Kf.700340/2025/4 – Fővárosi Ítélőtábla

(3)bekezdése értelmében a jogalap nélkül kifizetett illetmény 60 napon belül az előlegnyújtásból eredő követelésre vonatkozó szabályok szerint visszakövetelhető a hivatásos állomány tagjától. Az általános elévülési időn belül akkor követelhető vissza a jogalap nélkül felvett illetmény, ha annak alaptalanságáról a hivatásos állomány tagja tudott vagy tudnia kellett volna. II. A

1. július 3-ai bérelszámolási bizonylat nem tartalmazott elszámolást a kifizetett szabadságról, ilyen jellegű jogcímet az elszámolás nem tüntetett fel, kizárólag a havi illetmény számfejtésére került sor. A hivatásos állomány tagjának a kifizetés jogtalanságáról az illetmény felvételekor kell tudnia ahhoz, hogy az általános elévülési időn belül követelhesse vissza a jogosulatlanul felvett illetményt a munkáltató. Fővárosi Ítélőtábla Az ügy száma: 6.Kf.700.340/2025/
2. A felperes: vármegyei1 Rendőr-főkapitányság (felperes címe.) A felperes képviselője: dr. Ozsváth Zsolt kamarai jogtanácsos alperes (alperes címe) illetménnyel kapcsolatos közszolgálati jogviszonnyal összefüggő jogszerűtlenül igénybe vett távolléti díj megfizetése Az alperes: A per tárgya: A fellebbezést benyújtó fél: felperes (
3. sorszám alatt) A fellebbezéssel támadott határozat: Veszprémi Törvényszék 1.K.700.846/2024/
4. számú ítélete Í t é l e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A fellebbezési illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás [1] Az alperes a felperesnél a helység1i Rendőrkapitányság helység2 Rendőrőrs őrsparancsnok-helyettesi beosztását töltötte be hivatásos szolgálati jogviszonya
5. szeptember 30-ai közös megegyezéssel történő megszüntetéséig. A helység1i Rendőrkapitányság vezetője a szám1 számú parancsában az alperes számára
6. július 23ai hatállyal 10 munkanap pótszabadságra (covid-pótszabadság) való jogosultságot állapított meg, egyúttal tájékoztatta, hogy a pótszabadságot
7. december 31-ig veheti igénybe, annak pénzbeli megváltására nincs lehetőség. Fővárosi Ítélőtábla 6.Kf.700.340/2025/
8. 2 [2] A felperesnél a covid-pótszabadságok igénybevételével kapcsolatban
9. április és május hónapban ellenőrzés került lefolytatásra, melyről a szám2 számú jelentés készült, és amely rögzítette, hogy az alperes részére az őt megillető 10 nap helyett 11 nap covid-pótszabadságot adtak ki, vagyis egy nap pótszabadság igénybevételére jogszerűtlenül került sor. A jelentés megállapítása szerint az utolsó,
10. napként
11. június 3-ára kiadott pótszabadságot a szabadság engedély jegyek és a szabadság nyilvántartólap igazolása szerint az alperes rögzítette a szolgálatvezénylés modulban. A megállapítás szerint az alperes részére a szolgálatvezénylés modulban a humánigazgatási szolgálat által a felperes rendelkezésére bocsátott adatoknak megfelelő számú éves alap- és pótszabadságot rögzítettek. [3] Az ellenőrzésről szóló jelentést a rendőrkapitány
12. május 24-én ismerte meg. A felperes a
13. június 7-én kelt szám3 számú iratában tájékoztatta az alperest arról, hogy jogalap nélkül vett igénybe pótszabadságot, egyúttal felhívta, hogy a jogalap nélkül kifizetett távolléti díj visszafizetését vállalja-e. A felhívás alapján önkétes teljesítés nem történt. [4] A
14. június havi illetmény elszámolására vonatkozó bizonylatot
15. július 3.-án állították ki, vagyis az illetmény jogalap nélküli kifizetésére
16. július 3-án került sor, ekkor számfejtették a többletként kiadott egy nap covid pótszabadságot. [5] Az alperes a
17. június havi illetményelszámolásból nem láthatta azt, hogy plusz egy nap pótszabadság került elszámolásra, mivel nem került sor többletkifizetésre, az alperes a teljes június havi illetményét megkapta, és a fizetési jegyzéken nem tűntették fel külön a covid pótszabadság jogcímén történő távolléti díj kifizetést. A kereset és a védirat [6] A felperes a
18. július 18-án benyújtott keresetlevelében az alperes kötelezését kérte a
19. június 3-án jogszerűtlenül igénybe vett pótszabadság napjára kifizetett 29.018 forint távolléti díj és késedelmi kamata megfizetésére. A kereset jogalapjaként a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló
20. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.)
21. §

