Bhar.128/2024/10 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés a) pontjába ütköző és a

(2)bekezdés szerint minősülő csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, ezért 2 év börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. A szabadságvesztés végrehajtása esetére megállapította, hogy az I.r. vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. [2] A kerületi bíróság az I.r. vádlottat – az elsőfokú ítélet 1. tényállási pontja alapján – az ellene a Btk. 310. §

(1)bekezdés a) pontjába ütköző és a

(2)bekezdés szerint minősülő csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vád alól a Be. 566. §

(1)bekezdés c) pontjára hivatkozással bizonyítottság hiányában felmentette. [3] Az elsőfokú bíróság Terhelt2 II.r. vádlottat – az elsőfokú ítélet 2. tényállási pontja alapján – az ellene a Btk. 310. §

(1)bekezdés a) pontjába ütköző és a

(2)bekezdés szerint minősülő csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vád alól a Be. 566. §

(1)bekezdés c) pontjára hivatkozással ugyancsak bizonyítottság hiányában felmentette. [4] Rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelekről, kötelezte az I.r. vádlottat, hogy a felmerült 159.469,- forint bűnügyi költségből 88.349,- forintot fizessen meg az államnak, továbbá megállapította, hogy a fennmaradt 71.120,- forintot az állam viseli. [5] Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a kihirdetését követően az ügyész az ítélet részbeni megalapozatlansága – a megállapított tényállás ellentétes a bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalmával és az elsőfokú bíróság a megállapított tényekből további tényre helytelenül következtetett – miatt mindkét vádlott terhére fellebbezést jelentett be. Az I.r. vádlott esetében bűnösségének 2 rendbeli, a Btk. 310. §

(1)bekezdés a) pontjába ütköző és a

(2)bekezdés I. fordulata szerint minősülő csoportosan – a

1. tényállási pont vonatkozásában társtettesként – elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében való megállapítása és a szabadságvesztés büntetés felfüggesztése próbaidejének megemelése végett. A II.r. vádlott tekintetében bűnösségének a Btk.
2. §

(1)bekezdés a) pontjába ütköző és a

(2)bekezdés I. fordulata szerint minősülő csoportosan és társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében történő megállapítása és végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett, börtön fokozatú szabadságvesztés büntetés kiszabása érdekében. Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/

1. 3 [6] Az elsőfokú ügydöntő határozattal szembeni fellebbezés bejelentésére az I.r. vádlott és védője, valamint a II.r. vádlott és védője három munkanapot tartottak fenn, majd e határidőn belül az I.r. vádlott védője védence javára, a
2. tényállási pont vonatkozásában felmentés céljából, a II.r. vádlott védője szintén védence javára, bűncselekmény hiányos felmentés érdekében jelentett be fellebbezést. [7] A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság a
3. február
4. napján megtartott nyilvános ülésen meghozott 32.Bf.10.541/2023/
5. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. [8] Terhelt1 I.r. vádlott cselekményét a Btk.
6. §

(1)bekezdés a) pontjába ütköző és a

(2)bekezdés I. fordulata szerint minősülő folytatólagosan, csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének minősítette és a felmentésre vonatkozó rendelkezést mellőzte. [9] Terhelt2 II.r. vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 310. §

(1)bekezdés a) pontjába ütköző és a

(2)bekezdés I. fordulata szerint minősülő csoportosan, bűnsegédként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, ezért 1 év börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetén a II.r. vádlott legkorábban a büntetés kétharmad része kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A törvényszék a II.r. vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. [10] A másodfokú bíróság feltüntette a vádlottak személyazonosító igazolványának számát, a II.r. vádlott állampolgárságát és egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. [11] A törvényszék ítéletével szemben a kihirdetését követően az ügyész, valamint az I.r. vádlott és védője a fellebbezés bejelentésére három munkanapot tartottak fenn, a II.r. vádlott a védője által meghatározott irányra utalva fellebbezést jelentett be, védője a tényállás téves megállapítása, téves jogi következtetés, továbbá a büntetés enyhítése végett élt fellebbezéssel. [12] A törvényes határidőn belül az ügyész mindkét vádlott terhére, az I.r. vádlott vonatkozásában téves jogi minősítés miatt, magatartásának a folytatólagosság egysége helyett 2 rendbeli bűncselekményként minősítése végett, valamint súlyosításért, a vele szemben kiszabott szabadságvesztés felfüggesztése próbaidejének felemelése érdekében. A II.r. vádlott esetében téves jogi minősítés miatt, a bűnsegédi helyett társtettesi elkövetői alakzat megállapítása végett, továbbá súlyosításért, a vele szemben kiszabott szabadságvesztés felfüggesztése próbaidejének felemelése és az előzetes mentesítés mellőzése végett. Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/

1. 4 [13] Törvényes határidőn belül az I.r. vádlott védője is fellebbezéssel élt védence javára, elsődlegesen az
2. tényállási pontot érintően felmentés céljából, a
3. tényállási pont esetében téves jogi minősítés miatt, míg másodlagosan a büntetés enyhítése és előzetes mentesítés végett. [14] A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.198/2024/
4. számú átiratában az ügyészi fellebbezést mindkét vádlott vonatkozásában fenntartotta, míg a védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposnak. Az előzményi adatok rögzítését követően kifejtette, hogy a másodfokú bíróság a perrendi szabályokat megtartotta, az elsőfokú ítéletet és az azt megelőző eljárást mindkét vádlott esetében teljeskörűen felülbírálta, melynek keretében a kerületi bíróság ítéletének részleges megalapozatlanságát az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma alapján történt kiegészítésekkel orvosolta. Álláspontja szerint a törvényszék a felülbírálatra alkalmassá tett tényállás alapján és az általa alkalmazott minősítés következtében törvényesen döntött az I.r. vádlott részfelmentéséről rendelkező elsőfokú ítéleti rendelkezés mellőzéséről. Megítélése szerint azonban anyagi jogszabályt sértett, amikor az I.r. vádlott vád tárgyává tett hivatalos személy elleni bűncselekményét nem halmazatként, hanem folytatólagosan elkövetettként értékelte. Érvelése szerint Terhelt1 I.r. vádlott a két tényállási pontban rögzített, azonos helyszínen, de térben és időben elkülönülten, két alkalommal kifejtett erőszakos magatartása homogén anyagi halmazatként, 2 rendbeli bűncselekményt valósított meg. [15] A fellebbviteli főügyészség meglátása szerint a másodfokú bíróság okszerű következtetést vont Terhelt2 II.r. vádlott elkövetéskori tudattartalmára és azon keresztül bűnösségére, azonban e vádlott esetében is anyagi jogszabályt sértett, amikor a bűncselekményt bűnsegédként elkövetettnek minősítette. Felhívta a figyelmet, hogy a másodfokú ítélet [244] bekezdése szerint a II.r. vádlott nem tanúsított olyan magatartást, amelyből a rendőrökkel szembeni erőszakra lehetne következtetni, azonban ezzel szembeállítható a másodfokú ügydöntő határozat [230] bekezdésében kifejtett bírói indokolás, ahol a törvényszék az I.r. vádlott cselekvőségének tényállásszerűsége kapcsán arra az álláspontra helyezkedett, hogy a rendőrsorfal felé dobálása erőszakos, támadó magatartás volt és a terhére rótt bűncselekményt társtettesként elkövette. Kiemelte, hogy a másodfokú bíróság az ítélete [248] bekezdésében megállapította, hogy a II.r. vádlott az általa működésbe hozott pirotechnikai eszközt a rendőrök közé dobta, azonban ez a maga választotta aktív és erőszakos magatartás túlmutat a bűnsegédi elkövetői alakzaton, mert a helyszínre vezényelt rendőrök intézkedését akadályozta, ezen felül azonosságot mutat az I.r. vádlott társtettesként elbírált jogsértő magatartásával. [16] Meglátása szerint mindezekre tekintettel az ítélőtáblának a II.r. vádlott esetében is a társtettesi elkövetést kell megállapítani. A fellebbviteli főügyészség rámutatott, hogy a II.r. vádlott inkriminált magatartása maradéktalanul kimerítette a bűncselekmény Btk.
5. §

(1)bekezdésében megfogalmazott törvényi kritériumokat, ezért e vádlott és védőjének bűncselekmény hiányában való felmentésre irányuló fellebbezése a harmadfokú eljárásban nem vezethet eredményre. Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/

1. 5 [17] Véleménye szerint a másodfokú bíróság a II.r. vádlott vonatkozásában a büntetéskiszabás körében helytállóan vette számba a javára és terhére jelentkező bűnösségi körülményeket, majd a büntetlen előéletű vádlott esetében a szabadságvesztés büntetés tartamának meghatározásakor helyesen alkalmazta az enyhítő szakaszt. A vádhatóság a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának próbaidőre felfüggesztésével is egyetértett, azonban annak tartamát indokolatlanul rövidnek találta, ezért a büntetési célok elérése érdekében indítványozta megemelését. Meggyőződése szerint az I.r. vádlottal egyezően a II.r. vádlott sem részesíthető előzetes mentesítésben a bűncselekmény erőszakos jellege miatt, ezért annak mellőzése szükséges. A halmazati büntetésre és a belső arányosságra tekintettel az I.r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés esetében is indokoltnak tartotta a próbaidő tartamának megemelését. [18] Az eddig kifejtetteket összefoglalva a fellebbviteli főügyészség indítványozta, hogy az ítélőtábla akként változtassa meg a törvényszék ítéletét, hogy Terhelt1 I.r. vádlott terhére megállapított bűncselekményeket 2 rendbeli, a Btk.
2. §

(1)bekezdés a) pontjába ütköző és a

(2)bekezdés I. fordulata szerint minősülő csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének minősítse és a vele szemben halmazati büntetésül kiszabott szabadságvesztés végrehajtása felfüggesztésének próbaidejét emelje meg. Terhelt2 II.r. vádlott cselekményét a Btk. 310. §

