← Magyarország

Pf.20025/2025/5 – Fővárosi Ítélőtábla

A határozat elvi tartalma:

  1. Ha a megállapítási kereset jogszabályi feltétele azért nem áll fenn, mert az előadott tények alapján marasztalás is kérhető, a megállapítási keresetet érdemben kell elutasítani.
  2. A jogerős szabálytalansági döntésre alapított elállás jogszerűsége a jogerős szabálytalansági döntés indokaira alapíthatóan vizsgálható. Fővárosi Ítélőtábla Az ügy száma: 9.Pf.20.025/2025/
  3. A felperes: Kicsi a Bors Sportegyesület 7632 Pécs, Erika utca
  4. III/
  5. A felperes képviselője: dr. Potocsár Enikő ügyvéd ügyvéd címe1 Az alperes: Nemzeti Fejlesztési Központ 1077 Budapest, Wesselényi utca 20-
  6. Az alperes képviselője: Balsai Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. ifj. Balsai István ügyvéd) ügyvéd címe A per tárgya: támogatási szerződés teljesítése Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.025/2025/5 2 Az elsőfokú bíróság: Fővárosi Törvényszék A fellebbezéssel támadott határozat száma: 28.P.21.380/2024/
  7. A fellebbezést benyújtó fél: alperes Ítélet A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 130.000 (százharmincezer) forint másodfokú perköltséget. A le nem rótt fellebbezési illeték az állam terhén marad. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás [1] A felperes keresetében kérte annak megállapítását, hogy a felperes és az alperesi jogelőd között
  8. május
  9. napján megkötött EFOP-1.8.6-17-2017-00051 azonosító számú támogatási szerződésből eredően felperesnek nem áll fenn az alperessel szemben fizetési kötelezettsége (
  10. számú kereset). [2] Kérte továbbá az alperest kötelezni az
  11. időközi elszámolásra benyújtott, összesen 1.700.000 forint tőke és ezután
  12. december
  13. napjától, a
  14. időközi elszámolásra benyújtott, összesen 56.225.348 forint tőke és ezután
  15. április
  16. napjától, a
  17. időközi elszámolásra benyújtott 6.619.895 forint tőke és ezután
  18. április
  19. napjától, a
  20. időközi elszámolásra benyújtott 17.049.365 forint tőke és azután
  21. április
  22. napjától,
  23. időközi elszámolásra benyújtott, összesen 21.327.351 forint tőke és ezután a kereset benyújtásának napjától a kifizetés napjáig számított késedelmi kamatok megfizetésére (
  24. számú kereset). A megismételt eljárásban a felperes nyilatkozatát akként pontosította, hogy a részére kifizetett 97.570.722 forint előleg és az elszámolásra előterjesztett összeg (102.921.959 forint) különbözetét követeli (
  25. sorszámú jegyzőkönyv). Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.025/2025/5 3 [3] Mindkét keresetét arra alapította, hogy az alperesi jogelőd jogszerűtlenül állt el a támogatási szerződéstől, ezért a támogatási szerződés fennáll. Állította, hogy az elállást megelőző szabálytalansági döntés megállapításai megalapozatlanok, a döntés sérti a 20142020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/
  26. (XI. 5.) Korm. rendelet (Korm. rendelet)
  27. §

(5)bekezdését és 164. §
(4)bekezdését is. A Korm. rendelet 90. §
(1)bekezdés
  1. b)pontja, illetve a Felhívás 3.4.2. pontja, valamint az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 7.4.2.
  2. d)pontja nem alapoz meg elállást, az elállás gyakorlásának feltételei nem következtek be. [4] Érvényesített jogaként a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:1., 6:2., 6:34., 6:35., 6:58., 6:153. §-ait jelölte meg, hivatkozott a Korm. rendelet 129. §
(1), 133. §
(1)bekezdéseire is. [5] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint a felperes nem tett eleget a szerződésben foglaltaknak, mivel
  1. október 31-ig nem teljesítette az
  2. mérföldkőben meghatározott feltételeket, továbbá a szerződéskötéstől számított 12 hónapon belül nem terjesztett elő legalább 10%-nyi költség elszámolására indítványt, késedelmét írásban sem mentette ki. Hangsúlyozta, hogy az elszámolás hiánya veszélyezteti az Európai Unió költségvetését. Az elállása jogszerű volt, mert a felperes nem élt a Korm. rendelet
  3. §
(1)bekezdés b) pontjában foglalt kimentési kérelem lehetőségével. Kérte a
  1. számú kereset elutasítását arra hivatkozással is, hogy amennyiben az elállás nem volt jogszerű, és a bíróság azt állapítja meg, hogy a támogatási jogviszony érvényben, illetve hatályban van, abban az esetben a feleknek el kell számolni egymással. [6] Az elsőfokú bíróság 28.P.21.727/2022/
  2. számú közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes jogelődje jogellenesen állt el a felperes és az Emberi Erőforrások Minisztériuma EU Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága között
  3. május 7-én létrejött támogatási szerződéstől. E közbenső ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.536/2023/
  4. számú végzésével hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. [7] A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 5.194.206 forintot és ezután
  5. június
  6. napjától a kifizetés napjáig számított, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamatot, továbbá 8.770.135 forint perköltséget. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Megállapította, hogy az eljárás illetékét a Magyar Állam viseli. [8] Az elsőfokú bíróság döntését a Korm. rendelet
  7. §
(1)bekezdés
  1. b)pontjára, az Európai Parlament és a Tanács 2013. december 17-i 1303/2013/EU rendelete 2. cikk 36. pontjára, 72. cikk
  2. h)pontjára, a Korm. rendelet 132. §
(1)bekezdésére, az ÁSZF 7.4.2.d) pontjára alapította. Kifejtette, hogy a felperes
  1. számú keresetében megállapítási keresetet terjesztett elő, amelyben annak megállapítását kérte, hogy nem áll fenn fizetési kötelezettsége az alperessel szemben. Emellett másodlagosan marasztalási keresetet is előterjesztett. Mivel a Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.025/2025/5 4 felperes kérhetett marasztalást, ezért nem volt helye megállapításnak, vagyis nem álltak fenn a megállapítási kereset előterjesztésének a polgári perrendtartásról szóló
  2. évi CXXX. törvény (Pp.)
  3. §
(3)bekezdésében foglalt feltételei. A megállapítás iránti
  1. számú keresetet az elsőfokú bíróság ezért érdemben elutasította. [9] Vizsgálta az alperesi jogelőd elállásának jogszerűségét. Figyelembe vette, hogy a támogatott szerződésszegését a jogviszony sajátossága folytán az irányítóhatóság szabálytalansági eljárás keretei között vizsgálja. Ha az irányítóhatóság szabálytalanságot állapít meg, amely alapján a támogató elállásra jogosult, a támogató a megállapított szabálytalanság tartalmához kötve van. Az alperesi jogelőd így az elállását is csak olyan szerződésszegésre alapíthatta, amely a szabálytalansági döntés értelmében elállást megalapozó szabálytalanságnak minősül. Utalt arra, hogy az elállást megelőző, jogorvoslati kifogással elbírált
  2. március 5-i döntés indokolása értelmében az irányítóhatóság azért állapította meg helyesen a jogkövetkezményt, mert a Korm. rendelet
  3. §
(1)bekezdés b) pontjának nem teljesítése önmagában megalapozza az elállást. A másodfokú döntés a Felhívás 3.4.
  1. pontjában foglalt kötelezettség megszegésével (
  2. számú mérföldkő) elállást nem indokolt, így az alperesi jogelőd ilyen szabálytalanságra hivatkozással szerződésszerűen nem élhetett elállási joggal. Kifejtette, hogy az előzőek alapján azt lehetett csak vizsgálni, hogy a felperes követett-e el a Korm. rendelet
  3. §
(1)bekezdés b) pontjában foglalt elállást megalapozó szerződésszegést. [10] Megállapította, hogy a felperes a módosítási kérelmek elbírálása alatt akadályozva volt a támogatási szerződésben meghatározott kifizetési igény benyújtási kötelezettsége teljesítésében. A felperes által csatolt
  1. november 5-i F/
  2. sorszámú hanganyag és annak a felperes
  3. november 22-i előkészítő iratában idézett részlete igazolta, hogy a felperes telefonon jelezte a kifizetési igény benyújtásának költségvetési módosítással összefüggő akadályát
  4. november 5-én, amire olyan tájékoztatást kapott, hogy a kifizetési igény előtt a módosítási igényt kell elbírálni. Ebből következően nem informatikai akadálya volt a kifizetési igényekkel összefüggő dokumentumok feltöltésének, hanem az, hogy a peres iratokhoz csatolt, a projekt megvalósítása során már
  5. május
  6. előtt keletkezett számlák, dokumentumok közül csak az elfogadott módosításoknak megfelelő számlákkal, iratokkal tudta igazolni a felperes a támogatás felhasználását, és az utóbb elfogadott módosítási igénye a költségvetés túlnyomó részét érintette. A módosítási kérelem
  7. október 8-i benyújtásától a
  8. számú módosítási kérelemnek megfelelő szerződésmódosítás hatálybalépéséről kapott értesítésig a felperes kötelezettségszegése, így késedelme a Ptk. 6:
  9. §
(1)-
(2)bekezdése alapján kizárt volt. A késedelem hiánya tehát
  1. május 16-ig állt fenn. [11] Az előzményekre tekintettel a felperes
  2. március 5-i e-mailjében foglalt nyilatkozatát a Ptk. 6:
  3. §-a alapján olyan nyilatkozatnak kellett tekinteni, ami akadályközlésnek, a Korm. rendelet
  4. §
(1)bekezdés b) pontjában írt írásbeli kimentésnek felelt meg tartalmában. [12] Mindezek alapján megállapította, hogy a Korm. rendelet 90. §
(1)bekezdésére alapított okból nem állhatott el jogszerűen a támogatási szerződéstől az alperes. Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.025/2025/5 5 [13] Utalt arra, hogy a Felhívás 3.4.2. pontjában meghatározott kötelezettség megszegésénél – a Korm. rendelet 90. §
(1)bekezdés b) pontjától eltérően – külön kellene vizsgálni, hogy az adott szerződésszegés az eset összes körülményére tekintettel okoz-e pénzügyi érdeksérelmet, és indokolt-e, arányos-e az elállási szankció alkalmazása. A konkrét esetben a módosítási igény elbírálásának elhúzódására, a módosítás hatályba lépéséről kapott értesítés és a kifizetési igények június 5-i benyújtása között eltelt rövid időre és arra tekintettel, hogy a felperes a rendelkezésre álló adatok alapján a szerződéses kötelezettségének a szabálytalansági eljárás folyamatban léte alatt eleget tett, jogosulatlanul nem vett fel támogatást, arra a megállapításra lehet jutni, hogy az elállás aránytalan szankció volt. A szankció aránytalansága a Korm. rendelet 164. §
(4)bekezdését is sértette. [14] Az előzőek alapján megállapította az elsőfokú bíróság, hogy az alperes elállása jogellenes. [15] Mivel a perben marasztalási igényt terjesztett elő a felperes, az alperesnek az ellenkérelmében már a jogalap mellett a követelés összegszerűségéről is nyilatkoznia kellett volna. Az alperes a kereset összegszerűségét csak annyiban vitatta, hogy álláspontja szerint kizárólag az előlegként kapott összegen túlmenő támogatást követelhetné marasztalási keresetként a felperes, az előleget be kell számítani a követelésbe. A felperes ennek megfelelően pontosította is nyilatkozatát. Az alperes ellenkérelmében nem hivatkozott olyan tételekre, amelyekre nézve az elszámolás szabályszerűtlenségét állította volna. [16] Az elsőfokú bíróság utalt arra is, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.536/2023/
  1. számú végzésének megállapítása szerint az összegszerűség kérdésében nem volt a felek között vita. A felperes az elszámolást kellő időben, 2020 tavaszáig előterjesztette. Az alperes a tárgyalás berekesztéséig sem hivatkozott az előterjesztett elszámolás szabályszerűtlenségére, holott legkésőbb a másodfokú végzés kézbesítése után elvárható lett volna tőle az elszámolás megvizsgálása. Az előzőekre figyelemmel megállapította, hogy a felperest megilleti a támogatási szerződés alapján a projekttel összefüggésben felmerült költségek összege és ezt érintő kifogás hiányában a felperes által a projektre fordított 102.376.716 forint elszámolási igény megalapozott. Ebbe az összegbe beszámította a 97.570.522 forint előleg összegét, melyet az alperes az elállás jogellenessége miatt nem követelhet vissza a felperestől. A különbözet, azaz 5.194.206 forint és annak
  2. június
  3. napjától számított kamatai megfizetésére kötelezte az alperest. [17] A felperest mindezekre tekintettel pernyertesnek tekintette. A felperes jogi képviselőjének a munkadíját a 32/
  4. (VIII. 22.) IM rendelet
  5. §-a alapján állapította meg az ügy bonyolultságára és kétszeri hatályon kívül helyezésre tekintettel a megállapítható bruttó 4.000.000 forintnál nagyobb, bruttó 6.000.000 forint összegben. Ehhez képest többletként jelentkezik a két másodfokú eljárásban megállapított másodfokú perköltség, melyek összege együttesen 2.770.135 forint. Ezért összesen 8.770.135 forint perköltség megfizetésére kötelezte az alperest. [18] Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést. Kérte elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az eljárás megszüntetését. Másodlagosan kérte, Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.025/2025/5 6 hogy a másodfokú bíróság változtassa meg az elsőfokú bíróság ítéletét részben és a felperes keresetét teljes egészében utasítsa el. [19] Eljárási jogszabálysértésként arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság megsértette a Pp.
  6. §
(3)bekezdésében foglalt, keresethalmazatról szóló rendelkezést. Fogalmilag kizárt ugyanis, hogy a felperes megállapítást és marasztalást is kérjen, hiszen, ha lehetséges marasztalás, akkor kizárt a megállapítás. A felperes megállapítási keresetének jelen esetben nincs helye. A meg nem engedett keresethalmazatra figyelemmel az elsőfokú bíróságnak a keresetlevelet a Pp. 176. §
(2)bekezdés c) pontja alapján vissza kellett volna utasítania, a perfelvételi tárgyalás kitűzését követően a pert a Pp. 240. §
(1)bekezdés a) pontja alapján meg kellett volna szüntetnie. Ennek hiányában a másodfokú bíróságnak a Pp.
  1. §-a folytán az elsőfokú ítéletet hatályon kívül kell helyeznie és a Pp.
  2. §
(1)bekezdés a) pontja alapján kell az eljárást megszüntetnie. [20] Kiküszöbölhető eljárási jogszabálysértésként és anyagi jogszabálysértésként hivatkozott arra is, hogy az elsőfokú bíróság nem bírálta el az elállás jogszerűsége körében azt, hogy a felperes a szabálytalansági döntésben és az annak alapján tett elállási nyilatkozatban, valamint az ellenkérelemben is hivatkozott Felhívás 3.4.2. pontját megsértette. Ezzel az elsőfokú bíróság megszegte a Pp. 346. §
(5)bekezdésében foglalt indokolási kötelezettségét, valamint anyagi jogszabálysértést is megvalósított, mert a Ptk. 6:140. §
(2)bekezdése értelmében a jogosult a megjelölt elállási vagy felmondási okról másikra térhet át. Sértette továbbá ezzel az ítélet az ÁSZF 7.4.2. pontját, a Korm. rendelet 90. §
(1)bekezdésének b) pontját és a Felhívás 3.4.
  1. pontját. [21] Hangsúlyozta, hogy a 3385/
  2. (XII. 14.) AB határozat indokolása szerint a támogatási szerződéstől mint polgári jogi szerződéstől elállás esetén a szerződésszegéssel kapcsolatban tett megállapítások a polgári bíróság előtt vitathatók, a támogatási szerződéstől történő elállás jogszerűsége a polgári peres eljárás keretében vizsgálható. Nem mellőzhető ebből következően a megállapított szabálytalanságok fennállásának polgári perrendtartás szabályai szerinti vizsgálata. Ebből pedig az következik, hogy a per tárgyát képező felmondás a felek közötti jogviszonynak polgári jogi eleme, amelynek jogszerűségét (érvényességét) a polgári jogi szabályok szerint kell megítélni. E körben utalt a Kúria Pfv.V.20.923/2019/
  3. számú és Pfv.VI.20.886/2018/
  4. számú határozataira. Hivatkozott arra is, hogy az AB határozat megállapításaiból a Fővárosi Ítélőtábla 14.Gf.40.083/2024/
  5. számú határozatában – a jelen ügyben meghozott elsőfokú ítéletben foglaltaktól eltérően – azt a következtetést vonta le, hogy a szabálytalansági eljárásban egyszeri, közjogi típusú jogorvoslat igénybevételére van lehetőség, melyből az is következik, hogy a közjogi jellegű szabálytalansági eljárás, illetve az abban hozott döntés esetleges jogszerűtlensége a polgári perben már nem vizsgálható és lényegében a szabálytalansági eljárás és az abban meghozott döntés figyelembevétele nélkül kizárólag a polgári jogi szabályok szerint kell az elállást értékelni. Ennek pedig azért van jelentősége, mivel ebben az esetben az alperes a Ptk. 6:
  6. §
(2)bekezdése szerint áttérhetett másik felmondási okra. Hivatkozott a Kúria BH
  1. 7198 számon közzétett eseti döntésre, mely szintén kiemeli, hogy ha a támogató a szabálytalanság megállapításának jogkövetkezményeként állt el a támogatási szerződéstől, a kedvezményezett az elállás jogszerűségét polgári perben vitathatja. Ez esetben a polgári per tárgyát képezheti annak vizsgálata, hogy történt-e szabálytalanság, a támogatót megilleti-e az elállás joga, valamint ez a jogkövetkezmény igazodik-e a szabálytalanság súlyához. A Kúria ítélete utalt arra is, hogy a szabálytalansági eljáráson belüli jogorvoslat további igénybevételének korlátozása nem értelmezhető a polgári perrendtartás szerint a feleket és a bírót megillető Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.025/2025/5 7 jogosultságok és kötelezettségek korlátozásaként, így a bizonyítás vagy a jogorvoslat tekintetében is a polgári perrendtartás szabályai alkalmazandók. [22] Az elállás arányossága tekintetében pedig azzal érvelt, hogy a támogatási szerződéssel létrehozott jogviszony atipikus, melyben egyszerre vannak jelen közjogi és magánjogi elemek, a teljesítés szerződésszerűségének megítélése esetében a magánjogi elemek dominálnak. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy az atipikus szabályozásra tekintettel a felperest szigorúbb elszámolási, együttműködési és tájékoztatási kötelezettség terheli, mint egy kizárólagos polgári jogi jogviszony tekintetében. Mindebből az következik, hogy ha a felperes jogszabályból, vagy a támogatási szerződésből fakadó kötelezettségeit megszegi – úgy kötelezettségszegésének súlyához igazodva – vele szemben súlyosabb jogkövetkezmények is jogszerűen alkalmazhatóak. Ezt támasztja alá a Kúria Pfv.V.20.893/2016/
  2. számú ítélete, ami azt vette figyelembe, hogy a kedvezményezettet terhelő, a polgári jogban elvárt általános zsinórmértékként rögzített, azaz a támogatási jogviszonyokban az együttműködési, ezen belül a tájékoztatási és bejelentési kötelezettség teljesítésének hiánya súlyos szerződésszegésnek minősül. Jelen esetben a felperes nemcsak a fenti jogesetben rögzített, a projekt végrehajtásának körülményeire tekintettel eshetőlegesen bekövetkező tájékoztatás és együttműködés jogszabályi előírását sértette meg, hanem magatartásával kimerítette a Korm. rendeletben nevesített, a felperes részéről előre látható időpontban esedékes, tevékeny magatartás elmulasztásához kapcsolódó elállási okot is, amelyre tekintettel az elállás szankció alkalmazása nem minősíthető aránytalannak. Érvelése szerint a Felhívás 3.4.
  3. pontjának, valamint a Korm. rendelet
  4. §
(1)bekezdésének b) pontjának megsértése szorosan egymásra épülnek. Az alperes azért döntött jogszerűen és az arányosság követelményét is szem előtt tartva a jogviszony megszüntetéséről, mert a kedvezményezett már az
  1. mérföldkőben vállaltakat sem tudta határidőben teljesíteni. [23] Utalt arra is, hogy amennyiben a jogalkotó valamely jogsértést elállással is enged szankcionálni, úgy a Korm. rendelet
  2. §
(4)bekezdésében rögzített arányossági követelmény kevésbé releváns, mint egyéb pénzügyi korrekció alkalmazása esetén. A jogalkotó a Korm. rendelet 90. §
(1)bekezdésében rögzített jogsértések esetében ugyanis a közpénzzel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvére is figyelemmel már arányosította a felsorolt kedvezményezetti jogsértéseket. Következésképpen a Korm. rendelet 90. §
(1)bekezdésének b) pontjában foglalt jogsértést is súlyos, az elállást mint jogkövetkezményt megalapozó jogsértésnek minősítette. [24] A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Kiemelte, hogy a fellebbező olyan megállapításokat vitat, amelyet a 9.Pf.20.536/2023/11. számú végzésben a másodfokú bíróság már elbírált. [25] Az alperes fellebbezése nem alapos. [26] Fellebbezés hiányában első fokon jogerőre emelkedett a Pp. 358. §
(5)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletének
  1. számú keresetet elutasító, a
  2. számú keresetet 5.194.206 forintot meghaladóan elutasító rendelkezése. Ezt meghaladóan az ítélőtábla az Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.025/2025/5 8 elsőfokú bíróság ítéletét teljes terjedelmében bírálta felül azzal, hogy a Pp.
  3. §
(1)bekezdése alapján a fellebbezés korlátai között gyakorolta a felülbírálati jogkörét. Ilyen korlátnak minősültek a fellebbezés indokai, az abban megjelölt eljárási és anyagi jogszabálysértések (Pp.
  1. §). [27] Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság döntésével és annak indokaival is egyetértett. A fellebbezésben foglaltakra tekintettel a következőket emeli ki. [28] Az alperes helyesen hivatkozott arra, hogy a felperes által kért megállapítási és marasztalási kereset valódi keresethalmazatban alappal nem érvényesíthető. Ennek oka azonban az – miként azt az ítélőtábla már a 9.Pf.20.536/2023/
  2. számú hatályon kívül helyező végzésében kifejtette –, hogy marasztalási kereset mellett a megállapítási kereset Pp.
  3. §
(3)bekezdésének feltételei nem teljesülnek, nem pedig az, hogy a kereseti kérelmek a Pp. 173. §
(1)bekezdésében írtakat sértenék. Következésképpen a Pp. 173. §
(1)bekezdésének sérelmére és azon keresztül a Pp. 176. §
(2)bekezdés c) pontjára, 240. §
(1)bekezdés a) pontjára és
  1. §-ára hivatkozással az eljárás megszüntetésének nem volt helye. A megállapítási kereseti kérelmet a Pp.
  2. §
(3)bekezdésében írt feltételek hiányában érdemben kellett elutasítani, ahogy azt az elsőfokú bíróság helyesen tette. [29] Az elsőfokú bíróság anyagi jogi álláspontjával indokolta, hogy miért csak a Korm. rendelet 90. § b) pontja alapján kell az elállás jogszerűségét vizsgálni. Nem sértett ezért eljárási jogszabályt (Pp. 346. §
(5)bekezdés) azzal, hogy nem indokolta részletesen, miért nem jogszerű az elállás az ÁSZF 7.4.
  1. d) pontja, illetve a Felhívás 3.4.
  2. pontja alapján. [30] Az irányítóhatóság jogerős szabálytalansági döntésében önmagában a Korm. rendelet
  3. §
(1)bekezdés
  1. b)pontjának megsértése alapján alkalmazhatónak találta az elállás jogkövetkezményét. Az alperes az elállását arra a tényre alapította, hogy a kedvezményezett a támogatási szerződés megkötésétől számított 12 hónapon belül nem küldött be a megítélt támogatás legalább 10%-áról kifizetési igényt. Ezzel az ÁSZF 7.4.2.
  2. d)pontja szerinti szerződésszegést követett el, és megsértette a Korm. rendelet 90. §
(1)bekezdés b) pontját, valamint a Felhívás 3.4.
  1. pontjában foglalt 15%-os elvárást. Az elállás ténybeli indoka tehát azonos volt, csak az elállás megalapozására hivatkozott jogszabályok és szerződéses rendelkezések különböztek. [31] Az elsőfokú bíróság – a szerződésmódosítások elfogadásával összefüggő jogosulti késedelemre és akadályközlésre tekintettel – helyesen állapította meg a jogerős szabálytalansági döntés indokával szemben, hogy nem követett el a felperes elállást megalapozó szerződésszegést (Korm. rendelet
  2. §
(1)bekezdés
  1. b)pont) azzal, hogy a szerződés megkötésétől számított 12 hónapon belül nem igazolta a megítélt támogatási összeg 10%-nak felhasználását kifizetési igények benyújtásával. A fellebbező alperes az akadályközléssel és a jogosulti késedelemmel összefüggő, egyébként megalapozott ítéleti megállapításokat nem támadta a fellebbezésében, így ezeket a felülbírálat sem érintette. Az Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.025/2025/5 9 ÁSZF 7.4.2.
  2. d)pontja a Korm. rendelet 90. §
(1)bekezdésével egyező szerződésszegést szabályoz, így nem indokol eltérő jogi minősítést. A Felhívás 3.4.
  1. pontja pedig
  2. mérföldkőig (
  3. október 31-ig) benyújtandó kifizetési igényekről rendelkezik, így ezt a szerződésszegést szintén nem valósította meg a jogosulti késedelemre tekintettel az elállás megalapozására előadott azon tény, hogy a felperes nem nyújtott be 12 hónapon belül kifizetési igényt. Alaptalanul hivatkozott ezért az alperes arra, hogy a fellebbezésben megjelölt szerződéses és jogszabályi rendelkezésekbe ütközik az elállás jogszerűtlenségének megállapítása. [32] Az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bírósággal abban is, hogy a jogerős szabálytalansági döntésre alapított elállás jogszerűsége a jogerős szabálytalansági döntés indokaira alapíthatóan vizsgálható. Az alperes által hivatkozott alkotmánybírósági határozat kiemeli, hogy a támogatási szerződés sajátos szerződés, a jogviszonyban a közjogi és a magánjogi elemek keverednek (3385/
  4. (XII. 14.) AB határozat [29] bekezdés). Abból, hogy a szabálytalansági döntés közjogi aktusát követően, annak magánjogi jogkövetkezményeként alkalmazott elállás jogszerűsége a polgári bíróság előtt a Pp. szabályai szerinti eljárásban az Alkotmánybíróság és a Kúria gyakorlata szerint vizsgálható, nem következik az, hogy az alperes irányítóhatóságot nem köti a jogerős szabálytalansági döntés, és attól függetlenül, más szabálytalansági okra hivatkozva gyakorolhatja elállási jogát. Az alperes által hivatkozott AB határozat, kúriai döntések idézett indokolási részleteiből sem szűrhető le ilyen jogértelmezés. Ezek a kedvezményezett oldaláról teszik lehetővé az elállás jogszerűségének polgári jogi, korlátozott terjedelmű vizsgálatát (a jogszerűség vizsgálata a szabálytalansági eljárásra és a közjogi jogszerűségre nem terjed ki). A támogatási jogviszony közjogi elemeivel, a szabálytalansági eljárással (Korm. rendelet
  5. §), annak garanciális szabályaival és a szabálytalansági döntés közjogi tartalmával azonban nem egyeztethető össze az, hogy az irányítóhatóság a Ptk. 6:
  6. §
(2)bekezdésére hivatkozással az elállás jogszerűségét érintő jogvitában a jogerős szabálytalansági döntés indokától eltérő, más szabálytalansági indokra térjen át. [33] Az ítélőtábla megjegyzi, hogy az elsőfokú bíróság indokolásában másodlagosan állást foglalt abban a kérdésben is, hogy önmagában a Felhívás 3.4.
  1. pontjának sérelmére hivatkozással az elállás nem arányos szankció. Az ítélőtábla ezzel a következtetéssel is egyetértett. Az elsőfokú bíróság e körben helyes indokaira azok megismétlése nélkül visszautal. Nem állapítható meg ügyazonosság az alperes által az arányosság tekintetében hivatkozott kúriai döntéssel. A jelen ügyben az alperes jogosulti késedelme állt fenn, a felperes a teljesítés akadályát közölte, a jogosulti késedelem megszűnése után eltelt idő nem volt jelentős, és még a szabálytalansági eljárás során teljesítette a felperes a szerződéses kötelezettségét. [34] Alaptalanul hivatkozott az alperes fellebbezésében arra, hogy az elállás azért arányos, mert a Korm. rendelet
  2. §-nak megfelelő elállási oknál a jogalkotó már mérlegelte az arányosság kérdését. Az adott ügyben ugyanis az akadályközlésre és a jogosult késedelmére tekintettel a Korm. rendelet
  3. §
(1)bekezdés b) pontja alapján az alperes elállása nem volt jogszerű, ezért nem volt jelentősége annak a kérdésnek, hogy a 90. §
(1)bekezdés b) pontja alapján az elállás arányos szankció-e, vagy sem. Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.025/2025/5 10 [35] Mindezek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a Pp. 383. §
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. [36] A fellebbezés nem vezetett eredményre, ezért a Fővárosi Ítélőtábla a Pp. 83. §
(1)bekezdése alapján az alperest kötelezte a másodfokú eljárás költségeinek viselésére. A felperes fellebbezéssel nem élt, a másodfokú eljárásban a pertárgyértéket így az alperes fellebbezésével érintett marasztalási összeg (5.194.206 forint) alapján kellett megállapítani. Ennek figyelembevételével a felperes javára az ítélőtábla a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §
(2)bekezdés a) pontja és
(5)bekezdése alapján 130.000 forint ügyvédi munkadíjat állapított meg mint másodfokú perköltséget. [37] A fellebbezési eljárási illetékről az alperes személyes illetékmentességére figyelemmel a Pp. 102. §
(6)bekezdése alapján határozott. Budapest,
  1. október
  2. Dr. Hőbl Katalin s. k. a tanács elnöke Dr. Istenes Attila s. k. k. Dr. Balázs Ildikó s. előadó bíró bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.