← Magyarország

Kf.700436/2024/5 – Fővárosi Ítélőtábla

A határozat elvi tartalma: 1.) A Kttv. alapján érvényesíteni kívánt igények elévülésénél kizárólag a Kttv. 192. §

(7)bekezdésben meghatározott cselekményeknek van elévülést megszakító jogkövetkezménye. 2.) A Kttv. 52. §
(2)bekezdése alapján járó helyettesítési díj nem képezi a kormánytisztviselő kinevezése szerinti illetményének részét, arra kizárólag többletmunka végzésével lehet jogosultságot szerezni. 3.) A diszkrimináció tényállása és a sérelemdíj megállapításához az Ebktv. 19. §
(1)bekezdése alapján a hátrányt és az Ebkt.
  1. §-ában meghatározott valamely védendő tulajdonságot a sérelmet szenvedett félnek kell bizonyítania. Ezen tényállási elemek bizonyítása nélkül az Ebkt.
  2. §
(2)bekezdésében meghatározott bizonyítás lefolytatására nincs szükség. Fővárosi Ítélőtábla Az ügy száma: 4.Kf.700.436/2024/
  1. felperes (felperes címe) dr. Korill Krisztina egyéni ügyvéd (felperesi képviselő címe) helység1 Polgármesteri Hivatal (alperes címe) Ügyvédi Iroda1 (alperesi képviselő címe) (eljáró ügyvéd: dr. Szombath Bence) közszolgálati jogviszony megszüntetéséből származó közigazgatási jogvita elbírálása A felperes: A felperes képviselője: Az alperes: Az alperes képviselője: A per tárgya: A fellebbezést benyújtó fél: felperes (
  2. sorszám alatt) A fellebbezéssel támadott határozat: Budapest Környéki Törvényszék 103.K.700.579/2023/
  3. számú ítélete Í t é l e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja, és az alperesnek járó perköltség összegét 141.100 (száznegyvenegyezer-egyszáz) forintra leszállítja, egyebekben helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 42.500 (negyvenkétezer-ötszáz) forint másodfokú perköltséget. A fellebbezési illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.436/2024/
  4. 2 [1] A felperes közszolgálati jogviszonyban állt az alperesnél közoktatási, közművelődési ügyintéző munkakörben; e jogviszonya
  5. augusztus
  6. napjával felmentéssel megszüntetésre került. [2] Az alperes részéről eljárt jegyző a
  7. december
  8. napján kelt „intézkedés” megnevezésű okiratban
  9. december
  10. napjától az intézkedés visszavonásáig a felperest az eredeti munkaköre mellett személyügyi ügyintéző munkakörben meghatározott egyes feladatok ellátásával is megbízta, melynek ellentételezéseként a közszolgálati tisztviselőkről szóló
  11. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.)
  12. §
(2)bekezdése alapján az alapilletménye 30%-ának megfelelő összegű, havi 87.4000 forint – a
  1. január
  2. napján kelt kinevezés módosítás alapján havi 125.190 forint – helyettesítési díjat állapított meg. A helyettesítési díj a közszolgálati jogviszony alatt a felperes által igénybe vett szabadságok időtartamára nem került számfejtésre. [3] A felperes a jogviszonya megszüntetését követően, a
  3. február
  4. napján kelt levelében a jegyzőnek jelezte, hogy
  5. június hónapban ismertté vált számára, hogy a KIRA bérszámfejtő programban – szemben másik három, azonos helyettesítési díjban részesülő kolléganőjével – a szabadságok időtartamára a helyettesítési díja nem került számfejtésre, ezért a
  6. és
  7. évek közötti időszakban őt megillető 180 nap szabadság idejére annak utólagos megfizetését kérte. A jegyző a
  8. április
  9. napján kelt válaszlevelében adminisztrációs hibára hivatkozással a követelés jogalapját elismerte, és – figyelemmel az elévülés szabályaira is –, bruttó 433.885 forint (nettó 288.534 forint) illetménykülönbözetet állapított meg. Az adminisztrációs hibára figyelemmel bruttó 450.000 forint megfizetését felajánlotta, melyet a felperes nem fogadott el. Az alperes az általa megállapított 288.534 forint illetménykülönbözetet a felperesnek átutalta. A kereset és a védirat [4] A felperes kereseti kérelmében a
  10. június
  11. és
  12. február
  13. közötti időszakban igénybe vett szabadságok idejére járó 109.977 forint, valamint a
  14. és
  15. években igénybe nem vett, és a jogviszonya megszüntetésekor megváltott 100 nap szabadság időtartamára számított 585.100 forint helyettesítési díj és kamatai, valamint 1.000.000 forint sérelemdíj megfizetését kérte. Álláspontja szerint a követelés elévülése
  16. június hónaptól számítandó. A ki nem vett szabadságnapokra a helyettesítési díj szintén megilleti. Amennyiben a szabadságot igénybe vette volna, úgy a helyettesítési díjra is jogosultságot szerez. A sérelemdíj vonatkozásában védett tulajdonságaként az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló
  17. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.)
