Bf.168/2011/5 – Fővárosi Ítélőtábla

Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 5.Bf.168/2011/

1. szám A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Budapesten,
2. év május hó
3. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozta és kihirdette a következő Ítéletet: A halált okozó testi sértés bűntette miatt vádlott ellen indult büntetőügyben a Pest Megyei Bíróság 18.B.54/2010/
4. számú ítéletét megváltoztatja. A vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetés tartamát 1 (egy) év 6 (hat) hónapra enyhíti, egyúttal a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó rendelkezést mellőzi. A vádlottat 2 (kettő) évre a közügyek gyakorlásától eltiltja. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye. Indokolás: A Pest Megyei Bíróság a
5. év március hó
6. napján kelt 18.B.54/2010/
7. számú ítéletében a vádlottat bűnösnek mondta ki testi sértés bűntettében (Btk.
8. §. /1/ bekezdés és /6/ bekezdés II. fordulat). Ezért őt kettő év börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztette. Rendelkezett a járulékos kérdésekről, így a terhelt által előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról, a bűnjelekről, illetve a bűnügyi költség viseléséről is. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosítás végett jelentett be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a
9. év május hó
10. napján kelt BF.378/
11. számú átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta. Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság tévedett a büntetés kiszabása során, amikor elmulasztotta nyomatékos enyhítő körülményként értékelni azt, hogy a sértett igen hosszú - több mint hét hónapi - szenvedés után halt meg. Egyebekben a súlyosító körülményeket nem a súlyuknak megfelelően értékelte, ugyanakkor az enyhítő körülményeknek eltúlzottan nagy jelentőséget tulajdonított, továbbá enyhítő körülményként értékelt olyat is, ami inkább súlyosító körülmény lenne. Ezért az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását a vádlottal szemben hosszabb tartamú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. A főügyészség képviselője az indítványát a nyilvános ülésen a főügyészi átiratban foglaltakkal egyezően fenntartotta. A vádlott védője az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását szorgalmazta. Felszólalásában kifejtette, hogy a megyei bíróság az általa megállapított tényállás alapján helyesen vont következtetést a vádlott büntetőjogi felelősségére, az enyhítő és súlyosító körülményeket számba vette, súlyuknak megfelelően értékelte és tettarányos büntetést szabott ki, amikor a vádlottal szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést alkalmazott. A terhelt az utolsó szó jogán bűnösségére vonatkozóan ténybeli beismerő vallomást tett, megbánását hangoztatta, és kifejtette, hogy a sértett családjával - peren kívül 4.000.000,- forint kártérítés fizetésében egyezett meg, melynek teljesítése érdekében bankhitelt vesz fel. A súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezés alapos. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét az azt megelőző bírósági eljárással együtt a Be.
12. §. /1/ bekezdése alapján teljes terjedelmében felülbírálta. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárást a perrendi szabályok betartásával folytatta le. A vád tárgyává tett bűncselekmény elbírálása szempontjából releváns bizonyítékokat feltárta, azokat egyenként és összességükben értékelte, egybevetette, ezt követően mérlegeléssel állapította meg a történeti tényállást, illetve tényből tényre is helyesen következtetett. A másodfokú bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy a megyei bíróság által rögzített történeti tényállás túlnyomórész megalapozott, az mentes a Be.
13. §. /2/ bekezdésében írt hibáktól és hiányosságoktól. A megállapított tényállás azonban kismértékben pontosításra szorul, ezért az ítélőtábla az iratok tartalmára figyelemmel a Be.
14. §. /1/ bekezdés a.) pontja alapján az alábbiakkal egészíti ki: Az ítélet
15. oldal első bekezdését azzal pontosítja, hogy a vádlott a sértettet a fejének jobb oldalán szúrta meg (igazságügyi orvosszakértői vélemény
16. oldal, tanú1, tanú2 tanúvallomása). Az elsőfokú ítélet
17. oldal
18. bekezdését kiegészíti azzal, hogy a sértett koponya és agysérülése, valamint a hét hónappal később bekövetkezett halála között közvetett, távoli, ok-okozati összefüggés áll fenn. Ezt támasztotta alá a
19. számú tárgyalási jegyzőkönyv
20. oldalának első bekezdésében rögzített orvosszakértői nyilatkozat, melyben igazságügyi orvosszakértő1 kifejtette, hogy a sértett által elszenvedett sérülések, valamint a több mint fél évvel később bekövetkezett halála között az okozatosság tényszerűen megállapítható. A fent megjelölt jegyzőkönyvi helyen a szakértő azt is rögzítette, hogy a boncolás során nem találtak olyan természetes elváltozást, amely a halállal ok-okozati összegfüggésbe hozható lenne. Az ítélet
21. oldal
22. bekezdése kiegészítésre szorul abban is, hogy a sértett által elszenvedett sérülés közvetlen életveszélyes állapotot eredményezett (nyomozati iratok
23. oldal
24. bekezdés; az igazságügyi orvosszakértő2 által jegyzett igazságügyi orvosszakérői vélemény). Szintén kiegészíti a másodfokú bíróság a
25. oldal
26. bekezdését azzal, hogy a sértett által elszenvedett sérülés büntetőjogi gyógytartama a nyolc napot meghaladta, szövődménymentes gyógyulás esetén a tényleges gyógyulási idő mintegy három-öt hónap lett volna (boncjegyzőkönyv: nyomozati iratok
27. oldal
28. bekezdés). Az így kiegészített tényállás immár hibamentes, a vádlott tagadásával szembenálló részében is a bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapul, ezért irányadó volt a másodfokú eljárásban is. A bizonyítékok értékelése körében az elsőfokú bíróság a szükséges mértékben számot adott arról, hogy mely bizonyítékokat miért fogadott el, másokat pedig milyen okból vetett el. Törvényesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott védekezésével szemben az eljárás során meghallgatott tanúk vallomásait és az azt alátámasztó igazságügyi orvosszakértői véleményeket fogadta el a tényállás alapjául. A vádlott azon védekezését, hogy tanú1 kergette őt, előle menekült, és az út csúszós volt - tanú3 kivételével - a terhelt és a sértett társaságához tartozó tanúk nyomozati és tárgyalási nyilatkozatai is egybehangzóan cáfolták. A vádlott baráti társaságához tartozó a tanú3 - az elsőfokú bíróság által elfogadott nyomozati vallomásában elmondta, hogy a vádlott már csak azért sem csúszhatott el, mert a bűncselekmény elkövetésének helyszínén az utat felszórták (nyomozati iratok
29. oldala). A tanú vallomása e körben azért is elfogadható, mert nyilatkozatát a helyszíni szemle adatai és a fényképfelvételek alátámasztották. Ezekből megállapítható volt, hogy a cselekmény helyszíne az Óvodához közeli útszakasz, ahol a biztonságos közlekedéshez kiemelkedő érdek fűződik, így a tanú vallomásának igazságtartalmához kétség sem férhetett. A tanú3 a nyomozás során - azon túl, hogy cáfolta a tanú1 általi üldözést a rúgás előtt - olyan nyilatkozatot is tett, hogy a vádlott, ha el akart volna szaladni, azt akadálytalanul megtehette volna, mert az ellenkező irányba nem volt senki (nyomozati iratok
30. oldala). Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokkal összhangban törvényesen állapította meg azt is, hogy mind a vádlotti, mind a sértetti társasághoz tartozó tanúk a nyomozás során egybehangzóan számoltak be arról, hogy a vádlott nekifutásból, lendületből, nagy erővel és szándékosan rúgta fejbe a földön lévő sértettet. Tény, hogy a terhelt baráti társaságában tartózkodó személyek - tanú4, tanú5, tanú2, tanú3 - a tárgyaláson már igyekeztek a vádlottat mentő nyilatkozatokat tenni, de végül nyomozati vallomásaikat, elébük tárását követően, fenntartották. Az objektív - természettudományos alapokon nyugvó - igazságügyi orvosszakértői vélemények, amelyeket az elsőfokú bíróság az ítéletének
31. oldalán részletesen elemzett, a tanúk által elmondottakat egyértelműen megerősítették és egyben cáfolták a vádlott által előterjesztett védekezést a sértett sérülésének keletkezési mechanizmusát illetően. A bizonyítékok értékelésének fenti kiegészítésével megállapítható, hogy azok egymásra épülnek, egymást kiegészítik, zárt logikai láncolatot alkotnak és egy irányba, a vádlott bűnösségének irányába hatnak, kizárva ezzel a másképp történés lehetőségét. Ilyen körülmények között a másodfokú bíróság is bizonyítottnak látta a vádlott által elkövetett bűncselekményt. Az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére és - a jogi indokolás helyesbítése mellett - törvényes a bűncselekmény minősítése is. A halált okozó testi sértés bűntette megállapításának három konjunktív feltétele van: a.) Az elkövetési magatartásnak szándékos testi sértés elkövetésére kell irányulnia. Az elsőfokú bíróság által megállapított és irányadó történeti tényállás szerint a vádlott nekifutásból, nagy erővel rúgta fejbe a sértettet. Ebből pedig az következik, hogy a testi sértés okozására irányuló szándéka egyenes volt. Az elsőfokú bíróság a vádlott testi sértésre irányuló szándékát eshetőlegesnek minősítette, amellyel a másodfokú bíróság nem értett egyet, mert azt lehetett megállapítani, hogy a kiszolgáltatott testhelyzetben lévő, védekezésében erősen korlátozott sértettet, a vádlott nagy erővel fejbe rúgta és ilyen körülmények között magatartásának lehetséges következményei iránt nem közömbös volt, hanem azt kívánta. b.) A szándékos testi sértési cselekménnyel okozati összefüggésben kell bekövetkeznie a sértett halálának. E körben azt lehetett megállapítani, hogy a vádlott magatartása indította el a halálos eredményhez vezető okfolyamatot. Az eredmény bekövetkezésében közreható szövődmény (concausa) nem zárja ki az okozati összefüggést, a közvetettség ilyen körülmények között is megállapítható. c.) A bekövetkezett halálos eredmény tekintetében a vádlottat kizárólag gondatlanság terhelheti. Helyesen utalt erre a körülményre a megyei bíróság az elsőfokú ítélet
32. oldalának
33. bekezdésében azzal, hogy a vádlott hanyagság (negligentia) terheli, ugyanakkor a bíróság a tudatos gondatlanság (luxuria) indokolását adta. Jelen esetben az volt megállapítható a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján, hogy a terhelt azért nem látta előre magatartásának a lehetséges következményeit, mert a tőle elvárható figyelmet és körültekintetést elmulasztotta. A büntetés kiszabása körében az elsőfokú bíróság túlnyomórészt helyesen sorolta fel az enyhítő és súlyosító körülményeket. A terhelt már a nyomozás során is állította, hogy élsportoló. Ez a minősége pedig fokozott elvárást támaszt a vádlottal szemben. Olyan magatartást kellett volna tanúsítania, amely példaként szolgál a korosztálya számára. Így sportolói mivolta nem enyhítő körülmény. Az elsőfokú bíróság a bűncselekmény elkövetésekor hatályos Btk. rendelkezéseit alkalmazva végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a vádlottat. Eszerint az egy évet meghaladó, de két évet el nem érő szabadságvesztés végrehajtása csak különös méltánylást érdemlő esetben függeszthető fel (Btk. 89.§