← Magyarország

Mf.40002/2023/5 – Szegedi Ítélőtábla

A határozat elvi tartalma: I. A munkavállaló munkabérére vonatkozó igényéről egyoldalú nyilatkozattal nem mondhat le. II. Írásbeli munkaviszony megszüntetés hiányában a felek közötti jogviszony megszűnés körülményeinek vizsgálati szempontjai. Szegedi Ítélőtábla Az ügy száma: Mf.I.40.002/2023/

  1. A felperes: felperes neve (címe) Az alperes: alperesi kft. neve (székhelye) Az alperes meghatalmazott jogi képviselője: Csvila Ügyvédi Iroda (eljáró ügyvéd: dr. Csvila István, címe) A per tárgya: Munkabér megfizetése Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: Szegedi Törvényszék 4.M.70.140/2021/
  2. A fellebbezést benyújtó fél és a fellebbezés sorszáma: Alperes, 4.M.70.140/2021/
  3. ÍTÉLET Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.002/2023/5 2 Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A tényállás [1] A felperes
  4. január 02-án kelt munkaszerződés alapján
  5. január
  6. napjától állt határozatlan időtartamú munkaviszonyban az alperessel „ügyvezető igazgató” munkakörben, teljes munkaidőben. A munkavégzés helye a felperes (lakcíme) szám alatti lakása volt, mely egyben az alperesi gazdasági társaság székhelye is volt
  7. május
  8. napjáig. [2] Az alperes
  9. január
  10. napjával a felperest a biztosítottak köréből kijelentette, azonban munkaviszonyát írásbeli nyilatkozattal nem szüntette meg. A felperes ezt követően is változatlanul ellátta az alperesi gazdasági társaság ügyvezetésével kapcsolatos feladatokat. [3] nem fizetett. Az alperes
  11. január
  12. napjától a felperesnek munkabért, egyéb díjazást [4] A felperes
  13. április
  14. napján az alperes vezető tisztségviselői megbízatásáról (ügyvezetői tisztségéről)
  15. április
  16. napi hatállyal lemondott. A lemondó nyilatkozat aláírására (tanú 1 neve) ügyvéd irodájában került sor, ahol jelen volt (tanú 2 neve), az alperesi társaság többségi üzletrész tulajdonosa és (tanú 3 neve) leendő ügyvezető. A megbeszélés során felmerült, hogy a felperes munkájáért ellentételezésre tart igényt, az eljáró ügyvéd jelenlétében megtekintették a felek a munkaviszony megszüntetésekor kiállított igazolások beszkennelt, majd kinyomtatott példányát, mellyel összefüggésben a felperes jelezte, hogy azokat ő nem írta alá. A felperes ez alkalommal aláírt egy joglemondó nyilatkozatot is, mely szerint a társasággal szemben semmilyen jogcímen, semmilyen jellegű követelése nincs, a társaság tulajdonosaival minden kérdésben elszámolt, a társasággal szemben minden igényérvényesítési jogáról kifejezetten lemond. [5] A felperes
  17. június
  18. napján joglemondó nyilatkozatát visszavonta arra való hivatkozással, hogy annak aláírása után olyan, a személyét súlyosan érintő és sértő, a bűncselekmény határát súroló dolgok derültek ki, melyek ismeretében ezt a nyilatkozatot nem írta volna alá. [6] A felperes ezt követően (tanú 1 neve) ügyvédnél, illetve rajta keresztül (tanú 2 neve)-nél több alkalommal sérelmezte munkaviszonyának állítólagos megszüntetését, és a munkabér kifizetésének elmaradását. Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.002/2023/5 3 [7] A felek a közöttük fennálló jogviszony végleges lezárása érdekében tárgyalásokat folytattak, ennek eredményeképp a felperes (tanú 2 neve)-től 1 millió forintot kapott, majd
  19. szeptember
  20. napján újabb nyilatkozatot írt alá, melyben egyebek mellett kijelentette: „A társaságban betöltött ügyvezetői tisztségemről való lemondással összefüggésben 2021.04.
  21. napján tett nyilatkozatomat megerősítem, és kijelentem, hogy a társasággal szemben semmilyen követelésem nincs, a társaság tulajdonosaival minden kérdésben elszámoltam, követelésem irányukban sincs, a társasággal és tulajdonosaival szemben minden további igényérvényesítési jogomról kifejezetten lemondok. A társasággal szemben az ügyvezetői tisztséggel összefüggésben a korábbi munkaviszony és megbízási jogviszony alapján, továbbá a társasággal kötött helyiségbérleti szerződés alapján követelésem nincs, minden igényemet kielégítettnek, a társasággal és tulajdonosaival szembeni elszámolást véglegesen lezártnak tekintek…” A felperes ezen nyilatkozatát utóbb,
  22. október
  23. napján kelt, az alpereshez intézett írásbeli nyilatkozatával visszavonta. A felperes keresete és az alperes ellenkérelme [8] A felperes keresetében kérte, a bíróság kötelezze az alperest bruttó 4.759.800,forint elmaradt munkabér megfizetésére. Arra hivatkozott, hogy az alperesnél munkaviszony keretében ügyvezetői tisztséget töltött be
  24. január
  25. és
  26. április
  27. napja között, az elvégzett munkáért őt munkabér illette meg. Az alperes a
  28. június
  29. –
  30. április
  31. közötti időtartamra járó munkabérét nem fizette meg. Előadta, hogy munkaviszonya
  32. január
  33. napjától
  34. április
  35. napjáig folyamatosan fennállt, mely időtartam alatt ténylegesen munkát végzett. Munkaviszonya
  36. április
  37. napján szűnt meg, amikor a (alperesi kft. neve) ügyvezetői tisztségéről lemondott. [9] Előadta, hogy
  38. április
  39. napján aláírt egy joglemondó nyilatkozatot, melynek értelmében a társasággal szemben semmilyen jogcímen, semmilyen jellegű követelése nincs, a társaság tulajdonosaival minden kérdésben elszámolt, a társasággal szemben minden igényérvényesítési jogáról kifejezetten lemond. Érvelése szerint munkabérről történő lemondást a nyilatkozat kifejezetten nem tartalmaz, utóbb azt személyét sértő körülmények tudomására jutása miatt visszavonta. [10] A felperes előadása szerint
  40. szeptember
  41. napján is aláírt egy joglemondó nyilatkozatot, ezt azonban
  42. október
  43. napján ugyancsak visszavonta. Ezzel összefüggésben hivatkozott az Mt.
