← Magyarország

Mf.50083/2021/6 – Debreceni Ítélőtábla

Debreceni Ítélőtábla Mf.I.50083/2021/

  1. A Debreceni Ítélőtábla Felperes cím1 szám alatti lakos felperesnek – a Pál és Kozma Ügyvédi Iroda (eljáró ügyvéd: Dr. Kozma Anna – cím2) által képviselt Alperes cím3 alatti székhelyű alperes ellen, munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei iránt indított perében a Miskolci Törvényszék 4.M.70043/2021/
  2. számú ítélete ellen az alperes által 26., a felperes által
  3. és
  4. sorszámon előterjesztett fellebbezések folytán indult másodfokú eljárásban – tárgyaláson kívül – meghozta a következő í t é l e t e t: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett részét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja. Mellőzi az ítéletnek az alperest 23 465 (huszonháromezer-négyszázhatvanöt) forint illeték és 1469 (ezernégyszázhatvankilenc) forint állam által előlegezett költség megfizetésére vonatkozó rendelkezését. Az ítélőtábla elrendeli a felperesnek a 197 186 (százkilencvenhétezer-száznyolcvanhat) forint elsőfokú perköltség 6 havi részletekben történő teljesítését. Az első és második havi összeget 32 865 – 32 865 (harminckettőezer-nyolcszázhatvanöt – harminckettőezer-nyolcszázhatvanöt) forintban, míg a 3-
  5. havi összeget 32 864 – 32 864 (harminckettőezer-nyolcszázhatvannégy – harminckettőezer-nyolcszázhatvannégy) forintban határozza meg. Az első részlet
  6. április
  7. napjáig, minden további részlet a következő hónap
  8. napjáig esedékes azzal, hogy bármely részlet megfizetésének elmulasztása esetén az egész hátralékos tartozás esedékessé válik. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 5280 (ötezerkettőszáznyolcvan) forint általános forgalmi adót tartalmazó, 24 834 (huszonnégyezernyolcszázharmincnégy) forint elsőfokú- és 2640 (kettőezerhatszáznegyven) forint általános forgalmi adót tartalmazó, 12 417 (tizenkettőezer-négyszáztizenhét) forint másodfokú perköltséget. Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.083/2021/6 2 Az állam által előlegezett 23 465 (huszonháromezer-négyszázhatvanöt) forint elsőfokú illetéket, az 1469 (ezernégyszázhatvankilenc) forint költséget, valamint a 31 287 (harmincegyezer-kettőszáznyolcvanhét) forint fellebbezési illetéket az állam viseli. Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás [1] A felperes
  9. december
  10. napjától állt az alperes alkalmazásában gépkocsivezető munkakörben. Bruttó alapbére
  11. január
  12. napjától 180 500 forint volt. [2] A felperes
  13. évben három munkavállaló-társával, (MUNKAVÁLLALÓ 1 NEVE)sal, tanú2fel és (MUNKAVÁLLALÓ 2 NEVE)tel közösen vezette az alperes tulajdonában álló (RENDSZÁM1) és a (RENDSZÁM2) forgalmi rendszámú gépjárműveket a hozzájuk tartozó pótkocsikkal. Az egyik gépjármű három műszakban volt használva, így egy adott napon belül hárman vezették, míg a másikat egy napon belül csak egy műszak teljesítésére használták. A gépjárművekbe az üzemanyagot az alperes által biztosított kártyával vételezték, az erre kijelölt benzinkutaknál.
  14. októberéig a vontatóba és a pótkocsiba külön, de ugyanazzal a kártyával tankoltak, ez időtől kezdve a pótkocsihoz külön kártyát kaptak, melyet csak a pótkocsi tankolására használtak. [3] Az alperesnél 2020 októberétől alkalmazták (MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÓJÁNAK NEVE)t logisztikai vezetőként, aki a felperes munkáltatói jogkör gyakorlója is lett. Miután úgy ítélte meg, hogy a fenti gépkocsik fogyasztása eltúlzott, ezért 2020 decemberében a Biztonsági Szolgálat közreműködését kérte. A Biztonsági Szolgálat
  15. január 19-én a kecskeméti tankolása során tetten érték (MUNKAVÁLLALÓ 1 NEVE)t, aki a gépkocsi tankolásakor külön kannákba is tankolt. [4] Az alperes megkeresésére a gépjárműveket forgalmazó (CÉG NEVE)
  16. január 24-én tájékoztatást adott a gépjárművek jellemző tulajdonságairól, melyet a gépjárművekből nyert ki. Az elvégzett vizsgálat szerint az egyik gépjármű által a teljes élettartama alatt – mely mintegy 5 év – megtett teljes út 345 944,6 km, az elfogyasztott üzemanyag mennyisége átlagosan 100 kilométerenként 29,4 liter. Az utolsó, 38 344,2 km alatt a jármű 32,4 liter üzemanyagot fogyasztott átlagosan 100 kilométerenként. A másik gépjármű esetében a teljes, mintegy 5 év alatt megtett út 402 705,3 km, az átlagos üzemanyagfogyasztása 30 liter. [5] Az alperes
  17. január 25-én a felperes munkaviszonyát azonnali hatályú felmondással megszüntette. A felmondás indokolása szerint a felperes előtt ismerten a Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.083/2021/6 3 munkáltató valamennyi üzemeltetésében álló gépjármű tárgyában egy-egy olyan üzemanyagfogyasztási normát állított fel, mely valamennyi, a fogyasztást befolyásoló/meghatározó tényező (időjárás, útviszonyok, az adott gyártmányú gépjármű gyártója által meghatározott értékek, rakott súly szerinti többletfogyasztás, stb.) figyelembevétele mellett rögzíti, hogy mely az a maximális fogyasztási mérték, amely mellett az adott gépjármű fogyasztása ideális és ezáltal a munkáltató által reálisan elvárható. A felperes által rendelkezésére és munkavégzési használatra átadott (RENDSZÁM1) és (RENDSZÁM2) forgalmi rendszámú tehergépjárművek esetében – melyeket felváltva több, egészen pontosan három kollégájával együtt/egymást felváltva használt – a munkáltatónál a
  18. év teljes tartama alatt olyan mértékű üzemanyag-túlfogyasztás került kimutatásra, amelyre ésszerű magyarázat nincs, az üzemanyahasználat mértéke bűncselekmény alapos gyanúját veti meg.
  19. január
  20. napján a munkáltató gyanúja sajnálatos módon beigazolódott, (MUNKAVÁLLALÓ 1 NEVE) (mint a gépjárműveket felperes mellett használó gépjárművezetőt) a munkáltató üzemanyageltulajdonítás (lopás) során Kecskeméten tetten érte. Tekintettel arra, hogy az üzemanyaghasználat volumene/ mértéke olyan mértékben haladta meg a reális normát, amelyre ésszerű magyarázat nincs, a munkáltató a lopás elkövetésének alapos gyanúja miatt a munkajogviszonyának megszüntetése mellett döntött és a munkáltató nem kívánja a munkaviszonyát a jövőben fenntartani. [6] Az alperes ezzel egyidejűleg megszüntette tanú2 és (MUNKAVÁLLALÓ 2 NEVE) munkaviszonyát is. Az azonnali hatályú felmondások közlésére az alperes telephelyén került sor január 25-én, melynek során az alperes részéről jelen volt (MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÓJÁNAK NEVE), a munkáltatói jogkör gyakorlója, tanú5, a felperes közvetlen felettese és tanú6 az alperes munkavállalója. A munkavállalókkal együttes jelenlétükben közölték a felmondás indokát, a rendőrségi eljárás kezdeményezését, aki tagadták, hogy üzemanyagot tulajdonítottak volna el, ártatlannak vallották magukat, egyetértettek a rendőrségi eljárással, utalva arra, hogy az majd tisztázza a helyzetet. [7] Az alperes az elbocsátott munkavállalókkal szemben feljelentést tett
  21. január 29-én a Dunakeszi Rendőrkapitányságon, mivel álláspontja szerint valamennyien üzemanyagot tulajdonítottak el. [8] A felperes
  22. február 1-től álláskeresési járadékra vált jogosulttá, alkalmanként dolgozott egy fuvarozással foglalkozó ismerősénél, majd
  23. júniusában helyezkedett el a (CÉG 2)nál gépkocsivezetőként, ahol azóta is folyamatosan dolgozik. Jelenlegi munkáltatója tudomással bír a munkaviszony megszűnésének körülményeiről. [9] A felperes keresettel fordult a bírósághoz, melyben elsődlegesen kérte az azonnali hatályú felmondás jogellenességének megállapítását. Ennek jogkövetkezményeként 35 nap felmondási időre járó juttatás címén 315 875 forint, egy havi végkielégítés címén 180 500 forint, és 3 000 000 forint sérelemdíj megfizetésére kérte kötelezni az alperest, valamint marasztalni a perrel felmerült költségeiben. Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.083/2021/6 4 [10] A felperes vitatta az azonnali hatályú felmondás jogszerűségét. Tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, vagy bármilyen módon is eltulajdonított volna az üzemanyagból. Vitatta, hogy az alperes a törvényben előírt 15 napos határidőn belül gyakorolta az azonnali hatályú felmondáshoz fűződő jogát, de az sem derült ki számára, hogy ez a határidő betartásra került-e. Vitatta, hogy az alperes olyan normát határozott volna meg, amelyhez képest túlfogyasztást ért volna el, ez alapján a túlfogyasztás tényét és azt is, hogy bármilyen egyéb ésszerű okkal az esetleges túlfogyasztás ne lehetne indokolható. Hivatkozott arra, hogy műszaki okok is fennálltak, a gépjárművek nem voltak teljesen megfelelő műszaki állapotban, időnként hibák jelentkeztek, továbbá, mivel időben kellett megérkezniük, amihez nagy sebességgel kellett haladnia, a fogyasztás nőhetett. Az alperes kollektív büntetést alkalmazott amiatt, mert az egyik kollegáját elkapták, amelynek következményeként valamennyi további érintett kollegát is megbüntettek. A munkaviszony megszüntetésének közlésekor elhangzottak, melyek szerint a többiekkel együtt lopott az alperestől, továbbá az a körülmény, hogy mindez elterjedt és ismertté vált az emberek körében, megsértette a jó hírnévhez és a becsülethez való jogát. Mindez megnehezítette az elhelyezkedését és káros hatással volt a családi kapcsolataira is. [11] Az alperes a kereset elutasítását és a felperesnek perköltségben való marasztalását kérte. Ellenkérelmének elsődleges indoka szerint a munkaviszony jogellenes megszüntetésének megállapítására nincs lehetőség, a megállapítás iránti kereset előterjesztésének feltételei nem állnak fenn. A felmondás egyebekben a valóságnak megfelel, a felperes esetében túlfogyasztás volt megállapítható, tekintettel arra, hogy a gépkocsik teljes üzemi ideje alatt átlagfogyasztáshoz képest jelentős mértékű többlet-üzemanyagot vételeztek a gépkocsik használói, mely folyamatosan hasonló mértékű volt és ami észszerűen nem volt magyarázható. Tekintettel arra, hogy a felperes egyik munkavállaló-társát üzemanyageltulajdonításon kapták, nem volt elvárható az alperestől, hogy a felperest a továbbiakban foglalkoztassa. A felperes által megjelölt műszaki okoknak, vezetési stílusnak nincs jelentősége, mivel az