Bhar.436/2011/5 – Szegedi Ítélőtábla

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pont] miatt emelt vád alól f e l m e n t i . Egyebekben a másodfokú ítéletet h e l y b e n h a g y j a . Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. INDOKOLÁS: Az elsőfokú bíróság (I. r. vádlott neve) I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rb. - ebből 1 rb. folytatólagosan elkövetett - adócsalás bűntettében [Btk. 310. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés], 2 rb. - ebből 1 rb. folytatólagosan elkövetett - magánokirat-hamisítás vétségében (Btk.

1. §) és 1 rb. számvitel rendje megsértése vétségében [Btk.
2. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pont]. Ezért halmazati büntetésül 240 napi tétel, napi tételenként 4.000,- Ft, mindösszesen 960.000,- Ft pénzbüntetésre ítélte. Az elsőfokú ítélet a II. r., a III. r. és a IV. r. vádlott vonatkozásában jogerőre emelkedett. Az ítélet ellen az I. r. vádlott felmentés, védője elsődlegesen felmentés, másodsorban enyhítés végett jelentett be fellebbezést. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét (I. r. vádlott neve) I. r. vádlott vonatkozásában megváltoztatta. Az 1 rb. számvitel rendje megsértésének vétsége [Btk. 289. §

(1)bekezdés a), b) pont] miatt indult büntetőeljárást megszüntette. A 2 rb. - ebből 1 rb. folytatólagosan elkövetett - magánokirat-hamisítás vétségeként (Btk.

1. §) elbírált cselekményt 1 rb. folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének (Btk.
2. §) minősítette. A pénzbüntetés napi tételét 180 napi tételre, az 1 napi tétel összegét 3.000,- Ft-ra, így a pénzbüntetést mindösszesen 540.000,- Ft-ra enyhítette. Rendelkezett a bűnjelekről, egyebekben pedig az ítéletet (I. r. vádlott neve) I. r. vádlott vonatkozásában helybenhagyta azzal, hogy az adócsalás bűntettének helyes jogszabályi megjelölése Btk.
3. §

(1)bekezdés 1. fordulat,

(2)bekezdés. A másodfokú bíróság ítélete ellen az I. r. vádlott és védője jelentettek be fellebbezést a büntetés enyhítése végett. A védő a harmadfokú nyilvános ülésen fellebbezését módosította, és elsődlegesen az I. r. vádlottnak az adócsalással megvalósított cselekményei és a magánokirat-hamisításként értékelt cselekményei alól történő felmentését, másodsorban pedig a büntetés enyhítését kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság ítéletének eljárást megszüntető rendelkezése azt támadó fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett, s így az nem képezi a harmadfokú felülbírálat tárgyát. A felmentést célzó fellebbezésének esetleges eredménytelensége esetén vizsgálandónak ítélte meg, hogy a Büntető Törvénykönyvnek az adócsalások vonatkozásában bekövetkezett változására, a költségvetési csalás bűncselekményének bevezetésére tekintettel az elbíráláskori törvény-e a kedvezőbb védence számára, figyelemmel arra is, hogy az I. r. vádlott az adóhiányt még a vádemelésig megfizette. A fellebbviteli főügyészség írásbeli átiratában a másodfokú ítélet megváltoztatását, az I. r. vádlott bűnösségének 1 rb. Btk. 289. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pontjába ütköző és minősülő számvitel rendje megsértésnek vétségében és a társasági adónemre vonatkozó további 1 rb. a Btk. 276. §-ába ütköző és büntetendő magánokirathamisítás vétségében is történő megállapítását, valamint a vádlottal szemben halmazati büntetésül arányos pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A harmadfokú nyilvános ülésen álláspontját módosította, és az elbíráláskori büntető törvény alkalmazásával az I. r. vádlottnak a számvitel rendje megsértésének vétsége alóli - bűncselekmény hiányában történő - felmentését, az I. r. vádlott bűncselekményeinek 1 rb. nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének, és erre figyelemmel 1 rb. folytatólagosan elkövetett magánokirathamisítás vétségének történő minősítését indítványozta. A fellebbezések nem alaposak, és a fellebbviteli főügyészségnek a másodfokú ítélet megváltoztatására irányuló indítványa is csak részben - a felmentésre vonatkozóan alapos. Az ítélőtábla mint harmadfokú bíróság a Be. 387. §

