Kfv.37590/2011/8 – Kúria

A határozat elvi tartalma: A harmadik országbeli állampolgár akkor rendelkezik az itt tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezettel, ha ő maga, vagy családtagja jövedelméből vagy vagyonából a megélhetését, lakhatását, kiutazását, egészségügyi ellátását biztosítani tudja. A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.590/2011/8.szám A Kúria a Győző Ügyvédi Iroda /ügyintéző: dr. Győző Gábor ügyvéd/ által képviselt kiskorú felperesnek a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal /1117 Budapest, Budafoki út 60./ alperes ellen idegenrendészeti ügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indult perében a Fővárosi Bíróság

1. július
2. napján kelt 21.K.32.149/2011/
3. számú jogerős ítélete ellen a felperes által
4. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi í t é l e t e t : A Kúria a Fővárosi Bíróság hatályában fenntartja. 21.K.32.149/2011/
5. számú ítéletét Kötelezi a Kúria a felperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra - 36.000 /harminchatezer/ forint felülvizsgálati eljárási illetéket. Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s Az etióp állampolgár felperes
6. szeptember
7. napján tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtott be hazánk Nairobiban működő külképviseletén, melyet az elsőfokú hatóság a
8. október
9. napján kelt 106-1-51527/7/2010-T. számú határozatával elutasított, arra hivatkozással, hogy a felperes nem felelt meg a törvényben foglalt feltételeknek, így nem rendelkezett tartózkodása teljes időtartamára a megélhetését biztosító anyagi fedezettel, valamint egészségbiztosítással. A felperes fellebbezett a határozat ellen, amelynek elbírálása során az alperes a
10. március
11. napján kelt 106-T-24405/8/
12. számú másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A felperes keresetében az alperes határozatának felülvizsgálatát, hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését kérte. Álláspontja szerint az alperesnek azt kellett volna vizsgálnia, hogy a legalább hat hónapos időtartamú tartózkodás esetén meg tud-e felelni a felperes a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló
13. évi II. törvény /a továbbiakban: Harm. tv./ és a végrehajtására kiadott 114/
14. /V. 24./ Kormányrendeletben /a továbbiakban: Vhr./ meghatározott feltételeknek. Utalt arra is a felperes, hogy a menedékjogról szóló
15. évi LXXX. törvény
16. § /2/ bekezdése alapján automatikusan jogosult lenne a menekültkénti elismerésre azt követően, hogy Magyarországra beutazik; így irrelevánssá válna, hogy a felperes tartása a tartózkodási engedély kiadásának feltételei szerint biztosított-e. A tartózkodási engedély kiadásának feltételeit tehát csak a menekültkénti elismerés iránti kérelem benyújtásáig kellene biztosítani. Rámutatott arra, hogy az S. Kft. /a továbbiakban: Kft./ - mint jogi személy - vállalta a felperes tartását, de nézete szerint a Vhr.
17. § /6/ bekezdéséből adódó nem taxatív felsorolásban nincs olyan utalás, amelyből okszerűen következne az, hogy kizárólag, vagy akár elsősorban a kérelmezőnek és a családtagjának kellene a megélhetést biztosítani. Álláspontja szerint az alperes megsértette a bizonyítékok okszerű mérlegelésére vonatkozó kötelezettségét a Kft. tartási képességének értékelése vonatkozásában, arra is figyelemmel, hogy a jogi személy tartósan nyereséges és adótartozás sem terheli, valószínűsíthető, hogy fedezni tudja a felperes és édesanyja megélhetését aközben, hogy saját működését is biztosítja. Állította, hogy nem hagyható figyelmen kívül továbbá az a körülmény sem, hogy a családegyesítő fél saját jövedelemmel is rendelkezik. Az egészségbiztosítási fedezet és a visszautazás költségei tekintetében is okszerűtlenül mérlegelt - a felperesi álláspont szerint - az alperes. Megítélése szerint a Harm. tv. szűken értelmezi a családtag fogalmát, a felperesnek a családegyesítéshez, családi együttéléshez való jogát - melyet az Emberi Jogok Európai Egyezményének /a továbbiakban: EJEE/
18. cikke részesít védelemben - figyelembe kellett volna venni. Utalt arra, hogy a felperes édesapja Magyarországon elismert menekült, családi együttélésük tehát csak Magyarországon biztosítható; az édesapa menekült státusza miatt származási országába nem térhet vissza. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaptalannak értékelte, és elutasította azt. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az alperes határozata a jogszabályoknak megfelel; a hatóság a lefolytatott bizonyítási eljárás során a tényállást kimerítően feltárta, határozatát, annak mérlegelési szempontjait részletesen indokolta és számot adott arról, hogy az eljárás során milyen tényezőket vett figyelembe. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a Vhr.
19. § /5/ bekezdése kogens módon határozza meg, hogy a harmadik országbeli állampolgár akkor rendelkezik a 3 hónapot meghaladó tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezettel, ha ő maga - vagy részére családtagja - a rendelkezésre álló jövedelemből, illetve vagyonból megélhetése, lakhatása, kiutazása, valamint szükség esetén egészségügyi ellátása költségeit biztosítani tudja. Kifejtette az elsőfokú bíróság, hogy a Vhr.
20. § /6/ bekezdésében szereplő felsorolásból egyértelműen következik azon jogalkotói szándék, hogy a magyarországi megélhetés elsősorban a kérelmező, vagy a tartását vállaló családtagja által igazolt anyagi eszközökkel biztosítható. Az elsőfokú bíróság a felperes édesapjának munkáltatója által tett eltartási nyilatkozatot illetően osztotta az alperes álláspontját, amely szerint T. A. J. nem minősül a kérelmező, illetve édesanyja családtagjának, így nyilatkozata csekély mértékben vehető figyelembe. A Kft. által vállalt tartási kötelezettséget illetően az elsőfokú bíróság megjegyezte, hogy a Kft. és a felperes között semmilyen jogviszony nem áll fenn; ezen túl arra is rámutatott, hogy a Kft. mint jogi személy - által vállalt tartási kötelezettség a felperes édesapjának munkaviszonya megszűnésével, vagy a cég helyzetéből, illetve a cég és a felperes édesapja közötti viszony megváltozásából adódóan nem lenne kikényszeríthető. Az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatosan utalt arra is, hogy a jogi személy és a tag kötelezettségei, vagyona egymástól elkülönülnek, a tag nem tartozik teljesítéssel a kft. által vállalt kötelezettségekért. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint amennyiben a munkáltató támogatni kívánja munkavállalóját, illetve annak családegyesítési szándékát, ezt a munkabér megemelésével, vagy egyéb juttatásokkal is meg tudja tenni. A felperes tartását vállaló édesapjának jövedelmére (
21. évben havi bruttó 100.280 Ft, azaz nettó 76.523 Ft;
22. áprilisnovember közötti időszakban bruttó 73.500 Ft, azaz nettó 60.235 Ft) tekintettel, illetve figyelemmel arra, hogy sem a felperes, sem édesapja nem rendelkezik jelentősebb összegű, tartósan rendelkezésre álló megtakarítással, megállapította, hogy a felperesnek nincs megfelelő anyagi fedezete, amely a magyarországi tartózkodása alatt biztosítaná megélhetése, lakhatása, a tovább-, illetve visszautazáshoz szükséges, valamint az egészségbiztosítás által nem fedezett költségeit. A felperes menekülti státusszal kapcsolatos érvelését illetően az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy a felperes tartózkodási engedély iránti kérelmet terjesztett elő, nem pedig menekültkénti elismerésre vonatkozót. A két eljárás egymástól független, az alperes kizárólag a tartózkodási engedély iránti kérelem körében jogosult eljárni - az ezen eljárásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapulvételével -, és esetlegesen a beutazást követően benyújtott más kérelem során alkalmazandó jogszabályokat és kedvezményeket nem tudja ezen eljárás során figyelembe venni. Rámutatott arra is az elsőfokú bíróság, hogy a felperes esetében az EJEE
23. cikkében megfogalmazott, a családi együttéléshez való jog nem sérült, az alperes ugyanis megtartotta a kérelemre vonatkozó anyagi és eljárási szabályokat, és a vizsgálat tárgyává tette a speciális eljárásban meghatározott feltételeket is. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését kérte, a keresetében foglaltakat fenntartotta, másodlagosan - a hatályon kívül helyezés mellett - az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Kifejtette a felperes, hogy amennyiben elfogadná az elsőfokú bíróság és az alperes értelmezését a Vhr.
24. § /5/ bekezdése tekintetében, úgy ez a jogszabályi rendelkezés ellentétes a családegyesítési jogról szóló 2003/86/EK Tanácsi Irányelv /a továbbiakban: Irányelv/
25. cikk /1/ bekezdésével, mivel az Irányelv ezen rendelkezése nem teszi lehetővé a Vhr.
26. § /5/ bekezdése szerinti korlátozást a felperes megélhetésének forrása tekintetében. Az uniós jogi norma és a nemzeti jogi norma közötti kollízió - a felperes álláspontja szerint - abban áll, hogy míg az Irányelv
27. cikk /1/ bekezdése nem zárja ki azt, hogy a felperesen és a Harm. tv. szerinti családtagon kívül természetes, vagy jogi személyek is biztosítsák a felperes megélhetését, úgy a Vhr.
28. § /5/ bekezdése ezt kifejezetten kizárja. A felperes álláspontja szerint kollízió esetén az uniós jogi norma érvényesül, és az Irányelv
29. cikk /1/ bekezdése közvetlenül hatályosul akként, hogy annak megfelelően a Vhr.
30. § /5/ bekezdése szerinti korlátozást nem lehet figyelembe venni. Kifejtette a felperes, hogy - az elsőfokú bíróság értelmezésével ellentétben - a felperes és a jogi személy között a jogi személy tartási kötelezettség-vállalásával igenis létrejött jogviszony, mégpedig polgári jogi, kötelmi alapú, amely atipikus szerződésnek minősül; így polgári jogi alapon akár ki is kényszeríthető. A felperes szerint téves a bíróság azon álláspontja is, miszerint a családegyesítő fél munkaviszonyának megszűnésével megszűnne a kötelezettség-vállalás is, mivel ez a kötelezettség-vállalásból tartalmilag egyáltalán nem következik, és nincs ilyen tartalmú kogens jogszabályi rendelkezés sem. Előadta, hogy ugyanezen az alapon a tartást vállaló családtag is megvonhatná vállalt teljesítését, ahogy a munkaviszony is bármikor megszűnhet, melyre tekintettel a megélhetés biztosítottsága sohasem egy teljességgel és hosszú távon biztos helyzetet feltételez, hanem egy várható, valószínűsített helyzetet, amelyben okszerűen elvárható a feltételek megvalósulása. Éppen ezért - a felperes álláspontja szerint - nem lehet különbséget tenni a saját maga és/vagy családtag által biztosított megélhetés és a jogi személy által biztosított megélhetés között. Utalt arra is a felperes, hogy ezen jogértelmezést támasztja alá az a körülmény is, hogy jogi személy általi kérelmezés esetén is záradékolható a meghívólevél, tehát ebben az esetben is a jogi személy vállalhatja a kérelmező tartása és egészségbiztosítása költségeinek fedezését, valamint az is, hogy a Vhr.
31. § /6/ bekezdése kifejezetten nevesíti a meghívólevelet, mint a megélhetés biztosítottságát igazoló lehetséges forrást. A felperes felülvizsgálati kérelmében kifejtette továbbá, hogy a Harm. tv.
32. § /1/ bekezdésének vizsgálatakor figyelembe kellett volna venni azt, hogy a felperesnek a családegyesítő féllel fennáll a családi kapcsolata és a családegyesítő fél menekült státusza folytán Magyarországon menekültkénti elismerésre lenne jogosult, és így - mint egyfajta várományként - a beutazást követően automatikusan jogosult a menekült státuszból fakadó támogatásokra, ellátásokra. Kifogásolta a felperes az elsőfokú bíróság álláspontját a családi együttéléshez való jog kapcsán is; ennek körében kifejtette, hogy a Vhr.
33. § /5/ bekezdése szerinti korlátozás nem felel meg az EJEE
34. cikk
35. pontban foglalt feltételeknek, így a nemzeti szabályt figyelmen kívül kellett volna hagyni. A felperes édesapja Magyarországon elismert menekült, aki ebből kifolyólag nem térhet vissza a származási országába, így családi együttélésük kizárólag Magyarországon biztosítható. A felperes nem vitatta, hogy a megélhetés és az egészségbiztosítás meglétének előírása általánosan megjeleníthet egy legitim közérdeket. Vitatta, hogy ez a közérdek olyan erős lenne, hogy az ennek érdekében alkalmazott korlátozás a jelen ügyben ténylegesen nyomós közérdeket szolgálna, és/vagy arányosnak lenne tekinthető. A felperes felülvizsgálati kérelmében kérelem tárgyaláson történő elbírálását. kérte a felülvizsgálati Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A Kúria álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megfelelő alapossággal feltárta és rögzítette ítéletének indokolásában az ügyben irányadó tényállást, és abból - az ide vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkalmazásával - helytálló jogi következtetést vont le. Hangsúlyozza a Kúria, hogy a Pp.
36. § /2/ bekezdése és
37. § /2/ bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárás során kizárólag a jogerős ítélet jogszerűsége vizsgálható. Közigazgatási perben azon kérdésben kell a bíróságnak állást foglalnia, hogy a keresettel támadott közigazgatási határozat a keresetben foglaltak szerint megfelel-e a jogszabályi előírásoknak. A felperes keresetében nem állította, hogy az Irányelv
38. cikk /1/ bekezdése és a Vhr.
39. § /5/ bekezdése közötti kollízió miatt a nemzeti norma nem alkalmazható, és az uniós jog közvetlen hatályú érvényesülésének van helye, így ennek elmaradása miatt a közigazgatási határozat törvénysértő. Tekintettel arra, hogy a felperes kereseti kérelméről döntött az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében, a vitássá nem tett Irányelvi hivatkozás az ítéleti döntés részét nem képezhette, ezért a Kúria figyelemmel a Pp.
40. § /2/ bekezdésére, valamint a keresetmódosítás Pp. 335/A. /1/ bekezdésében rögzített szabályaira - e hivatkozással érdemben nem foglalkozhatott. A közigazgatási határozatot hozó alperesi hatóság jogalkalmazó szerv, így az adott ügyre irányadó jogszabályi előírások betartására köteles. A perbeli ügy szempontjából alapvető jelentősége volt annak, hogy az alperes határozata mérlegelési jogkörben született. A Pp. 339/B. §-a értelmében mérlegelési jogkörben hozott közigazgatási határozat akkor tekintendő jogszerűnek, ha a közigazgatási szerv a tényállást kellő mértékben feltárta, az eljárási szabályokat betartotta, a mérlegelés szempontjai megállapíthatóak, és a határozat indokolásából a bizonyítékok mérlegelésének okszerűsége kitűnik. A Kúria álláspontja szerint helytállóan és megalapozottan foglalt állást az elsőfokú bíróság azon kérdésben, hogy az alperes felülvizsgált eljárása és határozata ezen kritériumoknak maradéktalanul megfelelt. A felülvizsgálati kérelemben foglaltak kapcsán szükségesnek tartja kiemelni a Kúria, hogy a Vhr.
41. § /5/ bekezdése kogens módon határozza meg, hogy a harmadik országbeli állampolgár akkor rendelkezik a 3 hónapot meghaladó tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezettel, ha ő maga - vagy részére családtagja - a rendelkezésére álló jövedelemből, illetve vagyonból megélhetése, lakhatása, kiutazása, valamint szükség esetén egészségügyi ellátása költségeit biztosítani tudja. A Vhr.
42. § /6/ bekezdésében szereplő felsorolás ugyan nem taxatív, ám abból egyértelműen kitűnik azon jogalkotói szándék, hogy a magyarországi megélhetés elsősorban a kérelmező, vagy a tartását vállaló családtagja által igazolt anyagi eszközökkel biztosítható. A családi együttélés célja ugyanis a családtaggal való családegyesítés, a vele való együttélés a célországban, amelyből értelemszerűen következik, hogy az ilyen célú tartózkodási engedélyt kérelmező személy megélhetéséről saját maga, vagy azon családtagja köteles gondoskodni, akivel a jövőben az országban együtt kíván élni. A Kft. ügyvezetője, T. A. J. nem minősül a felperes, illetve szülei családtagjának, közöttük semmilyen rokoni kapcsolat nem áll fenn. Egyetért a Kúria az elsőfokú bíróság azon álláspontjával, hogy a munkáltató munkavállalója családegyesítési törekvéseit egyéb eszközökkel pl. munkabér-emeléssel támogathatja. Ezzel kapcsolatban is azonban hangsúlyozást igényel, hogy a felperes édesapjának munkabére a
43. évihez képest
44. április és november hónap között már csak havi bruttó 73.500 Ft volt. A felperesi nyilatkozattal szemben nem tekinthető polgári jogi úton kikényszeríthetőnek a munkáltatói nyilatkozat, már csak arra figyelemmel sem, hogy a nyilatkozatban a tartás összege, annak rendszeressége, nyújtásának módja nem került meghatározásra; ezért helyesen értékelte azt az elsőfokú bíróság is a bizonyítékok körében csekély súlyúként. Megjegyzi a Kúria, hogy a Harm. tv. és a Vhr. megalkotása során a jogalkotó az Irányelv rendelkezéseire figyelemmel volt, amelyet a Harm. tv.
45. § /1/ bekezdése és a Vhr.
46. § /1/ bekezdése is alátámaszt. A felülvizsgálati kérelemben foglalt azon felperesi hivatkozás, mely szerint gazdasági társaság a meghívólevél záradékolása iránti eljárásban kötelezettséget vállalhat a meghívott fél lakhatása, eltartása és egészségügyi ellátása, valamint kiutazása költségeinek fedezésére, nem jelenti az alperesi hatóságnak a Vhr.
47. § /5/ bekezdésével kapcsolatos okfejtése alaptalanságát. A meghívólevél záradékolása iránti kérelemben a meghívó és a meghívott között áll fenn a kötelezettség-vállalás, így a meghívó jogi személy kötelezettséget vállalhat a meghívott személy tartásáért, míg a tartózkodási engedély iránti kérelem esetén ugyanezen kötelezettség a harmadik országbeli állampolgárt saját magát, vagy családtagját terheli. Hangsúlyozza azonban a Kúria, hogy a jelen perben felülvizsgált eljárás során a felperes nem használt fel meghívólevelet, így az ezzel kapcsolatos felperesi érvelés irreleváns. A bizonyítékok mérlegelése kapcsán kiemeli azt is a Kúria, hogy a felperes maga is elismerte, hogy édesapja jövedelme és megtakarítása nem elégséges magyarországi megélhetésük biztosításához, így - beutazását követően - igénybe kívánja venni az elismert menekülteknek a jogszabály által nyújtott esetleges pénzbeli támogatásokat, ellátásokat, ez pedig a szociális ellátó rendszert terhelné, ami szintén az alperesi értékelés helytállóságát igazolja. Minderre tekintettel a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt a Pp.
48. § /3/ bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A felülvizsgálati eljárásban az alperesnek igazolt és felszámítható perköltsége nem merült fel, ezért arról a Kúriának rendelkezni nem kellett, mivel az alperest nem jogtanácsos, és nem ügyvéd képviselte. A tárgyi illeték-feljegyzési jog folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illeték viselésére a felperes a Pp.
49. § /1/ bekezdése folytán alkalmazandó Pp.
50. § /1/ bekezdése szerint, a 6/
51. /VI. 26./ IM rendelet
52. § /2/ bekezdése értelmében köteles. Budapest,
53. május
54. Dr. Tóth Kincső sk. tanácselnök, Dr. Fekete Ildikó sk. előadó bíró, Dr. Balogh Zsolt sk. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő