Kf.700424/2025/4 – Fővárosi Ítélőtábla

(5)bekezdése szerinti megbízási díjra jogosult. ... Fővárosi Ítélőtábla Az ügy száma: 4.Kf.700.424/2025/

1. felperes (felperes címe) felperesi képviselő (cím1, képviseli: felperesi kamarai jogtanácsos) alperes1 (alperes címe) A felperes: A felperes képviselője: Az alperes: képviselő1 Az alperes képviselője: alperesi képviselő1 kamarai jogtanácsos A per tárgya: megbízási díjjal kapcsolatos közszolgálati jogviszonyból származó közigazgatási jogvita elbírálása A fellebbezést benyújtó fél: alperes (
2. sorszám alatt) A fellebbezéssel támadott határozat: ... Miskolci Törvényszék 21.K.700.317/2025/
3. számú ítélete Í t é l e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 63.000 (hatvanháromezer) forint másodfokú perköltséget. A fellebbezési illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.424/2025/4-I 2 [1] A felperes a
4. április
5. napjától
6. december
7. napjáig tartó időszakban (a továbbiakban: perbeli időszak) az alperes hivatásos állományú tagjaként az szolgálati hely1 Rendőrkapitányságon balesethelyszínelő beosztásban – havi átlagban 13-15 darab szolgálati napon teljesített szolgálatot. A perbeli időszakban a kinevezése szerinti beosztásába nem tartozóan átlagban havonta 6-8 szolgálati napján munkaideje mintegy 70%ában rendszeresen látott el gépkocsizó járőrszolgálatot, sebességellenőrzési, valamint ahhoz kapcsolódó traffipax kezelési, leállítási, közigazgatási bírságolási feladatokat; részt vett a Tevékenység-irányítási Központ általi küldésekben, közlekedésrendészeti célú fokozott ellenőrzésekben, akciókban továbbá ad hoc jelleggel más rendőrkapitányság illetékességi területén balesethelyszínelői és járőri feladatokat ellentételezés nélkül végzett. Ezen feladatok után járó megbízási díj megfizetése iránt benyújtott szolgálati panaszát az alperes vezetője a 05000-101/215-1/
8. számú határozatával elutasította. A kereset és a védirat [2] A felperes keresetében az alperest a perbeli időszakra 1.275.450 forint megbízási díj, és annak
9. augusztus
10. napjától számított késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni. Keresetét a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló
11. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.)
12. § 4., 24., 25., 28.,
13. pontjaira,
14. §

(1)bekezdés c) pontjára,

(2)-

(6)bekezdéseire, a közlekedési balesetek és a közlekedés körében elkövetett más bűncselekmények esetén követendő rendőri eljárás szabályairól szóló 60/

1. (OT 34.) ORFK utasításra (továbbiakban: 60/
2. ORFK utasítás), a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos szolgálati viszonyban álló tagjai illetményének és egyéb juttatásainak megállapításáról, valamint a folyósítás szabályairól szóló 33/
3. (VI. 16.) BM rendelet (a továbbiakban: 33/
4. BMr.)
5. §

(2)bekezdésére, illetve a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományát érintő személyügyi igazgatás rendjéről szóló 31/2015. (VI. 16.) BM rendelet 35. §

(6)bekezdésére alapította. A megbízási díj havi mértékét a rendvédelmi illetményalap 100%-ában határozta meg. A keresetéhez a megbízási díj alapjául szolgáló munkavégzéséről kimutatást csatolt. [3] Az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte, annak jogalapját és összegszerűségét is vitatta. Az elsőfokú bíróság ítélete [4] Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperest a kereseti kérelem szerinti – késedelmi kamattal növelt –1.275.450 forint megbízási díj megfizetésére kötelezte. Döntését a Hszt. 2. § 25. pontjában, 71. §

(1)-

(6)bekezdéseiben, a belügyminiszter irányítása alatt álló, a rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél a hivatásos szolgálati beosztásokról és a Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.424/2025/4-I 3 betöltésükhöz szükséges követelményekről szóló 30/

