Bf.211/2025/8 – Debreceni Ítélőtábla

(1)bekezdés a) pont,

(4)bekezdés b) pont

1. fordulat]. Ezért 1 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte. Rendelkezett a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának elrendelése esetén a feltételes szabadságra bocsáthatóság legkorábbi időpontjáról, továbbá a bűnösnek kimondott II. r. vádlottat kötelezte 273 816 Ft bűnügyi költség megfizetésére. [2] Az elsőfokú ítélet ellen a tárgyaláson való jelenlét jogáról lemondott Terhelt1 II. r. vádlott jelentett be fellebbezést egyrészt védője útján (
2. sorszámú másodfokú irat), másfelől postai úton (
3. számú utóirat) felmentése érdekében, melyhez nem fűzött indokolást. [3] A határozat kihirdetésekor jelen volt védő a nyilatkozattételre három munkanapi határidőt tartott fenn, de saját jogon nem élt jogorvoslattal, míg az ügyészség Debreceni Ítélőtábla 1.Bf.211/2025/8/I 2 tudomásul vette a határozatot (Borsod-Abaúj-Zemplén B.1635/2021/65.,
4. számú elsőfokú irat). Vármegyei Főügyészség [4] A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a Bf.100/2025/
5. számú átiratában a terhelt jogorvoslati kérelmét nem tartotta alaposnak, megjegyezve azt is, hogy a védő által benyújtott fellebbezés elkésett. Észrevételei szerint a törvényszék a perrendi szabályok betartása mellett, a lényegesnek tekinthető bizonyítékok logikus értékelésével megalapozott tényállást állapított meg és indokolási kötelezettségének is eleget tett. Az elsőfokú bíróság mérlegelése a bizonyítékok egyenként és összességében történő értékelésével történt, az erre alapítottan megállapított, megalapozott tényállás mellett a vádlott felmentésére nem kerülhet sor A bűnösségére vont következtetés okszerű, a cselekmény jogi minősítése törvényes. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen sorolta fel a büntetés kiszabásánál irányadó alanyi és tárgyi körülményeket, melyekre figyelemmel a kiszabott joghátrányt a büntetési célokkal arányosnak találta. Mindezek alapján a fellebbviteli főügyészség arra tett indítványt, hogy az ítélőtábla a törvényszék elsőfokú határozatát hagyja helyben. [5] A II. r. vádlott védője a fellebbezésre és a fellebbviteli főügyészség átiratára észrevételt tett, előre bocsátva, hogy ő maga jogorvoslattal nem élt, így az – ellentétben a fellebbviteli főügyészség által kifejtettekkel – értelemszerűen nem tekinthető elkésettnek. A fellebbezést a II. r. vádlott nevében terjesztette elő, miután kézbesítési megbízottként megküldte számára az ítéletet, s a jogorvoslatra nyitva álló határidő megnyílt. Az ügy érdemében előadta, hogy álláspontja szerint a II. r. vádlott tudattartalmára a vád és az ítélet egyaránt téves következtetést vont, egységes nyilatkozatait, mely szerint a cég gazdasági tevékenységében nem vett részt, csak adminisztratív feladatokat látott el, és az értékesített gépek is megvoltak, a bizonyítékok nem cáfolták kétséget kizáróan, sőt a tanúk inkább a védekezését támasztották alá. Mindezekre tekintettel a megállapított tényállás nem lehet megalapozott, indokolt helyesbítése pedig megteremti a felmentés lehetőségét, vagy más bűncselekmény, a Btk.
6. §

(7)bekezdése szerinti, okiratokkal kapcsolatos enyhébb megítélésű költségvetési csalás megállapítását, a büntetés további enyhítése mellett. Végül utalt arra is, hogy álláspontja szerint a vagyoni hátrány megtérültét nagyobb nyomatékkal indokolt figyelembe venni a büntetés kiszabása során, függetlenül attól, hogy az nem a bűnsegéd II. r. vádlott tevékenységének következménye (6. számú másodfokú irat). [6] Az ítélőtábla a jogorvoslat elbírálására a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 598. §