  18. § j) és t) pontjait jelölte meg. Hivatkozott arra, hogy az azonos helyzetben lévő kolléganőihez képest az eltérő osztályon való munkavégzés, valamint politikai nézetei miatt került hátrányosan megkülönböztetésre. Állításainak alátámasztására tanúk meghallgatását indítványozta. Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.436/2024/
  19. 3 [5] Az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte, annak jogalapját vitatva. Nézete szerint a felperes három évet meghaladó igénye a Kttv.
  20. §
(1)bekezdése alapján elévült. Ugyancsak elévült a sérelemdíj iránti követelése is, figyelemmel arra, hogy a hátrányos megkülönböztetés a felperes állítása szerint 2015. december 1. napjától folyamatosan fennállt. Ez a dátum tekinthető a sérelemdíj szempontjából az esedékesség kezdő időpontjának, melyre tekintettel az igényérvényesítési idő eltelt. A felperest hátrányosan nem különböztette meg, pusztán adminisztrációs hibát vétett, melyet elismert, és az elmaradt illetményt a felperesnek az elévülési időn belüli időre megfizette. Az Ebktv. 8. §
  1. t)pontjával kapcsolatban a felperes csoportképzése sem megfelelő, mivel összehasonlító csoportként kizárólag az azonos osztályon dolgozó kollégákat lehet számításba venni. A 8. §
  2. j)pontja szerinti politikai nézetre való hivatkozás nem helytálló, mivel e körben a felperes nem a saját, hanem a férje politikai nézeteit jelölte meg, továbbá a hivatkozott három másik kolléganő politikai nézetei valószínűsítés szintjén sem ismertek. A ki nem vett szabadság megváltásra került, annak időtartamára helyettesítési díj nem jár. A jogviszony fennállása alatt a felperes a helyettesítési díjat megkapta, így a ki nem vett szabadság megváltása idejére történő helyettesítési díj fizetésével kétszeresen részesülne a juttatásban. Az elsőfokú bíróság ítélete [6] Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította; és a felperest 685.000 forint alperesnek járó perköltség megfizetésére kötelezte. Döntését a Kttv. 13. §
(1)bekezdésére, 52. §
(2)bekezdésére, 192. §
(1),
(3a)és
(4)-
(6)bekezdéseire, az Ebktv. 8. §
  1. j)és
  2. t)pontjaira, 19. §
(1)-
(2)bekezdéseire, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló
  1. évi V. törvény 2:
  2. § c) pontjára és 2:
  3. §
(1)bekezdésére alapította. A kivett szabadság idejére járó illetménykülönbözettel kapcsolatos kereseti kérelem vonatkozásában megállapította, hogy az a Kttv. 192. §
(1)bekezdésére és a 2023. március 18. napján előterjesztett kereseti kérelemre tekintettel elévült. A ki nem vett és megváltásra került szabadság esetén a felperest helyettesítési díj nem illeti meg, mivel ezen időszakban ténylegesen nem volt szabadságon, részére ezen időre az alperes a helyettesítési díjat megfizette. Amennyiben a ki nem fizetett szabadság után is ki kellene fizetni a helyettesítési díjat, úgy a felperes kétszeresen részesülne ugyanabban a juttatásban. Mivel a szabadság időtartamára járó helyettesítési díjra való igény a rendelkezésre álló iratokból eldönthető volt, a felperes e körben indítványozott tanúmeghallgatás iránti kérelmét mellőzte. A sérelemdíj vonatkozásában megállapította, hogy az – figyelemmel annak a jogviszony egésze alatt fennálló jellegére – nem évült el. Az Ebktv. 8. §
  1. j)pontjára, valamint az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület 2088//2010. (IV. 9.) TT. számú állásfoglalására hivatkozással rámutatott, hogy az „egyéb helyzetet, tulajdonságot, jellemzőt” kiterjesztően értelmezni nem lehet, az csak az emberi személyiség konkrét lényegi vonásaira, tulajdonságaira figyelemmel értékelhető. Ilyen konkrét, az emberi személyiséghez, lényegi vonásaihoz, tulajdonságaihoz köthető védett tulajdonságot a felperes a perben – az általa meghatározott összehasonlító csoportban szereplő kollégákhoz képest – nem jelölt meg. Az Ebktv. 8. §
  2. j)pontja tekintetében pedig nem tett eleget a 19. §
(1)bekezdésében meghatározott valószínűsítési kötelezettségének. A saját politikai nézetei tekintetében úgy nyilatkozott, hogy „baloldali nézeteket vall”, míg az összehasonlítandó három kolléganő nem ilyen nézeteket vallanak. Ezen szubjektív vélemény nem éri el a valószínűsítés szintjét, és semmilyen módon nem került alátámasztása. A felperes férjének politikai nézeteire való Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.436/2024/