(1)bekezdése alapján eljárva a fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletnek (I. r. vádlott neve) I. r. vádlottra vonatkozó részét és az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárást felülbírálta, függetlenül attól, hogy ki fellebbezett. Ennek során vizsgálta a felülbírálat terjedelmét is és megállapította, hogy a védői állásponttal ellentétben (I. r. vádlott neve) I. r. vádlottat érintően az teljes körű és kiterjed az ítéletnek az eljárást megszüntető részére is. A Be. 387. §

(2)bekezdése értelmében ugyanis ha a másodfokú ítélet több bűncselekményről rendelkezett, a fellebbezés folytán a harmadfokú bíróság az ítélet minden rendelkezését felülbírálja, kivéve a másodfokú bíróság által az elsőfokú bíróság ítéletének felmentő, vagy eljárást megszüntető rendelkezését helybenhagyó részét. Figyelemmel pedig arra, hogy a másodfokú bíróság ítélete olyan rendelkezést nem tartalmaz, amely az elsőfokú bíróság felmentő vagy eljárást megszüntető rendelkezését helybenhagyta, hanem csak éppen a harmadfokú eljárást lehetővé tevő, az elítélést eljárás megszüntetésre átváltoztató rendelkezést, ezért a felülbírálat terjedelme a fellebbezéssel érintett I. r. vádlott vonatkozásában teljes körű volt, amely kiterjedt az eljárást megszüntető rendelkezésre is. Helyes volt ugyanakkor a védő azon álláspontja, amely szerint az I. r. vádlott terhére szóló ügyészi fellebbezés hiányában a Be. 385. §-a és a 354. §

(1)bekezdése alapján súlyosítási tilalom áll fenn. Ennek értelmében az eljárást megszüntető rendelkezés helyett - az ügyész által indítványozott - bűnösség kimondására nem kerülhet sor, továbbá súlyosabb büntetés kiszabására sem. Ez azonban nem érinti a már fentebb kifejtettek szerint az eljárást megszüntető rendelkezés helyességének a vizsgálatát. Az ítélőtábla a másodfokú bíróság ítéletének alapját képező tényállást teljes egészében megalapozottnak találta, s így a valójában csak a bizonyítékok mérlegelésén keresztül a tényállást támadó és ezáltal felmentést célzó védői fellebbezés eredményre nem vezethetett. A tényállásból a másodfokú bíróság helyes következtetést vont le az I. r. vádlott bűnösségére nézve az adócsalást és a magánokirat-hamisítást illetően, tévedett azonban a számvitel rendje megsértésének vétsége miatt indult eljárás megszüntetése vonatkozásában. Az elkövetéskor hatályos Btk. 289. §

(1)bekezdése értelmében az adott bűncselekményt azt követi el, aki a számvitelről szóló törvényben vagy a felhatalmazásán alapuló jogszabályokban előírt beszámolókészítési, könyvvezetési, könyvvizsgálati kötelezettségét megszegi, vagy a bizonylati rendet megsérti, s ezzel a vagyoni helyzetének áttekintését, illetőleg ellenőrzését megnehezíti. Ez a bűncselekmény a Btk. 33. §

(1)bekezdés

1. b)pontja alapján, figyelemmel a 34. §
2. c)pontjára is, attól a naptól számított 3 év elteltével évül el, amikor az elkövető a számviteli törvényben előírt kötelességének még a büntetőtörvényben megállapított következmény nélkül eleget tehetne. Ez pedig a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 4. §

(1)bekezdés és 11. §

(1)bekezdése alapján, amelyek szerint a naptári évvel azonos üzleti évről kell a beszámolót elkészíteni, a

1. dátum napja - s nem a másodfokú bíróság által megállapított
2. dátum -, amelytől számított 3 év elteltével (
3. dátum-án) elévülhetett volna a bűncselekmény. Az elévülést azonban félbeszakítja a büntetőügyekben eljáró hatóságoknak az elkövető ellen a bűncselekmény miatt foganatosított büntetőeljárási cselekménye, s a félbeszakítás napján az elévülés határideje ismét elkezdődik [Btk.
4. §

(1)bekezdés]. Az APEH (régió neve) Regionális Igazgatósága

1. dátum. napján tette meg feljelentését az ügyben. Ennek lényege szerint az I. r. vádlott fiktív bizonylatok felhasználásával valótlan tartamú nyilatkozatokat tett az adókötelezettség megállapítása szempontjából jelentős tényekre, adatokra nézve, illetve a fiktív számlák befogadásával megsértette a bizonylati rendet, amellyel vagyoni helyzetének áttekintetését megnehezítette. A nyomozó hatóság ez alapján rendelte el a nyomozást
2. dátum-én. Ezt követően, még
3. dátum-én a kft. könyvelési iratait lefoglalták, s ugyanezen a napon az I. r. vádlottat tanúként is kihallgatták a feljelentésben foglaltakra. A nyomozó hatóság eljárási cselekményeiről egyértelműen megállapíthatók, hogy azok ténybeli alapját a feljelentésben foglalt cselekmény lényeges részletei, történései képezték, a cselekmény elkövetője ellen irányultak, céljuk az ügy előre vitelével az elkövetőnek a feljelentés alapját képező tények bekövetkezésében, illetve előidézésében játszott szerepének tisztázása volt (BH
4. 363). A „tettazonosság" folytán az „adócsalás bűntette" miatt elrendelt nyomozás, majd a többi említett eljárási cselekmény is természetszerűleg vonatkozott az adócsalás alapját képező magánokirat-hamisításra éppúgy, mint az ezekkel összefüggésben elkövetett, és a feljelentés „tényállásában" is szereplő számvitel rendjének a megsértésére is. Ebből a szempontból irreleváns a nyomozás elrendelésekori jogi minősítés, és a feljelentő jogi álláspontja is az elévülés kérdésében. A harmadfokú bíróság mindezek alapján ebben a kérdésben osztva a fellebbviteli főügyészség álláspontját, megállapította, hogy a számvitel rendje megsértésének vétsége nem évült el, a másodfokú bíróság eljárást megszüntető rendelkezése téves volt. Észlelte ugyanakkor, hogy a
5. évi CL. törvény módosítása folytán
6. január
7. napjától módosult az adott törvényi tényállás. Az ítélőtábla általi elbíráláskori törvényszöveg szerint már nem bűncselekmény az, ha a számviteli törvény szabályainak a megsértésével a vagyoni helyzet áttekintését, ellenőrzését megnehezítik (hanem csak annak a meghiúsítása, illetve az adott üzleti évet érintően a számvitelről szóló törvény szerint megtartható és valós képet lényegesen befolyásoló hiba előidézése). A Btk.
8. §-a szerint a bűncselekményt az elkövetés idején hatályban lévő törvény szerint kell elbírálni. Ha a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő új büntető törvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény (vagy enyhébben bírálandó el), akkor az új törvényt kell alkalmazni. Figyelemmel így arra, hogy a vád tárgyát képező cselekvőséggel megvalósított számvitel rendjének megsértése a cselekmény elbírálásakor már nem bűncselekmény, ezért az ítélőtábla ezen cselekményt illetően az elbíráláskori törvényt alkalmazva megállapította, hogy a cselekmény már nem bűncselekmény, s ezért az I. r. vádlottat az ellene emiatt emelt vád alól a Be.
9. §

(3)bekezdés a) pont

1. fordulata, a Be.
2. §

(1)bekezdése és a Be. 372. §

(1)bekezdése alapján eljárva felmentette. A másodfokú bíróság egyebekben okszerűen következtetett az I. r. vádlott bűnösségére. Az ítélőtábla osztotta a másodfokú bíróság jogi minősítését is. Az adócsalások körében vizsgálta egyrészt a Btk.

1. §-ában írtakra figyelemmel azt, hogy a költségvetési csalás (Btk.
2. §) bűncselekményének bevezetése folytán az elkövetéskori vagy az elbíráláskori Btk. teremt-e kedvezőbb elbírálási lehetőséget az I. r. vádlott számára. Ennek során megállapította, hogy az áfa adónemben elkövetett csalássorozat elkövetési magatartása alapján a bűncselekményt üzletszerűen elkövetettnek kellene minősíteni (Btk.
3. §
4. pontja: „üzletszerűen követi el a bűncselekményt, aki ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik"). Ennek következtében az I. r. vádlott adócsalási cselekménye a Btk.
5. §

(3)bekezdés d) pontja szerinti, 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő 1 rb. nagyobb vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalásnak minősülne, amely tekintetében a Btk. 310. §