(1)bekezdés a) pontjába ütköző és a

(2)bekezdés I. fordulata szerint minősülő csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének minősítse és vele szemben a Btk. 102. §

(1)bekezdés alkalmazásának – bírósági mentesítés – mellőzésével a kiszabott szabadságvesztés végrehajtása felfüggesztésének próbaidejét ugyancsak emelje meg. [19] Az I.r. vádlott védője a fellebbezés írásban előterjesztett indokolásában összefoglalta az előzményi adatokat és a másodfellebbezések irányát, majd előadta, hogy álláspontja szerint a kerületi bíróság helyesen mellőzte a szándékegység, vagyis a társtettesi elkövetés megállapítását. Kiemelte, hogy az elsőfokú eljárásban kihallgatott tanúk a vádlottak cselekményeire vonatkozólag nem tudtak nyilatkozni, továbbá kérte figyelembe venni, hogy nem lehetett megállapítani az eldobott pirotechnikai eszköz leesésének pontos helyét, továbbá azt sem, hogy az milyen hatással volt a rendőrökre. Meggyőződése szerint a törvényszék anyagi jogszabályt sértett a cselekmények folytatólagos elkövetésként értékelésével, mert védence azonos helyszínen, de térben és időben elkülönülten volt jelen két alkalommal. [20] Utalt védence személyi körülményeire, így nős családi állapotára, egyetemi végzettségére, önkormányzati képviselői munkájára, amelyből havi nettó 400.000,- forint jövedelme származik, továbbá vagyona hiányára és büntetlen előéletére. Megjegyezte továbbá, hogy az I.r. vádlott jelenleg a Közszolgálati Egyetem másodéves hallgatója. [21] Az I.r. vádlott védője indítványozta, hogy a harmadfokú bíróság változtassa meg a másodfokú bíróság ítéletét, védencét az ellentétes döntéssel érintett cselekmény miatt emelt Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/

1. 6 vád alól mentse fel és a jelentős időmúlásra is tekintettel a vele szemben kiszabott büntetésen enyhítsen. [22] A II.r. vádlott védője a fellebbezés írásban előterjesztett indokolásában a védencét érintő ügyadatok rögzítését követően rámutatott, hogy a másodfokú bíróság részbeni megalapozatlanság okán, az ügyiratok tartalma és helyes logikai következtetés útján védencét illetően két mondattal egészítette ki a tényállást, amely mondatokat idézte is. Összefoglalta, hogy a törvényszék milyen jogi indokok alapján állapította meg védence bűnsegédi magatartását, majd annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a törvényszék tévesen változtatta meg az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, és abból tévesen vont következtetést a II.r. vádlott bűnösségére, ezért az általa kiegészített tényállástól eltérő tényállás megállapítása szükséges a harmadfokú bíróság részéről. [23] Kiemelte, hogy az első- és másodfokú bíróság egyaránt úgy ítélték meg, hogy védence magatartása mellőzte az erőszakos és támadó jelleget, így e kérdés megítélésében nem helyezkedtek ellentétes álláspontra. Vitatta a törvényszék bűnsegédi felelősség körében meghozott döntését, amely a terhelti alapcselekmények és a II.r. vádlott részesi magatartása kapcsolatának téves megítélésén alapul. A BH
3. és BH
5. számon közzétett eseti döntésekre hivatkozva előadta, hogy a bűnsegéd felelősségének megállapítása kizárólag akkor törvényes, ha a tényállás tartalmazza a terhelti alapcselekmények törvényi tényállási elemeit, illetve az ehhez kapcsolódó bűnsegédi felelősség megállapítását megalapozó tényeket, azonban a terhelti alapcselekmények elkövetőinek azonosítása, továbbá büntetőjogi felelősségre vonásuk már nem szükséges. [24] Meglátása szerint mindez jelen ügyben azt jelenti, hogy a csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettét elkövető személyek vonatkozásában a történeti tényállásnak a bűncselekmény törvényi tényállása valamennyi elemét magában kell foglalnia. Véleménye szerint e követelménynek a másodfokú bíróság úgy akart eleget tenni, hogy az elsőfokú ítélet indokolásából a tényállásba emelte a „mindkét nap az intézkedő rendőrök ismeretlenül maradt személyek általi dobálások, dulakodások, lökdösődések folytán elkövetett csoportos erőszaknak voltak kitéve” megállapítást. Meggyőződése szerint az idézett kiegészítés oly mértékben általános tartalmú, hogy elégtelen a csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megállapításához, mert ahhoz az elkövetésben résztvevő személyek konkrét magatartásán alapuló tények bemutatására lenne szükség, amely jelen esetben elmaradt. Megítélése szerint teljes bizonyossággal megállapítható, hogy a mindkét napra vonatkozó erőszakos magatartásokra hivatkozás valótlan, mert nyilvánvalóan kizárt, hogy az eljárt rendőrök két napon keresztül folyamatosan csoportos erőszaknak voltak kitéve. Megfogalmazása szerint az előfordult erőszakos magatartások „hullámzóan” történtek, de nem folyamatosan. Mindezek alapján a tettesi alapcselekményekre vonatkozó tények rögzítésével a másodfokú bíróság adós maradt, ezért a tényállás védence bűnrészesi magatartása és a tettesi alapcselekmények közötti összefüggéseket sem tartalmazza. [25] Kifejtette, hogy a bizonyítási eljárás keretében a kép- és hangfelvételek megtekintése megtörtént és a bíróságok általános jellegű megállapításokat tettek a „tömeg”, illetve a Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/
6. 7 „tömegben részt vevő egyes személyek” erőszakos jellegű magatartására, azonban hiányolta a bizonyítás kiterjesztését annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy e magatartások valóban megvalósították-e a hivatalos személy elleni erőszak bűntettét, és amennyiben igen, akkor ténylegesen azonos csoportban voltak-e védencével. [26] Meglátása szerint az általa felhozott érveket támasztja alá a törvényszéki ítélet [248] bekezdése is, amelynek szó szerinti idézését követően kijelentette, hogy a törvényszék a történeti tényállás helyett az indokolásában rögzítette, hogy a II.r. vádlott magatartásához kapcsolódó, alapcselekményt elkövető I.r. terhelt cselekvőségét mely tényadatok támasztották alá. Hiányolta továbbá azoknak a magatartásoknak a leírását, amelyek akadályozták a hivatalos személyeket, és ha igen, akkor hogyan és miben. Utalt arra is, hogy egyetlen terhelt – az I.r. vádlott – „némileg konkrét” magatartása még nem alapozza meg a csoportos elkövetés megállapítását. [27] A II.r. vádlott védője kritikával illette a törvényszéki ítélet [249] bekezdésében írtakat is. A másodfokú ítélet hivatkozott bekezdésében foglaltakat ugyancsak szó szerint idézte, majd előadta, hogy a törvényszéki érvelés ebben a bekezdésben ellentmondásos, mert arra utal, mintha védence cselekménye azonos lett volna a bűnrészesi magatartás alapját képező bűncselekményeket megvalósított személyek cselekményével. Véleménye szerint az említett bekezdés utolsó mondata különösen alkalmas arra, hogy a II.r. vádlott és a tettesi magatartást megvalósított elkövetők cselekményét összemossa. Felhívta a figyelmet arra az ellentmondásra, hogy ha védence ugyanazt a cselekményt követte el, mint a tettesi alapcselekmények elkövetői, abban az esetben a II.r. vádlott is tettesként valósította meg a bűncselekményt. [28] A védelem azt is vitatta, hogy Terhelt2 II.r. vádlott helyszínen tanúsított magatartása bármely alapcselekmény elkövetőjére ösztönzőleg hatott volna, ezzel kapcsolatban kérte figyelembe venni, hogy egyetlen bizonyíték sem támasztotta alá védence más által történt felismerését, azonosítását, továbbá kiemelte, hogy a törvényszéki ítéletben hivatkozott közszereplése ellenére még a rendőrök sem ismerték fel. [29] Mindezek alapján indítványozta, hogy az ítélőtábla a másodfokú bíróság ítéletét a II.r. vádlott vonatkozásában változtassa meg és vele szemben felmentő ítéletet hozzon. [30] Amennyiben a harmadfokú bíróság a törvényszékkel azonos módon állapítaná meg védence bűnösségét, arra az esetre további enyhítő körülményként kérte figyelembe venni a másodfokú ítélet kihirdetése óta eltelt időmúlást, valamint az
7. BK vélemény II./
8. pontjára hivatkozással előadta, hogy védence évek óta havi rendszeres pénzösszeg utalásával támogat egy borsod-megyei mélyszegénységben élő családot és ugyancsak több éve, havi rendszeres pénzösszeggel támogatja az Alapítvány1t, amelyek igazolásaként átutalási megbízások csatolására hivatkozott, azonban erre ténylegesen nem került sor. Az ítélőtábla ettől Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/
9. 8 függetlenül nem vonta kétségbe a védő állításait, azokat átutalási megbízások hiányában is elfogadta. [31] A II.r. vádlott védője a Btk.
10. §

(4)bekezdésének idézése mellett, az enyhítő körülmények túlsúlyára tekintettel mind a szabadságvesztés, mind a próbaidő tartamát eltúlzottnak, szükségtelennek és aránytalannak találta, ezért indítványozta, hogy a harmadfokú bíróság a büntetés és a próbaidő mértékét is jelentősen enyhítse. [32] A nyilvános ülésen az I.r. vádlott a személyi körülményei vonatkozásában előadta, hogy az önkormányzati mandátuma időközben megszűnt, azonban

