meg kellett vizsgálni a vádlott terhére megállapított bűncselekményre irányadó büntetési tételkeretet is. Az elsőfokú bíróság ítéletében azt Pécsi Ítélőtábla II.Bf.38/2020/19/II [57] [58] [59] [60] [61] [62] 8 rögzítette, hogy az emberölés minősített esetét a Btk. – helyesen – 160. §

(2)bekezdése tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásával rendeli büntetni. A visszaesői minőség megváltozása okán azonban tekintettel kellett lenni a Btk. 89. §-ában meghatározott rendelkezésekre is. A 89. §

(1)bekezdése értelmében a különös és a többszörös visszaesővel szemben az újabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa szabadságvesztés esetén a felével emelkedik, de nem haladhatja meg a huszonöt évet. E §

(3)bekezdése szerint azonban az

(1)bekezdésben meghatározott súlyosabb jogkövetkezmények nem alkalmazhatók, ha e törvény Különös Része a különös visszaesőként történő elkövetést a bűncselekmény súlyosabban minősülő eseteként rendeli büntetni. A bűncselekmény helyes minősítése folytán azt lehetett megállapítani, hogy a többszörös visszaeső vádlott a Btk. 160. §

(1)bekezdésében meghatározott emberölés bűntettét a Btk. 160. §

(2)bekezdés d),

1. h)és
2. j)pontja szerinti minősítő körülmények mellett – tehát különös visszaesőként is – valósította meg. Kérdésként merült fel ezért, hogy a vádlott cselekményének büntetési tételét a Btk. 89. §

(1)vagy

(3)bekezdése alapján kell megállapítani. Bár a Btk. 89. §

(3)bekezdésében foglalt rendelkezés – a kétszeres értékelés tilalma folytán – nem ad lehetőséget a büntetési tétel emelésére, a másodfokú bíróság álláspontja szerint mégis arra kellett figyelemmel lenni, hogy a vádlott a különös visszaesői minősége mellett egyben többszörös visszaesőnek is, cselekménye pedig a Btk. 160. §

(2)bekezdésének

1. h)pontján kívül a
2. d)és
3. j)pontjai szerint is minősül. Ez pedig azt jelenti, hogy a vádlott magatartása különös visszaesői minősége, illetve a bűncselekmény ekként történő minősítése nélkül is, két másik körülménynél fogva is az emberölés minősített eseteként volna értékelendő, és többszörös visszaesői minőségére tekintettel ez esetben is a felemelt büntetési tétel volna vele szemben irányadó. Ezért a másodfokú bíróság a vádlottal szemben alkalmazható büntetési tételt tíz évtől huszonöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztésben határozta meg, melynek a Btk. 80. §

(2)bekezdése szerinti középmértéke – határozott tartamú szabadságvesztés kiszabása esetén – 17 év és 6 hónap. A másodfokú bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott bűncselekménye a különös visszaesés mellett további két körülménynél fogva is súlyosabban minősül; hasonlóképpen annak ugyanilyen bűncselekményből engedélyezett feltételes szabadság tartama alatti, valamint hozzátartozója sérelmére és ittas állapotban történt elkövetését. A vádlott javára szóló enyhítő körülményt ugyanakkor nem észlelt. A másodfokú bíróság fenti bűnösségi körülményeket mérlegelve úgy látta, hogy az elsőfokú bíróság a vádlottal szemben a bűncselekmény tárgyi súlyához, valamint az elkövető személyében rejlő társadalomra veszélyesség mértékéhez igazodó, a törvényi rendelkezéseknek megfelelő büntetést szabott ki. A feltételes szabadság tartama alatt, immár második alkalommal is az emberölés bűntettének több körülménynél fogva is súlyosabban minősülő alakzatát elkövető, többszörös visszaeső vádlottal szemben a büntetés Btk. 79. §ában meghatározott céljai – generál és speciál preventív szempontból egyaránt – csak a legsúlyosabb büntetés, határozatlan tartamú szabadságvesztés kiszabásával érhetők el. [63] VI. [64] Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor a feltételes szabadsággal kapcsolatban egyidejűleg hozott a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizáró és olyan rendelkezést, mely szerint a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Pécsi Ítélőtábla II.Bf.38/2020/19/II [65] [66] [67] [68] [69] [70] [71] 9 A Btk. 45. §

(7)bekezdése értelmében nem bocsátható feltételes szabadságra az elítélt, ha ismételten életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélik. Ha a korábbi életfogytig tartó szabadságvesztést még nem hajtották végre, az ismételten kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés nem hajtható végre. A feltételes szabadsággal kapcsolatos rendelkezés ebben az esetben tehát azon alapul – eltérően a Btk.

1. §-ában írt mérlegelést követő döntéstől –, hogy a vádlottat korábban egy alkalommal már életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, ezért az újabb életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélésekor a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét a törvény zárja ki. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság akként rendelkezett, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Adós maradt ugyanakkor a törvényalkotó annak egyértelmű meghatározásával, hogy újabb életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélés esetén – amennyiben a bűncselekmény elkövetésére a korábban kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztésből engedélyezett feltételes szabadság tartama alatt került sor – a feltételes szabadságra bocsátást meg kell-e szüntetni. Ilyen rendelkezés ugyanis nem található a Be. Feltételes szabadságra bocsátás az életfogytig tartó szabadságvesztésből alcímet viselő 42.-
2. §-aiban. Annak ellenére sem, hogy a Btk.
3. § fentebb idézett

(7)bekezdéséből egyértelműen az következik, hogy amennyiben a korábbi életfogytig tartó szabadságvesztést még nem hajtották végre, az ismételten kiszabott ugyanilyen büntetés nem hajtható végre. A vádlott az újabb bűncselekmény elkövetésekor a korábban kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztésből engedélyezett feltételes szabadságát töltötte, következésképpen az előző büntetésének végrehajtása még nem fejeződött be. Erre figyelemmel pedig – miután az újabb elítélése nem hajtható végre – a másodfokú bíróság a feltételes szabadságot megszüntette. Megítélése szerint ugyanis a korábbi szabadságvesztés ismételt foganatba vételének életfogytig tartó szabadságvesztés esetén is feltétele a feltételes szabadság megszüntetése. Az elsőfokú bíróság ítéletének további rendelkezései törvényesnek bizonyultak. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 606. §

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be. 605. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A Btk. 92. §

(1)és

(2)bekezdései értelmében a másodfokú bíróság beszámította az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetésétől a mai napig előzetes fogvatartásban töltött időt is. P é c s,

1. március
2. Dr. Krémer László s.k. a tanács elnöke, Dr. Hudvágner András s.k. előadó bíró, Dr. Tóth Sándor s.k. bíró A Zalaegerszegi Törvényszék 3.B.128/2019/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.II.38/2020/
4. számú ítélete folytán – az abban írt változtatásokkal – a
5. évi március hó
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. Pécsi Ítélőtábla II.Bf.38/2020/19/II 10 Dr. Krémer László s.k. a tanács elnöke