A határozat elvi tartalma: Az elévülési idő számítására nem alkalmazhatók a polgári perrendtartás határidő számítási szabályai, de alkalmazandók a Polgári Törvénykönyvben írt, határidők számítására irányadó szabályok. Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.274/2023/
- A Fővárosi Ítélőtábla a Dr. Puskás Attila T. Ügyvédi Iroda (ügyvéd címe2, ügyintéző: dr. Puskás Attila T. ügyvéd) által képviselt felperes (felperes címe) felperesnek – a dr. Józsa Zsolt ügyvéd (ügyvéd címe1) által képviselt I.r. alperes (I.r. alperes címe) I. rendű és II.r. alperes (II.r. alperes címe.) II. rendű alperesek ellen sérelemdíj megfizetése iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék
- március
- napján meghozott 2.P.22.179/2022/
- számú ítélete ellen a felperes
- sorszámon előterjesztett fellebbezése folytán – tárgyaláson kívül – meghozta a következő ítéletet : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja, és kötelezi az I. és II. rendű alpereseket, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 2.000.000 (kétmillió) forintot és ennek
- április 23-tól a kifizetés napjáig a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatát. Az elsőfokú perköltség megfizetéséről szóló rendelkezést mellőzi, és akként rendelkezik, hogy az elsőfokú perköltségét mindegyik fél maga viseli. A kereseti illeték megfizetéséről szóló rendelkezést részben megváltoztatja, és a felperes illetékfizetési kötelezettségét 60.000 (hatvanezer) forintra leszállítja, egyben kötelezi az I. és II. rendű alpereseket, hogy e határozat jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg az államnak 60.000 (hatvanezer) forint kereseti illetéket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 10032000-01070044-09060018 számú illetékbevételi számlájára. Ezt meghaladóan az ítéletet helybenhagyja. Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.274/2023/6 2 A másodfokú eljárásban felmertül költségeit mindegyik fél maga viseli. Kötelezi a felperest, hogy e határozat jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül fizessen meg az államnak 80.000 (nyolcvanezer) forint fellebbezési illetéket a Nemzeti Adóés Vámhivatal 10032000-01070044-09060018 számú illetékbevételi számlájára. Kötelezi az I. és II. rendű alpereseket, hogy e határozat jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg az államnak 80.000 (nyolcvanezer) forint fellebbezési illetéket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 10032000-01070044-09060018 számú illetékbevételi számlájára. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás [1] A felperes pontosított keresetében kérte, a bíróság állapítsa meg, hogy az alperesek megsértették a testi épséghez fűződő személyiségi jogát azzal a magatartásukkal, hogy
- április
- napján testi sértés bűntettét követték el, amely során a felperes a személyiségi jogainak sérelmét szenvedte el. Kérte továbbá, hogy a bíróság kötelezze az alpereseket egyetemlegesen 2.000.000 forint sérelemdíj és ezen összeg után a jogsértés időpontjától kezdve a kifizetés napjáig a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamat megfizetésére. [2] Az alperesek ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték. [3] Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította, és kötelezte, hogy fizessen meg az alpereseknek egyetemlegesen 127.000 forint perköltséget, továbbá az állam javára 120.000 forint feljegyzett eljárási illetéket. [4] Az elsőfokú bíróság az alperesek kifogása miatt a követelés elévülését vizsgálta, és arra a következtetésre jutott, hogy az a Polgári Törvénykönyvről szóló
- évi V. törvény (Ptk.) 6:
- §
(1)és
(2)bekezdése, illetve a 6:23. §
(1)bekezdése alapján elévült. Kiemelte, bár a felperes a bíróság felhívását