1. (VI. 16.) BM rendelet (a továbbiakban: 30/
2. BMr.)
3. számú mellékletében foglaltakra, valamint a többletmunka kötelező ellentételezésének bírói gyakorlatára alapította. A tényállást a peres felek nyilatkozatai, a felperes személyes előadása, a perbeli okiratok (keresetlevél és védirat, továbbá azok mellékletei, eligazító lapok, az alperesi kimutatások, valamint tanú1 tanúnak a Miskolci Törvényszék 8.K.700.320/
4. számú peres eljárása során tett tanúvallomása) alapján állapította meg. Rögzítette, hogy abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a keresetben nevesített feladatok a felperes szolgálati beosztásába tartoztak-e, azok rendszeresen végzett és jelentős többletmunkának minősülnek-e. Indokolásában utalt a Fővárosi Ítélőtábla által kialakított jogértelmezésre, miszerint a Hszt.
5. §

(1)bekezdés b) pontjának értelmezését egységesen kell elvégezni; mely során nem fogadható el olyan értelmezés, hogy a hivatásos állomány tagja megbízási díj nélkül lenne köteles minden feladatot ellátni, amire képzettsége és végzettsége alkalmassá teszi. Arra a következtetésre jutott, hogy a járőri, a baleseti helyszínelői beosztás és az azokhoz tartozó feladatok elkülönülnek, ami alapján a megbízási díjra való jogosultság elvi lehetősége fennáll. A 60/

1. ORFK utasítás nem kódex: nem közvetlenül alkalmazandó norma, továbbá tilalmi rendelkezést sem tartalmaz, azaz nem rögzíti, hogy a baleseti helyszínelő számára a sebességellenőrzés vagy a fokozott ellenőrzés tiltott lenne, ugyanakkor a kifejezett tiltó rendelkezés hiányából önmagában nem következik az, hogy ellentételezés nélkül köteles ellátni a járőrszolgálati feladatokat. A 60/
2. ORFK utasítás a felperes esetében egyértelműen meghatározta az ellátandó feladatok körét, amelyet az alperes korlátlanul nem bővíthet. A bírói gyakorlatra hivatkozva kiemelte, hogy az alperesnek munkáltatóként a felperes beosztásához igazodóan kell meghatározni a ténylegesen végzett feladatokat, az nem fedhet le több másik beosztást. E nélkül teljesen kiüresedne a besorolásra, az illetményre és a megbízásra vonatkozó szabályozás. Az alperes tehát szabadon csak egy adott beosztáson (munkakörön) belül határozhatja meg a munkaköri feladatokat, a jogszabály által szabályozott besoroláshoz és illetményhez kötve van. A felperes a perbeli időszakban rendszeresen, elöljárói utasításra közlekedésrendészeti járőrfeladatokat látott el, valamint sebességellenőrzést, továbbá átlagosan havi 3-4 alkalommal közlekedésrendészeti célú fokozott ellenőrzéseket hajtott végre. E feladatok ellátása a Hszt.
3. §

(6)bekezdésében foglalt kritériumoknak megfelelt; ugyanis azokat nem eseti jelleggel, a havi szolgálatainak átlagosan 70%-ában végezte, amelynek tényét a szolgálati elöljárója is megerősítette. A felperes által igényelt megbízási díj mértéke az általa ellátott jelentős többletfeladatokkal arányos, így az megalapozottnak tekinthető. A fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem [5] Az alperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte, jogszabálysértésként a Hszt. 45. §-át, 71. §