  1. 4 hivatkozás nem bírt relevanciával. A felperes e körben tett tanúbizonyítási indítványát – annak alkalmatlanságára tekintettel – szintén mellőzte. A perköltséget a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/
  2. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet)
  3. §
(2)bekezdés a) pontja alapján egyrészt a pertárgyérték (109.977+585.100+1.000.000=1.695.077 forint) 5%-ában, ami 85.000 forintot tett ki, másrészt az IM rendelet 2. §
(1)bekezdés a) pontja alapján 600.000 forint összegű sikerdíj figyelembevételével állapította meg. A fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem [7] A felperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását, továbbá az elsőfokú bíróság által megállapított perköltség mérséklését kérte. Jogszabálysértésként a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 263. §
(1)bekezdését 278. §
(1)-
(2)bekezdéseit, a közigazgatási perrendtartásról szóló
  1. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.)
  2. §
(1)bekezdés h) pontját, az ügyvédi tevékenységről szóló
  1. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Üttv.)
  2. §
(3)bekezdését jelölte meg. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállás tisztázási kötelezettségének nem tett eleget, a bizonyítási indítványait indokolatlanul mellőzte, így a politikai nézetei körében, illetve az alperes jogszabálysértő eljárásával kapcsolatban a tudomásszerzés időpontját illetően a tényállás nem került felderítésre. A megjelölt öt tanú közül a jegyző a tudomásszerzés időpontjáról, a további tanúk pedig az ő és a saját politikai nézeteikről tudtak volna vallomást tenni. A hátrányos megkülönböztetés ténykérdés, mivel éveken át kevesebb pénzt vitt haza, mint a kolléganői. Az Ebktv. 19. §
(1)bekezdése szerinti valószínűsítési kötelezettségének eleget tett. E körben mind a saját, mind a családja politikai nézetét előadta, a férje politikai nyilatkozatát közokirattal igazolta. Az Ebktv. 19. §
(2)bekezdése értelmében amennyiben a jogsérelmet és a hátrányt valószínűsítette, úgy az ellenérdekű félnek kellett volna bizonyítania, hogy a jogsérelmet szenvedett fél által valószínűsített körülmények nem álltak fenn vagy az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta. Az elsőfokú bíróság iratellenesen állította, hogy a sérelemdíj iránti igényének jogszabályi alapját nem jelölte meg, mivel a pontosított kereseti kérelmében a Kttv. 13. §
(1)bekezdését felhívta. Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú ítélet meghozatalában olyan bíró vett részt, akitől az ügy tárgyilagos megítélése egyéb okból nem volt elvárható. Hivatkozott végezetül arra, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított perköltség az Üttv. 30. §
(3)bekezdésébe ütközik. [8] Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. A felperes az anyagi pervezetés körében eszközölt felhívás ellenére sem tudta megjelölni, hogy melyek azok a bizonyítandó tények, amelyekre a tanúk meghallgatását indítványozza. Ennek következtében az elsőfokú bíróság a Pp. 276. §
(4)bekezdés a) pontjára és
  1. §-ára hivatkozással a tanúmeghallgatásra vonatkozó bizonyítási indítványt jogszerűen mellőzte. A felperes saját nyilatkozatával nem bizonyíthatta politikai nézeteit, mivel a felek tényelőadása nem bizonyíték. Amennyiben a fél bizonyítási indítványai kizárólag mellőzésre alkalmasak, úgy a bizonyítás felvételére sem kerülhet sor, az fogalmilag kizárt. A felperes kizárás iránti kérelméről az elsőfokú bíróság a 104.Kpk.750.145/2024/
  2. számú végzésben jogerősen döntött, az a másodfokú eljárásban nem értékelhető. A megállapított perköltség helytállósága vonatkozásában hivatkozott a Kúria Kf.45.207/2021/
  3. számú döntésére. A csatolt megbízási Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.436/2024/
  4. 5 szerződés a sikerdíjat tartalmazza, arra jogszerűen tartott igényt; valamennyi tárgyaláson részt vett és 4 írásbeli beadványt szerkesztett. A Fővárosi Ítélőtábla döntése és annak jogi indokai [9] A fellebbezés kisebb részben alapos. [10] A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét Kp.
  5. §
(1)bekezdése szerint a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem keretei között bírálta felül. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az ügy érdemét érintő valamennyi kereseti kérelmet illetően helytálló döntést hozott, a döntése indokait kifejtette, amelyekkel a másodfokú bíróság – az alábbi pontosításokkal – egyetértett. Ugyanakkor az elsőfokú eljárásban megállapított perköltség vonatkozásában a fellebbezést alaposnak találta, e körben az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta. A fellebbezésben előadottakra tekintettel az alábbiakat emeli ki. [11] A másodfokú bíróság mindenekelőtt rögzíti, hogy a fellebbezésben a Kp. 10. §
(1)bekezdés h) pontjára alapítottan – az elsőfokú tanácselnök személyére vonatkozóan – előterjesztett kizárás iránti kérelemre a felülbírálat nem terjedt ki, mivel azt a Kp. 10. §
(5)bekezdése alapján alkalmazandó Pp.
  1. §-ában meghatározottak szerint az elsőfokú bíróságnak kell elbírálni, melynek a 104.Kpk.750.145/2024/
  2. számú végzésével eleget tett, azt elutasította. E végzéssel szembeni jogorvoslatra a Pp.
  3. §
(4)bekezdése irányadó, melynek feltételeit a fellebbezés nem teljesíti, mivel a felperes a kizárás iránti kérelmét először a perorvoslati kérelmében adta elő, így e körben a másodfokú bíróságnak nem volt vizsgálati kötelezettsége. [12] A felperes keresetében három, egymástól jól elkülöníthető kereseti kérelmet terjesztett elő. Egyrészről kérte a kivett szabadság időtartamára járó elmaradt helyettesítési díja megfizetését, másodsorban a jogviszony megszüntetésekor megváltott 100 nap szabadság tekintetében a helyettesítési díj „megváltását”, harmadrészt pedig az Ebktv. 8. §
  1. j)és
  2. t)pontjaiban meghatározott védendő tulajdonságai alperes általi megsértése miatt sérelemdíj megállapítását. [13] A 2018. június 1. és 2019. február 17. közötti időszakban igénybe vett szabadságok időtartamára a helyettesítési díjra való jogosultságot az elsőfokú bíróság azért nem tartotta megalapozottnak, mert annak bíróság előtti követelhetősége – figyelemmel a kereset benyújtásának az időpontjára – a Kttv. 192. §
(1)bekezdése alapján elévült. Az elsőfokú bíróság az elévülés tárgyában érdemben helyes döntést hozott, azonban az ítélőtábla annak indokaival nem értett egyet. A Kttv. 192. §
(1)bekezdése szerint a kormányzati szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos igény három év alatt évül el. Az igény elévülése az esedékessé válástól kezdődik, azaz annak kezdő időpontja a helyettesítési díjra való jogosultság Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.436/2024/5. 6 időpontjához igazodik. Azaz azon igények, amelyek megnyílta három évet meghaladó időpontra tehető, bírói úton már nem érvényesíthetők [Kttv. 192. §
(5)bekezdés]. A Kttv. 192. §
(7)bekezdése értelmében az igény érvényesítésére irányuló írásbeli felszólítás, az igénynek a bíróság előtti érvényesítése, a külön törvény szerinti közvetítő vagy békéltető igénybevételének kezdeményezése, az igény megegyezéssel történő módosítása, az egyezségkötés, valamint a kötelezett elismerése az elévülést megszakítja. A felperes a követelése érvényesítésére irányuló írásbeli felszólítást az alperessel
  1. február
  2. napján közölte, azaz e cselekménye az ezen időpontot megelőző 3 éven belül járó helyettesítési díjak elévülését megszakította. A keresetlevél benyújtásának is lehet elévülést megszakító jogkövetkezménye – amint azt az elsőfokú bíróság megállapította –, azonban az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe, hogy azt megelőzően a felperes már ilyen, az elévülést megszakító jogcselekménnyel élt. Ugyanakkor e tévedésnek az ügy érdeme szempontjából nem volt relevanciája, mivel 2019 február
  3. napjáig visszamenőleg az alperes a helyettesítési díj összegét a felperesnek megfizette, a kereset a
  4. június
  5. és
  6. február
