← Magyarország

Pf.20273/2022/7 – Szegedi Ítélőtábla

A határozat elvi tartalma: A halál évfordulójára megrendelt harangozás rövid késedelme nem sért kegyeleti jogot. Szegedi Ítélőtábla Az ügy száma: Pf.II.20.273/2022/

  1. A felperesek: (I. r. felperes neve) ((lakcím 1.)) I. rendű (II. r. felperes neve) ((lakcím 2.).) II. rendű (III. r. felperes neve) ((lakcím 3.).) III. rendű Az I-III. felperesek képviselője: Zakar Ügyvédi Iroda (iroda címe., ügyintéző: dr. Zakar József ügyvéd) Az alperes: (egyházközség pontos neve) Egyházközség ((cím).) Az alperes képviselője: Dr. Nagy Judit Ügyvédi Iroda (iroda
  2. címe., ügyintéző: dr. Nagy Judit ügyvéd) A per tárgya: sérelemdíj megfizetése Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: (Sz.) Törvényszék 6.P.20.813/2021/
  3. (
  4. számon kijavítva) A fellebbezést benyújtó fél: alperes, 6.P.20.813/2021/
  5. ÍTÉLET Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, megfellebbezett rendelkezéseit megváltoztatja és a keresetet elutasítja. Mellőzi az alperes elsőfokú perköltségben és eljárási illetékben marasztalását. Kötelezi az I-III. rendű felpereseket, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg az alperesnek 371.115 (háromszázhetvenegyezer-egyszáztizenöt) forint első- és másodfokú perköltséget. Szegedi Ítélőtábla II.Pf.20.273/2022/7 2 Kötelezi az I-III. rendű alpereseket, hogy az esedékesség napjáig fizessenek meg az államnak – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal illetékbevételi számlájára – személyenként 84.000 (nyolcvannégyezer) forint meg nem fizetett elsőfokú és fellebbezési eljárási illetéket. Az illetékfizetési kötelezettség az e határozat meghozatalát követő
  6. napon válik esedékessé. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A tényállás [1] A felperesek édesanyja
  7. június 9-én, édesapja
  8. június 13-án hunyt el. Sírjuk a (település neve)i temetőben található. [2] A felperesek szüleik halálának évfordulóján minden évben meglátogatják sírjukat és lehajtott fővel, harangszó mellett emlékeznek meg róluk. A harangozást nem minden esetben azonos időpontra igényelték. [3] A II. rendű felperes – az I. és III. rendű felperesek megbízása alapján is eljárva – édesanyjuk halálának
  9. évfordulójára
  10. június 9-én 15.00 órára az alperestől rendelte meg a harangozást és annak díját átutalta. A felperesek a megadott időpontban megjelentek a temetőben, a harang azonban nem szólalt meg, ami rosszul érintette őket. Előbb az I. rendű, majd a II. rendű alperes próbálta telefonon felhívni a lelkészt, eredménytelenül. Az I. rendű felperes a parókiára sietett, felindult állapotban megrugdosta annak ajtaját, illetve dörömbölt rajta. Emiatt – ijedtségében – a lelkész értesítette a rendőrséget. Az I. rendű felperes távozása után a lelkész egy egyházi alkalmazottal átment a harangtoronyba és 15 óra 32 perckor megkezdte a harangozást. [4] A II. rendű felperes
  11. június 10-én a község polgármesterének írt levelében sérelmezte az emlékharangozás elmaradását, aki azt közölte az egyházmegye esperesi hivatalával. [5] A lelkész feljelentése alapján büntetőeljárás indult az I. rendű felperessel szemben. A (Sz.) Járásbíróság a
  12. szeptember
  13. napján kelt (.....). számú határozatában megállapította az I. rendű felperes bűnösségét garázdaság vétségében, amelyért 80 napi tétel pénzbüntetést szabott ki, 1 napi tétel összegét 1000 forintban határozta meg. [6] A lelkész a jóhírnévhez fűződő személyiségi joga megsértésének megállapítása iránt polgári pert indított az I. rendű felperessel szemben. A felek az eljárás során egyezséget kötöttek: az I. rendű felperes a jogsértést elismerte, magánlevél formájában elégtételadást és 250.000 forint sérelemdíj megfizetését vállalta. A kereseti kérelem és az alperes védekezése Szegedi Ítélőtábla II.Pf.20.273/2022/7 3 [7] A felperesek keresetükben kérték megállapítani, az alperes megsértette kegyeleti jogukat azzal, hogy édesanyjuk halálának
  14. évfordulóján a megrendeltek szerint nem harangozott. Személyenként 350.000 forint sérelemdíjat igényeltek. [8] Indokolásukban a Polgári Törvénykönyvről szóló
  15. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:
  16. §

(1)bekezdésére, 2:51. §
(1)bekezdés a)-e) pontjaira, 2:52. §
(1)és
(3)bekezdésére hivatkoztak. [9] Állították, hogy a perbeli esetben a harangozás már második alkalommal maradt el, amely a negyedszázados évforduló miatt rendkívül érzékenyen érintette őket, emellett a községben élők sem tudtak megemlékezni a szüleik haláláról. Utaltak arra, hogy a lelkész az általa indított perben elismerte a harangozás elmaradását. Megítélésük szerint mulasztása nem egyeztethető össze az egyház felelősségvállalásával, szeretetszolgálati tevékenységével. Vitatták, hogy a lelkész utólag teljesítette a harangozást, ugyanakkor az esetleges későbbi teljesítést közömbösnek tartották, mert a megrendelt időpont 15.00 óra volt. [10] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. [11] Érvelése szerint a lelkész mulasztása nem akadályozta a felpereseket az elhunyt emlékének megőrzésében, kegyeleti joguk gyakorlásában. Megjegyezte, megemlékezésük magán jellegű volt, nem egyházi szertartás keretében történt. Állította, hogy első ízben technikai okból maradt el a harangozás, 2020-ban pedig pótolta a mulasztását, amelyet hangfelvétellel kívánt igazolni. [12] Másodlagosan a jogsérelem csekély mértékét emelte ki és azt, hogy a lelkész számára nem volt előrelátható a felperesek heves reakciója. Az igényelt sérelemdíj összegét – a jogsértés megállapíthatósága esetére – eltúlzottnak ítélte. Az elsőfokú ítélet [13] Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes megsértette a felperesek édesanyjuk emlékéhez fűződő kegyeleti jogát azzal, hogy a
  1. június
  2. napján 15.00 órára megrendelt emlékharangozást ebben az időpontban elmulasztotta. Kötelezte, hogy fizessen meg a felpereseknek 15 nap alatt személyenként 300.000 forint sérelemdíjat. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek 15 nap alatt együttesen 203.200 forint perköltséget. A feljegyzett eljárási illetékből az alperest 90.000 forint, a felpereseket személyenként 30.000 forint illeték állam javára történő megfizetésére kötelezte. [14] Ítélete indokolásában kifejtette, a kegyeleti jog egyfelől a meghalt személy emlékéhez, a róla megőrzött személyiségi értékekhez fűződő jog, azaz az elhunyt személy emléke iránti tiszteletként határozható meg, másfelől a túlélők személyiségi jogaként érvényesül, amelyben gyászuk kifejezése, az elhunythoz fűződő érzelmeik, emlékeik, hírnevének torzításmentes őrzése nyilvánul meg. Megállapította, hogy a felperesek az édesanyjuk iránti kegyeletük kifejezésében gátolta a harangozás elmaradása, nem tudtak róla a megszokott módon megemlékezni. Lényeges körülménynek tartotta, hogy minden évben rendeltek emlékharangozást szüleik halálának évfordulójára, ezáltal a lelkésznek tudnia kellett, hogy ilyen módon gyakorolják kegyeleti jogukat. Megítélése szerint azzal, hogy a harangozás nem a megrendelt időpontban hangzott el, sérült a kegyeleti joguk, amely a fél órával későbbi pótlással nem volt reparálható. Kiemelt jelentőséget tulajdonított annak, hogy 2000-ben a szülők halálának
  3. évfordulója volt, azt azonban közömbösnek találta, hogy a felperesek nem egyházi szertartás keretében, hanem „magán úton” kívántak szüleikről megemlékezni. Hangsúlyozta, az alperes a felelősség alól nem tudta magát kimenteni, felróhatóságát pedig Szegedi Ítélőtábla II.Pf.20.273/2022/7 4 nem befolyásolja, hogy az I. rendű felperes a lelkésszel szemben garázda magatartást tanúsított. [15] Az alperes kártérítési felelőssége kapcsán utalt a Magyarországi (vallás neve) Egyház Alkotmányáról és Kormányzatáról szóló
  4. évi II. törvény, valamint a lelkészek szolgálatáról és jogállásáról szóló
  5. évi I. törvény rendelkezéseire, amelyek szerint az egyházi alkalmazottak kártérítési felelősségére a hatályos állami jogszabályok, így a Ptk. rendelkezései alkalmazandók. Rámutatott: az egyházközség tisztségviselője által okozott kárért az egyházközség az alkalmazotti felelősség szabályai szerint felel [Ptk. 6:
  6. §
(2)bekezdés]. [16] Jelentősnek ítélte a felperesek kegyeleti jogának sérelmét, ezzel arányosan határozta meg a sérelemdíj mértékét – a Ptk. 2:52. §
(1)és
(3)bekezdésének alkalmazásával – személyenként 300.000 forintban. Mérlegelése során figyelembe vette, hogy második alkalommal maradt el a harangozás és azt is, hogy bizalomvesztésük miatt azt utóbb más módon és helyen kellett megrendelniük. Értékelte továbbá, hogy a jogsértés óta 4 év telt el, ezért a jelenlegi ár- és értékviszonyoknak megfelelő mértékű sérelemdíjról döntött. Megjegyezte, a sérelemdíj iránti igény kapcsán a felpereseknek a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkezését nem kellett bizonyítaniuk. A fellebbezés és fellebbezési ellenkérelem [17] Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett – tartalma szerint – annak részbeni megváltoztatása és a kereset elutasítása érdekében. [18] Álláspontja az volt, az elsőfokú bíróság jelentőséggel nem bíró, illetve nem bizonyított tényekre alapozta ítéletét. Ilyennek tekinthető az emlékharangozás hagyománya, illetve a temetés előtti 24 órás harangozás. Úgy vélte, a jogvitában nem kaphat szerepet az sem, hogy a harangozás késedelme milyen gondolatokat váltott ki a felperesek ismerőseiben, mert a felperesek perbeli igényüket saját kegyeleti joguk megsértésére alapították. [19] Megítélése szerint nem bizonyított, ismert volt-e a községben, hogy a felperesek milyen módon szoktak megemlékezni szüleik haláláról, de ez sem lehet releváns körülmény, mert nem a felperesek hírnevének sérelme a per tárgya. Kétségbe vonta az elsőfokú bíróságnak azt a következtetését, hogy a harangozás utólagos pótlása nem reparálhatta a felperesek sérelmét. [20] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg ítéletében, hogy a harangozás 29 másodpercig tartott. Erre a tényre nem lehet következtetni pusztán a csatolt hangfelvétel időtartamából, mert nem a teljes harangozás lett rögzítve. Ezt igazolja, hogy a harangok már a felvétel kezdetekor is szóltak. [21] Hangsúlyozta, a lelkész sosem állította, hogy nem tudott arról, hogy a felperesek édesanyjuk halálának
  1. évfordulójára kérték a harangozást, ami viszont önmagában nem támasztja alá a kegyeleti jogsértést. Az azonban értékelendő, hogy az emlékharangozás (település neve)on kiveszőben van, a halottról ugyanis enélkül is méltóképpen meg lehet emlékezni. [22] Véleménye szerint az elsőfokú bíróság konkrét tények nélkül állapította meg, hogy a felperesek jelentős sérelmet szenvedtek és csak általánosságban utalt arra, miszerint a sérelem "a tényállásban leírtak szerint" következett be. Az indokolás okszerűtlen, mert a felperesek nem igazolták sem a jogsértést, sem annak jelentős voltát. [23] Mindemellett az elsőfokú bíróság az alperes által felhozott releváns körülményeket figyelmen kívül hagyta, így azt, hogy a lelkész magatartása nem az elhunyt eltemetéséhez kapcsolódott, nem a sírhelyére, holttestére irányult és nem akadályozta a felpereseket gyászuk Szegedi Ítélőtábla II.Pf.20.273/2022/7 5 kifejezésében, az elhunythoz fűződő emlékeik torzításmentes megőrzésében. Fontos továbbá, hogy a megemlékezés nem egyházi szertartás keretében folyt, így az ott történtekért az alperes nem tehető felelőssé. Álláspontja szerint a harangozás időpontjának nem volt különösebb jelentősége, mert a felperesek édesanyja nem 15.00 órakor hunyt el és a harangozást minden évben más-más időpontra rendelték meg. [24] Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem értékelte érveit a felperesi sérelem és az alperesi magatartás közötti okozati összefüggés hiányát illetően. Megítélése szerint csak az a magatartás alapozhat meg sérelemdíjat, ami az általános élettapasztalat szerint is személyiségi jogot sért, az alperes késedelme és a felperesek heves reakciója között azonban nincs okozati összefüggés, emellett az alperes nem láthatta előre magatartása okszerű következményét. [25] Kiemelte, az elsőfokú ítélet ellentétben áll az irányadó bírói gyakorlattal, miután a személyiségi jogsértés vizsgálatánál az egyéni érzékenységnek, és nem az objektív megítélésnek, a társadalmi felfogásnak tulajdonított jelentőséget. Ezen kívül a perben nem alkalmazható eseti döntésekre (BDT
  2. 1260., PJD
  3. 1.) hivatkozott. [26] Kifogásolta azt is, hogy a sérelemdíj összegének meghatározásakor figyelmen kívül hagyta, hogy egy rendhagyó, nem társadalmilag elfogadott eseményről volt szó, a felperesek a mulasztás időpontjában már túl voltak a gyász korai, érzelmileg sokkal nehezebben megélhető szakaszán. [27] Érvelése szerint az elsőfokú bíróság nem alkalmazhatta volna a jogvita elbírálása során az
  4. évi II. törvényt és nem hivatkozhatott megalapozottan az egyház belső szabályaira, ítéletét nem alapozhatta volna a lelkész egyházon belüli jogállására, belső egyházi szabályban írt kötelezettségeire. [28] Perköltséget a fellebbezéshez csatolt megbízási szerződésben és költségjegyzékben feltüntetettek szerint igényelt. [29] A felperesek fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. [30] Álláspontjuk szerint a fellebbezés petítuma és indokolása egymásnak ellentmond, az alperes ugyanis nem vitatta a konkrét jogsértés megvalósulását, ezért a kereseti kérelem elutasítását csak a sérelemdíjra vonatkozóan kérhette volna, nem a kereseti kérelem egészét illetően. Hangsúlyozták: a tanúvallomások önmagukban bizonyítékként szolgálnak, így bizonyított, hogy a községben élők ismerték a felperesek megemlékezési szokásait és a (település neve)i harangozási hagyományokat. [31] Nem vitatták, hogy az emlékharangozás évente az adott nap más-más órájában történt, aminek az volt az oka, hogy igazodniuk kellett a lelkész elfoglaltságaihoz. Döntőnek azt a körülményt tartották, hogy 2020-ban ez az időpont 15 óra volt, azonban ekkor a harangozás elmaradt. Közömbösnek ítélték, hogy azt az alperes utóbb pótolta-e. Véleményük szerint téves az az állítás, hogy az emlékharangozás (település neve)on kiveszőben van, a harangozások száma csak a megrendelők anyagi lehetőségeinek korlátozottsága miatt csökkent. [32] Hangsúlyozták, az elsőfokú bíróság a perben minden releváns tényt, körülményt értékelt és helytállóan hagyta figyelmen kívül, hogy az emlékharangozásra nem egyházi szertartás keretében került sor, illetve, hogy a felperesek nem tagjai az egyházközségnek. Azáltal ugyanis, hogy a harangozást megrendelték, díját megfizették, az alperes pedig annak elvégzését elvállalta, közöttük kötelmi jogi jogviszony jött létre, amelyet az alperes megszegett. [33] Okfejtésük szerint a hivatkozott jogesetek bár eltérő tényállás mellett születtek, mégis alkalmazhatóak a perbeli esetben. Végül megjegyezték, hogy az elsőfokú bíróság nem az Szegedi Ítélőtábla II.Pf.20.273/2022/7 6 egyházi jogszabályokra alapította ítéletét, azokra az csupán alperes jogképességének igazolása, illetve a lelkészi feladatok pontosabb ismertetése érdekében hivatkozott. Az ítélőtábla döntésének indokai [34] A fellebbezés alapos. [35] Az ítélőtábla előrebocsátja, hogy a polgári perrendtartásról szóló
  5. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.)
  6. §
(1)bekezdése szerint a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét – a
(2),
(4)bekezdésben foglalt eltéréssel – az erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak minősülnek a 371. §
(1)bekezdés a)-d) pontjában megjelölt tartalmi követelmények körében előadottak. Az alperes fellebbezésében – annak tartalma szerint – kérte, hogy a másodfokú bíróság minősítse okszerűtlennek a bizonyítás eredményét, ennek alapján módosítsa a tényállást, egyben kérte mellőzni a jogvita elbírálása szempontjából irreleváns tényállási elemeket. A Pp. 346. §
(5)bekezdésének megsértésére azzal összefüggésben hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság a jogvita eldöntése szempontjából jelentős körülményeket figyelmen kívül hagyott, döntése nem felel meg a kialakult ítélkezési gyakorlatnak, emellett sérti a Ptk. 2:50-2:52 §-aiban foglalt rendelkezéseket. [36] Helytállóan hivatkozott az alperes fellebbezésében arra, hogy a Pp. 263. §
(1)bekezdése szerint a bíróság által lefolytatott bizonyításnak a perben jelentős tényekre, a felek közötti jogvita eldöntése szempontjából lényeges körülményekre kell kiterjednie, mindazok, amelyek e szempontból közömbösek, figyelmen kívül maradnak. Az ítélőtábla ezért ítéletének a tényállásából már mellőzte a jogvita elbírálása kapcsán lényegtelen tényeket, köztük a (település neve)i hagyományokra vonatkozó utalásokat. Megjegyzi, az e körülményekhez kapcsolódó bizonyítás is szükségtelen volt. Mégis rámutat arra, hogy önmagában a tanúvallomás nem alkalmas annak bizonyítására, mi tekinthető több száz éves hagyománynak egy település történetében, ahhoz dokumentált, hitelt érdemlő kutatási eredmények, tudományos megállapítások szükségesek, amelyek a perben nem álltak rendelkezésre. [37] A jogvita elbírálására a Ptk. rendelkezései irányadóak, amely a személyiségi jogok általános védelmét fogalmazza meg [Ptk. 2:42. §
(1)bekezdés]. A Ptk. 2:42. §
(2)bekezdése generalklauzulaként rögzíti, hogy az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani, míg a 2:
  1. §-a a kegyeleti jogot külön is nevesíti. A kegyeleti jog védelem alá helyezésének indoka, hogy bár a halállal a személyiség véget ér, társadalmi hatása mégsem szűnik meg azonnal, a társadalom tagjainak tudatvilágában hatása tovább él. Ki kell emelni azt is, hogy jogellenességet kizáró ok fennállásának hiányában minden személyiségi érdeksérelmet okozó magatartás jogellenes, amelyhez a Ptk. különböző jogkövetkezmények alkalmazását fűzi. A felróhatóságtól független szankciókat a Ptk. 2:
  2. §
(1)bekezdés a)-e) pontjai sorolják fel, míg a mögöttes felelősségi alakzattól függően objektív, vagy szubjektív jogkövetkezmény a sérelemdíj fizetése. [38] A felperesek a személyiségi jogot jogsértő magatartást abban látták megvalósulni, hogy az alperes az édesanyjuk halála évfordulójára megrendelt harangozási kötelezettségének nem tett eleget. A felek között a Ptk. 6:
  1. §-a szerinti vállalkozási szerződés jött létre: a felperesek
  2. június 9-én15.00 órára emlékharangozást rendeltek, az alperes a teljesítést vállalta, a megrendelők pedig a vállalkozói díjat megfizették. Az alperes azzal, hogy a szolgáltatást annak esedékességekor nem teljesítette, szerződésszegést követett [Ptk. 6:
  3. §]. A felperesek a kötelezett késedelmének a Ptk. 6:
  4. §-ában írt jogkövetkezményei közül választottak: követelték a teljesítést. Az alperes lelkésze ennek eleget tett és a harangozást Szegedi Ítélőtábla II.Pf.20.273/2022/7 7 mintegy félórás késéssel pótolta, aminek tényét bizonyította. Miután a felperesek úgy vélték, hogy a késedelemmel sérült a kegyeleti joguk, a perben azt kellett vizsgálni, a késedelem gátolta-e, illetőleg mennyiben gátolta őket az édesanyjukra való emlékezésben, vagyis a szerződésszegés elérte-e azt a szintet, amely már a személyiségi jog sérelmét is okozza. [39] A kegyeleti jog, mint a túlélő hozzátartozókat megillető személyiségi jog akkor sérül, ha vagy a halott emlékét, ezzel a túlélők iránta érzett tiszteletét, szeretetét sértő, vagy a kegyelet kifejezését gátló magatartás valósul meg. A kegyeleti jog megsértését nem csupán a halott emlékének megsértése jelentheti, hanem az olyan magatartás, vagy mulasztás is, amely gátolja a jogosultat az elhunyt iránti kegyelete kifejezésében, akadályozza, vagy korlátozza kegyeleti érzésének kinyilvánításában (Kúria Pfv.IV.21.644/2015/8., PJD
  5. 1.). Arra a kérdésre kellett tehát választ keresni, hogy az alperes időleges mulasztása (késedelme) sértette-e a felperesek kegyeleti érzéseinek kinyilvánítását, gátolta-e őket elhunyt édesanyjuk iránt érzett tiszteletük, szeretetük kifejezésében. A kegyeleti jog gyakorlásához fűződő személyiségi jog ugyanis kiterjed arra is, hogy az általánosan elfogadott társadalmi szokásrend keretein belül az elhunyt hozzátartozója a gyászát az általa kívánt formában kifejezhesse, róla méltó módon megemlékezhessen. Nyilvánvalóan nem adható taxatív felsorolás arról, hogy a megemlékezés milyen módon gyakorolható, annak az egyéni szokásokhoz mérten számos megnyilvánulási formája lehet. A felpereseket megillette az a jog, hogy maguk válasszák meg megemlékezésük módját, akár egyházi, akár azon kívüli szertartás keretében kívánták azt gyakorolni. A személyiségi jogsértés megállapíthatósága ettől független, ahogy annak sincs jelentősége, hogy a felperesek az egyházközség tagjai, vagy sem. Ugyanígy figyelmen kívül marad a személyiségi jogsértés megvalósulása kapcsán a sértett fél egyéni érzékenysége, a település lakóinak megemlékezési szokásai és a késedelem harmadik személyekre gyakorolt érzelmi hatása. [40] Kétségtelen, hogy a felperesek a megrendelt időpontban nem tudták minden tekintetben az általuk kívánt módon kegyeletüket leróni elhalt édesanyjuk előtt, mert a tervezett szertartás egyik eleme, a harangozás késett. Személyiségi joguk gyakorlása így bár megvalósult, időlegesen mégis némi csorbát szenvedett, ami érzékenyen érintette őket. Mivel azonban az alperes kérésükre viszonylag rövid idő elteltével pótolta a mulasztását, amelyet nem egy megismételhetetlen, szükségképpen bizonyos időpontban tartandó szertartás kapcsán követett el, azt lehet megállapítani, hogy végső soron nem akadályozta a felpereseket elhunyt édesanyjuk felé tiszteletük kinyilvánításában, következésképpen késedelme nem járt kegyeleti jogsértéssel. [41] Itt kell kitérni a pótolt harangozás időtartamára. Az ítélőtábla egyetért azzal a fellebbezési hivatkozással, hogy a hangfelvételből nem következik a harangozás méltatlanul rövid volta, hiszen a felvételen annak kezdete nem hallható. Lényeges továbbá az is, hogy a felek a létrejött vállalkozási szerződésben nem kötötték ki a harangozás időtartamát, így ha az némiképp rövidebb volt a felperesek személyes elvárásánál, az sem a szerződés teljesítését, sem a személyiségi jogsértést nem befolyásolta. [42] Miután az ítélőtábla álláspontja szerint az alperes mintegy félórás késedelme nem valósított meg kegyeleti jogsértést, az igényelt jogkövetkezmények alkalmazásának sem volt helye. [43] Végül megjegyzi az ítélőtábla: A perben nem volt vitatott az alperesi egyházközség jogi személyisége, a lelkész tevékenységéért fennálló felelőssége és az sem, hogy a lelkészi feladatokat a felperesek által sérelmezett magatartást tanúsító lelkész látta el, erre figyelemmel szükségtelen volt az egyházi rendelkezéseket idézni, amelyek a polgári perben nem alkalmazhatók. Szegedi Ítélőtábla II.Pf.20.273/2022/7 8 [44] A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének megfellebbezett rendelkezéseit a Pp.
  6. §
(2)bekezdése alapján megváltoztatta és a keresetet elutasította. [45] Az alperes fellebbezése eredményre vezetett, ezért a Pp. 83. §
(1)bekezdése alapján az IIII. rendű felperesek kötelesek az első-és másodfokú eljárás során felmerült költségei egyetemleges viselésére. Az alperes költségfelszámítást csatolt, ezért az ítélőtábla annak megfelelően rendelkezett az alperesnek járó első- és másodfokú perköltségről [Pp. 82. §
(3)bekezdés]. [46] A pervesztes felperesek kötelesek megfizetni az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 62. §
(1)bekezdés f) pontja alapján a tárgyi illetékfeljegyzési jogos perben meg nem fizetett, személyenként 36.000 (harminchatezer) forint elsőfokú és 48.000 forint fellebbezési eljárási illetéket, melynek mértékét az ítélőtábla az Itv. 39. §
(3)bekezdés
  1. b)és
  2. c)pontja alapján határozta meg, figyelemmel arra, hogy a követelt összegek az itt szabályozott mértéket nem érték el (EBH1999. 94.). [47] Az ítélőtábla tájékoztatja a felpereseket, hogy az illetéket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 10032000-01070044-09060018 számú számlájára kell megfizetniük, annak során közleményként fel kell tüntetni adóazonosító számukat, valamint az illetékfizetési kötelezettséget tartalmazó jogerős határozatot hozó bíróság megnevezését és a bírósági ügyszámot. [48] Figyelmezteti a felpereseket, ha az illetéket annak esedékességekor nem fizetik meg, az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint késedelmi pótlékot kell fizetniük. [49] A polgári és közigazgatási eljárás során meg nem fizetett illeték és az állam által előlegezett költség megfizetéséről szóló 30/2017. (XII.27.) IM rendelet 2023. január 1. napjától hatályos 3. §
(2)bekezdése értelmében az előzetesen meg nem fizetett eljárási illetéket már nem az adóhatóság erre irányuló külön felhívására kell megfizetni, hanem az illeték viseléséről döntő jogerős határozat rendelkezése alapján. [50] Az ítélőtábla a fellebbezést tárgyaláson kívül bírálta el [Pp. 376. §
(1)bekezdés]. Szeged,
  1. április
  2. Dr. Kiss Gabriella sk. a tanács elnöke Dr. Lengyel Nóra sk. előadó bíró Zanóczné dr. Ocskó Erzsébet sk. táblabíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.