Pf.20770/2021/4 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdése és

1. §-a alapján annak tűrésére kérte kötelezni az I-III., V. és VIII-IX. rendű alpereseket, hogy az helység1 szám2, szám és szám1 helyrajzi számú (perbeli) ingatlanok egészére (1/1 hányadára) elbirtoklás jogcímén bejegyezzék tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba. [9] Előadta, hogy az ingatlanokat odaköltözése, azaz 1985 márciusa óta megszakítás nélkül sajátjaként használja, így azok tulajdonjogát 2000 márciusában megszerezte. Élettársa és testvérei, valamint azok hozzátartozói nem vették ki a részüket a házkörüli teendőkben és a közös gazdálkodásban, italozó, csavargó életmódot folytattak; egyedül ő volt az, aki sajátjaként foglalkozott az ingatlanokkal, gondoskodott a telek megműveléséről és az épületek karbantartásáról. [10] Az I. rendű alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Védekezése szerint a felperes nem tekintette sajátjának az ingatlant, azt soha nem birtokolta kizárólagosan, vagyis hiányzik a sajátkénti birtoklás szubjektív eleme. Nyomatékosan hivatkozott arra, hogy jogelődjének végrendelkezése mindenképpen megszakította volna az elbirtoklást, annak
2. július 13-i időpontjától számítva a 15 éves elbirtoklási idő a keresetlevél benyújtásakor még nem telt el. [11] A II. és (az elhunyt IV. rendű alperes jogutódaiként eljáró) VIII-IX. rendű alperesek a kereset elutasítását kérték. Védekezésük lényegében megegyezett az I. rendű alperes védekezésével; hangsúlyozták, hogy a felperes nem tekintette sajátjának az ingatlant, a név24 család birtoklása pedig nem alapozhatja meg a tulajdonszerzését. [12] A III. rendű alperes ellenkérelme ugyancsak a kereset elutasítására irányult. Vitatta, hogy a felperes birtoklása sajátkénti birtoklásnak minősülne, amely körülmény eleve kizárja a tulajdonszerzést. Hangsúlyozta, hogy a felperes soha nem használta kizárólagosan az ingatlant, így 1/1 arányú tulajdonszerzésre még akkor sem formálhatna igényt, ha az elbirtoklás feltételei fennállnának. [13] Az V. rendű alperes a kereset teljesítését nem ellenezte, amennyiben a javára bejegyzett vezetékjog változatlan marad. [14] A VI-VII. rendű alperesek vonatkozásában a bíróság a pert megszüntette. [15] Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet, és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. rendű alperesnek 400.000 forint, a III. rendű alperesnek 275.000 forint ügyvédi munkadíjból álló perköltséget. A II., VIII-IX. rendű alperesek ügygondnokának díját 60.000 forintban állapította meg, viselésére a felperest Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.770/2021/4/II 4 kötelezte, egyúttal rendelkezett az előzetesen letétbe helyezett ügygondnoki díj kiutalásáról. Megállapította, hogy a le nem rótt kereseti illetéket az állam viseli. [16] Döntésének jogi indokolása szerint a keresetlevél benyújtásának
3. január 22-i időpontjára figyelemmel a jogvita elbírálására a régi Ptk. rendelkezéseit kellett alkalmazni, amelynek
4. §

(1)bekezdése értelmében elbirtoklás útján megszerzi az ingatlan tulajdonjogát, aki azt sajátjaként 15 éven át szakadatlanul birtokolja. Kifejtette: a sajátkénti birtoklás ténye akkor is megállapítható, ha a birtokos tudja ugyan, hogy nem az ingatlan tulajdonosa, de véglegesnek tekinti birtoklását, amit szubjektív tudata is átfog. A töretlen bírói gyakorlatot szem előtt tartva elsődlegesen a felperes szubjektív tudatállapotát vizsgálta, amelyre vonatkozóan a felperes perbeli nyilatkozatai – különösen személyes előadása – értékelése alapján vonta le következtetéseit. [17] Rámutatott: a felperes a keresetlevélben és a későbbi keresetpontosítást tartalmazó beadványaiban eltérően nyilatkozott birtoklása kezdő időpontjáról és a birtoklás módjáról. Először azt adta elő, hogy az 1970-es évek elejétől kizárólagosan használta az ingatlanokat, majd az elbirtoklás kezdetét

