Pécsi Ítélőtábla Pf.II.20.287/2007/
- szám A Magyar Köztársaság nevében! A Pécsi Ítélőtábla a Siófoki
- sz. Ügyvédi Iroda (ügyvédi iroda címe ügyintéző: dr. Fabó Gábor ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek,- a dr. Sipos Béla ügyvéd (ügyvéd címe) által képviselt I.rendű alperes neve (I.rendű alperes címe) I. r., II.rendű alperes neve (II.rendű alperes címe) II. r., III.rendű alperes neve (III.rendű alperes címe) III. r. és kk. IV.rendű alperes neve (IV.rendű alperes címe) IV. r. alperesek ellen közös tulajdon megszüntetése iránt indult perben a Somogy Megyei Bíróság
- június
- napján kelt 22.P.20.336/2006/
- számú ítélete ellen az I-IV. r. alperesek által
- sorszám alatt benyújtott fellebbezés kapcsán a mai napon tartott fellebbezési tárgyaláson meghozta az alábbi ítéletet ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - nem fellebbezett részében nem érintve - fellebbezett részében helybenhagyja azzal, hogy az alperesek által 15 nap alatt a felperes javára megfizetendő elsőfokú perköltség összegét 43.974 (negyvenháromezer-kilencszázhetvennégy) forintra leszállítja, míg ezt meghaladóan a felek a felmerült költségeiket maguk viselik. A másodfokú eljárás során felmerült költségeiket a peres felek ugyancsak maguk viselik. A feljegyzett első- és másodfokú illeték és az állam által előlegezett költség az állam terhén marad. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A másodfokú bíróság korábbi hatályon kívül helyező végzését követően lefolytatott új eljárás során meghozott ítéletében az elsőfokú bíróság a felperes, valamint I. és II. r. alperesek osztatlan közös tulajdonában álló Z. község belterületén fekvő családi házas lakóingatlanra nézve a közös tulajdont az alperesek bentlakása mellett árverés útján rendelte megszüntetni olyképpen, hogy meghatározta a legkisebb árverési vételárból a felperesnek, valamint a lakottság következményeit viselő I-II. r. alperesnek jutó összeget. Kimondta a bíróság, hogy amennyiben a megjelölt összegnél magasabb vételárat sikerül elérni, úgy a többletet a tulajdonosok között a tulajdoni arányok szerint kell felosztani. Az I. r. alperes házastársát és közös gyermeküket, a IV. r. alperest az ismertetett rendelkezések tűrésére kötelezte. Marasztalta egyben az alpereseket visszamenőleges hatállyal a többlethasználati díj megfizetésében, míg ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Marasztalta továbbá alpereseket a felperes javára perköltség megfizetésében is. A megyei bíróság az ítélete indokolásában kifejtette, hogy felperes részéről a közös tulajdon megszüntetése iránti igényérvényesítés nem tekinthető visszaélésszerű joggyakorlásnak, és a megszüntetés egyetlen módja az adott per körülményei között az alperesek lakottságával történő árverési értékesítés. A felek által egyébként nem vitatott szakértői vélemény alapján marasztalta az igény előterjesztését követő hó első napjától az alpereseket a felperes javára többlethasználati díj megfizetésére. Az ítélet ellen az alperesek nyújtottak be fellebbezést, amelyben az elsőfokú határozat megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását kérték egyrészt azért, mert a tulajdonához uzsorás szerződés útján jutó felperes részéről a közös tulajdon megszüntetésére irányuló igény joggal való visszaélésnek minősül, másrészt ez a törekvés az alperesek méltányos érdekeinek súlyos sérelmét jelenti, hiszen alperesek számára más lakhatási megoldás nincsen és a közös tulajdon megszüntetése révén számukra jutó összegből elhelyezésre alkalmas lakás vásárlása nem lehetséges, arra pedig nem rendelkeznek megfelelő anyagiakkal, hogy a felperes tulajdoni illetőségét magukhoz tudják váltani. A többlethasználati díj vonatkozásában a havi 10.000,- Ft összeget meghaladó, vagyis 600.000,- Ft fölötti részében a marasztalásukat alaptalannak tartják. Végül támadták a perköltségről szóló ítéleti rendelkezést, mert az nem felel meg a Legfelsőbb Bíróság
