← Magyarország

Pfv.21269/2021/18 – Kúria

A határozat elvi tartalma: I. Ha a felülvizsgálat tárgya a jogerős ítélettel megállapított marasztalási összeg pénznemének a megváltoztatása, akkor ebben a körben a per tárgyának értéke meg nem határozhatónak minősül. II. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének csak kivételes esetben és akkor van helye, ha a jogerős ítélet nyilvánvalóan okszerűtlen következtetést tartalmaz. III. Kölcsönszerződés esetén – a felek eltérő megállapodása hiányában – az adós visszafizetési kötelezettsége szempontjából a kölcsönadó mint jogosult lakóhelye, vagy székhelye minősül a teljesítés helyének. ... A Kúria mint felülvizsgálati bíróság részítélete Az ügy száma: Pfv.II.21.269/2021/

  1. A tanács tagjai: Dr. Orosz Árpád a tanács elnöke Dr. Kiss Gábor előadó bíró Nyírőné dr. Kiss Ildikó bíró A felperes A felperes képviselője: Dr. Landes Judit ügyvéd Az alperesek: I. rendű, II. rendű, III. rendű, IV. rendű, V. rendű Az alperesek képviselői: Dr. Szabó & Társa Ügyvédi Iroda ügyintéző: dr. Szabó László János ügyvéd I-II. rendűért, Dr. Csík Noémi Ügyvédi Iroda ügyintéző: dr. Csík Noémi ügyvéd V. rendűért A per tárgya: tulajdonjog megállapítása és egyéb igény A felülvizsgálati kérelmet benyújtó felek: felperes és II. rendű alperes A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma: Fővárosi Törvényszék 53.Pf.636.313/2020/
  2. Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: Budai Központi Kerületi Bíróság 12.P.XI.31.244/2013/
  3. Rendelkező rész A Kúria a Fővárosi Törvényszék 53.Pf.636.313/2020/
  4. számú jogerős részítéletét hatályában fenntartja; kötelezi a II. rendű alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 100.000 (százezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget. A le nem rótt 296.140 (kettőszázkilencvenhatezer-száznegyven) forint felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli. A részítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. Kúria II.Pfv.21.269/2021/18-II 2 Indokolás A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás [1] A felperes és T. B. Z. (a továbbiakban: örökhagyó) 1993-tól élettársi kapcsolatban éltek,
  5. november 15-én házasságot kötöttek, házasságukból egy közös gyermek, az V. rendű alperes született. Az örökhagyó korábbi házasságából született gyermekei az I-II. rendű alperesek, a III. rendű alperes egy korábbi kapcsolatából született. [2] Az örökhagyó az élettársi vagyonközösség ideje alatt megszerezte a telekalakítással létrejött gy-i belterületi
  6. helyrajzi számú ingatlan tulajdonjogát. [3] Az V. rendű alperes csecsemőkorában orvosi műhiba folytán súlyos egészségkárosodást szenvedett, ami miatt élete végéig állandó felügyeletre és gondozásra szorul. A szülők által indított perben a bíróság 16.000.000 forint nem vagyoni és 40.000.000 forint vagyoni kártérítést ítélt meg a felperes és az örökhagyó javára. [4] Az örökhagyó a kapott kártérítés összegéből kölcsönt nyújtott a II. és IV. rendű alperesnek:
  7. december 27-én jutalék címén 26.000 USD-t,
  8. január 25-én 36.000 EUR-t utalt a II. rendű alperes számlájára, és
  9. november 11-én a IV. rendű alperes részére 3.500.000 forintot. [5] Az örökhagyó több végrendeletet is készített. Az első végrendelete
  10. december 30-án készült, ebben a gy-i ingatlant a felperesre hagyta. A
  11. január 1-jén kelt végrendeletében úgy rendelkezett, hogy a IV. rendű alperesnek 2011 novemberében kölcsönadott 3.500.000 forintból a még fennálló tartozását szintén a felperesre hagyja. Az ugyanazon a napon írt végrendeletében pedig úgy rendelkezett, hogy a II. rendű alperes a vállalkozásába fektetett összeget
  12. január 1-től havi 500,
  13. szeptember 1-től havi 1200 EUR-val fizesse meg a felperes számlájára a felek utolsó lakóhelyét szolgáló ingatlanra felvett hitel futamidejének a végéig, 2025 szeptemberéig. [6] A