(1)-

(6)bekezdéseit, a Hszt. 102. §

(1)bekezdés b) pontját, a 33/2015. BMr. 10. §

(2)bekezdését, valamint a 60/

1. ORFK utasítás
2. pont m) alpontját jelölte meg. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállásból és a jogszabályokból téves jogértelmezésre jutott a felperes megbízási díjra való jogosultságának megállapítása során. A közlekedésrendészeti feladatok a felperes munkakörét képezték, melyet a munkaköri leírása tartalmazott, ezt meghaladó feladatokat nem végzett. Az elsőfokú ítéletben ezzel ellentétben megfogalmazott jogi álláspont téves. A 60/
3. ORFK utasítás – az elsőfokú bíróság megállapításaival ellentétben – nem a helyszínelők munkaköri feladatait, hanem a baleseti helyszínelés eljárási szabályait tartalmazza. A felperesnek már a Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.424/2025/4-I 4 helyszínelő beosztásba történő kinevezésétől fogva részét képezték a kifogásolt feladatok, mint ahogy valamennyi általa foglalkoztatott helyszínelőnek is. Az egyes beosztásokhoz kapcsolódó konkrét munkaköri feladatokat egyetlen jogszabály sem határozza meg, azokat a munkáltató a munkaköri leírásban rögzíti. Az elsőfokú bíróság ítélete önellentmondó, mivel egyrészt rögzíti, hogy a munkakör célja a rendőrkapitányság illetékességi területén a közlekedési feladatok végrehajtása, másrészt megállapítja, hogy a sebességmérési, fokozott ellenőrzés keretében forgalom-ellenőrzési, továbbá közlekedésrendészeti járőri feladatok nem képezték a felperes beosztásának a részét. A felsorolásban a törvényszék jogszabálysértő módon a járőri feladatokat is rögzítette, konkrétan meg nem nevezve azokat. Ezen kifogásolt feladatok ugyan lehetnek járőrfeladatok is, azonban ez nem zárja ki azt, hogy azt baleseti helyszínelői beosztásban is ellássák. Az elsőfokú bíróság által megállapított megbízási díj nem áll arányban a „többletfeladat” nagyságával, ugyanis a felperes legfeljebb a munkaideje 10%-20%-ában végezte a baleseti helyszínelői feladatokat, a maradék munkaidejét a kifogásolt feladatok ellátása töltötte ki, mely időre ugyanúgy munkabérben részesült, a munkaidő kitöltése nem lehetett többletterhelés. Ráadásul alacsonyabb beosztáshoz tartozó feladatokat látott el, ezen feladatok „bonyolultsága” többlettudást nem igényelt, azaz legfeljebb a megbízási díjnak az illetményalap 50%-os mértékében megállapított összegére lenne jogosult. [6] A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helytállóan állította meg, hogy a per tárgyát képező feladatok a feladatkörébe nem tartozóak, melyet több kúriai (többek között a Kf.III.45.083/2022/
4. számú), és a Fővárosi Ítélőtábla 1.Kf700.127/2022/
5. számú ítélete is alátámaszt. A beosztások kereteit elnevezésük, és nem annak a közlekedésrendészeti ágazatba történő besorolása vagy a munkáltató által egyoldalúan készített munkaköri leírása határozza meg, mivel ellenkező esetben értelmetlenné válnának a besorolási szabályok. A megbízásra való jogosultsághoz nem egy másik beosztás teljes ellátása szükséges, hanem az, hogy a feladatkörbe nem tartozó más beosztás részfeladatai is ellátásra kerüljenek. A munkaköri leírásban a feladatok korlátlanul nem bővíthetők, a többletfeladatok ellátásáért megbízási díjra jogosult. A munkakör és a munkaköri leírás nem azonos jogintézmények. A munkakör a kinevezésben kerül meghatározásra, a munkaköri leírás pedig a munkáltató egyoldalú nyilatkozata. Ebből következően a munkáltató csak egy adott kinevezésen (beosztáson) belül határozhatja meg szabadon a munkaköri feladatokat, azonban a jogszabály által szabályozott besoroláshoz és illetményhez kötve van. A megbízási díj tekintetében a többletfeladatnak van relevanciája, mely folyamatos, rendszeres és minden szolgálatot érintő volt. Az alperes által sem vitatottan a munkaidő 90%-ában történő többletmunka még inkább megalapozza az elsőfokú ítélet által meghatározott megbízási díj mértékét. [7] A Fővárosi Ítélőtábla döntése és annak jogi indokai [8] A fellebbezés az alábbiak szerint nem alapos. [9] A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a közigazgatási perrendtartásról szóló
6. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.)
7. §

(1)bekezdése alapján, a fellebbezés és a Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.424/2025/4-I 5 fellebbezési ellenkérelem keretei között vizsgálta felül. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a helyesen felhívott jogszabályi rendelkezések megfelelő alkalmazásával, a Kúria e tárgykörben hozott határozatainak figyelembevételével megalapozottan és jogszerűen kötelezte az alperest megbízási díj fizetésére, amelynek mértékét és összegét is helyesen állapította meg. Döntésének helytálló indokaival a Fővárosi Ítélőtábla egyetértett, a fellebbezésben foglaltakra figyelemmel az alábbiakra mutat rá. [10] Az alperes fellebbezési érvelésével az elsőfokú ítélet anyagi jogi megállapításainak felülbírálatát kérte. A Hszt. 71. §

(1)bekezdés c) pontjának megsértésére hivatkozással azzal érvelt, hogy az elsőfokú bíróság a felperes megbízási díjra való jogosultságát ezen jogszabályi rendelkezés téves értelmezésével állapította meg. A másodfokú bíróság kiemelten utal arra, hogy a megbízási díjra való jogosultság kapcsán az elsőfokú bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a felperes által ellátott feladatok a baleseti helyszínelői beosztásába tartoztak-e vagy sem. [11] Alaptalanul hivatkozott az alperes a fellebbezésében arra, hogy a felperes mindazt a feladatot köteles volt ellátni, ami a közlekedésrendészeti szakterület tevékenységi körébe tartozik, mert a szervezeti struktúra alapján önmagában valamely beosztáshoz tartozó munkaköri feladatok köre nem határozható meg. A munkaköri leírás azoknak a feladatoknak a körét jelöli ki, amelyeket a munkavállaló a jogviszonya fennállása alatt általában – külön utasítás nélkül is – végezni jogosult és köteles. A munkakörre vonatkozó előírások azonban csak bizonyos mélységig rögzítik a munkavégzés kereteit. A munkavállaló általános munkavégzési kötelezettségét konkrét tartalommal a munkáltató utasításai töltik meg; ez azonban csak akkor szabályszerű, ha az utasítás a munkakör kereteit nem lépi túl. Amennyiben jogi norma, így a felperes vonatkozásában a 60/

1. ORFK utasítás egyértelműen, kógens módon meghatározza az ellátandó feladatok körét, a munkaköri leírás elkészítésekor a munkáltatónak ahhoz kell igazodnia, az abban foglaltak korlátlanul nem bővíthetők. A végzett többletfeladatok ellátásáért a hivatásos állomány tagja ellenszolgáltatásra jogosult (Mfv.II.10.304/2017/15., BH
2. 259., Mfv.I.10.751/2016/
3. számú határozatok). [12] A munkáltató esetenként valóban utasíthatja a hivatásos állomány tagját a beosztásához tartozó feladatok mellett más feladatok elvégzésére is, ezzel azonban nem sértheti a beosztását és a beosztástól eltérő feladat tartós ellátása következtében a díjazásra (ellenszolgáltatásra) való jogosultságát. A munkáltató egyoldalú utasítási jogával csak az állománytáblában rendszeresített beosztáson belül határozhatja meg azokat a ténylegesen ellátandó feladatokat, amelyeket a hivatásos állomány tagja köteles ellátni. A munkakör kiterjesztő értelmezésére nincs lehetőség, jogellenesnek számít az a gyakorlat, amikor a munkáltató a munkakör részének tekinti egy másik munkakör – akár átmeneti, akár tartós – feladatainak ellátását (Mfv.I.10.751/2016/4., Mfv.II.10.516/2017/4., Kf.VII.39.247/2020/4., Kf.VII.39.389/2021/4.). [13] Az irányadó bírósági gyakorlatból az következik, hogy a felperes beosztásához igazodóan kell meghatározni a ténylegesen végzett feladatokat, és az nem fedhet le több Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.424/2025/4-I 6 másik beosztást. E nélkül teljesen kiüresedne a besorolásra, az illetményre és a megbízásra vonatkozó szabályozás. Az alperes tehát szabadon csak egy adott beosztáson (munkakörön) belül határozhatja meg a felperesi munkaköri feladatokat, a jogszabály által szabályozott besoroláshoz és illetményhez kötve van (a Kúria Mfv.II.10.179/2011/
4. számú ítélete). [14] Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperes által a perbeli időszakban a munkáltató egyoldalú utasítása alapján végzett – a feladatkimutatásban tételesen megjelölt – feladatok nem a beosztásához tartoztak. A Kúria korábbi határozataiban (Kf.VII.37.642/2020/5., Kf.VII.39.525/2021/3.) leszögezte, hogy a Hszt.
5. §

(1)bekezdés c) pontjában meghatározott kritériumok konjunktívak, melyből következően a felperest megbízási díj illeti meg, amennyiben rendszeresen nem a beosztásához tartozó feladatkört lát el többletfeladatként, ahogyan ez a perbeli esetben megvalósult. [15] Alaptalanul érvelt az alperes azzal, hogy a felperes a baleseti helyszínelői beosztásán kívüli sebességmérési és egyéb feladatok teljesítésével a beosztásába tartozó és többletfeladatnak nem minősülő tevékenységet látott el. Az elsőfokú bíróság helytállóan hivatkozott arra, hogy a 60/2010. ORFK utasítás kógens módon meghatározza az ellátandó feladatok körét, amelyek között a keresetben megjelölt feladatok nem szerepelnek. [16] A másodfokú bíróság kiemelten utal arra, hogy a hivatásos állomány tagjának többlettevékenységéért járó megbízási díj jogalapja körében a kiforrott ítélkezési gyakorlat szerint a Hszt. 71. §

(1)bekezdés c) pontja alapján a szolgálati beosztáson kívüli tevékenység bír jelentőséggel. Ahogyan arra az elsőfokú bíróság helyesen hivatkozott, a hivatásos állomány tagjának a szolgálatteljesítése során a munkaköri leírásban rögzített és a munkáltató rendelkezése alapján a beosztáshoz tartozó, illetve a munkaköri leírásban konkrétan nem nevesített feladatokat is végre kell hajtania, a beosztáshoz nem tartozó feladatkör ellátása azonban többletszolgálatnak minősül, amelyért – amennyiben az az adott szolgálati beosztáshoz nem tartozó rendszeresen elvégzett további tevékenység – a hivatásos állomány tagja ellenszolgáltatásra jogosult (Mfv.II.10.304/2017/15., BH

1. 259., Mfv.I.10.751/2016/
2. számú határozatok). A munkáltató utasítási joga az alperesi állásponttal szemben nem korlátlan, ezért csak olyan feladatot határozhat meg egy adott munkakörhöz rendelten, amely annak keretei közé tartozik. Egy másik munkakör – akár átmeneti, akár tartós ellátása – nem tekinthető az adott munkakör részének (Kfv.VII.37.193/2020/8., Kf.VII.39.246/2020/4., Kf.VIII.39.804/2021/
3. számú kúriai határozatok). [17] A fenti alapvetésnek megfelelően az előfokú bíróság a feltárt tényállás alapján okszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a felperes rendszeresen, visszatérően jelentkező, beosztásába nem tartozó – és a Hszt.
4. február
5. napján hatályba lépett módosításában is szereplő jelentős többletmunka kitételnek is megfelelő – többletfeladatokat végzett, amelyek a megbízási díjra való jogosultságát megalapozták. Mindezekre figyelemmel az alperes a jogalap körében tévesen hivatkozott a Hszt.
6. §

(1)bekezdés c) pontjának sérelmére. A megbízási díjra való jogosultság elsőfokú ítéletben történt megállapítása – az alperes álláspontjával szemben – az irányadó jogszabályi rendelkezések helyes értelmezésén és alkalmazásán alapult. Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.424/2025/4-I 7 [18] Az ítélőtábla rámutat, hogy a törvényszék a Hszt. módosítással érintett időszakra eső igény vizsgálata során helytálló jogértelmezésre jutott, amikor a Hszt. 102. §

(1)bekezdés b) pontja és 71. §

(1)bekezdés c) pontjának kontextusában megállapította, hogy az előbbi értelmezése csak úgy lehet helyes, amennyiben a 71. §

(1)bekezdés c) pontja alkalmazásának is teret enged, ellenkező esetben – megbízás jogcímén – a hivatásos állomány tagja a beosztásához nem tartozó feladat ellátására – lényegében korlátozásoktól mentesen, – ellenszolgáltatás nélkül bármikor kötelezhető lenne. Ez esetben is érvényesülnie kell tehát a lex specialis derogat legi generali elvnek. Az elsőfokú ítélet [54]-[55] bekezdésében az elsőfokú bíróság megalapozottan következtetett tehát arra, hogy a perbeli esetben a Hszt. 102. §

(1)bekezdés b) pontjával szemben, a Hszt. 71. §

(1)bekezdés c) pontja alkalmazandó, amelynek értelmében a felperes megbízási díjra jogosult. [19] Az alperes nem állapított meg és nem fizetett megbízási díjat a felperesnek, ezért azt a bíróság mérlegelési jogkörében határozhatta meg. Az elsőfokú bíróság a rendvédelmi illetményalap 100%-ában történő meghatározással a megbízási díj mértékére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket nem sértette meg, a mérlegelés törvényben biztosított kereteit nem lépte túl. Az alperes fellebbezésében a mérlegeléssel megállapított százalékos mérték eltúlzottságára, a 33/2015. BMr. 10. §

(2)bekezdésének a megsértésére hivatkozott. Azt azonban fellebbezésében nem mutatta be – eljárásjogi szabálysértésre hivatkozással –, hogy az ítélet ezen álláspontja (az összegszerűségi meghatározás), milyen konkrét érvek és igazolt tények alapján minősül jogszerűtlennek. Azt kellett volna kimunkálnia, hogy az elsőfokú bíróság hol vétett mérlegelési hibát, melyek azok az elemek, körülmények, amelyeket nem vett figyelembe és amelyek – az értékelt körülmények figyelembevételével – más összegszerűségi eredményre vezettek volna. [20] Az elsőfokú bíróság a mérlegelését elsősorban a többletfeladatok nagy számára, visszatérő, rendszeres jellegére és folyamatosságára alapította, mellyel kapcsolatban ellentétes állítást az alperes nem fogalmazott meg, azt cáfoló bizonyítékra nem hivatkozott. Mindezek hiányában a jogsértés tényének (a fellebbezésben felhívott jogszabályi rendelkezésből beazonosíthatóan a megbízási díj aránytalan mértékének) alperes általi kategorikus, általános tartalmú állítása az elsőfokú bíróság ítéletét (mérlegelését) jogszerűtlenné nem tehette. [21] A fent kifejtettekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 109. §

(1)bekezdése értelmében helybenhagyta. [22] A másodfokú bíróság a Kp. 99. §

(3)bekezdése alapján a 35. §

(1)bekezdése szerint alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló

1. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.)
2. §

(1)bekezdése értelmében kötelezte a pervesztes alperest a felperes másodfokú eljárásban felmerült perköltségének megfizetésére, annak mértékét a Pp. 81. §

(2)bekezdéseire, 82. §

(3)bekezdésére, valamint a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségekről szóló 17/2024. (XII. 9.) IM rendelet 2. §

(3)bekezdésére 3. §

(1)bekezdés a) pontjára, valamint

(4)bekezdéseire figyelemmel állapította Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.424/2025/4-I 8 meg, amelynek során a felperes által felszámított költség összegét a pertárgy értékére tekintettel megfelelőnek ítélte. [23] Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 39. §

(1)bekezdésében és 46. §

(1)bekezdésében meghatározott mértékű (102.036 forint) fellebbezési illeték az alperes Itv. 5. §

(1)bekezdés c) pontjában biztosított teljes személyes illetékmentessége folytán a Pp. 102. §

(1)és

(6)bekezdései értelmében az állam terhén marad. [24] A Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezést a Kp. 99. §

(3)bekezdése alapján alkalmazandó

1. §-a értelmében tárgyaláson kívül bírálta el. [25] Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Kp.
2. §

(1)bekezdése zárja ki. Záró rész Budapest,

1. március
2. dr. Kecskés Zsófia s.k. a tanács elnöke dr. Zakócs Ildikó s.k. dr. Kincsesné dr. Szalai Kornélia s.k. előadó bíró bíró