Pf.20239/2009/4 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdésébe foglalt közlekedési szabályt, amely lakott területen 50 km/h sebességgel való közlekedést enged meg, mert 55-60 km/h sebességgel közlekedett. A balesetet azonban akkor sem tudta volna elhárítani, ha a megengedett 50 km/h sebességgel halad, mert a kk. I. rendű felperes 50 km/h sebességhez tartozó féktávolságon belül lépett a gépkocsi elé. A gépkocsi a közlekedési lámpa szabad jelzéséből haladt át a gyalogátkelőhelyen, így a gépkocsivezetőnek nem kellett számolnia azzal, hogy a gyalogátkelőhelyen túl, gyalogos lép az úttestre. A kk. I. rendű felperes a forgalom irányának háttal állt, majd amikor megfordult, nyomban el is indult. A gépkocsivezetőtől nem volt elvárható, hogy az adott közlekedési helyzetben 39-40 km/h sebességgel haladjon, amely sebesség mellett a baleset még elkerülhető lett volna. Nem róható a gépkocsivezető terhére a KRESZ 43. §

(4)bekezdésének megsértése sem, miszerint a vezetőnek fokozottan ügyelnie kell a villamos megállóhelyeknél lévő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között áthaladó gyalogosok, továbbá gyermekek, illetőleg koruk, testi fogyatékosságuk vagy más ok miatt saját biztonságukra ügyelni felismerhetően nem képes személyek biztonságának a megóvására. A balesetben a balesetkor 8 és fél éves kk. I. rendű felperes súlyos agyi és gerincsérüléseket szenvedett, ennek következtében teljesen megbénult, gépi lélegeztetésre szorul, apja a II. rendű felperes a munkaviszonyát megszüntette, hogy a kk. I. rendű felperes gondozását elláthassa. Anyja a III. rendű felperes munkaviszonyban áll. A hétvégeken a gondozási feladatokat ő látja el, de a hét többi napján is közreműködik abban. A kk. I. rendű felperes testvére a IV. rendű felperes középiskolai tanuló. A felperesek kerestükben vagyoni és nem vagyoni és nem vagyoni káraik megtérítésére kérték az alperest kötelezni. Az alperes a keresetet részben elismerte. Magára nézve terhesebben 60-40%-os kármegosztást tartott indokoltnak és az egyes kártérítési tételekben ennek az aránynak megfelelő marasztalását tartotta lehetségesnek. Az ítélőtábla az alperest részben marasztaló ítéletet az indokolási megsértése miatt a Pp. 252. §

(2)bekezdése alapján a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül hatályon kívül helyezte. A hatályon kívül helyezett első fokú ítélet indokolásának egyik fogyatékossága volt, hogy a kk. I. rendű felperes vétőképességét illetően nem foglalt állást. A megismételt eljárásban meghozott közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság az alperes teljes helytállási kötelezettségét megállapította. A közbenső ítélet indokolása szerint a kk. I. rendű felperes a közlekedési lámpa villogó zöld fényénél lépett az úttestre. „A kk. I. rendű felperest a konkrét magatartásvizsgálata alapján vétőképtelennek kell tekinteni, a szabálysértési eljárásban is így minősítették. Nem volt ugyanis kellő gyakorlata, rutinja ebben a közlekedési helyzetben és nem látta át a veszélyt, nem gondolt magatartása következményére." A kk. I. rendű felperes közrehatása elhárítható lett volna, a gépkocsi „a megengedettnél nagyobb sebességgel haladt és a villamosról leszállókra nem fordított figyelmet, holott lassítással elhárítható lett volna a baleset." Az alperes biztosítottját mindezért a Ptk. 345. §

(1)bekezdése alapján teljes kártérítési felelősség terheli, a biztosítottja helyett az alperes teljes mértékben helytállni köteles. Az alperes fellebbezésében az első fokú közbenső ítélet részbeni megváltoztatását és rá nézve terhesebben, a felelősség arányának 60-40%-ban való megállapítását kérte. Azzal érvelt, hogy az elsőfokú bíróság a felróhatóság körébe tartozó körülményeket értékelt, amikor a kk. I. rendű felperes vétőképességéről foglalt állást. A peradatokkal ellentétesen állapította meg, hogy a kk. I. rendű felperes villogó zöld fénynél lépett az úttestre, ugyanis a gépkocsinak volt szabad jelzése, a gyalogosoknak pirosat jelzett a közlekedési lámpa. Hangsúlyozta, hogy az önállóan közlekedő kk. I. rendű felperesnek az alapvető közlekedési szabályokkal tisztában kellett lennie; tudnia kellett, hogy a kijelölt gyalogátkelőhelyen a jelzőlámpa zöld fényénél mehet át az úttesten. A kk. I. rendű felperest ezért az adott helyzetben vétőképesnek kell tekinteni, s a Ptk. 345. §

(2)bekezdése alapján kármegosztás alkalmazása indokolt. Ha az ítélőtábla az elsőfokú bíróság jogi álláspontját elfogadná és a kk. I. rendű felperest ugyancsak vétőképtelennek tartaná, a Ptk.

1. §-a alapján a szülők a IIIII. rendű felperesek gondozói felelőssége állapítható meg, mert a vétőképtelen gyermekük felügyelet nélkül közlekedett, ezért az ő vonatkozásukban indokolt a 6040%-os kármegosztás alkalmazása. A felperesek fellebbezési helybenhagyására irányult. ellenkérelme az első fokú közbenső ítélet A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a fellebbezés részben alapos. Az elsőfokú bíróságnak a tényállás megállapításához a büntetőeljárásban beszerzett bizonyítékok - a gépjárműszakértői vélemény, tanúvallomások - álltak a rendelkezésére. Ezekkel a bizonyítékokkal ellentétesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a kk. I. rendű felperes villogó zöld fénynél lépett az úttestre, a büntetőeljárás adatai alapján ugyanis az volt megállapítható, hogy a kijelölt gyalogos átkelőhelynél lévő közlekedési lámpa szabad jelzést adott, amikor a gyalogos átkelőhelyen áthaladt. A kk. I. rendű felperes nem a kijelölt gyalogátkelőhelyen, hanem azon túl lépett féktávolságon belül a gépkocsi elé. Nem értett egyet az ítélőtábla az elsőfokú bíróságnak azzal a jogi álláspontjával, hogy a kk. I. rendű felperest az adott közlekedési helyzetben vétőképtelennek kellett tekintetni és mivel a baleset a fokozottan veszélyes tevékenység folytatója részéről, az alperes által sem vitatottan objektíven nem volt elháríthatatlan, a Ptk.
2. §

(2)bekezdése alapján kármegosztásnak nincs helye. A Ptk. 347. §

(1)bekezdése szerint akinek a belátási képessége hiányzik vagy fogyatékos, felelősségre nem vonható. A Ptk. e rendelkezéséből következően vétőképtelen személy terhére önhiba sem róható, így az őt ért kár teljes megtérítésére tarthat igényt a károkozásban való részbeni közrehatása ellenére is. A vétőképesség életkorhoz nem kötött. A bíróságnak az eset összes körülményeit mérlegelve kell állást foglalnia afelől, hogy abban a helyzetben, amelyben a károsodás bekövetkezett, a károsultnak volt-e belátási képessége, személyes adottságainál fogva felismerhette: a kármegelőzéshez milyen magatartást kell tanúsítania. A kk. I. rendű felperes a peradatok szerint rendszeresen közlekedett villamossal. A korával együtt járó ismeretei, közlekedési tapasztalatai alapján tudnia kellett, hogy az úttesten a kijelölt gyalogos átkelőhelyen a közlekedési lámpa zöld fényénél kelhet át. A kk. I. rendű felperesnek követnie kellett volna a villamosról leszállt többi utas magatartását, akik a kijelölt gyalogos átkelőhelynél a közlekedési lámpa zöld jelzésére vártak, hogy az úttesten átmehessenek. A kk. I. rendű felperes ehelyett a várakozó csoportból kiválva, a gyalogos átkelőhelytől eltávolodva akart átkelni az úttesten. Az ítélőtábla álláspontja szerint a kk. I. rendű felperest az adott közlekedési helyzetben vétőképesnek kellett tekinteni, ezért nem volt akadálya a Ptk. 345. §

(2)bekezdése alapján kármegosztásnak. A kármegosztás arányánál az ítélőtábla figyelemmel volt arra, hogy fokozott veszélyforrás a gépkocsi, továbbá hogy az alperes biztosítottjának a gépkocsivezetője a megengedett sebességet túllépve közlekedett, holott az adott közlekedési helyzetben éppen az lett volna elvárható tőle, - látva a villamosról leszálló tömeget - hogy számolva az esetleg váratlanul kialakuló közlekedési veszélyhelyzettel, a megengedett sebességnél is kisebb sebességgel haladjon. Az ítélőtábla mindezeket a körülményeket mérlegelve, az első fokú közbenső ítéletet a Pp. 253. §

(2)bekezdése alapján részben megváltoztatva, az alperesre terhesebb 80-20%-os kármegosztást alkalmazott. A Pp.

1. §-ára figyelemmel, a Pp.
2. §-a alapján a perköltségviselésről majd az elsőfokú bíróságnak kell döntenie az eljárást befejező határozatában. Budapest,
3. június
4. . Molnár Ambrus s. k. a tanács elnöke, Dr. Szücs József s. k. előadó bíró, Dr. Németh László s. k. bíró Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.786/2011/
5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN ! A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Bokor Ferenc ügyvéd által képviselt kk. I - IV. rendű felpereseknek, a dr. Láng-Miticzky Balázs jogtanácsos által képviselt alperes ellen, az alperes pernyertessége érdekében fellépő dr. Gyarmati-Buchmüller Mátyás ügyvéd által képviselt beavatkozó közreműködése mellett, kártérítés iránt indított perében, a Fővárosi Bíróság
6. január
7. napján meghozott, 2.P.20.984/2008/
8. számú ítélete ellen, az alperes részéről
9. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán, meghozta a következő ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott részét nem érinti, fellebbezett rendelkezéseit pedig részben megváltoztatja, az I. rendű felperesnek járó lejárt járadék összegét 6.284.304 (hatmilliókétszáznyolcvannégyezer-háromszáznégy) forintról 6.009.068 (hatmillió-kilencezerhatvannyolc) forintra, utána
10. január
11. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatra, az I. rendű felperesnek járó nem vagyoni kártérítést 9.054.520 (kilencmillió-ötvennégyezer-ötszázhúsz) forintról 4.326.886 (négymillió-háromszázhuszonhatezer-nyolcszáznyolcvanhat) forintra, utána
12. június
13. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatra, a II. és a III. rendű felperesek nem vagyoni kártérítését személyenként 1.600.000 (egymillió-hatszázezer) forintról személyenként 964.575 (kilencszázhatvannégyezer-ötszázhetvenöt) forintra, utána
14. április
15. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatra leszállítja. Az alperest az elsőfokú perköltség megfizetése alól mentesíti, és kötelezi a felpereseket, hogy fizessenek meg az alperesnek 15 nap alatt együttesen 300.000 (háromszázezer) forint elsőfokú rész-perköltséget. Az alperes által térítendő kereseti illeték összegét 314.000 (háromszáztizennégyezer) forintra felemeli, míg az állam terhén maradó illeték összegét 586.000 (ötszáznyolcvanhatezer) forintra leszállítja. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felpereseket, hogy 15 nap alatt fizessenek meg az alperesnek együttesen 100.000 (százezer) forint másodfokú rész-perköltséget. Kötelezi az alperest, hogy térítsen meg az államnak külön felhívásra 126.000 (százhuszonhatezer) forint fellebbezési eljárási illetéket, míg a fennmaradó 335.000 (háromszázharmincötezer) forint fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás Az I. rendű felperes
16. november 8-án közlekedési balesetet szenvedett. A baleset úgy következett be, hogy az I. rendű felperes a járdaszigeten lévő villamosmegállóból a járda felé nem a kijelölt gyalogosátkelőn kelt át az úttesten, ahol elütötte őt egy tehergépkocsi. A gépjármű üzemben tartója az alperessel kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést, ami a baleset időpontjában is hatályban volt. Az I. rendű felperes a balesetben olyan súlyos agyi- és gerincsérüléseket szenvedett, hogy teljesen megbénult, gépi lélegeztetésre, gyógyszeres kezelésre, gyógytornára, masszázsra, állandó felügyeletre és gondozásra szorul. A II. és a III. rendű felperesek az I. rendű felperes szülei, a IV. rendű felperes a testvére. A balesetet követően a II. és a III. rendű felperesek a korábbi lakásukat másikra cserélték 1.800.000 forint értékkülönbözet megfizetésével. Az I. rendű felperes állapota miatt a II. rendű felperes megszüntette a munkaviszonyát, és ő látja el az I. rendű felperes felügyeletét és gondozását. A III. rendű felperes korábban részt vett ebben a tevékenységben, azonban a gyermeküket ért baleset és annak következményei olyan súlyos megterhelést okoztak a II. és a III. rendű felperesnek, hogy házasságuk megromlott. Emiatt a házasságukat a bíróság felbontotta. Az alperes a
17. július 1-jétől
18. január 31-ig terjedő időre lejárt járadék jogcímén 17.637.088 forintot fizetett meg, és havonta 254.250 forint költségpótló járadékot folyósít az I. rendű felperesnek. Megfizetett ezen kívül
19. május 27-én 2.500.000,
20. augusztus 16-án 5.000.000,
21. június 22-én 2.500.000 forint nem vagyoni kártérítést. Az alperes a II. és a III. rendű felpereseknek megfizetett lakáscsere értékkülönbözet címén
22. január 3-án 1.080.000 forintot, majd
23. szeptember 21-én további 360.000 forintot, valamint
24. április 27-én személyenként 1.000.000 forint nem vagyoni kártérítést. A felperesek a baleset miatt keletkezett vagyoni- és nem vagyoni káraik, a kártérítés után járó törvényes mértékű késedelmi kamatok és a perrel felmerült költségeik megfizetése iránt terjesztettek elő keresetet. A különböző jogcímeken megjelölt követeléseik között igényt tartottak az I. rendű felperes részére havonta 8.000 forint, az akupunktúrás kezelések költségét pótló járadékra. Az alperes az ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy az I. rendű felperes maga is közlekedési szabályt szegett, ezzel felróható módon 40 % mértékben közrehatott kárainak bekövetkezésében. Álláspontja szerint ez a körülmény kármegosztást tesz indokolttá, ezért a felperesek követelését csak részben ismerte el. Vitatta, hogy az akupunktúrás kezelések költsége havi rendszerességgel merül fel, és járadék iránti igényt alapoz meg. A Fővárosi Ítélőtábla a perben korábban meghozott, 6.Pf.20.239/2009/
25. számú jogerős közbenső ítéletével az I. rendű felperes
26. november
27. napján bekövetkezett balesetével kapcsolatban az alperes kártérítési felelősségének a terjedelmét 80 %-ban határozta meg. Az elsőfokú bíróság az ítéletével arra kötelezte az alperest, hogy fizessen meg 15 nap alatt az I. rendű felperesnek 516.028 forintot, utána
28. október 1-jétől törvényes mértékű kamatot, 6.284.304 forintot, utána
29. január 26-tól törvényes mértékű késedelmi kamatot,
30. február 1-jétől havonta 279.050 forint járadékot, továbbá 9.054.520 forintot és utána
31. január 26-tól törvényes mértékű késedelmi kamatot. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a II. és a III. rendű felpereseknek, mint együttes jogosultaknak 15 nap alatt 1.080.000 forint után a
32. március 9-től
33. január 3-ig terjedő időre járó, 360.000 forint után
34. március 9-től
35. szeptember 21-ig terjedő időre járó törvényes mértékű késedelmi kamatot. Kötelezte továbbá az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a II. rendű és a III. rendű felperesnek személyenként 1.600.000, a IV. rendű felperesnek 2.400.000 forintot, és mindhárom összeg után
36. november 8-tól a kifizetésig járó törvényes mértékű késedelmi kamatot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Rendelkezett a perköltség és a kereseti illeték viseléséről. Az elsőfokú bíróság a perben beszerzett orvosi szakvélemény alapján úgy foglalt állást, hogy az I. rendű felperes rendszeres akupunktúrás kezelése indokolt az I. rendű felperes állapotának a fenntartása érdekében, mert megakadályozza a rossz, torz testtartás és az ízületi kontraktúrák kialakulását, valamint izomsorvadás bekövetkezését. Emiatt a kezelések havonta 8.000 forint költségének megtérítése iránti követelést megalapozottnak ítélte meg. Az I. rendű felperest megillető lejárt járadék összegét az alperesi teljesítések Ptk.
37. §-a szerinti elszámolása után 6.284.304, a folyamatos járadék összegét 279.050 forintban állapította meg. Mindkét összeg magában foglalja az akupunktúrás kezelések havonta 8.000 forint költségét. Az elsőfokú bíróság az I. rendű felperes egyéb vagyoni kárainak megtérítése iránti követelését 516.028 forint erejéig ítélte megalapozottnak. Alaposnak találta a II. és a III. rendű felperesek követelését is a lakáscserével felmerült költség után járó késedelmi kamat tekintetében. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az I. rendű felperes nem vagyoni kárai 15.000.000 forint nem vagyoni kártérítéssel küszöbölhetők ki. Figyelemmel az I. rendű felperes közreható magatartására, az I. rendű felperest megillető nem vagyoni kártérítés összegét 12.000.000 forintban állapította meg. Ebben a Ptk.
38. §-a szerint elszámolta az alperes által ezen a jogcímen korábban teljesített 10.000.000 forintot. Az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy a II. és a III. rendű felperesek nem vagyoni kárai személyenként 2.000.000 forint nem vagyoni kártérítéssel küszöbölhetők ki, és az I. rendű felperes közrehatásának figyelembe vételével a II. és a III. rendű felpereseknek járó nem vagyoni kártérítés összegét fejenként 1.600.000 forintban határozta meg. A IV. rendű felperes javára 2.400.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésre kötelezte az alperest. Az ítélet ellen, annak részbeni megváltoztatása és marasztalásának mérséklése érdekében az alperes terjesztett elő fellebbezést. Az alperes a fellebbezésében vitatta, hogy az elsőfokú bíróság a Ptk.
39. §-ában foglaltaknak megfelelően, helyesen számolta el az I. rendű felperesnek teljesített nem vagyoni kártérítés összegét. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság nem a teljesítések időpontjában fennálló tartozást csökkentette a teljesítések összegével. Vitatta a III. rendű felperesnek megítélt nem vagyoni kártérítés összegét. Rámutatott, hogy a III. rendű felperes nem él egy háztartásban az I. és a II. rendű felperesekkel, és nem vesz részt az I. rendű felperes gondozásában olyan mértékben, mint a II. rendű felperes. Az alperes kifogásolta azt is, hogy az elsőfokú bíróság a II. és a III. rendű felpereseknek járó nem vagyoni kártérítés megállapítása során figyelmen kívül hagyta az ítélethozatalt megelőző alperesi teljesítéseket. Továbbra is vitatta az akupunktúrás kezelések és az azzal felmerült költségek indokoltságát. Kérte a lejárt járadék és a folyamatos járadék összegének a csökkentését a havonta 8.000 forint költséggel. Kifejtette, hogy a IV. rendű felperesnek megítélt nem vagyoni kártérítés eltúlzott, azt 800.000 forintra kérte leszállítani. Hivatkozott arra, hogy az I. rendű felperest megillető lejárt járadék összegének kiszámításakor az elsőfokú bíróság számítási hibát vétett. A felperesek a fellebbezési ellenkérelmükben nem ellenezték a II. és a III. rendű felperesek részére teljesített személyenként 1.000.000 forint nem vagyoni kártérítés elszámolását, ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérték. Az alperes a fellebbezésében a felpereseknek megítélt nem vagyoni kártérítés összegét támadta, valamint az I. rendű felperesnek megítélt járadék összegét havonta 8.000 forint erejéig tette vitássá. Az elsőfokú ítélet elutasító, és a fellebbezésben vitássá tett összegeket meghaladó marasztaló rendelkezései fellebbezés hiányában a Pp.
40. §

(4)bekezdése értelmében első fokon jogerőre emelkedtek. Emiatt a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét kizárólag a fellebbezéssel érintett rendelkezések tekintetében vizsgálta felül. A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a fellebbezés részben megalapozott. Az akupunktúrás kezelések havonta 8.000 forintos költségével kapcsolatosan az ítélőtábla osztotta az elsőfokú bíróságnak az ítélete indokolásában kifejtett álláspontját. A perben beszerzett orvosi szakvélemény kétséget kizáróan állapította meg azt, hogy az I. rendű felperes rendszeres akupunktúrás kezelése orvosilag indokolt. A szakvélemény szerint a kezelések hozzájárulnak ahhoz, hogy a felperesnél ne alakuljon ki rossz, torz testtartás, és ne alakuljanak ki ízületi kontraktúrák. Alátámasztotta azt is, hogy az akupunktúrás kezelés elmaradása esetén az I. rendű felperes meglévő korlátozott mozgásképessége is romlana, és izomsorvadás bekövetkezésével lehetne számolni. Az akupunktúrás kezelésektől csak akkor várható megfelelő eredmény, ha azokat kúraszerűen, rendszeresen alkalmazzák. Ezért az ítélőtábla nem értett egyet az alperesnek azzal a fellebbezési álláspontjával, ami szerint nem indokolt a kezelések költségének járadékként való megtérítése. Mindezek alapján az ítélőtábla az I. rendű felperes javára megítélt járadék összegének a mérséklésére nem látott lehetőséget. Szintén egyetértett az ítélőtábla az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával a IV. rendű felperest megillető nem vagyoni kártérítés összege tekintetében. A Ptk. 355. §

(1)bekezdése kimondja, hogy a kárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges vagy a károsult azt alapos okból nem kívánja, köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni. A Ptk. 355. §

(4)bekezdése szerint kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. A Pp. 206. §

(3)bekezdése értelmében a bíróság a kártérítés vagy egyéb követelés összegét, ha az szakértői vélemény vagy más bizonyíték alapján meg nem állapítható, a per összes körülményeinek mérlegelésével, belátása szerint határozza meg. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg tényként azt, hogy az I. rendű felperes balesetére és annak következményeire visszavezethető okból a IV. rendű felperes életminősége súlyosan megromlott, életvitele a baleset előttihez képest hátrányosan változott meg. Az elsőfokú bíróság helyes jogi következtetést vont le arra vonatkozóan, hogy ezek a személyi hátrányok a IV. rendű felperesnek nem vagyoni kárt okoztak, aminek a kiküszöböléséhez nem vagyoni kártérítés indokolt és szükséges. A nem vagyoni kártérítés összegére vonatkozóan az ítélőtábla azt kívánja hangsúlyozni, hogy a testvérének balesetével járó nem vagyoni hátrányokat a IV. rendű felperes gyermekként szenvedte el. Az életkorára figyelemmel az elszenvedett lelki és idegi megrázkódtatások sokkal nagyobb és maradandóbb mértékben befolyásolják a IV. rendű felperes személyiségének a változását, mint a felnőtt emberek esetében. Különös jelentőséget kell tulajdonítani annak, hogy a IV. rendű felperes már egészen fiatal gyermekkorától nap, mint nap kénytelen szembesülni testvérének a magatehetetlen állapotával, és viselnie kell az ezzel járó érzelmi és idegi megterhelést. Ez nyilvánvalóan kihat a IV. rendű felperes otthonán kívüli tevékenységeire is. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a IV. rendű felperes az I. rendű felperessel egy háztartásban élő családtagként nyilvánvalóan részt vesz az I. rendű felperes gondozásában, mindennapi életvitelének a szervezésében, és programokkal való ellátásában. Mindezekre tekintettel az ítélőtábla jogi álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a IV. rendű felperesnek járó nem vagyoni kártérítés összegét a IV. rendű felperest ért nem vagyoni hátrányokkal arányban állóan, a Pp. 206. §

(3)bekezdésében foglaltaknak megfelelő okszerű mérlegeléssel állapította meg. Emiatt az ítélőtábla a IV. rendű felperes nem vagyoni kártérítésének a csökkentését nem találta indokoltnak. A Ptk.

1. §-a úgy rendelkezik, hogy ha a kötelezett kamattal és költséggel is tartozik, és a fizetett összeg az egész tartozás kiegyenlítésére nem elég, azt elsősorban a költségre, azután a kamatra, és végül a főtartozásra kell elszámolni. A kötelezett eltérő rendelkezése hatálytalan. Ezzel a törvényi rendelkezéssel kapcsolatban az ítélőtábla arra mutat rá, hogy a kötelezett részteljesítéseit minden esetben a részteljesítés időpontjában kell elszámolni. Abban az esetben ugyanis, ha a részteljesítés összege a teljesítés időpontjában meghaladja a főtartozást terhelő költségek és a részteljesítés időpontjáig lejárt késedelmi kamatok összegét, akkor a részteljesítés a tőke összegét is csökkenti, a tőkekövetelést a teljesített rész erejéig megszünteti, és a továbbiakban késedelmi kamat már csak a csökkentett tőkeösszeg után számítható fel. Az elsőfokú bíróság ettől eltérő módon számolta el az I. rendű felperes nem vagyoni kártérítésére fordított alperesi részteljesítéseket. Az ítélőtábla az alperes részteljesítéseit a teljesítések időpontjában számolta el, és ennek alapján megállapította, hogy az alperes által a fellebbezésében közölt számítás helytálló. Emiatt az I. rendű felperesnek járó nem vagyoni kártérítés összegét 4.326.886 forint tőkére, és utána az utolsó részteljesítés időpontjától,
2. június 23-tól járó törvényes mértékű késedelmi kamataira szállította le. Bár az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában rögzítette, hogy az alperes személyenként 1.000.000 forintot teljesített a II. és a III. rendű felpereseknek nem vagyoni kártérítés jogcímén, a részteljesítések jogi következményeit ítéletében nem vonta le, a teljesítéseket nem számolta el. Az ítélőtábla az elszámolást elvégezte, és megállapította, hogy az alperes fellebbezése ebben a körben is megalapozott, az alperesnek a fellebbezésben írt számítása helyes. Ezért a II. és a III. rendű felpereseket megillető nem vagyoni kártérítés összegét személyenként 964.575 forintra és a teljesítés időpontjától,
3. április 28-tól járó törvényes mértékű késedelmi kamatra mérsékelte. Az elsőfokú bíróság az I. rendű felperest megillető lejárt járadék összegét és a járadék után a kamatfizetés kezdő időpontját helyesen állapította meg, azonban az elsőfokú bíróság az alperes teljesítésének elszámolásakor számítási hibát vétett. Ezt az ítélőtábla korrigálta, megállapította, hogy a helyes elszámolást követően az alperes további 6.009.068 forint lejárt járadékot köteles fizetni, és az alperes marasztalását erre az összegre leszállította. Az ítélőtábla a Pp.
4. §

(1)bekezdése alapján kötelezte a nagyobb arányban pervesztes felpereseket elsőfokú perköltség megfizetésére, míg a le nem rótt kereseti illeték viseléséről az 1990. évi XCIII. törvény 74. §

(3)bekezdése, valamint a 6/

1. (VI. 26.) IM rendelet
2. §

(1)és

(2)bekezdése és

1. §-a alapján rendelkezett. A Fővárosi Ítélőtábla a Pp.
2. §-a szerint alkalmazott Pp.
3. §

(1)bekezdése alapján kötelezte a felpereseket másodfokú rész-perköltség megfizetésére, míg a le nem rótt fellebbezési eljárási illeték viseléséről az 1990. évi XCIII. törvény 74. §

(3)bekezdése, valamint a 6/

1. (VI. 26.) IM rendelet
2. §

(1)és

(2)bekezdése és

1. §-a alapján határozott. ,
2. október
3. . Molnár Ambrus s. k. a tanács elnöke, Dr. Lente Sándor s. k. előadó bíró, Dr. Csóka István s. k. bíró