← Magyarország

Mf.31114/2025/8 – Fővárosi Ítélőtábla

A határozat elvi tartalma: Az elsőfokú bíróság helytállóan döntött, miszerint a munkáltató bérfizetési késedelme megalapozza a munkavállaló azonnali hatályú felmondását. Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 1.Mf.31.114/2025/

  1. A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság a Dr. Túri Edit egyéni ügyvéd (cím3) által képvisel Felperes1 (cím1) felperesnek, a Kátay és Mrovcza Ügyvédi Iroda (cím8; ügyintéző: dr. Kátay Tamás ügyvéd) által képviselt Alperes
  2. (Cím2.) alperes ellen munkaviszony iránt indított perében a Fővárosi Törvényszék 19.M.70.454/2024/
  3. számú ítélete ellen, az alperes
  4. sorszámú fellebbezése folytán meghozta a í t é l e t e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 120.000 (százhúszezer) másodfokú perköltséget. A perben felmerült 180.200 (száznyolcvanezer-kétszáz) forint fellebbezési illetéket az alperes viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás Az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállás [1] A felperes
  5. február
  6. napjától állt az alperessel határozatlan időtartamú munkaviszonyban. Az alperes a munkabért a tárgyhót követő hónap
  7. napjáig fizette ki. Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.114/2025/8-II. 2 [2] Az alperes szabályzatban rögzítette a cafeteria fizetés rendjét. A Cafeteria Szabályzat
  8. §-a alapján a munkavállaló a tárgyhó
  9. napjáig köteles nyilatkozni a tárgyhóra vonatkozóan a részére megállapított keretösszeg felhasználásáról, az általa választott juttatási elemekről és azok mértékéről. A nyilatkozatot az irodavezetőnek kell átadni. A

(3)bekezdés szerint amennyiben a nyilatkozat akár a csatolt dokumentumok kitöltése hiányos, a hiányzó adatok pótlásáig a juttatások folyósítására nem kerülhet sor. [3] A
  1. december elején tartott állománygyűlésen az alperes arról tájékoztatta a munkavállalókat, hogy megrendelői fizetési késedelembe estek, ami érintheti a munkabérek kifizetését. [4] név1 gazdasági és szervezetfejlesztési igazgató a
  2. december
  3. napján kelt emailben az alábbi tájékoztatást küldte a munkavállalók részére: [5] „Sziasztok! Tudom, hogy sokakat foglalkoztat, hogy mikor fogjátok megkapni a fizetést. Mint ahogy korábban említettem, sajnos a hiányzó teljesítések miatt nagyon méltatlan helyzetbe kerültünk. Tájékoztatunk benneteket, hogy több oldalról, több kapcsolatot megmozgatva kaptunk egy ígérvényt, hogy a mai napon, de legkésőbb holnap megérkezik a számlánkra a fedezet a bérekre, így az lenne a kérésem felétek, hogy tartsatok ki még egy kicsit. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, számunkra az elsődleges szempont, hogy a béreket kifizessük nektek!” [6] Az alperes
  4. december
  5. napján átutalta a felperes részére a munkabére 50%-nak megfelelő összeget. [7] név1
  6. december
  7. napján, pénteken az alábbi emailt küldte a munkavállalóknak. [8] „Sziasztok! Szeretnélek tájékoztatni titeket, hogy minden igyekezetünk és az ígéretek ellenére a mai napon nem történt meg az az utalás, ami a bérek fedezetét jelentette volna. Sajnos a bürokráciára már nem tudtunk ekkora hatást gyakorolni. Bízom benne, hogy hétfőn a hiányzó részt is tudom pótolni. Elnézéseteket kérjük, tisztában vagyunk vele, hogy ez karácsony előtt még nyomasztóbb, de mindent megteszünk a helyzet rendezése érdekében” [9] Az alperes a levelében jelzett hétfői napon,
  8. december
  9. napján a fennmaradó munkabért nem utalta, s további tájékoztatást sem a munkavállalók részére. [10] A felperes
  10. december
  11. napján azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát azzal az indokkal, hogy a felmondás napjáig nem kapta meg a
  12. novemberi munkabérének csak egy töredékét, további a novemberi és decemberi cafeteria sem került átutalásra részére. [11] Az alperes
  13. december
  14. napján átutalta a felperes részére a fennmaradó munkabérének összegét. Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.114/2025/8-II. 3 Kereset [12] A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012.évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.)
  15. § -ban foglaltak alapján fizessen meg számára · végkielégítés címén 1.200.000 forintot; · felmentési időre járó távolléti díj címén 1.000.000 forintot; · cafeteria juttatás címén 52.250 forintot, valamint ezen összegek után ·
  16. december
  17. napjától késedelmi kamatot, valamint · perköltséget. Ellenkérelem [13] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Az azonnali hatályú felmondáshoz kapcsolódó jogkövetkezmények körében arra hivatkozott, hogy az állami megrendelők fizetési késedelme, volumene köztudomású, a
  18. december elején tartott állománygyűlésen ismertette a munkavállalókkal e körülményeket a nehézségekről, majd a két részletben várható kifizetésekről. Utalt arra is, hogy korábban nem volt rá példa, hogy a munkabérfizetéssel késedelembe esett, ami a perbeli esetben is a munkabér 50%-át érintette. Mindezek alapján álláspontja szerint a kötelezettségszegésben nem terheli súlyos gondatlanság, s az nem is volt jelentős mértékű. [14] A cafeteria igényt nem vitatta, azzal, hogy mivel a felperes nem tett eleget a Cafeteria Szabályzat
  19. §-ban foglaltaknak, nem tett nyilatkozatot az általa választott juttatási elemekről és azok mértékéről, annak folyósításra nem kerülhetett sor, ezért a polgári törvénykönyvről szóló 2013.évi V. törvény (a továbbiakban:Ptk.) 6:48 §-ra történő hivatkozás alaptalan. Az elsőfokú bíróság határozata [15] Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére végkielégítés címén 1.200.000 forintot, felmentési időre járó távolléti díj címén 1.000.000 Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.114/2025/8-II. 4 forintot, cafetéria címén 52.500 forintot, valamint ezen összegek után kamatot, perköltség címén 400.000 forintot. [16] Az elsőfokú bíróság tényként fogadta el, hogy a bér kifizetését az alperes a tárgyhót követő
  20. napjáig vállalta. [17] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes által hivatkozott likviditási problémák nem szolgálhatnak kimentésül a munkabér fizetési kötelezettség alól. A munkáltató bérfizetésének elmulasztására/késedelmére alapított munkavállalói azonnali hatályú felmondásra vonatkozó mérlegelési elveket a Legfelsőbb Bíróság/a Kúria több esetben részleteiben dolgozta ki, értékelte, amelynek alapján az erre az indokra alapozott munkavállalói azonnali hatályú felmondások értékelése kapcsán egységes, következetes joggyakorlat alakult ki. (Kúria Mfv. 20.679/2011/6., Kúria Mfv. 10.702/2013/1., Kúria Mfv. 10.105/2016/1., BH2020.215.) [18] A fenti jogesetek kapcsán kimunkált elvek szerint a munkabér megfizetésének kötelezettsége a munkáltató alapvető, fő kötelezettsége, melynek megsértése lényeges kötelezettségszegés. Hangsúlyosan értékelendő, hogy a munkabér a munkavállaló elvégzett munkájáért járó olyan díjazás, melynek elsődleges célja a munkavállaló megélhetésének biztosítása. A gyakorlat erre tekintettel következetes abban, hogy e lényeges kötelezettség megsértésének minősül nem csak a munkabér kifizetésének elmulasztása, de hasonlóképp az azzal történő késedelembe esés is. Több döntésben hangsúlyozta a Kúria továbbá, hogy a munkabér kifizetésének akár egy napos késedelme is megalapozhatja a munkavállaló azonnali hatályú felmondását, s akár abban az esetben is jelentős mértékű a kötelezettségszegés, amennyiben mindössze a munkabér egy része kifizetésével esik késedelembe a munkáltató. Az sem enyhíti a kötelezettségszegés súlyát, ha a munkáltató a korábbi időszakban rendszeresen, határidőben teljesítette a bérfizetést, az azonnali hatályú felmondást megalapozza az is, ha mindössze