Bf.297/2025/10 – Debreceni Ítélőtábla

(1)bekezdés

(8)bekezdés I. fordulat] és garázdaság bűntette [Btk. 339. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés d) pont] miatt halmazati büntetésül 7 év börtön fokozatú szabadságvesztés büntetésre, mellékbüntetésként 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztésbe beszámította az előzetes fogvatartásban – letartóztatásban és bűnügyi felügyeletben - töltött időt. Az Ózdi Járásbíróság 11.B.195/2019/

1. számú ítéletével, illetőleg a Miskolci Törvényszék mint másodfokú bíróság 7.Bf.305/2020/
2. számú végzésével kiszabott 4 év 8 hónap börtön végrehajtási fokozatú szabadságvesztés végrehajtása során engedélyezett feltételes szabadságot megszüntette és megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A bűnjelek közül a kisbalta elkobzásáról rendelkezett, a további bűnjelek lefoglalását megszüntette és azok egy részét a vádlottnak, másik részét sértett neve sértettnek rendelete el kiadni, míg a DNS maradványok és üvegminták megsemmisítését rendelte el. Ezen túlmenően kötelezte a vádlottat az eljárás során keletkezett 501 301 forint bűnügyi költség megfizetésére az állam javára. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen annak kihirdetését követően a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést a büntetés enyhítése érdekében. [2] A védő a büntetőeljárásról szóló
3. évi XC. törvény (továbbiakban Be.)
4. §

(6)Debreceni Ítélőtábla 2.Bf.297/2025/10/V 2 bekezdésében előírtak ellenére perorvoslatát írásban nem indokolta. [3] A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a Bf.174/2025/

1. számú átiratában a védelmi Debreceni Ítélőtábla 2 Bf.II.297/2025/
2. fellebbezést alaptalannak találva az elsőfokú ítélet tanácsülésen történő helybenhagyására tett indítványt. A korlátozott felülbírálat keretein belül utalt arra, hogy az elsőfokú bíróság relatív eljárási szabályt sértett, amikor a 4.B.44/2024/
3. számú átiratában felhívta a Borsod-AbaújZemplén Vármegyei Főügyészség nyilatkozattételre annak kapcsán, hogy a vádképviselet átvétele során kívánja-e az eredeti vád szerinti történeti tényállást kiegészíteni, a minősítést módosítani, hiszen a bíróság az ügyészséget vádmódosításra nem hívhatja fel. Az ilyen irányú bírói kérdést, jelzést nem teszik lehetővé az eljárási szabályok és az ítélkezési gyakorlat [ÍH 2007.
4. számú jogeset, 14/
5. (III.21.) AB határozat], mivel az alkalmas lehet a vádhatósági álláspont befolyásolására. Ezen eljárási szabálysértés azonban nem akadályozza az ügy érdemi elbírálását. Kifejtette azt is, hogy az eljárásjog nem ad lehetőséget arra sem, hogy az eljáró bíró az ügyészt a perbeszéd szakmai része tekintetében nyilvánosan kioktassa, kritizálja, ugyanis a bíróság az ezzel kapcsolatos érveit csak az ítélet indokolásában fejtheti ki. További álláspontja szerint relatív, de hatályon kívül helyezésre okot nem adó eljárási szabálysértésnek minősült az is, hogy a törvényszék a tárgyaláson a tanúkat kihallgatásukkor nem csupán a releváns, hanem a büntetőeljárási törvényben szereplő valamennyi vallomástétel megtagadási, köztük irreleváns okokra is kioktatta. Mindezen túlmenően az elsőfokú bíróság helyesen vont következtetést a vádlott bűnösségére és a bűncselekmények jogi minősítése is törvényes. A törvényszék nem tévedett a büntetés kiszabása során sem, teljeskörűen feltárta és értékelte a bűnösségi körülményeket, a kiszabott szabadságvesztés megfelel a büntetési céloknak és a büntetéskiszabási elveknek, továbbá törvényesek a végrehajtási fokozattal, a vádlott visszaesői minőségének megállapításával, a korábbi feltételes szabadság megszüntetésével és a feltételes szabadság kizártságának megállapításával kapcsolatos, illetve a járulékos kérdésekben hozott elsőfokú rendelkezések is. [4] A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet elleni szankciós fellebbezéseket a Be.
6. §

(2)bekezdése alapján a fellebbviteli főügyészség indítványának megfelelően, a törvényi előfeltételek maradéktalan teljesülése folytán tanácsülésen bírálta el. A Be. 598. §