(2)bekezdését és a közigazgatási perrendtartásról szóló

1. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.)
2. §

(3)bekezdését jelölte meg. [7] Hivatkozása szerint az alperes részéről jogalap nélkül igénybe vett pótszabadság idejére kifizetett távolléti díj visszakövetelésére jogszabály a felperes szervezetén belüli eljárásról nem rendelkezik. A SARS-CoV-2 koronavírus-világjárvány következményeinek elhárításában résztvevő foglalkoztatottakat megillető pótszabadságról szóló 327/2021. (VI. 10) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. §

(2)bekezdése szerint a felperes a

1. évben a SARS-CoV-2 koronavírus-világjárvány következményeinek elhárításában részt vett, a
2. évben esedékes szabadságán felül pedig további 10 munkanap pótszabadságra volt jogosult. A Korm. rendelet
3. §

(4)bekezdése alapján a pótszabadságot az esedékesség évét követő

1. év végéig lehet igénybe venni. A szolgálatvezénylési adatok szerint az alperes
2. évben 11 nap covid-pótszabadságot és 37 nap, a Hszt. szerinti alap- és pótszabadságot, összesen 48 nap szabadságot vett igénybe. A
3. június 3-án igénybe vett covid-pótszabadságot az alperes rögzítette a rendszer1 rendszer elektronikus szolgálatvezénylési moduljában, így az igénybevétel feltételeinek ellenőrzése is az ő felelősségi körébe tartozott. Fővárosi Ítélőtábla 6.Kf.700.340/2025/
4. [8] vitatta. 3 Az alperes a védiratában a kereset elutasítását kérte. A követelés jogalapját Az elsőfokú bíróság ítélete [9] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. [10] Elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a felperes a jogszabály által meghatározott határidőn belül terjesztette-e elő a keresetlevelét. Megállapította, hogy a felperes a Hszt.
5. §

(3)bekezdésén alapuló igényét a Kp. 134. §

(3)bekezdése szerint érvényesíthette, a keresetlevelet az azt megalapozó tényről, körülményről való tudomásszerzéstől számított 90 napon belül terjeszthette elő. Rögzítette, hogy mivel a felperes által az illetmény jogalap nélküli kifizetésére

1. július 3-án került sor, ugyanis ekkor számfejtették a többletként kiadott egy nap covid-pótszabadságot, és a felperes a keresetlevelét
2. július 18-án nyújtotta be, az illetmény
3. július 3-i kifizetésétől számított 60 nap eltelt a felperesi keresetlevél benyújtásáig, ezért a továbbiakban azt vizsgálta, hogy az alperes tudott-e, illetőleg tudnia kellett-e a jogalap nélküli kifizetésről. Rögzítette, hogy az alperes a bérelszámolási bizonylatokból szerzett tudomást arról, hogy milyen jogcímen, milyen összegeket számfejtettek részére. A
4. július 3-ai bérelszámolási bizonylat nem tartalmazott elszámolást a kifizetett szabadságról, ilyen jellegű jogcímet az elszámolás nem tüntetett fel, kizárólag a havi illetmény számfejtésére került sor. Márpedig a BH 200/
5. számú eseti döntés szerint az illetményről részletes elszámolást kell adni, amelynek olyannak kell lennie, hogy az elszámolás helyességét, a levonások jogcímét a munkavállaló ellenőrizni tudja. A Kúria az Mfv. 10.329/2019/
6. számú ítéletében [

(10)bekezdés] kifejtette, hogy a hivatásos állomány tagjának a kifizetés jogtalanságáról az illetmény felvételekor kell tudnia ahhoz, hogy az általános elévülési időn belül követelhesse vissza a jogosulatlanul felvett illetményt a munkáltató. [11] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes

1. június havi illetményelszámolása e követelménynek nem felelt meg, abból nem tűnt ki, hogy az alperes a tárgyhónapban covid-pótszabadságot vett igénybe, és arra a felperes illetményt (távolléti díjat) számolt el. A bérkifizetési elszámolásból az alperes nem tudhatta, hogy hány nap szabadságot számoltak el részére
2. június hónapra, mivel azt az elszámolás nem tartalmazta. Főszabályként a szabadság kiadásáról a munkáltató intézkedik, az ő feladata annak ellenőrzése, hogy az érintett jogosult-e szabadságra, vagy sem. A
3. június 3-ára vonatkozó covid-pótszabadságról a szabadság engedély-jegyet az alperes őrsparancsnoka, személy1 ellenjegyezte, írta alá, melyből az következik, hogy ő engedélyezte az alperes részére a covid-pótszabadság igénybevételét. Ennek alapján az alperes megalapozottan gondolhatta, hogy a covid-pótszabadság jogszerűen került részére kiadásra. [12] Az elsőfokú bíróság nem fogadta el azt a felperesi hivatkozást, hogy az alperesnek abból kellett tudnia, hogy jogszerűtlenül vette igénybe a június 3-ai pótszabadságot, hogy azt maga írta be a rendszer1 rendszerbe. A szabadságot ugyanis az őrsparancsnoka engedélyezte, a felperes pedig legfeljebb csak rögzítette azt. A bíróság álláspontja szerint a felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy azért nem ellenőrizte a beírt Fővárosi Ítélőtábla 6.Kf.700.340/2025/
4. 4 szabadságot az alperes elöljárója, mert az alperes az helység2 Rendőrőrs őrsparancsnok helyetteseként maga írta be a szabadságát. Az alperes esetében is a felettesének, azaz az őrsparancsnoknak kellett intéznie a szabadság kiadását és nyilvántartását, melyek megtörténtét egyébként a csatolt engedély-jegyek igazolják is. A hivatásos állomány tagjának nem kötelessége felülvizsgálni a munkáltató által engedélyezett és kiadott szabadság mértékét. Az alperesnek nem kellett tudnia arról, hogy egy nap covid-pótszabadságot az engedélyezett mértéken felül vett igénybe jogosulatlanul. A visszakövetelt illetmény kifizetésekor nemcsak az alperes, de a felperes sem volt annak tudatában, hogy a kifizetés alaptalan volt, hiszen a felperes hivatkozása szerint csak az ellenőrzési jelentésből szerzett erről tudomást. Az így kifizetett illetményt ezért nem az általános elévülési időn belül, hanem 60 napon belül lehetett visszakövetelni, amire tekintettel a felperes elkésetten érvényesítette a jogalap nélkül kifizetett illetmény visszakövetelésére vonatkozó igényét az alperessel szemben. A fellebbezés és az észrevétel [13] A felperes a fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és keresetének teljesítését kérte. [14] Állította, hogy az elsőfokú bíróság a perbeli tényállást csak részben állapította meg helyesen, és a hibás tényállásra vezethető vissza azon téves következtetése, hogy a
5. június havi illetmény kifizetésekor az alperes nem került tájékoztatásra arról, hogy a covidpótszabadság idejére távolléti díjat kapott, és ezért túllépte volna a Hszt.
6. §

(3)bekezdése szerint a keresetindításra rendelkezésre álló határidőt. [15] A Hszt.

