Kf.700028/2025/4 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdésében, 253. §

(1)bekezdésében, 31/

1. BM rendelet 81.§-ban, és a 23/
2. BM rendeletben szabályozott eljárást (szolgálati panasz és kártérítési igénybejelentés), ezért a viszontkeresetlevelet, – annak vizsgálatára vonatkozó Kp. 132.§

(1)bekezdés utolsó fordulata alkalmazásával – az elsőfokú bíróságnak a Kp. 48. §

(1)bekezdés e) pontja alapján vissza kellett volna utasítania, illetve később az eljárást meg kellett volna szüntetnie. Fővárosi Ítélőtábla Az ügy száma: 3.Kf.700.028/2025/

1. A felperes: vármegyei1 Rendőr-főkapitányság (felperes címe) A felperes képviselője: dr. Pintér Gábor kamarai jogtanácsos alperes (alperes címe.) közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos közigazgatási jogvita Az alperes: A per tárgya: A fellebbezést benyújtó fél: alperes (
2. sorszám alatt) A fellebbezéssel támadott határozat: Budapest Környéki Törvényszék 22.K.700.126/2023/
3. számú ítélete ÍTÉLET A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, a fellebbezéssel érintett, viszonkeresetet elutasító rendelkezését hatályon kívül helyezi és az eljárást megszünteti. A fellebbezési illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás [1] Az alperes a rendőrség állományában
4. április
5. napjától teljesített szolgálatot; a felperessel
6. december
7. napjától állt hivatásos szolgálati jogviszonyban. A munkáltató a
8. évre járó 96.625 forint ruházati utánpótlási illetmény teljes összegét kifizette az alperesnek; fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el az alperessel szemben és
9. április
10. napjától (helyesen:
11. május 1.) szolgálati feladatok ellátása céljából átrendelte a helység1i Rendőrkapitányságra. Az átrendelés ideje alatt az alperes lakóhelyéről (helység2) helység1ra gépkocsival utazott, azonban jogviszonyának fennállása alatt utazási Fővárosi Ítélőtábla 3.Kf.700.028/2025/4-Ít. 2 költségei megtérítését nem kérte. A felperes
12. július
13. napjától az alperest beosztásából felfüggesztette; jogviszonyát „szolgálati jogviszony megszüntetése” fegyelmi fenyítéssel
14. szeptember
15. napján megszüntette, amely munkáltatói intézkedés ellen - annak jogellenességét állítva - az alperes keresetet terjesztett elő, amely peres eljárás a Budapest Környéki Törvényszék előtt
16. K.700.074/
17. szám alatt van folyamatban. [2] Az alperes
18. évre a SARS-CoV-2 koronavírus-világjárvány következményeinek elhárításában való részvételéért a rendes szabadságán felül 10 munkanap pótszabadságra vált jogosulttá, amit a felperes a jogviszony fennállása alatt nem adott ki, azt alperes sem vette igénybe és a jogviszony megszűnésekor pénzben nem került megváltásra. Az alperes részére, a ruházati ellátmányból vásárolt 17M jelű társasági egyenruházatot (díszegyenruha) a szolgálati jogviszony megszűnésekor a munkáltató nem adta ki, azt visszaszolgáltatási kötelezettséggel érintett ruhaként kezelte. [3] A felperes felszólítása ellenére az alperes nem számolt el szolgálati jogviszonyának megszűnését követően teljeskörűen a munkáltatóval, ezért a felperes kérelmére
19. november
20. napján személy1 közjegyző szám1 szám alatt fizetési meghagyást bocsátott ki az alperessel szemben a
21. évben jóváírt ruházati utánpótlás ellátmány jogalap nélkül kifizetett része-, továbbá fegyverzeti- és gépjárműves termékek ellenértékének, összesen 171.948 forint megfizetése iránt. [4] Az alperes ellentmondása folytán a fizetési meghagyásos eljárás perré alakult, amely a Budapest Környéki Törvényszék Munkaügyi Kollégiumának 26.M.70.027/2023/
22. számú jogerős áttételt elrendelő végzése folytán került az elsőfokú bírósághoz. A kereset, a védirat, a viszontkereset, és az ellenkérelem [5] A felperes módosított (leszállított) keresetében a jogalap nélkül kifizetett
23. évi ruházati utánpótlás ellátmány időarányos visszatérítése címén a
24. augusztus 1-től
25. december 31-ig járó 40.261 forint, és azzal összefüggő 18.882 forint adó-és járuléktartozás megtérítésére kérte az alperes kötelezését, amelyből ez utóbbi követelés tárgyában az elsőfokú bíróság az eljárást jogerősen megszüntette. [6] A felperes a tárgyévben jóváírt ruházati utánpótlás ellátmány arányos részét meghaladó összeg jogalap nélküli kifizetését állította a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek egyenruha-ellátásra jogosult személyi állományának ruházati és öltözködési szabályzatáról, valamint a különleges foglalkoztatási állomány ruházati, fegyverzeti, kényszerítőeszköz- és világítástechnikai felszereléséről szóló 14/
26. (V.10.) BM rendelet (a továbbiakban: RUSZ)
27. §

(3)bekezdése alapján. Az alperes

1. július
2. naptól való felfüggesztésére tekintettel a ruházati utánpótlás ellátmányra jogosultsága
3. július
4. Fővárosi Ítélőtábla 3.Kf.700.028/2025/4-Ít. 3 napját követően megszűnt, így a
5. augusztustól december végéig kifizetett 40.261 forint ruházati utánpótlás ellátmány jogalap nélkülinek minősül, melynek visszafizetésére köteles. [7] Az alperes védiratában (ellenkérelem) a kereset idő előtti érvényesítésére hivatkozott, egyebekben annak jogalapját és összegszerűségét nem vitatta. Viszontkeresetet terjesztett elő, amely során három jogcímen kérte a felperes marasztalását. Egyfelöl az átrendelésével felmerült 64.400 forint utazási költség megtérítését igényelte a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló
6. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.)
7. §

(1)bekezdés a) pontja alapján, arra hivatkozással, hogy a lakóhelyéről helység1ra saját gépkocsijával közlekedett. Másfelöl a SARS-CoV-2 koronavírus-világjárvány következményeinek elhárításában részt vevő foglalkoztatottakat megillető pótszabadságról szóló 327/

1. (VI.10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 327/
2. Korm. rendelet) alapján a
3. évre járó 316.240 forint összegű, ki nem adott és meg nem váltott - pótszabadság felperes általi pénzbeli megváltását kérte, a Hszt.
4. §

(3),

(5)és

(7)bekezdése alapján. Végül kártérítés címén kérte a felperes marasztalását a díszegyenruha megvásárlásával és felperes általi visszatartásával felmerült 147.555 forint összegben. Érvelése szerint a társasági díszegyenruha saját tulajdonát képezte, azt a neki járó ruhapénzből kötelezően megvásárolta. [8] A felperes ellenkérelme a viszontkereset elutasítására irányult. Az átrendeléssel kapcsolatos utazási költségtérítés jogalapját igen, összegszerűségét azonban nem vitatta. Alaki védekezéssel arra hivatkozott, hogy az alperes nem fordult szolgálati panasszal a munkáltatóhoz, ezért a követelést idő előttinek tekintette, mivel a Hszt. 267.§

(1)bekezdése szerinti jogorvoslat kimerítését elmulasztotta. Érdemben azzal érvelt, hogy az alperes az útiköltség-térítés iránti igényre vonatkozó, a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos szolgálati jogviszonyban álló tagjai illetményének és egyéb juttatásainak megállapításáról, valamint a folyósítás szabályairól szóló 33/

1. (VI.16.) BM rendelet (a továbbiakban: 33/
2. BM rendelet), a felperes 20/
3. (VIII. 30.) számú pénzkezelési szabályzata, valamint annak 2/
4. (I. 22.) számú módosítása egyes eljárási és elszámolási szabályait nem tartotta be, mert nem kérte a saját gépjárműhasználat engedélyezését, nem vezetett menetlevelet, emiatt nem állítottak ki részére kiküldetési rendelvényt, amelyre utólag már nincs mód. A pótszabadsággal kapcsolatos viszontkeresetet is alaptalannal tartotta, mert a pótszabadság megváltását a 327/
5. Korm. rendelet kizárja, a jogalap fennállása esetére annak összegét 305.333 forintban fogadta el. Végül azon az alapon is alaptalannak tartotta a viszontkeresetet, mert a díszegyenruha a RUSZ rendelkezései alapján elszámolásköteles ruházatnak minősül, így kiadása az alperes által nem követelhető. Az elsőfokú bíróság döntése és annak jogi indokai [9] Az elsőfokú bíróság a módosított keresettel egyezően kötelezte az alperest 40.261 forint jogalap nélkül kifizetett ruházati utánpótlási ellátmány visszatérítésére. Az alperes viszontkereseti kérelmeit elutasította. Fővárosi Ítélőtábla 3.Kf.700.028/2025/4-Ít. 4 [10] Az elsőfokú bíróság ítéletét a közigazgatási perrendtartásról szóló
6. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.)
7. §

(7)bekezdés

1. pontjára,
2. §

(4)bekezdésére, 38. §

(1)bekezdés

1. d)és
2. e)pontjára, a XXIII. fejezetére (a 130. §

(1)bekezdésére), a Hszt. 60. §

(1)bekezdésére, 99. §

(1)bekezdésre, 157. §

(7)bekezdésére, 169. §

(1)bekezdés a) pontjára,

(2)bekezdésére, 228. §

(1)bekezdésre, 267. §

(3)bekezdésére, 271. §

(1)-

(2)bekezdésére, a RUSZ

1. § m) pontjára,
2. §

(1)bekezdésére, 23. §

(3)bekezdésére,

1. sz. mellékletére, a 33/
2. BM rendelet
3. §-ára,
4. §-ára,
5. §-ára, a felperes 20/
6. (VIII. 30.) számú pénzkezelési szabályzata-, valamint annak 2/
7. (I. 22.) számú módosítása egyes rendelkezéseire, a 327/
8. Korm. rendelet
9. §

(2),

(5)bekezdésében foglaltakra alapította. [11] A felperes keresetét nem tekintette időelőttinek, figyelemmel arra, hogy a vonatkozó jogszabályi rendelkezések (RUSZ 23. §

(3)bekezdése, a Hszt. 99. §

(1)bekezdése, 267. §

(3)bekezdése és 271. §

(1)és

(2)bekezdésének) együttes értelmezése alapján arra megállapításra jutott, hogy a jogviszony megszüntetésével kapcsolatos elszámolások érvényesítésére a perindítás halasztó hatálya nem vonatkozik, ezért a szolgálati jogviszony megszűnésével kapcsolatos intézkedést - függetlenül a jogviszony megszüntetése jogszerűségét érintő perindításától - végre kell hajtani. Érdemi döntésében az alperest, elismerő nyilatkozata és a RUSZ 23. §

(3)bekezdése, a Hszt. 99. §

(1)bekezdése és 228. §

(1)bekezdése alapján kötelezte a 40.261 forint összegű jogalap nélküli ruházati utánpótlás ellátmány visszafizetésére. [12] A viszontkereseti követelések közvetlenül bíróság előtti, azaz jelen perbeli érvényesíthetőségét állapította meg; arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Kp. 48. §

(1)bekezdés e) pontja alapján a viszontkereset visszautasításának, ily módon – az eljárás későbbi szakaszában – e tekintetben az eljárás megszüntetésének (Kp. 81. §