(2)bekezdése alapján tanácsülést tűzött ki, tekintettel arra, hogy a vádlott terhére nem jelentettek be fellebbezést, és nyilvános ülés vagy tárgyalás kitűzését az arra jogosult ügyészség, a vádlott és a védő sem indítványozta. Ezért a felülbírálatra tanácsülésen került sor. [7] A perorvoslati jog gyakorlásával összefüggésben az ítélőtábla mindenekelőtt arra kíván utalni, miszerint nem osztotta a fellebbviteli főügyészség észrevételében írtakat arra vonatkozóan, hogy jelen ügyben a terhelt mellett a védő is előterjesztett – ám elkésetten – fellebbezést, és e téren a védelemmel értett egyet. Az ügyiratok tanúsága szerint az ügydöntő határozat kihirdetésekor a védő tényszerűen három munkanapi határidőt tartott fenn a Debreceni Ítélőtábla 1.Bf.211/2025/8/I 3 jogorvoslat bejelentésének megfontolására, mely

1. február
2. napján lejárt. Ehhez képest első alkalommal
3. február 26-án került bejelentésre fellebbezés az ítélettel szemben, melyet kétségtelenül a védő nyújtott be (
4. számú elsőfokú irat). A nyilatkozat tartalmát áttekintve azonban egyértelműen megállapítható, hogy azt a védő a vádlott nevében, helyette terjesztette elő („Alulírott Terhelt1 II. r. vádlott…kirendelt védőm és kézbesítési megbízottam…útján a
5. február
6. napján kihirdetett ítélettel szemben a törvényes határidőben felmentésem iránt fellebbezést jelentek be.”), ez következik a perorvoslati kérelem nyelvtani megfogalmazásából és logikai értelmezéséből is, melyre a védő utóbb a fellebbezési eljárásban maga is határozottan utalt (
7. számú beadvány). A fellebbezést pedig kétségtelenül joghatályosnak kell tekinteni, hiszen a tárgyalási jelenlét jogáról lemondott terhelt számára a kézbesítési megbízott védőn keresztül folytatandó kézbesítés speciális törvényi szabályai [Be.
8. §

(7)bekezdés] figyelembe vételével a jogorvoslatra nyitva álló határidő nem telt el. A II.r. vádlott

1. március 3-án valóban postára adott egy újabb jogorvoslati nyilatkozatot, mely
2. március
3. napján került iktatásra, s tartalmában gyakorlatilag megegyezik az első fellebbezéssel. Nincs azonban törvényi akadálya a fellebbezés megismétlésének, ami így a joghatályos voltát sem érintheti, gyakorlatilag inkább egyértelművé teszi, mivel az előterjesztésre nyitva álló határidőben érkezett. Összegezve: az ügyben kizárólag a II. r. vádlott részéről került sor jogorvoslat bejelentésére, mely joghatályos, elkésett fellebbezés nem lett benyújtva, ezért a felülbírálati eljárást a törvény irányadó rendelkezései szerint le kellett folytatni. Utóbbival kapcsolatosan arra indokolt kitérni, hogy a fellebbezés okára és irányára figyelemmel az ítélőtábla a támadott elsőfokú ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt a Be.
4. §

(1)és

(2)bekezdése alapján teljeskörűen bírálta felül, vizsgálva az ítélet megalapozottságát, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezéseket, az indokolás helyességét és az eljárási szabályok megtartását, függetlenül attól, hogy ki és milyen okból fellebbezett. A másodfokú eljárásban tehát teljes volt a felülbírálat, melyet a Be. 590. §

(2)bekezdése főszabályként ír elő. Emellett a Be. 590. §

(7)bekezdésére figyelemmel hivatalból vizsgálta az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdéseket is. [8] A hivatkozott törvényhelyek szem előtt tartásával a másodfokú bíróság a továbbiakban azt ellenőrizte, hogy az elsőfokú bíróság megtartotta-e az eljárási szabályokat. Ebben a körben a Be. 608-609. §-ában foglaltak áttekintésével az volt megállapítható, hogy a törvényszék nem vétett sem abszolút [Be. 608. §