1. március
2. napjában jelölte meg, mivel ekkor érte el nagykorúságát, és ekkor költözött össze név24 névvel, majd a név24 család tagjaival együtt birtokolta az ingatlanokat. Kiemelte a felperes személyes előadásából, hogy amikor a perbeli ingatlanra költözött, élettársán kívül még anyósa, valamint név24 név33 lakott ott, és a család akkor már hosszú ideje közösen gazdálkodott. Anyósának 1992-ben bekövetkezett halála után költözött oda név24 név32 és felesége, akik ugyancsak bekapcsolódtak a közös gazdálkodásba. Az állattartásból és növénytermesztésből befolyó vételárat a család közösen használta fel, anyósának halála után a felperes kezelte a közös pénzt. Odaköltözésekor a felperes azt hitte, hogy az ingatlan a név24 családé és a család házába költözött be. Ebből arra következtetett, hogy a felperes szubjektív tudatállapota soha nem fogta át a sajátkénti birtoklást, mivel mindvégig abban a hiszemben volt, hogy az ingatlanok a név24 család tulajdonát képezik, magát is a név24 család tagjának tekintette. Kifejtette: a név24 család tagjainak közös birtoklása nem fogható fel a felperes birtoklásaként, mivel a felperes soha nem volt abban a tudati állapotban, hogy kizárólagosan maga birtokolja az ingatlanokat. A felperes őszinte személyes előadásából ugyanis egyértelműen megállapítható: soha nem merült fel benne, hogy a család tagjai ne lennének ugyanolyan jogosultak az ingatlanra, mint ő. [18] Okfejtése szerint a sajátkénti birtoklás szubjektív eleme fennállásának hiánya önmagában a kereset elutasításához vezetett, így nem volt szükség az elbirtoklás további törvényi feltételei megvalósulásának vizsgálatára, illetőleg a felperes által bejelentett tanúk meghallgatására. [19] A polgári perrendtartásról szóló
3. évi III. törvény (régi Pp.)
4. §

(1)bekezdése alapján a pervesztes felperest kötelezte a pernyertes alperesek perköltségének a megtérítésére; az I. és a III. rendű alperesek ügyvédi költségét, továbbá a II. és a VIII-IX. rendű alperesek ügygondnoki díját a jogi képviselet ellátása érdekében kifejtett tevékenységre figyelemmel mérlegeléssel állapította meg. Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.770/2021/4/II 5 [20] Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes jelentett be fellebbezést, amelyben elsődlegesen annak megváltoztatását, és keresete teljesítését kérte. Másodlagos kérelme az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére irányult. [21] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság vizsgálata nem terjedt ki birtoklásának teljes időszakára, noha az alperesek nem vitatták, hogy az ingatlanokat 1985-től kezdődően, vagyis több, mint 35 éve szakadatlanul birtokolta. Hangsúlyozta: név22né halálát követően, azaz 1992-től kizárólagosan sajátjaként birtokolta az ingatlanokat, így a 15 éves elbirtoklási idő 2007-ben eltelt. Édesanyjának halála után élettársa rossz lelki állapotba került, sokat betegeskedett, italozó, agresszív életmódot folytatott, emiatt – 1997-ben bekövetkezett haláláig – a birtoklásban nem vett részt. név24 név32 ugyancsak alkoholista, csavargó életmódot folytatott, az ingatlannal egyáltalán nem törődött, az azzal kapcsolatos eljárásokban ő sem vett részt; ezért őt sem lehet az ingatlan birtokosának tekinteni. [22] Személyes nyilatkozataira vonatkozóan előadta: azok megfogalmazásából kiderül, hogy a jogi fogalmakat nem ismeri, és gondolatainak megfogalmazása nehézkes. A bíróságnak nyomatékosan értékelnie kell, hogy mindössze nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkezik, ezért nem lehet szó szerint értelmezni az általa előadottakat. Hangsúlyozta: mindezek ellenére személyes előadásából kétséget kizáróan kiderült, hogy nagyon régóta él az ingatlanban, amit lelkiismeretesen gondozott, és amelynek a sorsa nagyon fontos a számára; birtoklását véglegesnek tekintette, az ingatlant sajátjaként birtokolta. Hangsúlyozta azt is, a név24 család mindig fontos volt számára; abból, hogy a családon belül nem volt kimondva kié az irányító szerep, nem lehet arra következtetni, hogy az elbirtoklás feltételei nem állnak fenn. [23] Álláspontja szerint az elbirtoklás kérdését a három helyrajzi szám tekintetében külön-külön, a teljes időszakot átfogóan kell vizsgálni. Ennek érdekében teljeskörűen le kell folytatni a bizonyítást, és meg kell hallgatni az általa bejelentett tanúkat. [24] Az I. rendű alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. [25] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság foganatosította a felperes szubjektív tudatának vizsgálatához szükséges bizonyítást, további tanúk meghallgatására nem volt szükség. A fellebbezési eljárással összefüggésben felmerült költségét 30.000 forintban számította fel azzal, hogy jogi képviselője nem tartozik áfa körbe. [26] A II. és a VIII-IX. rendű alperesek – ügygondnokuk útján – az elsőfokú bíróság ítéletének helyes indokain alapuló helybenhagyását kérték. Kérték a jogi képviseletüket ellátó ügyvéd ügygondnoki díjának a megállapítását azzal, hogy ahhoz hozzászámítandó az áfa. [27] Rámutattak: a felperes nem tett olyan előadást, hogy az ingatlanokat egyedül használta. A felperes azt adta elő, hogy ott a név24 család lakott, hozzájuk költözött, a név24 család utolsó tagja pedig 2019-ben hunyt el. A felperesi tényállításokra figyelemmel nem Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.770/2021/4/II 6 állapítható meg az elbirtoklás szubjektív eleme, mivel a felperes tudata nem fogta át, hogy az ingatlan az övé. Ez legfeljebb akkor merülhetett volna fel, amikor a család utolsó tagja elhunyt, azóta viszont csak nagyon rövid idő telt el. [28] A III. rendű alperes fellebbezési ellenkérelme – annak tartalma szerint – az elsőfokú bíróság ítéletének helyes indokain alapuló helybenhagyására irányult. Igényt tartott a fellebbezési eljárással összefüggésben felmerült ügyvédi költségeinek megtérítésére, amelynek megállapítását a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) alapján kérte azzal, hogy jogi képviselője nem tartozik áfa körbe. [29] Érvelése szerint az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kell irányadónak tekinteni, mivel a felperes annak helyességét nem vitatta fellebbezésében. Kiemelte az elsőfokú bíróság ítéletéből, hogy a felperesen kívül a név24 család több tagja is használta a perbeli ingatlanegyüttest, a felperes ezért soha nem hihette, hogy az az övé vagy övé lehetne. Rámutatott: a felperes által előadottakból kiindulva az elbirtoklás 2000. március 8-án következett volna be; az elsőfokú bíróság ítélete tehát helytelenül tartalmazza az elbirtoklás 2019. évi befejező időpontját. Álláspontja szerint a felperes nem jelölt meg olyan jogi érvet a fellebbezésben, amely lehetővé tenné az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását; a sajátkénti birtoklásra való hivatkozása pedig okirat ellenes; azt pedig egyáltalán nem fejtette ki, hogy miért kérte az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését. [30] Az elsőfokú bíróság ítéletének jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt, ezért azt a Fővárosi Ítélőtábla teljes terjedelmében felülbírálta [régi Pp. 228. §

(4)bekezdés]. [31] A felperes fellebbezése megalapozatlan. [32] Az elsőfokú bíróság a releváns tényállást felderítette, arra alapított érdemi döntésével a Fővárosi Ítélőtábla egyetértett, és lényegét tekintve az érdemi döntéshez fűzött jogi indokolást is osztotta. Erre figyelemmel visszautal az elsőfokú bíróság okfejtésére, amelyből – annak szükségtelen megismétlése nélkül – a felperes fellebbezésével összefüggésben kiemeli a következőket. [33] A régi Pp. 253. §

(1)bekezdése értelmében a Fővárosi Ítélőtáblának először a hatályon kívül helyezésre irányuló másodlagos fellebbezési kérelem megalapozottsága felől kellett döntenie. E kérelmének indokait a felperes egyértelműen ugyan nem határozta meg, de utalt arra, hogy a helyes tényállás megállapításához további bizonyításra lenne szükség. Ebben az esetben indokoltnak mutatkozhat az elsőfokú bíróság ítéletének a régi Pp. 252. §

(3)bekezdésén alapuló hatályon kívül helyezése, feltéve, ha a bizonyítási eljárás olyan nagy terjedelmű kiegészítése lenne szükséges, amely a fellebbezési eljárás keretein belül nem foganatosítható. E tekintetben azonban a Fővárosi Ítélőtábla nem értett egyet a felperes érvelésével. Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.770/2021/4/II 7 [34] A felperes álláspontja szerint az ítélkezés alapjául szolgáló tényállást a keresettel érintett három ingatlan tekintetében külön-külön, ingatlanonként elkülönítve kellett volna megállapítani. Ezt az álláspontját a felperes először a fellebbezésében fejtette ki, de azt a fellebbezésben sem ismertette, hogy mit tartalmazna az általa helyesnek tartott – ingatlanonként elkülönülő – tényállás. Az elsőfokú eljárás során a felperes maga sem ilyen tagolásban (ingatlanonként elkülönülően) terjesztette elő tényállításait, hanem ezzel éppen ellenkezőleg, arra hivatkozott: ő és a név24 család mindhárom ingatlant együttesen, egy birtoktestként használták. Az ingatlanegyüttes használatának módjával összhangban a felperes által előadott tények mind a három ingatlanra együttesen vonatkoztak. A tényállítások ingatlanonként elkülönülő tagolása nélkül, az elsőfokú bíróságnak nem volt arra lehetősége, hogy a tényállást minden egyes ingatlan tekintetében külön-külön állapítsa meg. [35] A régi Pp. 235. §

(1)bekezdése nem teszi lehetővé, hogy a felperes a fellebbezési eljárás során megváltoztassa a tényelőadását. Erre valójában nem is került sor, hiszen a felperes – az előzőekben kifejtettek szerint – nem ismertette az általa kért módosításnak megfelelő tényállást. Ennélfogva eleve megalapozatlannak bizonyult az ítélkezés alapjául elfogadott tényállás módosítására irányuló kérelme. [36] A jogvita eldöntéséhez a tényállás további felderítésére és ennek érdekében a felperes által indítványozott bizonyítás foganatosítására nem volt szükség. Erre figyelemmel nem volt ok az elsőfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezésére, a Fővárosi Ítélőtábla ezért az ügy érdemében hozta meg a döntését. [37] A felperes a régi Ptk. rendelkezéseire hivatkozással terjesztette elő a keresetét, az elsőfokú bíróság ugyancsak a régi Ptk. alapulvételével hozta meg a döntését. A jogvita elbírálására irányadó jogszabályra nézve a Polgári Törvénykönyvről szóló