1. október 10-én megválasztották Kerületi vagyongazdálkodó testülete elnökének, amelyből havi nettó 310.000,- forint jövedelme származik. Elmondta továbbá, hogy édesapja 2,5 millió forintos tartozásának a fele részét megörökölte. A II.r. vádlott úgy nyilatkozott, hogy a személyi körülményeiben nem történt változás. [33] A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség képviselője a nyilvános ülésen az átiratában foglaltakat fenntartotta, azokat nem kívánta megismételni, kizárólag a büntetések súlyosítására vonatkozó indítványokat ismertette. [34] Az I.r. vádlott védője a nyilvános ülésen megismételte a fellebbezése indokolásának tartalmi elemeit és kiemelte, hogy a számos rendezvényen, sporteseményen eljárt rendőrök életében a vád tárgyává tett történések nem számítottak kirívó cselekményeknek. [35] A II.r. vádlott védője a nyilvános ülésen szintén fenntartotta a fellebbezése írásban kifejtett indokait. Meglátása szerint az elsőfokú bíróság helytálló döntést hozott, azonban védencét nem bizonyítottság, hanem bűncselekmény hiányában kellett volna felmenteni. A másodfokú bíróság ítéletét színvonalasnak minősítette, viszont a tényállás kiegészítését alaptalannak találta, mert abban olyan általánosítás került megfogalmazásra, amelyre nem lehet védence bűnösségét alapozni. Érvelése szerint a hivatalos személy elleni erőszak bűntette eredmény bűncselekmény és jelen esetben az eredmény az akadályozás volt, azonban a tényállásból nem derül ki, hogy védence kit és mikor akadályozott. [36] Rámutatott továbbá arra, hogy a törvényszéknek a közszereplő személy magatartásának ösztönző hatásával kapcsolatos okfejtésével egyet tud érteni, azonban e kérdéskörben nem folyt bizonyítás, valamint a rendőrök nem ismerték fel védencét, ezért másokra sem hathatott ösztönzőleg, ha az eljárt rendőrök nem azonosították. Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/
2. 9 [37] Mindezekre tekintettel indítványozta a II.r. vádlott bűncselekmény hiányos felmentését az ellene emelt vád alól, míg abban az esetben, ha az ítélőtábla nem értene egyet álláspontjával, az enyhítő körülményekre tekintettel a kiszabott büntetés enyhítését kérte. [38] Terhelt1 I.r. vádlott az utolsó szó jogán viccnek nevezte a vádiratot, mert véleménye szerint az ügynek nincsen sértettje, egyetlen rendőrt sem talált el, illetve akadályozott a munkájában, lökdösődés sem volt a rendőrség tagjaival csak a tömeg sodorta. Mindezek alapján az eljárást koncepciósnak minősítette. Elmondása szerint mesterképzést folytat az egyetemen és a diploma megszerzésének feltétele a büntetlen előélet, ezért kérte, hogy az ítélet ebben ne akadályozza meg, továbbá utalt arra is, hogy büntetett előélettel a jelenlegi munkáját sem folytathatja. Végezetül megjegyezte, hogy az ügy tárgya egy áldozat nélküli, a megszokottnál vehemensebb reakció volt a részéről. [39] Terhelt2 II.r. vádlott az utolsó szó jogán kijelentette, hogy ártatlan és meggyőződése szerint az ügyészség politikailag motivált koncepciós eljárásának az alanya. Hangsúlyozta, hogy az eljárás tárgyát képező események óta 6 év telt el, amely idő alatt intézmény1i képviselővé vált és kisfia született, azonban ezen hosszú időszak alatt sem változott meg a véleménye az ártatlanságát és az eljárás politikai motiváltságát illetően. Kiemelte, hogy olyan politikai közösséget alkotott, amely küzdött a rendszer, a „rabszolgatörvény” és a propaganda ellen, vagy például a pedagógusok társadalmi megbecsüléséért. Állítása szerint, ha visszamehetne, ugyanezt megtenné, mert nem követett el bűncselekményt, ezért kérte, hogy a harmadfokú bíróság felmentő ítéletet hozzon. [40] Az ügyészség fellebbezése az I.r. vádlott esetében a bűncselekmény rendbeliségét, a II.r. vádlott tekintetében az elkövetői alakzatot érintő részében, továbbá a védelmi fellebbezések közül az I.r. vádlott védőjének fellebbezése az előzetes mentesítést célzó indítványa tekintetében alapos. [41] A Kúria Bhar.III.111/2019/
3. számú végzésének, majd legutóbb a BH
5. számú eseti döntésének iránymutatására figyelemmel az ítélőtábla elsőként azt vizsgálta meg, hogy a bejelentett fellebbezés alapján van-e helye a harmadfokú eljárásnak, ugyanis a Be.
6. §

(1)bekezdése értelmében a másodfokú bíróság ítélete elleni fellebbezésre kizárólag a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntése esetén van lehetőség. [42] A Be. 615. §

(2)bekezdés

1. a)pontja értelmében ellentétes a döntés, ha a másodfokú bíróság olyan vádlott bűnösségét állapította meg, akit az elsőfokú bíróság felmentett. Jelen esetben a kerületi bíróság az I.r. vádlottat az ellene emelt 1 rendbeli csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette (1. tényállási pont), valamint a II.r. vádlottat csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette (2. tényállási pont) miatt emelt vád alól felmentette. Ezzel szemben a Fővárosi Törvényszék az I.r. vádlott cselekményét – a felmentésre vonatkozó rendelkezés mellőzésével – folytatólagosan, Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/10. 10 társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének minősítette, amely minősítéssel az 1. tényállási pontra vonatkozólag is megállapította bűnösségét. A II.r. vádlottat bűnösnek mondta ki bűnsegédként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében. E tényadatok mindkét vádlott vonatkozásában kétségkívül megnyitották a másodfokú ítélet elleni, a Be. 616. §
2. a)pontján alapuló fellebbezés lehetőségét, azonban az I.r. vádlott esetében korlátozott keretek között. [43] A folytatólagosság törvényi egységének lényege, hogy az elkövető ugyanolyan bűncselekményt, egységes akaratelhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid időközönként, többször követ el. A folytatólagosság törvényi egységébe tartozó részcselekmények kapcsán az elkövető felelőssége az egyes részcselekmények esetében külön-külön vizsgálandó. Ebből a szempontból a folytatólagosság a (homogén) anyagi halmazattal mutat hasonlóságot. Másképp fogalmazva, ha a törvény nem hozna létre folytatólagos törvényi egységet, az egyes részcselekmények – amelyek önmagukban is bűncselekmények – anyagi halmazatot képeznének (BH 2020. 67. [28] bekezdése). [44] Az ítélőtábla megállapította, hogy Terhelt1 I.r. vádlottat a 2. tényállási pontban foglalt cselekvősége miatt mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság bűnösnek mondta ki, az eltérés kizárólag abban mutatkozott meg, hogy a kerületi bíróság 1 rendbeli bűncselekményként minősítette az elkövetési magatartását, míg a törvényszék a folytatólagosság törvényi egysége részcselekményeként, így a bűnösség kérdésében nem helyezkedtek ellentétes álláspontra, a másodfokú bíróság döntése nem ellentétes az elsőfokú bíróságéval. Ebből adódóan a harmadfokú felülbírálat az I.r. vádlottat érintően nem terjedt ki a 2. tényállási pontra, kizárólag az 1. tényállási pontra korlátozódott, mert az eljárt bíróságok csakis e tényállási ponttal összefüggésben hoztak ellentétes döntést. [45] A Be. 615. §

(3)-

(5)bekezdései meghatározzák a másodfellebbezéssel támadható másodfokú ítéleti rendelkezések körét, így joghatályos csak az a fellebbezés lehet, amely valóban megnyílt fellebbezési jog esetén, a másodfokú ítélet másodfellebbezéssel támadható részét, illetve rendelkezését kifogásolja. [46] A Be. 615. §

(3)bekezdés

1. a)pontja szerint a fellebbezés sérelmezheti az ellentétes döntést, illetve a hivatkozott törvényhely
2. b)pontja szerint kizárólag a másodfokú bíróság ítéletének azon rendelkezését, vagy részét, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett. [47] Amint azt a Kúria a jelen határozat [41] bekezdésében hivatkozott végzésében és eseti döntésében is leírta, az eltérő rendelkezés, mint törvényes fellebbezési ok rendeltetése nyilvánvalóan az, hogy lehetőség nyíljon az eltérést eldöntő új eljárási fokra. A hatályos Be. ehhez, a korábbi eljárási törvényben is meglévő feltételhez hozzárendelte, hogy nem önmagában az eltérés, ellentét (objektíve), hanem annak fájlalása, sérelmezése (szubjektíve) adja ki együtt a harmadfokú eljárás megnyitását. Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/10. 11 [48] A másodfokú ítélet ellen az ügyész mindkét vádlottnál eltérő minősítés és súlyosítás végett, az I.r. vádlott védője, valamint a II.r. vádlott és védője elsődlegesen az elítélés miatt, felmentés érdekében, másodlagosan enyhítés céljából jelentett be fellebbezést. [49] Mindez azt jelenti, hogy a Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság a Be. 618. §

(1)bekezdés

1. a)pontjának
2. aa)alpontja és
3. a)pontjának
4. ab)alpontja, valamint
5. b)pontja értelmében a másodfokú bíróság ítéletének a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntését, a másodfokú ítéletnek azon rendelkezését, illetve részét, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének a sérelmezett ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett, valamint az elsőfokú és másodfokú bírósági eljárást bírálta felül. Ezen túlmenően a Be. 618. §

(2)bekezdése értelmében a harmadfokú bíróság hivatalból döntött az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdésekben, továbbá a Be. 618. §

(3)bekezdés a) pontjában foglalt törvényi felhatalmazás alapján – figyelemmel a Be. 590. §

(5)bekezdés c) pontjára – a fellebbezéssel nem érintett része tekintetében is felülbírálta a másodfokú ítélet bűncselekmények minősítésére vonatkozó rendelkezését. [50] Az ítélőtábla megállapította, hogy az eljárt bíróságok az eljárási szabályokat maradéktalanul megtartották, nem vétettek olyan eljárási szabálysértést, ami a Be. 625. §

