Gf.31042/2011/5 – Debreceni Ítélőtábla

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Gf.IV.31.042/2011/

1. szám A Debreceni Ítélőtábla a Dr. Győrfy István ügyvéd (címe) által képviselt felperes neve (címe) felperesnek - a Dr. Bartus Marianna jogtanácsos (címe) által képviselt alperes neve (címe; Cg.:, adószám:, mint a B. K. és Sz. Kft. jogutódja) alperes ellen vállalkozói díj megfizetése iránti perében, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság
2. október
3. napján meghozott 23.G.40.204/2010/
4. számú ítélete ellen, a felperes által
5. sorszámon előterjesztett és
6. sorszámon megindokolt, valamint az alperes által
7. sorszámon előterjesztett és
8. sorszámon megindokolt fellebbezése folytán indult másodfokú eljárásban - a
9. szeptember
10. napján tartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson meghozta a következő í t é l e t e t: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alperes, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 180 000 (Egyszáznyolcvanezer) Ft másodfokú perköltséget. Kötelezi a felperest, hogy 192 100 (Egyszázkilencvenkettőezer-egyszáz) Ft, míg az alperest, hogy 624 300 (Hatszázhuszonnégyezer-háromszáz) Ft feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket fizessenek meg az államnak az állami adóhatóság felhívásában megjelölt módon és számlára. Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. I n d o k o l á s: Az elsőfokú bíróság a
11. sorszámú ítéletével kötelezte az alperes jogelődjét, a B. K. és Sz. Kft.-t (továbbiakban: alperes), hogy fizessen meg a felperesnek 10 404 875 Ft-ot, valamint annak
12. április
13. napjától járó késedelmi kamatát és 250 000 Ft perköltséget, ezt meghaladóan pedig a felperes kereseti kérelmét elutasította. Az elsőfokú bíróság az ítéletének tényállásában megállapította, hogy az alperes jogelődjének ügyvezetője K. K. és a felperes szóbeli megállapodása alapján 2009-ben a felperes T. I.-vel és V. P.-vel közösen gabona, napraforgó, kukorica betakarítási munkálatokat végzett, összesen 640,3 hektár területen, hektáronként 13 000 Ft+áfa díjért. A peres felek, illetőleg T. I. és V. P. között már
14. évtől kezdődően is létezett szóbeli megállapodás hasonló munkákra, amelynek során a betakarítást végző személyek különkülön állították ki a számlát a munkájuk ellenértékéről. T. I. és V. P.
15. évben is kiállították a munkadíjukról a számláikat, majd miután az alperes nem fizette meg azokat, fizetési meghagyásos eljárásokat kezdeményeztek ellene. A nemperes eljárásokban az alperes a követeléseiket jogalapjában és összegszerűségében is vitatta többek között azzal, hogy a jelen per felperesével állapodott meg a munkák teljesítésére vonatkozóan. Emiatt T. I. és V. P. az eljárásokat nem folytatták, az ellentmondás folytán átalakult pereket a bíróság jogerősen megszüntette. A felperes kereseti kérelmében kérte kötelezni az alperest 13 606 375 Ft, valamint annak
16. április
17. napjától a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatának és perköltségének megtérítésére. Arra hivatkozott, hogy az alperesnek a T. I. és V. P. által kezdeményezett fizetési meghagyásos eljárásokban tett nyilatkozata alapján az alperes vele állapodott meg a betakarítási munkálatok elvégzéséről, amely 640,3 hektáron történt meg, a kialkudott díj pedig hektáronként 17 000 Ft+áfa volt. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes nem vitatta a szóbeli megállapodás tényét és a felperesi betakarítással érintett terület mértékét sem, azonban a kikötött díjat 13 000 Ft+áfa/hektárban jelölte meg. Megállapította továbbá, hogy a felperes nem tudta igazolni - saját személyes előadásán túl -, hogy az általa hivatkozott díj ellenében állapodott meg az alperessel. Mivel a felek között a terület nagyságát illetően nem volt vita, ezért az alperes által elismert bruttó 16 250 Ft hektáronkénti díj figyelembevételével kötelezte az alperest 10 404 875 Ft vállalkozói díj megtérítésére, azt meghaladóan pedig a felperes keresetét elutasította. Rámutatott az elsőfokú bíróság, hogy sem a T. I. és V. P. által kiállított számlák, sem a felek közötti előzetes per előtti levelezés adataiból nem állapítható meg az a felperes által állított tény, hogy 17 000 Ft+áfa/hektár lett volna a vállalkozói díj. T. I. és V. P. a felperes tájékoztatásának megfelelően állították ki a számláikat és az általuk indított perekben az alperes mind a jogalapot, mind az összegszerűséget vitatta. Kiemelte azt is az elsőfokú bíróság, hogy a fizetési meghagyásból keletkezett perekben a felek érdemi nyilatkozataikban a díj mértékére vonatkozóan még nem tettek előadást, arra csak a jelen peres eljárás keretében került sor, azonban ez önmagában nem teszi az alperes által elismertté a felperes által érvényesített díj mértékét. Az ítélettel szemben mindkét peres fél fellebbezett. A felperes a sérelmezett határozat megváltoztatását akként kérte, hogy kötelezze az ítélőtábla az alperest további 3 201 500 Ft megfizetésére. Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok értékelése során logikai hibát vétett, amikor a felperes kereseti kérelmét az összegszerűség tekintetében nem tartotta megalapozottnak. Álláspontja szerint nem értékelte kellő súllyal az elsőfokú bíróság a peres felek közötti, a perindítást megelőző levelezésben foglaltakat, amelyben az alperes sem az elvégzett munka tényét, sem annak ellenértékét nem vitatta, csak azért nem fizetett számára, mert a felek között egyéb okból eredően vitás elszámolási jogviszony jött létre. Kifogásolta, hogy az alperes nem tett nyilatkozatot a követelése jogcímére, az összegszerűségére vonatkozóan bizonyítást nem terjesztett elő, és viszontkeresettel vagy beszámítási kifogással sem élt. Hangsúlyozta, hogy a T. I. és V. P. által kezdeményezett fizetési meghagyásos eljárásokban előterjesztett ellentmondások során az alperes csak a két személy és a közte fennálló jogviszony létét kérdőjelezte meg, az általuk megküldött számlák értéke tekintetében érdemi kifogást nem emelt. Rámutatott arra is, hogy a jelen peres eljárásban az alperes jogi képviselője és ügyvezetője több alkalommal eltérő nyilatkozatot tettek a kereseti követelés tekintetében, amely ellentmondásokat az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe. Kiemelte, hogy az alperes jogi képviselője az ellenkérelmében a felek közötti szerződés fennállását vitatta, és a szóbeli megállapodás esetleges meglétét felperes bizonyítási kötelezettségének tekintette. Az alperes szervezeti képviselője pedig előbb szintén tagadta, hogy a felek között bármilyen jogviszony állt volna fenn, illetve arra hivatkozott, hogy a felperes volt az, "aki magával egyezett meg". Utóbb az alperes ügyvezetője a szerződés létére, valamint annak tartalmára vonatkozóan is nyilatkozott és tanúk kihallgatását indítványozta. Az alperes kétféle védekezése egymásnak ellentmondott és - a felperes állítása szerint - ezt a körülményt az elsőfokú bíróság a határozathozatal során nem értékelte kellő súllyal. Megjegyezte azt is, hogy T. I. és V. P. az általuk kiállított számlák alapján 11 757 125 Ft értékű munkát végeztek számára, ezért ő veszteséges vállalkozást folytatott volna, hogyha az alperes által megjelölt összegben vállalja fel a betakarítási munkákat, ugyanis abból az általa igénybe vett alvállalkozók kifizetését tudta volna csupán megoldani. Mindezekre tekintettel állította, hogy az összegszerűség tekintetében eleget tett a bizonyítási kötelezettségének. Az alperes a fellebbezésében - az eljárás lényeges szabályai megsértése miatt - a sérelmezett határozat hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság a felperesi követelés alapját képező szerződéskötés körülményeit nem tárta fel teljes körűen és nem adott lehetőséget az alperesnek e körülmények tisztázására. Az elsőfokú bíróság a szerződő felek személyét sem állapította meg helyesen és az ezzel összefüggésben tett alperesi bizonyítási indítványnak sem adott helyt. Állította, hogy az általa bejelentett tanúk bizonyították, hogy a per tárgyát képező szerződés megkötésekor az alperes tulajdonosainak üzletrésze előszerződés alapján átruházásra került és a társaság felett a teljes körű rendelkezési jogot a felperes látta el. Az alperes a másodfokú tárgyaláson a fellebbezését kiegészítette azzal, hogy azt a tényt nem vitatja, hogy a felperes és az alperes akkori ügyvezetője, K. K. között szóban létrejött szerződés a betakarítási munkálatokra. Állította azonban, hogy a felperes és az alperes tulajdonosai között -
18. szeptember 2-án - létrejött szindikátusi üzletrész átruházási és jogátruházási egységes előszerződés 9.
19. pontja szerint a termények közül 464,06 hektáron termelt kukorica és napraforgót már a vevő (felperes) lett volna köteles betakarítani és az ebből származó bevétel is az ő tulajdonát képezte volna. Előadta továbbá, hogy a szindikátusi szerződés utóbb ugyan felbontásra került (
20. október 20án a felperes attól elállt és azt az alperes ügyvezetője elfogadta
21. november 6-án), azonban az azzal kapcsolatos elszámolás a felek között nem történt meg. A felperes az ellenkérelmében a fellebbezésével nem érintett részében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Az alperesi nyilatkozatokra tekintettel értelmezhetetlennek tartotta az alperesi fellebbezést, mely szerint az eljáró bíróság nem tárta fel, hogy kik voltak azok a személyek, akik között a szerződés létrejött. Mindezeken túl utalt arra is, hogy az alperes új tényt állított a fellebbezési eljárásban, amelyre jogszabályi tilalom miatt nem hivatkozhat. A fellebbezések nem alaposak. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, abból helytálló jogi következtetésre jutott, döntését kellő részletességgel megindokolta, mely lényegében kiegészítésre nem szorul. Az ítélőtábla a fellebbezésben felhozott érvelésekkel szemben az alábbiakra utal: Az alperes a fellebbezésében azt sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a szerződéskötés körülményeit nem tárta fel teljes körűen, nem tisztázta a szerződő felek személyét és nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy az alperesi szervezeti képviselő, V. I. és E. M. is akként nyilatkozott, hogy a per tárgyát képező szerződés megkötésekor a felperes látta el a társaság feletti rendelkezési jogot. Az alperesnek ez az érvelése nemcsak alaptalan, hanem iratellenes is. Az elsőfokú bíróság a felperest és az alperes szervezeti képviselőjét meghallgatta a szerződéskötés körülményeit illetően, mindketten egyezően nyilatkoztak arra vonatkozóan, hogy a szerződést szóban, egymással kötötték, az alperes szervezeti képviselője kifejezetten nyilatkozott arra vonatkozóan, hogy a kikötött vállalkozói díj pedig 13 000 Ft+áfa/hektár volt. Az alperes által bejelentett tanúk (V. I. és E. M.) is ezzel egyezően nyilatkoztak, előbbi tudott a szerződés szóbeli megkötéséről, míg utóbbit K. K. tájékoztatta arról, hogy a felperes végzi a betakarítást 13 000+áfa/hektár díjazásért. K. K. volt az, aki a tanú szerint a gazdasági döntéseket a társaságnál hozta. Mindezekből az következik, hogy jóllehet az alperes szervezeti képviselője az elsőfokú eljárásban is tett olyan nyilatkozatot, hogy „a felperes saját magának végezte el a munkát, saját magával állapodott meg", ezt az állítását semmivel sem bizonyította. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy az alperes az elsőfokú eljárásban sem beszámítási kifogást, sem viszontkeresetet nem terjesztett elő az őt esetlegesen ért kár vonatkozásában, ezért az elsőfokú bíróságot azzal összefüggésben tájékoztatási kötelezettség sem terhelte. Az alperes által a másodfokú eljárásban előterjesztett új tények állítására, illetve a szindikátusi szerződés mint bizonyíték csatolására a Pp.
22. §-a