- számú PK. állásfoglalás VI/g. pontjának, hiszen nem olyképp rendelkezett a megyei bíróság, hogy a készkiadások megosztása mellett mindegyik fél viselje a saját költségeit. Az ügyben olyan körülmény nem forgott fenn, amely ettől a rendelkezéstől való eltérést indokolt volna. A felperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte, továbbá az irányadó jogszabály alapján megállapított ÁFA-val növelt jogi képviselői munkadíj megfizetésében való felperesi marasztalást igényelte. Az alperesek fellebbezése - a perköltségviselést támadó rész kivételével alaptalan. Az elsőfokú bíróság eleget téve az ítélőtábla korábbi hatályon kívül helyező végzésében adott iránymutatásoknak a releváns tények tekintetében a tényállást helyesen állapította meg, és abból lényegében helyes jogi következtetések levonásával hozta meg az érdemi határozatát, amelyet a másodfokú bíróság pusztán a perköltségről szóló rendelkezést érintő változtatásokkal a Pp. 253.§
(2)bekezdése szerint helybenhagyott. Az alperesek fellebbezésére a másodfokú bíróság a következő észrevételeket teszi: A felperes valóban tisztában lehetett azzal, hogy lakott ingatlan tulajdonjogát szerzi meg. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a lakott állapotot az idők végtelenségéig el kell fogadnia, és így le kell mondania tulajdonosi jogosítványai teljes körű gyakorlásáról. A tulajdonszerzést követően felperes számtalan kísérletet tett a kölcsönös kompromisszumok jegyében a jogvita rendezésére, de az alpereseknek a fennálló helyzet bármely módon való megváltoztatását elutasító magatartásán e törekvések meghiúsultak. A felperes a tulajdonszerzését követően 5 év elteltével indította meg a peres eljárást, amely már több mint 4 éve van folyamatban. Minthogy az eltelt közel 10 esztendő során a kiinduló helyzet semmit nem változott, a lakottan történő felperesi tulajdonszerzés önmagában nem lehet akadálya a felperesi igényérvényesítésnek. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a jelen perben nincs relevanciája annak a körülménynek, hogy a felperes milyen körülmények között szerezte meg az ingatlan őt illető tulajdoni hányadát. A felperes, valamint az I. r. alperes volt házastársa, K. S. közötti szerződést sem a szerződő felek, sem más nem támadta meg, így az érvényes szerződésnek tekintendő, amelynek nyomán bekövetkezett felperesi tulajdonszerzést a jelen ügyben tényként kell kezelni, és a jelen eljárás keretei között e szerződéskötés körülményei, érvényessége nem vizsgálható. Ebből következően a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet jogi indokolási részéből mellőzni rendeli az alább megjelölt azon részeket, ahol a megyei bíróság ezen szerződés körülményeivel foglalkozott: - 11. oldal 5. bekezdését, ahol arról esik szó, hogy alperesek csak állították, de nem bizonyították a kölcsönszerződés uzsorás voltát, - a 12. oldal 1. és 2. bekezdését, ahol a bíróság K. S. tanúvallomásának a szerződéskötés körülményeire vonatkozó részét taglalja, - a 12. oldal 3. bekezdés utolsó mondatának másodok fele, ahol ismételten az uzsorás szerződést illető sikertelen alperesi bizonyításról tesz az elsőfokú bíróság említést, - 14. oldal 2. és 3. bekezdés, ahol ugyancsak a fentebb jelzett körülményt és annak következményeit taglalja. Az elsőfokú bíróság tehát helyesen állapította meg azt, hogy a felperes a Ptk. 147.§ának főszabálya alapján jogszerűen érvényesítheti a közös tulajdon megszüntetése iránti igényét, mert ez a törekvése nem ütközik a Ptk. 5.§
(1)és
(2)bekezdésében részletezett joggal való visszaélés tilalmába. Az alpereseknek valóban nyomós érdeke fűződik ahhoz, hogy a perbeli ingatlant a tulajdoni hányadukat meghaladó mértékben továbbra is kizárólagosan használják. Ez az érdek azonban nem méltányolható az adott körülmények között érvényesített azon felperesi igénnyel szemben, hogy a közös tulajdon megszüntetése révén szabaduljon a számára csak hátrányokat nyújtó jelenleg fennálló jogközösségből. A felperes tulajdonközösség megszüntetése iránti igénye tehát nem minősül visszaélésszerű joggyakorlásnak. Az elsőfokú bíróság helyesen választotta meg a tulajdonközösség megszüntetésének a módját, hiszen a