(1)és

(2)bekezdése alapján az elsőfokú, illetve másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését eredményezné. [51] A felülbírálat ezt követő szempontja, hogy a másodfokú ítélet tényállásának a másodfellebbezéssel érintett része megalapozott-e, ugyanis a Be. 619. §

(1)bekezdése szerint a harmadfokú bíróság a határozatát arra a tényállásra alapítja, amely alapján a másodfokú bíróság az ítéletét meghozta, kivéve, ha a másodfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan. [52] A tényállás hiányossága esetén a másodfokú eljárásban bizonyítás felvételének van helye, az iratellenesség pedig – értelemszerűen, mibenlétéből fakadóan – az iratok tartalma alapján orvosolható. A részleges megalapozatlanság kiküszöbölésének nincs mennyiségi korlátja, bármilyen nagy terjedelmű is a megalapozatlanság, az iratok tartalma alapján, helyes ténybeli következtetés útján vagy bizonyítás felvételével kiküszöbölhető (EBH

1. B.8.). [53] A hatályos büntetőeljárási törvény csak a teljes – a másodfokú eljárásban helyre nem hozható – megalapozatlanság okából engedi meg a hatályon kívül helyezést, míg az ítélet részleges megalapozatlanságának kiküszöbölését a másodfokú bíróság kategorikus – mérlegelést nem tűrő – kötelezettségévé teszi. A részleges megalapozatlanság ezért hatályon kívül helyezés alapjául nem szolgálhat (EBH
2. B.9.). Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/
3. 12 [54] A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság a fentebb részletezett kúriai iránymutatásoknak megfelelően járt el, amikor az elsőfokú ítélet részbeni megalapozatlanságát észlelve nem helyezte hatályon kívül a kerületi bíróság ügydöntő határozatát, hanem az ítélete [188] bekezdésében helytállóan megjelölt megalapozatlansági okokat a Be.
4. §

(1)bekezdés a) pontja alapján az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma és ténybeli következtetés útján kiküszöbölte, tehát a megalapozatlanság megszüntetése érdekében tárgyalás tartására és bizonyítás felvételére nem volt szükség. [55] A másodfokú bíróság által megalapozottá tett tényállás nem szenved hiányosságban és a tényállás-megállapítási kötelezettség keretében a vád kimerítésének követelménye is megvalósult. Az iratellenesség nem állapítható meg, mert a törvényszék a tényállás kiegészítésekor a tartalmukkal egyezően vette figyelembe az iratokat, továbbá a ténybőltényre következtetés hibája sem valósult meg, mert a megállapított tényekből kizárólag az elsőfokú ítéletben megállapított és a másodfokú bíróság által kiegészített tényállás következik. [56] A harmadfokú bíróság a nyilvános ülés adatai alapján – utalva a Be. 617. §-a alapján alkalmazandó Be. 599. §

(2)bekezdés b) pontjára – az I.r. vádlott személyi része vonatkozásában a másodfokú ítélet [196] bekezdését akként módosítja, hogy már nem önkormányzati képviselő, azonban

1. október
2. napjától Kerületi vagyongazdálkodó testületének elnöke, amelyből havi nettó 310.000,- forint jövedelme származik. Vagyoni helyzetére vonatkozólag az ítélőtábla rögzíti, hogy elhunyt édesapja 2.500.000,- forint tartozásának a fele részét megörökölte. [57] A másodfokú bíróság által kiegészített és a harmadfokú eljárásban is irányadó tényállás nem szenved megalapozatlansági hibában, az ügy elbírálása szempontjából releváns tényadatokat tartalmazza, iratszerű és a vádlottak személyével, illetve cselekvőségeivel kapcsolatos megállapítások is helytállóak. A másodfokú bíróság által az ítélkezése alapjául elfogadott tényállás tehát megalapozott, ezért az a Be.
3. §

(1)bekezdése alapján irányadó volt a harmadfokú eljárásban is. [58] A törvényszék helyesen járt el, amikor a felülbírálatát az indokolási kötelezettség teljesítésének vizsgálatával folytatta, mert a Kúria következetes ítélkezési gyakorlata szerint az indokolási kötelezettség teljesítése csak a megalapozott vagy megalapozottá tett tényállás tekintetében vizsgálható (EBH

1. B.8., EBH
2. B.
3. és BH
4. 220.). [59] Az indokolással szemben támasztott minimális követelmények az alábbiak szerint foglalhatók össze: az indokolásból egyértelműen beazonosítható, ezáltal minden tekintetben követhető és ellenőrizhető legyen, hogy a bíróság hogyan jutott el döntéséhez (Kúria 2012.EI.II.E. 1/
5. Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/
6. 13 Összefoglaló vélemény, BH
7. 32., BH+ 2014.11.478, BH+ 2015.3.96, EBH
8. B.
9. és BH
10. 10.), a bíróságnak be kell számolnia arról, hogy egyes bizonyítékok közül melyeket fogadott el, és milyen okból, másokat miért vetett el, az egyes bizonyítékoknak milyen bizonyító erőt tulajdonított, majd a bizonyítékokat egymással is össze kell vetnie, számot adva, hogy a tényállást milyen bizonyítékokra alapította (BH
11. 3.), a bíróság köteles az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálni, és ennek értékeléséről határozatában számot adni, azonban az indokolási kötelezettségből nem következik a vádlottak és védőik által felhozott minden észrevétel megcáfolásának kötelezettsége, mivel a döntés indokolásának az ügy érdeme szempontjából releváns kérdésekre kell kiterjednie és nem minden egyes részletre (7/
12. (III. 1.) és 3032/
13. (II. 13.) AB határozat). [60] A törvényszék a fentebb hivatkozott elvárásoknak a másodfokú eljárásban meghozott ügydöntő határozatában eleget tett, az indokolási kötelezettségét teljesítette, és részben a kerületi bírósággal egyetértve, részben attól eltérő álláspontot képviselve megindokolta, hogy milyen bizonyítékokra, illetve mely indokokra alapította a vádlottak bűnösségét. Indokolásában tetten érhető a vádlottakra lebontott egyéniesítettség, valamint a vádlottak cselekményeiből a bűnösségükre levont következtetéséhez vezető gondolatmenet is. [61] A kerületi bíróság és a törvényszék álláspontja között abban mutatkozott eltérés, hogy az elsőfokú bíróság szerint a vádlottak „füstképző eszköz használata” nem merítette ki az erőszak azon mértékét, amely alkalmas lenne büntetőjogi felelősség megállapítására, cselekményük „belefér a véleménynyilvánítás szabadságába”. A törvényszék álláspontja szerint a
14. tényállási pont esetében az I.r. vádlott magatartása kimerítette a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének valamennyi törvényi tényállási elemét, ezzel szemben a II.r. vádlott magatartásából hiányzott az erőszak, mint tényállási elem, azonban cselekvősége a jelenlévőkre szándékerősítőleg hatott, ezért bűnsegédként állapította meg felelősségét. [62] A vádlotti védekezések és a védelmi fellebbezések tartalmára tekintettel az ítélőtábla rögzíti, hogy a törvényszéknek elsőként azt kellett megvizsgálni, hogy a bűncselekmény törvényi tényállási elemei megvalósultak-e, vagyis a cselekmény tényállásszerű-e, mert ha valamely törvényi tényállási elem hiánya állapítható meg, akkor a cselekmény nem bűncselekmény, nem valósítja meg a Btk. Különös Részében írt hivatalos személy elleni erőszak bűntettét. Amennyiben a cselekmény tényállásszerű, akkor meg kell vizsgálni annak jogellenességét, mert a cselekmény jogellenességét kizáró körülmény fennállása esetén a kifogásolt cselekmény nem bűncselekmény, ennek oka azonban nem a törvényi tényállási elem hiánya, hanem a bűncselekmény Btk.
15. §

(1)bekezdésében rögzített fogalmának egyik szükségszerű tényállási eleme, a hivatkozott törvényhely

(2)bekezdésében írt társadalomra veszélyesség hiánya (BH

1. 204.). [63] A másodfokú bírósággal ellentétben a kerületi bíróság nem volt tekintettel a felvázolt szempontrendszerre, amely egyértelműen tetten érhető ítéletében, amikor ügydöntő Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/
2. 14 határozatának felmentő rendelkezéseit egymással párhuzamosan alapította a véleménynyilvánítás szabadságára, vagyis a cselekmény jogellenességét kizáró tényezőre, mint bűncselekmény hiányára, valamint a bizonyítottság hiányára is, azonban e két megállapítás egymással összeférhetetlen. [64] A másodfokú bíróság ítélete a Kúria fentebb hivatkozott határozatában levezetett döntéshozatali lépcsőzetességet figyelembe vette, melynek során a tényállásszerűség vizsgálatakor először abban a kérdésben foglalt állást, hogy a rendőrök a vádbeli helyen és időben törvényesen jártak-e el, majd megállapította, hogy eljárásukban nem merült fel egyetlen olyan körülmény sem, amely a hivatalos személyként foganatosított eljárásukhoz kapcsolódó fokozott büntetőjogi védelem indokoltságát és törvényességét kétségessé tetette volna. Az eljárás egyetlen résztvevője sem vitatta, hogy az Országház épületéhez kivezényelt, különböző állományba tartozó rendőrök eljárása jogszerű volt és mint hivatalos személyek az előírásoknak megfelelően kizárólag azt tették, amit az ilyen típusú feladatkörben tevékenykedő hivatalos személyeknek általában jogában áll cselekedni. Mindez azért kiemelten jelentős tényező, mert a terhelti szándékosság intellektuális összetevőinek egyike annak tudata, hogy a hivatalos személy hivatalosan jár el. [65] A törvényszék ítélete [223]-[234] bekezdéseiben az I.r. vádlott cselekményeit, majd [238]-[250] bekezdéseiben a II.r. vádlott cselekményét a legapróbb részletekbe bocsátkozva elemezte. A harmadfokú bíróság egyetértett a törvényszékkel abban, hogy a
3. tényállási pontban az I.r. vádlott cselekvőségei kimerítették a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének elkövetési magatartását, azonban a másodfokú bíróság álláspontjával ellentétben ugyanerre a következtetésre jutott a II.r. vádlottat illetően is. [66] A hivatalos személy elleni erőszak bűntettének három, egymással alternatív viszonyban álló elkövetési magatartása az akadályozás, az intézkedésre kényszerítés és a bántalmazás. A jelen esetben releváns elkövetési magatartás – a Btk.
4. §

