Gfv.30048/2012/5 – Kúria

A határozat elvi tartalma: A bankgarancia nyilatkozatban a bank vállalhatja, hogy a jogosult első felszólítására teljesít, ezt azonban a nyilatkozatban külön fel kell tüntetni. Gfv.IX.30.048/2012/5.szám A Kúria mint felülvizsgálati bíróság dr. Pallós Zoltán ügyvéd által képviselt felperesnek Rónayné dr. Csordás Ilona ügyvéd által képviselt alperes ellen bankgarancia érvényesítése iránt a Fővárosi Bíróságnál 9.G.40.341/

1. szám alatt indult és a Fővárosi Ítélőtábla 3.Pf.21.077/2011/
2. számú ítéletével befejezett perében - amelybe a Rónayné dr. Csordás Ilona ügyvéd által képviselt beavatkozó alperes pernyertességének előmozdítása érdekében beavatkozott - a másodfokú határozat ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán
3. április 17-én tartott tárgyaláson meghozta a következő í t é l e t e t : A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a Fővárosi Ítélőtábla 3.Pf.21.077/2011/
4. számú ítéletét hatályon kívül helyezi, a Fővárosi Bíróság 9.G.40.341/2009/
5. számú ítéletét megváltoztatja és a keresetet elutasítja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 nap alatt 10.295.000 (Tízmillió-kettőszázkilencvenötezer) Ft első-, másodfokú és felülvizsgálati együttes perköltséget. Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s : A felülvizsgálati kérelem szempontjából irányadó tényállás szerint a beruházóval kötött fővállalkozási szerződésben a felperes vállalta a B tér
6. szám alatti épület építési-szerelési munkáinak elvégzését. A szerződés szerint a felperes a szolgáltatás teljesítéséhez alvállalkozók közreműködését vehette igénybe. A
7. november 23-án kötött alvállalkozói szerződésben az alperesi beavatkozó mint alvállalkozó vállalta a fenti építésiszerelési munkák elvégzését 5,530.091 euro + ÁFA vállalkozási díj ellenében
8. november 30-ai véghatáridővel azzal, hogy
9. augusztus 30-án és
10. október 30-án részteljesítésre volt köteles. Késedelmes, illetőleg hibás teljesítés esetére a szerződésben meghatározott napi kötbér fizetését vállalta azzal, hogy a kötbér maximuma a szerződési érték 10 %-a 553.009 euro. Az alperes az alperesi beavatkozó teljesítésének biztosítására bankgarancia nyújtását vállalta, amelynek az alvállalkozói munkák teljesítését követő 3 hónapig kellett fennállnia. Az alperes jogelődje (a továbbiakban: alperes)
11. január 9-én állította ki a garancia nyilatkozatot, amelyben a felperessel szerződő alvállalkozóval egyetemlegesen garanciát vállalt 553.009 euro összeghatárig az alperes teljesítéséért. Bár a jognyilatkozatot angol nyelven készítették, annak értelmezésére a magyar jog rendelkezéseit kötötték ki. A garancia eredetileg
12. szeptember 30-ig volt lehívható, annak határidejét a felek többször meghosszabbították, utoljára
13. augusztus végéig.
14. november 30-án a felperes hibalistát közölt a beavatkozóval, a jelzett hibák kijavítását a beavatkozó
15. december 8-ára vállalta.
16. december 14-ére a tényleges átadás megtörtént,
17. november végén néhány üzletet meg is nyitottak,
18. áprilisában az épület már használatbavételi engedéllyel rendelkezett. A felperes állítása szerint azonban ez nem jelentette a szerződésben kikötött szolgáltatás átadás átvételét.
19. augusztus 18-án a felperes közölte a beavatkozóval, hogy az építési szerződést megszegte azzal, hogy nem fejezte be a vállalt munkákat a szerződésben kikötött határidőre; nem a szerződéses dokumentumok szerint végezte a szolgáltatást; nem a megfelelő és elvárt szakmai gondossággal végezte a kivitelezést. Bejelentette, hogy mindezek okán lehívja a bankgaranciát. A bankgarancia lehívását a beavatkozó jogtalannak ítélte.