(1)bekezdés a) pontja) sem volt helye, így az alperes viszontkeresetét érdemben bírálta el, ám ezen perjogi álláspontjának ítéletében jogi indokát nem adta. [13] Az átrendeléssel kapcsolatos utazási költség megtérítésére nem látott lehetőséget, miután az alperes az átrendelés fennállása alatt, előzetesen nem kérte a saját gépjárműhasználat engedélyezését; megállapította, hogy jogviszonyának fennállása alatt nem nyújtott be és nem vezetett menetlevelet, kiküldetési rendelvényt, szolgálati jegyet, amelyre a szolgálati jogviszony megszűnését követően már nincs lehetőség. A menetlevelek valós időben való vezetése követelményét rögzítette, mert azok utólagos előállítása jogszabályba ütköző lenne. Az elsőfokú bíróság szerint a Hszt., a 33/2025. BM rendelet, és munkáltatói pénzkezelési szabályzat rendelkezései kapcsán nem sérül a jogszabályok hierarchiája, a szabályozások egymással nem állnak ellentétben, az útiköltség iránti igényjogosultság érvényesítésével kapcsolatos belső szabályzatok nem a jogosultságot szűkítik le, hanem annak érvényesítése módját határozzák meg. [14] Az elsőfokú bíróság a ki nem vett 10 nap pótszabadság megváltásra irányuló viszontkeresettel összefüggésben a Hszt. 157. §

(7)bekezdését főszabályként vette Fővárosi Ítélőtábla 3.Kf.700.028/2025/4-Ít. 5 figyelembe, amelyhez képest a 327/

1. Korm. rendeletben szabályozott pótszabadságot speciális szabályozásként értelmezte, ezért az „lex specialis derogat lege generale” (a speciális szabályozás lerontja az általános szabályozást) elv szem előtt tartásával arra a következtetésre jutott, hogy a 10 nap pótszabadság pénzben nem váltható meg a jogviszony megszűnése után sem. [15] A díszegyenruha kiadásának elmulasztásával összefüggésben érvényesített kártérítési igény kapcsán megállapította, hogy az alperes, mint polgári ruhás hivatásos szolgálati állomány tagja a díszegyenruhát a ruházati ellátmányból köteles volt megvásárolni. Az alperes által felsorolt díszegyenruhával, mint a RUSZ
2. számú melléklete szerinti polgári ruhás alapellátási normával a munkáltató felé a RUSZ
3. § m) pontja értelmében el kellett számolnia. A fellebbezés [16] Az elsőfokú ítélet viszontkeresetet elutasító rendelkezésével szemben az alperes nyújtott be fellebbezést, annak megváltoztatása és a viszontkeresettel érvényesített követeléséből – utazási költség megtérítése címén 64.400 forint, pótszabadság pénzbeli megváltása címén 305.333 forint, kártérítés címén 39.795 forint – mindösszesen 409.528 forint és azután
4. október
5. napjától számított késedelmi kamatának felperes megfizetésére kötelezése iránt, tárgyalás tartását kérve. [17] Fellebbezésében az elsőfokú ítélet anyagi jognak való megfelelősége felülvizsgálatát kérte a polgári perrendtartásról szóló
6. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.)
7. §

(1)bekezdése és 369. §

(3)bekezdés c) pontja alapján. [18] Az átrendeléssel kapcsolatos utazási költségtérítés tekintetében a törvényszék ítéletét a Hszt. 11. §

(1)bekezdése, 169. §

(1)bekezdés a) pontja, továbbá

(2)bekezdése, illetve a 33/

1. BM rendeletben foglalt rendelkezések alapján jogszabálysértőnek tartotta. Vitatta az utazási költségtérítés iránti igénye azon az alapon való elutasítását, hogy azt a szolgálati jogviszony megszűnését követően nyújtotta be a munkáltatóhoz. Hangsúlyozta, hogy a szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos igény főszabály szerint 3 év alatt évül el, azzal szemben az igényérvényesítést meghiúsító alacsonyabb szintű jogszabályi rendelkezések, a jogszabályi hierarchia elve alapján nem alkalmazhatóak. A költségtérítésre a Hszt.
2. §

(2)bekezdését, a 33/

1. BM rendeletet kell alkalmazni, amely az igényérvényesítésére érdemi követelményeket nem támasztott, így jogellenesnek tartotta a felperes jogszabályi felhatalmazás nélkül kiadott 20/
2. számú és 2/
3. számú pénzkezelési szabályzatára történő hivatkozását, amit a törvényszék is elfogadott. Sérelmezte, hogy a pénzkezelési szabályzatot jogviszonyának fennállása alatt nem ismerte meg, erről a felperes nem tájékoztatta, oktatásban nem részesítette. Hivatkozott továbbá arra, hogy a jogviszonyának megszüntetését követően kérte az átrendelés időszaka alatti gépkocsihasználattal felmerült költségei megtérítését, vállalva, hogy a felperes kérésének megfelelően az elszámolást utólag Fővárosi Ítélőtábla 3.Kf.700.028/2025/4-Ít. 6 benyújtja. Ezt követően szolgálati jegyet is előterjesztett
4. november 10-én, amelyre választ nem kapott. Álláspontja szerint a pénzkezelési szabályzat helyes értelmezése alapján a belföldi kiküldetés elrendelése, illetőleg a menetlevél, valamint a kiküldetési rendelvény kiállítása nem róható a terhére, az a felperes kötelezettsége, így az erre vonatkozó mulasztás is a felperesnek felróható. Azzal érvelt továbbá, hogy a törvényszék önkényesen és valótlanul hivatkozott arra, hogy a költségtérítés utólagos igényérvényesítése ellehetetlenülésének oka a menetlevél valós időben való vezetésének fennállása, amely utólagosan nem teljesíthető, ugyanis ez sem a jogszabályból, sem egyéb felperes által hivatkozott normából, utasításból nem következik. Hivatkozott arra is, hogy a pénzkezelési szabályzat megalkotásának kizárólag államháztartási és számviteli okai voltak, annak jelen eljárásra történő alkalmazása jogellenes. [19] A pótszabadság pénzbeli megváltásával összefüggő fellebbezésében a Hszt.
5. §

(7)bekezdése, valamint a 327/

1. Korm. rendelet elsőfokú bíróság általi megsértését állította. A „lex specialis derogat lege generale” elv téves alkalmazására hivatkozott, ugyanis a különböző szintű jogszabályok esetén a jogszabályi hierarchia alapelve alapján a magasabb szintű (törvényi) jogforrás lerontó erővel rendelkezik a nála alacsonyabb szintű, vele kollízióban lévő jogi normával szemben. A 327/
2. Korm. rendelet
3. §

(5)bekezdésének rendelkezése, amely a pótszabadság pénzbeli megváltását kizárja, nem alkalmazható annak

1. május 31-ével történő hatályvesztésére figyelemmel sem; megváltását a felperes által elfogadott összegben kérte. [20] A díszegyenruházati termékkel kapcsolatban felmerült kártérítési igény vonatkozásában hivatkozott a RUSZ
2. §

(1)bekezdésének megsértésére, a fellebbezésében a viszontkereset leszállításával csupán a kivételek körébe eső 17M társasági tányérsapka (21.815 forint), a 12M szolgálati fehér ing (12.640 forint), és a 17M társasági nyakkendő (5.340 forint) jogellenes felperesi visszatartásából eredő kárára hivatkozott, amelyek bevonása nem indokolt, így azokat az elsőfokú bíróság is jogellenesen sorolta a többi ruházati termékkel együtt a leadásra kötelezett ruházati termékek körébe, és elmulasztott rendelkezni az ezzel összefüggésben okozott összesen 39.795 forint kár alperes javára való megtérítéséről. [21] A felperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő. A Fővárosi Ítélőtábla döntése és annak jogi indokai [22] Az elsőfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel támadott részében érdemi felülbírálatra alkalmatlan. [23] A Fővárosi Ítélőtábla a másodfokú eljárás keretei között figyelembe vette, hogy az elsőfokú ítélettel szemben a felperes fellebbezéssel nem élt; az alperes fellebbezése pedig Fővárosi Ítélőtábla 3.Kf.700.028/2025/4-Ít. 7 kizárólag az elsőfokú döntés viszontkeresetet elutasító rendelkezését támadta; ezért a másodfokú bíróság felülbírálata a nem támadott elsőfokú ítéleti rendelkezést nem érintette. [24] A Pp. 132. §

