Pécsi Ítélőtábla Pf.VI.20.196/2012/
- szám A Pécsi Ítélőtábla a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda által képviselt felperes neve (címe)felperesnek - dr. Kulcsár Győző ügyvéd által képviselt I.rendű alperes neve címe I. rendű és II.rendű alperes neve címe II. rendű alperesek ellen személyhez fűződő jogok megsértése miatt indított perében a Kaposvári Törvényszék
- január
- napján kelt 24.P.21.683/2011/
- számú ítélete ellen az I. és II. rendű alperesek által
- és
- sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek 15 nap alatt egyetemlegesen 15.875 (tizenötezer-nyolcszázhetvenöt) forint másodfokú perköltséget. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes a Z Törvényszék karbantartója, emellett a Z Horgász Egyesület halőre is volt. Az alperesek
- március 23-án a z 000/
- és 000/
- helyrajzi számú ingatlanokról az ott elhelyezett kivágott fát a tulajdonos engedélye nélkül el akarták vinni. A felperes ezt észlelve a fa visszahelyezésére és távozásra szólította fel az alpereseket, amit ők teljesítettek. Az alperesek a felperessel szemben fegyelmi eljárást kezdeményeztek a horgász egyesületnél. Az egyesület elnökének felhívására a felperes
- április
- napján tett jelentést a történtekről. Ennek során beszámolt arról, hogy
- március 23-án az alpereseket a kivágott fa eltulajdonításán érte, amit megakadályozott. Leszögezte, hogy az alperesek lopást követtek el, ami bűncselekmény. Az alperesek - jogi képviselőik útján -
- május 17-én feljelentették a felperest a Z Ügyészségen 2 rb. garázdaság vétsége és 2 rb. rágalmazás büntette miatt. Ez utóbbi cselekmény ténybeli alapjaként hivatkoztak arra, hogy a felperes a horgászegyesület elnökéhez
- április 26-án intézett levelében mindkettőjüket azzal vádolta meg, hogy
- március 23-án fát loptak tőle, ami a valóságnak nem felel meg. Az ügyészség a garázdaság miatt tett feljelentést bűncselekmény hiányában elutasította, a rágalmazás miatt tett feljelentést pedig magánindítványként megküldte a Z Bíróságnak. A Z Bíróság bírái a felperes személyére tekintettel kérték az eljárásból való kizárásukat. A kijelölés folytán eljáró K Bíróság előtt a
- április 6-án tartott tárgyaláson az alperesek magánvádlóként úgy nyilatkoztak, hogy nem tudták, kinek a területéről szedtek fát, arra engedélyük nem volt, és amennyiben ez lopás, akkor az történt. Az alperesek ezt követően a felperessel szemben előterjesztett vádat ejtették, a büntetőeljárás megszüntetésre került. A felperes munkatársai, ismerősei a büntetőeljárásról tudomást szereztek. A felperes a büntetőeljárás hatálya alatt állva aggódott a bíróságnál betöltött munkaviszonyáért, ezért nyugtalanabb, türelmetlenebb lett. A felperes úgy érezte, hogy az eset miatt a horgász egyesületen belül is megrendült a bizalom iránta, ezért a halőri tisztségéről lemondott. A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperesek a
- május 17-i valótlan tartalmú feljelentésükkel a felperes becsülethez és jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát megsértették és kötelezze az alpereseket egyetemlegesen 500.000 forint nem vagyoni kártérítés és ennek
- április
- napjától számított késedelmi kamatai megfizetésére. Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Arra hivatkoztak, hogy a felperes munkaviszonya továbbra is fennáll, a halőri tisztségéről pedig önként mondott le. Az elsőfokú bíróság ítéletével teljesítette a keresetet az Alaptörvény VI. cikk
(1)bekezdése, a Ptk.75.§
(1), 78.§
(1),
(2)bekezdése és 84.§
(1)bekezdésének
- a)és
- e)pontja alapján. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes a 2010. április 26-i levelében az alperesek személyére nézve valós tényállítást tett, ezt a magánvád ejtése is megerősíti. Az alperesek a magánindítvány előterjesztésekor fel kellett ismerjék, hogy valótlan tényt állítanak. Az a valótlan tényállítás, hogy a felperes bűncselekményt követett el, alkalmas volt a felperes személyének hátrányos megítélésére, ezért a felperes jóhírnévhez fűződő joga sérült. T.I. és B.R. tanúvallomása alapján győződött meg a felperest ért hátrányok bekövetkezéséről, amikkel arányban állónak találta a felperes kárigényét és annak egyetemleges megfizetésére kötelezte az alpereseket a Ptk.344.§
(1)bekezdésének alkalmazásával a Ptk.355.§
(1)bekezdése alapján. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperesek nyújtottak be fellebbezést, kérve az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását. Arra hivatkoztak, hogy a felperessel szemben
- április 20-án azért tettek feljelentést, mert őket megfenyegette, nem pedig azért, mert azt állította róluk, hogy
- március 23-án fát loptak. Ez utóbbi cselekmény miatt egyébként a felperes nem is tett feljelentést ellenük. Állították, hogy a K Bíróság által tartott tárgyaláson összekeverték a
- májusi feljelentésükben írtakat, valamint a
- február 23-a körüli időpontban a felperes édesapja és tulajdonostársai sérelmére a II. rendű alperes által elkövetett hasonló tárgyú szabálysértést. Csatolták az emiatt folytatott eljárás eredményeként a M Bíróság által hozott 10.Sze.474/2011/
- számú végzést, amellyel a bíróság a II. rendű alperest 1 rb. lopással elkövetett szabálysértés miatt figyelmeztetésben részesítette, az I. rendű alperessel szemben ugyanebben a tárgyban indult szabálysértési eljárást viszont megszüntette. A határozat indokolása szerint a II. rendű alperes
- február 23-a és 26-a között a felperes Z 00/
- helyrajzi számú ingatlanára bement és onnan talicskával bodzafát vitt el 5.000 forint értékben az I. rendű alperes segítségével, amit utóbb a rendőrség a II. rendű alperes ingatlanán megtalált és lefoglalt. A II. rendű alperes tudta azt, hogy a fa elvitelére nincs engedélye, az I. rendű alperes azonban erről nem tudott. Az alperesek a fellebbezésükben állították, hogy
- május 17-e előtt sem a felperes, sem az ő édesapja területéről fát nem loptak, emiatt feljelentést sem tett velük szemben a felperes. A felperest a munkahelyén az alperesek feljelentése miatt hátrány nem érte, a halőri tisztségéről pedig azért mondott le, mert új vezetőséget választott az egyesület. Kifogásolták, hogy az elsőfokú bíróság indokolás nélkül mellőzte az általuk előállított N.L. tanú kihallgatását, amit a
- május 17-i feljelentéssel és a felperes halőri tevékenységével kapcsolatban kértek. Összegszerűségében is vitatták az elsőfokú ítéletet arra hivatkozva, hogy kettőjük havi jövedelme együtt nem éri el a 45.000 forintot. A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult, annak helyes indokaira tekintettel. A fellebbezés alaptalan. Az elsőfokú bíróság a jogvita eldöntése alapjául szolgáló tényeket helyesen állapította meg, az indokolás első mondata csak annyiban pontosítandó, hogy a felperes a halőri tisztséget csak betöltötte. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat okszerűen mérlegelte és helyes volt N.L. tanú kihallgatásának a mellőzése is. A jogvita eldöntése érdekében az elsőfokú bíróságnak azt kellett tisztáznia, hogy az alperesek
- május 17-i feljelentése tartalmazott-e olyan valótlan tényállítást, ami alkalmas a felperes jóhírnevének a megsértésére, és emiatt a felperest milyen hátrány érte. E ténybeli kérdésekben a meglévő peradatok alapján megnyugtatóan állást tudott foglalni az elsőfokú bíróság. Az alperesek a bizonyítási indítványuk előterjesztése során nem hivatkoztak a ki nem hallgatott N.L. olyan ténybeli tudomására, amely a jelentőséggel bíró tények tekintetében eltérő ténybeli következtetés, illetve eltérő ténymegállapítás lehetőségét vetítette volna előre. Ezért a másodfokú bíróság is mellőzte a fellebbezésben megismételt bizonyítási indítvány teljesítését. Az elsőfokú bíróság ítéletének jogi indokai is helyesek, leszámítva az Alaptörvényre való hivatkozást. Magyarország Alaptörvénye a Záró Rendelkezéseinek
- pontja szerint
- január 1-jén lépett hatályba. A kereset alapjául szolgáló kárkötelem azonban ezt megelőzően
- május 17-én, az alperesek jogsértő magatartásának elkövetésével keletkezett. Ezért a későbbi jogszabály nem alkalmazható a peres felek anyagi jogi jogviszonyára. Ehelyett a másodfokú bíróság a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló
- évi XX. törvény 59.§
(1)bekezdését hívja fel, amely szerint a Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez való jog. Kiegészíti még a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet jogi indokait a következőkkel. Egységes a bírói gyakorlat annak megítélésében, hogy egy büntető feljelentés megtétele önmagában akkor sem valósít meg személyiségi jogsértést, ha a feljelentés utóbb alaptalannak bizonyul, és a büntető eljárás nem vezet az eljárás alá vont személy bűnösségének a megállapításához, mert a szabályozott eljárás keretében kerül sor a feljelentés alaposságának vagy alaptalanságának az eldöntésére (BH2002/223, EBH2002/624, BH2004/357, BDT2007/1664, BH2009/214, stb.). E bírói gyakorlat érvényesülésének viszont elengedhetetlen feltétele, hogy a feljelentés alapjául szolgáló tényeket a feljelentő legjobb tudomásának megfelelően, valósághűen, durván sértő, bántó, megalázó kifejezések használata nélkül tartalmazza. Más a helyzet ugyanis akkor, ha a jogként gyakorolható feljelentés ilyen indokolatlan személyeskedő kijelentéseket, illetve a feljelentő számára is nyilvánvalóan valótlan vagy a valóságot hamis színben feltüntető tényállításokat hordoz. Ebben az esetben ugyanis a jog gyakorlása a rendeltetésszerűség körén kívül esik, visszaélést valósít meg. Az ilyen tartalmú feljelentés alapot ad a személyiségi jogsérelem megállapítására (BDT2006/1429, BH2009/214, BDT2010/2170). A jelen esetben az alperesek egyértelműen elismerték, hogy a jóhiszeműség és a tisztesség korlátját átlépve, visszaélésszerűen tették meg a feljelentésüket a felperessel szemben rágalmazás miatt. A K Bíróság előtt ugyanis - miután tényszerűen beismerték, hogy a felperes a
- április 20-i levelében a valóságnak megfelelően állította róluk, hogy engedély nélkül kívántak fát elszállítani, tehát lopást kíséreltek meg - előadták, hogy a valóság ellenére azért indítottak a felperessel szemben mégis rágalmazás miatt büntetőeljárást, mert a felperes megfenyegette őket (K Bíróság 2.B.63/2011/
- számú tárgyalási jegyzőkönyv
- és
- oldalai). Elismerték tehát, hogy a büntetőeljárás kezdeményezésére nem az indította őket, hogy meg voltak győződve annak valóságos alapjáról, hanem éppen a valóságról való tudomásuk ellenére, egyéb sértettségük megtorlására kívánták felhasználni a közhatalmat. A köznyelv ezt a nemtelen indítékot bosszúnak nevezi, a büntetőjog pedig egyenesen aljasnak minősíti. Az ilyen módon okozott nem vagyoni hátrány megítélése szempontjából pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a büntetőeljárás megindítása és lefolytatása súlyos beavatkozás az érintett személy életébe, társadalmi megítélését, a róla kialakított véleményt hátrányosan befolyásolja és az eljárás ténye általában jelentős lelki terhet ró az érintettre, függetlenül attól, hogy az a környezete vagy a szélesebb nyilvánosság előtt mennyire válik ismertté. Ez a lelki teher értelemszerűen annál súlyosabb, mennél alaptalanabb a vád, és mennél kevésbé egyeztethető az össze az érintett életvitelével, erkölcsi felfogásával, társadalmi helyzetével, munkaerő-piaci lehetőségeivel. A jogsérelemnek ezek a köztudomású határai és következményei tételes kárkimutatás nélkül is megalapozzák a Ptk.84.§
(1)bekezdésének e) pontja és 355.§
(1)bekezdése szerinti nem vagyoni kártérítési igényt, ilyen esetben annak összegét a bíróság mérlegeléssel határozhatja meg (BH2008/212). A fent írt körülményekre is tekintettel a másodfokú bíróság is egyetértett a kártérítés összegének az elsőfokú bíróság által történő meghatározásával, és a fenti jogi módosítással és kiegészítéssel helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.253.§
(2)bekezdésének az alkalmazásával. A fellebbezésben foglaltakra figyelemmel az alábbiakra utal még a másodfokú bíróság. A feljelentés tartalma cáfolja azt a fellebbezési állítást, hogy a feljelentés nem terjed ki a 2010. március 23-i falopás levélbe foglalt valótlan állítására. Az alperesek erre hivatkozva kérték a felperes megbüntetését 2 rb. rágalmazás bűntette miatt. Az ezzel elkövetett jogsértés polgári jogi következményei megítélésének szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a lopás kísérlete miatt feljelentette-e őket a felperes vagy sem. A feljelentésük tartalmának és a szabálysértési eljárás tárgyának összekeverése olyan új tényállítás a fellebbezésben, amelyre az elsőfokú eljárásban az alperesek nem hivatkoztak, ezért a Pp.235.§
(1)bekezdése alapján a figyelembevételére a másodfokú eljárásban már nincs lehetőség. Megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy ez az állítás első tekintetre is elfogadhatatlan és a tévedés kizárható. A K Bíróság előtt mindkét alperes magánvádlóként és nem terheltként tett vallomást, tisztában voltak azzal, hogy nem ők az eljárás alá vont személyek, mindketten egyértelműen olyan esetről beszéltek, amikor a felperes megakadályozta a fa elvitelét, márpedig a szabálysértési eljárás tárgya befejezett cselekmény volt, amelynek során a felperessel nem találkoztak és mindketten olyan esetről beszéltek, amelyről mindketten tudták, hogy tulajdonosi engedély nélkül történt, márpedig a szabálysértési eljárás tárgya olyan eset volt, amelyről az I-II. rendű alperesek állítása és a bíróság ténymegállapítása szerint az I. rendű alperes nem tudta, hogy engedély nélküli. A kártérítés összegének meghatározása szempontjából pedig nincs jelentősége a károkozók jövedelmi viszonyainak és ezt figyelembe sem veheti a bíróság. A fellebbezés sikertelen volt, ezért a másodfokú bíróság a Pp.78.§
(1)bekezdése alapján az alpereseket kötelezte a felperes másodfokú eljárásban felmerült jogi képviselője munkadíjának a megfizetésére, amelynek összegét a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3.§
(5)bekezdése alapján állapította meg. A rendelet 4/A.§-a alapján a megállapított jogi képviseleti munkadíj az általános forgalmi adót magában foglalja. Az alperesek az elsőfokú eljárást követően személyes költségmentességben részesültek, ezért a másodfokú eljárásban az állam által előlegezett eljárási illetéket az állam viseli. P é c s , 2012. szeptember 20. dr. Döme Attila s.k. a tanács elnöke, dr. Velényiné dr. Köcse Judit s.k. előadó bíró, dr. Berki Csilla s.k. bíró