(1)bekezdés

1. a)–
2. h)pont], sem olyan súlyos relatív perjogi hibát [Be. 609. §

(1),

(2)bekezdés

1. a)–
2. d)pont], ami az eljárás törvényességét befolyásolva az érdemi felülbírálatot kizárta volna, az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását eredményezve. Ilyen eljárási szabálysértésre a fellebbező és az eljárás további főszemélyei sem hivatkoztak. [9] Az elsőfokú bíróság a szükséges és lehetséges körben eleget tett ügyfelderítési kötelezettségének, az indokolt bizonyítást felvette, majd megalapozott történeti tényállást [Be.561. §

(3)bekezdés c) pont] állapított meg, mely a Be. 591. §

(1)bekezdése értelmében a másodfokú eljárásban is irányadó volt. A megalapozottság fogalmát a törvény pozitív formában külön nem határozza meg, arra a megalapozatlansági okok hibájából lehet következtetést vonni. A Be. 592. §

(1)bekezdésében írt teljes megalapozatlanság azonban szóba sem kerülhetett, de nem volt megállapítható a részbeni megalapozatlansági okok egyike sem [Be. 592. §

(2)bekezdés a-d) pont], hiszen az elsőfokú bíróság a tényállást Debreceni Ítélőtábla 1.Bf.211/2025/8/I 4 hiánymentesen, valósághűen állapította meg, ítélete ezáltal megalapozottnak tekinthető (BH

1. 5.). [10] A törvényszék ugyanis valamennyi releváns tényre kimerítő bizonyítást folytatott, az ügy helyes eldöntése szempontjából a rendelkezésre álló bizonyítékokat gondosan, a logika szabályai szerint értékelte. Számba vette Terhelt1 II. r. vádlottnak az eljárás során tett vallomásaiban előadott védekezését, majd azokat a további bizonyítékokkal is megfelelően összevetette. Részleteiben vizsgálta a cég1 Kft. működésével kapcsolatos körülményeket, nyilvántartott és tényleges képviseletét, gazdasági helyzetét a vád tárgyává tett időszakra vonatkozóan, a cég2 Kft-vel dokumentált kapcsolatát, a két társaság között lekönyvelt gazdasági eseményeket. Körültekintő figyelmet fordított ebben a körben a II. r. vádlott által tanúsított tevékenységre, a cég képviseletével kapcsolatos eljárására. Értékelte a cselekményről döntően közvetett módon információt szerző tanúk vallomásait, a könyvszakértői bizonyítás során megállapítottakat, a cégtörténeti iratokat és a további okirati bizonyítékokat, így különösen az adóigazgatási eljárás eredményét és a munkaügyi perrel kapcsolatban rendelkezésre álló dokumentációt. A törvényszék gondosan elemezte a II. r. vádlott vallomását, aki nem ismerte el a vádbeli tényeket, védekezése szerint a cég3 alkalmazottjaként csupán adminisztrációs tevékenységet végzett, mindenben szabályosan járt el, a 1cég részére bonyolított értékesítés során is csak a számlázás és azzal kapcsolatos adminisztráció volt a feladata, mely rendben megtörtént, de a konkrét üzletmenetbe nem folyt bele. [11] Az elsőfokú bíróság nem tévedett, amikor az egyenként és kölcsönösen, iratszerűen értékelt bizonyítékok alapján a központi tényeket tagadó II. r. vádlott védekezését elvetette, és a tényállást a vádat támogató bizonyítékokra alapította. Különösképp az adóhatóság megállapításai, az alkalmazotti körből és a 1cég beruházását ténylegesen megvalósító vállalkozás alkalmazottai közül kikerült tanúk terhelőnek tekinthető vallomása, a társaság pénztárbizonylatainak értékelése, a munkaügyi per iratai, az igazságügyi könyvszakértői véleményben rögzítettek, adóhatósági ténymegállapítások ismeretében értett egyet az ítélőtábla azzal az elsőbírói következtetéssel, miszerint objektív körülmények zárják ki egyértelműen, hogy a cég
2. a tényállás szerinti időszakban tényleges gazdasági tevékenységet végzett volna. Ezzel szemben épp az nyert bizonyítást, hogy a társaság nem végzett értékesítéseket, és alvállalkozóként sem lépett fel, mellyel a II. r. vádlottnak is tisztában kellett lennie, hiszen az általa hangoztatott adásvételek megtörténtét más bizonyítékok nem támasztották alá, sőt kategorikusan cáfolták azt. A II. r. vádlott tehát az értékesítésekről szóló, illetőleg alvállalkozói munkálatok elvégzését dokumentáló számlák kiállításával, a megrendelőhöz történt eljuttatásával kifejezetten olyan magatartást tanúsított, amivel a 1cég könyvelését manipulálni lehetett, megfelelő alapot teremtve a fiktív adatokon alapuló adóbevallások elkészítéséhez, ezáltal a vagyoni hátrány okozásához. Miként a törvényszék mérlegelése során helyes ténybeli következtetéssel rámutatott, ennek valóban nem lehetett más magyarázata, mint az adóhatóság megtévesztése, annak valótlan igazolása, hogy a számlákon szereplő gazdasági események megtörténtek. [12] Az elemzett bizonyítási anyag mellett a büntetőjogi felelősség eldöntéséhez szükséges tények tehát hiánymentesen rögzíthetők voltak, és a tényállás megállapítása során Debreceni Ítélőtábla 1.Bf.211/2025/8/I 5 az elsőfokú bíróság a közvetett bizonyítás szabályait is helyesen alkalmazta, egyes kétséget kizáróan bizonyított tényekből további tényekre helytállóan következtetve. [13] Az elsőfokú bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenysége mindenben megfelel a formál-logika törvényszerűségeinek, mely mérlegelő folyamat eredményeként a tényállást valósághűen állapította meg. Megalapozatlansági ok hiányában a tényálláshoz kötöttség elvi indokát a Be.
3. §

(3)-

(4)bekezdése adja, ami szerint a bizonyítás eszközeinek és a bizonyítékoknak nincs törvényben előre meghatározott ereje, a bíróság a bizonyítékokat egyenként és összességükben szabadon értékeli és a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg. Ezáltal biztosított a bizonyítékok hitelt érdemlőségének meggyőződés szerinti, szabad értékelése és védett mikénti értékelése (Kúria Bhar.III.1201/2018/10.). Mindezen elvek érvényre juttatása garantálja az elsőfokú bíróság ún. ténybírósági jellegét, a ténybeli hiba hiánya pedig kizárja a sérelmezett ítélettől eltérő tényállás megállapítását a másodfokú eljárásban. [14] Utal rá az ítélőtábla, különös tekintettel a magyar büntetőeljárásban is már hatályos részleges precedens jellegre, hogy a közzétett eseti döntésekre hivatkozás indokolt, e döntések ugyanis az egységes bírói gyakorlat kialakítását, a vitás jogkérdésekben való eligazodást, és ebből következően a jogbiztonságot szolgálják [BH

2. (Kúria Bfv.I.486/2019.)]. [15] A II. r. vádlott felmentésre irányuló fellebbezése ekként a törvényes mérlegelést támadta, mely nem lehetett eredményes. Az ítélet iratszerű, a lényeges bizonyítékokon nyugvó logikai levezetése hibátlan, az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségét részletesen és meggyőzően teljesítette. [16] Az elsőfokú bíróság a megállapított tényállás alapján törvényesen vont következtetést Terhelt1 II. r. vádlott bűnösségére, és a cselekmény minősítése is mindenben megfelel az anyagi jognak. [17] A törvényszék helytállóan ismerte fel, hogy mindenekelőtt az időbeli hatály tekintetében kell állást foglalnia, és nem tévedett, amikor úgy foglalt állást, hogy a bűncselekmény elbírálásakor hatályos büntető törvény összhatásában nem eredményez enyhébb megítélést, ezért az elkövetéskori törvény alkalmazásának van helye. Az [53] bekezdés ebben a körben csupán annyiban helyesbítendő, hogy a további vádlottakra való utalás mellőzése szükséges, hiszen az ügydöntő határozat kizárólag a II. r. vádlottra tartalmazott rendelkezéseket. [18] Az elsőfokú bíróság az irányadó tényállás alapján helyesen állapította meg Terhelt1 II. vádlott bűnösségét a Btk.
3. §

(1)bekezdés a) pontjába ütköző és a

(4)bekezdés b) pontjának

1. fordulata szerint minősülő jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen Debreceni Ítélőtábla 1.Bf.211/2025/8/I 6 elkövetett költségvetési csalás bűntettében, mert cselekvőségével a költségvetés károsításával járó bűncselekmény megvalósítását a tényállásban írt vagyoni hátrány erejéig támogatta, s az a Btk.
2. §

(1)bekezdés

1. pontja szerint valóban üzletszerű, mert a több bevallási időszakon keresztül be nem fizetett, eltitkolt adónem miatt a haszonszerzési cél kétségtelen. Helytálló a Btk.
2. §

(2)bekezdése szerinti (fizikai) bűnsegédi elkövetői alakzat megállapítása is. [19] Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során irányadó alanyi és tárgyi körülményeket maradéktalanul számba vette, mellyel kapcsolatban az ítélőtábla egyetértett azzal is, hogy miután a bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrány megtérítése nem a II. r. vádlottnak volt köszönhető, így a nyomatéka sem tágítható oly mértékben, hogy a büntetés további enyhítését eredményezze, hiszen abból nem az ő tevékeny megbánására lehet következtetni. A védő ebben a körben előadott érvelése így nem foghatott helyt. [20] Az ítélőtábla a feltárt bűnösségi körülményeket ismét mérlegre téve úgy találta, hogy a törvényszék az irányadó különös részi büntetési tételkeret alsó határát is áttörve, a Btk. 82. §

(2)bekezdés c) pontja szerinti egyszeres leszállás teljes kimerítésével a II. r. vádlottal szemben a büntetési célok elérésére alkalmas, a büntetéskiszabási elveknek megfelelő, tettarányos és az egyéniesítés követelményeit maximálisan teljesítő szabadságvesztést szabott ki, mely szükséges és egyben elégséges. Törvényesen került sor a szabadságvesztés büntetés próbaidőre való felfüggesztésére is, az elsőfokon meghatározott mérsékelt tartam megfelel a Btk. 85. §

(1),

(2)bekezdésében írt előírásoknak, az enyhítő tényezők száma és nyomatéka valóban indokolta az igen méltányosnak tekinthető büntetés kiszabását. [21] Miként arra a törvényszék helytállóan utalt, a cselekmény jellege, üzletszerű elkövetése folytán a vádlott nem érdemes az előzetes mentesítésre, még viszonylag kedvező személyi körülményei ellenére sem. Az előzetes mentesítés ugyanis a bírói gyakorlat szerint rendkívüli intézmény (BH

1. 510.). [22] A másodfokú bíróság megállapította, hogy az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező rendelkezések a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának meghatározását, a végrehajtás elrendelése esetére értendő feltételes szabadságra bocsáthatóság legkorábbi időpontját, és a bűnügyi költséget illetően mindenben megfelelnek az elsőfokú határozatban felhívott irányadó jogszabályoknak. [23] A fellebbviteli főügyészség helytállóan jegyezte meg, hogy az elsőfokú ítélet bevezető részében tévesen került feltüntetésre a kihirdetés pontos dátuma, az ugyanis 2024 helyett valójában
2. február
3. napján történt meg, miként azt a határozat keltezése már helyesen tartalmazza. Ugyanakkor az említett hiba csupán a kiadmányokat érinti, és nyilvánvaló elírásra vezethető vissza, hiszen a kihirdetett és az eljáró bíró által aláírt rendelkező rész bevezető részében helyes az évszám is. Debreceni Ítélőtábla 1.Bf.211/2025/8/I 7 [24] A kifejtettek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be.
4. §

(1)bekezdése szerint helyes indokainál fogva helybenhagyta. Debrecen,

1. október
2. Dr. Háger Tamás sk. a tanács elnöke, Dr. Bakó József sk. előadó bíró, Dr. Diószegi Attila sk. bíró Záradék: A Miskolci Törvényszék 20.B.4/2024/
3. számú ítélete a Debreceni Ítélőtábla Bf.I.211/2025/
4. számú végzése által a mai napon jogerőre emelkedett. Debrecen,
5. október
6. Dr. Háger Tamás sk. a tanács elnöke