Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.016/2012/
- A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Sári Zoltán ügyvéd által képviselt felperesnek, a dr. Jászter Tímea jogtanácsos által képviselt I. rendű, és az I. rendű alperes által képviselt MABISZ II. rendű alperesek ellen, kártérítés megfizetése iránt indított perében, a Fővárosi Bíróság
- szeptember
- napján meghozott, 68.P.20.408/2010/
- számú ítélete ellen, a II. rendű alperes részéről 26., 27.,
- sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán, meghozta a következő ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel meg nem támadott részét nem érinti, fellebbezett rendelkezéseit pedig megváltoztatja és a keresetet a II. rendű alperessel szemben is elutasítja, II. rendű alperest az elsőfokú perköltség fizetése alól mentesíti. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az II. rendű alperesnek 15 nap alatt 500.000 (ötszázezer) forint együttes első- és másodfokú perköltséget, valamint térítsen meg az államnak felhívásra 698.000 (hatszázkilencvennyolcezer) forint együttes kereseti és fellebbezési eljárási illetéket. A felperes csatlakozó fellebbezését elutasítja. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás Az '1' forgalmi rendszámú, 'A' típusú személygépkocsi tulajdonosa L. R. volt. L. R. az autó megvásárlásához kölcsönt vett fel a ... Credit Zrt-től. A kölcsönszerződés szerződési feltételeinek VIII.
- f) pontja úgy rendelkezett, hogy az adós a saját biztosítási szerződéséből, valamint a károkozó kötelező gépjármű felelősségbiztosítása terhére rendezendő kárral kapcsolatos követeléseit a kölcsönszerződés aláírásával az adósra engedményezi. A gépjármű
- május 6án közlekedési baleset részese volt. A balesetet egy külföldi rendszámmal ellátott, külföldi biztosítótársaságnál felelősségbiztosítási szerződéssel rendelkező tehergépkocsi vezetője okozta. A balesetben a személygépkocsi olyan mértékben megrongálódott, hogy a javítása nem volt gazdaságos. A személygépkocsi tulajdonosa az I. rendű alperesnél tett kárbejelentést. Az I. rendű alperes a kölcsönszerződésbe foglalt engedményezésre tekintettel a 'B' Credit Zrt-nek fizetett meg 5.823.000 forintot. A személygépkocsi tulajdonosa a kártérítés iránti követelését a felperesre engedményezte. A felperes a keresetében 5.823.000 forint tőkének, utána
- május
- napjától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatnak, valamint a perrel felmerült költségeinek az egyetemleges megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. Hivatkozott arra, hogy a balesetben megrongálódott jármű tulajdonosa és a tulajdonosnak kölcsönt nyújtó pénzintézet között sem a kölcsönszerződésbe foglaltan, sem a kölcsönszerződés módosításával nem jött létre engedményezési szerződés. Álláspontja szerint emiatt a kártérítés a követelés reá történő átruházása folytán őt, és nem a hitelezőt illeti meg. A követelését a II. rendű alperessel szemben arra alapította, hogy a II. rendű alperes a Nemzeti Iroda, amellyel szemben a külföldi gépjármű üzemeltetésével Magyarországon okozott kár megtérítése iránti igény érvényesíthető 190/
- (VI. 8.) Korm. rendelet
- §
(6)bekezdése alapján. Az I. rendű alperessel szemben arra alapozta a követelését, hogy az I. rendű alperes a Nemzeti Iroda képviselőjének minősül. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy az I. rendű alperes a saját nevében lépett fel a kárügyintézés során, vállalta a kárrendezést, és teljesített is a hitelezőnek. Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására és a felperes perköltségben marasztalására irányult. Mindkét alperes a védekezésében arra hivatkozott, hogy a kölcsönszerződéssel a jármű tulajdonosa a hitelezőre engedményezte a kártérítés iránti igényét, ezért a hitelező vált a követelés jogosultjává. Az engedményezésre figyelemmel az I. rendű alperes jogszerűen teljesített a hitelezőnek. Az I. rendű alperes tagadta, hogy a Nemzeti Iroda képviselőjének minősül. Álláspontja szerint emiatt a kártérítés iránti igény vele szemben nem érvényesíthető. Az elsőfokú bíróság az ítéletével kötelezte a II. rendű alperest, hogy 15 napon belül fizesse meg a felperesnek 5.823.000 forint tőkét, utána
- május
- napjától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatot, valamint 363.937 forint perköltséget. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. rendű alperesnek 291.150 forint perköltséget. Kimondta, hogy a meg nem fizetett eljárási illetéket az állam viseli. Ítéletének indokolásában tényként állapította meg azt, hogy a károkozó gépjármű üzemben tartója nem az I. rendű alperessel kötött kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződést. Ebből a tényből azt a jogi következtetést vonta le, hogy az I. rendű alperes nem kötelezhető a perben érvényesített kártérítés megfizetésére. A II. rendű alperes elismerése alapján megállapította, hogy a II. rendű alperes a Nemzeti Iroda, amellyel szemben a kártérítés iránti igény érvényesíthető a 190/
- (VI. 8.) Korm. rendelet
- §
(6)bekezdése alapján. Úgy foglalt állást, hogy kölcsönszerződés szerződési feltételeinek VIII. 4.
- f)pontja nyilvánvaló elírást tartalmaz, ennek következtében értelmetlen. Álláspontja szerint a felperes jogelődjének a szerződési feltételek VIII. 4.
- f)pontjába foglalt nyilatkozata nem értelmezhető kiterjesztően, ezért nem tekinthető a kártérítés iránti követelés hitelezőre történő átruházásának. Rámutatott, hogy a kölcsönszerződés nem tette lehetővé a hitelező számára a szerződés VIII. 4.
- f)pontjának az egyoldalú módosítását. Kifejtette, hogy a kölcsönszerződés 2009. január 1-jén történt egyoldalú módosítása nem felelt meg a Ptk. 217. §
(1)bekezdésébe, a Ptk. 218. §
(3)bekezdésébe, valamint az
- évi CXII. törvény
- §
(1)és
(3)bekezdéseiben foglaltaknak. Mindebből arra a következtetésre jutott, hogy a jármű tulajdonosa és a hitelező között nem jött létre engedményezési szerződés, ezért a tulajdonos akadály nélkül átruházhatta a kártérítés iránti követelését a felperesre. Mivel a követelés jogosultja a felperes, akinek a részére nem történt teljesítés, a II. rendű alperes a felperesnek köteles megfizetni a kártérítést. Az ítélet ellen, annak részbeni megváltoztatása, és vele szemben a kereset elutasítása érdekében a II. rendű alperes terjesztett elő fellebbezést. Fellebbezésében kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság nem tárta fel teljes körűen a tényállást, mert a kölcsönszerződésnek csak egy részét szerezte be, döntését arra alapította. Álláspontja szerint a felperes nem tett eleget a Pp. 164. §
(1)bekezdésében előírt kötelezettségének, mert a kölcsönszerződés általános szerződési feltételeinek csak egy részét csatolta a periratokhoz. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte az
- évi CXII. törvény rendelkezéseit. Állította, hogy a felperes jogelődje az általa aláírt kölcsönszerződésben kifejezett hozzájárulását adta a kölcsönszerződés egyoldalú módosításához. Fenntartotta azt az álláspontját, ami szerint a kölcsönszerződés általános szerződési feltételeinek a módosításával létrejött a tulajdonos és a hitelező között az engedményezési szerződés. Okfejtése szerint a kölcsönszerződés általános szerződési feltételeinek elírást tartalmazó VIII.
- f) pontját a Ptk.
- §
(1)bekezdése szerint kell értelmezni. Kifejtette, hogy a vitatott szerződési feltétel értelmezése során a kölcsönszerződés egyéb rendelkezéseit is figyelembe kell venni. Az egyéb feltételekből az állapítható meg, hogy a felek szerződési akarata a tulajdonos kártérítési követelésének a hitelezőre történő engedményezésére irányult. Érvelt azzal is, hogy az elírást tartalmazó szerződési feltételt a hitelező nem módosította, csupán kijavította. Vitatta a marasztalása után megítélt kamat kezdő időpontját. Hivatkozott arra, hogy a 190/2004. (VI. 8.) Korm. rendelet 8. §
(5)bekezdése alapján csak a kárbejelentés időpontjától köteles késedelmi kamatot fizetni. A felperes csatlakozó fellebbezést terjesztett elő, amiben az I. rendű alperes javára megítélt perköltség mérséklését indítványozta. Előadta, hogy a peres eljárást megelőzően az I. rendű alperes nem hivatkozott arra, hogy a II. rendű alperes képviselőjeként jár el, és ez a körülmény indította a felperest a perindításra az I. rendű alperessel szemben. Álláspontja szerint a perköltség összegének a megállapítása során ezt a körülményt is figyelembe kellett volna venni. A fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet II. rendű alperes fellebbezésével támadott rendelkezésének a helybenhagyására irányult. Sem a II. rendű alperes fellebbezése, sem a felperes csatlakozó fellebbezése nem támadta az elsőfokú bíróság ítéletének a keresetet az I. rendű alperessel szemben elutasító rendelkezését, így ez a rendelkezés a Pp. 228. §
(4)bekezdése alapján első fokon jogerőre emelkedett. Emiatt a Fővárosi Ítélőtábla kizárólag az elsőfokú bíróság ítéletének a II. rendű alperest marasztaló és a felperest perköltség megfizetésére kötelező rendelkezésit vizsgálta felül. A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a fellebbezés megalapozott, míg a csatlakozó fellebbezés megalapozatlan. A felperes a perben engedményesként érvényesített kártérítés megfizetése iránti követelést. A II. rendű alperes a követeléssel szemben azzal védekezett, hogy a követelés eredeti jogosultja, a perbeli gépjármű tulajdonosa a hitelezővel kötött kölcsönszerződés szerződési feltételeinek VIII. 4.
- f)pontjában már korábban a hitelezőre ruházta át a követelést, ezért annak a felperes nem válhatott a jogosultjává, és nem jogosult a követelés érvényesítésére. Mindezekre figyelemmel a perben azt kellett vizsgálni, hogy a tulajdonos és a hitelező között létrejött -e engedményezési szerződés, mielőtt a követelést a tulajdonos a felperesre engedményezte. A kölcsönszerződés szerződési feltételeinek VIII. 4.
- f)pontja valóban úgy rendelkezett, hogy az adós a saját biztosítási szerződéséből, valamint a károkozó kötelező gépjármű felelősségbiztosítása terhére rendezendő kárral kapcsolatos követeléseit a kölcsönszerződés aláírásával az adósra engedményezi. Az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy ez a szerződéses rendelkezés nyilvánvaló elírást tartalmaz. A szerződésben körülírt követeléseknek ugyanis a jármű tulajdonosa, az adós volt a jogosultja, ezért a követelések adósra történő engedményezése célszerűtlen, szükségtelen, indokolatlan és okszerűtlen lett volna. Ez az elírás azonban az ítélőtábla álláspontja szerint nem jár szükségszerűen azzal a következménnyel, hogy a vitás szerződéses kikötés értelmezhetetlen és értelmetlen lenne. A II. rendű alperes a fellebbezésében helytállóan hivatkozott arra, hogy a vitás szerződési nyilatkozatokat a Ptk. 207. §
(1)bekezdése szerint kell értelmezni. A Ptk. 207. §
(1)bekezdése kimondja, hogy a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. Ennek a törvényi rendelkezésnek az alapján a vitatott szerződési nyilatkozatok értelmezése során nem kizárólag a nyilatkozat nyelvtani jelentésének, hanem a nyilatkozó feltehető akaratának és az eset körülményeinek is jelentősége van. A kölcsönszerződés megkötésének egyik lényeges körülménye volt az, hogy a tulajdonos a perbeli gépjármű megvásárlása céljából vett fel kölcsönt a hitelezőtől. A hitelezőnek nyomós érdeke fűződött a kölcsön visszafizetéséhez, a kölcsön visszafizetéséig pedig a követelés biztosításához. A kölcsönszerződés általános szerződési feltételeinek VII. fejezetében a követelés biztosítása céljából a felek a gépjárműre elidegenítési és terhelési tilalmat és vételi jogot alapítottak, továbbá korlátozták a tulajdonos rendelkezési jogát a gépkocsi felett. Ahhoz, hogy a hitelező az adós teljesítésének az elmaradása esetén kielégíthesse a követelését a biztosítékul szolgáló gépjárműből, a jármű épségben való megóvása volt szükséges. A jármű a megsemmisülése vagy súlyos megrongálódása esetén már nem alkalmas arra, hogy a kölcsönkövetelés megfelelő biztosítékául szolgáljon. Ebben az esetben a hitelező érdekeinek az felel meg, ha a jármű értéke vagyonvagy felelősségbiztosítási szerződés alapján megtérítésre kerül, a hitelező pedig megszerzi a jármű helyébe lépett értéket, amit a kölcsönkövetelés kiegyenlítésére fordíthat. Ehhez a hitelezői érdekhez igazodott a casco biztosítási szerződés megkötésének az előírása az általános szerződési feltételek VIII. fejezet 2. pontjában. A hitelező a tulajdonost megillető biztosítási összeghez vagy kártérítéshez akkor juthat hozzá biztosan, ha a jövőben esedékessé váló követelést a tulajdonos a hitelezőre ruházza át, ezáltal a hitelező válik a követelés jogosultjává. A szerződés jellegéből, annak céljából, a biztosítékokra és a biztosításra vonatkozó egyéb rendelkezéseiből a Ptk. 207. §
(1)bekezdése alapján okszerűen vonható le következtetés arra, hogy a felek szándéka az általános szerződési feltételek VIII.
- f) pontjába foglalt nyilatkozattal az volt, hogy a tulajdonos a casco biztosítási szerződésből eredő biztosítási összeg iránti, valamint a járműben kárt okozó személlyel szemben keletkező kártérítés iránti követelését a hitelezőre ruházza át, és a szerződési feltételt ennek megfelelően kell értelmezni. A Ptk.
- §
(3)bekezdése értelmében, ha valaki jogáról lemond, vagy abból enged, nyilatkozatát nem lehet kiterjesztően értelmezni. Az általános szerződési feltételek VIII.
- f) pontja nem jogról lemondó, vagy valamely jogból engedő, hanem követelés engedményezésére irányuló nyilatkozatot tartalmaz. Jelentőséget kell tulajdonítani annak is, hogy az engedményezésre nem ingyenesen, hanem a kölcsönkövetelés kiegyenlítés fejében került sor. Ezért az ítélőtábla a Ptk.
- §
(3)bekezdésének az alkalmazására az elsőfokú bíróságtól eltérően nem látott lehetőséget. Mindezek alapján az ítélőtábla arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a tulajdonos és a hitelező között az általános szerződési feltételek VIII. 4. f) pontjába foglalt nyilatkozattal létrejött a Ptk. 328. §
(1)bekezdésében körülírt engedményezési szerződés. A Ptk. 329. §
(1)bekezdése szerint az engedményezéssel az engedményes a régi jogosult helyébe lép, és átszállnak rá a követelést biztosító zálogjogból és kezességből eredő jogok is. Az engedményezés folytán a perben érvényesített kártérítés iránti követelés jogosultja a hitelező lett, azt a tulajdonos nem volt jogosult átruházni a felperesre, a felperes pedig az átruházással nem válhatott a követelés jogosultjává. Emiatt a felperes a követelést a perben nem érvényesíthette eredményesen. A Pp. 244. §
(1)bekezdése értelmében a fellebbező fél ellenfele, ha a fellebbezéssel megtámadott ítélet megváltoztatását is kívánja - annyiban, amennyiben az ítélet ellen fellebbezésnek helye van - csatlakozó fellebbezést nyújthat be. Ha a fellebbezés a per főtárgyát nem érinti, a per főtárgyára vonatkozóan csatlakozó fellebbezésnek nincs helye. A 235. §
(1)bekezdése a fellebbezési ellenkérelemre, valamint a csatlakozó fellebbezésre is irányadó. A II. rendű alperes fellebbezése az I. rendű alperes vonatkozásában nem érintette a per főtárgyát, nem irányult a keresetet az I. rendű alperessel szemben megváltoztató ítéleti rendelkezés megváltoztatására. Emiatt az I. rendű alperes javára megítélt elsőfokú perköltség mérséklése iránti csatlakozó fellebbezésnek nem volt helye, ezért az ítélőtábla a felperes csatlakozó fellebbezését elutasította. Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését a Pp. 253. §
(2)bekezdése alapján megváltoztatta, és a keresetet a II. rendű alperessel szemben is elutasította. A felperest a Pp. 239. §-a szerint alkalmazott Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján kötelezte együttes első- és másodfokú perköltség megfizetésére, míg a le nem rótt kereseti és fellebbezési eljárási illeték viseléséről az 1990. évi XCIII. törvény 74. §
(3)bekezdése és a 6/
- (VI. 26.) IM rendelet
- §
(2)bekezdése alapján rendelkezett. ,
- június
- . Molnár Ambrus s. k. a tanács elnöke Dr. Lente Sándor s. k. László s. k. előadó bíró Dr. Felker bíró