← Magyarország

Mf.50063/2025/4 – Debreceni Ítélőtábla

A határozat elvi tartalma: A következetes bírói gyakorlat szerint önmagában az, hoy a munkaügyi perben meghallgatott tanú a munkáltató alkalmazásában áll, vagy részére más jogviszonyban munkát végez, vagy végzett, vele gazdasági kapcsolatban áll, vagy állt, elfogultságot nem jelent. Debreceni Ítélőtábla Mf.I.50.063/2025/

  1. A Debreceni Ítélőtábla a dr. Lukács Zoltán ügyvéd (Cím4) által képviselt Felperes1 (Cím2) felperesnek – a Dr. Juhász György Ügyvédi Iroda (Cím5., eljáró ügyvéd: dr. Juhász György) által képviselt Alperes1 egyéni vállalkozó (Cím1) alperes ellen képzési költség visszafizetése iránt indított perében a Debreceni Törvényszék 11.M.70.117/2024/
  2. számú ítélete ellen az alperes által
  3. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán indult másodfokú eljárásban meghozta a következő í t é l e t e t: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett részét helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 80 000 (nyolcvanezer) forint másodfokú perköltséget. Kötelezi továbbá az alperest, hogy fizessen meg az esedékesség napjáig az államnak – az állami adó- és vámhatóság illetékbevételi számlájára – 36 000 (harminchatezer) forint feljegyzett fellebbezési illetéket. Az illetékfizetési kötelezettség e határozat jogerőre emelkedését követő
  4. napon válik esedékessé. Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás [1] Az elsőfokú bíróság által megállapított, a fellebbezés szempontjából lényeges tényállás szerint a felperes 2021 szeptemberétől 2023 júniusáig volt tanuló a (SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY) kozmetikus technikus képzésén.
  5. február
  6. és
  7. augusztus
  8. között a gyakorlati oktatásban a munkáltatója (MUNKÁLTATÓ) volt, majd
  9. szeptember 1-től szakképzési munkaszerződéssel munkaviszonyban állt az alperesnél. A szakképzési munkaszerződése szerint a felperes elfogadta a szakirányú oktatásba való részvétel feltételeit és kötelezettséget vállalt az alperes mint duális képzőhely irányítása szerint a szakirányú oktatásban való részvételre, míg az alperes vállalta a felperes szakirányú oktatáson való Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.063/2025/4/II 2 foglalkoztatását, oktatását és kötelezettséget vállalt a számára a szakképzésről szóló
  10. évi LXXX. törvényben (a továbbiakban: Szkt.) meghatározott munkabér és egyéb juttatások nyújtására. [2] A felperes munkabére havi 100 000 forint volt. Havonta 12 nap gyakorlati oktatáson vett részt az alperesnél, a munkaideje 8 órától 16 óra 30 percig tartott. Az alperes a felperes és a nála gyakorlati képzésen levő további 8 fő tanuló számára szakmai képzéseket szervezett, melyeken a tanulóknak saját költségükön kellett részt venniük, azok alkalmanként 5 000 forintba kerültek, ezen összegeket kedvezményesen, kozmetikai termékekre levásárolhatták, arról a számla az alperes részére került kiállításra. [3]
  11. szeptember
  12. és
  13. június
  14. között a felperes a munkabéréből anyag- és rezsiköltség címén minden hónapban megfizetett az alperesnek havi 45 000 forintot akként, hogy a 2023 júniusra esedékes 45 000 forintot részletekben teljesítette úgy, hogy 2023 február, március és április hónapokban havonta 10 000 forinttal, míg május hóban 15 000 forinttal fizetett többet. [4] A felperes a keresetében 860 000 forint képzési költség és kamata visszafizetésére kérte kötelezni az alperest. Azt adta elő, hogy az alperesnek a munkaviszonya alatt a munkájával kapcsolatban felhasznált kozmetikumok és egyéb költségek felmerülésére a havi összegeket a munkabére kézhezvételét követően készpénzben kellett átadnia. Az alperes által szervezett képzések költségeit pedig ezeken az összegeken felül fizette meg. [5] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy
  15. szeptember 1-től valóban szakképzési munkaszerződést kötött a felperessel bruttó 100 000 forint munkabérrel. A gyakorlati oktatást ő tartotta, mint kozmetikus szakoktató, de a felperes a vállalkozási tevékenységéhez ténylegesen a munkájával nem járult és nem is járulhatott hozzá. A szakképzési munkaszerződés tartalmazta, hogy a képzés ideje alatt minden általa szervezett képzésen a felperesnek részt kellett vennie, mely díjfizetési kötelezettséggel járt és az termékekre levásárolható volt. A csatolt hangfelvételen a 45 000 forintos fizetés azért hangzik el, mert az egy tanfolyam ára volt. [6] Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 450 000 forint költségtérítést és annak
  16. július
  17. napjától a kifizetés napjáig járó, félévente a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal egyező mértékű késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg 26 832 forint eljárási illetéket és 7 773 forint állam által előlegezett költséget, megállapította, hogy 24 768 forint eljárási illeték és 7 175 forint állam által előlegezett költség az állam terhén marad. Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.063/2025/4/II 3 [7] Az ítélet indokolásában utalt – többek között – az Szkt.
  18. §

(3)bekezdésére, 83. §
(1)bekezdésére, 85. §
(1)bekezdésére, a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 5. §
(1)bekezdésére, valamint a munka törvénykönyvéről szóló
  1. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.)
  2. §
(2)bekezdésének
  1. a)és
  2. b)pontjaira. Úgy foglalt állást, hogy 2022. február 1. és 2022. augusztus 31. között a felperes jogviszonyban az alperes perben nem álló fiával állt, ezért az ezen időszakra előterjesztett 315 000 forint megfizetésére irányuló keresetet elutasította. [8] Az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a meghallgatott tanúk vallomásai alátámasztották a felperes által az alperes részére megfizetett pénzösszegek átadásait, mivel azoknál jelen voltak. A felperes és a tanúk az alperessel és (MUNKÁLTATÓ)kal fennállt jogviszonyaikat egy egységként értelmezték, az alperessel fennállt munkaviszony időszakára a felperessel azonosan adták elő a kifizetett összegek mértékét. A csatolt üzenetváltások és hangfelvételek alapján úgy ítélte meg, hogy pluszban kellett a havi 10 000-15 000 forintot megfizetni a felperesnek és a tanúknak 2023-ban, az nem egy egyszeri anyagköltség volt, hanem havonta megemelt összeget kellett átadni az alperesnek. Erre tekintettel igazolt egy havi rendszerességgel fizetett költség is, amely megnövekedett a 2023 június hónapban esedékessé váló költség részleteivel. Az alperes nem összesen kért a tanulóktól 45 000 forintot, hanem a hangfelvétel, a szöveges üzenetek, valamint a tanúvallomások egybehangzó tartalma szerint havonta és személyenként. [9] Mindezek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes 2022. szeptember 1. és 2023. június 30. között havonta 45 000 forintot fizetett a munkabéréből az alperes részére, ezért 450 000 forint költségtérítés visszafizetésére kötelezte az alperest. Kimondta, hogy a felperes azt nem bizonyította, hogy a perbeli időszakban havi 55 000 forintot fizetett volna folyamatosan az alperes részére. [10] Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést, melyben annak részbeni megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását, másodlagosan a polgári perendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 381. §-a alapján annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Azt adta elő, hogy nem felel meg a valóságnak, hogy a tanúk a felperessel azonosan adták volna elő az anyag- és rezsiköltségre vonatkozó nyilatkozataikat. A tanúvallomások nem támasztják alá a felperes előadását, hanem azzal és egymással is ellentétesek. Az ellenkérelme mellékleteként becsatolt iratokkal szerinte sikeresen ellenbizonyította, hogy kizárólag a felperes – és a többi tanú – által a vizsgáikra és egyéb tevékenységeikre rendelt termékek árát kérte el, az általa szervezett tanfolyam felperes és a tanúk által kifizetett díját pedig teljes egészében levásárolhatták. A Képzési és Kimeneti Követelmények azon előírására, miszerint „a vizsgázó feladata, hogy a modelljének és a vizsgarésznek megfelelő kezelőanyagokról és kéziszerszámokról és a modellel kapcsolatos nyilatkozatokról, dokumentumokról gondoskodjon” utalással hangsúlyozta, hogy az eljárása a felperessel – és a tanúkkal – szemben maradéktalanul jogszerű volt. Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.063/2025/4/II 4 [11] Fenntartotta, hogy több alkalommal fizetett ki megelőlegezett tanfolyami díjakat 5 000 forint/fő összegben és egyéb a felperes által a vizsgára rendelt termékeket, amiket a felperes és tanulótársai egymás között felosztottak, ezért így egységesen mindenkire 45 000 forint jutott. Ennek az árát a felperes a legutolsó májusi béréből fizette ki utólag, mivel a vizsga 2023. június 2-án volt. A tanúk semmiképpen nem tekinthetőek elfogulatlannak, hiszen mindegyik indított ellene fizetési meghagyásos eljárást. Az elsőfokú bíróság által megsértett jogszabályhelyként a Pp. 279. §-át és az Mt. 51. §
(2)bekezdés a) pontját jelölte meg. [12] A felperes fellebbezési ellenkérelmében – annak tartalma szerint – az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen, a bizonyítékokkal összhangban állapította meg, azok lényegében egybehangzóak és csak az időmúlás miatt voltak lényegtelen különbségek a tanúk vallomásai között. Nem volt minden tanú korábban saját maga is érdekelt, mert az alperessel szemben (TANÚ1) nem kezdeményezett fizetési meghagyásos eljárást. A tanúk a hamis tanúzás törvényes következményeire történt figyelmeztetést követően tették meg vallomásaikat, és azok összhangban voltak a csatolt hangfelvétel tartalmával. Ezzel szemben az alperes tényállításai egyértelműen ellentétesek voltak a bizonyítékokkal. A fellebbezésben megjelölt hivatkozások alapján az elsőfokú ítélet nem jogszabálysértő, ezért a megváltoztatásának, vagy hatályon kívül helyezésének nincs helye. Ez utóbbival kapcsolatban egyébként az alperes maga sem jelölt meg olyan érvet, amely azt indokolná. [13] A fellebbezés megalapozatlan. [14] Az ítélőtábla az elsőfokú ítélet nem fellebbezett részét, a keresetet részben elutasító rendelkezését nem érintette. A fellebbezés elbírálása során a felülbírálati jogkörét a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem keretei között gyakorolta [Pp. 370. §
(1)bekezdés]. [15] Az alperes fellebbezésének az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítására irányuló kérelme alapján az ítélőtábla elsődlegesen az elsőfokú bíróság eljárásának a szabályszerűségét vizsgálta a Pp. 369. §
(1)bekezdése és
  1. §-a figyelembevételével. Az eljárásjogi felülbírálat körében megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a peres eljárást az arra irányadó eljárásjogi szabályok megsértése nélkül folytatta le, az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését megalapozó eljárásjogi szabálysértést az alperes a fellebbezésében meg sem jelölt, az ítélőtábla pedig olyan eljárási szabálysértést, vagy téves anyagi pervezetést, amely erre okot adott volna nem észlelt [Pp.
  2. §
(2)-
(4)bekezdései, Pp.
  1. §], ezért e tekintetben az alperes fellebbezése nem alapos. [16] Az ítélőtábla a fellebbezésnek az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatására irányuló kérelme alapján elvégezte az elsőfokú ítélet Pp.
  2. §
(3)bekezdése szerinti anyagi jogi felülbírálatát. Ennek eredményeként azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság az Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.063/2025/4/II 5 ítéletében a másodfokú felülbírálat szempontjából releváns tényállást helyesen, eljárási szabálysértés nélkül állapította meg, a perbeli bizonyítási eljárást a felek indítványainak keretei között a kellő terjedelemben lefolytatta, a bizonyítás eredményét a Pp. 279. §
(1)bekezdése szerint helyesen – a felek tényállításainak, a bizonyítékoknak, valamint az egyéb peradatoknak a szabad felhasználásával [Pp. 263. §
(1)bekezdés] és egybevetésével, azok egyenként és összességében történt értékelése alapján – mérlegelte, és a vonatkozó anyagi jogi szabályok megfelelő alkalmazásával érdemben is helyesen határozott. Mindezzel az ítélőtábla maradéktalanul egyetértett, ezért annak indokaira csupán visszautal a Pp. 386. §
(4)bekezdésére figyelemmel és kizárólag a fellebbezésre tekintettel emeli ki a következőket. [17] Az alperes a fellebbezését arra alapította, hogy az elsőfokú bíróság a perbeli bizonyítás eredményét helytelenül értékelte, és ebből következően a tényállást helytelenül állapította meg. [18] Erre tekintettel az ítélőtáblának azt kellett vizsgálnia, hogy követett-e el az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelése során olyan hibát, amely az anyagi jogi felülbírálat körében alapot adhatna az ítélet részbeni megváltoztatására. Kiemeli azt az ítélőtábla, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a Pp. 265. §
(1)bekezdése értelmében érdekében álló bizonyítási kötelezettségnek a felperes a keresetnek helyt adó elsőfokú ítéleti rendelkezés tekintetében eleget tett. [19] A Pp.
  1. §-a értelmében a bíróság a meggyőződése szerint mérlegelheti a bizonyítás eredményét, annak korlátja lényegében a Pp.
  2. §
(3)bekezdés a) pontja alapján az okszerűtlenség, amely tulajdonképpen logikai hibát jelent, ez azonban az elsőfokú bíróság ítélete tekintetében nem volt megállapítható. Az e törvényhelyhez fűzött kommentár a következőket rögzíti: „A bizonyítás eredményének mérlegelését illetően a Pp. csak az okszerűtlen mérlegelés felülbírálatát engedi meg, vagyis a bizonyítás eredményének mérlegelése csak akkor hagyható figyelmen kívül, ha az okszerűtlen, vagyis jogszabálysértő vagy ha a másodfokú bíróság is bizonyítást folytatott le. Szűk értelemben vett felülmérlegelésre, azaz a jogszabálysértés megállapítása nélkül a mérlegelés megváltoztatására nincs lehetőség. Ez tehát azt jelenti, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a másodfokú bíróság a bizonyítás okszerűtlennek minősítése után módosítja, kiegészíti vagy további bizonyítást folytathat le akár az első-, akár a másodfokú eljárásban hivatkozott tény megállapítására, és így módosítja, egészíti ki azt. Tehát a tényállás megváltoztatására a másodfokú bíróság nem jogosult anélkül, hogy a bizonyítás eredménye ne lenne okszerűtlen, illetve ne folytatna le további bizonyítást, azonban az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított tényekből eltérő jogi következtetést vonhat le, a tényeket minősítheti másként.” [Drexlerné Karcub Edit: A Pp.
  1. §-ához írt magyarázat In: Wopera Zsuzsa (szerk.): Nagykommentár a polgári perrendtartásról szóló
  2. évi CXXX. törvényhez, Wolters Kluwer Kft.,
  3. évi Jogtár-formátumú kiadás] [20] Ha az adott tényállás megállapítása a beszerzett bizonyítékok értékelésének eredményeként a logika szabályai szerint lehetséges volt, az nem volt kizárt, a másodfokú bíróság akkor sem bírálhatja felül az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, ha ő maga Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.063/2025/4/II 6 egyébként a bizonyítékok mérlegelése alapján más ténybeli következtetésre jutott volna. Ez ugyanis a bizonyítékok másodfokú eljárásban történő felülmérlegelésének tilalmába ütközik. Az elsőfokú bíróság megfelelő indokát adta az ítélete indokolásában a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapított tényállásra figyelemmel annak, hogy miért fogadta el a tanúvallomásokat, a hangfelvételeket és az okirati bizonyítékokat és ezek alapján miért tekintette bizonyítottnak mindösszesen 450 000 forint költség visszafizetése tekintetében a felperes követelését. tanú1l, (TANÚ2), tanú3 és tanú4 tanúk valamennyien, lényegében egyezően, akként nyilatkoztak, hogy a perrel érintett időszakban személyenként havonta 45 000 forintot meg kellett fizetniük az alperes részére, ezt a csatolt hangfelvételek alátámasztották. Erre tekintettel és ezzel szemben a fellebbezésben írtak alapján nem volt lehetőség a felülmérlegelésre, nem volt az megállapítható, hogy a bizonyítékok iratellenes értékelésével jutott volna az elsőfokú bíróság a tényállás megállapítása során megalapozatlan következtetésekre. Az a tény, hogy az alperes a perbeli következetesen előadott álláspontjával összhangban nem ért egyet a bizonyítási eljárás eredményeként megállapított tényállással, önmagában nem teszi azt aggályossá, okszerűtlenné. [21] Az elsőfokú bíróság tehát helyesen értékelte a bizonyítékokat és az Mt.
  4. §
(2)bekezdés a) pontja alapján helytállóan kötelezte az alperest a felperes által a munkaviszonya teljesítésével összefüggésben az alperes jogszerűtlen kötelezése miatt megfizetett költségek visszafizetésére. [22] Az alperes a fellebbezésében alaptalanul hivatkozott arra, hogy az elsőfokú eljárásban meghallgatott tanúk nem voltak elfogulatlanok az irányában. Ezzel összefüggésben az elsőfokú bíróság helytállóan hivatkozott a bírói gyakorlatra. Jelen perben olyan tények, körülmények nem merültek fel, amelyek miatt a tanúk elfogultságára, szavahihetetlenségére lehetne következtetni, ilyet egyébként az alperes sem jelölt meg a fellebbezésében. A következetes és évtizedes bírói gyakorlat szerint (lásd például: Legfelsőbb Bíróság Mfv.I.10.251/1999/
  1. számú és Mfv.I.10.014/2009/
  2. számú ítéletek, Kúria Mfv.III.10.584/2017/
  3. számú ítélet) önmagában az, hogy a munkaügyi perben meghallgatott tanú a munkáltató alkalmazásában áll, állt, vagy részére más jogviszonyban munkát végez, vagy végzett, vele gazdasági kapcsolatban áll, vagy állt elfogultságot nem jelent. Az ítélőtábla e körben kiemeli azt is, hogy a tanúk a meghallgatásaik időpontjaiban már nem voltak egyéb eljárásban az alperes ellenérdekű felei sem, így a hamis tanúzás törvényes következményeire történt figyelmeztetést követően előadott nyilatkozataik megtételében semmilyen ellentétes érdek nem vezethette őket. [23] Mindezek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét annak helyes indokai alapján a Pp.
  4. §
(2)bekezdés első fordulata szerint helybenhagyta. [24] Az alperes fellebbezése nem vezetett eredményre, ezért maga viseli a másodfokú eljárásban felmerült költségét, és köteles megfizetni a másodfokú eljárásban pernyertes felperes perköltségét a Pp. 83. §
(1)bekezdése értelmében. Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.063/2025/4/II 7 [25] Másodfokú perköltségként merült fel a pernyertes felperes oldalán az őt képviselő ügyvéd felszámított [Pp. 81. §
(1)bekezdés] munkadíja, melynek összegét az ítélőtábla a fellebbezés benyújtásának időpontjára tekintettel alkalmazandó a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségről szóló 17/2024. (XII. 9.) IM rendelet 2. §
(1)bekezdés a) pontja és a csatolt ügyvédi megbízási szerződés alapján határozott meg összesen 80 000 forintban. [26] A fellebbezési illeték alapját, a pertárgyértéket a másodfokú eljárásban az ítélőtábla az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 39. §
(1)bekezdése alapján 450 000 forintban állapította meg, a másodfokú eljárás illetékének a mértékét pedig az Itv. 46. §
(1)bekezdése szerint 36 000 forintban határozta meg. [27] A feleket a perben a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló 2017. évi CXXVIII. törvény 3. §
(1)bekezdés d) pontja értelmében megillető tárgyi költségfeljegyzési jogra tekintettel meg nem fizetett 36 000 forint fellebbezési eljárási illetéket a pervesztes alperes köteles megfizetni az állam javára, a nemzeti adó- és vámhatóság 10032000-01070044-09060018 számú illetékbevételi számlájára a Pp. 101. §
(1)bekezdése és a Pp. 102. §
(1)bekezdése, valamint a polgári és közigazgatási bírósági eljárás során meg nem fizetett illeték és állam által előlegezett költség megfizetéséről szóló 30/2017. (XII. 27.) IM rendelet 3. §
(2)bekezdése alapján. [28] Tájékoztatja az ítélőtábla az alperest, hogy az illeték megfizetése során az illetékfizetési kötelezettséget tartalmazó jogerős bírósági határozatot hozó bíróság megnevezését, a bírósági ügyszámot, valamint a fizetésre kötelezett adóazonosító számát közleményként fel kell tüntetni. Az Itv. 78. §
(4)bekezdése szerint a fizetendő illeték a határozat jogerőre emelkedését követő
  1. napon válik esedékessé. Ha az alperes az illeték megfizetésére történő jelen felhívásnak a megjelölt határidőben nem tesz eleget, az illeték behajtására és megfizetésére az Itv. rendelkezéseit és az adóigazgatási eljárásokra irányadó jogszabályokat kell alkalmazni. [29] A másodfokú perköltség megfizetésére vonatkozó teljesítési határidő a Pp.
  2. §
(1)bekezdésén alapul. [30] Az ítélőtábla a fellebbezést a Pp. 376. §
(1)bekezdés a) pontja értelmében tárgyaláson bírálta el. Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.063/2025/4/II 8 [31] Ez ellen az ítélet ellen a fellebbezés lehetőségét – megengedő szabály hiányában – a Pp. 365. §
(2)bekezdése zárja ki. Debrecen,
  1. április
  2. Dr. Tass Edina sk. a tanács elnöke, Dr. Rózsavölgyi Bálint sk. előadó bíró, Dr. Riczu András sk. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.