(2)bekezdése szerint a másodfokú bíróság tanácsülésen határoz akkor is, ha az ítélet ellen a vádlott terhére nem jelentettek be fellebbezést és a tényállás megalapozott, vagy a vádlott terhére bejelentett fellebbezés kizárólag a Be. 583. §

(3)bekezdés

1. a)vagy
2. c)pontján alapul és a nyilvános ülés vagy tárgyalás kitűzését az ügyészség, a vádlott vagy védő vagy a fellebbező nem indítványozza. A felülbírált ügyben kizárólag a büntetés enyhítése érdekében került sor fellebbezések bejelentésére, nyilvános ülés, vagy tárgyalás kitűzését a törvényben jogosult perbeli főszemélyek (ügyészség, vádlott, védő) nem indítványozták, más fellebbező pedig Debreceni Ítélőtábla 2.Bf.297/2025/10/V 3 nem volt, így a tanácsülésen való elbírálás törvényi feltételei fennálltak. [5] A büntetés enyhítésére irányuló perorvoslat alaptalannak mutatkozott. [6] Tekintettel arra, hogy a vádlott és védője a jogorvoslataikat kizárólag a Be. 583. §

(3)bekezdése alapján jelentették be, a másodfokú bíróság az ítéletnek csak a fellebbezéssel sérelmezett részét bírálta felül, figyelemmel a Be. 590. §

(3)bekezdésére. [7] A Be. 590. §

(5)bekezdésének szabályai azonban a felülbírálatot kiterjesztik a szankciós fellebbezésnél is az eljárási szabályok betartására, az abszolút és súlyos relatív hibából eredő hatályon kívül helyezési okok esetleges fennállására, a bűnösség megállapítására vonatkozó rendelkezésekre, ha a vádlottat fel kell menteni, vagy vele szemben az eljárást meg kell szüntetni, valamint a bűncselekmény minősítését érintő rendelkezésekre [Be. 590. §

(5)bekezdés

1. a)pont
2. aa)és
3. ab)alpontok-
4. c)pont, (5/
5. a)bekezdés]. Értelemszerűen szankciós fellebbezésnél a büntetés kiszabása a fellebbezés oka és a cél: a büntetéssel kapcsolatos Debreceni Ítélőtábla 3 Bf.II.297/2025/10. rendelkezés megváltoztatása, ezért a Be. 590. §

(5)bekezdés d) pontban foglaltak jelen esetben a Be. 590. §

(3)bekezdésében írtaknak feleltethetők meg. Ezen túl a másodfokú bíróság hivatalból vizsgálta a Be. 590. §

(7)bekezdésének előírása szerint az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdéseket. [8] Az ítélőtábla a felülbírálat során megállapította, hogy a törvényszék az eljárást alapvetően a perjogi szabályokat betartva folytatta le, nem vétett sem abszolút [Be. 608. §

(1)bekezdés a)h) pont], sem olyan relatív eljárási hibát [Be. 609. §

(1)bekezdés

(2)bekezdés a)-d) pont], ami az érdemi felülbírálatot kizárta volna. [9] A fellebbviteli főügyészség átiratában írt azon észrevétel nyomán, amely szerint az elsőfokú bíróság relatív eljárási szabályt sértett, amikor a vádirati tényállásnak, illetve a cselekmény minősítésének módosítása kapcsán nyilatkozattételre hívta fel a vármegyei főügyészséget, ki kell térni arra, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a perbeli funkciómegosztás sérelme, ami a jogi szabályozásból következően a vádlói és ítélkezői tevékenység vegyülését, összemosását jelenti, a pártosság látszatát keltő objektív körülmény lehet. Az Alkotmánybíróság14/

1. (III. 20.) AB határozatában írtak szerint „A Be. szabályai szerint a vádfunkcióból következő feladatok gyakorlása elválaszthatatlanul az ügyészhez tapad. Mivel a váddal való rendelkezés teljeskörűen az ügyészt illeti meg, a bíróság nincs is olyan jogi eszközök birtokában, amelyekkel a vádemelést vagy a vádmódosítást akár vétlen, akár vétkes mulasztás esetén kikényszeríthetné. Ilyen eszközök biztosítása a funkciók egyesítését vonná magával, amely már súlyosan sértené a pártatlan bírósághoz való jog alkotmányi követelményét.” [10] Kétségtelen, hogy a törvényszék a
2. szeptember
3. napján kelt átiratával felhívta a vádhatóságot 15 napos határidő biztosítása mellett nyilatkozattételre többek között annak kapcsán, hogy „kívánják-e az eredeti vád szerinti történeti tényállást (különösen a 2./ vádpont Debreceni Ítélőtábla 2.Bf.297/2025/10/V 4 tekintetében) kiegészíteni, illetőleg módosítani, valamint az irányadó minősítést ennek megfelelően és ahhoz kapcsolódóan módosítani”, azonban ezen téves intézkedése nem volt olyan súlyú, ami a pártatlan eljárás követelményének sérelmét eredményezné. Egyet kellett érteni a fellebbviteli főügyészséggel abban is, miszerint az eljárásjog nem teszi lehetővé az ügyészi perbeszédre a
4. március 10-i tárgyalási napon elhangzott bírói kioktatást sem, azonban ezen bírói magatartás sem volt alkalmas a bíró pártatlansága iránti alapos kétely ébresztésére, így hatályon kívül helyezési okot ez sem eredményezett [Be.
5. §

(1)bekezdés e) pont, Be. 608. §

(1)bekezdés b) pont]. [11] A fellebbviteli főügyészség átiratában írt, a tanúknak az elsőfokú tárgyaláson történt kihallgatásuk alkalmával eszközölt tanúzási figyelmeztetést érintő kifogása kapcsán nem vitás, hogy a tanúk kihallgatása során a kioktatásnak elegendő a releváns okokra vonatkoznia. Kétségtelen, hogy jelen esetben az elsőfokú tárgyalási jegyzőkönyvek valamennyi vallomástételi akadályt tartalmazták, azonban megállapítható volt, hogy a kioktatás során a releváns figyelmeztetések is elhangoztak, azokat a tanúk megértették és ennek tudatában tettek vallomást. Az a tény, hogy a tárgyalási jegyzőkönyv több figyelmeztetést tartalmaz, mint ami az ügyben releváns lett volna – egyetértve a fellebbviteli főügyészség álláspontjával – nem eredményez olyan relatív eljárási szabálysértést, ami lényeges hatással lett volna az eljárás folytatására. [12] A Be. 591. §

(2)bekezdés a) pontja értelmében a másodfokú bíróság nem vizsgálta az elsőfokú bíróság ítéletének megalapozottságát és határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapította, mert a fellebbezést kizárólag a Be. 583. §

(3)bekezdés Debreceni Ítélőtábla 4 Bf.II.297/2025/

1. alapján jelentették be. Mértékes fellebbezésnél az elsőfokon megállapított tényállás rögzül, azaz a tényálláshoz kötöttség teljes, mely kötöttség a Be.
2. §

(3)bekezdés c) pontjában szabályozott, ún. történeti tényállásra vonatkozik. [13] A felülbírálat kiterjesztése során a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság – büntethetőségi akadály hiányában – törvényesen vont következtetést a vádlott bűnösségére. Nem volt észlelhető olyan körülmény, amely a terhelt felmentését vagy az eljárás megszüntetését tette volna szükségessé. [14] A cselekmények minősítése megfelel az anyagi jogi szabályoknak, e részben az elsőfokú bíróság kifogástalanul részletes és helytálló indokolást adott, melyben foglaltakkal az ítélőtábla maradéktalanul egyetértett. A vádlott terhére rótt testi épség elleni cselekménynél a szándéka a testi épség megsértése kapcsán egyenes, az életveszélyes eredményre nézve pedig eshetőleges volt. [15] A törvényszék a büntetés kiszabása során irányadó alanyi és tárgyi bűnösségi körülményeket is kifogástalan alapossággal tárta fel. A büntetés kiszabása körében irányadó alanyi és tárgyi bűnösségi tényezők helytálló értékelése mellett megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság által Debreceni Ítélőtábla 2.Bf.297/2025/10/V 5 kiszabott büntetés neme és mértéke is megfelel a büntetéskiszabási elveknek. A törvényszék a vádlottal szemben a büntetési célok elérésére alkalmas, a büntetéskiszabási elveknek megfelelő, tettarányos büntetést szabott ki, amely maximálisan kifejezi az egyéniesítés követelményét is, ugyanakkor nem került ellentétbe az általános megelőzés kívánalmával. [16] A Btk.

