Pfv.21467/2010/5 – Kúria

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BíRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság Pfv.VI.21 467/2010/

1. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága az S.B.G. & K. Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Bajkai István ügyvéd által képviselt felperesnek a Dornbach és Hegyvári Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Hegyvári Sándor ügyvéd által képviselt alperes ellen szerződés létre nem jöttének a megállapítása iránt a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróságnál 16.P.XVIII.21 414/
2. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Bíróság 57.Pf.636 131/2009/
3. számú ítéletével befejezett perében a jogerős ítélettel szemben a felperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - a
4. évi április hó
5. napján megtartott tárgyaláson - meghozta a következő í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartja. Kötelezi felperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg az alperesnek 50.000 (ötvenezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget. I n d o k o l á s : A felperes értékesíteni kívánta a tulajdonát képező gépkocsit, ezért ennek érdekében
6. október
7. napján bizományosi szerződést írt alá a K. Kft.-vel és átadta részére a gépkocsit annak irataival és kulcsaival együtt. A harminc napra létrejött bizományosi szerződés szerint a felperes azzal bízta meg a bizományost, hogy a gépkocsit minimum 2 900 000 forintos eladási áron értékesítse a javára. A felperes egyúttal az adataival kitöltve és eladóként aláírva átadott egy biankó - vevő, dátum és vételár megjelölés nélküli - adásvételi szerződést is a bizományos részére. Az értékesítés harminc nap alatt nem járt eredménnyel, de a felperes ezt követően sem vitte el a gépkocsit a K. Kft.-től, hanem több alkalommal érdeklődött a céget képviselő Cs. A.-nál arról, hogy sikerrel járt-e már az eladás. A gépkocsit Cs. A. megbízásából F. K. Budapestre vitte és bemutatta a N. Autókereskedés előtt, ahol az ott dolgozó K. Cs. azt és annak iratait megtekintette, majd értesítette M. P.-t, akiről tudta, hogy éppen ilyen autót keres. M. P. a gépkocsit megtekintette, kipróbálta, majd közölte, hogy azt egy barátjának az autókereskedő cége, az alperes venné meg. Kifizette a kialkudott 1 850 000 forint vételárat F. K. részére, a gépkocsit pedig az iratokkal, a biankó adásvételi szerződéssel és a kulcsokkal együtt átvette. Az adásvételi szerződést
8. szeptember 24-i dátummal töltötték ki oly módon, hogy a vevő az alperes lett, akinek a nevére ezt követően átírásra került a gépkocsi. Az alperes fizette a gépkocsi utáni közterheket majd azt
9. április 12-én a N. Kft.-n keresztül értékesítette Z. M. részére. F. K. a gépkocsiért felvett pénzt részben vagy egészben átadta a K. Kft.-t képviselő Cs. A. részére, aki azonban azzal a felperes felé nem számolt el, a K. Kft. pedig felszámolásra került. A felperes keresetében kérte annak megállapítását, hogy az alperes és közte a gépkocsira adásvételi szerződés nem jött létre, mert hiányzott a felek erre vonatkozó egybehangzó akaratnyilatkozata és a szerződéses vételár sem került megjelölésre. Kérte ezért, hogy a bíróság kötelezze az alperest a gépkocsi kiadására, vagy ha az már nincs meg, akkor 2 900 000 forint vételár és ennek
10. március
11. napjától járó kamatai megfizetésére. Az alperes a kereset elutasítását kérte azzal, hogy a gépkocsi tulajdonjogát a felperes átruházta és a vételár is kifizetésre került, az autó viszont már nincs az alperes tulajdonában. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a felperes - tartalma alapján megbízási szerződést kötött, harminc nap időtartamra, a gépkocsi eladására a K. Kft.-vel. A megbízást azonban ezt követően nem vonta vissza, hanem bízott abban, hogy a megbízottnak sikerül azt a továbbiakban értékesítenie. A megbízott - a határidő leteltét követően már megbízás nélküli ügyvitelnek minősülő tevékenységével - az autót eladta az alperes részére. A felperes által már kitöltött és aláírt biankó adásvételi szerződés került a vevő által is aláírásra, de ingó dolog vételére vonatkozóan az adásvételi szerződés szóban vagy ráutaló magatartással is létrejöhetett. A perbeli esetben a felperes el kívánta adni a gépkocsit, ezért adta át annak iratait és kulcsait, valamint az általa aláírt biankó szerződést a megbízottnak, míg az alperes meg kívánta azt venni és kifizette a vételárat majd birtokba vette a gépkocsit. Mindezek alapján tehát a felek között az adásvételi szerződés érvényesen létrejött, így a kereset megalapozatlan volt. A peres felek egymás közötti viszonyában nem volt értékelhető a felperes megbízottjának az a magatartása, hogy az eladásról a felperest nem értesítette, a vételárral nem számolt el felé és alacsonyabb összeget fogadott el a felperes által megszabott vételárnál. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - eltérő indokolással - hagyta helyben. A jogerős ítélet indokolása szerint a felperes keresetében megállapítást is kért, de mivel ennek a Pp.