(8)bekezdés második mondatában foglaltak alapján az okozott vagyoni hátrány megtérítése ellenére sem lehetne a korlátlan enyhítés lehetőségét alkalmazni. Ezért az adócsalási cselekményekre nézve az elbíráláskori büntető törvény egyértelműen hátrányosabb elbírálást tenne lehetővé, mint az elkövetéskori, s így a harmadfokú bíróság azt nem alkalmazta. Az adócsalások jogi minősítése az elkövetéskor hatályos Büntető Törvénykönyv vonatkozó rendelkezéseinek megfelelőnek bizonyult. Az ítélőtábla helytállónak ítélte meg a másodfokú bíróság jogi minősítését a magánokirat-hamisítás tekintetében is. Ezen kérdést illetően a harmadfokú bíróság a következőket állapította meg: A magánokirat-hamisítás elkövetése a fiktív számláknak a könyvelésbe történő beállításával kezdődik meg. Az így létrehozott hamis tartalmú könyvelés alapján történik az adóbevallások elkészítése, s ennek következtében az adóbevallás alapját a fiktív számlák képezik. Erre tekintettel alakította ki a bírói gyakorlat azt, hogy a hamis, a hamisított vagy a valótlan tartalmú magánokirat felhasználását, és ehhez igazodóan az adócsalással alaki halmazatban a magánokirat-hamisítás megállapítását az adóbevallás benyújtásához köti (Legfelsőbb Bíróság Bhar.II.260/2011/

1. szám). Az egyes adónemekre történő hamis tartalmú adóbevallások benyújtása (amely vonatkozásában a magánokirat-hamisítást az adócsalással tényleges alaki halmazatban kell megállapítani) az egyes gazdasági társaságok, mint adóalanyok és az adóhatóság közötti jogviszonyban kerül sor. Ezért a magánokirat-hamisítások rendbelisége, halmazata a kialakult bírói gyakorlat szerint nem adónemenként, hanem „adójogviszonyonként", gazdasági társaságonként alakul, melynek során az elkövetési időkre figyelemmel természetesen vizsgálni kell a folytatólagosság (Btk.
2. §) esetleges megállapíthatóságát is (Legfelsőbb Bíróság Bfv.II.569/2009/5., Bfv.III.400/2009/5., Bfv.II.284/2007/8., Bfv.III.796/2007/6.). Az ítélőtábla a fentiekre figyelemmel a fellebbviteli főügyészség írásbeli indítványát a magánokirat-hamisítások rendbeliségét illetően nem osztotta, és a másodfokú bíróság jogi minősítését ítélte helyesnek. A büntetés kiszabásának felülbírálata során a harmadfokú bíróság az állandó bírói gyakorlatra tekintettel (Legfelsőbb Bíróság
3. Bkv. II/
4. pontja) mellőzte az enyhítő körülmények közül azt, hogy az I.r. vádlott büntetlen előéletű, minthogy ez a körülmény a gazdasági társaság vezető tisztségviselője esetén alkalmazási feltétel. Ezen túlmenően a másodfokú bíróság a bűnösségi körülmények hiánytalan felsorolása mellett - az enyhítő szakasz alkalmazásával - olyan törvényes nemű és mértékű büntetésre ítélte az I. r. vádlottat, melynek lényeges enyhítésére alap nem volt. Az enyhítést célzó fellebbezés nem vezetett eredményre. Figyelemmel arra, hogy a másodfokú bíróság ítéletének I. r. vádlottra vonatkozó további rendelkezései is helyesek voltak, ezért az ítélőtábla az ítéletnek az I. r. vádlottra vonatkozó, és a fentiek szerinti megváltoztatással nem érintett részét a Be.
5. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. Szeged,

1. március
2. Gyurisné dr.Komlóssy Éva s.k. Dr.Mezőlaki Erik s.k. a tanács elnöke a tanács tagja, előadó Dr.Cserháti Ágota s.k. a tanács tagja A Szegedi Ítélőtábla Bhar.II.436/2011/
3. számú ítélete és a Békés Megyei Bíróság 2.Bf.75/2011/
4. számú ítéletének a jelen ítélettel meg nem változtatott része a mai napon jogerős és végrehajtható. Szeged,
5. március
6. Gyurisné dr.Komlóssy Éva s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: tisztviselő