átlagfogyasztáshoz képest állapítható meg a megvásárolt üzemanyag eltérő mennyisége. A felperesnek a felmondási időre járó juttatás összegét sem ismerte el, álláspontja szerint az helyesen 210 583 forint lehet. A sérelemdíjjal kapcsolatban vitatta, hogy a munkaviszony megszüntetésének közlésekor lopásra hivatkoztak volna a jelenlévő vezetők, vitatta, hogy elterjedt volna annak híre és az sértette volna a felperes jó hírnévhez és becsülethez való jogát és azt is, hogy az elhelyezkedését mindez megnehezítette, és családi kapcsolataira is hátrányosan hatott volna. A sérelemdíj összegét is jelentősen eltúlzottnak tartotta, mivel az nem áll arányban az esetleges jogsértéssel. [12] Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként 15 nap alatt felmondási időre járó 210 583 forintot, továbbá végkielégítés címén 180 500 forintot. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperes részére 15 nap alatt 197 186 forint perköltséget, valamint az alperest arra, hogy fizessen meg az adóhatóság felhívására 23 465 forint illetéket, míg a Miskolci Törvényszék Gazdasági Hivatala felhívására 1469 forint állam által előlegezett költséget. Rendelkezett arról, hogy 186 317 forint illetéket és 11 663 forint állam által előlegezett költséget az állam viseli. Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.083/2021/6 5 [13] Az ítélet indokolásában az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes az azonnali hatályú felmondás jogát január 25-én a munka törvénykönyvéről szóló
  24. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.)
  25. §

(2)bekezdésében meghatározott 15 napos határidőn belül gyakorolta, tekintettel arra, hogy a tettenérés január 19-én történt és ekkor szerzett tudomást a munkáltató valamennyi, a felmondásban szereplő körülményről. Rögzítette, hogy a keresetlevélben a felperes megjelölte az Mt.
  1. és
  2. §-ában foglaltakat, azonban joggal való visszaélésre a munkaviszony jogellenes megszüntetése körében nem hivatkozott a felperes. Az elsőfokú bíróság ennek ellenére megállapította, hogy azon körülmények, hogy a közléskor a munkáltató esetlegesen nem adott részletes magyarázatot és nem tárták a munkavállaló elé a rendelkezésére álló adatokat, vagy nem biztosították a védekezés lehetőségét, nem hatnak ki a felmondás jogszerűségére, ugyanis ilyen jogszabályi kötelezettségei a munkáltatónak nincsenek. [14] Az elsőfokú bíróság szerint azt kellett vizsgálnia, hogy tanúsított-e olyan magatartást a felperes, amely alapján a munkaviszony fenntartása lehetetlenné vált, figyelemmel arra is, hogy az azonnali hatályú felmondást a munkáltató az Mt.
  3. §
(1)bekezdés b) pontjára alapította. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint önmagában az a körülmény, hogy míg a felmondásban egy normára utal a munkáltató, a perben pedig átlagfogyasztásra hivatkozik, az azonnali hatályú felmondás jogellenességét nem eredményezi, ugyanis azt kellett vizsgálni, hogy volt-e olyan magatartás a munkavállaló részéről, amely ténylegesen a szükségestől eltérő mértékű üzemanyagvásárlást jelentett és amely a felmondás többi részében hivatkozottaknak megfelelően bűncselekményre utalt, melyet alátámasztott egy másik munkavállaló-társ tettenérése is. A perben az alperesnek azt kellett hitelt érdemlően bizonyítania, hogy a körülmények úgy álltak fenn, hogy a felperes a gépkocsi által ténylegesen elfogyasztott üzemanyaghoz képest több üzemanyagot vételezett, amelyet semmilyen más körülmény nem alapozhat meg, csak a felmondásban hivatkozott és az alperes által a per során állított eset, továbbá, hogy mindez bűncselekményt alapozhat meg, melynek eredményeként már nem várható el a felperes további foglalkoztatása. [15] A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felmondás alapjául szolgáló, az átlagfogyasztás és a felperes által vételezett üzemanyag mennyiségének érdemi különbözőségét az alperes nem tudta bizonyítani. Az alperes 5 éves átlagfogyasztáshoz képest hasonlította a 2020. évi vételezett üzemanyag mennyiségét, mely alapján előfordulhatott volna, hogy megállapítható, hogy a felmondásban foglaltak fennálltak, azonban jelen esetben bebizonyosodott, hogy az átlagfogyasztás nem olyan mértékű volt a hivatkozott időtartam egy időszakában, mely az alperes előadásának és 5 éves átlagfogyasztásának megfelelt volna, hanem azt lényegesen meghaladó. Az alapul szolgáló tények bizonyítatlansága esetén pedig nem lehet arra alappal következtetni, hogy a felperes bűncselekmény gyanúját keltő magatartást tanúsított, így a felmondás jogellenes. [16] Az Mt. 82. §