1. §-ában foglaltak szerint a szolgálati viszony alanyai a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megfelelően kötelesek eljárni és kölcsönösen együttműködni. Kötelesek egymást tájékoztatni minden olya tényről, adatról, körülményről vagy változásról, amely a szolgálati viszony létesítése, valamint az e törvényben meghatározott jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából lényeges. A perben csatolta azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján megállapítható, hogy a rendszer1 rendszer szolgálatvezénylési modulja rögzítette, hogy az alperes mikor vett igénybe covid-pótszabadságot. Az alperes a rendszer1 rendszer adataihoz bármikor hozzáférhetett, megismerhette. Ugyancsak csatolásra került az alperes szabadságnyilvántartó lapja, amely papír alapon tartalmazta az alperes részéről igénybe vett szabadságok mértékét és napjait. Ehhez a nyilvántartáshoz is bármikor az alperes hozzáférhetett, vagyis eleget tett tájékoztatási kötelezettségének. [16] A Hszt.
2. §-ára figyelemmel logikusan elvárható volt az alperestől, hogy mielőtt covid-pótszabadság igénybevételére vonatkozó kérelmet nyújt be a feletteséhez, tájékozódjon, hogy van-e még igénybe vehető covid-pótszabadsága, és ha van, az milyen mértékű (hány nap). Erre figyelemmel az alperes tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy neki hány nap covid-pótszabadság jár, abból mikor, és hány napot vett igénybe. Mivel a
3. június 2-án és 3-án igénybe vett covid-pótszabadságot a rendszer1 rendszerben maga alperes rögzítette, és saját perbeli nyilatkozata szerint is (1.K.700.846/2024/
4. számú jegyzőkönyv
5. oldal
6. bekezdés) ellenőriznie kellett volna a covid-pótszabadság adatait, saját mulasztásának köszönhető, hogy nem tudott a covid-pótszabadság túlvételezéséről. [17] Tévesen hivatkozott az elsőfokú bíróság arra, hogy a szabadság kiadásáról főszabályként a munkáltató intézkedik, ezért az ő feladata annak ellenőrzése, nem is jelölt e Fővárosi Ítélőtábla 6.Kf.700.340/2025/
7. 5 vonatkozásban jogszabályi rendelkezést. A Hszt.
8. §-ából nem vonható le arra vonatkozóan következtetés, hogy a munkáltatót egyedül terhelte a covid-pótszabadság igénybevételével kapcsolatos felelősség, míg az alperes teljes felelőtlenség mellett bármely kérelmet benyújthatott. Összességében álláspontja szerint az alperes tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy jogszerűtlenül vett igénybe
9. június 3-án covid-pótszabadságot. Az elsőfokú bíróság tévesen tulajdonított jelentőséget annak, hogy a
10. júniusi illetménykimutatásban nem rögzítette az alperes számára, hogy mely napon számolt el covid-pótszabadságnapra távolléti díjat. Amennyiben rögzítette volna, akkor sem derült volna ki az alperes számára, hogy túlvételezés történt. Az alperes a saját mulasztására előnyök szerzése érdekében nem hivatkozhat. Az elsőfokú bíróság megsértette a Kp.
11. §

(1)és

(2)bekezdést, és a polgári perrendtartásról szóló

1. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.)
2. §

(1)bekezdése, továbbá a Kp. 84. §

(2)bekezdése és a Pp, 346. §

(4)-

(5)bekezdésében írt rendelkezéseket. A Fővárosi Ítélőtábla döntése és annak jogi indokai [18] A felperes fellebbezése az alábbiak szerint nem alapos. [19] A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a Kp. 108. §

(1)bekezdésében foglaltak alapján a fellebbezési kérelem és ellenkérelem keretei között - a fellebbezésben felhozott indokokat alapul véve - bírálta felül. A másodfokú eljárás terjedelme vizsgálatakor az ítélőtábla figyelembe vette, hogy az alperes a fellebbezésében részben az elsőfokú bíróság ténymegállapításait, egészében a bizonyítékértékelését is vitatta. A joggyakorlat alapján a mérlegelés akkor okszerűtlen, ha az ítéletben rögzített tényállás iratellenes, illetőleg, ha az elsőfokú bíróság az adott bizonyítékok alapján nem juthatott volna az általa elfogadott következtetésre, vagyis a tényállás megállapítása során logikai hibát vétett. Nem elégséges az okszerűtlen mérlegelésre általánosságban hivatkozni, konkrétan meg kell jelölni, hogy a bíróság milyen bizonyítékból vont le okszerűtlen következtetést, illetve milyen bizonyítási hiányosságok miatt nem tekinthető az ítélet megalapozottnak, azonban ezt a fellebbezés nélkülözte, e körben csupán a Hszt.3.§-a sérelmére hivatkozott. [20] Az elsőfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a felperes a Hszt. 164. §

(3)bekezdésén alapuló igényét a Kp. 134. §

(3)bekezdése szerint érvényesíthette, a keresetlevelet az azt megalapozó tényről, körülményről való tudomásszerzéstől számított 90 napon belül terjeszthette elő. Tekintettel arra, hogy a felperes a közszolgálati jogviszonyból eredő 29.018 forint összegű távolléti díj és késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest, a peres eljárást a Kp. marasztalási perekre vonatkozó XXIII. fejezetének rendelkezései szerint, azon belül is a nem közigazgatási szerv ellen indított per további különös szabályai alapján kellett elbírálni, amelyek a perindításra vonatkozóan külön rendelkezéseket tartalmaznak. A Kp. 134. §

(3)bekezdése kimondja, hogy ha törvény eltérően nem rendelkezik, a keresetlevelet a perben érvényesített igényt megalapozó tényről, körülményről való tudomásszerzés időpontjától számított kilencven napon belül kell a bíróságnál benyújtani. Ugyanezen szakasz

(4)bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha törvény az igény érvényesítésével kapcsolatban megelőző eljárás lefolytatását írja elő, a keresetlevelet az Fővárosi Ítélőtábla 6.Kf.700.340/2025/

1. 6 eljárást befejező döntés felperessel való közlésétől számított harminc napon belül a bíróságnál kell benyújtani. [21] A Kúria már több döntésében is úgy foglalt állást, hogy a rendvédelmi szerv a hivatásos állomány tagjával szembeni marasztalási igény érvényesítése esetén a tudomásszerzéstől számított kilencven napos keresetindítási határidőn belül fordulhat a bírósághoz (Kpkf.VII.40.182/2020/3., Kf.VII.40.518/2021/3., Kf.III.39.482/2021/5., Kpkf.III.45.132/2022/4.). Ezek a döntések ugyan más-más jogcímen keletkezett munkáltatói követelésekből eredő igényérvényesítésre vonatkoztak, azonban abban egyezőek voltak, hogy - megelőző eljárás hiányában - valamennyire a Kp.
2. §

(3)bekezdését kellett alkalmazni. Jelen ügy az e döntések alapjául szolgáló tényállásoktól e tekintetben nem különbözik, ezért azokat - függetlenül attól, hogy a felperes követelése az alperes milyen jogcímű tartozásából eredt, és hogy indított-e a tartozást érintő szolgálati panaszeljárást az alperes, vagy sem - jelen esetre is irányadónak kellett tekinteni. [22] A Kúria azt is kimondta, hogy a Kp. 134. §

(4)bekezdése arra az esetre irányadó, ha a közigazgatási szerv az igényét kizárólag úgy tudja érvényesíteni, hogy előtte megelőző eljárást folytat le. A szabadság-túlkivét vonatkozásában azonban megelőző eljárásról a Hszt. nem rendelkezik. Nem tekinthető ilyennek a hivatásos állomány tagja által kezdeményezett szolgálati panaszeljárás, mivel az nem felel meg a Kp. 4. §

(7)bekezdése

1. pontjában rögzített fogalmi kritériumoknak, amelyek értelmében megelőző eljárás a jogvita tárgyává tett közigazgatási cselekmény megvalósítására folytatott közigazgatási hatósági vagy jogorvoslati eljárás. A közszolgálati tárgyú anyagi jogi jogszabályban szabályozott pert megelőző jogorvoslati eljárás ugyanis csak akkor minősülhet a Kp. szerinti megelőző eljárásnak, ha a jogorvoslat alapjául szolgáló eljárás (pl. fegyelmi, kártérítési eljárás) lefolytatására vonatkozó garanciális szabályokat, a tisztességes eljáráshoz való jog alapvető garanciáit maga az anyagi jogi jogszabály rögzíti [1/
2. (VI. 8.) KK vélemény], ilyen szabályozást azonban a Hszt. 267-
3. §-a nem tartalmaz. [23] A Hszt.)
4. §

(3)bekezdése értelmében a jogalap nélkül kifizetett illetmény 60 napon belül az előlegnyújtásból eredő követelésre vonatkozó szabályok szerint visszakövetelhető a hivatásos állomány tagjától. Az általános elévülési időn belül visszakövetelhető a jogalap nélkül felvett illetmény, ha annak alaptalanságáról a hivatásos állomány tagja tudott vagy tudnia kellett volna. A Hszt. 163. §

(4)bekezdésének e rendelkezése, amelyik a jogalap nélkül kifizetett illetmény hatvan napon túli, az elévülési időn belüli visszakövetelhetőségére utal, nem speciális keresetindítási határidő. A Hszt. 164. §

(3)bekezdésének lényege - éppen a már kifizetett illetmény védelme érdekében - az, hogy amennyiben a jogalap nélkül kifizetett illetmény visszakövetelésére 60 napon túl kerül sor, úgy az az elévülési időn belül is csak akkor vezethet eredményre, ha a hivatásos állomány tagja a kifizetés alaptalanságáról tudott, vagy arról tudnia kellett. [24] A felperes által az illetmény jogalap nélküli kifizetésére

1. július 3-án került sor, ugyanis ekkor számfejtették a többletként kiadott egy nap covid pótszabadságot, a felperes pedig a keresetét
2. július 18-án nyújtotta be, így helytállóan állapította meg az Fővárosi Ítélőtábla 6.Kf.700.340/2025/
3. 7 elsőfokú bíróság, hogy az illetmény jogalap nélküli kifizetésétől a keresetlevél benyújtásáig 60 nap eltelt, amire tekintettel nem mellőzhette annak vizsgálatát, hogy az alperes tudott-e, illetőleg tudnia kellett-e a jogalap nélküli kifizetésről. A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyában – ugyanúgy, mint más, munkavégzésre irányuló, egzisztenciát biztosító jogviszonyban - az illetmény védelmére a jogalkotó különös hangsúlyt fektetett, ezért jóhiszemű eljárás esetén, amikor a kifizetés alaptalanságáról a hivatásos állomány tagja nem tudott, de még csak nem is tudhatott, azt visszakövetelni csak a jogszabályban meghatározott szigorú időbeli keretek betartásával lehet. Ez az értelmezés a Hszt.
4. §

(3)bekezdéséből következik. [25] A Kúria a Kfv.III.45.002/2025/

1. számú döntésében azt is kimondta, hogy A Hszt.
2. §

(2)bekezdéséből és a kúriai joggyakorlatból szintén az következik, hogy ha van olyan törvény által szabályozott eljárás, ami a rendvédelmi szerv igényét érinti, a rendvédelmi szervnek nincs lehetősége közvetlenül bírósághoz fordulni, mivel ezzel a felek együttműködési kötelezettségét sértené. A felesleges jogviták elkerülését célzó jogalkotói célkitűzésnek is ez az értelmezés felel meg. Ilyen jogszabályi környezetben a kötelezően előírt, viszonylag rövid határidőben történő jogszerű igényérvényesítés a rendvédelmi szerv részéről nem eredményezheti a Hszt. 3. §-ában rögzített együttműködési kötelezettség megsértését, a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megfelelő eljárás sérelmét sem. Különösen nem minősülhet ez az eljárás a Hszt. 4. §

(1)-

(2)bekezdésében tilalmazott joggal való visszaélésnek, mivel a rendvédelmi szerv a követelésének bíróság előtti érvényesíthetőségétől esik el, ha nem tartja be a Kp. 134. §

(3)bekezdésében megszabott határidőt. Ezen eljárás nem mások jogos érdekeinek csorbítására, vagy érdekérvényesítési lehetőségeinek korlátozására vezet, hanem épp ellenkezőleg, az a rendvédelmi szerv saját igényérvényesítésének jogszerű útja. [26] Az iratanyag alapján az elsőfokú bíróság helyesen rögzítette, hogy a

1. július 3-i bérelszámolási bizonylat nem tartalmazott elszámolást a kifizetett szabadságról, ilyen jellegű jogcímet az elszámolás nem tüntetett fel, kizárólag a havi illetmény számfejtésére került sor. [27] Az irányadó tényállás szerint az alperes a
2. évben 11 nap covid pótszabadságot és 37 nap Hszt. szerinti alap és pótszabadságot, összesen 48 nap szabadságot vett igénybe. Az alperes azonban a Korm. rendelet alapján, mint a koronavírus világjárvány következményeinek elhárításában résztvevő foglalkoztatott, 10 munkanap covid pótszabadságra volt jogosult. E pótszabadságot a Korm. rendelet
3. §

(6)bekezdése alapján a foglalkoztatott többi szabadságától elkülönítetten kellett nyilvántartani, a

(4)bekezdés szerint a kiadás rendjére a foglalkoztatott jogviszonyára irányadó jogszabályokat kellett alkalmazni azzal, hogy a pótszabadságot az esedékesség évét követő második év végéig lehetett igénybe venni. Ezen kívül a Korm. rendelet 1. §

(5)bekezdése arról is rendelkezett, hogy a pótszabadságot pénzben megváltani nem lehet. [28] A szabadság nyilvántartásának, kiadásának szabályait a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományát érintő Fővárosi Ítélőtábla 6.Kf.700.340/2025/4. 8 személyügyi igazgatás rendjéről szóló 31/2015.(VI.16.) BM rendelet (a továbbiakban: BM rendelet) 78-80.§-ai határozták meg. A BM rendelet 78.§

(2)bekezdése szerint a szabadság nyilvántartását, a szabadságolási terv elkészítését és a szabadság kiadásának tervezését szervezeti egységenként a szolgálati feladatok függvényében és az érintettek igényének figyelembevételével az állományilletékes parancsnok intézkedése szerint kell végrehajtani. A szabadság kiadása tehát munkáltatói utasításnak minősül, amely arra irányul, hogy a munkavállaló a beosztás szerinti munkaidejében mentesüljön a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól. A kiadás időpontjának meghatározása törvényben meghatározott keretek között a munkáltató jogosultsága, ám magának a szabadságnak a kiadása a munkáltató számára egyértelmű kötelesség. A covid-pótszabadságot külön kell nyilvántartani a többi szabadságtól, ez a felperest terhelte. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az alperes esetében is felettesének, azaz az őrsparancsnoknak kellett intéznie a szabadság kiadását és nyilvántartását, melynek megtörténtét a csatolt engedély jegyek igazolták is. [29] A Hszt. 164. §

(3)bekezdése szerinti 60 napos határidő jogvesztő anyagi jogi határidő. A 60 napos határidőt követően ezért - abban az esetben is, ha a munkáltató rendvédelmi szerv 60 napon belül fizetési felszólítással élt, amely nem vezetett eredményre a 3 éves elévülési időn belül kizárólag akkor érvényesítheti követelését bíróság előtt, ha a hivatásos állományú az illetmény felvételekor tudott arról, hogy az illetményfizetés jogalap nélküli, vagy a jogalap hiányáról tudnia kellett volna. A határidőben kiadott fizetési felszólítás nem keletkeztet jogot arra, hogy eredménytelensége esetén a munkáltató peres eljárást kezdeményezzen arra hivatkozással, hogy a fizetési felszólításban foglaltaknak a hivatásos állomány tagja nem tett eleget. A bíróság előtti peres eljárást előidéző jogi tény ugyanis az illetmény téves kifizetése lehet, nem pedig a felszólítás eredménytelen volta. Egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal abban is, hogy hivatásos állomány tagjának nem kötelessége felülvizsgálni a munkáltató által engedélyezett és kiadott szabadság mértékét. [30] A Hszt. 164.§

(3)bekezdés

1. mondata a hivatásos állományúval szemben elvárhatósági mércét rögzít (tudott vagy tudnia kellett volna). A felperes által felhívott Hszt.
2. § ezzel szemben a jóhiszeműség és a tisztesség a szolgálati jogviszonyban álló felektől általában elvárható magatartás alapkövetelménye (objektív elvárási szint), amelynek a jogalkotó részéről történő meghatározása azt a társadalmi elvárást fejezi ki, hogy a felek szolgálati jogviszonnyal összefüggő magatartását a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelő kölcsönös együttműködési szándék vezesse, a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye érvényesüljön. Az együttműködési kötelezettség teljesítésének központi eleme a kölcsönösség, a szolgálati jogviszony alanyai a jogaik és kötelezettségeik teljesítése során egymás jogának, jogos érdekeinek figyelembevételével, tiszteletben tartásával kötelesek eljárni (kötelesek együttműködni). A felek együttműködési kötelezettségének elősegítése érdekében a Hszt. külön is rendelkezik a tájékoztatási kötelesség követelményeiről és e követelmények alkalmazhatóságának terjedelméről (korlátjairól). A tájékoztatási kötelezettség általános korlátját képezhetik a felek védett érdekei, különösen a munkáltató szolgálati, gazdasági érdekeinek, illetve a munkavállaló személyiségi jogainak a védelme (Kúria, Kfv.VII.45.019/2025/6.). Fővárosi Ítélőtábla 6.Kf.700.340/2025/
3. 9 [31] Osztja a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érvelését a tekintetben, hogy a munkáltatónak az illetményről részletes elszámolást kell adni, amelynek olyannak kell lennie, hogy az elszámolás helyességét, a levonások jogcímét a munkavállaló ellenőrizni tudja, Mely a munkavállaló védett érdekeiből következik. Márpedig az alperes
4. június havi illetmény elszámolása e követelménynek nem felelt meg, mivel abból nem tűnt ki, hogy az alperes a tárgyhónapban covid szabadságot vett igénybe, s arra a felperes illetményt (távolléti díjat) számolt el. Mindez olyan védett érdek, amelyet a Hszt. 3.§-ára hivatkozás nem írhat felül. [32] Mindezek alapján a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp.
5. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. [33] Az alperes a másodfokú eljárásban ellenkérelmet nem nyújtott be, perköltsége nem merült fel, ezért arról az ítélőtáblának a Kp. 112. §

(3)bekezdése és 99. §

(3)bekezdése folytán irányadó 35. §

(1)bekezdése alapján alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 81. §

(1)-

(2),

(5)bekezdései, valamint 82. §

(3)bekezdése alapján rendelkeznie nem kellett. [34] Az illetékekről szóló

1. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.)
2. §

(1)bekezdésében és 46. §

(1)bekezdésében meghatározott mértékű fellebbezési illeték a felperes Itv. 5. §

(1)bekezdés c) pontjában biztosított teljes személyes illetékmentessége folytán a Pp. 102. §

(1)és

(6)bekezdései értelmében az állam terhén marad. [35] A Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezést a Kp. 99. §

(3)bekezdése alapján alkalmazandó

1. §-a értelmében tárgyaláson kívül bírálta el. [36] Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Kp.
2. §

(1)bekezdése zárja ki. Záró rész Budapest,

1. február
2. dr. Drávecz Margit Gyöngyvér s.k. a tanács elnöke, előadó dr. Tóth László s.k. bíró dr. Stumpf-Rádai Ágota s.k. bíró