  7. napjai közötti időszakra járó helyettesítési díjra megfizetésére irányult, mely a fentiek alapján elévült. [14] Az elévülés szempontjából nem volt jelentősége annak, hogy a felperes a számfejtési különbözetről mikor szerzett tudomást, azt első ízben szóban mikor jelezte a munkáltató felé, mivel a tudomásszerzésnek és a szóbeli közlésnek nincs elévülést megszakító joghatása. Ezen okból kifolyólag az elsőfokú bíróság jogszerűen mellőzte a felperes tanúbizonyítási indítványát is, mivel egy elévült követelés jogalapjának igazolására bizonyítás lefolytatása szükségtelen. [15] Az elsőfokú bíróság helytállóan döntött a ki nem vett és a jogviszony megszüntetésekor megváltott szabadság helyettesítési díjra való jogosultságának elutasításával kapcsolatban, melynek indokaival a másodfokú bíróság – annak megismétlése nélkül – az alábbi kiegészítéssel egyetért. A Kttv.
  8. §
(2)bekezdése szerint, ha a kormánytisztviselő a munkáltató intézkedése alapján munkakörébe nem tartozó munkát végez, s az eredeti munkakörét is ellátja, illetményén felül külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti. Ebből következően a helyettesítési díj nem képezi a kormánytisztviselő kinevezése szerinti munkaköre alapján megállapított illetményét, hanem az a kinevezés szerinti beosztáshoz tartozó munkakört meghaladó többletmunka ellentételezése. A helyettesítési díj szorosan kapcsolódik a munkavégzéshez, azaz csak azokban a hónapokban illeti meg a kormánytisztviselőt, amikor ténylegesen többletmunkát végez. A helyettesítési díj munkavégzéshez kötött jellegét erősíti a Kttv. 52. §
(3)bekezdése, amely kimondja, hogy a helyettesítési díj a helyettesítés első napjától jár. Amennyiben a kormánytisztviselő helyettesítési feladatot már nem lát el, helyettesítési díjra sem jogosult. A felperes kormányzati jogviszonyának megszüntetésével a helyettesítési feladatai is lezárultak, ezáltal ilyen jogcímen a követelésének a jogalapja sem áll fenn. Helytállóan rögzítette az elsőfokú bíróság, hogy a megváltott szabadság időtartartamára fizetett helyettesítési díjjal a felperes kétszeresen részesülne ugyanabban a juttatásban, melynek semmilyen jogszabályi alapja nincs. [16] A sérelemdíj tekintetében a felperes védendő tulajdonságként az Ebktv. 8. § j) és t) pontjait jelölte meg. Helytállóan mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy az Ebktv. 19. §
(1)Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.436/2024/
  1. 7 bekezdése értelmében a diszkrimináció miatt indított eljárásokban a sérelmet szenvedett fél hátrányos helyzetére figyelemmel az Ebktv. a Pp. bizonyításra vonatkozó általános szabályaihoz képest speciális rendelkezéseket tartalmaz. Ennek megfelelően az Ebktv.
  2. §
(1)bekezdése értelmében az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt indított eljárásokban a jogsérelmet szenvedett félnek kell valószínűsítenie, hogy hátrány érte, vagy – közérdekű igényérvényesítés esetén – ennek közvetlen veszélye fenyeget, és a jogsértéskor rendelkezett a
  1. §-ban meghatározott valamely tulajdonsággal. Emellett legalább állítania kell, hogy milyen módon van összefüggés a hivatkozott hátrány és a
  2. §-ban meghatározott valamely tulajdonság között. Ugyanezen jogszabályi rendelkezés
(2)bekezdése szerint pedig az
(1)bekezdésben foglaltak valószínűsítése esetén a másik felet terheli annak bizonyítása, hogy a jogsérelmet szenvedett fél vagy a közérdekű igényérvényesítésre jogosult által valószínűsített körülmények nem álltak fenn vagy az egyenlő bánásmód követelményeit megtartotta, illetve az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani [az egyenlő bánásmód követelményének megsértésével kapcsolatos munkaügyi perek egyes kérdéseiről szóló 4/
  1. (XI. 28.) KMK vélemény (a továbbiakban: KMK vélemény)
  2. pont, Mfv.II.10.134/2019/5., Mfv.II.10.276/2014/5.]. [17] Ennek megfelelően a perbeli esetben a felperesnek kellett valószínűsítenie, hogy az alperesnél hátrányt szenvedett és rendelkezett az Ebktv.
