Pf.20509/2007/6 – Debreceni Ítélőtábla

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Pf. II. 20.509/2007/

1. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Debreceni Ítélőtábla a Jutasi és Társai Ügyvédi Iroda (ügyintéző: Dr. Borbíró István ügyvéd Budapest, Alkotmány utca
2. IV. emelet
3. szám) által képviselt felperes neve (...) felperesnek - a Dr. Kozma Károly ügyvéd (Nyíregyháza, Luther utca
4. szám) által képviselt alperes neve ... alperes ellen használati díj és egyéb iránt indított perében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 23.P.21.311/2003/
5. számú ítélete ellen az alperes által
6. sorszám alatt előterjesztett és
7. sorszám alatt indokolt fellebbezés folytán meghozta a következő í t é l e t e t: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett részét részben megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja, a felperes által megtérítendő kereseti illeték összegét 170 900 (Egyszázhetven-ezer-kilencszáz) forintra felemeli. Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg 15 nap alatt a felperesnek 400 000 (Négyszázezer) forint, az általános forgalmi adót is magában foglaló fellebbezési eljárási költséget, kötelezi a felperest, hogy térítsen meg az államnak külön felhívásra 24 690 (Huszonnégyezerhatszázkilencven) forint fellebbezési illetéket. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás: A Legfelsőbb Bíróság a
8. október 2-án kihirdetett Pfv.I/A.21.157/2001/
9. számú részítéletében a pertárgy értékénél fogva a Kazincbarcikai Városi Bíróság előtt indult és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság előtt jogerősen befejezett ügyben a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság részítéletét - érdemét tekintve - helybenhagyta. Megállapította, hogy a felperest megillető vadászati jog haszonbérbe adására az alperessel
10. március 28-án megkötött szerződés nem jött létre, mivel azt a felperes részéről képviseleti joggal nem rendelkező személy írta alá. Megjegyezte a részítéletben, hogy a nem létező szerződéshez kapcsolódó kölcsönös igények elszámolása tárgyában az eljárás az elsőfokú bíróság előtt folytatódik. A felperes eredeti keresetében jogcím nélküli használat címén 400 Ft/hektár alapul vételével összesen 6 461 333 forint használati díj megfizetésére kérte kötelezni az alperest, majd az alperes által a per során kifizetett használati díj összegére tekintettel 250 Ft/ha számolva a különbözet címén már csak a
11. január 1-től a birtok visszavételi jegyzőkönyvben megjelölt
12. július 4-i időpontig terjedő időre kérte marasztalni az alperest 1 615 333 forint használati díjban és járulékaiban. Az alperes ellenkérelmében a felperes igényét 150 Ft/ha egységnyi díj alapul vételével ismerte el. Viszontkeresetet terjesztett elő azonban a felperessel szemben 24 490 000 forint megfizetése iránt, hivatkozva arra, hogy a felek közt elszámolásnak a Ptk. jogcím nélküli birtoklásra, illetve jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó szabályai szerint van helye. Erre tekintettel szükséges, illetve hasznos költségként a vadművelés, szálastakarmány, szemes és lédús takarmány biztosítása, hivatásos vadászok munkabére és annak járulékai, vadkár kifizetések, illetve jelzőtáblák kihelyezésének, továbbá nagy vadetetők és magaslesek létesítésével a használat tartama alatt felmerült költségeit kívánta érvényesíteni. Kérte továbbá a felperest a ténylegesen kifizetett és a 150 Ft/ha mértékkel számolt használati díj különbözetének megfelelően további 1 393 225 forintnak a visszafizetésére is. A felperes ellenkérelme a viszontkereset elutasítására irányult, hivatkozva arra, hogy az alperes ténylegesen gyakorolta a vadászati jogot, amely a vadászterülettől elválaszthatatlan. Az általa megjelölt költségek a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló
13. évi LV. törvény (Vtv.) rendelkezései alapján a vadászati jog gyakorlásához kapcsolódtak. Abban az esetben, ha az alperes e költségeket felszámítja, el kell számolnia a vadászati jog gyakorlása során befolyt bevétel költségekkel csökkentett összegével, azaz a haszonnal is. Adott esetben azonban nem az eredeti állapot helyreállításáról van szó, csupán az ellenérték nélkül maradt szolgáltatásokat kell a felek között elszámolni. A vadászati létesítményeket az alperes a felperes hozzájárulása nélkül emelte, emellett azok elszállíthatóak, így az építési költségekre sem tarthat igényt. Arra az esetre, ha a bíróság helyt adna a viszontkeresetnek, kérte a költségekbe beszámítani az alperesnél képződött hasznot. A viszontkeresetben megjelölt összeg nagyságrendjére tekintettel áttétel folytán az eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság folytatta le első fokon, és a tanúk meghallgatása, valamint igazságügyi mezőgazdasági szakértő szakvéleményének beszerzését követően meghozott ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 411 578 forintot és annak késedelmi kamatát, valamint 1 440 000 forint perköltséget. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította, az alperes viszontkeresetét pedig teljes egészében elutasította. Rendelkezett a felperes által megtérítendő kereseti illeték összegéről is. Az ítélet indokolásában megállapította, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogerős részítélete következtében, miután a felek között szerződés ugyan nem jött létre, de az alperes a vadászati jogot 1997-től
14. júniusáig gyakorolta, a következetes bírói gyakorlatra tekintettel a felek között a jogalap nélküli gazdagodás, illetve a jogcím nélküli birtoklás szabályai szerint kell a kölcsönös igényeket elszámolni. E körben az alperes viszontkeresetét alaptalannak találta. Megállapította, hogy az alperes a vadászat jogát a szerződés aláírásától
15. június 4-ig gyakorolta, és ez alatt az idő alatt birtokában volt a területnek. A Vtv. rendelkezéseire figyelemmel feladata volt az éves vadgazdálkodási terv szerinti gazdálkodás, a hivatásos vadász alkalmazása, a vadkár megelőzése, illetőleg megtérítése, a vadvédelmi hozzájárulás megfizetése, az állatok élelmezése és itatása. Ezek pedig a vadászati jog gyakorlásával szükségszerűen felmerülő olyan kiadások, amelyekkel szemben az alperest megillette az általa kilőtt vadállomány értéke. Tekintettel arra, hogy a becsatolt vadgazdálkodási jelentések szerint az alperes a ráfordításokat meghaladóan lényegesen nagyobb előnyhöz jutott, ezért az oldalán jogalap nélküli gazdagodás nem mutatkozik. Az alperes a vadgazdálkodási jelentések alapján a felperes által kimunkált haszon összegét ugyanis a perben nem vitatta, ehhez képest pedig egyoldalú (csak költség oldali) elszámolási igényt a perben nem érvényesíthetett, különös tekintettel arra, hogy a felperes az előny megtérítésére vonatkozóan keresetet nem terjesztett elő. A felperes használati díj követelését az elsőfokú bíróság részben találta alaposnak és a felek által megkötött ám létre nem jöttnek tekintendő szerződésben meghatározott 200 Ft/ha egységárral számolva adott helyt a keresetnek. Miután az alperes nem bizonyította, hogy a birtokba adási jegyzőkönyvben megjelölt
16. június 4-i időpontnál korábban adta volna a területet a felperesnek birtokba, ezért a használati díjat e 155 napra az előbbiek szerinti egységárral számolva 411 525 Ft-ban határozta meg. Az alperes viszontkeresetében a vadászati létesítmények ellenértékének megfizetése címén előterjesztett igényt azért nem találta alaposnak, mert e létesítmények a perben beszerzett szakértői vélemény szerint állagsérelem nélkül szétbonthatóak, illetőleg egy részük állagromlás következtében értéket már nem is képvisel. Az elsőfokú ítélet ellen kizárólag az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára való utasítását kérte, másodlagos fellebbezési kérelme pedig az elsőfokú ítélet megváltoztatására és a viszontkeresetnek helyt adásra, valamint perköltség megállapítására irányult. Az alperes az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást nagyobbrészt helyesnek találta, azonban kifogásolta, hogy az néhány vonatkozásban iratellenes megállapításokat tartalmaz, emellett az elsőfokú bíróság jogi következtetéseit tévesnek minősítette, és sérelmezte, hogy az ítélet indokolása hiányos. Utalt arra, hogy a Ptk. szabályai szerint a jogcím nélküli birtokos jó, vagy rosszhiszeműségétől függően alternatívan alkalmazandóak a jogcím nélküli birtoklás, illetőleg a jogalap nélküli gazdagodás szabályai. Miután az alperes jóhiszeműen birtokolt, viszontkeresetét a Ptk. 193-