  14. január 6-án írt végrendeletében visszavonta a korábbi végrendeletét és kijelentette, hogy a II. rendű alperes részére nem ajándékként, hanem kölcsönként fizetett 36.000 EUR-t és 45.000 USD-t, ezért azt a II. rendű alperesnek vissza kell fizetnie, miután azt a gyermekre kapott kártérítésből adta. Eszerint
  15. május 1-ig kell ezt az összeget visszafizetnie havi 500 eurós részletekben. Ebben a végrendeletében az örökhagyó rendelkezett arról is, hogy minden egyéb ingó és ingatlan vagyonát – amit korábban nem nevesített – a felperes örökölje. [7] A felperes és az örökhagyó között a kapcsolat megromlott, a felperes 2010-ben bontópert kezdeményezett az örökhagyóval szemben, amely a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt 21.P.101.490/
  16. számon volt folyamatban. Annak a közös vagyon megosztása nem volt a tárgya. A házastársak a bontóper ideje alatt változatlanul egy ingatlanban laktak, közöttük a házastársi életközösség átmenetileg szűnt meg. 2012 áprilisában a felperes jelezte, hogy az életközösséget helyreállították. [8] Az örökhagyónál 2012 januárjában daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, a felperes ezt követően az örökhagyót gondozta és ápolta; a házastársak az érzelmi életközösséget helyreállították. [9] Az örökhagyó
  17. január 14-én elhunyt. A hagyatéki eljárásban a felperes bejelentette, hogy őt illeti meg a gy-i ingatlan 1/2 tulajdoni hányada és szintén igényt tart a II. rendű és a IV. rendű alperesnek adott kölcsön fele részére is házastársi vagyonközösség címén. A kereseti kérelem, az alperesek védekezése Kúria II.Pfv.21.269/2021/18-II 3 [10] A felperes keresetében annak a tűrésére kérte kötelezni az I-III. rendű alpereseket, hogy a perbeli gy-i
  18. helyrajzi számú ingatlan 1/2 tulajdoni hányadára a tulajdonjogát házastársi vagyonközösség címén az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezzék. [11] Kérte továbbá annak a megállapítását, hogy 1/2 részben őt illeti a II. rendű alperes részére az örökhagyó által folyósított kölcsön. Kérte továbbá a II. rendű alperest arra kötelezni, hogy fizessen meg a részére 18.000 EUR-t és 22.500 USD-t és a kölcsönadott összeg után
  19. január 25-től, illetőleg
  20. december 27-től számítottan a visszafizetés időpontjáig fizessen késedelmi kamatot. Kérte annak a megállapítását, hogy a IV. rendű alperes számára folyósított hitelösszeg 1/2 részben szintén őt illeti meg, és kérte, hogy a bíróság kötelezze a IV. rendű alperest annak és járulékai megfizetésére. [12] Az alperesek érdemi ellenkérelmükben kérték a kereset elutasítását. [13] A II. rendű alperes egyebek mellett arra hivatkozott, hogy a felperes állításával szemben az örökhagyótól kapott összegeket nem kölcsön címén kapta, az örökhagyó az ő vállalkozásában kívánt részt venni. Hivatkozott arra is, hogy az örökhagyó és a felperes között az örökhagyó halála előtt a házastársi életközösség megszűnt. Az első- és másodfokú bíróság döntése [14] Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperes megszerezte a gy-i
  21. helyrajzi számú ingatlan 1/2 tulajdoni hányadát és rendelkezett a tulajdonjognak az ingatlannyilvántartásban történő átvezetése iránt. Kötelezte a II. rendű alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 5.310.000 forintot és ennek
  22. január
  23. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatát, továbbá 4.500.000 forintot és ennek
  24. december
  25. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatát. [15] A lefolytatott bizonyítás alapján tényként állapította meg, hogy a felperes és az örökhagyó között az örökhagyó haláláig a házastársi életközösség nem szakadt meg, bár a házasságukban felmerültek nehézségek, azonban az örökhagyó megbetegedését követően a házastársak között az érzelmi és a gazdasági közösség helyreállít. Szerinte ezt támasztották alá az örökhagyó által tett végintézkedések is. Érvelése szerint az alperesek nem tudták bizonyítani, hogy az örökhagyónak jelentős különvagyona lett volna; így az életközösség alatt bekövetkezett károsodásukra tekintettel kapott kártérítési összeg a közös vagyon része, az örökhagyó által ebből folyósított kölcsön a házastársi közös vagyon terhére történt. Hangsúlyozta, hogy ezeknek az összegeknek a közös vagyoni jellegét a végrendeletek igazolják azzal, hogy a kölcsönök jogosultjaként a felperest jelölte meg az örökhagyó. Hangsúlyozta, hogy a II. rendű alperesnek átutalt összeg megjegyzés rovatában a „jutalék” és „kölcsön” szó is szerepel, emellett a II. rendű alperes e-mail üzenete a visszafizetés mennyiségéről is erre enged következtetni. Az, hogy a II. rendű alperes a végrendeletnek megfelelően megkezdte 500 euróval a kölcsön törlesztését – érvelt –, a felperes által állított kölcsön fennálltát támasztja alá. Következtetése szerint az örökhagyó a végrendeletében lejárttá tette a követelést, ezért a végintézkedés megtételének az időpontjától kezdődően áll fenn a kamatfizetési kötelezettség is. [16] A felperes és a II-III. rendű alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintve, a megfellebbezett rendelkezéseit részítéletével részben megváltoztatta és a II. rendű alperest terhelő marasztalási összeget 7.891.050 forintra és ennek
  26. május
  27. napjától
  28. június 30-ig a késedelemmel érintett naptári félév utolsó napján,
  29. július
  30. napjától a kifizetés napjáig járó és a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat szerinti késedelmi kamatra leszállította. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. [17] A felperes fellebbezésére tekintettel rámutatott, hogy nem szolgálhatott az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére alapul az, hogy a felperes „utolsó keresetpontosítása” az I-II. Kúria II.Pfv.21.269/2021/18-II 4 rendű alperes részére nem került kézbesítésre. Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság a
  31. sorszámú beadványban foglalt keresetpontosítást a
  32. május 16-án megtartott tárgyaláson a felekkel ismertette, azt a tárgyalás anyagává tette, a tárgyaláson az I-II. rendű alperesek jogi képviselője is jelen volt. Utalt arra is, hogy az elsőfokú bíróság a kézbesítés hiánya miatt halasztotta el a tárgyalást, lehetőséget adva arra, hogy az alperesek a keresetpontosításra nyilatkozzanak. [18] Osztva az elsőfokú bíróság álláspontját, tényként állapította meg, hogy az örökhagyó nyilatkozatai szerint a házastársi életközösség teljes mértékben soha nem szakadt meg, a felek közösen gazdálkodtak, közös háztartásban éltek és beteg gyermekükről is közösen gondoskodtak. Szerinte ezt a körülményt támasztotta alá a perben kihallgatott N. I. tanú vallomása is. [19] Álláspontja szerint a II. rendű alperes fellebbezésében hivatkozott érvek nem vezethettek a pénzkövetelés jogalapja tekintetében az elsőfokú ítélet megváltoztatásához. Az ugyanis, hogy az örökhagyó
  33. január 25-én január 27-i értéknappal 36.000 EUR-t, illetve
  34. december 27-én december 29-i értéknappal 25.000 USD-t a devizaszámlájáról a II. rendű alperes részére átutalt, nem lehetett vitás. Ennek a megtörténtét érvelése szerint a felperes az általa csatolt banki átutalási bizonylatokkal egyértelműen igazolta, azok tényét a II. rendű alperes sem vitatta. Szintén osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját abban, hogy a pénz átutalására kölcsön címén került sor. [20] Szerinte a felperes azt nem tudta bizonyítani, hogy az örökhagyó a II. rendű alperesnek határozott időtartamra adta az átutalt összegeket, azonban valamennyi peradat, az örökhagyó különböző végrendeletében tett egyes nyilatkozatai is azt támasztják alá, hogy az átutalásra azzal a céllal került sor, hogy az átutalt összeget „megforgatva” a II. rendű alperes visszafizesse. Következtetése szerint az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a II. rendű alperes részére átutalt összegek a felperes és az örökhagyó házastársi közös vagyonából kerültek kifizetésre, ezért a visszafizetendő kölcsönösszeg felére a felperes alappal tarthat igényt. [21] A másodfokú bíróság elfogadta a II. rendű alperesnek azt a hivatkozását, hogy a felperes tartozott bizonyítani a kölcsönadott összeg számszerűségét. Megítélése szerint azonban a felperes az átutalási bizonylatokkal az általa állítottakat kétséget kizáró módon igazolni nem tudta, így a kölcsönként átutalt összeg körében azt állapította meg, hogy az örökhagyó egyszer 36.000 EUR-t és egyszer 25.000 USD-t utalt át a II. rendű alperes részére. [22] A másodfokú bíróság álláspontja szerint a határozatlan időre kötött kölcsönszerződést az örökhagyó a végrendeletében írt nyilatkozatával tette lejárttá, ezért annak a visszafizetésére a II. rendű alperes
  35. május 1-ig volt köteles. Ennek értelmében úgy rendelkezett, hogy a
  36. május 2-án érvényes középárfolyamon (1 EUR = 297,9 HUF, 1 USD = 226,14 HUF) forintra átszámított 18.000 EUR és 12.500 USD volt az az összeg, amelyre a felperes a II. rendű alperestől alappal tarthatott igényt, amely összeg után az előzőek szerint megállapított késedelembe esés időpontjától jár a törvényes mértékű késedelmi kamat. [23] Rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta azt a felek által nem vitatott tényt, miszerint a II. rendű alperes édesanyja
  37. január és március hónapokban 500-500 EUR-t a felperesnek megfizetett, szerinte ennek az összegnek a további levonása indokolt a felperesnek járó 18.000 EUR összegből, ezért ennyiben a II. rendű alperes fellebbezését alaposnak találta. [24] Nem találta alaposnak a másodfokú bíróság a felperesnek a teljesítés pénznemével kapcsolatos fellebbezését. Okfejtése szerint a Polgári Törvénykönyvről szóló
  38. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.)
  39. §

(1)bekezdése értelmében a pénztartozást – Kúria II.Pfv.21.269/2021/18-II 5 ellenkező kikötés hiányában – a teljesítés helyén érvényben lévő pénznemben kell megfizetni. E rendelkezésből következően – érvelt – lehetőségük volt a feleknek arra, hogy a devizában kölcsönadott pénzösszeg visszafizetésének feltételeként megállapodjanak abban, hogy ugyanabban a pénznemben köteles az adós visszafizetni a kölcsönt. Szerinte nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a főszabálytól való eltérésben, a kölcsön devizában történő visszafizetésében a szerződő feleknek meg kell állapodniuk, ezt a megállapodást a felperesnek kellett a perben bizonyítania. Hangsúlyozta, hogy önmagában az a körülmény, miszerint a II. rendű alperes édesanyja közvetítésével kétszer 500 EUR-t fizetett a felperesnek, nem jelenti annak a bizonyítottságát, hogy a felek a teljes kölcsönösszeg devizában való visszafizetésében állapodtak meg, erre vonatkozóan a felperes sem ajánlott fel egyéb bizonyítást, csupán arra hivatkozott, hogy a kölcsönt az örökhagyó devizában nyújtotta. A felülvizsgálati kérelmek és ellenkérelmek [25] A jogerős részítélet ellen a felperes és a II. rendű alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. [26] A felperes felülvizsgálati kérelme annak a részbeni hatályon kívül helyezésére és olyan tartalmú határozat meghozatalára irányult, hogy a Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét részben és akként változtassa meg, hogy kötelezze a II. rendű alperest elsődlegesen 17.000 EUR, illetőleg 22.500 USD megfizetésére; másodlagosan pedig 5.064.300, és 5.088.150 forint, összesen 10.152.450 forint és annak 2013. május 2-től a kifizetés napjáig terjedő időszakra járó késedelmi kamata megfizetésére. A kamatfizetési kötelezettséget úgy kérte meghatározni, hogy abban az esetben, ha az elsődleges felülvizsgálati kérelme alapján EUR, illetve USD pénznemben kerül sor a II. rendű alperes marasztalására, akkor a kamatfizetés kezdő időpontjáról, 2013. május 2-től az adott pénznemet kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamat, ennek hiányában a pénzpiaci kamattal megegyező mértékű kamat legyen megállapítva. [27] Megsértett jogszabályhelyként hivatkozott a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 206. §
(1)bekezdésére és a régi Ptk. 231. §
(1)bekezdésére. [28] Sérelmezte, hogy az ügyben eljáró bíróságok a marasztalás összegét forintban állapították meg. Hangsúlyozta, hogy az örökhagyó végrendeletéből egyértelműen megállapítható volt, hogy a kölcsönadott összeg és a visszafizetendő összeg 36.000 EUR és 45.000 USD. Szerinte ebből megállapítható, hogy a kölcsönszerződésben a felek olyan tartalmú kikötést tettek, hogy a kölcsön összegét devizában kell megfizetnie az adósnak. Utalt arra is, hogy a teljesítés helye Izrael volt, mert a II. rendű alperes a pénz átutalásakor ténylegesen Izraelben tartózkodott. [29] Állította, hogy az ügyben eljáró bíróságok okszerűtlenül értékelték a rendelkezésre álló bizonyítékokat és indokolatlanul hagyták figyelmen kívül azt a körülményt, hogy a II. rendű alperes a kölcsöntörlesztést EUR megfizetésével kezdte meg, ami szerinte egyértelművé teszi a felek megállapodását. [30] Hangsúlyozta, hogy abban az esetben, ha a II. rendű alperes EUR, illetve USD visszafizetésére köteles, akkor a pénztartozást az adott pénznemre a kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamattal, ennek hiányában a pénzpiaci kamattal megegyező mértékű kamattal együtt köteles megfizetni. [31] Utalt rá, hogy az elsőfokú bíróság bizonyítottnak találta a teljes kölcsönösszeget és azt, hogy az átadásra került az örökhagyó részéről. A másodfokú bíróság azonban arra hivatkozott, hogy kizárólag az általa átutalási bizonylattal igazolt összegeket tudja bizonyítottnak elfogadni, az örökhagyó egyértelmű nyilatkozatát és az általa becsatolt, az Kúria II.Pfv.21.269/2021/18-II 6 örökhagyó és a II. rendű alperes közötti üzenetváltást mint bizonyítékot azonban nem vette figyelembe. [32] Az I-II. rendű alperesek alaki felülvizsgálati ellenkérelme a felperes felülvizsgálati kérelmének az elutasítására, az ügy érdemében pedig a felperes felülvizsgálatával támadott részében a jogerős részítélet hatályában való fenntartására irányult. [33] A II. rendű alperes elsődlegesen a jogerős részítélet hatályon kívül helyezését és a keresetet elutasító határozat meghozatalát kérte. Másodlagos kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítására irányult. [34] Megsértett jogszabályhelyként hivatkozott a régi Pp. 3. §
(3)és
(6)bekezdésére, a
  1. §-ára és a
  2. §
(1)bekezdésére, valamint a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 27. §
(1)bekezdésére és a 30. §
(1)bekezdésére. [35] Állította, hogy a felperes nem tudott eleget tenni az őt terhelő bizonyítási kötelezettségének, nem bizonyította, hogy az általa kapott összegeket kölcsön címén kapta. Hangsúlyozta, hogy a részére történt átutalások ténye önmagában semmit nem bizonyít. [36] Szerinte a másodfokú bíróság a határozatában nem jelölte meg, hogy milyen bizonyítékokat vett figyelembe annak a megállapításánál, hogy az örökhagyó és közte kölcsönszerződés jött létre. Állította, hogy az örökhagyó különböző okiratokban teljesen eltérő nyilatkozatot tett arra nézve, hogy milyen jogcímen adott át neki pénzt. Utalt a
  1. január 1-jén kelt végrendeletben foglaltakra, amelyben az örökhagyó az ő vállalkozásába befektetett csendestársi befektetésről nyilatkozott, a
  2. január 7-én megtett végrendeletben pedig úgy nyilatkozott, hogy ő az ajándékba kapott összeget fektesse be és annak a hasznából támogassa az V. rendű alperest. Okfejtése szerint az örökhagyó által tett nyilatkozatok nem minősülnek többnek, mint az egyik szerződő fél egyoldalú nyilatkozatának, az a másik féllel szemben azonban bizonyító erővel nem bír. Változatlanul állította, hogy a perbeli összegeket befektetés céljából csendestársként nyújtotta a számára az örökhagyó, amit igazol a T. Ltd. pénzügyeit kezelő cég vezetőjének az izraeli közjegyző előtt tett nyilatkozata, az örökhagyó által átadott összeg csupán a nyereségből való részesedésre jogosította volna fel az örökhagyót. [37] Változatlanul vitatta, hogy az örökhagyó és a felperes között a házassági életközösség nem szűnt meg. Szerinte a bontóper iratai alapján ilyen következtetést nem lehet levonni. Állította, hogy 2010 májusában az örökhagyó és a felperes között a házastársi életközösség megszakadt. Kiemelte, hogy a felperes csak akkor állt el a kereseti kérelmétől, amikor szembesült vele, hogy az örökhagyó súlyos áttételes daganatos betegségben szenved, azonban az örökhagyó a jogi képviselőjét sem értesítette az általa előadottakról. [38] Utalt rá, hogy az elsőfokú bíróság a peres iratok egy részét a részére nem szabályszerűen kézbesítette, a
  3. számú beadványban foglalt legutolsó keresetmódosítást pedig egyáltalán nem kézbesítette. [39] Hivatkozott arra is, az elsőfokú bíróság a régi Pp.
  4. §
(3)bekezdése alapján a felek részére a szükséges tájékoztatást nem adta meg. [40] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a II. rendű alperes által támadott részében a jogerős részítélet hatályában történő fenntartását célozta. [41] Álláspontja szerint az ügyben eljáró bíróságok a II. rendű alperes által támadott körben a bizonyítékok egybevetése alapján helyes mérlegeléssel okszerű következtetést vontak le, a jogerős részítélet nem jogszabálysértő. Szerinte a II. rendű alperesnek az örökhagyónak írott írásbeli üzenete megfelelő bizonyíték arra, hogy elismerte a visszafizetési kötelezettségét és csupán arra hivatkozott, hogy az örökhagyó által jelzett határidőn belül Kúria II.Pfv.21.269/2021/18-II 7 annak nem tud eleget tenni. Állította, hogy a jogerős részítélet helyesen tartalmazza, hogy a perbeli vitás pénzösszeg a házastársi közös vagyon része volt, a házassági vagyonközösség pedig a felek között nem szakadt meg. Hangsúlyozta, hogy az ügyben eljárt bíróságok számbavették azokat a bizonyítékokat, amelyekre a döntésüket alapították, ezzel kapcsolatos okfejtéseiket a határozataik tartalmazzák. A Kúria döntése és jogi indokai [42] A felperes és az alperes felülvizsgálati kérelme nem alapos. [43] A Kúria elöljáróban a következőkre mutat rá. A felülvizsgálati eljárásban a per tárgyának értéke a felülvizsgálati kérelemben vitatott érték. A felperes elsődleges felülvizsgálati kérelme – annak tartalma szerint – arra irányult, hogy a Kúria kötelezze a II. rendű alperest az általa a módosított keresetében kért és a másodfokú bíróság által forintban megítélt összeg különbözetének idegen pénznemben való megfizetésére. A marasztalás összegének a pénzneme szintén vitatott volt, így az azzal kapcsolatos döntés a jogorvoslat önálló tárgya is lehet. Ilyen esetekben azonban a per tárgyának értéke nem meghatározható, ezért az elsődleges felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálásának nem volt jogi akadálya. A felperes a felülvizsgálati tárgyaláson tett nyilatkozatában maga sem vitatta, hogy a másodlagos felülvizsgálati kérelme kapcsán a per tárgyának értéke (2.261.400 forint) nem érte el a 3.000.000 forintot [régi Pp. 271. §
