Pf.21200/2007/5 – Fővárosi Ítélőtábla

Fővárosi Ítélőtábla 3.Pf.21.200/2007/

1. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla az Ábrahám Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Ábrahám Attila ügyvéd) által képviselt felperes nevefelperesnek a dr. Pallos István ügyvéd által képviselt I.r. alperes neve I.r. és a Wéber és Frei Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Wéber Éva Zsófia ügyvéd), valamint a ..., mint felszámoló által képviselt II.r. alperes neve II.r. alperes ellen 8.000.000 Ft megfizetése iránt indított perében a Fejér Megyei Bíróság
2. május 2-án kelt, P.22.393/2005/
3. számú ítélete ellen a felperes által 40,
4. és
5. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta az alábbi í t é l e t e t: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a bíróság a felperest, hogy fizessen az I.r. alperesnek 15 nap alatt 150.000 (Százötvenezer) Ft fellebbezési eljárási költséget. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította és kötelezte, hogy az I.r. alperesnek 200.000 Ft, míg a II.r. alperesnek 60.000 Ft perköltséget fizessen meg. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperesi jogelőd és a II.r. alperes
6. július 14-én adásvételi szerződést kötöttek egy Lincoln LS típusú személygépkocsira, mely gépkocsit a II.r. alperes hozott be külföldről és az adásvételi szerződés időpontjában még rendszámmal és törzskönyvvel nem rendelkezett. Az adásvételi szerződést 8.000.000 Ft-ban határozták meg, azonban az elsőfokú bíróság megállapítása az volt, hogy az ténylegesen kifizetésre nem került.
7. augusztus 6-án a II.r. alperes és az I.r. alperes ugyancsak adásvételi szerződést kötött a fenti gépjárműre, amely alapján az I.r. alperes 7.000.000 Ft-ért vásárolta meg a fenti gépkocsit a II.r. alperestől oly módon, hogy a vételárból ténylegesen 3.500.000 Ft-ot fizetett ki két részletben, míg a fennmaradó 3.500.000 Ft-ot a II.r. alperessel még ugyanaznap megkötött visszlízing szerződés alapján induló lízingdíjként beszámított. A lízingszerződés szerint az I.r. alperes az így megvásárolt gépjárművet havi 154.600 Ft lízingdíj ellenében a II.r. alperes birtokába adta
8. augusztus 5-i végső lízingdíj teljesítési határidővel. A jármű
9. augusztus
10. napján lett forgalomba helyezve, ezt követően a gépjármű az első adásvételi szerződésben vevőként feltüntetett személy, a felperesi jogelőd birtokába került, aki azt eladásra hirdette hol saját, hol pedig az I.r. alperes telefonszámát is feltüntetve. A II.r. alperes azonban a
11. szeptember 5-én esedékes lízingdíjat elmulasztotta megfizetni az I.r. alperes felé, ezért az I.r. alperes
12. október 21-én a lízingszerződést azonnali hatállyal felmondta és felszólította a II.r. alperest, hogy a perbeni gépkocsit 5 munkanapon belül szállítsa vissza a székesfehérvári telephelyre. A gépkocsi visszaszállítására
13. december 22-én került sor akként, hogy azt az első adásvételi szerződésben megjelölt vevő, a felperesi jogelőd szállította vissza az I.r. alperesnek. A gépkocsi átvételéről átadás-átvételi jegyzőkönyv került felvételre, amelyben szerepel, hogy pénzügyi lízingből visszavett gépjármű átvételéről van szó és a gépjármű visszavételi értékét a lízingbe adó a lízingszerződés felbontását követő elszámolásban közli a lízingbe vevővel. Ezt követően az I.r. alperes
14. március 21-én kelt adásvételi szerződéssel értékesítette a perbeni gépjárművet, majd pedig miután ezen vevő sem fizette meg a vételárat az I.r. alperesnek, a gépkocsit az I.r. alperes
15. augusztus 30-án visszavette, majd pedig
16. május 11-én egy budapesti székhelyű gazdasági társaságnak értékesítette. A felperes és a felperesi jogelőd
17. július 5-én engedményezési szerződést kötött, amely alapján az engedményező a felperesre engedményezte a II.r. alperessel
18. július 14-én kelt adásvételi szerződésből fakadó tulajdonjogot, illetve a gépkocsi ellenértékét kitevő 8.000.000 Ft tőke és ennek járulékai erejéig meglévő követelését. A felperes ezen engedményezési szerződés alapján érvényesített igényt jelent perben és 8.000.000 Ft megfizetésére kérte kötelezni az I.r. alperest, s további kereseti kérelme pedig az volt, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy az I. és a II.r. alperes között megkötött,
19. augusztus
20. napján kelt adásvételi szerződés és lízingszerződés érvénytelen, mivel a szerződések színleltek voltak. Az elsőfokú bíróság a felperes egyik kereseti kérelmét sem látta megalapozottnak. Az elsőfokú bíróság a perben kihallgatott tanúk vallomásai, valamint a periratokhoz csatolt okiratok alapján azt állapította meg, hogy a felperesi jogelőd és a II.r. alperes között nem jött létre adásvételi szerződés érvényesen. Ezen megállapítását pedig arra alapította, hogy bár az adásvételi szerződést a felperesi jogelőd és a II.r. alperes megkötötték, a perbeli gépjárművet a II.r. alperes a felperesi jogelőd birtokába is adta, azonban annak vételára kifizetésre nem került. Ezért megállapítása szerint érvényes adásvételi szerződés nem jött létre. A vételár kifizetésével kapcsolatban álláspontja az volt, hogy a felperes nem bizonyította kétséget kizáróan, hogy jogelődje megfizette volna a gépjármű 8.000.000 Ft-os vételárát. Az adásvételi szerződésben ugyan feltüntetésre került a vételár, de arról számla kiállításra nem került, illetőleg a II.r. alperes gazdasági társaság könyvelésébe sem került be a pénzösszeg. Ugyancsak tagadta a vételár kifizetését a II.r. alperes gazdasági társaság volt ügyvezetője is tanúvallomásában. Ezzel szemben a felperesi jogelőd, valamint a felperes által megjelölt tanúk ellentmondásos nyilatkozatokat tettek a felperesi jogelőd által a gépjármű birtokbavételével kapcsolatban, valamint azzal kapcsolatban, hogy a gépjármű végül is hogy került vissza a II.r. alperes birtokába. Életszerűtlennek találta az elsőfokú bíróság azt, hogy a felperesi jogelőd, miután az adásvételi szerződés megkötése után az autót néhány nappal később visszakapta, ekkor tudomást szerzett arról, hogy nem ő a gépjármű tulajdonosa, hanem az I.r. alperes és a felperesi jogelőd ennek ellenére nem lépett fel az eladóval szemben, hanem a gépjárművet eladásra hirdette mind a saját, mind pedig az I.r. alperes telefonszámát feltüntetve. Ugyanakkor nem volt elfogadható a felperesi jogelőd azon előadása sem, hogy az I.r. alpereshez a gépjárművet értékesítésre vitte be, mivel az I.r. alperes okiratokkal bizonyította a gépjármű megvételét, a vételár kifizetését, valamint a II.r. alperessel kötött lízingszerződés megtörténtét, valamint a lízingszerződés felmondását. A gépjármű visszavételéről szóló jegyzőkönyv pedig egyértelműen tartalmazta, hogy pénzügyi lízingből visszavett gépjárműről van szó. Az elsőfokú bíróság álláspontja az volt, hogy amennyiben a gépjármű a felperesi jogelőd tulajdonát képezte volna, nyilvánvalóan nem szállítja be az I.r. alperes által meghatározott telephelyre a gépjárművet azzal, hogy a pénzügyi lízingből visszavett gépjárműről van szó. A visszavétel körülményeit pedig az I.r. alperes által megjelölt tanúvallomásával megerősítette. Ily módon tehát a felperes nem tudta bizonyítani azon tényállítását, hogy a felperesi jogelőd
21. december 22-én a gépjárművet eladás céljából vitte volna az I.r. alpereshez, azzal, hogy a gépjárművet az I.r. alperes megkísérli értékesíteni, s az értékesítésből befolyt vételárból 8.000.000 Ft-ot megfizet a felperesi jogelődnek, még a fennmaradó összeg az alpereseket illeti. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes keresete az I.r. alperessel szemben a 8.000.000 Ft megfizetése iránt alaptalan. Ugyanakkor alaptalannak találta a szerződés érvénytelenségére vonatkozó kereseti kérelmet is. Az I.r. alperesnek a vételár kifizetésére vonatkozó előadását az általa becsatolt és a fentebb már hivatkozott okiratok igazolják, valamint a II.r. alperes ügyvezetője, továbbá az I.r. alperes által megjelölt tanú tanúvallomása alátámasztotta. Ez utóbbi tanú volt az, aki a II.r. alperessel kötött adásvételi szerződés és lízingszerződés megkötése során eljárt. Minthogy pedig a II.r. alperes a lízingdíjat nem fizette, a szerződés felmondásra került, s ezzel az I.r. alperes és a II.r. alperes közötti lízingszerződés megszűnt, a gépjármű is visszakerült az I.r. alperes tulajdonába. A gépkocsi értékesítése után a lízingszerződés alapján az I. és II.r. alperes között elszámolásnak van helye, azonban ez nem jelen per tárgyát képezi. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság nem állapította meg, hogy a II.r. és az I.r. alperes közötti szerződések színleltek lettek volna. Ezért az elsőfokú bíróság a felperesnek ezen kereseti kérelmét is elutasította. Az ítélet ellen a felperes élt fellebbezéssel, fellebbezése pedig alaptalan. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, jogi okfejtése azonban részben téves volt, ennek ellenére döntése helytálló. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének tényállásából a fellebbezésre tekintettel mindenekelőtt az alábbiakat emeli ki: Az nem volt vitás a peres felek között, hogy a gépjárművet a II.r. alperesi cég külföldről hozta be, amely a felperesi jogelőd részére történő értékesítéskor
22. július 14-én forgalmi engedéllyel és törzskönyvvel nem rendelkezett. A peradatok alapján az is megállapítható volt, hogy a perbeli gépjárművet a II.r. alperes az adásvételi szerződés napján átadta a felperesi jogelődnek. Ebből a szempontból nem bírt relevanciával az, hogy a felperesi jogelőd ténylegesen a gépjárművet az autószerelő műhelyből, ahol az adásvételi szerződés megkötésére került sor, elvitte-e, vagy pedig azt további esetleges munkavégzés céljából vagy azzal, hogy műszaki vizsgára azt felkészítsék az autószerelő műhelyben hagyta. Tény ugyanis az, hogy a II.r. alperes a gépjármű indítókulcsát a felperesi jogelődnek átadta, ezzel pedig ténylegesen a gépjármű birtokba adása is megtörtént. Téves volt az elsőfokú bíróságnak azon álláspontja, hogy a felperesi jogelőd a vételárat nem fizette meg a II.r. alperesnek és ezen oknál fogva az adásvételi szerződés érvénytelen. A rendelkezésre álló adatok alapján a perben kihallgatott tanúk, illetőleg az adásvételi szerződésben írtak azt igazolják, hogy a vételár kifizetésre került, s amennyiben a vételár ténylegesen kifizetésre nem került az adásvételi szerződésben foglaltak ellenére, e körben nem a felperesen, hanem a II.r. alperesen van a bizonyítási teher. A II.r. alperes ügyvezetője azonban csupán állította, de semmivel nem bizonyította azon előadását, hogy a vételár kifizetésre nem került. E tanú vallomásával szemben áll a felperes által megjelölt valamennyi tanú előadása, akik nyilatkoztak az adásvételi szerződéssel egyidőben pénz átadásáról, illetőleg a II.r. alperes ügyvezetőjének előadását cáfolja az adásvételi szerződés
23. pontja. Eszerint ugyanis a 8.000.000 Ft vételárat a vevő a szerződés aláírásának napján készpénzben kifizette az eladónak, ezen adásvételi szerződés pedig a II.r. alperes által cégszerűen aláírásra került. Ily módon tehát a vételár kifizetését teljes bizonyító erejű okirat igazolja, amellyel szemben a II.r. alperest terhelte a fentebb írtak szerint a bizonyítási teher. Ettől függetlenül is a vételár kifizetésének esetleges elmaradása nem eredményezi az adásvételi szerződés érvénytelenségét. A Ptk.
24. §