(1)bekezdés a) pontja alapján – a hivatalos személy jogszerű eljárásának erőszakkal akadályozása, amelyet azért hangsúlyoz a harmadfokú bíróság, mert a vádlottak nyilatkozataiból úgy tűnt, hogy döntő jelentőséget tulajdonítottak annak a ténynek, hogy cselekményükkel nem okoztak sérülést az eljárt rendőröknek, azonban figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy a vád tárgyát nem hivatalos személy bántalmazása, hanem hivatalos személy jogszerű eljárásának akadályozása képezte. [67] A vádlottak inkriminált cselekményeinek vizsgálata során a vádhatóság, a védelem, a kerületi bíróság és a törvényszék részéről is hangsúlyos figyelmet kapott az erőszak – mint törvényi tényállási elem – megvalósulásának kérdése, amellyel kapcsolatban a harmadfokú bíróság az alábbiakra mutat rá. [68] A büntetőjog nem határozza meg az erőszaknak a különböző törvényi tényállásoknál alkalmazható általános fogalmát, ezért azt minden egyes bűncselekmény vonatkozásában Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/

1. 15 eltérően kell értelmezni, így vannak olyan bűncselekmények, amelyeknél az erőszaknak lenyűgözőnek, magasabb fokúnak, akaratot megtörőnek kell lennie, míg más bűncselekmény – mint például a hivatalos személy elleni erőszak bűntette – dologról személyre áttevődő erőszakkal is elkövethető, amelynek egyik tipikus formája a dobás. [69] A hivatalos személy elleni erőszak bűntette tekintetében erőszaknak minősül minden olyan fizikai erőkifejtés, amely közvetlen, vagy közvetett ráhatást jelent a testre és a hivatalos személy eljárásával ellentétesen hat, vagyis az erőszak nemcsak kifejezetten személy ellen irányuló fizikai erőkifejtésben nyilvánulhat meg, hanem olyan magatartásokban is, amelyek közvetetten, valamely dolog közvetítésével gyakorolnak hatást a hivatalos személyre. [70] Általánosságban kijelenthető, hogy minden cselekvés erőkifejtést igényel, ezért az erőszaknak ennél többet kell jelenteni, azaz olyan fizikai cselekedetben szükséges megnyilvánulnia, amely a mindennapi életben szokásos emberi magatartásokhoz képest többet foglal magában, így bizonyos fokú kéretlen beavatkozást, agressziót kell megjelenítenie mások rendezett, szabályozott viszonyaiba ahhoz, hogy erőszakká váljon. Mindez azt jelenti, hogy az erőszak a szokásostól eltérő, támadó jellegű, személy vagy dolog ellen irányzott magatartás, amely a személyre vagy dologra, testi, illetve fizikai behatást gyakorol, vagy legalább azt célozza meg. [71] A törvényszék helytállóan foglalta össze ítélete [225] bekezdésében – az ellentétes döntéssel érintett
2. tényállási pontot is magában foglalva – az I.r. vádlottnak azokat a cselekvőségeit, mint a rendőrök megdobálása, könnygázszóró palackkal lefújása és lökdösése, amelyek többszörösen is kimerítették az erőszak fentebb részletezett fogalmát, e vádlottat illetően a harmadfokú bíróság mindenben osztotta a másodfokú bíróságnak a bűncselekmény megállapíthatóságával összefüggő érveit. Az I.r. vádlott által megvalósított erőszak vonatkozásában a törvényszék indokolása teljes, kiegészítésre nem szorul. [72] A II.r. vádlott esetében az erőszak – mint törvényi tényállási elem – megállapításának hiányát ítélete [242]-[244] bekezdéseiben három indokra vezette vissza: a helyszínen tanúsított egymozzanatú cselekvőség időtartamának rövidségére, az inkriminált mozdulat típusára és a támadó jelleg hiányára. [73] A törvényszéki sorrendet követve az ítélőtábla elsőként arra mutat rá, hogy az elkövetési magatartás időtartama irreleváns, mert a hivatalos személy elleni erőszak bűntette pár másodpercen belül, egyetlen mozdulattal is elkövethető, mint például a hivatalos személy megdobása. [74] A II.r. vádlott egymozzanatú elkövetési magatartására vonatkozólag a törvényszék kiemelt jelentőséget tulajdonított a vád tárgyává tett mozdulat típusának, amelyet ítélete [244] bekezdésében nem dobásként, hanem „legfeljebb ejtés”-ként jellemzett, azonban e Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/
3. 16 tárgykörben önellentmondásos volt ügydöntő határozata, mert az elsőfokú ítélet tényállásának „rendőrök közé dobta” megállapítását értintetlenül hagyta, valamint ítélete további bekezdéseiben következetesen a „dobta”, „eldobta” szavakat használta. [75] A II.r. vádlott a vád tárgyává tett kézmozdulatával egy füstképző tárgyat juttattot el a levegőben a rendőrsorfal irányába, amely cselekménye a videófelvétel és az abból kirögzített képfelvételek, így különösen a nyomozati iratok II. kötetének
4. oldalán fellelhető alsó és
5. oldalán található felső kép alapján egyértelműen dobás volt. [76] A kézben tartott, majd eldobott eszköz – értelemszerűen – megfelelő súllyal rendelkezett ahhoz, hogy a több méterre álló rendőröket elérje, továbbá ítéleti bizonyossággal meg lehetett állapítani, hogy az eldobás előtt szikrázott, majd a dobás pillanatában már füstöt bocsátott ki magából, ezért az elhajított tárgy pontos meghatározása nélkül, pirotechnikai eszközként való megnevezésével az ítélőtábla is egyetértett. Megállapítható tehát, hogy ez utóbbi kérdésben a kerületi bíróság, a törvényszék és az ítélőtábla egységes álláspontot képviselt. [77] Az elkövetés helyén és időpontjában a II.r. vádlott eldönthette, hogy az először szikrázó, majd füstöt kibocsátó tárgyat a tüntetés hangulati elemeként továbbra is magánál tartja, vagy eldobja, de a rendőröktől eltérő irányba, végezetül azt is választhatta, hogy a rendőrök közé dobja. A II.r. vádlott az utóbbi mellett döntött, így azzal a lehetőséggel is számolt, hogy az eldobott pirotechnikai eszköz, mint a levegőből a rendőrök közé eső füstölgő tárgy, továbbá a belőle kiáramló füst a rendőröknek az Országház védelmére összpontosított figyelmét, munkáját megnehezíti. [78] Az inkriminált cselekmény támadó jellegét nem az elkövető, hanem az elszenvedő, a passzív alany oldaláról kell megítélni. Az eldöntendő kérdés tehát az, hogy a meggyújtással működésbe hozott, füstöt eresztő tárgynak a jogszerűen eljáró rendőrök felé dobása a hivatalos személyek részéről tekintve megvalósíthatta-e a támadó magatartás érzetének kiváltását, amelyre az ítélőtábla válasza egyértelmű igen. A kérdés abból a szempontból is megközelíthető, hogy az épület biztosítását végző rendőrök tekinthették-e a feléjük dobott, füstöt eresztő tárgyat a tüntetés természetes velejárójának, amelyre az ítélőtábla válasza egyértelmű nem. E témakörrel a harmadfokú bíróság a később még kifejtendő véleménynyilvánítás szabadsága vonatkozásában részletesen foglalkozik. [79] Összegzésként megállapítható, hogy a pirotechnikai eszköz rendőrök felé dobása kizárólag támadó magatartásként értékelhető, az ezzel ellentétes álláspont tág teret biztosítana a rendőrség jogszerűen eljáró tagjaival szembeni inzultusoknak, amely a hivatalos személy elleni erőszak bűntette törvényi tényállásának kiüresedéséhez vezetne. A II.r. vádlott vád tárgyává tett cselekménye a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének vizsgálata szempontjából tehát megvalósította az erőszak – mint törvényi tényállási elem – fogalmát. Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/
6. 17 [80] Amennyiben ez az erőszak a hivatalos személy által szándékolt cselekvéssel szemben érvényesül, azt gátolja, nehezíti, tehát akadályozza, úgy kimeríti a szóban lévő bűncselekmény törvényi tényállásának I. fordulatát. Az elkövetési magatartások közül a Btk.
7. §

(1)bekezdés a) pontjában meghatározott hivatalos személynek jogszerű eljárásban történő akadályozása olyan cselekvés, amely a hivatalos eljárással szemben érvényesül, megszakítja – legalább ideiglenesen – a hivatalos eljárás keretébe illeszkedő események, aktusok és az ezek által kiváltott történések zökkenőmentes összekapcsolódását, illetve lefolyását. A védelmi fellebbezés indokolásában előadott álláspont miatt az ítélőtábla rögzíti, hogy az akadályozás nem jelent megakadályozást, a két fogalom nem azonos. A megakadályozás ugyanis eredményt jelent, ebben az esetben a hivatalos személy a jogszerű eljárását nem tudná lefolytatni, az meghiúsulna, ezzel szemben az akadályozás csak az eljárás megnehezítését jelenti, ettől az eljárás lefolytatható, befejezhető. [81] A törvényszék az I.r. vádlott tekintetében helytállóan rögzítette ítélete [224] bekezdésében, hogy a dobálások miatt a rendőröknek a feléjük repülő tárgyakra is figyelmet kellett fordítani, amely a jogszerű eljárásukat megakasztotta, a fellépésük akadálymentességével ellentétes irányba hatott, azonban ez a megállapítás nemcsak az I.r. vádlott cselekményeire, hanem a II.r. vádlott cselekvőségére is igaz. Az eldobott pirotechnikai eszközből kiáramlott füst ugyancsak nehezebbé tette a rendőrök feladatának ellátását. [82] Az ítélőtábla tehát megállapította, hogy az I.r. vádlottal egyezően a II.r. vádlott esetében is megvalósult a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének valamennyi törvényi tényállási eleme. Terhelt2 II.r. vádlott a helyszínen tartózkodott rendőröket, azaz hivatalos személyeket, a létesítménybiztosítási intézkedésükben, vagyis jogszerű eljárásukban, a kezében tartott, füstöt kibocsátó pirotechnikai eszköznek a rendőrök közé dobásával, mint az erőszak fogalmát e bűncselekmény vonatkozásában kimerítő cselekménnyel, az intézkedésük problémamentességét, zavartalanságát megnehezítette, ezáltal jogszerű eljárásuk akadályozásában tevőlegesen részt vett. [83] A II.r. vádlott védője hiányolta annak pontos megjelölését, hogy a vádlottak, illetve az ismeretlenül maradt további elkövetők cselekménye miben akadályozta a helyszínen tartózkodott rendőröket, ezért a harmadfokú bíróság külön is rámutat, hogy az Országház épülete biztosításának zavartalanságát akadályozták, ami az elsőfokú ítélet

1. oldala [8] bekezdésének utolsó mondatából is kiolvasható: „Feladatuk annak megakadályozása volt, hogy illetéktelen személyek a Parlament épületébe belépjenek vagy azt megközelítsék.”. A harmadfokú bíróság ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy a vád tárgyává tett történeti tényekben nem a különös részi törvényi tényállás jogi fogalmait kell felsorolni, hanem konkrétan azokat a tényeket, amelyek alkalmasak az indítványozott (vagy akár attól eltérő), ám mindenképpen büntetőtörvénybe ütköző cselekmény megállapítására (BH
2. 217.). A kerületi bíróság által megállapított és a másodfokú eljárásban kisebb fokban kiegészített tényállás e követelménynek maradéktalanul eleget tesz. Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/
3. 18 [84] A vádlottak a büntetőeljárás során arra hivatkoztak, hogy a füstképző tárggyal elkövetett cselekményeik a tüntetés figyelemfelhívó, hangulati elemei voltak, egyben szimbolikus tartalommal bírtak, ezért magatartásuk nem alkalmas bűncselekmény megállapítására, mert a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos védelme alatt állnak, ebből kifolyólag a vád tárgyává tett cselekmények nem jogellenesek. [85] Az elkövetés körülményeire és e vádlotti védekezésre tekintettel az ítélőtábla az elsőés másodfokú bíróságnál mélyrehatóbban vizsgálta meg, hogy a tényállásszerűnek minősített cselekmények kapcsán fennáll-e jogellenességüket kizáró körülmény, mivel a véleménynyilvánítás szabadságának oltalma alatt álló cselekmények esetében nem állapítható meg a társadalomra veszélyesség. [86] Az Alaptörvény IX. cikkének

(1)bekezdése értelmében mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, amely alapvető joggal kapcsolatban a harmadfokú bíróság utal az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által

1. december 16-án elfogadott és Magyarországon az
2. évi
3. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya
4. Cikkének
5. pontjára is, mely ugyancsak kimondja, hogy mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra. Az ítélőtábla hivatkozik még Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában
6. november 4-én kelt és Magyarországon az
7. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Egyezmény
8. Cikkének
9. pontjára, amely szerint mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. [87] Az irányadó tényállás szerint a vádlottak a vád tárgyává tett cselekményeiket az Országház épülete előtt lezajlott tüntetésen valósították meg, amelynek a szervezők szerinti célja egy meghatározott törvény elleni tiltakozás volt. Az Alkotmánybíróság a 7/
10. (III.7.) AB határozatának III./2.
11. pontjában rámutatott arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága gazdag gyakorlattal rendelkezik azoknak a sajátos mércéknek a kidolgozásában, amelyek a közügyek vitatása során elhangzott véleménynyilvánítások korlátozhatóságára vonatkoznak. E sajátos mércék a szólásszabadság értelmezésének azt az általánosan meghatározó elvét bontják ki a közügyek vitatása körében, mely szerint ez a szabadság a demokratikus társadalom alappilléreinek egyikeként mind a társadalmi haladásnak, mind az egyén kibontakozásának alapvető feltétele, amely a sértő, meghökkentő vagy aggodalmat keltő véleményeket is védelmezi. Ugyanebben a határozatában – a korábbi gyakorlatára visszautalva – az Alkotmánybíróság azt is kifejtette a IV./1.
12. pont alatt, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága az értékítéletet kifejező, az egyén személyes meggyőződését közlő megszólalásokra attól függetlenül kiterjed, hogy a vélemény értékes vagy értéktelen, helyes vagy helytelen, tiszteletre méltó vagy elvetendő, amely megállapítás nyilvánvalóan alkalmazandó a véleményként értékelhető szimbolikus cselekedetekre is. [88] Az Alkotmánybíróság az 1/
13. (II.13.) AB határozat indokolásának [36] bekezdésében hangsúlyozta, hogy a véleményszabadság alkalmazásához szükséges, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/
14. 19 közlés választott formája objektív módon is alkalmasnak tekinthető eszköze, közvetítője legyen gondolatok közlésének. [89] A Kúria a Bfv.I.405/2020/
15. számú végzésében kifejtette, hogy sem a gyülekezési jog, sem a véleménynyilvánítás szabadsága nem vehető parttalanul igénybe, illetőleg az utóbbi nem idézhet elő alapjogi összeütközést, azaz nem ronthatja le (nem teheti semmissé) az előbbihez rendelt békés jelleget, a békés gyülekezéssel pedig eleve nem fér össze a bűncselekményt megvalósító támadó jellegű erőszakos magatartás tanúsítása (a hivatkozott végzés [58] bekezdése). [90] Ezzel összhangban a Kúria a Bfv.III.366/2022/
16. számú végzésében arra is rámutatott, hogy alapjoggyakorlásra hivatkozással (akár csak részben) igazolni a személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetését kizárt. Véleménynyilvánítás erőszakos magatartással, erőszakkal nyilvánvalóan nem gyakorolható (a hivatkozott végzés [84]-[85] bekezdései). [91] A beszerzett bizonyítékok alapján az első-, másod- és harmadfokú bíróság egységesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy a tényállásban rögzített napokon a tüntetés, illetve csoportosulás elvesztette békés jellegét, az eljárt bíróságok között e kérdés vonatkozásában nem volt nézetkülönbség. Ezt a megállapítást a tanúvallomásokon túl a parancsnoki vizsgálatokról és rendőri jelentésekről készült okiratok (nyomozati iratok III. kötete 489-
17. oldal) is alátámasztották, amelyek a demonstráció zavartalan, nyugodt lezajlásával ellentétes megállapításokat tartalmaznak, így többek között fején megütött rendőr kórházba szállításának tényét, a rendőrök ellen támadólag fellépett tömeggel szemben használt önvédelmi gázspraynek az egyik rendőr kezéből történt kitépését, valamint a résztvevők által a rendőrök irányába különböző, testi épségükre veszélyt jelentő tárgyak, pirotechnikai eszközök dobálását. [92] Az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntéseit is magában foglaló alkotmánybírósági és kúriai határozatokon alapuló bírói gyakorlat a vélemény kinyilvánításának eszközéül a szimbolikus cselekmények széles körére biztosít törvényes lehetőséget, így példaként említhető transzparensek kihelyezése, zászlók lengetése, az eseményre készített emblematikus bábuk használata, illetve a véleménynyilvánítás egyéb jelképes formái. Az idézett határozatok alapján azonban kijelenthető, hogy 1.) pirotechnikai eszköz és annak rendőrök közé dobása alkalmatlan bármiféle gondolat, eszme, vélemény, nézet közvetítésére, 2.) füstképző tárgynak a rendőrsorfalat – akárcsak eshetőleges szándékkal – megcélzó eldobása nem törvényes formája a vélemény kinyilvánításának, 3.) jogszerűen eljáró rendőrök megdobása, megdobálása nem szinonimája a véleménynyilvánítás szabadságának. Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/
18. 20 [93] Mindezek alapján – a törvényszék álláspontjával egyetértve – a vád tárgyává tett cselekmények esetében a véleménynyilvánítás szabadságából eredeztethető alkotmányos védelemben részesítés fel sem merülhetett. E végkövetkeztetés meghozatalakor az ítélőtáblának különös körültekintéssel kellett eljárnia, mert ellentétes álláspont esetén szabad utat engedne a különféle tömegrendezvényeken pirotechnikai és egyéb eszközök rendőrök közé dobásának, amely ellentmondásban állna a közösség érdekében eljáró hivatalos személyek fokozott büntetőjogi védelemben részesítésével. [94] A véleményszabadság kérdéskörének zárásaként az ítélőtábla rögzíti, hogy a vád tárgyát nem a tüntetésen való részvétel és az ott elhangzott szóbeli megnyilvánulások képezték, hanem a véleménynyilvánítás szabad gyakorlásának széleskörű keretéből kilépett cselekmények. [95] A megalapozott tényállásból a másodfokú bíróság tehát okszerűen vont következtetést Terhelt1 I.r. vádlott bűnösségére az
19. tényállási pont esetében is, továbbá Terhelt2 II.r. vádlott bűnösségére a
20. tényállási pont vonatkozásában. [96] A vádlottak az utolsó szó jogán az ellenük indított eljárás koncepciós jellegét hangsúlyozták, ezért az ítélőtábla a bűnösség megállapításával kapcsolatban rögzíti, hogy a koncepciós büntetőeljárás sajátossága, hogy hamis, hamisított bizonyítékokon alapuló fiktív, konstruált tényállás alapján, a büntetőeljárás szabályainak súlyos megsértésével, így többek között a védelem jogának mellőzésével kerül sor a bűnösség megállapítására. Jelen esetben a bizonyítási eljárás legfőbb elemét több videófelvétel – mint objektív bizonyíték – vádlottak által sem vitatott képanyaga alkotta, az eljárás egyetlen résztvevője sem vonta kétségbe azok tartalmát. A védelem jogának hiánya még elvi szinten sem értelmezhető, míg önmagában az a körülmény nem tesz egy büntetőeljárást irányítottá, hogy a vádlottak meggyőződése szerint a sérelmezett magatartásuk nem valósított meg bűncselekményt. Végezetül hangsúlyozandó, hogy a tényállásban hivatkozott helyen és napokon történt események miatt nem kizárólag a vádlottak ellen indult büntetőeljárás, amint arra az elsőfokú bíróság előtt megtartott vádbeszédében az ügyészség képviselője az ügyszámok megjelölésével is kitért. A más személyek által ugyanezen tömegdemonstráción elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt több jogerős elmarasztaló bírósági ítélet született. [97] A vádlottak cselekményeinek minősítése megfelel a büntető anyagi jogi rendelkezéseknek, azonban a fellebbviteli főügyészség alappal kifogásolta az I.r. vádlott esetében a folytatólagos elkövetés megállapítását és a II.r. vádlott tekintetében a bűnsegédi elkövetői alakzatot. [98] A fellebbviteli főügyészség és az I.r. vádlott védője is helytállóan mutatott rá arra, hogy Terhelt1 I.r. vádlott cselekményei vonatkozásában nem állapítható meg a folytatólagosság törvényi egysége. Kétségtelen tény, hogy az I.r. vádlott az egymást követő két decemberi napon, egységes akarathelhatározással, ugyanolyan bűncselekményeket Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/
21. 21 követett el, azonban arra vonatkozó tényadat nem áll rendelkezésre, hogy a bűncselekményeket ugyanazoknak a passzív alanyoknak, hivatalos személyeknek a sérelmére követte el, ilyen tartalmú megállapítást a tényállás sem tartalmaz. Önmagában a rendőrség állományába tartozó hivatalos személyek, mint passzív alanyok, nem vonhatók az azonos sértett fogalomkörébe. A teljesség igénye végett a harmadfokú bíróság rögzíti, hogy a nyilvántartási adatok szerint a két napon eljárt rendőrök személye csak elenyésző számban mutat fedést, túlnyomó többségében eltérő rendőrök teljesítettek szolgálatot (nyomozati iratok zárt adatkezeléses kötetében a Készenléti Rendőrség Kelet-Magyarországi Határrendészeti Igazgatóságának
22. augusztus
23. napján kelt tájékoztatása). [99] Az évtizedek óta töretlen ítélkezési gyakorlat szerint nemcsak a több mozzanatból álló, hivatalos eljárás során folyamatosan elkövetett cselekmény (BJD9064.), hanem a két vagy több hivatalos személy sérelmére, az egységes eljárásuk során elkövetett hivatalos személy elleni erőszak is természetes egységet képez (BJD691.). [100] A büntetőjogi és büntető eljárásjogi tárgyú kollégiumi vélemények felülvizsgálatáról szóló 2/
24. (VII. 5.) BK véleményben a Kúria Büntető Kollégiuma továbbra is fenntartotta a
25. BK véleményben foglaltakat, amely szerint, ha a hivatalos személy elleni erőszakot több hivatalos személy ellen, azoknak egységes eljárása keretében követik el, a cselekmény nem válik több bűncselekménnyé, a konkrét hatósági eljárás egysége a bűnhalmazat megállapítását ilyen esetben kizárja. [101] Mindezekre tekintettel a harmadfokú bíróság az I.r. vádlott esetében a folytatólagos elkövetésre utalást mellőzte és mind az
26. tényállási pontban, mind a
27. tényállási pontban rögzített cselekményt 1-1 rendbeli, tehát összességében 2 rendbeli hivatalos személy elleni erőszak bűntettének minősítette. [102] Az elsőfokú bíróság a 2/
28. Büntető jogegységi határozat helytálló alkalmazásával törvényesen állapította meg, hogy mindkét vádlott csoportosan követte el a terhére rótt bűncselekményt. Az ítélőtábla e tárgykörben kizárólag a Btk.
29. §

