← Magyarország

Pf.20380/2012/4 – Debreceni Ítélőtábla

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Pf.II.20.380/2012/

  1. szám A Debreceni Ítélőtábla az elsőfokú eljárásban személyesen eljárt, a másodfokú eljárás során Dr. ... pártfogó ügyvéd (cím) által képviselt felperes neve (cím) felperesnek - az Országos Bírósági Hivatal (cím) által képviselt Miskolci Törvényszék (alperes címe) alperes ellen bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított perében a Debreceni Törvényszék 6.P.20.287/2011/
  2. sorszámú ítélete ellen a felperes által
  3. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A felperes pártfogó ügyvédjének díját az állam viseli. Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás: A felperes
  4. november 29-én a Miskolci Városi Bíróság előtt 29.P.25.576/
  5. ügyszám alatt polgári pert indított Dr. D. S. és társa (utóbb társai) alperesekkel szemben. A Miskolci Városi Bíróság e perhez egyesítette a felperes által a dr. Cs. A. alperessel szemben az előtte P.20.428/
  6. szám alatt indított pert. A perben másodfokú bíróságként a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság járt el. A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy a Miskolci Városi Bíróság megsértette a személyes adatok védelméhez fűződő személyiségi jogát. Az indokai szerint a bíróság a jogsértést az előtte indult peréhez a P.20.428/
  7. szám alatt indított és rá vonatkozó egészségügyi adatokat tartalmazó perének a csatolásával, az alpereseknek a más alperesre vonatkozó beadványai, és az egészségügyi adatait tartalmazó orvosi iratok kiadásával követte el. Az 1 050 000 forint nem vagyoni kárigényét az ügy ésszerű időn belüli befejezéséhez, a tisztességes eljáráshoz, valamint a személyes adatok védelméhez fűződő jogai megsértésére alapította. Köztudomású nem vagyoni hátrányként a számára lelki, pszichés megterhelést jelentő, egészségét károsan befolyásoló eljárásra hivatkozott, pszichológus szakértői bizonyítást indítványozott. 37 500 forint vagyoni kárigényt érvényesített arra hivatkozással, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a 2.Pf.21.931/2009/
  8. számú végzésével jogszabálysértő módon kötelezte első- és másodfokú perköltség megfizetésére. Az 5 000 forint kárigényének az alapja a BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Bíróság 3.Pkf.20.426/2005/
  9. sorszámú, őt fellebbezési illeték megfizetésére kötelező végzése. A 4 780 forint kárigény alapja a Miskolci Városi Bíróság terhére szakértői díjat megállapító P.25.576/2000/
  10. sorszámú végzése, mert a vélemény kiegészítését ellenezte. Az 530 forint kárigényének az indoka, hogy a felhasználás hiányában visszautalt 6 105 forintot a bíróság 530 forint költség levonásával fizette ki. A 30 000 forint vagyoni kárát arra alapította, hogy a Miskolci Városi Bíróság P.25.576/2000/
  11. sorszámú ítéletével az I. rendű alperes javára 30 000 forint, ügyvédi munkadíjként megállapított perköltség megfizetésére kötelezte. Indokai szerint az I. rendű alperest a perben
  12. január 6-tól képviselte ügyvéd, így ha a bíróság a kereseti kérelme felől korábban hoz ítéletet, e költség nem merült volna fel. Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság az ítéletében a keresetet elutasította és kötelezte a felperest az alperes javára 30 000 forint perköltség megfizetésére. Az elsőfokú bíróság az ítéletének indokolási részében I. alatt a megállapítási kereset elutasításának adta ténybeli és jogi indokait. A Miskolci Városi Bíróság P.25.576/
  13. számú iratai alapján megállapított tényállás szerint a felperes a fogászati kezelését
  14. és
  15. között ellátó dr. Cs. A., dr. D. S., dr. P. M. fogorvosokkal szemben érvényesített vagyoni és nem vagyoni kártérítési igényt. Az egyesített per alperese volt dr. Cs. A.. Mindkét perben hivatkozott az alperesek által végzett kezelésekre, a P.20.428/
  16. szám alatt indított perben indítványozta a P.25.576/
  17. számú irat per anyagává tételét. A Miskolci Városi Bíróság a Pp.
  18. §-ának

(2)bekezdése alapján elrendelte a perek egyesítését, amelyet a felperes ellenzett. Az egyesítéskor a P.20.428/
  1. számú ügy iratainál a felperes kezelésére vonatkozó orvosi iratok még nem voltak becsatolva. Az egyesítést követően a felperes kérte a fogászati kezelésére vonatkozó összes dokumentáció beszerzését. A felperes személyiségi jogai sérelmére hivatkozással többször kérte az egyes alperesekkel szemben előterjesztett kereseti kérelmeinek az elkülönítését. A kérelmének a bíróság a felperes tájékoztatása mellett nem tett eleget, a perben a felek az iratbetekintési jogukat a Pp. általános szabályai szerint gyakorolhatták, a bíróság az iratok kézbesítése során is eszerint járt el. Az elsőfokú bíróság az Alkotmány
  2. §-ának
(1)bekezdése, a Ptk. 84. §
(1)bekezdés a) pontja, a 75. §-ának
(3)bekezdése, az
  1. évi LXIII. törvény
  2. §-ának
(1)és
(6)bekezdése felhívásával megállapította, hogy a bíróság az egyesítés és az iratkezelés során a Polgári perrendtartás szerint járt el, ami a jogellenességet, és ezáltal a jogsértés megállapíthatóságát önmagában kizárja. A bíróság a sérelmezett eljárási cselekményeit a felperes kérelmére indult eljárásban fejtette ki, az adatkezelése tekintetében a jogosult felperes hozzájárulása mellett törvényi vélelem áll fenn, amely a Ptk. 75. §-ának
(3)bekezdése alapján a személyiségi jogsértés megállapíthatóságát kizárja. Az elsőfokú bíróság rámutatott arra is, hogy a bírói gyakorlat szerint a bíróság, vagy más hatóság előtt folyó eljárásban az igazság érvényesülésének biztosítása közérdek, és a bizonyítás ezt a célt szolgálja, így a bíróság előtti eljárásban a bizonyítás érdekében felhasznált kép-, illetőleg hangfelvételek felhasználása nem valósít meg személyiségi jogsértést (Pl.: BH.1985.57., BH.2000.485., EBH.2001.519.). Az adott jogértelmezés kiterjeszthető a jogosult kérelmére indult eljárásban a személyes adatainak az igazság kiderítését célzó bizonyítási eljárásban történő felhasználására. A bíróság a felperes személyes adatait az igazság kiderítését célzó bizonyítási eljárás keretében és érdekében használta fel, így eljárása a személyes adatok védelméhez fűződő személyiségi jog megsértésének megállapítására nem ad alapot. Az elsőfokú bíróság az ítéletének indokolási részében II. alatt a Pp. 2. §-ának
(1)bekezdésére, a tisztességes eljáráshoz, az ügy ésszerű időn belüli befejezéséhez, valamint a személyes adatok védelméhez fűződő jog megsértésére alapított 1 000 000 forint nem vagyoni kárigény elutasításának adta ténybeli és jogi indokait. A Pp. 2. §-ának
(1)és
(3)bekezdése felhívásával megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz való, és az ügy ésszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő jog sérelmére alapított kártérítési igény a Pp. 2003. július 1-én hatályba lépett és csak a hatálybalépése után indult ügyekre alkalmazható 2. §-ának
(3)bekezdésében foglalt speciális kártérítési felelősségi szabály alapján érvényesíthető és bírálható el. Ezért nem alkalmazható a felperes
  1. november 29-én P.25.576/2000., és az ide egyesített,
  2. január 31-én P.20.428/
  3. szám alatt indult pereiben. Az elsőfokú bíróság a Ptk.
  4. §-ának
(1)bekezdés e) pontja, a 339. §-ának
(1), a 348. §ának
(1), a 355. §-ának
(1)és
(4)bekezdése felhívásával kifejtett indokai szerint a felperes személyes adatok védelméhez fűződő személyiségi joga megsértésének a hiánya kizárja az erre alapított objektív és szubjektív, nem vagyoni kártérítési szankció alkalmazását. A felperes által indítványozott pszichológus szakértői bizonyítást a jogalap hiányára hivatkozással, a Pp. 3. §-ának
(4)bekezdése alapján mellőzte. Rámutatott arra is, hogy jogalap esetén is szükségtelen bizonyítási cselekménynek minősülne, mert a felperes nem tárt elő sem szakértői bizonyítást igénylő, sem a Pp. 163. §-ának
(3)bekezdése alapján köztudomású hátrányként megállapítható pszichés megbetegedést, hátrányt. Az elsőfokú bíróság az ítéletének indokolási részében III. alatt a Miskolci Városi Bíróság eljárási hibáira, szabálysértéseire alapított 50 000 forint nem vagyoni kártérítési kereset elutasításának adta indokait. Kifejtette, hogy a nem vagyoni kártérítés a személyiségi jogok megsértésének a szankciója. A bírói gyakorlat szerint a hatósági, vagy bírósági eljárási szabálysértések önmagukban személyiségi jogsértést nem valósítanak meg. Az eljárási szabályok nem minősülnek személyhez fűződő jogoknak, ezért megsértésük személyiségi jogsérelem hiányában nem alapoz meg nem vagyoni kártérítési igényt. A felperes vagyoni kártérítés iránti keresete elutasítását az elsőfokú bíróság IV. a-e. pontok alatt indokolta. Ennek során rögzítette, hogy a Miskolci Városi Bíróság a felperes orvosi dokumentáció kiadása és személyiségi jogsértés megállapítása iránti kereseti kérelmeiről rendelkező
  1. sorszámú kiegészítő ítéletét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 2.Pf.21.931/2009/
  2. sorszámú végzésével hatályon kívül helyezte, az azzal elbírált követelések tárgyában a pert - a helyi bíróság hatásköre hiányában - megszüntette és a keresetlevelet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bírósághoz, mint elsőfokú bírósághoz áttette. Kötelezte a felperest az I. és III. rendű alperesek javára személyenként a jogi képviseletükkel összefüggésben 12 500 forint első-, és 6 250 forint másodfokú perköltség megfizetésére. A marasztalás indokai szerint az elsőfokú városi, valamint a másodfokú megyei bíróság előtt a jogvita ezen része lezárult, az alperesek keresetindítás folytán felmerült költségeit a felperes megfizetni köteles. A felperes felülvizsgálati kérelme folytán a Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzést hatályában fenntartó Pfv.VII.20.213/2010/
  3. sorszámú végzésében kifejtette: „Annak a körülménynek, hogy az elsőfokú bíróság a hatáskör kérdésében a másodfokú bíróság álláspontjától eltérően foglalt állást, a perköltség viselésére vonatkozó döntés meghozatala során nincs jogi jelentősége. Nem zárja ki a perköltségről való rendelkezést az sem, hogy az alperesek perköltségigényt kifejezetten nem terjesztettek elő. A bíróságnak ugyanis a perköltség felől a Pp.
  4. §
(2)bekezdéséből kitűnően hivatalból kell határoznia. Nincs törvényes akadálya annak sem, hogy abban az esetben, ha a bíróság a valóságos tárgyi keresethalmazatot alkotó egyes kereseti kérelmeket elkülönítetten bírálja el, a perköltség viseléséről is külön-külön, az elkülönítve tárgyalt kérelmekhez kapcsolódóan rendelkezzék. Nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság a perköltség összegének meghatározása során sem ... a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okból a jogerős végzésnek a perköltség viselésére vonatkozó rendelkezése sem jogszabálysértő." Az elsőfokú bíróság a bírói gyakorlatra utalással kifejtett indokai szerint a kártérítési per bírósága nem bírálhatja felül a más ügyben hozott és sérelmezett jogerős határozatot, a kártérítési per nem szolgálhat újabb jogorvoslati fórumként. A bíróságok a vitássá tett, vagy megsértett jogról véglegesen döntenek, és a jogalkalmazó tevékenységük keretében hozott végleges döntésük mindenkire kötelező (BH.1993.32., BH.1996.155., BH.2003.65., BDT.2006.1495., BDT.2006.1496., BDT.2009.1949.). A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a 3.Pkf.20.426/2005/2. sorszámú végzésében a felperes fellebbezése folytán a Miskolci Városi Bíróság szakértői díjat megállapító 67. sorszámú végzését helybenhagyta, és kötelezte a felperest 5 000 forint jogorvoslati illeték megfizetésére. A végzés indokai szerint 2004. június 18-án a szakértői intézet kirendelése részben az előterjesztett szakértői vélemény kiegészítését, részben új szakértői feladat elvégzését célozta. Ezért az elsőfokú bíróság a díjat a 3/1986. (II.21.) IM rendelet 2003. január 1-jén hatályba lépett rendelkezései helyes alkalmazásával állapította meg. Az eredménytelenül fellebbező felperes az Itv. 59. §-ának
(1)bekezdése alapján köteles a fellebbezési illeték megfizetésére. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a másodfokú végzés jogszerű, megfelel a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Ez pedig az alperes kártérítési felelőssége tekintetében mind a jogellenességet, mind a felróhatóságot kizárja. A Miskolci Városi Bíróság szakértői díjat megállapító
  1. sorszámú végzésének előzménye, hogy a bíróság a P.25.576/2000/
  2. sorszámú végzésében a felperes további szakértői bizonyításra, másik szakértő kirendelésére tett indítványát a perben korábban kirendelt intézet véleményének a kiegészítésével teljesítette, a szakértői díjat a felperes által előlegezett 4 780 forint terhére állapította meg. Az elsőfokú bíróság indokai szerint a felperes bizonyítási indítványa alapján a Pp.
  3. §-ának
(6)és a 182. §-ának
(3)bekezdése szerint a bíróság mérlegelésére tartozott, hogy más szakértőt rendel-e ki. A bíróság nem sértett eljárási szabályt azzal, hogy a felperes indítványa alapján a szakértői vélemény kiegészítését rendelte el, és a bizonyítással járó költség előlegezésére a felperest kötelezte. A bíróság jogszerű eljárása pedig kizárja a kártérítési felelősség feltételei közül úgy a jogellenesség, mind a felróhatóság megállapíthatóságát. Az elsőfokú bíróság a felperes részére visszautalt 6 105 forint szakértői díjelőleg 530 forint költsége kárként történő érvényesítését a bíróságon kezelt letétekről szóló 27/2003. (VII.2.) IM rendelet 43. §-ának
(2), 34. §-ának
(1)és
(2), a 36. §-ának
(1)és
(2), és 37. §-ának
(3)bekezdése alapján találta alaptalannak. Hangsúlyozta, hogy az 50 000 forintot meg nem haladó pénz személyes átvétele a jogosult részére lehetőség, erre irányuló igény hiányában a gazdasági hivatalnak a számára irányadó 8 napos határidőn belül a kifizetést postai úton vagy bankszámlára történő utalással kell teljesítenie. Megállapította, hogy a gazdasági hivatal a felperes házipénztári kifizetés iránti kérelme hiányában a visszautalást postai úton teljesítette, annak 230 forint postaköltsége, és a Magyar Államkincstár 300 forint átutalási díja a felperest terhelte. A kifizetés módja jogszerű, sem jogellenesség, sem felróhatóság nem állapítható meg. Az elsőfokú bíróság a felperes 30 000 forint, a bíróság késedelmes ítélethozatala miatt felmerült perköltség, mint vagyoni kár megfizetése iránti igényével kapcsolatban megállapította, hogy a
  1. november 29-én indult perben az I. rendű alperes
  2. január 6-ig személyesen járt el. A keresetet a Miskolci Városi Bíróság
  3. október 16-án ítélettel elutasította, a felperest az I. rendű alperesnek 30 000 forint ügyvédi munkadíjból álló perköltség megfizetésére kötelezte. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 2.Pf.21.931/2009/
  4. sorszámú, az első fokú ítéletet helybenhagyó ítéletének indokolása szerint „A felperes azt követően is, hogy III. rendű alperesként perbe vonta azt a gazdálkodó szervezetet, amelynek keretei között az I. rendű alperes a fogorvosi tevékenységet ellátta, fenntartotta a keresetét az I. rendű alperessel szemben is, ezért e keresetről is ítélettel kellett határozni. A felperes az I. rendű alperessel szemben is pervesztes lett, ezért az I. rendű alperes is igényt tarthat költségei megtérítésére a felperestől". Az elsőfokú bíróság itt kifejtett indokaiban is utalt arra a jogalkalmazási elvre, miszerint a jogerős ítélet tartalma kártérítési alapul nem szolgálhat. Kitért arra is, hogy a Pp.
  5. §ának
(1)bekezdése alapján a felperes perköltség fizetésére kötelezése a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelt, ez a kártérítési felelősség feltételei közül úgy a jogellenesség, mind a felróhatóság megállapíthatóságát kizárta. Rámutatott arra, hogy a polgári pert kezdeményezőnek számolnia kell az ellenérdekű fél oldalán a perköltség felmerülésével, és azzal, hogy pervesztessége esetén annak megtérítésére köteles. A per időbeli és tárgyi terjedelme, az alperes ügyvédi képviselete, a bíróság által megállapítható ügyvédi díj mértéke előre meg nem határozható, a pert kezdeményező számára bizonytalanságot, kockázatot magában hordozó körülmény. A költségviselés másra, így a bíróságra sem terhelhető át. Az elsőfokú bíróság a pervesztes felperest a Pp. 78. §-ának
(1)bekezdése alapján kötelezte az alperes perrel felmerült költségeinek megtérítésére, mely a Pp.
  1. §-a alapján az alperes képviselőjének a két tárgyaláson való megjelenésével felmerült és a szükséghez képest igazolt (
  2. sorszám), valamint a Pp.
  3. §-ának
(3)bekezdése alapján akár a köztudomású ismeretek alapján is megállapítható, alkalmanként 15 000 forint, együttesen 30 000 forint összegű útiköltségét foglalta magába. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést elsősorban annak megváltoztatása, másodsorban a hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítása iránt. Indokai szerint az elsőfokú bíróság megsértette a Pp. 3. §-ának
(3)bekezdését, az 1/
  1. PK véleményt, a Pp.
  2. §-ának
(1)és a 206. §-ának
(1)bekezdését. Az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában I. alatt elbírált igénye elutasításának indokait elfogadhatatlannak tartotta. Hangsúlyozta, hogy ellenzése mellett történt a folyamatban lévő perében a másik per iratainak a csatolása, ezzel a bíróság az Alkotmány 59. §-ának
(1)bekezdésébe, és az egészségügyi törvénybe ütköző módon megsértette az egészséggel kapcsolatos információk titkosságához, a személyes adatok védelméhez való jogát. A II. és III. pontok alatt rögzített indokokat sem tartotta elfogadhatónak, nem vitatva a Pp. 2. §-ának
(3)bekezdése alkalmazhatóságának a hiányát. Érvei szerint az ésszerű időn belüli elbíráláshoz és a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésére alapított igényét a Ptk.
  1. §-a és
  2. §-a alapján el lehetett volna bírálni. Hivatkozott a Fővárosi Ítélőtábla ítéletére, mely szerint e jog megsértése a fél számára a peres ügy intézésével általában együtt járó pszichés megterhelést meghaladó megterhelést jelent, amely egészséget veszélyeztet és sérti az emberi méltóságot. Ezek köztudomású hátrányként hivatalból veendők figyelembe. Az elsőfokú bíróság a pszichológus szakértő kirendelését sem mellőzhette volna. Érvei szerint a perköltséggel kapcsolatos vagyoni kárigényét megalapozza a keresetlevele hatáskörrel rendelkező bírósághoz történő áttételének az elmulasztása a városi bíróság részéről. Tévesen alkalmazta a jogszabályt a szakértői díj összegszerűségének a megállapítása, és a szakértői vélemény kiegészítéséért külön díj felszámítása során. A fel nem használt és 530 forint költséggel kiutalt letét személyes átvételének a lehetőségét a bíróság vette el tőle, mert a visszautalásról nem volt tudomása. A 30 000 forint ügyvédi költség a bíróság kárfelelősségét megalapozó késedelmes döntéssel és a tájékoztatás elmulasztásával összefüggésben merült fel. Támadta az alperes javára megállapított perköltség összegét is az igazoltság hiányára hivatkozással. Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság megalapozott ítéletének a helybenhagyását kérte. Érvei szerint az elsőfokú bíróság a felperessel szemben tájékoztatási kötelezettségének a Pp.
  3. §-ának
(3)bekezdése szerint jegyzőkönyvbe rögzített módon eleget tett. A bizonyítási eljárást a szükséges keretek között lefolytatta, a tényállást helyesen állapította meg és okszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a kereset nem alapos. Döntését kellő mélységben és helyesen, az irányadó jogszabályokra és eseti döntésekre történő hivatkozással megindokolta. A fellebbezés nem alapos. Az ítélőtáblának először a felperes másodlagos fellebbezési kérelméről kellett állást foglalnia, mert az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését megalapozó körülmények az ítélet érdemi felülbírálatát kizárják. Ennek során megállapította a Pp. 252. §-ának a hatályon kívül helyezést megalapozó, az
(1)bekezdésben jelölt abszolút és a
(2)
(3)bekezdésében jelölt mérlegelésen alapuló okok hiányát. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság által a szükséges keretben, helyesen feltárt és megállapított tényállást ítélkezése alapjául elfogadta, egyetértett érdemben helyes döntésével és annak indokaival is. Az elsőfokú bíróság indokait, azok megismétlése nélkül, a fellebbezési érvek miatt a következőkkel egészítette ki. A felperes 1/
  1. (VI.24.) PK véleményre történt fellebbezési hivatkozása azért nem alapos, mert a bírósági jogkörben okozott kár iránt érvényesített, a bíróság által az eljárása során elkövetett jogsértésen alapuló polgári jogi igény elbírálása során a jogellenesség megállapítása a bíróság előtt az adott ügyben keletkezett irat, mint bizonyíték alapján történhetett. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperes az ügyében eljárt bíróság jogellenes magatartását nem bizonyította, ez pedig önmagában kizárta a keresete eredményességét. A jogellenesség hiánya a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelenné tette a kárfelelősség további feltételeinek a bizonyítását, és a jogvita eldöntése érdekében bizonyításra szoruló tény hiányában a bíróság részéről a további tájékoztatását. Az elsőfokú bíróság eljárása megfelelt a Pp.
  2. §-ának
(3)és
(4)bekezdése rendelkezéseinek. Tévedett a felperes, amikor a Miskolci Városi Bíróság előtt P.25.576/
  1. szám alatt indult ügyében a később P.20.428/
  2. szám alatt indult ügye iratainak a csatolását állította. A két pert a bíróság a Pp.
  3. §-ának
(2)bekezdése szerint tárgyi összefüggésükre tekintettel együttes tárgyalás és eldöntés végett egyesítette. Az egyesítés a bíróság kompetenciájába, mérlegelési jogkörébe tartozó kérdés, a pervezetés körében hozott döntés, amely fellebbezéssel sem támadható. A PK
  1. számú állásfoglalás szerint a bíróság az előtte folyó perek egyesítését hivatalból még a felek ellenkezése esetén is elrendelheti. A felperes által hivatkozott, az egészségügyről szóló
  2. évi CLIV. törvény egyesítéskor hatályos
  3. §-ának
(1), és a 138. §-ának
(1)bekezdésében szabályozottak szerint a beteget az orvosi titoktartáshoz való jog az egészségügyi ellátásban részt vevő személyekkel szemben illeti, míg a titoktartási kötelezettség az egészségügyi dolgozót terheli. A perben a Pp. 119. §-ának
(1)bekezdése alkalmazandó, amely a felek és képviselőik számára korlátozás nélkül biztosít jogot a per bármely szakában külön engedély nélkül a per iratainak a megtekintésére. Az orvosi műhibára alapított perekben a tényállás felderítése során elsődleges bizonyíték az orvosi kezelés rekonstruálására alkalmas, a kárigényt érvényesítő fél kezelése során keletkezett egészségügyi dokumentáció. Ezért a felperes orvosi iratai, mint ahogy arra az elsőfokú bíróság is rámutatott, a perében bizonyítékként kerültek felhasználásra, annak megismerésétől az ellenérdekű fél az iratbetekintés korlátlan joga folytán nem volt elzárható. Az ítélőtábla egyetértett a felperes azon fellebbezési érveivel, hogy a Pp. 2. §
(3)bekezdésének a perbeli alkalmazhatóságának a hiánya nem zárta ki azt, hogy a Pp. 2. §ának
(1)bekezdésére alapítva kárigényt érvényesítsen a Ptk.
  1. §-ának és a
  2. §-ának rendelkezései szerint. A Pp.
  3. §-ának
(1)bekezdése a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló
  1. évi LXVI. törvény (régi Bszi.)
  2. §-ával és az
  3. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában,
  4. november 4-én kelt Egyezmény
  5. cikkével összhangban fogalmazza meg a fél jogaként ügyének tisztességes eljárás során és ésszerű határidőn belül történő elbírálását. A Pp.
  6. §-ának
(2)bekezdése szerint a per befejezésének ésszerű időtartama a jogvita tárgyát és természetét, valamint az eljárás lefolytatásának egyedi körülményeit is figyelembe véve határozható meg. Nem hivatkozhat a per ésszerű időn belül történő befejezésének követelményére az a fél, aki magatartásával, illetve mulasztásával a per elhúzódásához maga is hozzájárult. Az Alkotmánybíróság 6/
  1. (III.11.) AB határozatában adott értelmezés szerint a „fair trial" olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni. Az elbírálás ésszerű idejét, annak optimális tartamát az adott ügy vizsgálata alapján lehet meghatározni. A Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság által kialakított és a hazai bírói gyakorlat szerint is e kérdések vizsgálata során meghatározó tényezőként veendő figyelembe a konkrét ügy objektív bonyolultsága, komplexitása, egyéb olyan összetevői, amelyeknek az eljárás időtartamára hatása lehet, valamint a felek magatartása az eljárás során abban a tekintetben, hogy esetleges felróható magatartásukkal hozzájárultak-e az eljárás elhúzódásához. A bíróság magatartása abban a vonatkozásban vizsgálható, hogy mennyiben felelős az eljárás elhúzódásáért, például találhatók-e hosszabb, indokolatlan „lyukak" az eljárásban, amikor huzamosabb időn át semmilyen érdemi lépés nem történt. Az ítélőtábla a fentiek tükrében a felperes Miskolci Városi Bíróság előtt P.25.576/
  2. szám alatt indított és az ahhoz egyesített P.20.428/
  3. számú perének az iratai alapján a következőket állapította meg. Az eljárás során a felperes perlési kedvezmény iránt több kérelmet terjesztett elő: ismételt kérelmet személyes költségmentesség, majd pártfogó ügyvéd kirendelése iránt. Megtörtént a személyes költségmentesség felülvizsgálata is. A pártfogó ügyvéd kirendelése iránti kérelmét elutasító végzés ellen a felperes fellebbezést, a fellebbezése elbírálásából a másodfokú bíróság kizárását kérte. A felperes a keresetét az eljárás alatt
  4. január 16-án,
  5. augusztus 30-án,
  6. február 13-án,
  7. november 16-án,
  8. augusztus 28-án is módosította. A per alatt többször történt változás a perben álló alperesek személyében: a III. rendű alperessel szemben indított per egyesítésekor,
  9. augusztus 3-án a IV. rendű alperes perbe vonásával, a per alatt elhunyt II. rendű alperes jogutódainak
  10. február 28-i megállapításakor. A bíróság részéről eljárási cselekményeket igényelt a szakértői bizonyítás is. A kirendelt intézetek elfogultsága, leterheltsége miatt a harmadikként kirendelt intézet a határidő meghosszabbítása, majd sürgetése után
  11. július 12-én adott véleményt. A felperes fellebbezést nyújtott be a szakértő díját, a jelenléti díját és a tanúdíjat megállapító végzés ellen is. A felperes indítványára beszerzett orvosi iratok alapján történt a szakértői bizonyítás kiegészítése, annak során a
  12. sorszámú szakértői díjat megállapító végzést is fellebbezéssel támadta. A felperes észrevétele, kérelme indokolta a vélemény
  13. január 18-án történt újabb kiegészítését,
  14. május 2-án szakértőként másik intézet kirendelését. A felperes kifogására
  15. június 17-én kirendelt újabb szakértő határidő meghosszabbítása iránti kérelmét a bíróság elutasította, majd
  16. sorszámú végzésében pénzbírsággal sújtotta. A pénzbírságot kiszabó végzés ellen az intézet, a szakértői díjat megállapító végzés ellen a felperes nyújtott be fellebbezést. A felperes személyes vizsgálata alapján történt
  17. sorszám alatt a szakértői vélemény újabb kiegészítése. A
  18. augusztus 30-i tárgyaláson a felperes a D.-i Egyetem megkeresését indítványozta további orvosi dokumentáció megküldése iránt. A tárgyalás
  19. október 2-i berekesztését követően a felperes újabb beadványokat nyújtott be, és további határidőt kért a jelenlétében készült jegyzőkönyvre észrevételei előterjesztésére. A
  20. október 16-ára ítélethirdetésre halasztott tárgyalást a bíróság a felperes beadványainak az ismertetése céljából nyitotta meg. A felperes tárgyalás elhalasztása iránt ekkor előterjesztett kérelmét a bíróság elutasította, a tárgyalást berekesztette és ítéletet hozott. A felperes az eljárás során az ügy intézésére kijelölt bíróval szemben kizárási kifogást is előterjesztett. Az ügyben 2005 őszén tanácsváltozás történt.
  21. december 1-jén panaszt tett az eljárás szabálytalansága miatt. Az ítélőtábla a fentiek értékelésével azt állapította meg, hogy az ügy tárgyánál fogva objektív bonyolultságán, az alperesek számából és a velük szemben eltérő jogellenes magatartásra alapított, a per alatt többször módosított kereseti igényből fakadó komplexitásán, az időigényes szakértői bizonyításon és a számtalan fellebbezési eljáráson túl az eljárás elhúzódásához a felperes perbeli magatartása meghatározó módon járult hozzá. A bíróság terhére indokolatlan intézkedési késedelem, ezáltal az ésszerű határidőn belüli döntésre vonatkozó kötelezettségszegés nem állapítható meg. A felperesnek az eljárás tisztességes lefolytatásához való jogát a bíróság érvényesítette, az időszerűen végzett percselekményei biztosították az időszerűség követelményének érvényesülését, a per az általa igényelt ésszerű tartamot nem haladta meg. A jogszolgáltatás késedelmességével az alperes passzív jogsértését, a felperesnek a pere tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való joga megsértését, ez okból a kereset alaposságát az ítélőtábla sem állapította meg. A felperes fellebbezési állításával ellentétben az ítélőtábla is azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében IV. a., b., c., és e. pontok alatt jelölt kárigényeinek érvényesítése a bíróság fenti eljárása során hozott jogerős döntéseinek a kifogásolásán alapul. A 37 500 forint első- és másodfokú perköltség, az 5 000 forint fellebbezési illeték, a 4 750 forint szakértői költség, a 30 000 forint ügyvédi munkadíj, mint perköltség megfizetésére kötelezése jogorvoslati eljárásban felülbírált bírósági határozatokon alapul. Az elsőfokú bíróság e körben is helyes indokaival az ítélőtábla egyetértett. Az alperes kárfelelősségét ezekben az esetben akkor lehetne megállapítani, ha a végzések jogszabálysértő voltát az azzal szemben előterjesztett fellebbezés vagy felülvizsgálati kérelem folytán eljárt bíróság megállapította volna. A 30 000 forint kárigényt érintő fellebbezési érvek ellenében mutat rá arra az ítélőtábla, hogy az igény a felperes által megjelölt alperessel szembeni érvényesíthetősége anyagi jogi kérdés, arra vonatkozóan a bíróságot a Pp.
  22. §-ának
(2)bekezdése alapján tájékoztatási kötelezettsége nem terhelte. Többek perlése esetén a perbeli legitimációval nem rendelkező alperessel szembeni keresetről a bíróság részítélettel dönthetett volna. A Pp. 213. §-ának
(2)bekezdése a részítélet hozatalát a bíróság mérlegelésére bízza. Ez azonban számon nem kérhető, annak hiánya jogsértést nem alapoz meg. Alaptalanul támadta a felperes a fellebbezésében az alperes javára az elsőfokú bíróság által a Pp. 79. §-ának
(1)bekezdése szerint helyesen megállapított perköltséget is. A tárgyaláson való megjelenés költségét, mint készkiadást az alperes a szükséghez képest igazolta, a felperes arra észrevételt nem tett. A fent kifejtett indokai alapján az ítélőtábla a felperes fellebbezési érveinek az értékelésével jogszabálysértés megállapítására nem látott lehetőséget, ezért - a fellebbezést a Pp. 256/A. §
(1)bekezdés f) pontja alapján tárgyaláson kívül elbírálva - az elsőfokú bíróság ítéletét, a jogi indokolás fellebbezési érvek miatt szükséges kiegészítésével, a Pp. 253. §-ának
(2)bekezdése szerint helybenhagyta. Az ítélőtábla a Pp. 87. §-ának
(2)bekezdése és a Jst. 11/A. §-a alapján megállapította, hogy a pervesztes költségmentes felperes pártfogó ügyvédjének díját az állam viseli. Az ítélőtábla az alperes javára a perköltség megállapítását, a másodfokú eljárásban a Pp. 75. §-ának
(2)és
(3)bekezdése szerint értékelhető perköltség igazolt felmerülése hiányában, mellőzte. A felperes a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §-ának
(1)bekezdése szerint a meg nem fizetett illeték megfizetésére sem kötelezhető, ezért a
  1. § értelmében az így meg nem térülő költséget az állam viseli. D e b r e c e n,
  2. július
  3. Dr. Csiki Péter s.k. a tanács elnöke, Dr. Kocsis Ottília s.k. előadó bíró, Dr. Veszprémy Zoltán s.k. bíró A kiadmány hiteléül: - kiadó -

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.