(1)bekezdése alapján az alperes legkésőbb az első tárgyaláson viszontkeresetet indíthat, ha az így érvényesíteni kívánt jog a felperes keresetével azonos vagy azzal összefüggő jogviszonyból származik, vagy a viszontkereset tárgyául szolgáló követelés a felperes kereseti követelésével szemben beszámításra alkalmas. A viszontkeresetre a keresetlevél szabályait megfelelően alkalmazni kell. [25] A felperes az elsőfokú eljárás során az alperes viszontkeresete vonatkozásában pergátló akadályra is hivatkozott, ám az elsőfokú bíróság - ítéletéből kitűnően - a viszontkeresettel összefüggésben az eljárás megszüntetésére nem látott okot. Az ítélőtábla mindenekelőtt hivatalból vizsgálta, hogy van-e olyan pergátló akadály, amelyre tekintettel az elsőfokú bíróságnak a viszontkeresetlevelet vissza kellett volna utasítania, illetve ennek hiányában az eljárás folyamán a viszontkeresettel érintett körben az eljárást meg kellett volna szüntetnie. [26] Az alperes viszontkeresetében a szolgálati jogviszonnyal összefüggő igényeit kívánta érvényesíteni, így az átrendelés teljesítésével felmerült utazási költségei megtérítését

(1), a ki nem adott 10 nap pótszabadság pénzbeli megváltását

(2), valamint a munkáltató kártérítési felelősségére alapított, tulajdonát képező díszegyenruha visszatartásával okozott kár megtérítését

(3)kérte. [27] A Hszt. 267. §

(1)bekezdése alapján a hivatásos állomány tagja, továbbá meghatalmazás alapján nevében az érdek-képviseleti szerv vagy a jogi képviselő elévülési időn belül – ha e törvény nem zárja ki – szolgálati panasszal élhet, ha a szolgálati viszonyára vonatkozó munkáltatói intézkedést vagy annak elmulasztását sérelmesnek tartja. A 270. §

(1)bekezdés

1. a)pontja alapján a hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyból származó jogvita esetén keresettel fordulhat a bírósághoz, ha – a
2. d)pontban meghatározott kivétellel – a szolgálati panaszát, az elsőfokú határozat elleni panaszát vagy fellebbezését elutasították. A rendvédelmi szerv a szolgálati viszonnyal kapcsolatos igényével közvetlenül a bírósághoz fordulhat, ha a törvény a rendvédelmi szerven belüli eljárásról nem rendelkezik [

(2)bekezdés]. [28] A Hszt. 270. §

(1)és

(2)bekezdése részletes szabályozást tartalmaz a hivatásos állomány tagjának szolgálati jogviszonyából eredő igényei érvényesítésére. E rendelkezések alapján – az általános szabályok szerint – a hivatásos állomány tagja köteles az igényét szolgálati panaszban előterjeszteni, és csak ennek elutasítását követően nyílik meg a lehetősége arra, hogy keresettel éljen az illetékes bíróság előtt. A Hszt.