- január 20-án vette át, de ezt követően semmilyen nyilatkozatot nem tett, és meg sem kísérelte igazolni, hogy a keresetlevelét a Debreceni Járásbíróságra
- április 22-én postára adta. A felperes tehát nem igazolta, hogy az ötéves Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.274/2023/6 3 elévülési időn belül az alperesekkel szemben az igényét érvényesítette, ezért a keresetét elutasította. [5] Az ítélet ellen a felperes fellebbezést terjesztett elő, amelyben kérte, hogy az ítélőtábla az ítéletet helyezze hatályon kívül, illetve változtassa meg és állapítsa meg, hogy igényérvényesítési joga nem évült el, az alperesek megsértették a testi épséghez fűződő személyiségi jogát azzal a magatartásukkal, hogy
- április
- napján testi sértés bűntettét követték el, amely során ő a személyiségi jogainak sérelmét szenvedte el. Kérte továbbá, hogy kötelezze a bíróság az alpereseket egyetemlegesen 2.000.000 forint sérelemdíj, és ezen összeg után a kifizetés napjáig a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamat megfizetésére. [6] Előadta, hogy az elsőfokú bíróság anyagi jogszabályt sértett, amikor figyelmen kívül hagyta a Ptk. 6:
- §
(1)bekezdésében foglaltakat, mely szerint, ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, akkor az elévülés nyugszik. Nyilvánvaló, hogy a károkozó személyek kilétének ismerete az igényérvényesítés feltétele, ezért az elévülés nyugvásának megszűnte szempontjából jelentősége van annak, hogy mikor jutott teljeskörűen az ehhez szükséges információk birtokába. Jelen esetben
- április
- napján nem álltak fenn az igényérvényesítéshez szükséges feltételek, ezért az elévülési idő nem akkor kezdődött.
- április 23-át követően kórházi kezelés alatt állt, ezért az elévülés egyik lehetséges kezdő időpontja
- április 26., amikor onnan kiengedték.
- április 28-án az egyetemen záróvizsgája volt, ilyen élethelyzet bizonyosan menthető oknak minősül és az elévülés nyugvását eredményezi, így az elévülés második lehetséges kezdő időpontja
- április
- Az alperesek bűnösségét csak
- december
- napján állapították meg jogerősen, márpedig a bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránt indított gyorsított perről szóló
- évi LXX. törvény (Gyptv.)
- §
(1)bekezdése szerint a gyorsított perben az a kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránti igény érvényesíthető, amely esetében a bíróság jogerősen megállapította bűncselekmény elkövetését, így az elévülés harmadik lehetséges kezdő időpontja
- december
- napja. Egyébként a keresetlevélen
- április 25-i érkeztető bélyegző szerepel, tehát bizonyosan ezt megelőzően postára adták, miután köztudomású tény, hogy ugyanazon a napon nem érkezik meg a levél, mint amikor feladták, és a feladóvevényen található időbélyegző is igazolja, hogy erre
- április
- napján sor került, ezért a követelés a Ptk. 6:
- §-ában foglaltak szerint nem elévült el. Összességében az elsőfokú bíróság téves következtetésre jutott az elévülés tekintetében, elmulasztotta meghatározni annak kezdő időpontját, és a rendelkezésére álló, nyilvánvaló tényeket figyelmen kívül hagyta. [7] Eljárási jogszabálysértésként arra hivatkozott, hogy valójában nem mulasztotta el az alperesek ellenkérelmére a nyilatkozattételt. Az előirányzott időszakban éppen külföldön tartózkodott, így az ellenkérelmet nem ő, hanem az édesanyja vette át, amelyet a bíróság rossz címre küldött, nem az általa megjelölt lakóhelyre. Egyébként az alperesi ellenkérelemben foglalt állításokat a korábban már csatolt feladóvevény érdemben cáfolta. Álláspontja szerint ez a jogszabálysértés az ítélet hatályon kívül helyezését alapozza meg, azonban annak érdemben történő megváltoztatására is van jogi lehetőség, és ahhoz lényegesebb érdeke fűződik. Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.274/2023/6 4 [8] Az alperesek fellebbezési ellenkérelmükben az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérték. [9] Kiemelték, hogy a felperes által előadottak nem alkalmasak az elévülés kezdeteként megállapított időpont cáfolására, hiszen a felperes az elévülés nyugvására hivatkozik úgy, hogy számítása nem egyezik a Ptk. 6:
- §
(2)bekezdésében foglaltakkal. Helyesen rögzítette az elsőfokú bíróság, hogy az általa hivatkozott feladóvevény benyújtását elmulasztotta, a másodfokú eljárásban pedig a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 373. §
(2)és
(3)bekezdésére tekintettel ez már nem pótolható. Érdemben arra hivatkoztak, hogy a Ptk. 2:52. §
(2)bekezdése nem vagyoni sérelem hiányában nem teszi lehetővé sérelemdíj követelését, emiatt a bíróság a sérelemdíj iránti keresetet elutasíthatja akár azért, mert az adott személyiségi jogi jogsértés alkalmatlan arra, hogy nem vagyoni hátrányt okozzon, akár azért, mert a tények értékelésével arra a következtetésre jut, hogy ilyen jellegű sérelem nem állt elő, de az alperes ki is mentheti magát a fizetési kötelezettség alól. Tehát a személyiségi jogi jogsértés megállapításának nem automatikus következménye a sérelemdíj megítélése. Az összegszerűség tekintetében előadták, hogy a büntetőeljárásban a felperest is elítélték garázdaság vétsége miatt, ezenfelül pedig az orvosszakértői vélemény rögzítette, hogy a bűncselekményt követően a sürgősségi osztályon detoxikálták, majd két napra felvették megfigyelésre a baleseti sebészeti osztályra, ahol állapotrosszabbodást nem észleltek, idegsebészeti beavatkozás nem vált szükségessé. Összességében tehát az alperesek mindkét kereset elutasítását kérték mind jogalapjában, mind összegszerűségében, a keresetlevélben foglaltak ugyanis nem indokolják sérelemdíj megfizetését. [10] A felperes az alperesek fellebbezési ellenkérelmére észrevételeket terjesztett elő. [11] Előadta, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok nagy részét figyelmen kívül hagyta, és az ítéletét arra alapozva hozta meg, hogy „a keresetlevél feladásának ideje elévült”. Az ítélet hiányosságait a fellebbezésében részletesen kifejtette, az alperesek pedig érdemben nem tudták cáfolni az elévülés nyugvásával kapcsolatos kérelmet. Azt is tévesen állítják, hogy a terhére elkövetett jogsértés alkalmatlan lenne sérelemdíj megállapítására. Azt semmilyen módon nem indokolták, hogy a felperes terhére megállapított vétség ezt miért tenné megalapozatlanná. Őt a bíróság garázdaság miatt a lehető legenyhébb büntetésben, megrovásban részesítette, míg az alpereseket 2-2 év, végrehajtásában 5-5 év próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte. Az alperesek érvelési hibája egyértelmű, hiszen arra a konklúzióra jutnak, hogy ha az áldozat „bűnös”, akkor az elkövetők felelősségre vonása mellőzhető. Ezzel szemben egy ilyen súlyú cselekmény esetében teljesen arányos és a józan ész keretein belüli a kért sérelemdíj mértéke. Annak alapjaként olyan események szolgálnak, amelyek nem kölcsönös dulakodás eredményei, hiszen az alperesek megverték őt, holott az alpereseknek ő nem ártott. A megrovást egy harmadik személy miatt kapta, tehát az alperesek által hangsúlyozott, kölcsönösségre utaló körülmény nem áll fenn. Kiemelte, attól, hogy két nap után a kórházból hazaengedték, a sérülései még nem gyógyultak meg, az igazságügyi szakértői vélemény szerint is 4-6 hét volt a várható gyógytartam. A tanúk vallomásából az derül ki, hogy nem volt súlyosan ittas, de ennek egyébként sincs jelentősége. A sürgősségi osztályon a betegfelvétel előtt mindenkit detoxikálnak, függetlenül attól, hogy milyen alkoholmennyiséget fogyasztott, ez bevett gyakorlat. Minderre tekintettel tehát az alperesek a Ptk. 2:52. §-át tévesen értelmezik, a sérelemdíj elutasításának nincs helye, a kért összeg pedig nem eltúlzott. Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.274/2023/6 [12] 5 A felperes fellebbezése részben megalapozott. [13] Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, a felperes pedig teljes helytadás iránt fellebbezett, ezért az ítéletnek nem volt a Pp. 358. §
(5)bekezdésének megfelelően első fokon jogerőre emelkedett rendelkezése. [14] A Fővárosi Ítélőtábla mindenekelőtt kiemeli, hogy miután a felperes a pert a Gyptv. alapján indította, ezért ebben a speciális pertípusban csak az ott meghatározott keresetet terjesztheti elő. A törvény 2. §
(1)bekezdése szerint pedig ilyen perben a bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránti igény érvényesíthető, és a 6. §
(4)bekezdésének megfelelően a gyorsított perben előterjesztett kereset más keresettel nem kapcsolható össze. Ebből következik, hogy a jelen perben a felperes a Ptk. 2:51. §
(1)bekezdés a) pontja szerinti megállapítási igényt nem terjeszthet elő, így az erre irányuló keresetét mindenképpen el kellett utasítani, ezért az elsőfokú ítéletnek ezt a rendelkezését a Fővárosi Ítélőtábla a Pp. 383. §
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. [15] A sérelemdíj iránti igény a perben érvényesíthető, ezért ennek megalapozottságát az ítélőtábla érdemben vizsgálta. [16] Miután az elsőfokú bíróság úgy döntött, hogy a követelés elévült, elsőként ebben a kérdésben kellett állást foglalni. Az elsőfokú bíróság indokaival szemben a felperes a fellebbezésében arra hivatkozott, hogy az elévülés nyugodott, ugyanakkor ez az érvelés semmiképpen nem helytálló. A felperes ugyanis az elévülés nyugvásának a jogkövetkezményével úgy számol, hogy nyugvás esetén az ötéves elévülési idő a nyugvásra okot adó körülmény megszűnésétől indul, ezzel szemben a Ptk. 6:24. §
(2)bekezdésének megfelelően nyugvás esetén nem az elévülés kezdő időpontja változik meg, hanem annak a lejárta tolódhat ki, de az is csak abban az esetben, ha a nyugvásra okot adó akadály megszűnésétől számítva abból már csak egy évnél kevesebb van hátra. Az elkövetők személye és az elkövetés körülményei – még a felperes álláspontja szerint is – legkésőbb a jogerős ítélet meghozatalakor, azaz
- december 5-én egyértelműen ismertté váltak, ekkor pedig az elévülésből több mint egy év volt hátra, ezért az elévülés esetleges nyugvásának vizsgálata felesleges. [17] Az ítélőtábla azt sem tartotta szükségesnek vizsgálni, hogy a felperes a keresetlevelét mikor adta postára. Az elévülési határidő anyagi és nem eljárásjogi jellegű, annak szabályait a Ptk. tartalmazza, így arra a határidők számításának Pp.
- §-ában, illetve a
- §
(4)bekezdésében és
- §-ában írt szabályait nem lehet alkalmazni (4/
- számú polgári jogegységi határozat). A Ptk.-ban szabályozott határidők, így az elévülési határidő számítására maga a Ptk. tartalmaz szabályokat a 8:
- §-ban. Ezek között nem szerepel olyan jellegű könnyítés, hogy a bíróság előtti igényérvényesítés esetén határidőben elvégzett Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.274/2023/6 6 cselekménynek minősülne a beadvány postára adása, erre tekintettel a bírósági igényérvényesítés időpontja, figyelemmel a 4/
- számú polgári jogegységi határozatban írtakra is, az az időpont, amikor a keresetlevél a bíróságra beérkezett, ami pedig
- április
- napja. Ezért annak nincs jelentősége, hogy a felperes a keresetlevelet mikor adta postára. [18] Vizsgálni kellett ugyanakkor – az alperesek elévülési kifogására figyelemmel –, hogy a perbeli követelés valóban elévült-e. Ehhez meg kell határozni az elévülés kezdő időpontját, amit az elsőfokú bíróság – ahogy erre az alperesek helyesen hivatkoztak – nem tett meg. A Ptk. 2:
- §
(2)bekezdése folytán alkalmazandó 6:
- §-ának megfelelően a sérelemdíj a nem vagyoni hátrány bekövetkezésekor nyomban esedékes. A Ptk. 6:
- §
(2)bekezdése szerint pedig a követelések elévülése az esedékességkor kezdődik. A nem vagyoni hátrány bekövetkezésének napja
- április
- volt, így ez az elévülés kezdő időpontja. A felperes az igényét bíróság előtt
- április 25-én érvényesítette. Az elévülési idő a Ptk. 6:
- §
(1)bekezdésének megfelelően öt év. Az előbbiekben írtaknak megfelelően az ötéves elévülési idő számítására alkalmazni kell a Ptk. 8:3. §-ában írt szabályokat. Ennek
(2)és
(3)bekezdése szerint az években megállapított határidő azon a napon jár le, amely elnevezésénél vagy számánál fogva a kezdőnapnak megfelel, viszont ha a határidő utolsó napja munkaszüneti nap, akkor a határidő a következő munkanapon jár le. Tehát a Ptk. 8:3. §
(2)bekezdésnek megfelelően az elévülési idő
- április 23-án járt volna le, azonban a naptárt megtekintve megállapítható, hogy ez egy szombati nap volt, így a határidő az azt követő első munkanapon,
- április 25-én, hétfőn járt le, amikor a felperes keresetlevele meg is érkezett a bíróságra. Minderre tekintettel – függetlenül attól, hogy az elévülésről a felperes milyen nyilatkozatot tett vagy nem tett – önmagában az alperesi elévülési kifogás bírói vizsgálata és az arra irányadó jogszabályok teljeskörű alkalmazása alapján az állapítható meg, hogy a követelés nem évült el. [19] Erre tekintettel a felperes sérelemdíj iránti igényét érdemben kellett vizsgálni. Ehhez a másodfokú eljárásban az adatok rendelkezésre álltak, az elsőfokú eljárásban a felek a nyilatkozataikat megtették, a szükséges bizonyítást az elsőfokú bíróság lefolytatta, ezért a másodfokú bíróság a Pp.
- §
(3)bekezdésének megfelelően erről is dönthetett. [20] A felperes a sérelemdíj iránti követelését a testi épsége megsértésére alapította, azt állította, hogy az alperesek a jogerős büntetőítéletben foglalt tényállás megvalósítása útján sértették meg ezt a személyiségi jogát. Az alpereseket a büntetőbíróság jogerősen ítélte el, ezért a Pp. 264. §
(1)bekezdésének megfelelően annak megállapításához, hogy a bűncselekményt az alperesek elkövették, a polgári bíróság kötve van, ebből értelemszerűen következik, hogy a bűncselekmény törvényi tényállásaként megállapított cselekményeket és sérüléseket is el kell fogadnia. A Fővárosi Ítélőtábla rámutat, hogy a felperes az elsőfokú eljárás során csak a büntetőítélet rendelkező részét csatolta, az iratok között olyan példány nincs, amelyben indokolás és így tényállás lenne. Ugyanakkor a felperes a keresetlevelében a tényállást ismertette, és a leírtakat az alperesek egyáltalán nem tették vitássá. Az elsőfokú bíróság is ezt a tényállást rögzítette az ítéletben, ezzel kapcsolatban az alperesek nem fellebbeztek, erre fellebbezési ellenkérelmükben sem reflektáltak. Minderre tekintettel az ítélőtábla a Pp. 266. §
(1)bekezdése alkalmazásával a felperes által előadott és az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az ügy irányadó tényállásaként elfogadta. Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.274/2023/6 7 [21] Ez alapján pedig kétségtelenül megállapítható, hogy az alperesek azzal, hogy a felperest
- április 23-án életveszélyt okozó testi sértést elkövetve bántalmazták, megsértették a felperes Ptk. 2:
- § a) pontjában biztosított testi épséghez fűződő személyiségi jogát, ezért a felperes a Ptk. 2:
- §-ának megfelelően sérelemdíj követelésére jogosult. [22] Az alperesek arra hivatkoztak, hogy a sérelemdíj iránti követelést a bíróság elutasíthatja, ha az adott személyiségi jogsértés alkalmatlan arra, hogy nem vagyoni hátrányt okozzon, vagy mert a tények értékelésével arra a következtetésre jut, hogy ilyen jellegű sérelem nem állt elő, tehát a személyiségi jogi jogsértés megállapításának nem automatikus következménye a sérelemdíj megítélése (BH
- 241). Az ítélőtábla az alperesek érvelésével annyiban egyetért, hogy valóban előfordulhat olyan eset, amikor a bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján arra a következtetésre jut, hogy személyiségi jogi jogsértés fennállása ellenére sérelemdíj megítélése nem indokolt, azonban rámutat arra, hogy a jelen ügy teljesen egyértelműen és egészen biztosan nem tartozik ezek közé az esetek közé. A jogerős büntetőítélet szerint az alperesek a felperest súlyosan bántalmazták, életveszélyt okozó testi sértésben marasztalták el őket, a felperesnek több, hosszú időtartamon keresztül gyógyuló fájdalmas sérülése keletkezett, és súlyosabb sérülés veszélye is fennállt. Ilyen súlyú testi sértés esetén kizárt, hogy a sérelemdíj iránti igény ne lenne megalapozott. [23] A felperes a kompenzálására alkalmas összeget 2.000.000 forintban jelölte meg. Az alperesek „az összegszerűség tekintetében” egyrészt arra hivatkoztak, hogy a felperest garázdaság vétségében elmarasztalták, másrészt pedig arra, hogy a kirendelt orvosszakértő véleménye szerint ittassága miatt detoxikálták. Ezt a hivatkozást az ítélőtábla úgy értelmezi, hogy az alperesek ezeket a felperesnek megítélhető sérelemdíjat csökkentő körülményként kérik értékelni, bár nem adták elő, hogy ezek a tények miért indokolják a sérelemdíj mérséklését. Így az ítélőtábla csak feltételezni tudja, hogy valamiféle felperesi önhibára vagy közrehatásra kívántak utalni. [24] A jogerős büntetőítéletből valóban megállapítható, hogy a felperest garázdaság vétségében elmarasztalták, azonban – miután tényállást tartalmazó ítélet nem áll rendelkezésre – nem lehet ítéleti bizonyossággal megállapítani, hogy erre pontosan milyen magatartás miatt került sor, miután ezzel kapcsolatos pontos részleteket egyik fél sem közölt. A garázdaságra hivatkozó alperesek egyáltalán semmit nem adtak elő, a felperes pedig arra utalt, hogy az alperesek társaságában jelen lévő harmadik személy sérelmére elkövetett cselekmény – egy pofon – miatt ítélték el, ez valószínűsíthető a keresetlevélhez csatolt tanúkihallgatási jegyzőkönyvekből is. Ezt az alperes hivatkozást tehát az ítélőtábla elsősorban azért nem tudta figyelembe venni, mert az alperesek sem azt nem adták elő, hogy a felperes pontosan milyen magatartását kérik értékelni, sem azt, hogy ez a magatartása milyen okból csökkenti a sérelemdíj összegét. Emellett kiemeli, hogy a felperes mindenképpen kisebb súlyú erőszakos cselekménye semmilyen mértékben nem kisebbíti az alperesek által elkövetett jogsértés súlyát. A rendelkezésre álló adatok alapján a felperes nem provokálta az alperesi agressziót, de ha ezt tette volna, az ellene elkövetett erőszak akkor is olyan mértéket öltött, Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.274/2023/6 8 amit semmilyen, akár provokatív felperesi cselekmény sem indokolhatott. A felperes ittasságával hasonló a helyzet: egyrészt a rendelkezésre álló adatok alapján nem tudni, hogy az milyen súlyos volt, nem utal peradat arra, hogy rendkívüli mértéket öltött volna, és ugyancsak nem lehet megállapítani, hogy a felperes ittassága bármilyen módon kihatott volna az alperesi cselekményre. Minderre tekintettel a hivatkozott körülmények sem a felperest ért sérelmet, sem az alperesek jogsértését nem kisebbítik. [25] A sérelemdíj összegét a Ptk. 2:
- §
(3)bekezdésének megfelelően kell mérlegelni. Az ítélőtábla ebben a körben kiemeli egyrészt a felperes által elszenvedett sérülések mértékét, amelyek kifejezetten jelentősek, illetve azt, hogy az alperesek a jogsértést szándékosan követték el, és nem látszik az ügyben olyan körülmény, hogy erre valamilyen vélt vagy valós sérelem vitte rá őket, ráadásul ketten együtt követték el egy személy sérelmére. A felperes eredetileg valóban úgy nyilatkozott, hogy 1.200.000 forint sérelemdíjat és 800.000 forint kártérítést kér, azonban a későbbiekben ezt a nyilatkozatát pontosította, és a 2.000.000 forintot egyértelműen sérelemdíjként jelölte meg. Az alperesek kifogásával ellentétben a felperes családtagjait ért sérelmet a Pp. 2:52. §
(3)bekezdésének megfelelően figyelembe lehet venni. A jogszabályhely a jogsértés felperesre és környezetére gyakorolt hatását teszi a bíróság által mérlegelhetővé. Értelemszerűen a más személy által esetlegesen elszenvedett személyiségi jogi jogsértés következményét nem lehet a felperes javára figyelembe venni, azt azonban igen, hogy az ő sérülése és az ellene elkövetett erőszakos cselekmény a családját, különösen az eredményt közvetlenül tapasztaló testvérét is nyilvánvalóan megviselte, akiknek a traumája visszahat a felperesre is. Mindezen körülmények mérlegelésével az ítélőtábla arra a következtetésre jutott, hogy a felperes által igényelt 2.000.000 forint sérelemdíj nem tekinthető eltúlzottnak, így azt megítélte. [26] A felperes a kamatkövetelését a keresetlevél és a fellebbezés petitum részében nem jelölte meg pontosan, miután a kezdő időpont egyik helyen sem szerepel. Azonban az 5. sorszámú irat 6. oldalának [IV.8] bekezdésében ezt egyértelműen leírta, így a kamatkövetelés határozottá vált, ezáltal a Ptk. 6:48. §
(1)bekezdésére és 6:
- §-ára figyelemmel azt az ítélőtábla a kérelemmel egyezően megítélte. [27] A felperes fellebbezése részben vezetett eredményre, a két, valódi halmazatban álló, azaz a jogsértés megállapítása és a sérelemdíj megítélése iránti keresetéből az egyik tekintetében pernyertes, a másik tekintetében pervesztes lett. Ezért az ítélőtábla a felek perköltségét és illetékfizetési kötelezettséget a Pp.
- §
(2)bekezdésére figyelemmel rendezte. A felperes az elsőfokú eljárásban jogi képviselő nélkül járt el, azaz költsége nem merült fel. A másodfokú eljárásban azonban már jogi képviselő képviselte, akinek az ügyvédi munkadíját megbízási szerződés alapján kérte megállapítani. Az alpereseket mindkét fokon ugyanaz a jogi képviselő képviselte, aki a képviseleti költségét a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §
(2)bekezdése szerint kérte. Ezeket mérlegelve az ítélőtábla úgy döntött, hogy mindegyik fél maga viseli a költségeit. Az elsőfokú és a másodfokú eljárás meg nem fizetett illetékét is 50-50%-os mértékben osztotta meg a felperes és az alperesek között a Pp. 102. §
(1)bekezdésének és 83. §
(2)bekezdésének megfelelően. Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.274/2023/6 9 [28] Az ítélőtábla tájékoztatja a felperest, valamint I. és II. rendű alpereseket, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 78. §
(4)bekezdése szerint az illeték a határozat jogerőre emelkedését követő
- napon válik esedékessé. Az illeték megfizetése során közleményként fel kell tüntetni az illetékfizetési kötelezettséget tartalmazó jogerős bírósági határozatot hozó bíróság megnevezését, a bírósági ügyszámot, valamint a fizetésre kötelezett adóazonosító számát [30/
- (XII. 27.) IM rendelet
- §
(2)bekezdés e) pont]. Budapest,
- június
- Dr. Hőbl Katalin s. k. a tanács elnöke Dr. Szabó Csilla s. k. k. előadó bíró Dr. Szentpáli Judit s. bíró