1. évi V. törvény (Ptk.) hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló
2. évi CLXXVII. törvény (Ptké.)
3. §-a ad eligazítást, amelynek értelmében a Ptk. hatálybalépésekor fennálló dologi jogi jogviszonyokkal kapcsolatos, a Ptk. hatálybalépését követően keletkezett tényekre, megtett nyilatkozatokra a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. Elbirtoklás esetén az elbirtoklási idő befejezéséhez fűződik (tulajdonjog keletkeztető) joghatás, ez az a jogilag jelentős tény, amelynek az alkalmazandó anyagi jogi szabályok szempontjából jelentősége van. A felperes előadása szerint az elbirtoklás a Ptk.
4. március 15-i hatályba lépése előtt már bekövetkezett, így még a régi Ptk. hatályban létének az idején megnyílt a joga arra, hogy tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését igényelje. Az ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerzés – felperes által megjelölt – bekövetkezésének időpontjára figyelemmel a jogvita elbírálására a régi Ptk. rendelkezéseit kellett alkalmazni. Az elbirtoklás általános szabálya azonban mindkét törvényben szó szerint megegyezik, így ugyanazon törvényi rendelkezéseket kellene vizsgálni akkor is, ha az elbirtoklás befejeződését a felperes a Ptk. hatálybalépése utáni időpontban jelölte volna meg [régi Ptk.
5. §

(1)bekezdés, Ptk. 5:44. §

(1)bekezdés]. Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.770/2021/4/II 8 [38] A jogvita elbírálásához azt kellett vizsgálni, hogy teljesültek-e az elbirtoklás régi Ptk. 121. §

(1)bekezdésében meghatározott konjunktív feltételei, ehhez arról kellett dönteni, hogy a felperes szakadatlanul sajátjaként birtokolta-e több, mint 15 éven át a perbeli ingatlanokat. A 15 éven át tartó szakadatlan birtoklás ugyanis csak akkor vezet tulajdonszerzéshez, ha az „sajátkénti” birtoklásnak minősül. A birtoklás sajátkénti jellege akkor állapítható meg, ha a birtokos egyrészt maga is sajátjának tekinti az ingatlant (szubjektív elem), másrészt a külső szemlélők előtt az ingatlan tulajdonosaként jelenik meg (objektív elem). A sajátkénti birtoklás szubjektív eleme akkor valósul meg, ha a birtokos – noha tudja, hogy az ingatlan nem az ő tulajdonában áll – birtoklását véglegesnek tekinti, mivel a fennálló körülmények között nem kell arra számítania, hogy birtoklását a nyilvántartott tulajdonos vagy bárki más megszakítja. [39] A kifejtettek szerint az elbirtoklás szubjektív elemének megállapíthatósága szempontjából annak van döntő jelentősége, hogy a birtokos saját maga miként vélekedik birtoklása jellegéről; tudatállapotának felderítéséhez elsősorban erre vonatkozó tényelőadásai nyújtanak támpontot. A Kúria által irányított töretlen bírói gyakorlat szerint – amint arra az elsőfokú bíróság helytállóan rámutatott – ha a birtokos szubjektív tudatának értékelése alapján nem állapítható meg, hogy birtoklását sajátkéntinek tekintette, úgy birtoklását nem lehet elbirtoklásnak minősíteni; ebben az esetben az elbirtoklás objektív feltételeinek vizsgálata már szükségtelen [BH

