Mfv.10434/2010/3 – Kúria

(1)bekezdésében meghatározott legalább 50%-os mértéket. A nyugdíjbiztosítási szerv igazgatója a

1. augusztus 6-án kelt másodfokú határozatával a fellebbezést változatlan indokolással utasította el, az SZI másodfokú orvosi bizottságának - az elsőfokúéval megegyező - szakvéleménye alapján. A társadalombiztosítási határozatok bírósági felülvizsgálata iránt indult perben a felperes az egészségkárosodása SZI által meghatározott mértékét vitatta. Az alperes a kereset elutasítását kérte utalva arra, hogy a rehabilitálhatóság tekintetében az orvosszakértő nem jogosult szakvéleményt adni. A Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság a 3.M.675/2009/
2. számú ítéletével a társadalombiztosítási határozatokat a Pp.
3. §-a alapján hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte. A perben kirendelt igazságügyi orvosszakértő szakvéleménye alapján azt állapította meg, hogy a felperes egészségkárosodása az igénybejelentés időpontjától kezdődően 54%os, a felülvizsgálata két év múlva szükséges, intézményes rehabilitációja nem javasolt. A munkaügyi bíróság kifejtette, hogy a komplex rehabilitációról szóló 321/2007.(XII.5.) Korm. rendeletben (továbbiakban: Kr.) foglaltak kizárólag a társadalombiztosítási szervek eljárásában alkalmazhatók. A bírósági eljárásban lefolytatandó bizonyítást illetően kizárólag a Pp.
4. §

(1)-

(2)bekezdéseit tekintette irányadónak, amelynek alapján megállapította, hogy az igazságügyi orvosszakértő rendelkezett a rehabilitálhatóság minősítéséhez szükséges szakértelemmel. Utalt arra is, hogy az orvosi rehabilitálhatóság hiánya a teljes rehabilitálhatóság javasoltságát kizárja. A felperes elfogadta a szakvéleményt, az alperes nem tett észrevételt, ezért azt a bíróság aggálytalannak és ellentmondástól mentesnek találta és ítélete alapjául elfogadta. Rögzítette, hogy az alperesnek a megismételt eljárásban tényként kell kezelnie a felperes rokkantságát és a felülvizsgálat időpontját. A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben annak hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte. Az egészségkárosodás mértéke tekintetében nem vitatta az igazságügyi orvosszakértői véleményt, azonban - a Tny. 36/A. §-ára, továbbá a Pp. 177. §-ára, a Kr. 3. és 4. §-ára és az igazságügyi szakértői szakterületekről, valamint az azokhoz kapcsolódó képesítési és egyéb szakmai feltételekről szóló 9/2006.(II.27.) IM rendelet 2. számú mellékletében foglaltakra hivatkozva állította, hogy az orvosszakértő a komplex rehabilitálhatóság értékelésére nem rendelkezik kompetenciával, e kérdésben a foglalkoztatási és szociális szakértő bevonása nem mellőzhető. Az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézetről, valamint eljárásának részletes szabályairól szóló 213/2007.(VIII.7.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. r.) 8. §

(8)-

(9)bekezdései alapján álláspontja szerint a Munkaügyi Szakértők Országos Névjegyzékében, illetve az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékben található szakértők - társszakértőként történő - kirendelésével kellett volna beszerezni. a rehabilitálhatóságra vonatkozó szakvéleményt A felperes nem terjesztett elő felülvizsgálati ellenkérelmet. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §

(1)bekezdése alapján - tárgyaláson kívül - bírálta el. A felülvizsgálati kérelem a következők szerint megalapozott. Az alperes a perben és a felülvizsgálati kérelemben sem vitatta az egészségkárosodás igazságügyi orvosszakértő által megállapított mértékét, ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során irányadónak tekintette a jogerős ítélet ezzel összefüggő megállapításait, miszerint az egészségkárosodás mértéke az igénybejelentés időpontjától (

1. május 29.) 54%-os mértékű. A Pp.
2. §-a szerint, amennyiben a perben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik, a bíróság szakértőt rendel ki. A bíróság a szakértői névjegyzékben szereplő igazságügyi szakértőt, szakvélemény adására feljogosított gazdasági társaságot, szakértői intézményt, vagy a külön jogszabályban meghatározott állami szervet, intézményt, szervezetet rendelhet ki szakértőként. A Tny.36/A. §

(1)bekezdése

1. a)pontjának
2. ab)alpontja értelmében rokkantsági nyugdíjra az jogosult, akinek a rehabilitációs járadékról szóló 2007. évi LXXXIV. törvény 1. §
3. a)pontjában meghatározott egészségkárosodása 50-79 százalékos mértékű, ezzel összefüggésben a jelenlegi vagy a képzettségének megfelelő más munkakörben való foglalkoztatásra rehabilitáció nélkül nem alkalmas, azonban a rehabilitációs szakértői szerv szakvéleménye alapján rehabilitációja nem javasolt. A Tny. hivatkozott rendelkezésből következően a rokkantság fennállásának az egészségkárosodás adott mértékén kívül további feltétele annak megállapítása is, hogy az igénylő az 50-79%-os egészségkárosodásával összefüggésben a jelenlegi vagy a képzettségének megfelelő más munkakörben való foglalkoztatásra rehabilitáció nélkül nem alkalmas, rehabilitációja azonban nem javasolt. Az alperes alaptalanul kifogásolta, hogy a munkaügyi bíróság a perben a rehabilitálhatóság kérdésében nem folytatta le a szükséges bizonyítást. A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében rámutatott (Mfv.III.10.874/2009/5., Mfv.III.10875/2009/4.), hogy a munkaügyi bíróság nem rendelhet el bizonyítást a rehabilitáció kérdésében, ha a társadalombiztosítási szerv kizárólag az egészségkárosodásra vonatkozó feltétel hiányában utasítja el az igénylő rokkantsági ellátásra való igényét, vagy szünteti meg a rokkantságon alapuló ellátás folyósítását. Nincs helye a rehabilitációra vonatkozóan bizonyítás felvételének és döntésnek akkor sem, ha az alperes a perben bizonyítotthoz képest eltérő egészségkárosodáshoz viszonyítottan vizsgálta a rehabilitálhatóságot. A Legfelsőbb Bíróság az Mfv.III.10.101/2011/4. számú határozatában rámutatott arra is, hogy a Tny. 36/A. §

(1)bekezdés

1. a)pont
2. ab)alpont második fordulatában írt feltételek teljesülése kizárólag orvosszakértői bizonyítás útján nem tisztázható. A Tny-nek a felperes jogosultsága felülvizsgálatakor hatályos 72. §

(1)bekezdése a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerveket rehabilitációs szakértői szerv által készített szakvélemény beszerzésére kötelezte, a rehabilitációs szervek szakvéleményét döntéseik meghozatala során kötelező volt figyelembe venni. A rehabilitációs szakértői szerv (a perbeli időszakban az ORSZSZI) az egészségkárosodás mértékéről, a szakmai munkaképességről, a rehabilitálhatóságról, a rehabilitáció lehetséges irányáról, a rehabilitációs szükségletekről, a rehabilitációhoz szükséges időtartamról adott - ún. komplex minősítés keretében - egy szakértői eljárásban szakvéleményt [Kr. 4. § a)-

1. c)pont, 6. §]. A szakvéleményt legalább két orvos-, egy foglalkoztatási és egy szociális szakértőből álló bizottság készítette el, a szakvéleménynek - egyebek mellett - a vizsgálat típusának megfelelő értékelést kellett tartalmaznia az egészségkárosodás mértékére, az egészségkárosodás vélelmezhető kezdő időpontjára, a szakmai munkaképességre, a rehabilitálhatóságra, a rehabilitáció lehetséges irányára, a rehabilitációs szükségletekre, a rehabilitációhoz szükséges időtartamra [12. §]. Az ismertetett szabályozásból látható, hogy a rehabilitálhatóság kérdésének eldöntése több, erre megfelelő szakértelemmel rendelkező szakértő feladata, akik véleményüket együttesen, egymással egyeztetve alakítják ki; az, hogy a rehabilitálhatóság kérdésének vizsgált kritériumaiban, vagy az egyes szakértők által adott véleményekben bármely sorrendiség lenne, az eljárásukra vonatkozó szabályokból, de más jogszabályokból sem következik. A Tny. 36/A. §
2. a)pont
3. ab)alpontjában foglalt feltételeknek a peres eljárásban történő vizsgálatára nézve a fentiekből az következik, hogy a perben az egészségkárosodás mértékének tisztázásához elegendő (és más szakértő bevonását nem is igényli) orvosszakértői vélemény beszerzése, a rehabilitálhatóság kérdésében azonban a közigazgatási eljárásban beszerzett szakvélemény megalapozottságáról a közigazgatási eljárásban szakvéleményt adókéval azonos szakértelemmel rendelkező szakértők bevonásával lehet és kell dönteni. Utal a Legfelsőbb Bíróság hasonló ügyben hozott korábbi döntésére, amelyben rámutatott: az orvosi, foglalkoztatási és szociális szakértő véleménye egyenrangú (Mfv. III.10.929/2009/3.). A munkaügyi bíróság helyesen utalt arra ítéletében, hogy a perben eldöntendő szakkérdés a Pp. 177. §-a szerinti szakértői bizonyítás útján tisztázandó, tévedett azonban, amikor úgy foglalt állást, hogy a Tny.36/A. §

(1)bekezdés

1. a)pont
2. ab)alpont második fordulatában írt feltétel fennállása kizárólag orvosszakértő bevonásával tisztázható. Ennek folytán a bíróság megalapozatlanul jutott arra a következtetésre, hogy a felperes komplex rehabilitációja nem javasolt, az alperes eljárásának megismétlése e körben szükségtelen, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet indokolásából mellőzi a felperes rehabilitálhatóságával összefüggő megállapításokat. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróság jogerős ítéletét a Pp. 275. §

(3)bekezdése alapján - az indokolás fenti módosításával - hatályában fenntartotta. A megismételt eljárás során az alperes a Tny. 36/A. §

(1)bekezdés

1. a)pont
2. ab)alpont második fordulatában foglalt feltételek fennállását a felperes 54%-os egészségkárosodását alapul véve köteles vizsgálni, a Ket 111. §

(3)bekezdésére is figyelemmel. A felek nem igényeltek felülvizsgálati költséget, ezért e tárgyban a Legfelsőbb Bíróság mellőzte a határozathozatalt a Pp. 78. §

(2)bekezdése alapján. A felülvizsgálati eljárás illetékét a Tny.

1. §-a alapján a magyar állam viseli. Budapest,
2. április
3. Dr. Zanathy János s.k. a tanács elnöke, Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. előadó bíró, Dr. Patassyné dr. Dualszky Katalin s.k. bíró A kiadmány hiteléül: bírósági írnok