Pf.20727/2012/6 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdése alapján a felperes cselekvőképességét vizsgálta. Ezzel kapcsolatosan értékelte a felperesnek a perbeli személyes előadását, mely szerint a szerződéskötéskor a nyugdíját maga kezelte, a napi bevásárlásokat ő intézte és hivatalos ügyekben is egyedül járt el. Utalt a szerződést készítő és ellenjegyző ügyvéd tanúvallomására, amely kitért arra, hogy a felperes belátási képessége vonatkozásában nem merült fel kétely. A perben eljárt szakértő megállapítása szerint a felperesnél a kezdődő szellemi leépülés jelei mutatkoznak, amely még nem súlyos állapotú, a belátási képessége közepes fokban lehetett korlátozott a szerződés megkötésének időpontjában. Mindezekből azt a következtetést vonta le, hogy a cselekvőképtelen állapot a szerződéskötés időpontjára vonatkozóan nem nyert bizonyítást. A másodlagos érvénytelenségi ok tekintetében a felek személyes előadása és az okiratot készítő jogi képviselő tanúvallomása mellett az eljáró ingatlanközvetítő tanúvallomását értékelte. Rámutatott, hogy az I. és a II. rendű alperesek a szerződés aláírását megelőzően már javítási munkálatokat végeztek az ingatlanon, amelyet azzal indokoltak, hogy a hitelfelvételhez értékbecslés szükséges és a forgalmi értéket kívánták ilyen módon növelni. Ezzel szemben életszerűtlen volt az a felperesi előadás, mely szerint úgy engedte volna be őket a munkák elvégzése érdekében, hogy ennek célját nem tisztázta. Az okiratot szerkesztő ügyvéd előadásából megállapítható volt, hogy a szerződést felolvasta a felperes részére, a részleteket egyeztették. Cáfolta azt a felperesi hivatkozást, hogy bármiféle hangos szóváltás, fenyegetés elhangzott volna az aláíráskor. Elmondta azt is, hogy a felperesnek lehetősége volt az aláírást követően arra, hogy amennyiben a szerződés megkötését mégsem kívánja, azt jelezze. Ugyanezt támasztotta alá a tanúvallomásában Z. I-né is. Kétséget kizáró módon a felperes az adásvételi szerződést aláírta, és a fenti bizonyítékok alapján nem lehetett megállapítani, hogy annak tartalmával nem volt tisztában. Hasonlóképpen nem tudta igazolni a teljes bizonyító erejű magánokiratban foglaltakkal szemben, hogy 8.400.000 forint helyett csak 4.700.000 forint került kifizetésre. A 8.400.000 forint viszont a felperes által megjelölt 9.000.000 forinthoz képest feltűnő értékaránytalannak nem minősülhet, ezért ebben a körben a további bizonyítási eljárás lefolytatása szükségtelen volt. Az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben kérte annak megváltoztatását és - elsősorban az elsődlegesen, illetőleg másodlagosan megjelölt érvénytelenségi ok miatt - az alperesek kereset szerint történő marasztalását. Amennyiben erre a bíróság nem látna lehetőséget, a harmadlagosan megjelölt érvénytelenségi okra tekintettel a Pp. 252. §

(3)bekezdése alapján további bizonyítási eljárás lefolytatása végett az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint a lefolytatott bizonyítás eredményéből az elsőfokú bíróság helytelen jogi következtetést vont le. A tárgyaláson tapasztalható volt, hogy a felperes nem a kérdésekre válaszolt, azokat értelmezni nem tudta, összefüggő nyilatkozatot képtelen volt tenni. A szakértői vélemény tükrében ez az állapota már a szerződéskötéskor is fennállt, mégpedig a jelenlegivel azonos fokban. Ebből következően a szerződés szövegét, illetve a körülötte zajló történéseket nem fogta fel. A szakvélemény szerint a gondnokság alá helyezése lenne indokolt, és az lett volna már a szerződéskötés időpontjában is. A szakértőnek a szerződéssel és a jelen perrel kapcsolatban feltett kérdéseire nem tudott válaszolni. Mindezekre tekintettel a szakvélemény és a tárgyaláson tanúsított tájékozatlansága alapján a cselekvőképtelensége megállapítható. A másodlagos érvénytelenségi ok tekintetében is a pszichiáter szakértő véleményére hivatkozott. Előadta, hogy az ingatlanát nem akarta eladni, végig egy jövőben feltételesen létrejövő tartási szerződéssel számolt. Ezt támasztja alá az ügyvédnő tanúvallomása, mely szerint felhívta a figyelmét, hogy csak később nyújtja be a szerződést a földhivatalhoz, hogy meggondolhassa magát. A feltűnő értékkülönbség tekintetében arra hivatkozott, hogy az alperesek személyes előadása szerint a pénzátadásra a lakásán került sor, melynek tanúja volt Z. I-né, erről átvételi elismervény készült, amelyet átadtak az ügyvédnőnek. Ehhez képest Z. I-né a tanúvallomása szerint a pénzátadást nem látta. Az átvételi elismervényt vagy a pénz kivételéről szóló banki igazolást az alperesek nem tudták rendelkezésre bocsátani, az eljáró ügyvéd szerint pedig átvételi elismervényt nem adtak át a részére. A szerződésben foglaltakon kívül tehát nem bizonyította semmi, hogy a 3.700.000 forintot átadták volna, illetőleg ez a készpénz a rendelkezésükre állt. Ezzel szemben ő minden befolyó pénzt a bankszámláján helyezett el, amelyen ez az összeg nem jelent meg. A feltűnő értékkülönbség megállapítása szakkérdés, ezért a bizonyítási indítványát az elsőfokú bíróság indokolatlanul utasította el. Az I. és a II. rendű alperesek az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték annak helyes indokai alapján. A III. rendű alperes úgy nyilatkozott, hogy a fellebbezésben foglaltak teljesítését nincs oka ellenezni figyelemmel arra, hogy az nem irányul a jóhiszeműen bejegyzett jogának, illetve a javára feljegyzett ténynek a törlésére. Az elsőfokú ítéletnek a per főtárgya tekintetében jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt, ezért azt az ítélőtábla teljes terjedelmében vizsgálta felül. Nem érintette az alperesi pártfogó ügyvéd díjának a viselésére vonatkozó rendelkezést figyelemmel arra, hogy azt a fellebbezés nem támadta. A fellebbezés megalapozatlan. Az elsőfokú ítélet elkülönített tényállást nem tartalmaz, de az elsőfokú bíróság rögzítette a felperes és az I-II. rendű alperesek között az adásvételi szerződés létrejöttét, valamint annak tartalmát és a felek aláírásának, valamint a szerződést készítő ügyvéd ellenjegyzésének tényét. A fentieket az ítélőtábla kiegészíti azzal, hogy az eladó felperes a szerződéskötéskor nem volt cselekvőképtelen, nem volt tévedésben, és a 8.400.000 forintos vételár a keresetben megjelölt 9.000.000 forinthoz képest nem feltűnően aránytalan. Az így kiegészített tényállás alapján az elsőfokú bíróság döntésével és túlnyomórészt a jogi indokolásával is egyetért, azt csak a fellebbezésben foglaltakra tekintettel egészíti ki, illetőleg - a harmadlagos kereseti jogcím tekintetében - módosítja az alábbiak szerint. Az elsőfokú bíróság a felperes cselekvőképtelensége vonatkozásában rendelkezésre álló bizonyítékokat, a tanúk vallomását és az orvosszakértői véleményt, valamint a felperes személyes előadását okszerűen mérlegelte, és ennek alapján helytálló következtetésre jutott. A kirendelt szakértő személyes meghallgatása alkalmával elmondta, hogy a felperes beszámíthatósága közepes fokban volt korlátozott 2010. július 26-án. Nem tudta megállapítani, hogy ehhez képest rosszabb vagy jobb volt-e a szerződéskötés időpontjában. A gondnokság alá helyezését azért tartotta indokoltnak, mert a belátási képessége csökkent. Az írásbeli szakvélemény is azt az összefoglaló álláspontot tartalmazza, hogy a felperes ügyei viteléhez szükséges belátási képessége általános jelleggel nagymértékben csökkent. A Ptk. 17. §-ának

(1)bekezdése alapján azonban a szerződés érvénytelensége csak akkor állapítható meg, ha az érintett fél belátási képessége tartósan vagy a jognyilatkozat megtételekor teljesen hiányzik, az adott esetben erre nem nyílt lehetőség. Hasonlóképpen nem nyert bizonyítást, hogy a szerződés megkötésekor a felperes tévedésben lett volna, illetőleg megtévesztették. Ezzel kapcsolatosan az elsőfokú bíróság indokolását az ítélőtábla csak annyival egészíti ki, hogy a felperes személyes előadása szerint a tartási szerződést T. A-néval kívánta megkötni. Ehhez képest az adásvételben az I. és a II. rendű alperessel állapodott meg. A szerződést kötő felek személye közötti eltérés kizárja azt, hogy a felperes a megállapodás aláírásakor abban a hiszemben volt, hogy tartási szerződést köt, különös figyelemmel arra, hogy T. A-né nem is volt jelen az adott időpontban. A harmadlagos kereseti kérelem elbírálása körében az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy 8.400.000 forint helyett csak 4.700.000 forint került kifizetésre a részére. A feltűnő értékkülönbség megállapításánál azonban ennek nincs jelentősége, ezért a vételár kifizetésére vonatkozó megállapításokat az ítélőtábla az elsőfokú ítélet indokolásából mellőzi. A felperes sem vitatta, hogy a szerződésben 8.400.000 forintot határoztak meg vételárként. A keresetben forgalmi értékként megjelölt 9.000.000 forinthoz képest ez az összeg nem feltűnően értékaránytalan. Amennyiben a 8.400.000 forintot a vevők teljes egészében nem fizették ki, az a szerződés teljesítésével kapcsolatos igény érvényesítésére adna alapot, a felperesnek azonban erre vonatkozó keresete nem volt. Alaptalanul hivatkozott ezért arra is, hogy a szakértői bizonyítás mellőzése a Pp. 252. §-ának

(3)bekezdése szerint az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését tenné szükségessé. A fentiekre tekintettel az ítélőtábla a Pp. 253. §-ának

(2)bekezdése alapján az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Az eredménytelenül fellebbező felperes a Pp. 78. §-ának

(1)bekezdése alapján köteles viselni az I. és a II. rendű alperesek pártfogó ügyvédjének a munkadíját, amelyet az ítélőtábla a Pp. 87. §

(2)bekezdése alapján csak megállapított. A felperes személyes költségmentessége folytán le nem rótt másodfokú illetéket a 6/

1. (VI.26.) IM rendelet
2. §-a alapján az állam viseli. Budapest,
3. szeptember
4. Világhyné dr. Böcskei Terézia s.k. a tanács elnöke . Sándor Ottó s.k.. Csordás Csilla s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: bíró