← Magyarország

Mf.50019/2022/5 – Debreceni Ítélőtábla

Debreceni Ítélőtábla Mf.I.50.019/2022/

  1. A Debreceni Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Dr. Gordos Csaba Ügyvédi Iroda (cím1, eljáró ügyvéd: dr. Gordos Csaba) által képviselt Felperes (cím2) felperesnek a dr. Prokaj Rudolf kamarai jogtanácsos (cím3) által képviselt Alperes (cím4) alperes ellen rendkívüli felmentés jogellenességéből eredő igény megfizetése iránt indított perében az Egri Törvényszék 33.M.70.149/2020/
  2. számú ítélete ellen az alperes részéről
  3. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő í t é l e t e t: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg tizenöt napon belül a felperesnek 268 017 (kétszázhatvannyolcezer-tizenhét) forint fellebbezési eljárási költséget. A meg nem fizetett 675 318 (hatszázhetvenötezer-háromszáztizennyolc) forint fellebbezési illeték az állam terhén marad. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás [1] Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás lényege szerint a felperes ápoló munkakörben állt határozatlan időtartamú közalkalmazotti jogviszonyban az alperessel, a
  4. július 1-jén átvett munkaköri leírása szerint felettesének minősült a főnővér, a főnővérhelyettes, az ápolási igazgató és az osztályvezető. Munkakörébe tartozó feladata volt sok egyéb mellett a páciensek egyéni gondozása, kezelése és terápiák nyújtása, beleértve a gyógyszerelést és a gyógyszerszedés ellenőrzését is. Köteles volt önálló – függő és Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.019/2022/5/II 2 együttműködő funkcióban gyógyszerelő tevékenységet végezni és a gyógyszerelés szabályait betartani, továbbá előkészíteni az ellátottak orvos által végzendő injekciózását. A rendkívüli eseményt (gyógyszercserék, panasz) a közvetlen felettesének azonnal jelentenie kellett. [2] tanú6 részlegvezető, hematológus szakorvos
  5. augusztus 26-án délelőtt indította el az újonnan diagnosztizált hematológiai betegsége miatt a Belgyógyászat III. emeletéről az I. emeletre átköltöztetett beteg (gyógyszer) kezelését. A lázlap szerint a (gyógyszer) injekció 10 és 22 órai időpontokra volt előírva. A szakorvos maga adta be a betegnek az első (gyógyszer) injekciót. [3] A felperes mint műszakvezető nővér
  6. augusztus 26-án a nappalos műszakban dolgozó (nővér neve)tól vette át az éjszakás műszakot, aki azzal adta át a (gyógyszer) kezeléssel érintett beteget, hogy 22 órakor be kell adni számára egy hematológiai készítményt, amelyet előtte szobahőmérsékleten kell hagyni. A nappalos ápoló arról is beszámolt a felperesnek, hogy a nappalos műszakban a betegnek az injekciót tanú6 adta be, akinek elmondása szerint az injekció beadásához szükséges három ampulla a hűtőben van.
  7. augusztus 26-án tanú1 volt éjszakás műszakban az ügyeletes orvos a belgyógyászaton. [4]
  8. augusztus 26-án 22 óra körül a felperes és kolléganője, tanú2 ápoló keresték az emeletükön lévő nővérszoba melletti kezelőben elhelyezett hűtőben a betegnek beadandó (gyógyszer) injekciót, de azt nem találták. tanú2 felment a III. emeletre, hogy az ott lévő zárt gyógyszerszobában működtetett hűtőben megnézze az injekciót, de ott sem találta azt. Visszaérkezve jelezte a felperesnek, hogy nem találta meg az injekciót, ezért körbemegy minden emeleten, megnézi a kezelőket és a kezelőben lévő hűtőket, azonban ekkor sem találta az injekciót. Ezt ismét jelezte a felperesnek. tanú2 nem szólt az ügyeletes orvosnak arról, hogy nem található az injekció. A felperes szóban jelezte az egyéb feladatait éppen ellátó ügyeletes orvosnak, hogy nem találták meg a (gyógyszer) injekciót. [5] A (gyógyszer) injekciót a beteg sem 22 órakor, sem az éjszakai műszak során nem kapta meg. tanú2 az éjszakai műszak végén, augusztus 27-én reggel az ápolási naplóban rögzítette, hogy elmaradt a betegnél a (gyógyszer) injekció beadása. Ezt követően kiegészítésként a felperes 22 óra 30 perc megjelöléssel rögzítette, hogy az ügyeletes orvos tud róla. [6] A reggeli műszakváltáskor a felperes elmondta tanú3, nappalos műszakba beosztott ápolónak, hogy nem találták meg a (gyógyszer) injekciót, ezért azt nem tudták beadni a betegnek. tanú3 ezt azonnal jelezte tanú6nak. tanú6 közölte, hogy az injekció a hematológiai ambuláns kezelő hűtőjében van, majd ezt követően a beteg megkapta az injekciót. Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.019/2022/5/II 3 [7] tanú6 tájékoztatta tanú5 osztályvezető főorvost, hogy az éjszakás műszakban a beteg nem kapta meg az injekciót. Az osztályvezető főorvos beszélt tanú1val, tanú4 főnővérrel, majd az elmondottakat egy jegyzőkönyvben rögzítette. Ezután, még a délelőtt folyamán behívták a felperest, aki állította, hogy szólt az ügyeletes orvosnak, amikor nem találta meg az injekciót, és emiatt elmaradt annak beadása. [8]
  9. augusztus 27-én a belgyógyászati osztályon készült jegyzőkönyv szerint annak felvételekor jelen volt tanú5, tanú1, tanú4 és a felperes. [9] A jegyzőkönyvben rögzítésre került egyebek mellett az, hogy „ezzel kapcsolatban történt szóbeli vizsgálat alapján kijelenthető, hogy a készítményt a nővérek keresték, ám nem találták meg. Ezt azonban sem az ügyeletes orvosnak, sem egyéb személynek, felettesüknek konkrétan nem jelezték. Felperes elmondása szerint az ügyeletes orvos a nővérpultban ült, és miközben a faktort keresték, rájuk nézett, ám konkrétan, a gyógyszer beadása elmaradásnak tényét az ügyeletessel nem közölték, nem kértek tőle engedélyt arra, hogy a gyógyszer ne kerüljön beadásra. Ez az esemény írásban nem került rögzítésre, hogy az orvos egyetért azzal, hogy a gyógyszer nem lesz beadva. (…) A készítmény beadásának elmaradása a beteg életét veszélyeztette, a beteg állapotában változás nem következett be.” Az ott jelenlévőként feltüntetett valamennyi személy által aláírt jegyzőkönyv tartalmazta továbbá, hogy „a munkaköri mulasztás egyéb külső okkal nem magyarázható és elfogadhatatlan. A felelősség az aktuális műszakvezetőt (Felperest) jobban terheli. Mindezek alapján mindkét szolgálatban lévő nővért figyelmeztetésben részesítjük, kiemelve a szolgálatvezető felelősségét.” [10] tanú5 a jegyzőkönyvet megküldéste az alperes főigazgatója, (főigazgató neve) részére, tanú4 pedig meghallgatta tanú2t is, aki a mulasztás miatt szóbeli megrovást kapott. [11] A felperes
  10. augusztus 30-án és 31-én ismét éjszakás műszakban dolgozott, ezek során a vénás injekciót (így a (gyógyszer) injekciót is) az ügyeletes orvos adta be a betegeknek. [12] (főigazgató neve), mint a munkáltatói jogkör gyakorlója a
  11. augusztus 31-én meghozott és
  12. szeptember 1-jén közölt intézkedésével a felperes közalkalmazotti jogviszonyát a közalkalmazottak jogállásáról szóló
  13. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 33/A. §

(1)bekezdés a) pontja alapján rendkívüli felmentéssel megszüntette. Az indokolás szerint a lefolytatott vizsgálat alapján a felperes kereste a készítményt, de nem találta, ugyanakkor azt sem az ügyeletes orvosnak, sem más felettes személy számára nem jelezte, hogy nincs meg a koncentrátum. Mulasztása, súlyos gondatlansága miatt a beteg a számára létfontosságú gyógyszer nélkül maradt. A készítmény beadásának elmaradása a beteg életét veszélyeztette. Az egészségügyi ellátás során fokozott gondossággal kell a munkaköri feladatokat, a szakmai, gyógykezelési, betegellátási szabályokat betartani. Szakdolgozóként a munkavállalónak alapvető, lényeges kötelezettsége ez a közalkalmazotti jogviszonyban.” Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.019/2022/5/II 4 [13] A felperes módosított keresetében nyolc havi távolléti díjnak megfelelő 4 502 120 forint végkielégítés és hét havi, 3 939 535 forintot jelentő felmentési időre járó távolléti díj, ezen tőkeösszegek
  1. szeptember 1-től számított késedelmi kamata, valamint perköltsége megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Hivatkozott arra, hogy a rendkívüli felmentés a kétszeres értékelés tilalmába ütközik, mert a munkáltató az állított mulasztását már korábban figyelmeztetéssel szankcionálta. A rendkívüli felmentés indokolása emellett valótlan és okszerűtlen is, mert jelezte az ügyeletes orvosnak azt a tényt, hogy kollégájával nem találják az injekciót. [14] Az alperes az általa jogalapjában igen, összegszerűségében nem vitatott módosított kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte arra hivatkozással, hogy a jegyzőkönyvet aláíró egyik személy sem gyakorolt munkáltatói jogot a felperes felett, így érvényesen figyelmeztetést, mint szankciót sem alkalmazhatott, ezért nincs szó kétszeres értékelésről. A rendkívüli felmentés indokolása pedig valós, hiszen a felperes jegyzőkönyvben is rögzített nyilatkozata szerint az azonnali jelentéstételi kötelezettségét sem az ügyeletes orvos, sem más felettese felé nem teljesítette. [15] Az elsőfokú bíróság ítéletével – a keresetnek megfelelően – kötelezte az alperest, hogy fizessen meg tizenöt napon belül a felperesnek végkielégítés címén 4 502 120 forintot, felmentési időre járó díj címén 3 939 355 forintot és ezen tőkeösszegek
  2. szeptember 1től a kifizetés napjáig félévente a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatát, továbbá 381 000 forint perköltséget. Megállapította, hogy 645 900 forint eljárási illeték az állam terhén marad. [16] Az elsőfokú bíróság az ítélet jogi indokolásában a Kjt.
  3. §
(3)bekezdése folytán alkalmazandó a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 20. §
(1),
(2)és
(4)bekezdésére utalással, az alperes Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ), a Belgyógyászati Osztály Osztályos Működési Rendje (OMR), a felperes nyilatkozata és munkaköri leírása, valamint tanú5 tanúvallomása alapján megállapította, hogy a felperes
  1. augusztus 26-i, éjszakai műszakban történt munkaköri mulasztása, mint kötelezettségszegés miatt vele szemben az alperes érvényesen szóbeli figyelmeztetést alkalmazott. A felperes a kötelezettségszegésével összefüggésben ugyanis a körülményekből alappal következtetett arra, hogy vele szemben tanú5 jogosult az alperes képviseletében eljárni és vele szemben figyelmeztetést alkalmazni a munkavégzésével összefüggésben elkövetett kötelezettségszegés miatt. A felperes nem tudta és a körülményekből adódóan nem is kellett tudnia, hogy a vele szemben a munkáltató képviseletében fellépő osztályvezető főorvos magatartása nem tekinthető a munkáltató képviseletében történő eljárásnak. Az osztályvezető főorvos a perbeli esetben az alperes munkáltatót reprezentálta és a magatartása a felperes megalapozott feltevését indokolta abban a tekintetben, hogy az intézkedése – a szóbeli figyelmeztetés – érvényes. Ezért erre a felperesi magatartásra az alperes ismételten, a rendkívüli felmentés indokaként már nem hivatkozhatott (EBH
  2. 1440., BH
  3. 311.). Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.019/2022/5/II 5 [17] A törvényszék emellett érdemben is vizsgálta a rendkívüli felmentés jogszerűségét és ebben a körben a lefolytatott bizonyítás eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a felperes szóban jelezte az ügyeletes orvosnak, hogy keresnek, de nem találnak egy hematológiai készítményt, ennek azonban aktuálisan az ügyeletes orvos nem tulajdonított jelentőséget; a felperes abban a feltevésben volt, hogy az ügyeletes orvos észleli a gyógyszer előkészítésének elmaradását. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a rendkívüli felmentés indoka nem valós. [18] Az alperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását, valamint a felperes első- és másodfokú perköltségben marasztalását kérte. Fenntartotta azt az elsőfokú eljárásban is kifejtett hivatkozását, hogy az SZMSZ és az OMR nem ad az osztályvezető főorvosnak munkáltatói jogot, ő csupán az osztály szakmai irányítását végzi. Utalt arra is, hogy figyelmeztetésre egyébként ténylegesen nem is került sor, figyelmeztetést a felperes felé szóban nem közöltek, a jegyzőkönyv végén leírt figyelmeztetés így ténylegesen nem hatályosult. A felperessel szemben „nem került sor fegyelmi tárgyalásra sem.” A rendkívüli felmentés indokát továbbra is valósnak tartotta, megítélése szerint pedig ezt az álláspontját a lefolytatott bizonyítás egyértelműen alá is támasztotta. Tényként ugyanis az állapítható meg, hogy a felperesnek azonnali jelentéstételi kötelezettsége volt, amelyet viszont elmulasztott, emiatt pedig a beteg nem jutott hozzá időben az életfontosságú gyógyszeradagjához. [19] A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és az alperes fellebbezési eljárási költségben marasztalását kérte. A törvényszékkel maradéktalanul egyetértve az elsőfokú ítéletet minden tekintetben logikus következtetéseken alapulónak, konzekvensnek és megalapozottnak, ezzel szemben a fellebbezésben írtakat a tényeket elferdítő, téves jogértelmezést tartalmazó nyilatkozatoknak tartotta. [20] A fellebbezés az alábbi indokok szerint megalapozatlan. [21] A perbeli jogvitában elsősorban azt kellett eldönteni, hogy a rendkívüli felmentés és annak indoka a kétszeres értékelés tilalmába, mint a polgári jogban (pl. Szegedi Ítélőtábla Pf.III.20.336/2008/11.) és a munkajogban is töretlenül érvényesülő általános jogelvbe ütközik-e, hiszen a munkáltató jogszerűen nem alkalmazhat egyszerre kétféle szankciót ugyanazért a kötelezettségszegésért, tehát egy figyelmeztetéssel már „értékelt” magatartás egyidejűleg nem képezheti a későbbi jogviszony megszüntetés jogszerű indokát is (EBH
  4. M.27., BH
  5. 332., Pécsi Ítélőtábla Mf.I.30.027/2020/5/I.). [22] Ebben a körben az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerű értékelésével, mérlegelésével helyesen állapította meg a tényállást és az általa pontosan hivatkozott jogszabályi rendelkezések, valamint az azokon alapuló ítélkezési gyakorlat Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.019/2022/5/II 6 megfelelő alkalmazásával állapította meg, hogy a rendkívüli felmentés indoka a kétszeres értékelés tilalmába ütközik, emiatt pedig a felperes keresete alapos. Az ítélőtábla az elsőfokú ítéletnek az e következtetést alátámasztó, a [44]-[49] bekezdésben rögzített indokaival maradéktalanul egyetért, ezért azokra csupán visszautal a polgári perrendtartásról szóló
  6. évi CXXX. törvény (Pp.)
  7. §
(4)bekezdése alapján. [23] A fellebbezésben előadottak miatt szükséges rámutatni arra, hogy a munka törvénykönyvéről szóló
  1. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló
  2. évi LXXXVI. törvény
  3. §
(28)bekezdésének o) pontja
  1. július 1-től hatályon kívül helyezte a közalkalmazottak fegyelmi felelősségét tárgyaló Kjt. 45-
  2. §-át, így az ezen időpont után elkövetett kötelezettségszegések vonatkozásában egyebek mellett a „fegyelmi tárgyalás” is alkalmazhatatlan jogintézménnyé vált. [24] Emellett az ítélőtábla hangsúlyozza: az alperes azokkal a kijelentéseivel, melyek szerint
  3. augusztus 27-én „figyelmeztetésre ténylegesen nem is került sor”, „figyelmeztetés a dolgozó felé nem került szóban kihirdetésre”, gyakorlatilag azt állítja, hogy a felperes mellett a jegyzőkönyvet szintén aláíró tanú5, tanú1 és tanú4 egy valótlan tartalmú okiratot állított ki, írt alá és használt fel a perbeli esettel kapcsolatban. Miután ez utóbbiakra viszont semmiféle adat vagy bizonyíték nem utalt a perben, sőt az érintettek a tanúkénti meghallgatásukkor éppen a jegyzőkönyv tartalmával egyező nyilatkozatot tettek, a másodfokú bíróság is aggálytalanul megállapíthatónak tartotta a szóbeli figyelmeztetés
  4. augusztus 27-i közlését. [25] Az Mt.
  5. §
(4)bekezdése, valamint az Mt.
  1. §-ában írt szabály hiányában az Mt.
  2. §-a folytán alkalmazandó a Polgári Törvénykönyvről szóló
  3. évi V. törvény (Ptk.) 6:
  4. §
(1)bekezdése értelmében pedig a jelenlevők között tett egyoldalú jognyilatkozat nyomban közöltnek tekintendő, azaz az ekkor hatályossá is válik. [26] Azt a tényt, hogy a szóbeli figyelmeztetést közlő tanú5 az osztály szakmai irányítását végezte, de az SZMSZ és az OMR alapján nem gyakorolt munkáltatói jogot a felperes felett, az elsőfokú bíróság is megállapította és maga a felperes sem vitatta. [27] A perbeli esetben viszont nem ennek a ténynek, hanem annak van jelentősége, hogy a felperes
  1. augusztus 27-én alappal következtethetett arra: az osztályvezető főorvosnak van jogosultsága vele szemben szóbeli figyelmeztetést alkalmazni. [28] Az alapos ok – amennyiben a jogalkotó a „kellő alap” kifejezést ebben az értelemben használta – körülírásánál összehasonlításképpen célszerű a jóhiszeműség kategóriáját megvizsgálni. A jóhiszeműség szubjektív kategória, amely ebben az összefüggésben azt Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.019/2022/5/II 7 feltételezi, hogy a munkavállaló magatartása nem irányul jogellenes célra, nem tudja és a körülményekből adódóan nem is kell tudnia, hogy a munkáltatóként fellépő személy magatartása csupán látszattevékenység. Az alapos ok ezzel szemben már nem csupán a munkavállaló szubjektív meggyőződését fejezi ki, hanem ezen túlmenően magában foglalja azt is, hogy a munkáltatót reprezentáló személy magatartása – az eset összes körülménye alapján – megalapozott feltevést indukál a munkavállalóban (Bankó Zoltán/Berke Gyula/Kiss György: Kommentár a munka törvénykönyvéről szóló
  2. évi I. törvényhez – uj.jogtar.hu). [29] Márpedig annak fényében, hogy a munkaköri leírás értelmében a felperes „felettese” mások mellett a szóbeli figyelmeztetést közlő osztályvezető és az ott jelenlévő főnővér is, az OMR szerint a felperes szakmai munkájának közvetlen irányítója a főnővér, továbbá tanú5 saját magát ilyen intézkedés megtételére minden további nélkül jogosult és hatáskörrel rendelkező személynek tartja, a körülmények az SZMSZ és az OMR rendelkezéseitől függetlenül egyértelműen olyannak tekinthetők, melyek a felperes szóban lévő következtetését maximálisan megalapozták. [30] A
  3. augusztus 27-i felperesi következtetés megalapozottságát támasztotta alá utóbb az is, hogy (főigazgató neve) főigazgató a felvett jegyzőkönyv birtokában sem sérelmezte, nem kifogásolta az osztályvezető figyelmeztetéssel kapcsolatos eljárását. [31] A (főigazgató neve) által a figyelmeztetés, mint „munkáltatói szankcionálási jog” vagy „orvosszakmai figyelemfelhívás” körében felvetett különbségtétel (
  4. sorszámú jegyzőkönyv
  5. oldal
  6. bekezdés) munkajogi szempontból indokolhatatlan, a munkáltatót megillető ellenőrzési jog ugyanis kiterjed a kötelezettségek [Kjt.
  7. §
(2)bekezdés] betartásának ellenőrzésére, mellyel összefüggésben a munkáltatót megilleti az a jog, hogy kötelezettségszegés esetén megkövetelje a munkavégzésre és együttműködésre vonatkozó előírások megtartását, betartását. Ennek eszköze a munkavállaló (közalkalmazott) figyelmének felhívása, amely tehát a munkavégzés szükséges feltételeit, köztük a munkarendet, munkafegyelmet hivatott fenntartani. Ezt a munkáltató szóban és írásban is alkalmazhatja az Mt. 22. §
(1)bekezdése alapján. A figyelmeztetés tehát a munkáltató ellenőrzési és utasítási jogából, valamint a felek együttműködési kötelezettségéből fakadó, a közalkalmazotti hiányosság, kötelezettségszegés esetén alkalmazható figyelemfelhívás, a munkáltató fegyelmi, ellenőrzési és utasításadási jogából eredő lehetőség, egy diszkrecionális eszköz annak legenyhébb formában történő szankcionálására, ha a közalkalmazott kötelezettségszegést, mulasztást követ el, amelynek célja, hogy a közalkalmazottat helyesbítésre bírja (Kúria Mfv.I.10.099/2019/5., Mfv.I.10.354/2017/5.). [32] Mindezek alapján tehát kétséget kizáróan megállapítható: az alperes a
  1. augusztus 26-27-i műszak során történtekkel összefüggésben a felperessel szemben érvényesen szóbeli figyelmeztetést alkalmazott. Debreceni Ítélőtábla I.Mf.50.019/2022/5/II 8 [33] A
  2. augusztus 27-i jegyzőkönyv tartalmából és a rendkívüli felmentés indokolásából pedig az is jól kitűnik, hogy a felperes terhére rótt magatartás mindkét esetben ugyanaz volt, aminek a már az elsőfokú határozatban és jelen ítéletben is rögzítettek szerinti egyenes jogkövetkezménye az utóbb közölt rendkívüli felmentés jogellenessége. [34] Éppen emiatt mellőzi az ítélőtábla az elsőfokú ítéletnek a rendkívüli felmentés indoka valótlanságával összefüggésben kifejtett lényegi ténymegállapításait és indokait {[15], [50]-[67] bekezdés}, hiszen a kétszeres értékelés tilalmába ütközésre hivatkozás esetén, amennyiben a szankcionált magatartások valóban teljes egészében megegyeznek, az utóbbi intézkedés annak indoka valós vagy valótlan mivoltától függetlenül szükségképpen jogellenes lesz (Kúria Mfv.I.10.099/2019/
  3. Mfv.I.10.132/2016/4.). [35] Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét, mint érdemben helyest – a tényállás és az indokolás szükséges pontosításával – a Pp.
  4. §
(2)bekezdés első fordulata szerint eljárva helybenhagyta. [36] Az ítélőtábla a Pp. 83. §
(1)bekezdése alapján kötelezte az eredménytelenül fellebbező alperest a felperesnek a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §
(2)bekezdés a) pontjára figyelemmel a 3. §
(5)bekezdése és 4/A. §
(1)bekezdése szerint számított ügyvédi munkadíjból álló fellebbezési eljárási költsége megfizetésére. [37] A 8 441 475 forint fellebbezési pertárgyérték és az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 46. §
(1)bekezdése szerint számított, a feleket megillető tárgyi költségfeljegyzési jogra figyelemmel meg nem fizetett fellebbezési illeték az állam terhén marad az alperest megillető teljes személyes illetékmentesség [Itv. 5. §
(1)bekezdés c) pont,
(2)bekezdés] miatt a Pp. 102. §
(6)bekezdése értelmében. Debrecen,
  1. május
  2. Dr. Tass Edina s.k. a Dr. Répássy Árpád s.k. bíró tanács elnöke, Dr. Kormos János s.k. előadó bíró,

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.