(2)bekezdés], ezért a Kúria azt nem vizsgálta. [44] A felperes felülvizsgálati kérelmében foglaltakkal kapcsolatban a Kúria a következőkre utal. A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek a javára megállapított marasztalás összegét érintő részét kifogásolta. Szerinte azt a másodfokú bíróság okszerűtlen módon állapította meg és ebben a körben indokolási kötelezettségének nem tett eleget. A Kúria a régi Pp. 206. §
(1)bekezdésének megsértésére alapított felülvizsgálati érveléssel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a felülvizsgálati eljárás mint rendkívüli jogorvoslati eljárás során általában nem vizsgálható a bíróság mérlegelési körébe tartozó tényállás és nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére. A Kúria csak azt vizsgálja, hogy az ügyben eljárt bíróság a mérlegelés körébe vont adatok, bizonyítékok megállapítása és azok egybevetése során nem jutott-e nyilvánvalóan helytelen és okszerűtlen következtetésre. A bizonyítékok nyilvánvalóan okszerűtlen mérlegelésének hiányában a bizonyítékok felülmérlegelésére a felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség. Nyilvánvalóan okszerűtlen következtetésnek pedig csak az minősíthető, ha a bizonyítékokból csak egyfajta, a felülvizsgálattal támadott ítélettől eltérő következtetésre lehet jutni (Kúria Pfv.I.21.474/2011/10., közzétéve: BH 2013.119.). Az adott ügyben megállapítható volt, a jogerős részítéletnek ilyen hibája nincsen. [45] A másodfokú bíróság helyesen mutatott rá, hogy a perbeli kölcsön összegét a felperesnek kellett bizonyítania. A másodfokú bíróság abból indult ki, hogy tényként csak az volt megállapítható: az örökhagyó egyszer 36.000 EUR-t, egyszer pedig 25.000 USD-t utalt át a II. rendű alperesnek. Az ezt meghaladó összeg vonatkozásában egymásnak ellentmondó nyilatkozatok álltak a rendelkezésre, ezért az ezeket az összegeket meghaladóan a felperes által előadottakat nem találta bizonyítottnak. A Kúria álláspontja szerint a másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján ebben a kérdésben nem vont le nyilvánvalóan okszerűtlen következtetést, a felperes ugyanis az általa állított kölcsön összegét teljes egészében nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani. [46] A másodfokú bíróság a visszafizetendő összeg pénzneme tekintetében sem vont le nyilvánvalóan okszerűtlen következtetést. Főszabály szerint a pénztartozást – ellenkező kikötés hiányában – a teljesítés helyén érvényes pénznemben kell megfizetni [régi Ptk. 231. §
(1)bekezdés]. Kúria II.Pfv.21.269/2021/18-II 8 [47] A régi Ptk. 292. §
(1)bekezdése szerint a pénztartozás teljesítésének helye – ha jogszabály kivételt nem tesz – a jogosult lakóhelye, illetőleg székhelye. A teljesítés az adós, vagyis a II. rendű alperes visszafizetési kötelezettségének a szempontjából a kölcsönadó (örökhagyó) lakóhelye volt, amely a felek által sem vitatottan Magyarországon volt. A felperes ebben a körben jogszabálysértésre nem is hivatkozott. Következésképpen a magyarországi teljesítési helyből kiindulva a felperes alaptalanul hivatkozott a régi Ptk. 231. §
(1)bekezdése megsértésére. Mindamellett utal arra is a Kúria, hogy a felek a kölcsönszerződést – ideértve a pénztartozás pénznemét – nem foglalták írásba, köztük nem írásban jött létre a kölcsönszerződés, az örökhagyó egyoldalú végintézkedésben foglalt nyilatkozatai önmagukban döntő bizonyítékul nem szolgáltak. A másodfokú bíróság helyesen mutatott rá, hogy önmagában az a körülmény, miszerint a II. rendű alperes édesanyja közvetítésével kétszer 500 EUR-t visszafizetett a felperesnek, nem jelenti annak a bizonyítottságát, hogy a felek a teljes kölcsönösszeg devizában való visszafizetésében állapodtak meg, erre vonatkozóan a felperes sem ajánlott fel egyéb bizonyítást. [48] A Kúria az alperes felülvizsgálati kérelmét is alaptalannak ítélte meg. Elöljáróban utal rá, hogy az ügyben eljáró bíróságok nem követtek el olyan, az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértést, ami miatt a jogerős részítéletet hatályon kívül kellett volna helyezni. Egyrészről a másodfokú bíróság helyesen mutatott rá, hogy a régi Pp. 8. §