egy alkalommal történik a késedelem. Hasonlóképpen következetes a joggyakorlat abban, hogy a munkáltatót nem menti a likviditási nehézsége, s az sem enyhíti a kötelezettségszegés súlyát, amennyiben a munkáltató tájékoztatja a munkavállalókat a várható késdelemről. [19] Ezen kialakult elvek mentén a bíróság azt állapította meg, hogy az alperes által hivatkozott likviditási problémák nem szolgálhatnak kimentésül a munkabér fizetési kötelezettség alól. Kiemelte a bíróság, hogy a bérfizetés késedelme esetén a súlyos gondatlanságot/szándékosságot nem a késedelem okára vonatkozóan (likviditási nehézségek) kell a bíróságnak vizsgálnia, hanem a munkáltató azon cselekményére, hogy a munkavállalóknak nem időben fizette meg a munkabére egy részét. E tekintetben az alperes eshetőleges szándékkal járt el, mivel ugyan nem kívánta a hátrány, nevezetesen annak bekövetkeztét, hogy a munkavállalók ne kapják meg a munkabérüket, ugyanakkor belenyugodott abba. Nyilvánvalóan az alperes abban nem bízhatott, hogy a hátrány elmarad, hiszen teljes mértékben tudatában volt annak, hogy a munkabért nem fogja kifizetni. Az alperest az sem menti, hogy a munkavállalókat tájékoztatta. Ez a munkáltatótól alapvetően elvárható egy ilyen helyzetben. Ugyanakkor kiemelte az elsőfokú bíróság a tájékoztatás tekintetében, hogy az alperes a
  21. december 8-i emailben – habár ígéretet nem tett – azt rögzítette, hogy abban bízik, hogy a fennmaradó rész utalására a hétfői napon sor fog kerülni. Az alperes ugyanakkor a munkabér fennmaradó részét nem utalta a hétfői napon, továbbá a Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.114/2025/8-II. 5 munkavállalóknak újabb tájékoztatást sem adott, így a munkabér fennmaradó része tekintetében bizonytalan helyzetet teremtett. [20] Megjegyezte a bíróság, hogy a munkabér fennmaradó része késedelmének súlyát az alperes is érzékelte, amikor a
  22. december 8-i emailben azt rögzítette, hogy tisztában van azzal, hogy ez karácsony előtt „még nyomasztóbb”, ennek ellenére hétfőn nem tájékoztatta arról a munkavállalókat, hogy az előzetes várakozásaival ellentétben mikorra számíthatnak a munkabér fennmaradó részére. [21] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint, a munkabér kifizetése tekintetében nem alkalmazható az alperes által hivatkozott Mt.
  23. §
(5)bekezdése, a munkabér kifizetése vonatkozásában a bíróságnak az Mt. 157. §
(1)bekezdés, valamint az Mt. 158. §
(2)bekezdés alkalmazásával kellett eljárnia. Ennek alapján az alperes
  1. december
  2. napján történő utalással is késedelembe esett volna. [22] Annak, hogy az azonnali hatályú felmondást követően az alperes mikor utalta át a munkabért, az ügy eldöntése szempontjából nem volt jelentősége. [23] Az alperes továbbá jogsértően nem fizette meg a felperes részére a cafeteria juttatását sem. A tanúk a felperesi állítással egyezően nyilatkoztak arra, hogy a Szép kártya „egy zsebessé” válása óta az alperes, mint szükségtelent, nem kívánta meg a Cafeteria Szabályzat
  3. §-ban foglalt nyilatkozat megtételét. Erre tekintettel
  4. november hónapra a kialakult rend szerint a hónap végén cafeteria fizetésére volt köteles. [24] Az nem volt bizonyított a perben, hogy az alperes a cafeteria utalását a hónap
  5. napjáig vállalta, azt azonban a tanúk egybehangzóan adták elő, hogy annak gyakorlata az volt, hogy a tárgyhónap végére az alperes teljesítette a kifizetést. [25] A fentiek alapján ugyanakkor önmagában a munkabér késedelmes kifizetése megalapozta a felperes azonnali hatályú felmondását, ezért az alperes az Mt.
  6. §
(3)bekezdése alapján köteles a végkielégítés, valamint a felmentési időre járó távolléti díj megfizetésére. [26] Az alperes az összegszerűséget nem vitatta, így az elsőfokú bíróság a felperes által előterjesztett összegszerűségben marasztalta az alperest. [27] A cafeteria igényt az alperes a keresetben előterjesztett összegszerűségben nem vitatta, a fent részletezett indokok szerint az alperes ugyanakkor azzal késedelembe esett. A bizonyítás anyaga alapján megállapítható volt, hogy az alperes nem tette a folyósítás feltételévé a nyilatkozat megtételét. [28] Erre tekintettel a bíróság kötelezte az alperest az általa sem vitatott összegszerűségben a cafeteria megfizetésére azzal, hogy a késedelembe esés miatt késedelmi kamat fizetésére köteles. Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.114/2025/8-II. 6 [29] A kamatfizetés kezdő időpontját a bíróság a felperesi kérelem alapján állapította meg a polgári perrendtartásról szóló 2016.évi CXXX. törvény (Pp.) 342. §
(1)bekezdés figyelembevételével az Mt. 80. §
(2)bekezdés alkalmazásával. Fellebbezés [30] Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte, továbbá a felperes perköltség megfizetésére kötelezését. [31] Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet eljárási és anyagi jogi szempontból is jogsértő, tény- és iratellenes megállapításokból jutott téves következtetésekre. [32] Hivatkozott az Mt. 78.§
(1)bekezdés a) pontjára, miszerint a munkáltató vagy a munkavállaló a munkaviszonyt azonnali hatályú felmondással megszüntetheti, ha a másik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi. Előadta, hogy az alperes által sem vitatott, hogy a munkáltató lényeges kötelezettsége a munkabér megfizetése. Ugyanakkor az elsőfokú eljárás során kétséget kizáró, az ítéletben is rögzített módon megállapításra kerültek azok a tények, amelyek alapján az alperes szándékossága, illetve súlyos gondatlansága a felperes munkabére 50 %-ának 3 napos késedelemmel történő kifizetése vonatkozásában fel sem merülhet. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében e vonatkozásban szándékosságot nem is tulajdonított az alperesnek, a súlyos gondatlanságot pedig tény-, és iratellenes módon állapította meg, így a kereset elbírálása során hibás következtetésre jutott. [33] Hivatkozott Magyarország Alaptörvénye
  1. cikkére, miszerint a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józanésznek és a közjónak megfelelő erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. [34] Amint az elsőfokú bíróság rögzítette, az alperes a fizetési nehézségek esetleges következményeibe egyáltalán nem nyugodott bele, több oldalról, több kapcsolatot mozgatva, mindent megtett a bérek kifizetése érdekében. A munkavállalókat tájékoztatta arról, hogy számára az elsődleges szempont, hogy a béreket kifizesse, továbbá, hogy mindent megtesz a helyzet rendezése érdekében. Az elsőfokú bíróság álláspontjával szemben tehát az alperes intézkedéseket tett, hogy a munkabéreket kifizesse, ami a munkaszerződésben rögzített határidő elteltét követő
  2. napon eredményre is vezetetett. [35] A fentiek alapján a munkaviszonyból származó kötelezettségét sem szándékosan, sem súlyos gondatlansággal nem szegte meg jelentős mértékben az alperes. Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.114/2025/8-II. 7 [36] Az alperes álláspontja szerint jogszerű azonnali hatályú munkavállaló felmondás hiányában az Mt.
  3. §
(3)bekezdése nem alkalmazandó, így a felperes nem jogosult sem távolléti díjra, sem végkielégítésre. Fellebbezési ellenkérelem [37] A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és az alperes másodfokú perköltség megfizetésére kötelezését kérte. [38] Előadta, hogy az elsőfokú bíróság széleskörű bizonyítást folytatott le, ítéletében valamennyi bizonyítékot, nyilatkozatot számba vett és azokat a Pp. 279.§
(1)bekezdése és 346. §
(5)bekezdése alapján, megfelelően, egyenként és összességében mérlegelte. Megjegyezte, hogy a munkáltatói tájékoztatás szerint határidőt,
  1. december
  2. – amit közölt a munkavállalókkal – sem tartotta az alperes, a felmondás közlését követően utalt a munkáltató. Az alperes a kommunikáció teljességére transzparens információkra hivatkozott, ugyanakkor tény az, hogy a munkáltató ezen tájékoztatása valótlan volt, tudta vagy tudnia kellett, hogy
  3. december 11-én sem fogja a hiányzó munkabérét megfizetni, ennek ellenére alaptalanul, ezzel biztatta a munkavállalókat. Az pedig, hogy
  4. december 14-én került végül kiutalásra a munkabér, a felmondás szempontjából indifferens, ugyanis annak oka lehetett éppen a felperesi felmondás ténye által kiváltott munkavállalói felmondás hatásának elhárítása. A másodfokú bíróság döntése és jogi indokai [39] Az alperes fellebbezése nem alapos. [40] A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást lefolytatta, a tényállást teljeskörűen feltárta, a döntését a peradatok okszerű mérlegelésével hozta meg, mellyel a másodfokú bíróság is egyetértett, ezért az elsőfokú ítéletet a Pp. 383.§
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 386.§
(4)bekezdése alapján, helyes indokainál fogva hagyta helyben. [41] A Pp. 370.§
(1)bekezdése szerint a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét – a
(2)–
(4)bekezdésben foglalt eltéréssel – az erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak minősülnek a 371.§
(1)bekezdés
  1. a)–
  2. d)pontjában megjelölt tartalmi követelmények körében előadottak. [42] A másodfokú bíróság a fellebbezés kapcsán az alábbiakra mutat rá. [43] Az Mt. 78.§
(1)bekezdése szerint a munkáltató vagy a munkavállaló a munkaviszonyt azonnali hatályú felmondással megszüntetheti, ha a másik fél Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.114/2025/8-II. 8
  1. a)a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy
  2. b)egyébként olyan magatartást tanúst, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. [44] Az elsőfokú bíróság helytállóan hivatkozott az irányadó bírói gyakorlatra, mely szerint a munkabér kifizetésének akár egynapos késedelme is megalapozhatja a munkavállaló azonnali hatályú felmondását és abban az esetben is jelentős mértékű kötelezettségszegés, amennyiben mindössze a munkabér egy része kifizetésével esik késedelembe a munkáltató. Hasonlóképpen következetes a joggyakorlat abban, hogy a munkáltatót nem menti a likviditás nehézsége, az sem enyhíti a kötelezettségszegés súlyát, amennyiben a munkáltató tájékoztatja a munkavállalókat a várható késedelemről. [45] Az alperes fellebbezése megalapozatlan volt, miszerint vizsgálnia kellett volna a bíróságnak a munkáltatói késedelmének a körülményeit, figyelembe véve a szándékosság, illetve a súlyos gondatlanság hiányát. [46] Az Mt. 155.§
(1)bekezdése szerint a munkavállaló részére járó munkabér – eltérő megállapodás hiányában – utólag, legalább havonta egy alkalommal kell elszámolni. [47] Az Mt. 42.§
(2)bekezdése szerint munkaszerződés alapján a munkáltató köteles a munkavállalónak munkabért fizetni. A Kúria BH2020.
  1. számú döntésében is rögzítette, hogy a munkabér megfizetése a munkáltató alapvető kötelezettsége. [48] A fentiek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helyes indokainál fogva hagyta helyben. Záró rész [49] A bíróság a fellebbezési eljárásban pervesztes alperest a Pp. 83.§-a alapján kötelezte másodfokú perköltség viselésére, amelynek összegét a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségről szóló 17/
  2. (XII.9.) IM rendelet 2.§-a alapján határozott meg. [50] Az alperes az illetékekről szóló 1990.é vi XCIII. törvény (Itv.) 46.§-a alapján köteles fellebbezési illetéket fizetni, de azt már a fellebbezésében lerótta, ezért a másodfokú bíróság megállapította, hogy az alperes köteles 180.200 forint fellebbezési illeték viselésére. [51] Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Pp.
  3. §-a zárja ki. Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.114/2025/8-II. 9 Budapest,
  4. október
  5. dr. Vajas Sándor s.k. a tanács elnöke dr. Kovács Edit s.k. előadó bíró dr. Kulisity Mária s.k. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.