(1)bekezdés

1. pontjának feltüntetésével egészíti ki a törvényszéki ítéletet, továbbá a II.r. vádlott védője fellebbezésének indokolásában írtak miatt hangsúlyozza, hogy a csoportos elkövetés megállapításának nem előfeltétele, hogy a bűncselekményt együttesen megvalósító személyek mindannyian ismertek legyenek, illetve, hogy valamennyiük ellen vádat emeljenek. [103] A csoportos elkövetéskor is alkalmazni kell a tettességről és részességről szóló általános rendelkezéseket, vagyis meg kell jelölni az elkövetői minőséget az ügydöntő határozat rendelkező részében. A másodfokú bíróság ezért helyesen járt el, amikor az ítélete [234] bekezdésében felvázolt okokból az I.r. vádlott bűnösségét társtettesként találta megállapíthatónak. Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/
2. 22 [104] A II.r. vádlott esetében a védő helyesen észlelte a másodfokú ítélet [249] bekezdéséből kiolvasható törvényszéki bizonytalanságot a tettesi vagy bűnsegédi elkövetés tekintetében, mert az ott leírtak és a bűnsegédi magatartás valóban nincsenek összhangban egymással. A harmadfokú bíróság a hivatkozott ellentmondásosság vizsgálatát szükségtelennek tartja, mert a korábban hivatkozottak szerint a II.r. vádlott esetében is megállapította az összes törvényi tényállási elem megvalósulását. Az I.r. vádlottnál helytállóan felsorakoztatott érvek alapján a II.r. vádlott vonatkozásában is a társtettesi elkövetés állapítható meg az alábbi okokból. [105] A Kúria a
3. évi
4. számú eseti döntésének [32]-[33] bekezdéseiben kifejtette, hogy az elkövető mindig maga választja meg magatartásának módját, ami értelemszerűen helyzeti előnyéből fakadó lehetőség. Ha nem korlátozza a külvilág számára világosan és a másik elkövető számára kifejezetten saját magatartása hatókörét, akkor az egyidejű, azonos térben, egymás észrevehető, elérhető – ekként közvetlen – közelségében kifejtett elkövetői magatartások kölcsönösen szándékegységben vannak. Ilyen külvilágbeli fizikai feltételek mellett ugyanis – önmagában az érzékszervek természetes működése általi felfogóképességéből adódóan – nincs ésszerű alapja és ennélfogva indoka annak a következtetésnek, hogy az elkövető magatartásának tudattartalma nem fogja át a másik elkövető magatartását. Az elkövető a külvilágban felismerhető, elhatárolódására vonatkozó magatartás hiányában utóbb nem hivatkozhat eredményesen arra, hogy társai szándékát nem ismerte, és azzal nem azonosult. [106] A törvényszék által megalapozottá tett tényállásból megállapítható, hogy a vádlottak tevőlegesen részt vettek a rendőrség tagjai elleni atrocitásokban, azoktól egyikük sem határolódott el, mindegyikük aktív magatartást tanúsított. Mindezek alapján a szándékegység a vádlottak között egyértelmű, mivel a tényállás kellő pontossággal rögzíti a vádlottak cselekvőségének időbeli és térbeli egybeesését, továbbá a magatartásaik mögött rejlő teljes akarategység is felismerhető. A társtettesi szándékegység meglétének nem feltétele előzetes megállapodás, szóbeli megegyezés. A tett közös végrehajtásában megmutatkozó egyetértés a cselekmény helyszínén, a véghezvitel során is létrejöhet (BH
5. 284.). [107] A társtettesi elkövetés megállapítása ellenére az ítélőtábla helyénvalónak találta a másodfokú ítélet [250] bekezdésében írtakat, ahol a törvényszék a II.r. vádlott cselekménye szándékerősítő jellegét részletezte, ugyanis elkövetési magatartása egyértelműen alkalmas volt arra, hogy a jelenlévőket a jogszerűen eljáró rendőrök elleni fellépésre, így például különféle tárgyak dobására ösztönözze. [108] A joghátrány megválasztása körében a másodfokú bíróság a büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről szóló
6. BK véleményben írtakat szem előtt tartva, az elsőfokú ítéletet részben korrigálva, szinte hiánytalanul vette számba a vádlottak javára szóló alanyi és tárgyi bűnösségi körülményeket, azonban a harmadfokú bíróság az I.r. vádlott esetében a súlyosító körülmények közül mellőzi a folytatólagos elkövetésre utalást, míg a II.r. vádlott Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/
7. 23 vonatkozásában további enyhítő tényezőként rögzíti, hogy rendszeres pénzátutalások formájában segít egy hátrányos helyzetű vidéki családot és az Alapítvány1t (
8. BK vélemény II./
9. pont). [109] Az elkövetés óta eltelt időtartammal kapcsolatban – az Alkotmánybíróság 2/
10. (II.10.) AB határozatában írtakra is figyelemmel – az ítélőtábla kiemeli, hogy az időmúlás az enyhítő körülmények sorába tartozik, a cselekmény elkövetése és a jogerős elbírálás közötti időt jelöli. Ehhez képest a büntetőeljárás elhúzódása a büntetés mértékét nevesítetten, kompenzációs jelleggel csökkentő enyhítő körülmény, amely tartam a terhelttel szembeni megalapozott gyanú közlésétől a jogerős elbírálásig tart (ÍH
11. 51.). A hosszabb idő eltelte az időszerű büntetés hatékonyságának a sérelmét jelenti, ezért a harmadfokú bíróság szükségesnek tartja külön hangsúlyozni, hogy a vádlottak büntetlen előélete mellett a büntetőeljárás elhúzódása a büntetéskiszabás körében nyomatékos enyhítő tényezőként került értékelésre. [110] A törvényszék a vádlottak vonatkozásában feltárt személyi körülmények és előzményi adatok alapján helytállóan helyezkedett arra az álláspontra, hogy az egyéniesítésnek tulajdonít döntő jelentőséget azzal, hogy a generál preventív szempontokat sem hagyja figyelmen kívül. A másodfokú bíróság ezért helyesen fejtette ki, hogy a büntetlen előéletű I.r. vádlottal szemben – bűnösségének az
12. tényállási pontra történt kiterjesztése és a Btk.
13. §

(1)bekezdés szerinti bűnhalmazat ellenére is – elegendő a szabadságvesztés tartamát a büntetési tételkeret minimumában, 2 évben meghatározni. A szintén büntetlen előéletű II.r. vádlott inkriminált cselekménye feltűnően eltért a vádlott-társától, mert elkövetési magatartása egymozzanatú volt, ezért a belső arányosságot is szem előtt tartva az ítélőtábla egyetértett a törvényszékkel abban, hogy vele szemben a szabadságvesztés mértéke még a büntetési tételkeret minimuma esetén is eltúlzott, így osztotta a másodfokú bíróság véleményét, miszerint a büntetés tartamát a Btk. 82. §

(2)bekezdés c) pontjának alkalmazásával elegendő 1 évben megállapítani. [111] A bírósági ítéletekkel szemben támasztott közérthetőség követelményére tekintettel a harmadfokú bíróság a büntetés mértékével kapcsolatban rögzíti, hogy a vádlottak terhére megállapított bűncselekményt – az elkövetéskor és jelenleg is hatályos – Btk. 310. §

(2)bekezdése 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni, vagyis az I.r. vádlott büntetése megegyezik a tételkeret minimumával, annak ellenére, hogy a halmazati büntetés miatt a büntetési tétel felső határa a Btk. 81. §

(3)bekezdése alapján a felével megemelkedett. A II.r. vádlott esetében a szabadságvesztés tartamát a büntetés enyhítéséről – az elkövetéskor és az elbíráláskor is azonos módon – rendelkező Btk. 82. §

(1)bekezdése és

(2)bekezdés d) pontja alapján lehetett a büntetési tételkeret minimuma alatt meghatározni. A hivatkozott törvényi rendelkezés szerint a büntetési tételnél enyhébb büntetés szabható ki, ha annak legkisebb mértéke a büntetés kiszabásának elveire figyelemmel túl szigorú lenne. Amennyiben a büntetési tétel alsó határa 2 évi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb 1 évi szabadságvesztést lehet kiszabni. A befejezett, csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette esetében a Btk. 82. §

(3),

(4)és

(5)bekezdései további enyhítésre nem adnak lehetőséget, vagyis megállapítható, hogy a II.r. vádlott esetében a törvényben meghatározott legenyhébb büntetés kiszabására került sor, az alacsonyabb tartamú szabadságvesztésre, vagy más büntetési nemre ítélést a törvény kizárja. Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/10. 24 [112] A vádlottak enyhébb büntetési nemre ítélését a Btk. 82. §

(3),

(4)és

(5)bekezdés alkalmazhatóságának hiánya nem tette lehetővé, ezért az ítélőtábla a másodfokú ítéletnek az I.r. vádlottat érintő [256] bekezdése első mondatában a „nem tartotta indokoltnak a szabadságvesztésnél enyhébb büntetési nem alkalmazását vagy tartamának enyhítését” megállapítást a nem tartotta indokoltnak tartama enyhítését kijelentésre szűkíti le. [113] A törvényszékkel egyetértve a harmadfokú bíróság is úgy ítélte meg, hogy a büntetés célja mindkét vádlott esetében a szabadságvesztés próbaidőre való felfüggesztésével is elérhető. A próbaidő tartamának 3, illetve 2 éves időtartama az ítélőtábla szerint is elegendő, az ezzel ellentétes ügyészi indítványt a büntetőeljárás elhúzódására és a vádlottak büntetlen előéletére tekintettel nem tartotta alaposnak. [114] A másodfokú bíróságnak a szabadságvesztés büntetés II.r. vádlott vonatkozásában meghatározott börtön fokozata, valamint végrehajtása esetén a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának meghatározása törvényes, helytállóan jelölte meg ítéletében, hogy ezen rendelkezések mely törvényi előírásokon alapulnak, továbbá akkor is helyesen járt el, amikor e tárgykörben a kerületi bíróság ítéletének I.r. vádlottra vonatkozó rendelkezésein nem változtatott. [115] Az Alkotmánybíróság a 8/2015. (IV. 17.) AB határozata szerint az Alaptörvény XXVIII. cikkének

(1)bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény, hogy a bíróság a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése esetén hivatalból vizsgálja az előzetes bírósági mentesítés lehetőségét, és arról ítéletében rendelkezzen. [116] A bírói gyakorlat szerint az előzetes bírósági mentesítésre való érdemesség megítélésénél az elkövető személyiségét, az életvitelét, a bűncselekmény jellegét, az elkövetés körülményeit és annak indítóokát összevetve kell értékelni (BJD 9986). [117] A Kúria az EBH

1. B.
2. számú határozatában ezzel kapcsolatban rögzítette, hogy az érdemesség szempontjából a bűncselekmény jellegén, a büntetés mértékén túlmenően, alapvetően a vádlott személyének jövőbeni társadalomra veszélyessége mérlegelendő, vagyis azt szükséges eldönteni, hogy a kiszabott büntetés mellett a társadalom védelme igényli-e a személyére háruló, a büntetett előélethez fűződő hátrányos következményeket is. [118] A törvényszék helyesen foglalta össze ítélete [261] bekezdésében azokat az okokat, amelyek alapján a II.r. vádlott érdemes az előzetes mentesítésre, azonban a harmadfokú bíróság a társtettesi elkövetés miatt mellőzi a „pszichikai bűnsegédi elkövetői magatartásra” utalást. Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/
3. 25 [119] A bírói gyakorlat által kialakított kritériumrendszert mérlegelve az ítélőtábla az I.r. vádlott vonatkozásában is arra a következtetésre jutott, hogy az igazoltan rendezett életvitele nem mutat a személyében rejlő olyan mértékű kockázatot, amelyre tekintettel érdemtelen lenne az előzetes mentesítésre. Az ítélőtábla ezért a védelem indítványával egyetértve Terhelt1 I.r. vádlottat a Btk.
4. § b) pontja és a Btk.
5. §

(1)bekezdése alapján előzetes mentesítésben részesítette annak érdekében, hogy a munkáját elláthassa, megélhetését biztosítsa, illetve a diplomája megszerzésében se legyen akadályozva. [120] A törvényszék tévedett, amikor a kerületi bíróság bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezését törvényesnek találta. Az ítélőtábla megállapította, hogy a büntetőeljárás során felmerült bűnügyi költség összegét az alábbi tételek alkotják: 46.949,- forint szakértői díj (Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség 2.Nyom.2243/

1. számú határozata), 7.100,- forint tanú útiköltség (6.B.21.073/2020/
2. sorszámú kerületi bírósági tárgyalási jegyzőkönyv
3. oldalán V. számú végzés), 14.000,- forint tanú útiköltség (6.B.21.073/2020/
4. sorszámú kerületi bírósági tárgyalási jegyzőkönyv
5. oldalán VII. számú végzés), 14.500,- forint tanú útiköltség (6.B.21.073/2020/
6. sorszámú kerületi bírósági tárgyalási jegyzőkönyv
7. oldalán X. számú végzés), 5.800,- forint tanú útiköltség (6.B.21.073/2020/
8. sorszámú kerületi bírósági tárgyalási jegyzőkönyv
9. oldalán I. számú végzés) és 71.120,- forint szakértői díj (6.B.20.951/2022/
10. sorszámú kerületi bírósági tárgyalási jegyzőkönyv
11. oldalán I. számú végzés). [121] Az orvosszakértői bizonyítás a büntetőügy érdemi megítéléséhez szükségtelen volt, ezért a szakértői díjakból összesen keletkezett 118.069,- forint bűnügyi költséget a Be.
12. §

(3)bekezdése alapján az állam viseli. [122] A tanúk útiköltségének teljes összege 41.400,- forint, amelynek megfizetésére a bűnösnek kimondott vádlottak a Be. 574. §

(1)bekezdése és

(4)bekezdés II. fordulata alapján egyetemlegesen kötelesek, mert a bűnügyi költség ezen része a vádlottak szerint nem különíthető el. [123] A másodfokú bíróság ítéletének egyéb rendelkezései törvényesek voltak. [124] Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság ítéletét a Be. 620. §

(1)bekezdése alapján megtartott Fővárosi Ítélőtábla 1.Bhar.128/2024/10. 26 nyilvános ülésen, a Be. 624. §

(1)bekezdése alapján részben megváltoztatta, míg egyéb rendelkezéseit a Be.

1. §-a alapján helybenhagyta. [125] A Fővárosi Ítélőtábla ítélete elleni fellebbezés lehetőségét a Be.
2. §

(3)bekezdése zárja ki, amelynek értelmében a harmadfokú bíróság ügydöntő határozata azon a napon emelkedik jogerőre, amikor azt meghozták. Budapest,

1. év október hó
2. napján Dr. Rédei Géza s.k. a tanács elnöke Dr. Patassy Bence s.k. előadó bíró Dr. Kováts Katalin s.k. bíró A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 32.Bf.10.541/2023/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság 1.Bhar.128/2024/
4. számú ítélete által Terhelt1 I.r. és Terhelt2 II.r. vádlott vonatkozásában
5. év október hó
6. napján jogerőre emelkedett. Budapest,
7. év október hó
8. napján Dr. Rédei Géza s.k. a tanács elnöke