17. §-aira alapította. Az elsőfokú bíróság azonban az elszámolási igényével nem foglalkozott, csupán a jogalap nélküli gazdagodás feltételeit vizsgálta. A jogcím nélküli jóhiszemű birtokos ugyanakkor a hivatkozott jogszabályi rendelkezések alapján igényt tarthat a szükséges költségei megtérítését túl a hasznokkal nem fedezett hasznos költségeinek megtérítésére is. Az elsőfokú bíróság tévesen következtetett arra, hogy az alperes bevétele azonos lenne a kilőtt vadállomány értékével. A Vtv. végrehajtására kiadott 30/
18. (IV. 30.) FM rendelet (Vhr.) rendelkezései ugyanis eszmei értékeket tartalmaznak, azok tehát nem azonosak a bevétel tényleges értékével. A vadászati jog gyakorlásának ellenértékét pedig az alperes a használati díjjal megfizette. Mint jóhiszemű jogcím nélküli birtokos azonban az elválasztással tulajdonjogot szerzett az elejtett vadakon, azok értékét tehát nem lehet szembeállítania a költségekkel. Az elsőfokú bíróság egyébként sem indokolta meg megfelelően, hogy mire alapította a „lényegesen nagyobb előny" megállapítását. Iratellenesnek tartotta az alperes az elsőfokú bíróság ítéletének azon megállapítását, hogy a per során nem kifogásolta a felperes beszámítási kifogásában kimunkált összeget. Miután ugyanis a beszámítási követelés jogalapját vitatta, ebből okszerűen következtethető, hogy a követelés összegével sem értett egyet. A használati díjra vonatkozó ítéleti rendelkezést azért nem tartotta helytállónak, mert a vadászati jogot csak
19. január végéig gyakorolta,
20. február 2-án ugyanis kézhez vette a közigazgatási hatóságnak a vadászatra jogosultak jegyzékéből törlő határozatát és ezt követően a vadászatot a területen beszüntette. Az ezt meghaladó időre tehát a használati díj követelés alaptalan. Utalt arra is, hogy a felperes
21. február 23-tól kezdődően a vadászati jogot másik vadásztársaságnak adta haszonbérbe, feltehető tehát, hogy az ezt követő időre az elsőfokú ítéleti rendelkezésre figyelemmel kétszeresen jutna hozzá a díjhoz. Tévesnek és megalapozatlannak tartotta az elsőfokú bíróság vadász létesítmények létesítési költségeinek megtérítésével kapcsolatos álláspontját. A szakértő véleménye ugyanis aggályos, megállapításai pedig nem lehetnek teljes körűek, minthogy csupán néhány létesítményt tekintett meg. A szakvélemény szerint a magaslesek nehezen megközelíthető helyen épültek, így a bontás és szállítás költsége felemésztené a bontott anyag értékéből befolyó összeget. A megépítésük óta eltelt 10 évből az utolsó 4 év alatt az alperesnek egyébként sem volt ráhatása a létesítmények javítási, illetve karbantartási munkálatainak elvégzésére, emiatt az értékcsökkenés rá át nem hárítható. A létesítésre a haszonbérleti szerződést aláíró G. J. engedélyeivel került sor, és azokat a földtulajdonosok közül senki sem kifogásolta. A haszonbérleti szerződés 10 évre szólt, az alperes tehát alappal számíthatott arra, hogy a befektetett költségei és munkája hosszabb távon meg fog térülni, különös tekintettel arra, hogy a határozott idő lejártát követően előhaszonbérleti jog illette volna meg. Mindez a felperes akarathibájából hiúsult meg, ugyanakkor a meg nem térült befektetésnek mindenképpen jelentkeznie kell a felperes által
22. februárjában más vadásztársasággal megkötött szerződésben meghatározott haszonbérleti díj összegében. Külön támadta az alperes az elsőfokú ítéletben a pernyertesség, illetve pervesztesség arányának megállapítását, álláspontja szerint az általa a per során önként megfizetett lejárt használati díj tekintetében a felperest nem lehetett volna pernyertesnek tekinteni. A felperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Hivatkozott arra, hogy a Vtv. rendelkezéseire figyelemmel a vadászati jog számos, egymástól el nem választható jogosultságot, illetve kötelezettséget foglal magában. Az alperes által befektetett költségek felszámítása esetén az alperes 6 éven át ellenérték nélkül élvezhette volna a vadászat előnyeit, ami nyilvánvalóan jogalap nélküli gazdagodásához vezetne. A Ptk.
23. §-a alapján a visszakövetelés iránt megindított pert követően a jóhiszemű birtokos is köteles a meglévő hasznokat kiadni, illetve az elfogyasztott, vagy beszedni elmulasztott hasznok értékét megtéríteni. A felperes pedig a szerződés megkötését követően rövid időn belül megindította a jelen pert. Az álláspontja változatlanul az volt, hogy az alperes részben az engedélyek hiánya, részben pedig a szakértői véleményben megállapítottakra figyelemmel az általa emelt vadászati létesítmények létesítési költségeinek megtérítésére sem tarthat igényt. Az ítélőtábla a Pp.
24. §-ának