SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Pf.II.20.021/2012/3. szám A Szegedi Ítélőtábla a dr. Klemm Mária ügyvéd által képviselt felperesnek - az I. r. és II. r. alperesek ellen közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított perében a Bács-Kiskun Megyei Bíróság (Kecskeméti Törvényszék) 2011. november 10. napján kelt 9.P.21.676/2011/3. számú ítélete ellen a felperes részéről 4. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés alapján lefolytatott másodfokú eljárásban meghozta a következő ÍTÉLETET: Az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Köteles a felperes az illetékes állami adóhatóság külön felhívására megfizetni a Magyar Államnak 120 000 (egyszázhúszezer) Ft másodfokú eljárási illetéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. INDOKOLÁS: A Kiskunhalasi Városi Bíróság 1995. április 28. napján jogerőre emelkedett 5.P.20.418/1994/10. számú ítélete alapján az (O.) Bank Rt., mint végrehajtást kérő kérelmére a felperes édesapja, felperes neve adós ellen a II. r. alperes, mint önálló bírósági végrehajtó előtt 198.V.486/2004. számon végrehajtási eljárás indult. A II. r. alperes az adós tulajdonát képező (település neve, ingatlan 1. hrsz.-a). hrsz. alatti ingatlant 2004. október 14. napján árverés keretében (vevő neve) árverési vevő részére értékesítette. A végrehajtó az árveréssel érintett ingatlanban levő, valamint az azzal szomszédos, (ingatlan 2. hrsz.-
- a)hrsz. alatti telken elhelyezett, az adós felügyelete alatt álló - jelen per felperesének tulajdonát képező - ingóságokat a közterületre szállította, azokat az adós őrizetében hagyta, majd a lakóingatlant az árverési vevőnek kiürített állapotban átadta, ezzel a végrehajtási cselekményt 2005. június 3. napján befejezte. Az önálló bírósági végrehajtóként eljáró II. r. alperes utóbb nyugdíjba vonult, a folyamatban lévő végrehajtási ügyeit az I. r. alperes vette át. -2A felperes a 2010. május 3. napján előterjesztett kereseti kérelmében az I. r. alperest mint a II. r. alperes jogutódját - 2 000 000 Ft és ennek 2005. május 2. napjától a kifizetés napjáig járó kamatai megfizetésére kérte kötelezni közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése címén. Érvelése szerint a végrehajtás során eljáró önálló bírósági végrehajtó nem kizárólag a (település neve, ingatlan 1. hrsz.-a). hrsz. alatti ingatlan kiürítését foganatosította, hanem az azzal szomszédos (település neve), (ingatlan 2. hrsz.-
- a)hrsz. alatti ingatlan kiürítését is elrendelte. Ennek során a tulajdonát képező, az adós őrizetében levő ingóságok elszállításáról is rendelkezett, amelyek nem az árverezett területen voltak. Az ingatlan kiürítéséről való értesülését követően a (ingatlan 2. hrsz.-
- a)sz. ingatlanon foganatosított végrehajtási cselekményeket sérelmezte, ennek kapcsán azonban végrehajtási kifogást nem terjesztett elő. A felperes 2011. január 5. napján keresetét a II. r. alperesre, a végrehajtást foganatosító, azóta nyugállományba vonult önálló bírósági végrehajtóra is kiterjesztette, és az I. r. alperessel egyetemleges marasztalását kérte. Az alperesek érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az I. r. alperes előadta, a végrehajtási cselekményt nem ő foganatosította, s bár a II. r. alperestől a folyamatban levő ügyei intézését átvette, ez nem vonhatja maga után a II. r. alperes magatartásáért való kártérítési felelősségét. A II. r. alperes elsődleges védekezése szerint a vele szemben támasztott követelés elévült, ezért bírósági úton nem érvényesíthető. Az ügy érdemét illetően kiemelte, a felperesnek a vitatott végrehajtási cselekményről tudomása volt, így módja nyílt volna végrehajtási kifogás előterjesztésére, amelyet elmulasztott. Hangsúlyozta, az adóst előzetesen tájékoztatta arról, hogy a (ingatlan 1. hrsz.-a). hrsz.-ú ingatlan árverési értékesítésére sor került, egyben felhívta az ingatlanon található valamennyi ingóság elszállítására. Miután pedig az árverési vevő az ingatlan kiürítése során a (ingatlan 2. hrsz.-
- a)hrsz.-ú ingatlanra haszonbérleti szerződést mutatott be, így jogszerűen járt el, amikor az ott fellelhető valamennyi ingóság közterületre történő elszállításáról intézkedett. Az elsőfokú bíróság a 12. sorszám alatti részítéletével az I. r. alperessel szemben előterjesztett keresetet elutasította arra hivatkozással, hogy az I. r. alperes a Vht. 224/A. §
(1)bekezdés b) pontja alapján látta el az önálló bírósági végrehajtói feladatokat, vállalta a folyamatban volt végrehajtási ügyek továbbvitelét, ami azonban nem jelent anyagi felelősségvállalást a korábban eljárt végrehajtó által foganatosított eljárási cselekmények, mulasztások okozta károk megtérítéséért. Az elsőfokú bíróság ítéletével a II. r. alperessel szemben előterjesztett keresetet ugyancsak elutasította, s kötelezte a felperest 120 000 Ft eljárási illeték megfizetésére. Határozatának indokolása szerint a II. r. alperesi érdemi védekezésben foglaltakra figyelemmel elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a felperes az igényérvényesítésre nyitva álló határidőben terjesztette-e elő a kereseti kérelmét. Ennek kapcsán megállapította, a felperes által állított károkozásra 2005. június 2-án, Pf.II.20.021/2012/3. szám -3- illetve 3. napján került sor, így a Ptk. 324. §
(1)bekezdésében foglaltak szerint a felperes az ettől számított öt éves elévülési időben érvényesíthette volna kárigényét (Ptk. 360. §
(1)bekezdés). Rámutatott, hogy a felperes nem hivatkozott olyan körülményre, amely alapján az elévülés nyugvására, avagy félbeszakadására lehetett volna következtetést levonni, így miután a II. r. alperessel szembeni kereseti kérelmét az elévülési időn túl terjesztette elő, igénye bírósági úton nem érvényesíthető. Erre figyelemmel mellőzte a kárigény érdemi elbírálását érintő felperesi bizonyítási indítványok foganatosítását. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, annak hatályon kívül helyezése, új eljárás lefolytatása és újabb határozat meghozatala iránt. Fellebbezési érvelése szerint az alperes személyének meghatározása jelen perben nem volt egyértelmű, s miután jogi ismeretekkel nem rendelkezik, méltán gondolhatta, hogy a II. r. alperes helyett az ugyanabban a végrehajtó irodában dolgozó I. r. alperes folytatja a végrehajtói tevékenységet, így nem róható a terhére az, hogy a per megindításakor egyedüli alperesként kizárólag az I. r. alperest jelölte meg. Hangsúlyozta, nem volt tudomása arról, hogy az alperesek között milyen jogcímen és módon ment végbe a végrehajtói tisztség átruházása, közöttük történt-e jogutódlás, ennek ténye csak a peres eljárás során derült ki, ez a keresetlevél benyújtásakor - amelyet a bíróság hivatalos ügyfélfogadási napján vettek jegyzőkönyvbe - még nem volt egyértelműen tisztázható. Ehhez képest álláspontja szerint az elsőfokú bíróságnak tájékoztatnia kellett volna őt arról, hogy a pert nem az ellen indította meg, akivel szemben az igény érvényesíthető, e kötelezettségének azonban nem tett eleget, így igényét menthető okból nem tudta időben érvényesíteni. Erre figyelemmel az elévülési idő mindaddig nyugodott, amíg nem nyert tisztázást a perben az alperes személye, ehhez mérten pedig a II. r. alperessel szembeni igényérvényesítés határidőn belülinek tekintendő. Miután az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontot foglalt el, így a kár összegszerűségét illetően bizonyítási eljárást nem folytatott le, amelyre figyelemmel szükséges az elsőfokú eljárás megismétlése és a lefolytatandó bizonyítás eredményeként új határozat meghozatala. A II. r. alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. A fellebbezés alaptalan. A II. r. alperes érdemi védekezésében, illetve fellebbezési ellenkérelmében egyaránt arra hivatkozott, hogy a felperes követelése elévült. Az elévülés jogkövetkezménye a Ptk. 325. §
(1)bekezdése szerint, hogy az elévült követelés bírósági úton nem érvényesíthető, ezért elévülési kifogás esetén a bíróságnak elsőként abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy a felperes követelése elévült-e, s csak az esetben vizsgálhatja a kereseti kérelmet érdemben, ha arra a következtetésre jut, -4hogy az elévülés nem következett be (BH. 2066/220., BDT. 2008/1837.). Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik, azaz, amikor megnyílik a bíróság előtti igényérvényesítés lehetősége (Ptk. 326. §
(1)bekezdés). A szerződésen kívül okozott kárért nyújtandó kártérítés a károkozás bekövetkezésekor nyomban esedékes (Ptk. 360. §
(1)bekezdés), ennek megfelelően a kártérítési igény elévülése a károsodás bekövetkezésekor kezdődik. A felperest általa sem vitatottan azzal érte kár, hogy egyes ingóságait a II. r. alperes az általa
- június
- napján foganatosított végrehajtási cselekmények során közterületre szállíttatta. Károsodása ekkor következett be, így - amint azt az elsőfokú bíróság is helyesen megállapította, ettől az időponttól nyílt meg kártérítési igénye. A Ptk.
- §
(1)bekezdése alapján a fenti időponttól kezdődően 5 év állt a felperes rendelkezésére ahhoz, hogy kártérítési igényét bírósági úton érvényesítse, azaz kereseti kérelmét
- június
- napjáig kellett volna előterjesztenie. Kétségtelen, hogy a felperes az I. r. alperessel szemben a fent írt határidőn belül előterjesztett kártérítés iránti követelést, azt azonban az elsőfokú bíróság részítéletével elutasította, lényegében arra hivatkozással, hogy a felperes igényét nem a megfelelő alperessel szemben érvényesítette. A peradatok alapján az is megállapítható, hogy a II. r. alperessel szembeni kereset előterjesztésére csak
- január
- napján került sor, azaz a nyitva álló elévülési határidőn túl. E késedelem kimentése kapcsán a felperes azzal érvelt, hogy az elsőfokú bíróság megsértette a tájékoztatási kötelezettségét, nem közölte ugyanis, hogy nem a megfelelő alperest perli. Erre figyelemmel mindaddig, amíg az alperes személyének megállapítására nem került sor, az elévülési idő nyugodott, így ehhez képest a II. r. alperessel szembeni igényérvényesítésre a fentiek szerint meghosszabbodott elévülési időn belül került sor. A felperes fenti álláspontja azonban téves. A Ptk.
- §
(2)bekezdése szerint, amennyiben a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél kevesebb van hátra. Lényeges, hogy a jogalkotó csupán a menthető ok bizonyítása esetén teszi lehetővé az elévülési idő lejártát követő igényérvényesítést, a jog ismeretének hiánya azonban menthető oknak nem tekinthető. Nem teszi menthetővé a felperes mulasztását az elsőfokú bíróság tájékoztatási kötelezettségének megsértésre történő hivatkozása sem. A Pp. 7. §
(2)bekezdése értelmében ugyanis a bíróság a jogi képviselő nélkül eljáró felet kizárólag a perbeli eljárási jogairól és kötelezettségeiről köteles tájékoztatni. A perbe vitt anyagi jogokra vonatkozóan a bíróságot tájékoztatás nem terheli, épp ellenkezőleg, az anyagi jogokat érintő kioktatás megkérdőjelezheti az eljáró bíró pártatlanságát, sérti a tisztességes eljárás és az ügyfélegyenlőség Pp. 2. §
(1)bekezdésében rögzített követelményét, s ennek folytán jogszerűtlen. E tekintetben a felperes fellebbezésében hivatkozott BH
- 323 számú eseti döntés jelen ügyben nem tekinthető iránymutatónak. Az ugyanis a Pp-nek az
- augusztus
- napjáig hatályos
- §
(3)bekezdésére épült, amely a bíróság általános - anyagi jogokra is Pf.II.20.021/2012/
- szám -5- kiterjedő - tájékoztatási kötelezettségét fogalmazta meg. A hivatalbóliság elvének VI. és VIII. Pp. novellával (
- évi LX. törvény és
- évi CX. törvény) történő háttérbe szorulásával és a felek rendelkezési jogának kiteljesedésével azonban ez az általános tájékoztatási kötelezettség megszűnt és az csak a perbeli jogok és kötelezettségek tekintetében maradt fenn. Az viszont, hogy a perbe vitt anyagi jogi igény kivel szemben érvényesíthető, anyagi jogi kérdés, így a bíróság e vonatkozásban tájékoztatást nem adhat a feleknek. Minderre figyelemmel az elsőfokú bíróság nem sértette meg az eljárási szabályokat azzal, hogy nem hívta fel a felperes figyelmét a keresetváltoztatás szükségességére. A felperes ugyanakkor nem volt elzárva attól, hogy mind a végrehajtási cselekményt foganatosító végrehajtó, mind az általa jogutódjának tekintett személy ellen pert indítson, majd keresetét módosítva azt utóbb csak a kárért felelősségre vonható alperessel szemben tartsa fenn. Ellenkező esetben ugyanis azt kockáztatta, hogy követelése elévül, hiszen maga is tisztában volt azzal, miszerint a végrehajtási cselekmény foganatosításától számított 5 év elteltéig már csupán egy hónap volt hátra keresetlevele előterjesztésekor. A felperes állította, azt azonban a peradatok nem igazolták, hogy keresetlevelét a bíróság hivatalos ügyfélfogadási napján mondta jegyzőkönyvbe. Ellenkezőleg, a periratokból megállapíthatóan a keresetlevelet személyesen a felperes készítette, s azt postai úton juttatta el a bírsághoz, így alaptalan az az érvelése, hogy a bíróságtól kapott téves tájékoztatás következtében jelölte meg helytelenül eredetileg az alperes személyét. Mindezt értékelve az elévülés nyugvására a felperes megalapozottan nem hivatkozhat, következésképp a követelés elévülése
- június
- napján bekövetkezett. A fentieken túlmenően a perben nem merült fel olyan tény, avagy körülmény - arra egyebekben a felperes maga sem hivatkozott -, amely az elévülés megszakadását eredményezte volna. Tény, hogy a felperes követelését a rendelkezésére álló elévülési időn belül nem a megfelelő alperessel szemben terjesztette elő, az olyan igényérvényesítés pedig, amelyet a fél a valódi kötelezett helyett - téves feltevésből kiindulva - mással szemben terjeszti elő, a valódi kötelezettel szemben támasztott követelésének elévülését nem szakítja meg (BDT. 2009/2041/I.). A már kifejtettekből is következően a bíróságnak nem kötelessége vizsgálni, hogy a fél helyesen jelölte-e meg a jogviszony alanyait, így a felperes a téves igényérvényesítés következményeit maga köteles viselni. A peradatok alapján kétségtelenül megállapítható, hogy a II. r. alperessel szembeni kereseti kérelem előterjesztésének időpontjában a Ptk.
- §
(1)bekezdése szerinti öt év eltelt, ezért az elévült követelés bírósági úton való érvényesíthetőségének -6- hiányában az elsőfokú bíróság a felperes keresetének elutasításáról helytállóan döntött. Erre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A II. r. alperesnek a másodfokú eljárásban igazolható perköltsége nem merült fel, ezért az ítélőtábla e vonatkozásban a döntéshozatalt mellőzte. A felperes teljes személyes költségmentességben részesült, ezért fellebbezése sikertelenségére figyelemmel a fellebbezési eljárási illetéket a Pp. 78. §
(1)bekezdés és a 6/
- (VI. 26.)
- §
(1)bekezdése és
- §-a alapján az állam viseli. Szeged,
- április
- Dr. Szeghő Katalin sk. a tanács elnöke Bereczkyné dr. Lengyel Nóra sk. Zanóczné dr. Ocskó Erzsébet sk. előadó bíró táblabíró