12. §-ában meghatározott feltételei nem álltak fenn, ez az igény megalapozatlan volt. A perben - a felek perbenállása mellett - csak az volt vizsgálható, hogy jött-e létre a felperes és az alperes között adásvételi szerződés a gépkocsira. Erre vonatkozóan rendelkezésre állt egy adásvételi szerződés, amely azonban - a felek egybehangzó előadása szerint - nem volt teljes bizonyítóerejű magánokiratnak tekinthető. Az alperes ügyvezetőjének előadása, továbbá M. P. és K. Cs. egybehangzó tanúvallomása alapján megállapítható volt, hogy a gépkocsit ténylegesen M. P. vásárolta meg, ő fizette ki, vette birtokba, használta, majd értékesítette azt. Az alperes cégnek minderre nem volt ügyleti akarata, csak az átírási költségek miatt íratták a gépkocsit a nevére a gépjármű nyilvántartásban, amelynek azonban tulajdont keletkeztető hatása nincs és így az ügy megítélése szempontjából ez a körülmény közömbös. Mindezek alapján tehát az okirattól eltérően az autót nem az alperes vette meg, a felek között tehát adásvételi szerződés nem jött létre. Nem volt igazolt, hogy a gépkocsi bármikor ténylegesen az alperes birtokába került volna és azt nem is az alperes értékesítette tovább. Nincs tehát olyan tény, amely alapján a felperes vele szemben bármilyen jogcímen igényt tarthatna a gépkocsi értékének a megtérítésére, ezért a kereset megalapozatlan volt. A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság annak hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg és adjon helyt a keresetének. A kérelem indokolásában előadta, hogy a másodfokú bíróság lényegében helyes megállapítása szerint valóban nem jött létre adásvételi szerződés közte és az alperes között. Jogsértő és megalapozatlan azonban a jogerős ítélet azért, mert ezt követően nem vizsgálta azt, hogy milyen módon és jogcímen került - és volt a per megindításakor is - az autó és annak iratai az alperes, majd tőle más személyek birtokába. A felperes az autó eladásáról nem tárgyalt, vételárat nem határozott meg és arra adásvételi szerződést sem kötött senkivel, így tulajdonosként jogszerűen követelhette az autó kiadását attól, akinek az a birtokában volt, azaz az alperestől. A rendelkezésre álló iratokból megállapíthatóan a gépkocsi az alperes birtokába került, aki azt kereskedőként a saját nevében értékesítette tovább. Nem lehet a felperes terhére értékelni azt a körülményt, hogy az autót M. P. használta, az alperes volt ugyanis az, aki az érvényesnek nem tekinthető adásvételi szerződést vevőként aláírta, a hatósági nyilvántartásba magát a gépkocsi tulajdonosaként bejegyeztette, majd az értékesítéskor a további szerződést eladóként aláírta. Kiemelte, hogy az eljárás kezdetén az alperes is tulajdonosnak tekintette magát, továbbá fizette a gépkocsi után a közterheket is, a hatósági gépjármű nyilvántartás pedig közokirati minőséggel tanúsítja a benne foglalt adatok valóságát. A tanúvallomások szerint az alperes volt az, aki a N.kft.-t a továbbértékesítéssel megbízta, illetve az interneten a gépkocsit eladásra hirdette. Ténylegesen nem került bizonyításra, hogy M. P. vette volna meg a járművet, a hivatkozott üzemben tartási szerződés sem került csatolásra, így nem vonható le olyan következtetés, hogy az autót nem az alperes szerezte meg és az soha nem volt a birtokában. A gépkocsit az alperes jogtalanul birtokolta, ezért a Ptk.
13. §ának