(1)és
(2)bekezdésében írt, a jóhiszemű joggyakorlás alapelvéből következően a II. rendű alperes a fellebbezésében nem hivatkozhatott hatályon kívül helyezési okként a perről tudomással bíró, abban résztvevő, több tárgyaláson is megjelenő pertársával összefüggésben kézbesítési szabálysértésre, amelyre az elsőfokú eljárás során még csak nem is utalt. Azzal is egyetértett a Kúria, hogy nem szolgálhatott az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének az alapjául az a hivatkozás, hogy az I-II. rendű alperesek részére a felperes utolsó keresetpontosítása (
  1. sorszám alatti beadvány) nem került kézbesítésre, az elsőfokú bíróság a keresetpontosítást a
  2. május 16-én tartott tárgyaláson ismertette a felekkel, ezzel azt a tárgyalás anyagává tette, a tárgyaláson az I-II. rendű alperesek jogi képviselője is jelen volt. Az elsőfokú bíróság a kézbesítés hiánya miatt halasztotta el a tárgyalást, ezzel lehetőséget adva, hogy a keresetpontosításra a felek nyilatkozzanak. [49] A Kúria álláspontja szerint nem vontak okszerűtlen jogi következtetést az ügyben eljáró bíróságok azzal sem, hogy megítélésük szerint az örökhagyó kölcsön címén folyósította a perbeli összegeket a II. rendű alperes részére. Tény, hogy az örökhagyó a különböző időpontokban írt végrendeleteiben egymásnak részben ellentmondó nyilatkozatokat tett, de ahogy a másodfokú bíróság is utalt rá: ezekből nem lehetett arra következtetni, hogy a pénzt a visszatérítés szándéka nélkül adta. A
  3. január 1-jei végrendelet ugyan valóban nem a per tárgyává tett pénzkövetelés kölcsönkénti megjelöléséről szól, az örökhagyó a január 6-án tett végintézkedésében viszont egyértelműen utalt rá, hogy a pénztartozás jogcíme kölcsön volt. [50] A Kúria egyetértett a másodfokú bírósággal abban is, hogy a bontóperi iratokból megállapítható volt: az örökhagyó mindvégig úgy nyilatkozott, hogy az életközösség közte és a felperes között minden tekintetben nem szakadt meg, különösen arra figyelemmel, hogy a közös vállalkozásokból származó és az egyéb bevételek nála voltak, azzal gazdálkodott, továbbra is közös háztartásban éltek, beteg gyermekükről, az V. rendű alperesről pedig közösen gondoskodtak. A Kúria szerint is ezt támasztotta alá a kisegítő személyként a felpereseknél alkalmazott tanú, J. L-né, továbbá N. I. tanú vallomása is. Mindezekből következően jogszerűen jártak el az ügyben eljáró bíróságok, amikor megállapították, hogy a II. rendű alperes részére átutalt összegek a felperes és az örökhagyó házastársi közös vagyonából kerültek kifizetésre, és mivel az örökhagyó halála miatt megszűnt bontóper során a házastársi közös vagyon megosztására nem került sor, ezért a visszafizetendő kölcsönösszeg felére a felperes alappal tarthatott igényt. Kúria II.Pfv.21.269/2021/18-II 9 [51] A fentiekre alapján a Kúria a régi Pp.
  4. §
(3)bekezdése alapján a jogerős részítéletet hatályában fenntartotta. Záró rész [52] A felperes és a II. rendű alperes felülvizsgálati kérelme nem vezetett eredményre, ezért a Kúria a régi Pp. 81. §
(1)bekezdése alapján kötelezte az alperest, hogy a részleges pernyertességével arányban álló felülvizsgálati eljárási költséget fizesse meg a felperesnek, ami a jogi képviselője munkadíjából áll. A felperes személyes költségmentessége folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §
(1)bekezdése és
  1. §-a alapján az állam viseli. [53] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a régi Pp.
  2. §
(1)bekezdése alapján a felperes kérelmére kitűzött tárgyaláson bírálta el. Budapest,
  1. május
  2. Dr. Orosz Árpád s.k. a tanács elnöke, Dr. Kiss Gábor s.k. előadó bíró, Nyírőné dr. Kiss Ildikó s.k. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.