(3)bekezdés a) pontja alapján kötelezte az alperest a felperes javára végkielégítés, valamint az Mt. 82. §
(4)bekezdése alapján a munkáltatói felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeg megfizetésére. Ennek összegének meghatározásakor az alperesi számítással értett egyet, kifejtve, hogy a követelt Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.083/2021/6 6 315 875 forint eltúlzott mértékű, hiszen amennyiben egy hónapra a felperes részére 180 500 forint munkabér járt, úgy 35 napra nem járhat az általa megjelölt összeg. [17] Megalapozatlannak találta a felperesnek a sérelemdíj iránti igényét. Ebben utalt a Mt. 9. §
(1)bekezdése alapján alkalmazandó, a polgári törvénykönyvről szóló
  1. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:
  2. §
(1)és
(2)bekezdésében foglaltakra. Nem fogadta el a felperes hivatkozását arra, hogy a felmondás következtében az elhelyezkedése megnehezült, hiszen a felperes és két munkavállaló-társa, akiket vele együtt bocsátottak el az alperestől, valamennyiben el tudtak helyezkedni, egyebekben ebben a körben bizonyítási indítványt a felperes nem is terjesztett elő, csakúgy, mint ahogy arra sem, hogy a családi helyzete megváltozott, feszültség keletkezett volna, vagy kapcsolatai megromlottak volna. A lopással összefüggésben tett kijelentések elhangzása körében lefolytatott bizonyítás eredményeként kétséget kizáróan nem volt megállapítható, hogy mi hangzott el a felmondás átadásakor, történt-e személyiségi jogot sértő kijelentés. Nem bizonyította eredménnyel a felperes azt sem, hogy a felmondásban foglaltak elterjedtek volna, emiatt a kollégák körében hátrányos megítélést eredményezett volna. [18] Az ítélettel szemben mindkét peres fél fellebbezést nyújtott be. [19] A felperes az ítélet érdemi megállapításait nem vitatta, azonban a 197 186 forint összegű perköltség megfizetésére 12 havi részletekben való teljesítés engedélyezését kérte. Ennek indokaként hivatkozott arra, hogy a keresete 167 400 forint, a felesége keresete pedig 55 600 forint/hó, két gyermek neveléséről (egy egyetemista és egy gimnáziumba járó) gondoskodnak és a perköltség egyösszegben való megfizetése a gyermekek iskoláztatását és megélhetésüket veszélyeztetné. [20] Az alperes fellebbezésében kérte az elsőfokú bíróság által meghozott ítéletnek a felperes keresetének helyt adó részében való megváltoztatását és a felperes keresetének teljes elutasítását. Kérte a felperest az eljárással felmerült költségei megtérítésére is kötelezni. [21] A fellebbezés indokolásában kifejtette, hogy az alperes az azonnali hatályú felmondást az Mt. 78. §
(1)bekezdés b) pontjára alapította, így a perben nem a felperes kötelezettségszegését, hanem azt kellett bizonyítania, hogy kellő alap volt alperes részéről a munkaviszony fenntartásához szükséges bizalom elvesztésének, amelyhez az a körülmény vezetett, hogy más ok hiányában feltehető volt, hogy a felperes bűncselekményt követett el. Álláspontja szerint a perben az alperes sikerrel bizonyította azt a tényt, hogy a felperes a rendelkezésére bocsátott üzemanyagkártyával történő vásárlását nem támasztotta alá a jármű fogyasztása és nem merült fel olyan körülmény, amely a felperes által megvásárolt üzemanyag mennyiségét indokolta volna. Hivatkozott arra, hogy a perben igazolta, hogy a járműveket folyamatosan karbantartja, a két gépjármű egyikénél sem állt fenn olyan műszaki probléma, amely a teljes
  1. évben tapasztalt túlfogyasztást indokolná, amit tanú6 tanúvallomása is megerősített. A DAF-tól beszerezte a járművek teljes üzemidejére Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.083/2021/6 7 vonatkozó fogyasztási adatait, és a felperes tankolásaival, a belső normával ezeket az adatokat összevetve megállapítható volt, hogy a felperes ahhoz képest, ami a jármű és a rakomány súlya által indokolt fogyasztás volna, ahhoz képest következetesen több üzemanyagot vásárolt meg. A felperes és a vele együtt ugyanolyan fuvarokat teljesítő munkavállók munkaviszonyának megszüntetését követően az új munkavállalók ugyanazon fuvarfeladatokat az alperes által meghatározott belső normákkal egyezően teljesítik. Mindezek alapján az alperesnek nem a többletfogyasztás tényleges okát kellett a perben igazolnia, hanem azt, hogy nem volt más racionális magyarázat a felperesi többletfogyasztásra, mely körülményt a felperes sem tudott megjelölni. [22] Megalapozatlannak tartotta azt az ítéleti megállapítást, hogy az alperes az azonnali hatályú felmondásban egy az általa megállapított normára, míg a peres eljárásban a járművek átlagfogyasztására hivatkozott, ezzel szemben ugyanis a peres eljárásban a felperes túlfogyasztását két adatsor alapján állította. Ezek közül az egyik a DAF által készített átlagfogyasztás-számítás volt, míg a másik az alperes saját normája. [23] Az alperes szerint az elsőfokú bíróság különös jelentőséget tulajdonított annak, hogy az (RENDSZÁM2) forgalmi rendszámú járműnek a DAF mérése előtt legutolsó 38 344 km útjáról rendelkezésre álló átlagfogyasztási adat magasabb volt, mint a teljes üzemidő alatti átlagfogyasztás, azonban álláspontja szerint ez a felperes által levezett legfeljebb 2,5 havi út volt, amit
  2. november közepe és a munkaviszony megszűnése közötti időszakban teljesítettek a gépkocsivezetők, de nem indokolja a
  3. januártól megvásárolt üzemanyagmennyiségeket. [24] Az alperes által elvégzett számítások szerint megállapítható, hogy a felperes minden egyes 100 km távolságon 1 liter üzemanyaggal többet tankolt, mint amennyi a jármű üzemeltetéséhez szükséges volt. A felperes által a teljes évben megtett 85 304 km út és a 27 789 liter üzemanyag figyelembevételével az egész évben ez a többletfogyasztás 853 liter üzemanyagot jelent, ami nem került a járműbe betöltésre. Ez pedig több mint 40 kanna üzemanyag, azaz az évben minden egyes héten 1 kanna üzemanyag fogyása nem igazolt semmivel. [25] Az alperes szerint az elsőfokú bíróság nem értékelte megfelelően a tanúk, köztük (MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÓJÁNAK NEVE) vallomását, aki elmondta, hogy a LIDL sofőrök láthatóan többet fogyasztottak, mint a többiek, ami csak úgy történhetett, ha a sofőrök előzetesen egyeztettek arról, hogy ki mennyit vegyen le a tankolásból. Álláspontja szerint az üzemanyagfogyasztási adatok alapján és azt figyelembe véve, hogy a felperessel azonos autóval közlekedő, azonos fuvarokon dolgozó (MUNKAVÁLLALÓ 1 NEVE)t üzemanyag-eltulajdonításon tetten érték, alappal jutott arra a következtetésre, hogy a túlfogyasztásnak nincs más oka, mint az, hogy a felperes bűncselekmény gyanújára alapot adó magatartást tanúsított, melyre az általa alkalmazott azonnali hatályú felmondás jogszerű. Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.083/2021/6 8 [26] A felperes fellebbezésével szemben az alperes fellebbezési ellenkérelmében annak elutasítását és az elsőfokú bíróság ítéletének perköltséget megállapító rendelkezésének helybenhagyását kérte. E körben hivatkozott arra, hogy a jogi képviselővel eljáró felperesnek a per kezdetén mérlegelnie kellett, hogy pervesztessége esetén milyen perköltség-megfizetési kötelezettsége merül fel. Ezzel összefüggésben rámutatott arra is, hogy a keresetlevél előterjesztésekor még jövedelme nem volt, ennek ellenére vállalta a keresetlevél benyújtását, majd a per során ettől kedvezőbb anyagi helyzetbe került, miután elhelyezkedett. Hangsúlyozta, hogy saját jogi képviselőjének is perköltségfizetési kötelezettsége volt, egyebekben pedig nem igazolta, hogy a részletekben való megfizetés iránti kérelme indokolt és méltányos lenne. [27] A felperes az ellenkérelemre tett észrevételében ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy egyetemista gyermeke a tanulmányai mellett munkát végezni nem tud, és saját jogi képviselőjének is a megbízási díja 9-10 hónap alatt részletekben tudta csak kifizetni, többnyire kölcsönökből. Hangsúlyozta azt is, hogy neki, mint magánembernek jelentős egyszeri kiesést jelentene az egyösszegű megfizetés, míg az alperesi nagy cég esetében a részletekben való teljesítés nagyobb gazdasági problémát nem eredményezne. [28] A felperes fellebbezése részben, az alperes fellebbezése teljes egészében megalapozott. [29] A fellebbezések alapján – tekintettel arra, hogy az alperes fellebbezése az ítélet érdemi részét érte és annak elbírálása a felperes fellebbezésével érintett perköltség megítélésére is kihatással van – az ítélőtábla elsődlegesen az alperes fellebbezése körében gyakorolta felülbírálati jogkörét. Megállapította, hogy az elsőfokú ítéletnek a sérelemdíj, valamint a felmondási időre járó juttatás 210 583 forint feletti rész elutasításáról szóló rendelkezéseit fellebbezés nem érte, így az alperes fellebbezése alapján az ítélőtábla csak a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként a felmondási időre járó juttatás és a végkielégítés megfizetésére vonatkozó rendelkezéseit vizsgálta. [30] Az ítélőtábla megállapította, hogy ebben a körben az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, azonban a polgári perrendtartásról szóló
  4. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.)
  5. §
(1)bekezdése alapján a rendelkezésre álló bizonyítékok egybevetése során azokból téves következtetésre jutott. [31] Az alperes az azonnali hatályú felmondást az Mt. 78. §
(1)bekezdés b) pontjára alapította, mely szerint a munkáltató a munkaviszonyt azonnali hatályú felmondással megszüntetheti, ha a munkavállaló olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. A munkáltatót indokolási kötelezettség terheli, melynek az Mt. 64. §
(2)bekezdése alapján meg kell felelnie a világosság és valóságosság követelményeinek, és ezeknek a tényállási elemeknek egyenkénti és együttes vizsgálata teszi lehetővé a jognyilatkozat jogszerűsége vagy jogellenessége megállapítását (Mfv.II.10.005/2016/4.). Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.083/2021/6 9 [32] Az azonnali hatályú felmondásban megjelölt okokat és így a jognyilatkozat megalapozottságát a jognyilatkozatot tevő munkáltatónak bizonyítani kell, melynek eredménytelensége esetén annak jogellenessége állapítható meg. [33] Az alperes az azonnali hatályú felmondást arra alapította, hogy a felperes ismerte a munkáltató által elvárt üzemanyagnormát, ezen túlmenően a másik három kollégájával vezetett tehergépjárművek estében olyan mértékű üzemanyag-túlfogyasztást mutattak ki, amely a normát meghaladta. Erre a munkáltató ésszerű magyarázatot nem talált és felvetette benne a bűncselekmény (lopás) elkövetésének alapos gyanúját, ami miatt a bizalom megrendült benne, és a felperessel együtt a többi érintett gépkocsivezető munkaviszonyát is azonnali hatályú felmondással megszüntette. [34] Az elsőfokú bíróságnak az alperesi állásponttal egyezően ez alapján azt kellett volna vizsgálnia, hogy az azonnali hatályú felmondásban közölt indok világos és valós-e, valamint hogy kellő alapul szolgált-e a munkaviszony fenntartásához szükséges bizalom elvesztéséhez. [35] A perben az alperes azt a tényt nem bizonyította, hogy a felperes által vezetett tehergépjárműre üzemanyagnormát állított fel, amit a felperessel közölt is, azt azonban igen, hogy a felperes rendelkezésére bocsátott üzemanyagkártyával történő vásárlását nem támasztotta alá a jármű tényleges fogyasztása. [36] A felperes hivatkozott bár a perben arra, hogy a tehergépjárművek nem voltak megfelelő műszaki állapotban, azonban azon túl, hogy az alperes lenyilatkozta az adott időszakban jelentkező meghibásodásokat, tanú6 tanúvallomásával ezt alá is támasztotta. A felperes állításával ellentétben az ítélőtábla ebben a körben arra is figyelemmel volt, hogy az alperes a (CÉG NEVE)-től kért elemzés eredményeként azt vizsgálta, hogy mennyi volt a tehergépjárművek által megtett út, a beletankolt üzemanyag, ami alapján egy átlagfogyasztást állapítottak meg. Ebbe az átlagba pedig az az időszak is beleszámítódott, amely alatt esetlegesen olyan meghibásodása lett volna a járműnek, ami a fogyasztást megnövelte volna. [37] Ugyanígy átlagolódott az is, hogy a jármű üresen vagy rakománnyal futott, vagy hogy milyen sebességgel közlekedtek vele. A vizsgálat eredménye éppen azt támasztotta alá, hogy az ilyen vegyes használat mellett számított tényleges fogyasztás is alatta maradt a felperes (és a másik három kolléga) által megvásárolt üzemanyagmennyiséggel, és a megtett út alapján számított fogyasztásnak. Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.083/2021/6 10 [38] Helyesen hivatkozott így arra a perben és a fellebbezésében is az alperes, hogy nem a többletfogyasztás tényleges okát kellett bizonyítania, hanem hogy volt többletfogyasztás és arra nem volt magyarázat. [39] Tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az azonnali hatályú felmondásban a munkáltató egy általa meghatározott és közölt normához képest megvalósult túlfogyasztásra, míg a perben a gépjárművek átlagfogyasztásához képest megállapított többlet-tankolásra hivatkozott. Az alperes valóban utalt a felperessel közölt munkáltató által meghatározott és vele közölt normára (mely tény a perben nem nyert bizonyítást), de már a felmondás is tartalmazza, hogy üzemanyag-túlfogyasztás került kimutatásra. Tekintettel arra, hogy a felperessel bizonyíthatóan nem közölte az alperes előzetesen az általa elvárt normát, így a túlfogyasztást ahhoz viszonyítani nem is lehetett. A szakszervíz által kielemzett tényleges fogyasztás és a megvásárolt üzemanyaghoz arányosított fogyasztás azonban folyamatos eltérést mutatott. [40] Az alperes fellebbezése alapján az ítélőtábla vizsgálta az elsőfokú bíróságnak abban a körben tett megállapítását is, hogy az (RENDSZÁM2) forgalmi rendszámú tehergépjárműnek az utolsó, 38 344,2 km-en 32,4 liter volt az átlagfogyasztása, amit az 5 éves gépjárművek teljes futóteljesítménye alapján több hónap időszakán keresztül megtett út átlagfogyasztását mutatja. Ebben a körben az ítélőtábla annak tulajdonított nagyobb jelentőséget, hogy az alperes a teljes
  1. évre végeztetett vizsgálatot és annak összesített eredményére alapította az azonnali hatályú felmondást. Rámutat emellett az ítélőtábla arra is, hogy ha több hónapos időszak alatt is teljesült ez a 32,4 literes átlagfogyasztás, abban is volt olyan hónap, amikor a vásárolt üzemanyaghoz képest a fogyasztás magasabb volt. [41] Egyetértett az ítélőtábla azzal az alperesi hivatkozással is, hogy a felmondás alapjául szolgáló, az átlagfogyasztás és a vételezett üzemanyag mennyiségének érdemi különbözőségét az alperes bizonyította. Igaz ez annak ellenére, hogy az (RENDSZÁM2) forgalmi rendszámú gépjármű esetében az utolsó időszakban magasabb volt az átlagfogyasztása, mint az 5 évre vetített számítás, hiszen a felperes a vizsgálattal érintett mindkét gépkocsit vezette, mindkettő esetében igazolt volt az üzemanyag-túlfogyasztás, és azért is, mert az (RENDSZÁM1) forgalmi rendszámú gépkocsira ilyen utolsó időszakra mért magasabb fogyasztást nem állapítottak meg. [42] Az alperes hivatkozott fellebbezésében arra is, hogy a tényleges és a megvásárolt üzemanyaghoz viszonyított fogyasztás közötti különbség valóban nem szembetűnő, de azt is értékelni kell, hogy a többletfogyasztás 100 kilométerenként 1 liter olyan üzemanyag vásárlását jelentette, ami nem került a járműbe, azt a jármű nem használta fel. Az ítélőtábla megállapította, hogy a közölt adatok alapján a felperes 2020-ban 85 304 km-t tett meg, és 27 789 liter üzemanyagot vásárolt, ami 100 kilométerre vetítve 32,58 liter fogyasztást eredményez a teljes év átlagában. Ez a számítás is azt igazolta, hogy ez a fogyasztás meghaladta nemcsak az 5 éves időre vetített átlagot, hanem a fentebb hivatkozott (RENDSZÁM2) forgalmi rendszámú gépjárművel az utolsó hónapokban mért magasabb fogyasztást is. Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.083/2021/6 11 [43] Az ítélőtábla egyetértett azzal is, hogy a perben az alperes (MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÓJÁNAK NEVE) tanúvallomásával megerősítette azt, hogy a felperes munkaviszonyát nem azért szűntették meg, mert (MUNKAVÁLLALÓ 1 NEVE)t tetten érték, hanem mert az átfogó vizsgálat azt is alátámasztotta, hogy valamennyi érintett sofőr fogyasztása magasabb volt, mint a többieké és így műszaki oka a túlfogyasztásnak nem lehetett, mint ahogy azt is, hogy az újonnan alkalmazott sofőrök üzemanyagfogyasztása ugyanezen járatokon megegyezik a más fuvarokat teljesítő és hasonló gépjárművekkel közlekedő sofőrökével. Ezeket az adatokat pedig a felperes az elsőfokú eljárásban nem vitatta. [44] A fenti indokok alapján az ítélőtábla megállapította, hogy a felperes által megvásárolt üzemanyag és a tehergépjárművek tényleges átlagfogyasztása a vizsgált időszakban nem volt arányban, így az alperes megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy ezáltal a kimutatott túlfogyasztás valósult meg. Miután bebizonyosodott, hogy (MUNKAVÁLLALÓ 1 NEVE) a járművön kívül kannába is tankolt, és valamennyi azonos járaton munkát végző sofőrnél ugyanolyan mértékű volt a túlfogyasztás, a munkáltatóban alappal rendült meg a bizalom és szűntette meg valamennyiük – köztük a felperes – munkaviszonyát azonnali hatállyal. [45] Hangsúlyozza az ítélőtábla, hogy az Mt.
  2. §
(1)bekezdés b) pontjára alapított azonnali hatályú felmondás esetén nem a munkavállaló által megvalósított vétkes kötelezettségszegésnek van jelentősége, a munkáltató ilyenkor nem arra hivatkozik, nincs ezért jelentősége annak sem, hogy a lopás ténylegesen megvalósult-e. A munkavállaló az Mt. 52. §
(1)bekezdés d) pontja alapján köteles a munkakörének ellátásához szükséges bizalomnak megfelelő magatartást tanúsítani, mely bizalomnak különösen érvényesülnie kell akkor, amikor a munkavállaló a napi munkáját nem a munkáltató telephelyén végzi, érték kezelését (üzemanyagkártya) bíznak rá, amellyel éves szinten több ezer liter üzemanyagot vásárolhat. A munkáltatónak az a gazdasági érdeke, hogy a szükséges mennyiségű üzemanyaggal teljesítse a fuvarfeladatokat, a túlfogyasztás a megvásárolt és a járműbe bele nem töltött üzemanyag számára veszteséget jelent. [46] Ebből következően alappal hivatkozott a munkáltató arra, hogy amennyiben a túlfogyasztásnak ésszerű indoka nincs, az alappal veti fel a bűncselekmény gyanúját is, de mindenképpen a munkaviszony fenntartásához szükséges bizalom hiányát, annak megszűnését eredményezi. Rámutat az ítélőtábla arra is, hogy amennyiben a büntetőfeljelentés eredményeként a hatóságok nem állapítják meg a bűncselekmény elkövetését, az azonnali hatályú felmondást az sem tenné jogellenessé (Kúria Mfv.I.10.616/2015.). [47] A bizalom, bár mindig szubjektív érzet, azonban az alperes a perben külső szakszervíz által végzett elemzéssel alátámasztott számításokkal, azaz objektív tényekkel igazolta a bizalom elvesztését, mely az ítélőtábla álláspontja szerint nemcsak az adott Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.083/2021/6 12 munkáltatónál, hanem objektíve teszi folytathatatlanná a munkaviszonyt. A Kúria a BH2020.309 számú eseti döntésében ehhez kapcsolódóan kimondta, hogy a munkáltató által az Mt. 78. §
(1)bekezdés b) pontjára alapított azonnali hatályú felmondás jogszerű, ha a munkaviszony fenntartását munkáltatói oldalon ellehetetlenítő, a bizalomvesztést objektíven megalapozó magatartás, körülmény a munkavállaló oldalán megállapítható. [48] Az ítélőtábla a fentiek alapján az elsőfokú bíróság ítéletének alperes által fellebbezett részét a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként felmondási időre járó 210 583 forint, továbbá végkielégítés címén megítélt 180 500 forint vonatkozásában a Pp. 383. §
(2)bekezdése alapján megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. [49] A kereset elutasítása következtében a felperes pervesztes lett az első- és a másodfokú eljárásban is, így a Pp.
  1. §-a alapján köteles megfizetni az alperes ezzel arányos perköltségét is. A fellebbezéssel érintett ítéleti rendelkezés alapján a pertárgy értéke 210 583 forint + 180 500 forint = 391 083 forint volt, mely után az elsőfokú eljárásban a 32/
  2. (VIII.22.) IM rendelet
  3. §
(1)bekezdése szerint 19 554 forint + áfa, azaz 24 834 forint, míg a másodfokú eljárásban a fenti IM rendelet 3. §
(2)és
(5)bekezdése alapján 9777 forint + áfa, azaz 12 417 forint illeti meg az alperest. Ennek együttes összegét, azaz 37 251 forintot a Pp. 341. §
(1)bekezdésében meghatározott 15 napos határidőn belül kell megfizetnie a felperesnek. [50] A felperes az ítélet jogerőre emelkedését megelőzően részletfizetési kérelmet terjesztett elő az alperes javára fizetendő 197 186 forint összegű perköltség megfizetésére. Az elsőfokú bíróság ezt a kialakult gyakorlatnak megfelelően helyesen fellebbezésnek tekintette és a teljesítési határidőre vonatkozó ítéleti rendelkezés felülbírálata érdekében terjesztette fel az ítélőtáblára. [51] A Pp. 344 §
(1)bekezdése szerint a bíróság a határozatban megállapított kötelezettség teljesítésére rendszerint 15 napos határidőt szab, azonban a
(2)bekezdés szerint, ha a felek méltányos érdekeinek mérlegelése alapján, illetve a kötelezettség természete miatt indokoltnak mutatkozik, a bíróság a határozatában 15 napnál rövidebb vagy hosszabb teljesítési határidőt is megszabhat, vagy elrendelheti a kötelezettségnek részletekben történő teljesítését is. A felperes az elsőfokú eljárásban a teljesítőképességére nem hivatkozott, így az elsőfokú bíróság az általános törvényi rendelkezéseknek megfelelően marasztalta a perköltség megfizetésében. [52] Az ítélőtábla a felperes fellebbezésében foglalt indokokat, különösen a jövedelmi adatai ismeretében azonban elfogadta és osztotta azt az álláspontját is, hogy számára aránytalanul nagyobb terhet jelentene a perköltség egyösszegű megfizetése, mint az alperesnek ahhoz részletekben való hozzájutása. Nem fogadta el az ítélőtábla ebben az alperesi hivatkozást, hogy a felperes egyetemista lánya a tanulmányai mellett munkát Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.083/2021/6 13 vállalhatna, hiszen ennek a lehetősége az ítélőtábla mérlegelési jogkörét meghaladja. A jogszabályi rendelkezés alapján figyelemmel volt azonban arra, hogy a felperes a per járulékos vonzatának, azaz a perköltség megfizetésére kérte a részletekben való teljesítés engedélyezését. [53] A fenti körülményeket egybevetve ugyanakkor az ítélőtábla úgy ítélte meg, hogy 12 havi részletfizetés indokolatlanul hosszú időre eredményezné a teljes perköltség megfizetését, így mindkét fél méltányos érdekét szem előtt tartva, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával annak 6 havi részletekben való megfizetéséről rendelkezett. Az 1 havi részlet összegét a töredékszámok elkerülése érdekében eltérően határozta meg az ítélőtábla. Az első részlet megfizetésére a másodfokú eljárásban a megítélt perköltség teljesítését követően, 2022. április 10. napjáig esedékes, majd minden további részlet a következő hónap 10. napjáig. [54] Az ítélőtábla a Pp. 344 §
(4)bekezdése alapján rendelkezett arról, hogy bármely részlet megfizetésének elmulasztása esetén az egész hátralékos tartozás esedékessé válik. [55] A perben a feleket a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló 2017. évi CXXVIII. törvény 3. §
(1)bekezdés d) pontja alapján tárgyi költségfeljegyzési jog kedvezménye illette meg. A fellebbezéssel érintett ítéleti rendelkezéshez igazodó pertárgyérték alapján az állam által előlegezett, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 42. §
(1)bekezdés a) pontja alapján számított 23 465 forint elsőfokú és az Itv. 46. §
(1)bekezdése alapján számított 31 287 forint fellebbezési eljárási illetéket, valamint az 1469 forint összegű, állam által előlegezett költséget a pervesztes felperes munkavállalói költségkedvezményére tekintettel a Pp. 102. §
(1)bekezdése alapján az állam viseli. [56] bírálta el. Az ítélőtábla fellebbezést a Pp. 376. §
(1)bekezdése alapján tárgyaláson kívül Debrecen,
  1. február
  2. Dr. Veszprémy Zoltán s. k. a tanács elnöke, Dr. Tass Edina s. k. előadó bíró, Dr. Paulik Andrea s. k. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.