1. §-ában írtak szerint a büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el. A büntetés kétségtelenül joghátrány, a büntetés kiszabása ekként joghátrány okozása, vagyis az elkövetőre vonatkozó rosszallás megtestesítése. Az elkövetett bűncselekmény viszont nyilvánvalóan szintén rosszat jelent. Ehhez képest a büntetés lényege - hagyományosan - a rosszra (a bűnre) adott olyan válasz, amiben testet ölt az elkövetőre vonatkozó, a számára rossz, azaz joghátrány (szabadságelvonás, jogkorlátozás stb.) okozása. A büntetés egyfelől fenyítés, azaz az elkövető számára nehézséggel sújtás, másfelől a bűnhődés lehetőségének elindítása. Ahhoz, hogy egy büntetés elérje célját, általában elegendő, hogy a büntetés okozta rossz nagyobb legyen, mint a bűnből következő jó, és a rossz túlsúlya alapján kell kiróni a büntetést, és közömbössé tenni azt az előnyt, amelyet egy adott bűncselekmény elkövetése az elkövető számára jelentene. E mérlegelési folyamatnak nyilvánvalóan vannak általános és speciális (az elkövető személyéből és a cselekmény jellegéből adódó) szempontjai. Ez tehát a büntetés célja, és egy adott büntetés arányosságának lényege (Kúria Bhar.316/2023/7.). [17] Különösen a vádlott előélete, visszaesői minősültsége miatt jelentős a súlyosító körülmények nyomatéka, és kétségtelen az is, hogy az élet, testi épség elleni szándékos bűncselekmények tárgyi súlyával kizárólag szabadságvesztés állhat arányban. A büntetéskiszabás mindig gondos és szerteágazó értékelő tevékenységet feltételez, így az ítéletben megállapított bűnösségi körülmények mellett az elsőfokú bíróság által halmazati büntetésként kiszabott, a középmértéket kissé meghaladó tartamú szabadságvesztés nem tekinthető eltúlzottan súlyos büntetésnek, annak enyhítése a vádlott többszörösen büntetett előéletére, a feltételes szabadság hatálya alatti elkövetésre tekintettel még a vádlotti beismerés ellenére sem volt indokolt. [18] Az egyszerűsített felülvizsgálat körébe tartozó kérdések felülbírálata során megállapítható, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozatára, a korábbi ügyben alkalmazott feltételes Debreceni Ítélőtábla 5 Bf.II.297/2025/
2. szabadság megszüntetésére, a feltételes szabadság kizártságára, az előzetes fogvatartás beszámítására, a bűnjelekre és a bűnügyi költségre vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezések is megfelelnek a törvénynek. [19] A kifejtettekre figyelemmel az ítélőtábla a törvényszék ítéletét a fellebbezések alaptalansága miatt a Be.
3. §

(1)bekezdése alapján – helyes indokainál fogva – helybenhagyta. Nem Debreceni Ítélőtábla 2.Bf.297/2025/10/V 6 vitás, hogy a letartóztatásban, illetve bűnügyi felügyeletben töltött idő tartamát a büntetésvégrehajtási intézetnek kell kiszámítania, azonban mivel a törvényszék 2025. április 16. napján, az elsőfokú ítélet kihirdetését követően a Be. 552. §

(1)bekezdése szerint a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedésről nyomban határozva az addig lakóhelyhez kötött bűnügyi felügyelet alatt álló vádlott letartóztatását rendelte el, e napot az előzetes fogvatartás beszámításánál a súlyosabb kényszerintézkedés, azaz a letartóztatást érintően kell figyelembe venni, így a bűnügyi felügyelet beszámított tartamának utolsó napja az ezen naptári napot megelőző nap [9/2014. (XII. 12.) IM rendelet 4. §

(2)-

(4)bekezdés]. [20] Az ítélőtábla a vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a mai napig letartóztatásban töltött időnek a szabadságvesztésbe történő beszámításáról a Btk. 92. §

(1)és

(2)bekezdései alapján rendelkezett. [21] A másodfokú határozattal szemben fellebbezésnek – ellentétes döntés hiányában - a Be. 615. §

(1)-

(2a)bekezdéseiben és a Be. 458. §

(2)bekezdés a) pontjában írt rendelkezések értelmében nincs helye. Debrecen,

1. szeptember
2. Dr. Elek Balázs sk. a tanács elnöke Dr. Répássy Árpádné dr. Német Laura sk. Dr. Toma Attila sk. előadó bíró bíró Záradék: A Miskolci Törvényszék 4.B.44/2024/
3. számú ítélete a Debreceni Ítélőtábla jelen határozatával a mai napon jogerőre emelkedett. Debrecen,
4. szeptember
5. Dr. Elek Balázs sk. a tanács elnöke