  3. §-ában meghatározott valamely tulajdonsággal, neki kellett megjelölnie az összehasonlítható helyzetben lévő csoportot, illetve legalább állítást tennie arra, hogy milyen összefüggés van a hivatkozott hátrány és védett tulajdonsága között. A hátrányt mindkét védett tulajdonság tekintetében abban jelölte meg, hogy a vele azonos helyzetben lévő kollégáihoz képest azon időszakokban, amikor szabadságon volt, kevesebb jövedelemben részesült, mert a szabadság időtartamára a helyettesítési díj nem került számfejtésre. Védett tulajdonságként egyrészt a politikai nézeteire, másrészt egyéb helyzetére, tulajdonságára (eltérő osztályon történő munkavégzés) hivatkozott. [18] A hátrány tekintetében a másodfokú bíróság rögzíti, hogy az a körülmény, hogy a felperes egyes hónapokban (amikor szabadságot vett igénybe) kevesebb jövedelemben részesült, az Ebktv. alkalmazásában önmagában hátránynak nem tekinthető, ha egyébként ahhoz olyan egyéb, a munkakörülményekhez, munkavégzéshez kapcsolódó, a munkáltató tudatos és aktív vagy passzív közreműködéséhez köthető cselekmény nem kötődik, melyben a hátrány okozásának szándéka tetten érhető, vagy azzal ok-okozati összefüggésben van. Jelen ügyben az alperes a helyettesítési díjban részesülő munkavállalók között különbséget nem tett. Ugyanazon feltételekkel és ugyanolyan összegben állapította meg a helyettesítési díjat valamennyi érintett munkavállaló vonatkozásában, mely a felperes részére minden alkalommal folyósításra is került, valamint a téves számfejtésről való tudomásszerzést követően az alperes intézkedett az illetménykülönbözet elévülési időn belüli kifizetése iránt. Arra vonatkozóan adat, hogy az alperes azzal szándékozott a felperesnek hátrányt okozni, hogy kizárólag a szabadsága időtartamára nem számfejtett helyettesítési díjat, a perben nem merült fel. A másodfokú bíróság e körben kiemeli azt is, hogy a téves számfejtéséről maga a felperes sem tudott, azaz a munkaviszony fennállása alatt a munkakörülményekben, munkateherben, munkáltatói elvárásokban stb. hátrányos megkülönböztetést maga sem észlelt, munkavégzését az alperes semmilyen módon nem hátráltatta vagy lehetetlenítette el. A Kúria Kfv.37.036/2022/
  4. számú precedensképes döntésében rámutatott, hogy ha a kérelem és az ahhoz csatolt bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a diszkriminációs tányállás Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.436/2024/
  5. 8 egyik tényállási eleme hiányzik, akkor az Ebktv.
  6. §
(2)bekezdésben foglaltak szerinti bizonyítás lefolytatására nincs szükség. A hátrány okozását – mint a diszkriminációs tényállás egyik elemét - a felperes a perben nem tudta bizonyítani, ebből következően az elsőfokú bíróság nem sértett jogszabályt, amikor e körben a további bizonyítást – így a tanúk meghallgatását – mellőzte. [19] Alaptalanul kifogásolta a felperes az elsőfokú ítélet Ebkt. 8. § j) és t) pontjaira vonatkozó megállapításait, ugyanis e jogszabályhelyek szerinti politikai, illetve egyéb helyzetéhez köthető védendő tulajdonságát nem tudta a 19. §
(1)bekezdése szerint valószínűsíteni. A Kúria számos ítéletében kifejtette, és a KMK vélemény 3. pontjában is rögzítette, hogy az Ebktv. 8. §
  1. t)pontja szerinti „egyéb helyzet”, mint védett tulajdonság kereteit fontos minél pontosabban meghatározni, mivel annak tág értelmezése a diszkriminációs eljárás során alkalmazandó speciális bizonyítási szabályok indokolatlan kiterjesztésével járna. Az kizárólag az egyén által nem vagy nagy nehézségek által befolyásolható, a személyiség lényegi vonását adó jellemzők alapján egy adott csoporthoz tartozás miatt alkalmazott hátrány kiküszöbölését szolgálja. Az Alkotmánybíróság is több döntésében [42/2012. (XII. 20.) AB határozat, 3206/2014. (VII. 21.) AB határozat] vizsgálta a védett tulajdonságok jellegét. Mindezek alapján megállapítható, hogy az egyéb helyzetnek két fő fogalmi kritériuma van: az tartozzon az egyén személyisége lényegi vonásához, és az egyént egy sérülékeny társadalmi csoporthoz kapcsolja. [20] Helytállóan rögzítette az elsőfokú bíróság, hogy az eltérő osztályon való dolgozás mint védendő tulajdonság nem tartozik a felperes személyisége lényegi vonásához, ez a körülmény nem a személyiségéből fakad, őt ezáltal sérülékeny csoporthoz kapcsolni nem lehet. Ezáltal a felperes nem minősült sérülékeny társadalmi csoporthoz tartozónak, ezért az eltérő osztályon való munkavégzés nem is minősülhetett az Ebktv. 8. §
  2. t)pontja szerinti egyéb helyzetnek. [21] A politikai nézet tekintetében a felperes pontosan nem jelölte meg, hogy ténylegesen milyen politikai nézeteket vall, csupán általánosságban hivatkozott arra, hogy „baloldaliakat”. Ez az általános megfogalmazás önmagában is alkalmatlan arra, hogy azt a bíróság az Ebktv. 8. §
  3. j)pontja szerinti védendő tulajdonságok körében értékelni tudja. Ugyanis az Ebktv. alapján védendő politikai nézetnek az absztrakció szintjén legalább olyan mértékben konkrétnak kell lennie, hogy abból a pártszimpátiára, vagy valamely párt, illetve egyéb mozgalom/társadalmi csoport által képviselt egyértelmű politikai nézetre következtetni lehessen, a kormánytisztviselőt ezen politikai nézethez kétséget kizáróan hozzá lehessen kötni. A felperes ezzel szemben nem jelölt meg semmilyen olyan körülményt, eseményt, melyből a politikai véleménye az alperes által egyáltalán megállapítható vagy minősíthető lett volna. A „baloldali nézeteket vallás” mint általános meghatározás politikai vagy más véleményként nem beazonosítható kategória, minthogy a felperes által hivatkozott „jobboldali nézeteket vallás” sem. A felperes tehát nem tudta megjelölni az Ebktv. 8. §
  4. j)pontja szerinti védendő tulajdonságát, emellett annak valószínűsítésével is adós maradt. Helytállóan mutatott rá az elsőfokú bíróság arra is, hogy a felperes férjének politikai nézeteire való hivatkozás, és korábbi peres eljárása a jelen ügy szempontjából irrelevánsnak minősül. Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.436/2024/5. 9 [22] Mivel a felperes az Ebktv. 19. §
(1)bekezdésének megfelelően sem a hátrány meglétét, sem a védendő tulajdonságát nem tudta valószínűsíteni, az erre irányuló bizonyítási indítványát, mint szükségtelent, az elsőfokú bíróság jogszerűen mellőzte. [23] Ugyanakkor helytállóan hivatkozott a felperes arra, hogy az elsőfokú bíróság a perköltség összegét a sikerdíj tekintetében az Üttv. 30. §
(3)bekezdésébe ütköző módon állapította meg. Az alperes és a jogi képviselő között létrejött ügyvédi megbízási szerződés szerint a jogi képviseletet ellátó ügyvédi iroda az IM rendelet 3. §
(2)bekezdése szerinti munkadíjra jogosult, valamint a sérelemdíj körében történő pernyertesség esetére 600.000 forint sikerdíjat kötöttek ki. A megállapodás alapján az ügyvédi munkadíj az IM rendelet szerinti pertárgyértékhez viszonyított munkadíjból, valamint egy tételesen meghatározott sikerdíjból állt. Ugyanakkor az Üttv. 30. §
(3)bekezdése szerint bíróság előtt nem érvényesíthető az ügyvédi tevékenység eredményességéhez kötött ügyvédi munkadíj, amennyiben annak összege a teljes ügyvédi munkadíj kétharmadát meghaladja. E bekezdés alkalmazásában a teljes ügyvédi munkadíjba nem számít bele
  1. a)a megbízó által az ügyvédi munkadíj részeként megfizetendő, az ügy ellátásával felmerülő költség, valamint
  2. b)az ügyvédi megbízási díjnak az a része, amelyről az ügyvéd ellenérték nélkül lemondott. Azaz a perköltség részeként – amennyiben ügyvédi munkadíj is megállapításra kerül – a sikerdíj legfeljebb ezen összeg kétharmadáig terjedhet, és ilyen összeg erejéig érvényesíthető jogszerűen a peres eljárásban. Mivel az Ütv. 30. §
(3)bekezdése eltérést nem engedő, kógens rendelkezésnek minősül, a bíróság e körben mérlegelési jogkörrel nem rendelkezik. [24] Az elsőfokú bíróság pontosan állapította meg a pertárgy értékét (1.695.077 forint), és ezen összegből kiindulva az IM rendelet 3. §
(2)bekezdés a) pontja alapján helytállóan számította ki a munkadíj összegét (kerekítve 85.000 forint) is. Azonban a sikerdíj megállapításánál figyelmen kívül hagyta az Üttv. 30. §
(3)bekezdésének kógens rendelkezését, mely alapján annak mértéke legfeljebb a munkadíj kétharmadáig terjedhet. Ennek megfelelően a másodfokú bíróság a perköltség részeként megállapítani kért sikerdíj összegét az ügyvédi munkadíj összegének kétharmad részére (56.100 forint) mérsékelte. Ennek megfelelően a bíróság az elsőfokú perköltség összegét (munkadíj és sikerdíj) a rendelkező részben foglaltak szerint állapította meg. [25] Az elsőfokú bíróság és az alperes által is hivatkozott Kf.45.207/2021/
  1. számú kúriai döntés a sikerdíj összegének megállapítása kapcsán nem volt irányadó tekintettel arra, hogy az eltérő elvi tartalommal bírt. A hivatkozott döntés nem a sikerdíj összege, hanem annak érvényesíthetősége kapcsán rögzíti, hogy amennyiben a fél és az ügyvéd között létrejött megbízási szerződés azt tartalmazza és annak feltételei teljesülnek, úgy a fél azt az ügyvédi költség részeként követelheti. Jelen ügyben azonban nem volt vitatott, hogy az alperesi jogi képviselő jogosult a sikerdíj érvényesítésére, csupán annak mértéke került jogszabályellenesen megállapításra. Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.436/2024/
  2. 10 [26] Mindezek alapján a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a felperest terhelő elsőfokú perköltség tekintetében a Kp.
  3. §
(2)bekezdése alapján részben megváltoztatta, ezt meghaladóan az elsőfokú ítéletet a 109. §
(1)bekezdése alapján helybenhagyta. [27] Az ügy érdemében pervesztes felperes a Kp. 99. §
(3)bekezdése által felhívott
  1. §-a alapján alkalmazandó Pp.
  2. §
(1)-
(2)bekezdéseire és 82. §
(3)bekezdésére, valamint az IM rendelet 3. §
(2)bekezdés a) pontjára és
(5)bekezdésére figyelemmel, a Pp. 83. §
(1)bekezdése alapján köteles a fellebbezéssel érintett, pertárgyértékhez igazodó és a jogi képviselő által kifejtett érdemi munkával arányosan számított, a pernyertes alperest megillető másodfokú perköltség megfizetésére. [28] Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 39. §
(1)bekezdésében és 46. §
(1)bekezdésében meghatározott mértékű fellebbezési illeték (135.606 forint) a felperes Pp. 525. §
(1)bekezdése és 95. §
(1)bekezdése szerinti munkavállalói költségkedvezménye folytán a Kp. 99. §
(3)bekezdése alapján a 35. §
(1)bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 102. §
(1)és
(6)bekezdései értelmében az állam terhén marad. [29] Az ítélőtábla a fellebbezést a Kp. 99. §
(3)bekezdése alapján alkalmazandó Kp.
  1. §-a alapján tárgyaláson kívül bírálta el. [30] Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Kp.
  2. §
(1)bekezdésében foglalt rendelkezés zárja ki. Záró rész Budapest,
  1. január
  2. dr. Kecskés Zsófia s.k. dr. Szeles Balázs György s.k. dr. Kincsesné dr. Szalai Kornélia s.k. a tanács elnöke előadó bíró bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.