  44. §

(1)bekezdésében foglaltakra is, mely szerint a munkavállaló a munkabérre vonatkozó igényéről egyoldalú jognyilatkozattal nem mondhat le, ezért álláspontja szerint egyoldalú jognyilatkozatai – melyeket vissza is vont – a munkabérigény perbeli érvényesítését nem zárják ki. [11] A felperes állította, hogy munkaviszonya nem szűnt meg közös megegyezéssel
  1. december
  2. napján. Nem vitatta, hogy a munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozatot nemcsak írásban, hanem ráutaló magatartással is meg lehet tenni, azonban a munkaviszony megszüntetési akaratnak ebben az esetben is egyértelműnek és feltétel nélkülinek kell lennie ahhoz, hogy az joghatás kiváltására alkalmas legyen. Ezzel Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.002/2023/5 4 összefüggésben hivatkozott a Kúria Mfv.X.10.137/2020/
  3. számú határozatára, valamint arra, hogy a munkaviszony megszüntetésével összefüggő igazolások kiállítása önmagában a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésének joghatását nem váltja ki. Ezen iratokkal kapcsolatban a felperes állította, hogy azokat
  4. májusát megelőzően soha nem látta, azokat nem vette át, nem írta alá, vélhetően aláírását technikai úton átmásolták más iratokról a nyomtatványokra. [12] Az alperes ellenkérelmében a felperes módosított keresetének elutasítását, és felperes perköltségben való marasztalását kérte. [13] Előadta, a felperes
  5. január
  6. napjától
  7. december
  8. napjáig munkaviszonyban látta el az alperes ügyvezetői feladatait,
  9. január
  10. napjától azonban már ingyenesen megbízás alapján. A felperes munkaviszonyának megszüntetésére közös megegyezéssel került sor. Az alperes kezdeményezte a munkaviszony megszüntetését, illetve a fennmaradó ügyvezetői teendők ingyenes megbízással történő ellátását, melyhez a felperes hozzájárult. A munkaviszony megszüntetésére vonatkozó megállapodás írásba foglalása elmaradt, ugyanakkor a jognyilatkozat a felek egyező akaratából teljesedésbe ment. Ezzel összefüggésben az Mt.
  11. §
(4)bekezdésére hivatkozott. [14] További érvelése szerint ezt támasztja alá, hogy a felperes aláírta a jogviszony megszüntetésével összefüggésben kiadott igazolásokat, a jogviszony megszűnése bejelentésre került az illetékes adóhatóság felé. Az alperes
  1. december
  2. napját követően munkabért, egyéb juttatás nem fizetett a felperes részére, melyet a felperes nem kifogásolt. Az alperes állítása szerint a felperes feladatai minimálisra csökkentek
  3. december
  4. napját követően, mely teljes mértékben indokolta, hogy ezt követően azokat felperes megbízás alapján lássa el. Hangsúlyozta, hogy a felek közötti megállapodás alapján ezen megbízás kifejezetten ingyenes volt, a felperes ellenértékre nem tarthatott és ténylegesen nem is tartott igényt. [15] Az alperes hivatkozott arra is, hogy a felperest
  5. december
  6. napját követően nem terhelte rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség, munkaidő nyilvántartást nem kellett vezetnie. [16] Előadta továbbá, hogy a felperes
  7. április 29-én, az akkor már megbízási jogviszonyban ellátott ügyvezetői tisztségéről lemondott. A felperes azon vállalását, miszerint alperessel szemben semmilyen jogcímen követelése nincs, felperes két alkalommal írásban megerősítette. Első alkalommal
  8. április
  9. napján az ügyvezetői tisztségről történő lemondásával egyidejűleg jelentette ki: „A társasággal szemben semmilyen jogcímen, semmilyen jellegű követelésem nincs, a társaság tulajdonosaival minden kérdésben elszámoltam, a társasággal szemben minden igényérvényesítési jogomról kifejezetten lemondok.” Ezt követően a felperes
  10. szeptember
  11. napján kelt nyilatkozatával erősítette meg a korábbi joglemondó nyilatkozatában foglaltakat, mely szerint: a társasággal szemben az ügyvezetői tisztséggel összefüggésben, a korábbi munkaviszony és megbízási jogviszony alapján, továbbá a társasággal kötött helyiségbérleti szerződés alapján követelése nincs, minden igényét kielégítettnek, a társasággal és tulajdonosaival szembeni elszámolást véglegesen lezártnak tekinti. Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.002/2023/5 5 [17] Az alperes állította, hogy a felek közötti jogviszony
  12. január
  13. napjától megbízási jogviszony volt, a munkaviszony jellemző ismérvei a peres felek viszonyában ekkortól már nem voltak megállapíthatóak. A felperes ügyvezetői feladatait önállóan látta el, alá- fölérendeltség szóba sem jött a felek között, a felperes munkahelye nem volt meghatározva, otthonról, illetve alkalomszerűen (város neve)-ben látta el ügyvezetői feladatait, munkavégzésre nem utasította senki, illetve beszámolási kötelezettséggel sem tartozott. A korábban fennállt munkaviszony nem zárja ki, hogy utóbb a munkavállaló a tevékenységét polgári jogi megállapodás alapján folytassa. [18] Az alperes a felperes keresetének összegszerűségét és a felperes összegszerűségre vonatkozó elszámolását – annak pontosítását követően – nem vitatta. Az elsőfokú bíróság döntése és annak jogi indokai [19] Az elsőfokú bíróság a kereseti kérelemnek teljes egészében helyt adva ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek bruttó 4 759 800 forint munkabért, kötelezte továbbá a le nem rótt eljárási illeték megfizetésére is. A bíróság a perbeli jogvita megítélésének kiindulópontjaként rögzítette, a felperes jelen perben munkabér megfizetése iránti igényét érvényesítette, melyet arra alapított, hogy az alperessel folyamatosan ügyvezetői tisztségének megszűnéséig munkaviszonyban állt. A Ptk. 3:
  14. §
(1)bekezdése lehetővé teszi az ügyvezető munkaviszonyban történő foglalkoztatását, ehhez kapcsolódóan pedig az Mt. 42. §
(1),
(2)bekezdés,
  1. §,
  2. §
(1)bekezdés a), b), c) pontjait idézte a bíróság. Kitért továbbá az Mt. 22. §
(3)és
(4)bekezdésére is, melyek értelmében a megállapodást írásba kell foglalni, és módosítani vagy megszüntetni is írásban lehet. [20] Rögzítette a peres felek között nem volt vitás, hogy a felperes az alperesi gazdasági társaság ügyvezetője volt
  1. április 30-ig, mely időpontban lemondott e tisztségéről. Ezen időpontig az ügyvezetéshez kapcsolódó feladatokat ténylegesen ellátta, az alperes érdekében munkát végzett. [21] A bíróság a peres felek egyező előadása alapján azt is megállapította, hogy e feladatok ellátására munkaviszony jött létre, az alperes által csatolt munkaszerződés ezt alátámasztotta. A perben az alperes azt állította, hogy a felperes az ügyvezetői feladatait
  2. január
  3. napjától már megbízás alapján és ingyenesen látta el. A felperes munkaviszonya közös megegyezéssel megszüntetésre került. A munkaviszony megszüntetésére vonatkozó megállapodás írásba foglalása elmaradt, ugyanakkor a jognyilatkozat a felek egyező akaratával teljesedésbe ment. A felperes ezzel ellentétes nyilatkozata folytán a bíróság az alperesre hárította a bizonyítási terhet, a munkaviszony megszűnésének igazolását illetően. Az ezzel kapcsolatos alperesi hivatkozások a bíróság álláspontja szerint nem támasztották alá a munkaviszony korábbi megszűnését. Önmagában az, hogy a felperes ügyvezetői feladatait önállóan látta el, munkavégzésre nem utasították, beszámolási kötelezettséggel nem tartozott, a munkavégzés helye a lakása volt, nem alkalmas arra, hogy a megbízási jogviszony keretében történő munkavégzést alátámasszák. [22] Rámutatott a bíróság arra is, hogy a munkaviszonyban álló vezető tisztségviselő helyzete az alárendeltség, az utasíthatóság és ellenőrzés szempontjából eleve sajátosan alakul. Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.002/2023/5 6 A társaság tagja nem utasíthatja, hatáskörét a legfőbb szerv nem vonhatja el. A munkáltatói jogkör gyakorlójának utasítási és ellenőrzési jogot az Mt. biztosít. A magyar társasági jogban ugyanakkor hagyományosan a vezető tisztségviselők önállóan látják el feladataikat, ehhez sajátos egyedi felelősségi szabályok társulnak. E minőségében a jogszabályoknak, létesítő okiratnak és a társaság legfőbb szerve határozatának van alávetve. Amennyiben a felperes munkáját önállóan végezte, abból nem következik, hogy azt megbízási jogviszony keretében tette. A tanúbizonyítás alapján megállapította, hogy
  4. évtől az ügyvezetői feladatok ellátásában érdemi változás nem következett be felperes esetében. [23] A bíróság a joglemondó nyilatkozatokkal kapcsolatos alperesi érvelést sem fogadta el, mivel álláspontja szerint helyesen hivatkozott a felperes arra, hogy az Mt.
  5. §
(1)bekezdés szerint a munkavállaló munkabérére vonatkozó igényéről egyoldalú jognyilatkozattal nem mondhat le. [24] Rámutatott továbbá a perbeli esetben az alperesi munkáltató nem bizonyította a munkaviszony ráutaló magatartással való megszűnését sem, mivel annak egyértelműnek, feltétel nélkülinek kell lennie ahhoz, hogy joghatás kiváltására alkalmas legyen, az alperes által előterjesztett bizonyítékok azonban ilyen felperesi magatartást nem igazoltak. [25] Az alperes érvelése e körben az volt, hogy kiléptető papírok készültek, melyeket a felperes aláírt és munkabért sem folyósítottak részére a megjelölt időponttól, a felperes azonban nem élt munkabér igénnyel ebben az időszakban alperes felé. A bíróság a kiléptető papírok elkészítésének, átadásának körülményeit illetően a tanúvallomásokat ellentmondásosnak minősítette, (tanú 4 neve) esetében ellentmondásként rótta fel, hogy a tanú először úgy nyilatkozott, hogy a felperes munkaviszonyának megszűnéséről a bérszámfejtést végző kolleganőtől szerzett tudomást és a kiléptető papírokat korábban nem is látta. Az ezzel kapcsolatos ügyintézést nem ő végezte, és csak akkor kereste elő a dokumentumokat, amikor a peres eljárás megindult. [26] Utóbb az alperesi jogi képviselő kérdésére pedig már ezzel ellentétesen úgy nyilatkozott, emlékszik arra, a felperes személyesen járt benn az irodában és a kiléptető papírokat elvitte, az okiratok össze voltak készítve, ezek között voltak ezek az iratok is. [27] Hangsúlyozta emellett, a felperes az okiratokkal kapcsolatban a per során mindvégig tagadta azok általa eredetben történt aláírását. Állította, hogy azokra, más iratokra tett aláírásainak technikai úton történő átmásolásával került az aláírása. A bíróság ezért igazságügyi írásszakértői bizonyítást folytatott le, melyhez azonban az alperes az eredeti iratokat nem bocsátotta rendelkezésre. A bíróság annyiban figyelembe vette (tanú 4 neve) tanúvallomását, hogy az okiratok eredeti példányát az alperesnél lefűzött módon megtalálta, így az alperesnek kellett volna az okiratokat a szakértői bizonyításhoz rendelkezésre bocsátania. Ennek elmaradása miatt a szakértő csak azt tudta megállapítani, hogy fénymásolatokból egy esetleges technikai irathamisítás nem fedhető fel, annak a lehetőségét azonban nem zárta ki. Eredeti irat hiányában ez a szakkérdés nem volt megnyugtatóan tisztázható. Ezt a bíróság az alperes terhére értékelte, figyelemmel arra, a bizonyítást az alperes hiúsította meg azon magatartásával, hogy nem bocsátotta a szakértő rendelkezésére az eredeti okiratokat. Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.002/2023/5 7 [28] Mindezek alapján a bizonyítás eredményének összegző értékeléseként a bíróság úgy találta nem nyert kétséget kizáróan bizonyítást, hogy a felperes a kiléptető iratokat aláírta, azokat átvette, és az sem, hogy azok tartalmáról tudomást szerzett. [29] A munkaviszony megszűnésének körülményeire vonatkozó tanúbizonyítást értékelve a bíróság megállapította, (tanú 2 neve), (tanú 4 neve) és (tanú 1 neve) tanúvallomásai a per egyéb adataival és egymással is ellentétben álltak, ezért a bíróság a bizonyítékok köréből azokat kirekesztette. [30] A munkavégzés tényére vonatkozóan felperes által felajánlott tanúbizonyítást mellőzte, mivel a felperes tényleges tevékenykedését és munkavégzését az alperes a perbeli időszakra nézve nem vitatta. [31] Mivel a munkaviszony
  1. december 31-vel történt megszüntetése a perben nem volt megállapítható a bizonyítási eljárás eredményeként, a felperes állítását elfogadva a bíróság a munkaviszony
  2. április 30.-i megszűnését állapította meg és a munkaviszony fennállására tekintettel ezen időpontig kötelezte az alperest munkabér fizetésre felperes részére. Az alperes fellebbezése és a felperes fellebbezési ellenkérelme [32] Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, kérve annak megváltoztatását és a kereseti kérelem elutasítását. [33] Az indokolás elsődleges érveként a munkaszerződés érvénytelenségére hivatkozott állítva, hogy azt nem az alperesi kft. ellenjegyezte munkáltatóként. A munkaszerződésre vonatkozóan taggyűlési határozat nem született, a közhiteles cégnyilvántartás adatai, valamint a társasági szerződés alapján is megbízási jogviszony létrejötte állapítható meg a felperessel. A munkaviszony fennálltát
  3. év előtti időszakra nézve sem igazolja érvényes okirat. [34] A fellebbező alperes a továbbiakban felhívta a figyelmet, hogy a felperes
  4. január 1-jét követően állítólagos munkaviszonyának megszüntetését nem sérelmezte és egy éven keresztül munkabér igénnyel sem lépett fel. [35] Kérte a munkaviszony ráutaló magatartással történő megszüntetése körében lényeges tényállási elemként figyelembe venni, hogy milyen kiléptető papírok keletkeztek (NAV adatlapok, igazolási járulék alapot képező kifizetésekről, igazoló lap, jövedelemigazolás, munkáltatói igazolás munkaviszony megszűnéséről). E kiléptető iratok a társadalombiztosítás felé alperes által benyújtásra kerültek, erről a felperesnek tudomása volt, az okiratokon összesen 14 alkalommal szerepel az aláírása. Mindebből következik, hogy a felperes ráutaló magatartással tudomásul vette munkaviszonyának megszüntetését, hiszen ő maga írta saját kiléptető papírjait. Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.002/2023/5 8 [36] Kérte figyelembe venni a felperes perbeli nyilatkozataiból azt, hogy több alkalommal megemlítette, ő nem az alperesi kft.-vel állt munkaviszonyban, hanem munkáltatója a társaság taggyűlése volt, ezen belül pedig a többségi tulajdonos (tanú 2 neve). E nyilatkozatait csak bírói kioktatás után változtatta meg, ami a kereset elbírálása, illetve a per eldöntése szempontjából jelentőséggel bír. A felperesnek kellett ugyanis bizonyítania, hogy az alperes volt a munkáltatója és a munkaviszony mely időszakra terjed ki. [37] Kifogásolta, hogy az ítélet nem említi a felperes 1 000 000 forint korábban részére kifizetett összeget levonásba helyezett és így jelölte meg perbeli követelését. Ilyen összeget azonban az alperes nem teljesített részére, azt (tanú 2 neve) magánszemélytől kapta a felperes és nem munkabérként. Ez pedig álláspontja szerint a munkaviszony hiányát igazolja. [38] Hiányolta továbbá a következő hivatkozásainak figyelembevételét: A felperes saját állítása szerint is tudomást szerzett munkaviszonyának megszűnéséről, mely a kiléptető papírokon írt dátum szerint
  5. december 31-én következett be. Azon felperesi állítás kapcsán, mely szerint a papírokon nem tőle származnak az aláírások, a bizonyítási kötelezettség felperest terhelte. A bizonyítás sikertelenségét azonban az elsőfokú bíróság tévesen értékelte alperes terhére. A tanúvallomásokkal igazolt módon ezen dokumentumok felperes részére átadásra kerültek, így neki is megvolt a lehetősége az okiratok eredetben történő csatolására. Bizonyítási szükséghelyzet nem állt fenn. A felperes két alkalommal aláírt nyilatkozatot tett, mely szerint nincs követelése az alperesi társasággal szemben. Ez egyrészt a felek közötti megállapodás volt, amely egyoldalúan nem vonható vissza. Másrészt a felperes nem lemondott valamilyen követelésről, hanem elismerte, a perbeli időszakra nézve egyáltalán nem keletkezett követelése. Az alperesi társaságot a felperes képviselte, és bár tudomással bírt arról, hogy bérfizetés nem történik részére, a mérlegek nyilvántartott bértartozást nem tartalmaztak, több mint egy évig bérigénnyel nem lépett fel. Ez pedig arra utal, hogy a munkaviszony megszüntetése ráutaló magatartással a felek között létrejött. [39] Alperesi álláspont szerint az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy
  6. december 31-ét követően nem történt változás a felperesi foglalkoztatással összefüggésben. A felperes ezt követő időszakban már nem utalt munkabért saját magának, holott ezt korábban megtette, ez is azt jelzi, hogy ő maga sem tekintette már a munkaviszonyt fennállónak.
  7. január 1-jét követően a társasági szerződésben és a cégnyilvántartásban is megbízási jogviszony került feltüntetésre felperesi jogviszonnyal kapcsolatban. Ezt (tanú 2 neve). (tanú 1 neve), valamint (tanú 4 neve) perbeli tanúvallomásai egyaránt megerősítették. Ezen körülményeket együttesen, illetve külön-külön nem értékelte az elsőfokú bíróság téves következtetést vont le a felperes munkaviszonyának fennálltával kapcsolatban. [40] Az írásszakértői bizonyítás eredményét oly módon kérte figyelembe venni, hogy a becsatolt kiléptető papírokon szereplő aláírásokról a szakértő megállapította, azok a felperestől származnak. Ezek felperes által rendelkezésre bocsátott iratok voltak, felperes bizonyítási szükséghelyzetre nem hivatkozott, így alperes terhére nem értékelhető az eredeti dokumentumok hiánya és hogy ilyeneket a szakértő nem vizsgált meg. Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.002/2023/5 9 [41] Alperes kérte a tanúvallomások értékelésének felülbírálatát is, melyek álláspontja szerint nem voltak ellentmondásosak. [42] A tanúvallomásokon túl alperes kérte figyelembe venni a rendelkezésre álló okirati bizonyítékokat, hatósági nyilvántartást, illetve a társadalombiztosítási jogviszonyból történő kijelentés igazoltságát, valamint azt, hogy felperes nyilvánvalóan tudott mindenről és a munkaviszonyának megszűnését nem vitatta, nem sérelmezte azt, hogy nem kap munkabért. Két alkalommal pedig írásban is úgy nyilatkozott, hogy alperesi társasággal szemben követelése nem áll fenn, ez valójában nem munkabér igényről való lemondást jelent, hanem annak egyértelmű megfogalmazását, hogy egyáltalán nincs semmiféle követelése az alperesi társasággal szemben. [43] A fellebbezésre a felperes ellenkérelmet terjesztett elő, mely az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. [44] Észrevételezte, hogy az alperes alaptalanul hivatkozik a munkaszerződés érvénytelenségére, hangsúlyozta, hogy az alperesi kft. többségi tulajdonosa a munkaszerződés megkötésekor (tanú 2 neve) volt, ő a taggyűlés képviseletében, mint szavazati többséggel rendelkező tag ellenjegyezhette a munkaszerződést az alperesi kft. nevében. Ezzel a munkaszerződés érvényesen létrejött. A többségi tulajdonos, a kft. legfőbb szerve megbízásából, mint a taggyűlés többségét képviselő személy járt el és ellenjegyezte a szerződést. [45] A munkaviszony megszűnésének sérelmezése azért maradt el
  8. április 29ig, mert ezen időpontig ő nem is tudott erről, egészen lemondásáig abban a tudatban dolgozott, hogy munkaviszony alapján látja el a tevékenységét, felmondást ugyanis nem kapott. A munkabér elmaradását elfogadta azzal, hogy alperesnek azt utóbb majd ki kell fizetnie. Megjegyezte ő mérlegeket, bevallásokat nem intézett, az a könyvelő feladata volt. Ezen okiratok alapján nem tudhatott arról, hogy a munkaviszonyt megszűntnek tekinti az alperes. Tudomása szerint a NAV felé egyetlen okirat benyújtására került sor, melyen a munkaviszony megszűnését jelentette az alperes. Ezen az ő odafénymásolt aláírása volt, melynek eredetiségét továbbra is vitatja. Megjegyezte a munkakör megjelölés is téves volt. Előadta továbbá, a munkaszerződés aláírására jogosult (tanú 2 neve)nak kellett volna a felmondást is közölnie, illetve aláírnia, a munkaszerződés megszüntetésére ő volt jogosult. A kiléptető papírokra az ő nevét ráhamisították, munkavállalóként, és a munkáltatói oldalra is, ott azonban (tanú 2 neve)nak kellett volna azokat aláírnia, hiszen nem felperes volt saját maga munkáltatója. A taggyűlés részéről kellett volna a munkáltatói aláírást ellenjegyezni, mivel ő a kft. legfőbb szerveként gyakorolta a munkáltatói jogokat. Előadta továbbá a per megindítása előtt
  9. szeptember
  10. napján (tanú 2 neve), mint cégtulajdonos személyesen fizetett meg részére 1 000 000 forintot, melyet munkabér tartozás törlesztéseként fogadott el, és
  11. januártól júniusig terjedő időszakra számolt el. Jelezte, perbeli munkabér követelésébe ezt az összeget figyelembe vette, ennyivel csökkentette a még továbbra is fennálló hátralékos munkabér igényét. [46] Hangsúlyozta, a kiléptető papírok létezéséről
  12. április 29-én értesült és akkor tapasztalta azt is, hogy azokat ráhamísították az aláírását. Néhány napon belül ekkor küldte el (tanú 1 neve) ügyvéd részére ezeket a papírokat, köztük a NAV-nak elküldött Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.002/2023/5 10 munkaviszony megszüntetési nyomtatványt. Ekkor utólag tudta meg, hogy alperes
  13. december
  14. napjával bejelentette a munkaviszony megszűnést. Továbbra is hangsúlyozta az alperestől munkaviszony megszüntetési nyilatkozatot sem írásban, sem szóban nem kapott, így az alperes által említett időponttal a jogviszony megszűnése nem állapítható meg. Emiatt nem élt semmilyen jogorvoslati lehetőséggel, ugyanakkor ügyvezetői megbízatásáról
  15. április
  16. napján hatályosan lemondott, ez munkaviszony megszűnésének a lehetséges időpontja. A munkaviszony fenntartását az ügyvezetésről történő lemondás miatt nem kívánta a továbbiakban. [47] Felperes továbbra is cáfolta, hogy az ún. kiléptető papírokat kézhez vette volna, illetve, hogy azokat eredetileg ő írta volna alá. Állította, hogy aláírásait megfelelő technikával, más iratokon lévő eredeti aláírásairól átmásolták. Az iratok az alperes irattárába kerültek, a kiléptető papírok eredeti példányait ott kell irattározni. Eredeti példányt azonban ő neki nem adtak át, ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet (tanú 4 neve) tanúvallomásának ellentmondásosságára. Ebből végső soron az mindenképpen kiderül, hogy a kiléptető papírok eredeti példányai az alperes irattárába kerültek. Ezek szakértői vizsgálatát az alperesnek kellett volna biztosítani. Az írásszakértői bizonyítás rávilágított, hogy szakértő rendelkezésére bocsátott iratok fénymásolatok voltak, és csak eredeti példányból lehetett volna megállapítani az aláírás hitelességét. A felperes számára egyértelmű, az alperes azért nem adott át eredeti példányt, mert ilyen nem áll rendelkezésére, mivel ő ilyen iratokat sosem írt alá eredetben. Az, hogy aláírását más iratokból technikai úton vezették rá az említett iratokra lényegében okirathamisításnak minősül. Hangsúlyozta továbbá ő a szakértőnek eredeti kiléptető iratokat nem tudott átadni, azok nem kerültek a birtokába. [48] Összességében a bizonyításnak e részét az elsőfokú bíróság helyesen mérlegelte alperes terhére. Az elsőfokú bíróság ez alapján helyesen állapította meg, hogy alperes nem tudta minden kétséget kizáróan bizonyítani a munkaviszony korábbi megszüntetését. Ennek következtében tényszerűen az állapítható meg, hogy az
  17. április
  18. napjáig fennáll, ebből pedig helytállóan vonta le azt a következtetést az elsőfokú bíróság, hogy a részére munkabér jár, melyet alperes köteles részére megfizetni. Az ítélőtábla döntésének indokai [49] A fellebbezés alaptalan. [50] A Polgári perrendtartásról szóló
  19. évi CXXX. tv. (Pp.)
  20. §
(1)bekezdése szerint a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét az erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak minősülnek a fellebbezés Pp. 371. §
(1)és
(2)bekezdésében megjelölt tartalmi körülményei körében előadottak. E jogszabályi rendelkezésből következik, hogy korlátot nemcsak az képez, a fellebbező fél milyen tartalmú másodfokú döntést kért, hanem az is, hogy ezt milyen indokkal teszi, melyik eljárási vagy anyagi jogszabály megsértésére hivatkozik. [51] Az alperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a felperesi kereset teljes egészében történő elutasítását kérte. Lényeges eljárási szabálysértésre az elsőfokú eljárás kapcsán nem hivatkozott. Az ott megállapított tények kiegészítését, illetve Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.002/2023/5 11 módosítását kérte a Pp. 369. §
(3)bekezdés a) pontja alapján, illetve azok eltérő minősítése útján az elsőfokú bíróságtól eltérő jogi következtetés levonását a Pp. 369. §
(3)bekezdés c) pontja szerinti felülbírálati jogkör alkalmazásával. [52] A felek közötti jogviszony minősítését illetően az elsőfokú eljárásban elfoglalt álláspontjától eltérően elsődlegesen azt állította, hogy a periratokhoz csatolt munkaszerződés érvénytelen, tehát a munkaviszony fennállását érvényes okirat nem igazolta a felek vonatkozásában. Bár a felperes helyes utalása szerint a Pp. 373. §
(2)bekezdése a másodfokú eljárásban új tény állítását – az ott meghatározott feltételek mellett – csak szűk körben teszi lehetővé, az Mt. 27. §
(3)bekezdése értelmében a bíróság a semmisséget hivatalból veszi figyelembe, ezért az ítélőtábla a munkaszerződés semmisségével kapcsolatos álláspontját a következők szerint fejti ki: [53] Egyrészt az alperes arra nem hivatkozott, hogy a felek akarata ne irányult volna munkaviszony létesítésére. Az aláírás esetleges nem megfelelősége mindössze az alaki követelmények megsértését eredményezhetné, arra pedig az Mt.
  1. § második mondata szerint a munkáltató nem hivatkozhat, csak a munkavállaló, ő is csak 30 napig, ami azt is jelenti, hogy a bíróság sem veheti ilyen esetben figyelembe a semmisséget, ezért az ítélőtábla az alperes erre hivatkozását nem vizsgálhatta. [54] Másrészt az Mt.
  2. §
(1)bekezdésének első mondata értelmében az érvénytelen megállapodás alapján létrejött jogviszonyból származó jogokat és követelezettségeket úgy kell tekinteni, mintha azok érvényes megállapodás alapján állnának fenn. Érvénytelen munkaszerződés alapján végzett munka sem maradhat tehát ellentételezés nélkül. Ezért a jelen esetben nincs jelentősége annak, hogy a munkaszerződés érvényes volt-e vagy sem. [55] Emellett csupán megjegyzi az ítélőtábla, hogy az alperes a per során
  1. sorszám alatti ellenkérelmének
  2. oldal 2.
  3. pontjában kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy
  4. január 1-től
  5. december 31-ig munkaszerződés alapján látta el a felperes az ügyvezetői feladatokat. Ő maga csatolta A/
  6. sorszám alatt beadványához az utóbb már érvényesség szempontjából fellebbezésben kifogásolt munkaszerződést, tehát saját nyilatkozata is ellentétes volt a fellebbezési érvelésével. [56] Az elsőfokú bíróság ennek megfelelően a felek közötti jogviszonyt az egyező tartalmú nyilatkozatokra tekintettel is alappal fogadhatta el munkaviszonyként. [57] A fentiekből következően a tényállás kiindulópontja, hogy a peres felek között
  7. januárjától munkaviszony állt fenn, mely tényt nem befolyásol az, hogy társasági szerződésben általános szabályként megbízási jogviszonyt rögzítettek az ügyvezető és a társaság közötti jogviszonyként. Ehhez képest a tényleges jogviszonykeletkeztetőnek az írásba foglalt munkaszerződés számít. A munkaviszony fennálltát támasztja alá az is, hogy a perbeli időszakot megelőzően munkavállalóként volt a felperes bejelentve és részére havi rendszerességgel szabályszerű bérszámfejtés történt, járandósága munkabérként került kifizetésre az alperesi könyvelés szerint. Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.002/2023/5 12 [58] A továbbiakban a perbeli jogvita eldöntésének döntő eleme az volt, hogy a felek közötti munkaviszony, amely alperesi oldalról munkabér fizetési kötelezettséget von maga után, mely időpontig állt fenn. E körben azt kellett vizsgálni, hogy a munkaviszony megszüntetésére mikor került sor. [59] Nem vitásan
  8. december 31-vel történő megszüntetésre irányuló jognyilatkozatot írásban egyik fél sem tett. Az Mt.
  9. §
(4)bekezdése szerint az alaki kötelezettség megsértésével tett jognyilatkozat érvénytelen, az érvénytelenségi jogkövetkezmény azonban nem alkalmazható, ha a jognyilatkozat a felek egyező akaratából teljesedésbe ment. A munkaviszony megszüntetésének írásbeli alakisággal történő megszüntetése hiányában azt kellett tehát vizsgálni, tényszerűen megállapítható-e, hogy volte, ha igen teljesedésbe ment-e a felek közötti egyező akaratnyilvánítás a munkaszerződés megszüntetése tárgyában 2018. december 31-i hatállyal. Miután ezt az alperes állította, a Pp. 265. §
(1)bekezdés alapján e körben az említett alaki hiányosság miatt az alperes bizonyítási érdekkörébe esett, hogy ezt bizonyítékokkal alátámassza. Az elsőfokú bíróság helyes mérlegeléssel jutott arra a következtetésre, hogy ezt nem a közvetett bizonyítékok (bérszámfejtés megszüntetése, a NAV-hoz kijelentés benyújtása, illetve az a körülmény, hogy a felperes munkabér igényt a vitatott időszakban nem érvényesített) alapozhatják meg, hanem döntő jelentősége annak volt, hogy a kijelentéssel kapcsolatos iratokon a felperes eredeti aláírásai találhatók-e, vagyis a felperes tudomással bírt-e arról, hogy az alperesnek munkaviszony megszüntetési szándéka van és azt el is fogadta ezen okiratok aláírásával. [60] Az említett okiratok a per során az alperes részéről fénymásolatban kerültek csatolásra, melyek írásszakértői vizsgálata felvetette annak a lehetőségét, hogy – amint arra a felperes mindvégig következetesen hivatkozott – technikai megoldással más eredeti felperesi aláírások átmásolásra kerülhettek ezen okiratokra. Az eredeti okiratokon szereplő aláírások vizsgálata a szakértői álláspont szerint elengedhetetlen volt annak kétséget kizáró megállapításához, hogy azokon valóban a felperes saját kezű aláírásai szerepelnek (
  1. sz. szakvélemény
  2. oldal). Ennek hiányában a szakértői vizsgálat nem tudta tehát igazolni a felperesi aláírások eredetiségét. Az eredeti példányok hollétét illetően (tanú 1 neve), valamint (tanú 4 neve) tanúvallomásai álltak rendelkezésre, utóbbi ellentmondásosságára helyesen világított rá az elsőfokú bíróság, azonban ennek ellenére mindkét tanúvallomásból az tűnik ki, hogy az alperesnél mindenképpen került eredeti példány irattározásra. Ehhez képest az alperesnek kellett volna az eredeti példányokat csatolnia, hiszen az aláírások eredetiségének bizonyítása az ő érdeke volt. Ezzel kapcsolatban az alperes kérdést kapott az elsőfokú bíróságtól (
  3. sz. jegyzőkönyv
  4. oldal), erre azonban ő maga nyilatkozott úgy az írásszakértői bizonyítás ismeretében, hogy az eredeti iratokat nem lelte fel, ha ez megtörtént volna, akkor azt mindenképpen csatolta volna a szakértői bizonyításhoz. Ilyen körülmények között az ítélőtábla álláspontja szerint nem bizonyítási szükséghelyzet állt fenn a perbeli bizonyítás során, hanem az alperes a saját érdekkörébe eső bizonyítást nem tudta teljesíteni oly módon, hogy a szakértőnek eredeti felperesi aláírással ellátott iratokat biztosít vizsgálat céljából. A bizonyítás eredménytelenségét az elsőfokú bíróság a Pp.
  5. §
(1)bekezdése szerint helyes mérlegeléssel értékelte az alperesi oldal terhére, tekintettel a fénymásolatok szakértői vizsgálata kapcsán felmerült aggályokra. [61] A bizonyítás eredményét ekként összegezve az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a jogkövetkeztetésre, hogy az alperes a ráháruló bizonyítási teher ellenére nem tudta igazolni a munkaviszonynak a felperes által állítotthoz képest korábbi időpontban történő Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.002/2023/5 13 megszüntetése tényét. A bizonyítás sikertelenségének következményét ezért az alperesnek kell viselnie [Pp. 265. §
(1)bekezdés]. [62] A felek ilyen irányú egyező ráutaló magatartásának igazolása nem történt meg tekintettel arra is, hogy a felperes a per során mindvégig következetesen vitatta, hogy részéről munkaviszony megszüntető magatartás tanúsítására sor került volna
  1. április 29-ét megelőzően. Önmagában az a körülmény, hogy nem számfejtettek részére munkabért
  2. január 1-től és ilyen irányú követeléssel ekkor még nem élt, nem tekinthető olyan magatartásnak, amely a munkaviszony megszűnésének elfogadására utalna. Ezzel kapcsolatban egyébiránt a felperes megfelelő, életszerű magyarázatot adott személyes meghallgatása során (
  3. jegyzőkönyv 5.,
  4. oldal). Emellett okiratokkal igazolta azt az alperes által nem vitatott tényt, hogy
  5. április végéig folyamatosan munkát végzett az alperes számára. [63] Az kétségtelenül megállapítható, hogy a felek között elszámolási vita alakult ki az említett időpontot követően, így került sor az alperessel szembeni követelésekről lemondó nyilatkozatok megtételére írásban a felperes részéről, illetve alperesi oldalról a többségi üzletrész tulajdonos személy szerint nyújtott 1 000 000 forintos kifizetést a felperesnek. Ezek a körülmények azonban nem eredményezhetik a munkabér igényről való teljeskörű lemondást tekintettel az Mt.
  6. §
(1)bekezdés tiltó rendelkezésére. A munkavállaló a munkabérére vonatkozó igényéről ugyanis egyoldalú nyilatkozattal a törvényi szabályozás szerint nem mondhat le. Az említett joglemondó nyilatkozatok a törvényi tilalom folytán a munkabérigény vonatozásában mindenképpen semmisek, ennek következtében érvénytelenek, függetlenül attól, hogy ezen kívül még utóbb azokat a felperes vissza is vonta. A részére biztosított 1 000 000 forintos kifizetést a felperes jogosult volt munkabérként elszámolni és ennyivel csökkentett összegben terjesztette elő keresetét, melyet az elsőfokú bíróság helyesen ítélt a lefolytatott bizonyítás eredményeként megalapozottnak, munkabér címén a felperesnek járó összegnek és eszerint került sor az alperes helytálló marasztalására. [64] Az alperes tévesen hivatkozott arra, hogy a követelés hiányával kapcsolatos nyilatkozat valójában a felek közötti megállapodás volt, amely egyoldalúan nem vonható vissza. Egyrészt a jognyilatkozat formája és megfogalmazása is arra utal, hogy azt egyedül a felperes tette, a jognyilatkozatot rögzítő okirat nem a felek által közösen, egyezően tett akaratnyilatkozatot tartalmaz. [65] Másrészt amennyiben megállapodás történt volna e körben a felek között, az sem lenne érvényes. Az Mt. Második Részében szereplő 42. §
(2)bekezdés b) pontja szerint ugyanis a munkaszerződés alapján a munkáltató köteles a munkavállalót foglalkoztatni és munkabért fizetni. [66] A felek azon megállapodása, amely szerint – a munkaviszony fennállása és munkavégzés ellenére – a munkáltató a foglalkoztatás egy időszakára nem tartozik munkabért fizetni, lényegében ezen időre ingyenessé tenné a munkaszerződést, azaz a munkavállaló szerződés szerinti teljesítését ellentételezés nélkül hagyná. Ezt azonban az Mt. 43. §
(1)bekezdése, az 50. §
(1)bekezdés a) pontja és
(2)bekezdés a) pontja együttesen kizárja. A 43. §
(1)bekezdés ugyanis kimondja, hogy a munkaszerződés – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a Második Részben foglaltaktól, valamint munkaviszonyra vonatkozó szabálytól Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.002/2023/5 14 a munkavállaló javára térhet el. Az Mt. 50. §
(1)bekezdés a) pontja és
(2)bekezdés a) pontja pedig mind a felek megállapodása, mind a kollektív szerződés részére tiltja a
  1. §-tól való eltérést. Azaz a felek nem köthettek érvényesen olyan megállapodást, amely – a munkaviszony fennállása és munkavégzés ellenére – mentesítené az alperest a munkabér fizetési kötelezettség alól. [67] Lényegében ugyanezen okok miatt nem lehetett – a munkaviszony fennálltának, a munkavégzés tényének és az ellentételezés elmaradásának bizonyítása mellett – a vitatott nyilatkozatokat tartozás hiányának elismeréseként, csak érvénytelen joglemondó nyilatkozatként értékelni. [68] A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság helyes mérlegelésen alapuló helytállóan indokolt ítéletét a Pp.
  2. §
(2)bekezdésre történt hivatkozással helybenhagyta. [69] Az eredménytelenül fellebbező alperes a Pp. 83. §
(1)bekezdése alapján köteles viselni az általa előzetesen lerótt fellebbezési illetéket, de a költségfelszámítás elmaradása miatt, a jogi képviselő nélkül eljárt felperes irányában további másodfokú eljárási költség fizetésre nem kötelezhető [Pp. 82. §
(3)bekezdés]. Szeged,
  1. június
  2. Dr. Szőllősiné dr. Tóth Zsuzsanna s.k. a tanács elnöke Dr. Dobler László s.k. Dr. Bálind Attila s.k. előadó bíró táblabíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.