1. §
2. pontjában foglalt felhatalmazás alapján a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományát érintő személyügyi igazgatás rendjéről szóló 31/2015 (VI.16.) BM rendelet (a továbbiakban: 31/
3. BM rendelet) a szolgálati panasz Fővárosi Ítélőtábla 3.Kf.700.028/2025/4-Ít. 8 elbírálásának rendjéről szóló címben, annak 81.-
4. §-ai tartalmazzák a szolgálati panasz benyújtására és elbírálására vonatkozó előírásokat, amit főszabályként a hivatásos állomány tagja a sérelmezett munkáltatói intézkedést hozó vagy mulasztó elöljáróhoz terjeszthet elő. [29] Az elsőfokú eljárás során az alperes arra hivatkozott, hogy szolgálati panaszt terjesztett elő az utazási költségtérítés iránt
5. november
6. napján, amikor a felperes Szolgálat1 szám2 hiv. számú, (6.sorszám alatt csatolt) leszerelési kötelezettség teljesítésére felhívó levelére válaszlevelet küldött a fenti címzett (személy2 r. alezredes, mb. szolgálatvezető) részére. A szóban forgó válaszlevél tartalma alapján megállapítható, hogy abban az alperes a szolgálati jogviszony megszűnését követő elszámolási és leszerelési kötelezettség körében fejti ki az álláspontját, és a humánszolgálat (vagyis nem az állományilletékes parancsnok) felé észrevételként fogalmazta meg - többek között - az utazási költségtérítésre és a pótszabadság kifizetésére vonatkozó igényét. Az alperes levele azonban szolgálati panaszként nem értékelhető, mivel azt nem a szolgálati elöljáróhoz, szolgálati panaszbeadványként címezte és terjesztette elő. Ezt támasztja alá az elsőfokú eljárásban a
7. sorszámú jegyzőkönyvhöz 8/A/
8. alatt csatolt alperesi észrevételeken (válaszlevél) kívül, ugyanazon keltezésű (
9. november 10.) szolgálati jegy is, amellyel első alkalommal kívánta az utazási költségei megtérítését igényelni a felperes pénzkezelési szabályzatában előírtak szerint, amely tény önmagában kizárja, hogy azt a viszontkereseti kérelem perbeli érvényesíthetőségének előfeltételét képező szolgálati panaszként lehetne tekinteni. A töretlen bírói gyakorlat alapján a Hszt. hatálya alá tartozó hivatásos állományú, illetve a hivatásos állomány volt tagja is a szolgálati jogviszonyából eredő igényét köteles szolgálati panasz útján érvényesíteni; az igényérvényesítés rendje szempontjából ugyanis annak van jelentősége, hogy az igény milyen jogviszonyból ered, nem pedig annak, hogy az igény érvényesítésének időpontjában a jogviszony fennállt-e. A Hszt. ettől eltérő igényérvényesítési lehetőséget nem biztosít arra az esetre, ha a szolgálati jogviszony az igényérvényesítés előtt megszűnt. (BH2004.31.). A hivatkozott eseti döntés ugyan a régi jogszabályi környezetben keletkezett (a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló
10. évi XLIII. törvény; régi Hszt.), ám a jelenleg hatályos Hszt. rendelkezései e tekintetben változatlanok. Amennyiben a szolgálati panasz megfelel a jogszabályoknak, a hivatásos állomány tagjának alanyi joga van arra, hogy azt a munkáltató a Hszt. 267.§

(4)bekezdése, 268.§-a szerint elbírálja. [30] Mindezek alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy az alperes az utazási költségtérítés és szabadságmegváltás tekintetében igényét – mint perelőfeltétel – szolgálati panasszal nem érvényesítette. [31] A viszontkeresetben előterjesztett kártérítési követelés kapcsán az ítélőtábla rámutat arra, hogy a kártérítési igényérvényesítésének a Hszt.-ben speciális szabályai vannak. A rendvédelmi szerv kártérítési felelősségére alapított követelés nem a Hszt. 267. §-ában szabályozott szolgálati panasszal, hanem a Hszt. 253. §

(1)bekezdése szerint kártérítési igény benyújtásával érvényesíthető. Ezt a kártérítési igényt az illetékes rendvédelmi szervnek a Hszt. 255. §

(1)bekezdésének megfelelően kell elbírálnia, és az ennek során hozott határozattal szemben lehet keresettel fordulni a bírósághoz a Hszt. 255. §

(2)bekezdése szerint. A kártérítési igény érvényesítésére emellett a belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres szervek és hivatásos állományú tagjainak kártérítési felelősségéről szóló 23/

1. Fővárosi Ítélőtábla 3.Kf.700.028/2025/4-Ít. 9 (III.19.) BM rendelet (a továbbiakban: 23/
2. BM rendelet) is irányadó, amely a 25-
3. §aiban részletesen szabályozza a hivatásos állomány tagja által a munkáltatóval szemben benyújtott kártérítési igény érvényesítésének a rendjét. A 23/
4. BM rendelet
5. §

(1)bekezdése szerint az egyszerű megítélésű kárügyeknél a kártérítési eljárás lefolytatására, valamint a kártérítés kifizetésére az állományilletékes parancsnok intézkedik. Ugyanezen szakasz

(2)bekezdése értelmében a kifizetés feltétele, hogy a kárért a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv felelőssége nyilvánvaló, a károsodás pedig ténybelileg és összegszerűségében hitelt érdemlően bizonyított legyen, továbbá a kár összege a 3 000 000 Ft-ot ne haladja meg. A periratok alapján azonban az alperes kártérítési igényével sem fordult a munkáltató felé, ilyenre maga sem hivatkozott, kártérítési ügyben keletkezett munkáltatói határozatot nem csatolt. [32] A Kp. 48. §

(1)bekezdés e) pontja szerint, ha a felperes anélkül indít pert, hogy bármely fél a vitatott tevékenységgel szemben a jogszabály által biztosított közigazgatási jogorvoslatot kimerítette volna, vagy a pert más közigazgatási eljárásnak kell megelőznie, a bíróság a keresetlevelet visszautasítja. A Kp. 81. §

(1)bekezdés a) pontja előírja, hogy a bíróság az eljárást bármely szakaszában megszünteti, ha a 48. §

(1)bekezdés a)-i) pontja alapján a keresetlevél visszautasításának lett volna helye. A Kp. 110. §

(4)bekezdése értelmében, ha a másodfokú bíróság az eljárást megszünteti, az elsőfokú bíróság ítéletét teljes egészében vagy abban a részében, amelyre a megszüntetési ok fennáll, hatályon kívül helyezi. [33] Mivel az alperes a viszontkeresetében előterjesztett utazási költség megtérítésére és a pótszabadág pénzbeli megválására vonatkozó igénye, valamint a felperes által a díszegyenruha visszatartásával okozott kártérítési igénye érvényesítése körében elmulasztotta a Hszt. 267. §

(1)bekezdésében, 253. §

(1)bekezdésében, 31/

1. BM rendelet
2. §-ban, és a 23/
3. BM rendeletben szabályozott eljárást (szolgálati panasz eljárás és kártérítési igénybejelentés), ezért a viszontkeresetlevelet, – annak vizsgálatára vonatkozó Kp. 132.§

(1)bekezdés utolsó fordulata alkalmazásával – az elsőfokú bíróságnak a Kp. 48. §

(1)bekezdés e) pontja alapján vissza kellett volna utasítania, illetve később az eljárást e körben meg kellett volna szüntetnie; a másodfokú bíróság tehát az elsőfokú bíróság e kérdésben elfoglalt (téves) jogi álláspontját bírálta felül. Az alperes elévülési időn belül melyre irányadó a Hszt. 11. §

(6)-

(7)bekezdésének rendelkezése - érvényesítheti a munkáltatóval szembeni követeléseit a fenti jogszabályi előírások szerinti módon. [34] Mindezek alapján a Fővárosi Ítélőtábla – figyelemmel a bírói gyakorlatra (Kf.VII.45.126/2021/6., Kf.III.39.105/2021/5., Kf.III.45.092/2021/6. – az elsőfokú ítéletet a fellebbezéssel nem támadott részében nem érintette, azonban a Kp. 48. §

(1)bekezdés e) pontját és 81. §

(1)bekezdés a) pontját a Kp. 99. §

(2)bekezdése alapján alkalmazva a viszontkereset körében az eljárást megszüntette, és az elsőfokú bíróság ítéletét ebben a részében hatályon kívül helyezte [Kp. 110. §

(4)bekezdése]. [35] Miután a felperes ellenkérelmet a fellebbezési eljárásban nem terjesztett elő és perköltséget nem kért, ezért arról az ítélőtáblának rendelkeznie nem kellett. Fővárosi Ítélőtábla 3.Kf.700.028/2025/4-Ít. 10 [36] Az alperes a munkavállalói költségkedvezménye folytán nem kötelezhető az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 46. §

(1)bekezdés alapján feljegyzett 32.800 forint fellebbezési eljárási illeték megfizetésére, ezért azt a Kp. 35. §

(1)bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 96. §

(1)bekezdés b) pontjára és a Pp. 102. §

(6)bekezdésére figyelemmel az állam viseli. [37] Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Kp. 99. §

(1)bekezdésében foglalt rendelkezés zárja ki. Záró rész Budapest,

1. május
2. dr. Németh Andrea s.k. dr. Stumpf-Rádai Ágota s.k. a tanács elnöke előadó bíró dr. Drávecz Margit Gyöngyvér s.k. bíró