természetbeni megosztás a perbeli ingatlan adottságai folytán nem volt lehetséges. Az alperesek tulajdoni illetőségének megváltásához szükséges teljesítőképességet a felperes igazolni nem tudta, így ilyen irányú igénye érvényesítésétől elállt. Maradt tehát a közös tulajdon árverés útján történő megszüntetése az alperesek bentlakása mellett, amely módozat a bentlakás értékcsökkentő hatását ugyan I-II. r. alperesre hárítja, de továbbra is fenntartja az alperesek lakhatásának lehetőségét, melyből következően ez a megszüntetési mód az alperesi méltányolható érdekeket nem sérti súlyosan. A használati díj összegét a bíróság a mindkét fél által elfogadott szakvélemény alapján alapította meg, így az erre vonatkozó, konkrét kifogásokat nem tartalmazó alperesi fellebbezési támadás ugyancsak alaptalan. A másodfokú bíróság mellőzni rendeli az elsőfokú ítélet jogi indokolásából az alább megjelölt részleteket is, mert azok vagy nem helytállóak, vagy a jelen ügy elbírálása szempontjából jelentőséggel nem bírnak: -
- oldal
- bekezdés, amelyben a bíróság az alperesekhez egyébként indokolatlanul intézett felhívása eredménytelenségét rögzíti, -
- oldal 4., 5.,
- bekezdés, amelyekben az elsőfokú bíróság részben alaptalan, részben szükségtelen megállapításokat tesz. A
- oldal
- bekezdését a másodfokú bíróság egészében mellőzi, és helyébe az alábbi szövegrész kerül: A 15.200.000,- Ft-os teljes ingatlanforgalmi értékből a felperesnek jár 7.008.383,Ft. Az ingatlanban tulajdonrésszel rendelkező bentlakó I. és II. r. alperesnek jár összesen a fennmaradó összeg, amely a 7.600.000,- Ft és a 7.008.383,- Ft különbözeteként 591.617,- Ft. A bíróság az alperesek terhére értékelte a lakottság 50%-os értékcsökkentő hatását, és így a bentlakó tulajdonostársnak a lakott forgalmi érték jut. Ebből következően az I. és II. r. alperesnek - amennyiben a 360/1169, illetve 270/1169 tulajdoni arányaikat együttesen egésznek vagyis 630/630-adnak tekintjük - az egymáshoz viszonyított tulajdoni arányuk 360/630, illetve 270/630-ad, amelyeknek az I. r. alperesnél 338.066,- Ft, míg a II. r. alperesnél 253.550,- Ft felel meg a legkisebb árverési vételárként azzal, hogy az alperesek jogosultak a teljes ingatlan használatára. A perköltség viselés kérdésében a másodfokú bíróság mellőzi a megyei bíróság által felhívott Pp. 78.§
(1), és 86.§
(3)bekezdésének alkalmazását, mert a Legfelsőbb Bíróság
- számú Polgári Kollégiumi állásfoglalása VI/g. pontját tartja irányadónak, mely szerint a perköltségviselés általános szabálya az, hogy a készkiadások megosztása mellett mindegyik fél viseli a saját költségét. Ettől a szabálytól való eltérésre a felek magatartása a per során nem szolgáltatott okot. Az alperesek végig, a felperes pedig a megismételt jelen eljárásban
- május 22-éig a személyes költségmentesség kedvezményében részesült. Ezen időponttól kezdődően a felperes pusztán illetékfeljegyzési jogra jogosult. E módosulás azonban nem hat ki a korábban le nem rótt feljegyzett illeték, illetve előlegezett költségek viselésére, megfizetésére, mert a költségmentesség megvonására a felperes körülményeiben időközben bekövetkezett változásokra figyelemmel került sor (módosított 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 8.§
(4)bekezdése). Ennek következtében csak a felperesi kedvezmény módosulását követően felperes által előlegezett összesen 87.948,- Ft szakértői költségről kellett határozni, amelyet a bíróság egyenlő arányban megosztva a felek között kötelezte alpereseket a felperes javára 43.974,- Ft elsőfokú perköltség megfizetésére. Az alperesek sikertelen fellebbezésük ellenére a személyes költségmentességük folytán a feljegyzett fellebbezési eljárási költséget nem kötelesek megfizetni, az az állam terhén marad. A felek egyéb jogi képviselettel kapcsolatos költségeiket pedig a már idézett irányadó szabály értelmében úgy az első-, mint a másodfokú eljárásra vonatkozóan mindegyik fél maga viseli. Pécs, 2007. december 11. Dr. Juhász László s.k. a tanács elnöke, Dr. Fekete Bálint s.k. előadó bíró, Dr. Kovács Ildikó s.k. bíró