20. augusztus 22-én a felperes az alpereshez fordult és közölte, hogy lehívja az 553.009 euro összegű bankgaranciát, mert a beavatkozó az építési szerződésben vállalt kötelezettségeit nem teljesítette. Közölte, hogy a beavatkozó a
21. augusztus 18-i írásbeli felszólítás ellenére sem tett eleget a teljesítési kötelezettségének, a kitűzött határidő alatt nem szüntette meg a hiányosságokat, és nem intézkedett a felszólításra. A beavatkozó intézkedésére a holland bíróság
22. április 7-én ideiglenes intézkedéssel megtiltotta a alperesnek, hogy a felperes javára a jóteljesítési biztosíték alapján kifizetést teljesítsen egészen addig, amíg be nem bizonyosodik a beavatkozó és a felperes közötti választottbírósági eljárásban, hogy a beavatkozó nem szerződésszerűen teljesített és emiatt kártérítési kötelezettsége áll fenn a felperes felé, vagy magyar bíróság ítéletet nem hoz a jóteljesítési biztosíték jellegéről és hatályáról. A felperes a módosított keresetében 553.009 euro, és ennek
23. szeptember 1-től járó késedelmi kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Keresetét a
24. január 9-ei alperesi garanciavállalási nyilatkozatra alapította. Előadta, hogy az alperes által
25. január 9-én kiadott nyilatkozat a Ptk.
26. §-a szerinti bankgarancia vállalási nyilatkozatnak minősül, e nyilatkozatban írt feltételek bekövetkezése miatt és azok közlésével az alperes teljesítési kötelezettsége esedékessé vált, az alperes azonban a teljesítést jogos ok nélkül megtagadta. Másodlagosan az alperest mint kezest kérte kötelezni az alvállalkozói szerződésben írt kötbér megfizetésére, arra hivatkozással, hogy amennyiben a bíróság nem látná bizonyítva, hogy közötte és az alperes között bankgarancia szerződés jött létre, úgy az alperesi nyilatkozatot kezességvállalásnak kell tekinteni. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Vitatta, hogy az általa
27. január 9-én kibocsátott egyoldalú nyilatkozat bankgarancia vállalását jelentette volna. Másrészt arra hivatkozott, hogy a felperes lehívást tartalmazó nyilatkozata nem felelt meg a garancia levélben írt feltételeknek. A felperesnek meg kellett volna jelölnie azokat a jogi tényeket, amelyek az érvényesíthető jogot megnyithatták és érvényesíthetővé tették, ezeket megfelelően alá kellett volna támasztani és meg kellett volna jelölni az érvényesíthető jog értékét. Ezeket azonban a lehívást tartalmazó felperesi nyilatkozat nem tartalmazta. Jogi megítélése szerint egyébként az általa kiadott nyilatkozat kezesi nyilatkozat volt, valójában készfizető kezességet vállalt. Az első fokon eljárt Fővárosi Bíróság a 9.G.40.341/2009/
28. számú ítéletében az alperest 553.009 euro tőkében, ennek
29. szeptember 1-től járó késedelmi kamataiban és az elsőfokú perköltségekben marasztalta. Az elsőfokú bíróság a felek jogválasztását figyelembe véve az alperes által
30. január 9-én kiadott nyilatkozat tartalmát a magyar jogszabályok, közelebbről a Ptk.
31. §-ában foglaltak szerint értelmezte és megállapította, hogy a felperes a Ptk.
32. §-ában írt bankgarancia nyújtását vállalta. A lehívás jogának gyakorlásához a felperes részéről a szerződésszegés nevesítése és az ennek beazonosításához szükséges iratok benyújtása volt szükséges. Ezen túlmenően a felperesnek nem kellett számot adnia a károsodásának mértékéről. Mindezeket figyelembe véve a felperes
33. augusztus 22-ei írásbeli nyilatkozatát az elsőfokú bíróság alkalmasnak találta arra, hogy az alperes garanciavállalásból származó kötelezettségeinek teljesítését esedékessé tegye. A Fővárosi Ítélőtábla az alperes fellebbezése folytán hozott 3.Pf.20.077/2011/
34. számú ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Elfogadta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást és osztotta annak jogi következtetéseit is. Az alperes
35. január 9-i kötelezettségvállaló nyilatkozata a másodfokú bíróság megítélése szerint is a Ptk.
36. §-a szerinti bankgarancia vállalást jelentette. A másodfokú bíróság megítélése szerint az egyetemlegesség kikötésének nem akadálya, hogy a kötelezettséget vállalók kötelezettségei más-más jogcímeken alapulnak. Így ugyanazon teljesítés biztosítását, akár azonos, akár eltérő feltételek mellett, különböző természetes, vagy jogi személyek vállalhatták. Kötelezetti egyetemlegesség azt jelenti, hogy a jogosult választása szerint érvényesítheti az igényét bármely kötelezettel szemben. A másodfokú bíróság sem osztotta az alperes álláspontját a tekintetben, hogy a felperesnek a garancia lehívó nyilatkozat mellett bizonyítania kellett volna a bekövetkezett kárát és annak összegszerűségét. A garancianyilatkozat 1.A), B) és C) pontokban sorolta fel, hogy mely tények megvalósulása zárja ki az igény érvényesítését, ezekből állapítható meg, hogy nem csupán a kár bekövetkezte nyitotta meg az igényérvényesítést, hanem bármely más feltétel is. A kikötés feltételeit tehát a lehívónak elég megjelölnie, olyan pontosan körülírnia és igazolnia, hogy azok beazonosíthatók legyenek annak érdekében, hogy a kizáró feltételeket az alperes megvizsgálhassa és érvényesíthesse. A lehívást kizáró feltételeket viszont, a biztosítékot nyújtónak kellett bizonyítania. A felperes követelésének érvényesítéséhez a másodfokú bíróság megítélése szerint sem volt szükséges a felperesnek a beavatkozóval kötött építési-szerelési szerződés felmondása. A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset elutasítását; másodlagosan mindkét fokú ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte. A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a Ptk.
37. §ának /1/ bekezdésében,
38. §-ában,
39. §-ában,
40. §-ában és
41. §-ának /3/ bekezdésében, valamint a Pp.
42. §-ában és
43. §ában foglaltak megsértésében jelölte meg. Előadta, hogy az eljárt bíróságok a Ptk.
44. §-ában foglaltak megsértésével értelmezték a
45. január 9-én kelt kötelezettségvállaló nyilatkozat tartalmát. A nyilatkozat 1.B) pontja a követelés lehívásának, az igény érvényesítésének feltételeit rögzíti. A nyilatkozat fenti értelmezése mellett a felperesnek a lehívást tartalmazó nyilatkozatban meg kellett volna jelölnie az általa elszenvedett károsodás mibenlétét és annak összegszerűségét. E feltételeknek a felperes
46. augusztus 22-én kelt lehívást tartalmazó nyilatkozata nem felelt meg. A felperes ebben csupán általánosságban kijelentette, hogy a beavatkozó szerződésszegést követett el. Arra, hogy a beavatkozó felróható magatartása miatt kár érte, az miben állt és milyen összegű, utalást sem tett. A felperes a perben hivatkozott arra, hogy a beavatkozó késedelembe esett, így vele szemben kötbérigénye keletkezett. A lehívó nyilatkozat azonban nem tartalmazta, hogy kötbérigénnyel kíván élni a kötbér esedékességéhez, annak megfizetésére irányuló felhívást kellett volna intéznie a kötelezettségvállaló alpereshez és annak összegét is közölnie kellett volna. A fentieken túl a felperesnek azt is alá kellett volna támasztania, hogy a biztosíték terhére az igényét jogszerűen kívánja érvényesíteni. Állította, hogy a biztosíték terhére a felperes első felszólítására nem volt köteles fizetést teljesíteni. A nyilatkozat 1.B) pontja rögzítette a lehívhatóság feltételeit, amelyek fennállását a közlésüket követően jogosult volt vizsgálni. A nyilatkozat
47. pontjában rögzítette, hogy a beavatkozóval kötött vállalkozási szerződés 25.
48. pontjában írt okból való felmondása a felperes részéről bizonyítja a vállalkozó szerződésszegését minden további bizonyíték nélkül. A felperes azonban nem mondta fel a beavatkozóval kötött szerződést, ennek hiányában a felperesnek a lehívást tartalmazó nyilatkozatban konkrétan meg kellett volna jelölnie a beavatkozó szerződésszegését és azt megfelelő bizonyítékokkal alá kellett volna támasztania. Meg kellett volna jelölnie a felperest ért kár mibenlétét és összegét. Az alperes jogi álláspontja szerint az eljárt bíróságok helytelenül értelmezték a nyilatkozat
49. pontjában foglaltakat. E pont értelmezéséhez egyrészt meg kellett volna állapítani annak helyes magyar fordítását és ehhez az OFFI javított fordítását tartalmazó
50. május 21-én kelt okiratot kellett volna figyelembe venni, nem pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem részéről eljáró dr. Sz Á fordítását. Az elsőfokú bíróság nem indokolta meg, hogy miért mellőzte az OFFI javított fordításának figyelembe vételét és ezzel megsértette nemcsak a Pp.
51. §-ában, hanem a
52. §-ában foglalt rendelkezéseket is. Hivatkozott arra, hogy az általa tett kötelezettségvállalás valójában a Ptk.
53. §-ában szabályozott kezességhez állt közelebb. Ezt bizonyítja a beavatkozóval való egyetemleges kötelezettségvállalás. Sérelmezte a másodfokú bíróság megállapítását, miszerint nincs akadálya annak, hogy egy önálló kötelezettségvállalás egyetemleges kötelezettségvállalás legyen. Bankgarancia esetén ugyanis az egyetemleges kötelezettségvállalás értelmezhetetlen. Az egyetemlegesség alapján egyébként az alperes hivatkozhatott a vállalkozó kifogásaira. A perben érvényesítheti a beavatkozó kifogásait a Ptk.
54. §-ának /3/ bekezdése alapján, amit a másodfokú bíróság jogsértő módon figyelmen kívül hagyott. Állította, hogy a felperes visszaélésszerűen kívánta igénybe venni a biztosítékot, a lehívási kísérlet a Ptk.
55. §-ának /1/ bekezdésébe ütköző, joggal való visszaélést valósított meg. A szerződés késedelmes teljesítésének kérdése a jelen perben nem bírálható el. A biztosíték a beavatkozó hibás teljesítése esetére adott garanciát. Késedelem esetére a felek a vállalkozási szerződés 6.2.1.
56. pontjában napi 20.000 euro kötbér fizetésében állapodtak meg azzal, hogy a kötbér maximuma a vállalkozási díj 10 %-áig terjed. A felperes a biztosíték megszűnése előtt 397.707 euro követeléssel élt a vállalkozóval szemben. A felperes visszatartott a vállalkozói díjból 266.024 eurot, ezen túl nem fizetett ki esedékességkor meghatározott összegű vállalkozói díjat és többletmunkát, így a beavatkozó követelése lényegesen meghaladta a felszámítható kötbér összegét. A visszaélésszerű lehívást a felperes jogosult volt vizsgálni, e körben hivatkozott a BH-ban 2009/251., illetőleg az 1999/
57. szám alatt közzétett eseti döntésekre. Végezetül előadta, hogy az eljárt bíróságok utasították el a bejelentett bizonyítási indítványát. jogsértéssel A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. .-.-.-.-. A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül és azt az alábbiak szerint jogsértőnek találta. A Kúria mindenben egyetértett a mindkét fokú bíróság által elfoglalt jogi állásponttal, miszerint az alperes
58. január 9-én kelt írásbeli nyilatkozata a Ptk.
59. §-ában szabályozott bankgarancia vállalásnak minősül. A döntésnek a korábban eljárt bíróságok által kifejtett helytálló indokait megismételni nem kívánja. Az a körülmény, hogy a garancianyilatkozatban rögzítették, miszerint az alperes és a beavatkozó egyetemlegesen felelnek a biztosított követelés kielégítéséért, nem jelenti, hogy az alperes kezességet vállalt volna a beavatkozónak a felperessel szemben a vállalkozási szerződésből eredő tartozásaiért. A bank mint garantőr és a beavatkozó mint alvállalkozó kötelme ugyanis nem azonos. A bankgarancia alapján a bank csupán a garanciavállalásban meghatározott feltételek bekövetkezése esetében, meghatározott határidő alatt, meghatározott pénzösszeg fizetésére köteles. A perbeli esetben az egyetemleges fizetési kötelezettség vállalása nem jelentett egyebet, mint hogy a felperes választása szerint fordulhatott az esedékessé vált pénzkövetelésével a bank, illetve a főkötelezett vállalkozó ellen. Tekintettel azonban arra, hogy a bankgarancia beváltása a jogosult részére nem kötelezettség, csupán lehetőség, az egyetemlegesség kikötése nélkül sincs annak jogi akadálya, hogy a jogosult a bankgarancia beváltása helyett a főkötelezett ellen forduljon az igényével. A bankgarancia - a fent írtak szerint - fizetési kötelezettség elvállalása a bank által, amelyben arra kötelezi magát, hogy meghatározott feltételek bekövetkezése esetén, meghatározott határidőn belül, meghatározott értékhatárig teljesít fizetést a kedvezményezett felhívására. A bank vállalhatja, hogy a jogosult felhívására minden további vizsgálódás nélkül teljesít, ezt azonban a garancialevélben kifejezetten fel kell tüntetni. Ennek hiányában meg kell határozni a banki fizetés feltételeit, amelyeknek bekövetkezését a bankgaranciára jogot alapító félnek kell bizonyítania. Ebből következően a felperest terhelte annak igazolása, hogy a lehívó nyilatkozat tartalmilag megfelelt a garancia levélben írtaknak. Az eljárt bíróságok tehát tévesen alkalmazták a Pp.
60. §-ának /1/ bekezdésében írt, a bizonyítási kötelezettségre vonatkozó szabályokat. Alappal hivatkozott az alperes arra, hogy az eljárt bíróságok a Ptk.
61. §-ának megsértésével értelmezték az alperes
62. január 9-én kelt garancialevelének tartalmát. Az
63. A) és C) pontokban az alperes azt rögzítette, hogy mely esetekben szűnik meg a garancialevélben vállalt helytállási kötelezettsége. Az 1.B) pontban azonban tartalma szerint azt határozta meg, hogy milyen jogcímen felmerült követelés megtérítése ellenében szabadul a fizetési kötelezettsége alól. E tekintetben a garancialevél több rendelkezését kellett értelmezni összhangban a vállalkozási szerződésben foglaltakkal. A garancialevél
64. pontjának értelmezéséhez legelőször azt kellett eldönteni, hogy mi volt az angol nyelven megfogalmazott kikötés helyes magyar fordítása. A helyes magyar fordítás tartalmának megállapításánál abból kellett kiindulni, hogy az alperes által vállalt bankgarancia egy vállalkozási szerződésből eredő megrendelői igények biztosítását szolgálta, ezért a garancialevél tartalmának meghatározásánál nem volt mellőzhető a biztosított szerződés tartalmának vizsgálata, különös tekintettel arra, hogy a garancialevél
65. pontja maga is visszautal a vállalkozási szerződés 25.
66. pontjára. A vállalkozási szerződés 25.
67. pontja nem vitásan a szerződés megbízó részéről történő felmondását szabályozta. A vállalkozási szerződés és a garancialevél feltételeinek kidolgozásában, az okiratok elkészítésében ugyanazok a személyek vettek részt és mindkét okiratban azonos angol kifejezést („determination") használtak, így valószínűsége sincs annak, hogy a kifejezést eltérő jelentés tartalom mellett használták volna a két okiratban. A vállalkozási szerződés hivatkozott pontja, valamint az OFFI javított fordításának megfelelően a garancialevél
68. pontjának helyes értelmezése szerint a vállalkozási szerződés felperes általi felmondása garancia lehívási ok volt. A felperes a vállalkozási szerződést nem mondta fel. Ezért a garancialevél
69. B) pontjában foglaltakat kellett értelmezni. Bármelyik fordítást vesszük alapul, a felperest ért kár megtérítésére volt köteles a garantőr, legfeljebb a garancialevélben meghatározott felső összeg erejéig, szerződésszegés esetén. A vállalkozási szerződésben a felperes és az alvállalkozó többféle szerződésszegést (hibás teljesítés, késedelmes teljesítés) biztosított kötbérrel, mely kárátalány. Mindkét fajta szerződésszegés esetére napokban megállapított kötbért kötöttek ki csak eltérő mértékűt. A garancialevélben a garantőr bank vállalhat fizetést a jogosult felé minden további feltétel nélkül, megfelelő okmányok benyújtása esetén, illetve abban az esetben, ha a kötelezett a meghatározott időn belül nem emel kifogást. Az adott garancialevél kifejezetten egyik fent felsorolt lehívási feltételt sem jelöli meg, de az abban foglaltakból az következik, hogy nem a feltétel bekövetkezését igazoló okmány csatolása volt a lehívás feltétele, hanem elégséges volt a kedvezményezett igénybejelentése a joghatályos lehíváshoz. Ugyanakkor ezen igénybejelentésnek alkalmasnak kellett lennie arra, hogy abból megállapítható legyen, miszerint a lehívás feltételei bekövetkeztek. Ezért figyelemmel a garancialevél 2.B) pontjában írtakra a felperesnek meg kellett volna jelölnie, (de nem bizonyítania), hogy a vállalkozó milyen szerződésszegést követett el, az egyes szerződésszegések kapcsán vele szemben hány nap tekintetében, milyen összegű kötbérkövetelése áll fenn. Ezt a garancialehívás nem tartalmazta, így az nem volt alkalmas arra, hogy az alapján beálljon az alperes fizetési kötelezettsége. A fent kifejtettekből következően a felperes a módosított szerződésben meghatározott időtartamon belül joghatályosan a lehívás jogát nem gyakorolta, ezért a felperes keresete alaptalan volt. A felülvizsgálati kérelemben állított egyéb kérdések vizsgálata pedig a fenti álláspontra tekintettel szükségtelen volt. A kifejtettekre figyelemmel a Kúria mint felülvizsgálati bíróság a jogerős ítéletet a Pp.
70. §-ának /4/ bekezdése szerint hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. Az alperes felülvizsgálati kérelme sikeres volt, ezért a felperes a Pp.
71. §-ának /1/ bekezdése szerint köteles az alperesnek az első, másodfokú és felülvizsgálati eljárással okozott költségét megtéríteni. Az alperes perköltsége 900.000 Ft fellebbezési és 2.500.000 Ft felülvizsgálati eljárási illetékköltséget, valamint az ügyvédi munkadíjakat foglalja magában. A 32/2003.(VIII.22.) IM rendelet
72. §-a /2/ bekezdésének a), b) és c) pontja, valamint /5/ és /6/ bekezdése szerint felszámítható, az ÁFA-t is tartalmazó ügyvédi munkadíjat a Kúria az elsőfokú eljárásban 3,750.000 Ft-ban, a másodfokú eljárásban az ennek 50 %-át kitevő 1,875.000 Ft-ban, a felülvizsgálati eljárásban 1,270.000 Ft-ban határozta meg. Budapest,
73. április
74. Dr.Vezekényi Ursula sk. a tanács elnöke Gyöngyösiné dr.Gyügyei Klára sk.előadó-bíró Dr.Lőrincz Györgyné sk. bíró