2. I. pontja]. [40] A felperes tényelőadása szerint, amikor élettársához költözött, a lakóházat és a körülötte lévő területet (mindhárom perbeli ingatlant) a név24 család tartotta birtokban. Személyes meghallgatása során megerősítette: úgy tudta, hogy a név24 család ingatlanába költözik, később derült ki számára, hogy az ingatlan nincs a név24 család tagjainak a nevén. Azt is előadta: ha a név24 család tagjai élnének, akkor az övék is lenne az ingatlan, de most, hogy már meghaltak, az egész az övé (4.P.20.194/2021/
3. számú jegyzőkönyv). [41] A felperes személyes előadását az elsőfokú bíróság helyesen értelmezte, a felperes által előadottak ugyanis azt tükrözik, hogy nem sajátjának, hanem a név24 család tulajdonának tekintette a velük együtt birtokolt ingatlanegyüttest. Tudatállapota a név24 család tagjainak halálához köthetően változott meg, ezt követően gondolta úgy, hogy az ingatlan „az övé lett”. A név24 család utolsó ingatlanban lakó tagjának a halála óta az elbirtokláshoz szükséges 15 év még nem telt el, így az elsőfokú bíróság okszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a sajátkénti birtoklás szubjektív elemének megvalósulása nem állapítható meg. [42] A felperes nem tett arra utaló nyilatkozatot, hogy saját elbirtoklása szempontjából a név24 család birtoklásának is jelentősége van, így azt az elsőfokú bíróság nem vizsgálhatta. Ettől függetlenül arra helyesen mutatott rá, hogy a név24 családdal együttes birtoklás – még a sajátkénti birtoklás szubjektív elemének a fennállása esetén – sem vezethetett volna a perbeli ingatlanok egészének (1/1 hányadának) megszerzéséhez; az együttes birtoklás legfeljebb az ingatlanok kisebb arányú tulajdonjoga (eszmei hányada) megszerzését tehette volna lehetővé. Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.770/2021/4/II 9 [43] A kifejtettek szerint a felperes birtoklása nem minősült elbirtoklásnak; az elbirtoklás valamennyi konjunktív feltételének fennállása nélkül annak nem volt jelentősége, hogy az I. rendű alperes jogelődjének végrendelkezése megszakíthatta-e az elbirtoklást. E kérdéssel kapcsolatban a Fővárosi Ítélőtábla rámutat: a régi Ptk.
4. §

(1)bekezdés b) pontja értelmében a tulajdonosnak az a rendelkezése alkalmas az elbirtoklás megszakítására, amelyből egyértelműen kitűnik, hogy az elbirtoklással érintett ingatlanra vonatkozik. Az I. rendű alperes jogelődjének végrendelete nem felel meg ennek a tartalmi követelménynek, mivel abban beazonosítható módon nem jelölte meg azokat az ingatlanokat, amelyekről halála esetére végrendelkezett. A végrendelet nem tartalmaz konkrét (egyedi) rendelkezést az helység1 szám2 helyrajzi számú ingatlanról, a végrendelkezés lényege az I. rendű alperes, mint általános örökös megnevezése volt. Tartalmánál fogva a végrendelet nem minősül az helység1 szám2 helyrajzi számú ingatlannal kapcsolatos rendelkezésnek, ezért az nem lett volna alkalmas az esetleges elbirtoklás megszakítására. [44] Összefoglalóan megállapítható, hogy a jogvita elbírálásához nem volt szükség további bizonyításra, mivel a sajátkénti birtoklás szubjektív elemének hiánya önmagában a kereset elutasításához vezetett. Erre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a régi Pp. 253. §

(2)bekezdése alapján – a régi Pp. 254. §

(3)bekezdése szerint helyes indokaira utalással – helybenhagyta. [45] A régi Pp. 78. §

(1)bekezdése értelmében az eredménytelenül fellebbező felperes köteles megtéríteni az I. és a III. rendű alperesek részére a jogi képviseletük ellátásával felmerült fellebbezési eljárási költségüket, valamint a II. és a VIII-IX. rendű alperesek jogi képviseletét ellátó ügyvéd részére az őt megillető ügygondnoki díjat [régi Pp. 76. §

(2)bekezdése]. Az ügyvédi költségek, illetőleg az ügygondnoki díj összegét a Fővárosi Ítélőtábla az Ükr. 3. §

(3),

(5)és

(6)bekezdése alapján a ténylegesen kifejtett ügyvédi tevékenység munka- és időigényességére figyelemmel mérlegeléssel állapította meg, amelyhez az ügygondnok tekintetében az Ükr. 4/A. §

(1)bekezdése értelmében hozzáadódik az áfa. [46] A felperes személyes költségmentessége folytán le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §

(1)bekezdése és

1. §-a szerint az állam viseli. Budapest,
2. december
3. Dr. Kincses Attila s.k. a tanács elnöke Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.770/2021/4/II 10 Dr. Csordás Csilla s.k. Dr. Istenes Attila s.k. előadó bíró bíró A kiadmány hiteléül: