Pf.20315/2010/9 – Győri Ítélőtábla

(2)bekezdése értelmében a mindennapi közös életvitelt szolgáló, valamint a szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgyak helyébe lépő ingók 15 évi házassági együttélés után közös vagyonná váltak. A banki megtakarításokat illetően az I.r. felperes előadta, hogy a "G" Bank Zrt. által a bíróság megkeresésére adott tájékoztatásból kitűnik, hogy a házastársak közösen nem nyitottak devizaszámlát, a számla az örökhagyó nevén volt és az alperes csak meghatalmazással rendelkezett. Az I.r. felperes örökrésze mértékének meghatározásánál figyelembe vette, hogy a kereseti kérelemmel érintett házastársi vagyonközösséghez tartozó vagyontárgyak 1/2 része a két törvényes örökös között egyenlő arányban osztandó meg. Az alperes módosított viszontkeresetében kérte, hogy a bíróság rendelje el I.r. felperes törvényes örökrészét képező 9.541,65 Euro, valamint 3.328,7 USD és 1.056.250,- forint összegeken fennálló özvegyi jogának megváltását, és állapítsa meg - a temetési költségek mint a hagyatéki tartozás 1/3-ának 188.280,- forintnak a beszámításával - az I.r. felperes törvényes örökrészéből az I.r. felperest illeti 6.361,1 Euro, 2.219,1 USD és 515.887,- forint, míg alperest illeti 3.180,5 Euro, 1.109,5 USD és 352.083,5 forint. Ezt meghaladóan a kereset elutasítását kérte. A hagyatéki leltárban 45-53./ tételszám alatt megjelölt ingóságok tekintetében különvagyoni szerzésre hivatkozott, mivel azokat részben a testvére után örökölt lakás eladásából származó vételárból vásárolta, másrészt édesanyja hagyatékából a testvére ajándékozta neki. Az "F" Üzletházban lévő üzlethelyiség eladásából származó 5.000.000,- forint tekintetében arra hivatkozott, hogy saját jogon kapott kárpótlási jegyért, árverés útján szerezte a helység 2-i szántó ingatlant, amelyet 1994. július 14.napján 20 évre összesen 1.600.000,- forint fejében haszonbérbe adott testvérének "H". A haszonbérből vásárolta az "F" Üzletházban lévő üzlethelyiséget, így továbbadása során ennek vételára szintén különvagyonát képezi. A "G" Bank Zrt-nél vezetett devizaszámlát az örökhagyóval közösen nyitották, a számlatulajdonosként mindketten önállóan voltak jogosultak rendelkezni. Mivel a bank Általános Szerződési Feltételei szerint a közös számlanyitás úgy tekintendő, hogy a számlatulajdonosok egymást jelölték meg egyedüli kedvezményezettnek, ezért a bankszámlán lévő összeg vitatott fele sem tartozik a hagyatékhoz. Az alperes a "E" Takarékszövetkezetnél lévő megtakarítások tekintetében ismerte el az I.r. felperes öröklését. Az alperes érdemi védekezését és viszontkeresetét a Csjt.28.§.

(1)bekezdés b./, d./ pontjaira, Ptk.116.§.

(3)-

(4)bekezdéseire, Ptk.677.§.

(1)bekezdésére, 535.§.

(2)bekezdésére, továbbá a takarékbetétről szóló 1989. évi 2.tvr.10.§-ára alapította. Az elsőfokú bíróság I.r. felperes kereseti kérelmét kis részben látta megalapozottnak, míg alperes viszontkeresetét alaptalannak találta. Ítéletének indokolásában az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy az I.r. felperes az örökhagyó gyermekeként a Ptk.607.§.

(1)bekezdése értelmében törvényes öröklésre volt jogosult, a 607.§.

(2)bekezdése szerint - perben nem álló testvére - "C"-vel egyenlő arányban. Rögzítette, miszerint azt vizsgálta, hogy a közjegyző által átadott vagyontárgyakon felül mi tartozott a hagyatékhoz. A 45-47./, illetve az 52-53./ tételszámú ingóságok tekintetében az elsőfokú bíróság az alperesi állítást alátámasztó "I" és "J" érdektelen tanúk vallomását fogadta el, akik megerősítették, hogy alperes ezen ingóságokat a testvére után származó örökségből vásárolta. Ezt támasztották alá az örökség tárgyát képező helység 2-i lakás adásvételi szerződése, és a banki átutalásról szóló bizonylatok is. A 48-51./ tételszám alatt feltüntetett ingóságokkal kapcsolatosan alperesi előadást támasztotta alá egyrészt testvérének "H", másrészt az érdektelen "K" a tanúvallomása is, akik megerősítették, hogy a bútorok az édesanya hagyatékából származtak és azt "H" ajándékozta az alperesnek. Az érdektelennek nem tekinthető "L"-nek illetőleg I.r. felperes házastársának "L"-né nek a vallomását az elsőfokú bíróság nem fogadta el. Megállapíthatónak látta, hogy a fenti ingóságok az alperes különvagyonát képezték, ezért nem tartoznak a hagyatékhoz, így az I.r. felperes törvényes öröklésre ezen ingóságok tekintetében nem volt jogosult. Utalt az elsőfokú bíróság arra, hogy e körben a felperes Csjt.28.§.

(2)bekezdésére történő hivatkozása nem megalapozott, mivel ez a rendelkezés csak a különvagyoni tárgy helyébe lépő vagyontárgyra vonatkozik. Az "F" Üzletházban lévő üzlethelyiség különvagyoni jellegével kapcsolatos tényelőadását az alperes igazolta. Az

1. április
2. napján kelt földhivatali határozatból kitűnik, hogy a helység 2-i .... hrsz-ú szántó ingatlan tulajdonjogát az alperes kárpótlás útján szerezte, az I.r. felperes nem vitatta azon alperesi előadást, hogy a tulajdonszerzés saját jogon kapott kárpótlási jegy felhasználásával történt. Az alperes a testvérével a fenti ingatlan haszonbérlete tárgyában kötött szerződés létrejöttét és a haszonbérleti díj kifizetésének a tényét teljes bizonyítóerejű magánokirattal igazolta. Azt a körülményt, hogy az "F" Üzletházbeli üzlethelyiséget az alperes a haszonbérleti díj felhasználásával vásárolta, "H" és "K" tanúvallomása is megerősítette. A fentiekből következően az "F" Üzletházbeli ingatlan illetve annak a keresetindítást követő értékesítéséből befolyt vételár a Csjt.28.§. b./ pontja értelmében az alperes különvagyonát képezte. Ehhez képest az I.r. felperes által kért a haszonbérleti szerződés keletkezése időpontjának meghatározására irányuló írásszakértői bizonyítást, illetőleg az ingatlan szerződéskötéskori forgalmi értékének megállapításához kért ingatlanforgalmi szakértői bizonyítást a bíróság szükségtelennek tartotta. Az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy nem tartozott a hagyatékhoz a "Z". által vezetett devizaszámlán az örökhagyó halálakor megvolt megtakarítás sem. A "G" bank ezzel kapcsolatosan ellentétes információt tartalmazó tájékoztatásokat adott, azonban az utóbb közölt adatok helyességét alátámasztja a
3. február
4. napján létrejött devizaszámla szerződés, amelyet alperes és volt házastársa is számlatulajdonosokként kötötték. Az ugyanekkor kelt banki adatlap is tartalmazza, hogy alperes társtulajdonosként rendelkezhet a számlán. A közös számlanyitás jelentősége pedig abban áll, hogy a
5. január
6. napjától hatályos Általános Szerződési Feltételei 2.4.
7. pontja úgy tekintette, hogy a számlatulajdonosok nyilatkozatot tettek, miszerint egymást jelölték meg egyedüli kedvezményezettnek és emiatt az egyik számlatulajdonos halála esetén a számla egyedüli tulajdonosa a másik számlatulajdonos lesz. Az alperes helytállóan utalt arra, hogy ez a kikötés nem végrendeleti rendelkezés és a Ptk.535.§.

(2)bekezdése szerint a magánszemélyek által bankszámlaszerződés keretében elhelyezett pénzeszközökre is alkalmazandó. A bankbetétről szóló 1989.évi 2.tvr.10.§-a lehetővé teszi halál esetére a kedvezményezett kijelölését. Kimondja, hogy az így elhelyezett betét nem tartozik a betétes hagyatékához. A bírói gyakorlat az ilyen rendelkezést ajándékozásnak tekinti, így a "Z". által vezetett devizaszámlán az örökhagyó halálakor megvolt 50.824,74 Euro és 27,33 Euro összegű számlakövetelések kapcsán a törvényes öröklés rendje nem érvényesülhetett. Az "E" Takarékszövetkezetnél fennállott számla- és betétkövetelések házastársi közös vagyoni jellegét és azok 1/2 részének hagyatékhoz tartozását az alperes elismerte. Alperes azonban kérte özvegyi jogának megváltását, így alperest a fenti számla és betétkövetelések hagyaték tárgyát képező részéből egy gyermekrész, azaz 1/3 rész illette meg. Az I.r. felperes ugyanilyen mértékű örökrészét viszont az alperes által beszámítani kért hagyatéki tartozás figyelembevételével kellett meghatározni. A hagyatéki tartozásnak minősülő temetési költség 1/3 részét - 188.280,- forintot - I.r. felperes ráeső hagyatéki tartozásként elfogadta és azt az elsőfokú bíróság beszámította a felperesnek járó 1/3 rész összegébe. Az alperes viszontkeresetét a bíróság azért utasította el, mert az özvegyi jog megváltása iránti igény érvényesítéséhez viszontkeresetre nem volt szükség. Az ily módon kért megállapításnak pedig a teljesítés kizártságának hiánya miatt (Pp.123.§.) egyébként sem volt helye. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az I.r. felperes javára történő marasztalás hivatalos devizaárfolyamon számítva összesen 2.798.853,- forint volt, ehhez viszonyítva határozta meg a pernyertesség-pervesztesség arányát. A perköltség összegének meghatározásakor az elsőfokú bíróság számításba vette a felperesek által megfizetett eljárási illetéket, a felperes és jogi képviselője közt létrejött megbízási szerződésben kikötött ügyvédi munkadíjat, illetőleg alperes képviseletét ellátó ügyvéd munkadíjának összegét. A fennmaradó illeték összegének megfizetésére az elsőfokú bíróság leletezés terhe mellett hívta fel az I.r. felperest. Az ítélet ellen I.r. felperes élt fellebbezéssel. Elsődlegesen az ítélet hatályon kívül helyezését, másodlagosan az ítélet megváltoztatását kérte akként, hogy a bíróság állapítsa meg az ingóleltárban 45-53./ sorszám alatt felvett vagyontárgyak, valamint a helység 1-i "F" Üzletházban lévő üzlet és a "G"banknál fellelhető devizaösszeg házastársi közös vagyoni jellegét és kötelezze alperest a hagyaték 1/3-ad részének valamint perköltség megfizetésére. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást nem tárta fel teljes körűen és a bizonyítékokból téves következtetést vont le. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság elutasította az I.r. felperes igazságügyi bútorszakértő kirendelésére vonatkozó indítványát. I.r. felperes ugyanis ezzel kívánta igazolni, hogy a bútorok későbbi készítésűek, tehát az anyai örökségből nem származhattak, így különvagyoni jellegük nem állapítható meg. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság tévesen utasította el az igazságügyi írásszakértő kirendelésére vonatkozó I.r. felperesi bizonyítási indítványt. A szakértővel a felperes azt kívánta bizonyítani, hogy a haszonbérleti megállapodás nem jöhetett létre érvényesen. Álláspontja szerint az egyik okirati tanú nagyfokú Parkinson-kórban szenvedett, így ő nem lehetett az aláíró Hivatkozott arra, életszerűtlen nagy összegű haszonbérleti díjat kifizetni akkor, amikor ugyanezen összegért tulajdonjogot is lehetett volna vásárolni. Utalt arra, hogy közös vagyon a különvagyonnak az a haszna is, amely a házassági életközösség fennállása alatt keletkezett. Amennyiben pedig elfogadható, hogy a kárpótlási jegyen vett föld különvagyon, úgy a haszonbér mint ennek haszna közös vagyonnak tekinthető, az "F" Üzletházbeli helyiséget tehát közös vagyonból vásárolták a felek. A "G"bank Rt-vel 2003. február 17-én kötött devizaszámla szerződéssel kapcsolatosan az I.r. felperes rámutatott, hogy a szerződéskötés időpontjában érvényes ÁSzF nem ismert. Annak elfogadását az örökhagyó kézjegyével nem látta el. Az 1989. évi 2.tvr.10.§-a szerint a nagykorú betétes a takarékbetét elhelyezésekor rendelkezhet úgy, hogy elhalálozása esetén a takarékbetét az általa megjelölt kedvezményezett részére kerüljön kifizetésre. Az örökhagyó azonban 2003-ban megnyitott számla megnyitásakor nem rendelkezett úgy, hogy az azon lévő összeget házastársának ajándékozza sem életében, sem halála után. Fellebbezésének kiegészítésében az I.r. felperes rámutatott arra, hogy az alperes a hagyatéki eljárás során többször egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett a különböző pénzintézeteknél vezetett forint és devizaszámlák összege tekintetében. Ismételten hivatkozott arra, hogy a "G"bank Rt-nél 2003. február 17-én megkötött devizaszámla szerződés aláírásával egyidejűleg a felek ajándékozási vagy végrendeleti rendelkezést nem tettek. Nem nyilatkoztak úgy, hogy elfogadják az akkor érvényes ÁSZF rendelkezéseit. Az örökhagyónak a 2004. évtől hatályos ÁSZF rendelkezéseit is el kellett volna fogadnia. Hivatkozott a BH 2006/91.számú jogesetre, mely kimondja, hogy „a bankszámla tulajdonosának elhalálozása esetére csak írásban jelölhető ki érvényesen a számla kedvezményezettje. Az egyoldalú nyilatkozat egyszerű magánokiratba foglalva is érvényes." Kedvezményezett kijelölésére nem került sor. Utalt arra, hogy az örökhagyó élete utolsó szakaszában tájékoztatta őket, elmondta, hogy házassága az alperessel megromlott. Az örökhagyó a csatolt végrendelet-tervezetben az "F" Üzletházban lévő ingatlant közös vagyonként jelölte meg, tehát nem fogadható el "K" tanú azon vallomása, hogy az örökhagyó tudott volna arról, hogy az alperes az "F" Üzletházbeli ingatlant - mint különvagyonát - a földhasználat ellenértékéből vásárolta. Alperes ellenkérelmében a fellebbezés elutasítását, az elsőfokú ítélet helybenhagyását és az I.r. felperes perköltségben marasztalását kérte. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, indokolásában okát adta a felperes írásszakértő kirendelésére vonatkozó bizonyítási indítványa, valamint a bútorszakértő kirendelésére vonatkozó bizonyítási indítványa elutasításának is. Az "F" Üzletházban lévő üzlethelyiség értékesítéséből befolyt vételárat az elsőfokú bíróság okszerűen tekintette az alperes különvagyonának. Ellenkérelmében alperes nem vitatta azon fellebbezési érvelést, miszerint a Csjt.27.§.

(1)bekezdése alapján közös vagyonnak tekintendő a különvagyonnak a házassági életközösség fennállása alatt keletkezett haszna is. Ebből következően tehát az alperes különvagyonát képező ingatlan után befolyt haszonbérleti díj is közös vagyonnak tekintendő. Alperes álláspontja szerint azonban a haszonbérleti díjként kifizetett összeg lényegében az üzlethelyiség tulajdonjogának a megszerzésére is szolgált. A Csjt.28.§.d./ pontja alapján pedig a különvagyon értékén szerzett vagyontárgyként az üzlethelyiség az alperes különvagyonát képezte, így az üzlethelyiség értékesítéséből befolyt vételár is az alperes különvagyona. E körben alperes arra is hivatkozott, hogy az örökhagyó tudomással bírt arról, hogy a kárpótláson szerzett termőföld haszonbérbe adásából származó összeget alperes az üzlethelyiség megvásárlására fordította. Ennek ellenére az örökhagyó nem jelezte, hogy az üzlethelyiségben tulajdonjogot kíván szerezni, az üzlethelyiséget az alperes különvagyonaként kezelte. Ezt "H" tanúvallomása is megerősíti. Hivatkozott alperes a Csjt.31.§.

(2)bekezdésének azon fordulatára, amely szerint nincs helye megtérítésnek, ha a kiadás a lemondás szándékával történt. Abból a tényből, hogy az örökhagyó tudott az alperes termőföldjéért befolyt összegről, és arról, hogy az az üzlethelyiség megvásárlására fordítódik, azonban semmilyen módon nem jelezte, hogy magát is tulajdonosnak tekintené, az a következtetés vonható le, hogy a termőföldért mint alperes különvagyonáért befolyt haszonbérleti díjat, mint közös vagyont, az örökhagyó ráutaló magatartással az alperes különvagyonába utalta. Így az örökhagyó által a közös vagyonból alperes különvagyonába utalt összegből vásárolt üzlethelyiség, majd annak vételára az alperes különvagyonát képezi. Kifejtette az alperes, hogy a "G" Bankkal

1. február 17-én kötött devizaszámlaszerződés
2. pontja tartalmazza, hogy a szerződésben nem szabályozott kérdésekben a bank üzletszabályzatának rendelkezései, a mindenkor hatályos devizáról szóló jogszabályok és a Ptk. bankszámlaszerződésre és megbízásra vonatkozó szabályai az irányadók. Az üzletszabályzatnak részei az általános szerződési feltételek is. A fentiekből következően az általános szerződési feltételeket az alperesnek és az örökhagyónak kézjegyével ellátni nem kellett, az ÁSZF ennek hiányában is a felek számlaszerződésének részét képezi. Kiemelte, hogy a bírói gyakorlat szerint a bankszámla tulajdonosának elhalálozása esetére tett rendelkezésénél megkívánt írásbeliség a devizaszerződéssel megvalósult. Az ítélőtábla a Pp.249.§.

(2)bekezdése értelmében lefolytatott részbizonyítás keretében beszerezte a "G" Bank Zrt.

1. február 17-én hatályos üzletszabályzatát, melynek alapján a megyei bíróság által megállapított tényállást azzal egészíti ki, hogy a "G" Bank Zrt.
2. február 17-én hatályos banki üzletszabályzata és általános szerződési feltételei (2.2 pontja) úgy rendelkeznek, hogy amennyiben a számlának két tulajdonosa van, a számlatulajdonos elhunyta esetén a számla egyedüli tulajdonosa az eredeti társszámlatulajdonos lesz, ha a számla fenntartásához szükséges nyilatkozatokat megteszi. Az ÁSZF 17.2 pontja szerint a bank az egyoldalú szerződésmódosítás jogát fenntartotta. A módosításra irányuló ajánlatról a bank hirdetmény útján értesíti a számlatulajdonost. Amennyiben a számlatulajdonos(ok) a módosítást nem fogadják el, úgy a közzétételtől számított 15 napon belül jogosultak a szerződés felmondására. Az ítélőtábla a megyei bíróság ítéletét a Pp.253.§.

(3)bekezdése értelmében a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között felülbírálva megállapította, hogy a fellebbezés nem alapos. Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a szükséges és egyben elégséges körben lefolytatta, az ott beszerzett bizonyítékokat a Pp.206.§-ának megfelelően helyesen, okszerűen, összességükben értékelve - a fenti kiegészítéssel - helyes tényállást állapított meg, amelyből levont jogi következtetéseivel - és azok indokaival is - az ítélőtábla egyetért. Az indokolásban kifejtettek megismétlése nélkül, azokra csupán utalva a fellebbezésben foglaltakra tekintettel az ítélőtábla az alábbiakat emeli ki: Megalapozottan hivatkozott a fellebbezés arra, hogy közös vagyonnak tekintendő a különvagyon olyan haszna is, amely a házassági életközösség fennállta alatt keletkezett. Ebből következően az alperes különvagyonát képező termőföld haszonbérleti díja az alperes és néhai házastársa közös vagyonának tekintendő. A felperes azonban helytállóan hivatkozott arra, hogy az örökhagyó tudomással bírt arról, miszerint házastársa (az alperes) a haszonbérleti díjból a saját nevére üzlethelyiséget vásárolt. Az örökhagyó nem adta tanújelét annak, hogy a haszonbérleti díjat, illetve az azon vásárolt üzlethelyiséget legalább részben saját tulajdonának tekintené ("H" tanúvallomása). 1994.évtől, az üzlethelyiség tulajdonjogának alperes általi megszerzését követően az örökhagyó magatartása nem utalt arra, hogy az alperes különvagyonát képező termőföld hasznosításából eredő - noha a Csjt. 27.§.

(1)bekezdése alapján házastársi közös vagyont képező - pénzeszközök felhasználásával megvásárolt, és az alperes kizárólagos tulajdonaként nyilvántartott üzlethelyiség tulajdonjogára igényt tartana, annak különvagyoni jellegét vitatná. A jóval később, az örökhagyó betegsége ideje alatt keletkezett úgynevezett „végrendelet tervezet" az aláírás hiánya, illetőleg a szöveg belső ellentmondásai okán annak bizonyítékaként nem vehető figyelembe, hogy az örökhagyó igényt tartott az üzlethelyiség tulajdonjogára, így alappal hivatkozott az alperes arra, hogy a haszonbérleti díj és az ebből vásárolt üzlethelyiség az örökhagyó házastárs által a házastársi különvagyonból az alperes különvagyonába utaltnak tekinthető, melyből következőleg az üzlethelyiség ellenértékeként befolyt összeg a hagyaték részét nem képezi. (Csjt.31.§.

(2)) Az örökhagyó és az alperes által a "G" Bank Zrt-vel

1. február 17-én kötött szerződés időpontjában hatályos ÁSZF 2.2 pontja úgy rendelkezik, hogy ha a számlának két tulajdonosa van, a számlatulajdonos elhunyta esetén a számla egyedüli tulajdonosa az eredeti társ-számlatulajdonos lesz, ha a számla fenntartásához szükséges nyilatkozatokat megteszi. A "G" Bank Zrt. kifejezetten fenntartotta az egyoldalú szerződésmódosítás jogát, így a 2004.január
2. napjától hatályos ÁSZF a
3. február 17-én kelt szerződés részét képezi. A
4. január
5. napján hatályos ÁSZF - elsőfokú ítéletben is hivatkozott 2.4.3 pontja a közös számlanyitást úgy tekinti, hogy a számlatulajdonosok nyilatkozatot tettek arról, hogy egymást jelölték meg egyedüli kedvezményezettnek, így az egyik számlatulajdonos elhunyta esetén a számla egyedüli tulajdonosa - mint elhalálozás esetére szóló rendelkezés kedvezményezettje - a másik számlatulajdonos lesz. A 2.4.2 pont úgy rendelkezik, hogy a számlatulajdonos elhunyta esetén a számlán lévő egyenleggel a kedvezményezett rendelkezhet. A 2.4.1 pont értelmében kedvezményezett jelölés esetén a számla nem tartozik a számlatulajdonos hagyatékához, a kedvezményezett a számlán lévő összeg felett a hagyatéki eljárás lefolytatásától függetlenül rendelkezhet. A szerződés részét képező ÁSZF fenti rendelkezései, valamint az
6. évi 2.tvr. 10.§-a alapján az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a "G" Bank Zrt-nél vezetett számlán lévő összeg nem képezi a hagyaték részét. A fentiekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.254.§.

(3)bekezdés alapján helybenhagyta. Az ítélőtábla az eredménytelenül fellebbező I.r. felperest a Pp.78.§.

(1)bekezdése alapján kötelezte a feljegyzett fellebbezési illeték állam javára, a 32/2003.(VIII.22.) IM. rendelet alapján megállapított ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltség alperesek részére való egyetemleges megfizetésére. Győr,

1. évi január hó
2. napján Dr.Lezsák József sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Kiadó Dr. Menyhárdné Sarmon Hedvig sk. előadó bíró Dr.Vass Mária sk. bíró