Fővárosi Ítélőtábla 12.Gf.40.308/2012/
- A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Horváth Péter János jogtanácsos által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, a Keskeny és Társa Ügyvédi Iroda (alperes jogi képviselőjének címe, ügyintéző: dr. Lukács Imre ügyvéd) által képviselt alperes neve(alperes címe) alperes ellen felelősség megállapítása iránt indított perében, a Fővárosi Törvényszék
- március
- napján 9.G.41.608/2010/
- számon meghozott ítélete ellen a felperes részéről
- sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán a
- október 31-én megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő í t é l e t e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg alperesnek 50.000 (Ötvenezer) forint + áfa másodfokú perköltséget. Megállapítja, hogy a le nem rótt másodfokú eljárási illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A D. Kft. „f.a.” (továbbiakban: adós társaság) ügyvezetője
- június 15-től
- április 3-ig (a felszámolás elrendeléséig) az alperes volt. Az adós társaság tagjai a
- december 9-én tartott taggyűlésen a társaság pénzügyi-gazdasági helyzete miatt felszámolási eljárás megindításáról döntöttek. A felszámolási kérelem szerint a társaságnak az adóhatósággal szemben 2006-
- évekre vonatkozóan 75.177.000 forint tartozása keletkezett. Az adós társaság a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet beálltát követően is folytatta működését, melynek során további szerződéseket kötött, és a vállalt szolgáltatásokat a H. Kft. és a T. Kft. alvállalkozók közreműködésével teljesítette.
- január 6-án megkötött szerződés alapján a K. Kft. által 6.120.000 forint értékben megrendelt szolgáltatást a H. Kft. és a T. Kft. alvállalkozó közreműködésével teljesítette 2.760.000 2.760.000 forint összegben.
- január 6-án a T. Kft-től 1.320.000 forint és 3.420.000 forint értékben;
- január 9-én 2.100.000 forint összegben rendelt meg szolgáltatást. A TC. Kft. által megrendelt szolgáltatást az adós gazdasági társaság a T. Kft. bevonásával teljesítette, az alvállalkozó díja 2.400.000 forint volt. A bíróság
- április
- napjával rendelte el az adós társaság felszámolását. A felszámolási eljárás
- október 12-én fejeződött be. A felszámolási költségek kielégítése után az adóhatóság, mint hitelező részére 5.109.930 forint került kifizetésre. A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes mint az adós társaság vezető tisztségviselője az ügyvezetési feladatait a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján látta el, ezért az adós társaság vagyona 14.760.000 forinttal csökkent. Álláspontja szerint a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet
- decemberében következett be. Állította, hogy a
- január
- napja és
- március
- napja között az alvállalkozóknak az alperes ellenszolgáltatás nélkül teljesített kifizetéseket, és ezzel az adós társaság vagyona 14.760.000 forinttal csökkent. Nem vitatta, hogy a
- évi beszámoló letétbe helyezésére nyitva álló határidő
- májusa volt, és az adós felszámolása jogerősen
- április 3-án megkezdődött, de véleménye szerint az alperes köteles lett volna ügyvezetőként a mérleg letétbe helyezési kötelezettségének eleget tenni. A Cstv. 33/A. §-a szerinti vélelemre hivatkozás mellett állította, hogy az adóigazgatási eljárás vizsgálatának eredményeként a vállalkozók felé ténylegesen teljesített szolgáltatás nem volt igazolt. Ebből kiindulva vitatta, hogy a
- január
- és március
- közötti kifizetések alapjául valóban szerződéses kötelmek szolgáltak volna. A számlákból beazonosítható két társaság az adós vagyonának rovására jutott vagyoni előnyhöz. Utalt arra, hogy a T. Kft. és a H. Kft. az adós társasággal szembeni felszámolási eljárásban hitelezői igényt nem jelentett be. Az adóigazgatási eljárás során kihallgatott ügyvezető vallomása sem tanúsította ténylegesen a szolgáltatások teljesítését. A felperes az adós társaság „működésének mikéntjét” nevezte a hitelezői érdekkel ellentétesnek. Nem tartotta figyelmen kívül hagyhatónak, hogy a megkötött szerződésekből csak egy esett a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte előtti időszakra. Arra a következtetésre jutott, hogy az adós társaság törvénytelenül működő cégekkel állt kapcsolatban és teljesített számukra kifizetéseket. A beazonosított két társaság ugyanis - felperesi adatok szerint megalakulása óta nem tett eleget az éves beszámoló közzétételi és letétbe helyezési kötelezettségének. Azért is kétségbe vonta további alvállalkozók tényleges szolgáltatás-teljesítését, mert a különböző alvállalkozási szerződések ugyanazon a napon és ugyanarra a feladatra vonatkozó megrendeléssel jöttek létre. Érvelésének az alátámasztásaként arra is utalt, hogy az adóigazgatási eljárás során nem lelt fel az alvállalkozói szerződések teljesítésére vonatkozó számítástechnikai adathordozókat. Nem vitatta, hogy az adós társaság a három megrendelője felé teljesített szolgáltatást, azonban azt vitatta, hogy a megrendelések teljesítéséhez közreműködőket vett volna igénybe. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy
- decemberében a fennálló és fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet ismeretében, de a hitelezői érdek elsődlegességének a figyelembevételével folytatta az adós gazdasági társaság a tevékenységét. A Cstv. 33/A. §-a szerinti vélelemre való hivatkozást alaptalannak tartotta, mert a
- évi beszámoló elkészült, de annak letétbe helyezését a felszámoló nem teljesítette. Hangsúlyozta, alvállalkozóként vonta be a T. és a H. Kft-t a megrendelései teljesítéséhez, és az elvégzett munkák ellenértékeként fizette meg a 14.760.000 forintot. Nem vitatta,
- decemberében a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezett, állította azonban, hogy a hitelezői érdekek figyelembe vételével járt el, és teljesítette a hatályos szerződéses kötelezettségeit. Hangsúlyozta, az alvállalkozók tényleges munkavégzését, és azt, hogy a bizonylatok valós gazdasági tevékenységet tanúsítanak, azok tartalmilag és formailag is hitelesek. Érvelése szerint a gazdasági tevékenység folytatásával elérte, hogy a később felszámolási vagyonná váló vagyon nőtt, mert az adós társaság a költségeit meghaladó bevételekre tett szert a munkák elvégzése után. Megjegyezte, ha az adós gazdasági társaság valóban befejezte volna működését a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésekor, akkor semmilyen bevételhez nem jutott volna. Ez pedig nem szolgálta volna a hitelezői érdeket. Így azonban teljesítette a megrendeléseket, melyhez alvállalkozókat vett igénybe. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, és kötelezte felperest az alperes javára 28.580 forint perköltség megfizetésére. Határozatának indokolásában kiemelte, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet
- decemberét követően már fennállt, azonban az adós társaság az üzleti tevékenységét nem szakította félbe, folyamatosan teljesítette a kapott megrendeléseket. Mindkét alvállalkozójának a szolgáltatás ellenében a díjakat jóval a felszámolási eljárás kezdeményezését követően megfizette. Az adós társaság a gazdasági tevékenységét úgy folytatta, hogy abból tényleges bevételhez jutott. Megállapította, hogy a kiadott teljesítés-igazolások ... tanú vallomásával összhangban tanúsították a munkák elvégzését, valamint azt is, hogy a munkák eredménye megjelent az adós társasággal szerződő feleknél. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint az adós társaság ügyvezetési feladatait
- április
- napjáig ellátó alperes a
- évi beszámoló letétbe helyezési kötelezettség elmulasztásáért nem felel. Az eljárás során nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani azt, hogy ténylegesen ellenszolgáltatás nélkül nyújtott volna pénzbeni szolgáltatást alvállalkozóinak az adós gazdasági társaság. Hangsúlyozta, az ügyvezető Cstv. 33/A. §-a alapján azért felel, hogy amikor már látható a fizetésképtelenség jövőbeni bekövetkezte, azaz fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet áll elő, akkortól kezdve a még meglévő vagyon egységét és sértetlenségét biztosítsa, a hitelezői érdekeknek megfelelően járjon el a vagyon egyben tartásával. Az ügyvezető feladata, hogy az adós társaság vagyonát megóvja és ne csökkentse, a hitelezői követelések mértékét ne növelje, a hitelezői követelések fedezetéül szolgáló vagyont megőrizze. Megállapította, hogy az adós társaság a megrendelőitől kapott szolgáltatások teljesítése érdekében úgy vont be alvállalkozókat, hogy az adós vagyonát nem csökkentette a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének időpontjában fennálló vagyonhoz képest. Kitért arra, hogy a bizonyítékok alapján nem lehetett megállapítani, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezése után az alperes ügyvezetője feladatait a nem a hitelezői érdek elsődlegességével látta el, és ezért csökkent volna az adós társaság vagyona. A felperes fellebbezésében - annak tartalma szerint - elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperes felelősségének megállapítását, míg másodlagosan az elsőfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására, és új határozat hozatalára való utasítását kérte. Álláspontja szerint alperes a bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, nem bizonyította, hogy a H. és a T. Kft. képes lett volna a teljesítésre. Ezzel szemben a felperes a keresetlevélhez csatolt ellenőrzési jegyzőkönyvvel, közokirattal bizonyította az ellenkezőjét. ... tanúvallomására utalva kiemelte, hogy a telesítést kisebb részben személyesen a tanú, nagyobb részt a T. Kft. és H. Kft. alvállalkozók igénybevételével teljesítette, azonban ezen alvállalkozók kilétére az eljárás során nem derült fény. Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú ítéletben írt
- január 6-i,
- január 9-i és
- január 23-i szerződések nem léteznek. Utalt ... tanúvallomására, mely szerint a D. Kft-vel mindig írásban kötöttek szerződést. A tanú szerint a T. Kft. tényleges teljesítését a teljesítés-igazolások bizonyítják. Az alperes nyilatkozatával szemben kiemelte, hogy ... a
- márciusában bekövetkezett koponyasérülése óta nem vett részt az ügyvezetésben, ezért megalapozatlanul hivatkozott az alperes arra, hogy a „gazdasági részt” a másik ügyvezető vitte, és kötötte a szerződéseket. Állította, nem csak a felperesi nyilvántartás, hanem a cégnyilvántartás és a tanú vallomása is alátámasztotta, hogy a T. és H. Kft. nem működött törvényesen. Nem csak azt vitatta, hogy az adós társaság a teljesítéshez valóban közreműködőket vett volna igénybe, hanem azt is vitatta, hogy a három megrendelő olyan munkaeredményhez jutott volna hozzá, amelyben a T. és H. Kft. mint alvállalkozók közreműködtek. Hangoztatta, amennyiben a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte után a vezető nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján jár el, és ezzel okozati összefüggésben válik fizetésképtelenné a gazdálkodó szervezet, úgy azért a Cstv. 33/A. § alapján felel. E körben az elsőfokú bíróságnak azt kellett volna vizsgálnia, hogy az alperes a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte után a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján járt-e el, tehát az ezt követően szerzett vagyont csökkentette-e jogellenesen. Kifejtette, hogy a perben szereplő átutalások címzettje egy eset kivételével a T. Kft. volt, tehát ... mint a társaság többségi befolyással rendelkező tagja haszonélvezője volt az átutalásoknak, tehát a tanú nem tekinthető érdektelennek. Utalt arra, hogy az adós társaság és a T. Kft., valamint a H. Kft. közötti ügyletek kapcsán büntetőeljárás van folyamatban. Kitért arra is, hogy az alperes felhívás ellenére a hat darab átutaláshoz csak három esetben csatolt teljesítésigazolást, valamint a megrendelők nem tudtak arról, hogy az adós társaság közreműködők igénybevételével teljesítette feléjük a szolgáltatásokat. Az éves beszámoló letétbe helyezésével kapcsolatban előadta, a Cstv. 33/A. §
(2)bekezdésének alapján a vezető tisztségviselőnek nem a
- évi C. törvény
- §-ában írt adott üzleti év mérleg fordulónapjától számított 150 napon belül, azaz január
- és május
- között kellett volna eleget tennie az éves beszámoló közzétételi és letétbe helyezési kötelezettségének, hanem a Cstv. speciális szabálya szerint a felszámolási eljárás kezdő időpontjáig. A tevékenységet lezáró mérleget és az alapul szolgáló iratokat kellett volna átadnia a felszámoló részére. Hivatkozott a BH 1999/.
- számú jogesetére, mely szerint a vezető tisztségviselő cégjegyzési-nyilatkozattételi jogát korlátozott körben - a cég és a hitelezők érdekében - jogosult és köteles gyakorolni a felszámolás kezdő időpontja után is. A Cstv.
- §
(2)bekezdése szerinti korlátozás a Cstv. 31. §-a alapján nem jelent beszámoló-készítési és megküldési korlátot. A Cstv. 33/A. §
(2)bekezdésében írt törvényi vélelem tehát fennáll, a bizonyítás e körben elsősorban az alperes terhelte volna. Ugyanakkor az alperes nem bizonyította, hogy a T. és a H. Kft-vel írásba foglalt szerződés jött volna létre, valamint azt sem, hogy a teljesítésre akár alvállalkozók révén képes lett volna, vagy ténylegesen teljesített volna. Nem bizonyította azt sem, hogy minden elvárhatót megtett a hitelezői veszteségek csökkentése érdekében, hiszen a
- évi beszámoló letétbe helyezését és közzétételét nem igazolta, és a törvények rendelkezéseit be nem tartó gazdasági társaságoknak utalt át jelentős összegeket anélkül, hogy a teljesítést ellenőrizte volna. A felperes a törvényi vélelem fennállta ellenére bizonyította a vagyoncsökkenést, valamint azt is, hogy a T. és a H. Kft. az általuk kiállított számlákon szereplő szolgáltatások teljesítésére nem voltak képesek. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében - annak tartalma szerint - az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Kiemelte, hogy az adós társaság a
- december 9-én megtartott taggyűlésen döntött a felszámolási eljárás kezdeményezéséről, és a Fővárosi Bíróság
- április 3-án rendelte el a cég felszámolását. A Cstv. 33/A. §-ára hivatkozással előadta, hogy a társaság mérlegbeszámolójának letétbe helyezési és közzétételi határideje
- május hónap volt, vezető tisztségviselőként annak elkészítéséről gondoskodott, azt a felszámoló részére átadta, azonban a felszámolás elrendelésének időpontjára figyelemmel a letétbe helyezésről és közzétételről a felszámolónak kellett volna gondoskodnia. Álláspontja szerint a felperest terhelte a törvényi vélelem fennállásának bizonyítása, azonban annak nem tett eleget. Érvelése szerint a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésétől a társaság ügyvezetési feladatait a Gt.
- §
(3)bekezdésében foglalt szabályok betartásával látta el. Az adós gazdasági társaság gazdálkodása pozitív eredményt hozott, a cég bevételt ért el, mellyel a hitelezők kielégítési alapját növelte. Utalt arra, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet beálltának időpontjában hatályos megrendelései voltak az adós társaságnak, amelyeket teljesíteni kellett, és ehhez alvállalkozókat vett igénybe. Feltételezése szerint a teljesítés elmaradása esetén e megrendelők is követeléssel fordultak volna az adós társaság felé. Amennyiben a működést felfüggesztették volna, úgy kizárólag kiadások merültek volna fel, amely ellentétes a hitelezői érdekkel. A felperes vitatta, hogy az adós társaság a szerződéseket alvállalkozók bevonásával teljesítette, azonban e körben bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget. A felperes által ellenőrzés során készített jegyzőkönyv nem minősíthető elfogulatlannak, annak tartalma bizonyítékként nem vehető figyelembe. Kiemelte, hogy a hivatkozott jegyzőkönyvben foglaltakkal kapcsolatos kifogásait nem volt lehetősége előterjeszteni, mert ekkor már a felszámoló rendelkezett ezekkel a jogosítványokkal. Állította, hogy az elsőfokú eljárásban teljes körűen - az alvállalkozói teljesítések vonatkozásában is - előterjesztette a számviteli bizonylatokat, szerződéseket és teljesítésigazolásokat. ... tanú pedig részletesen beszámolt az egyes munkákról, részfeladatokról és a teljesítés egyéb körülményeiről. Amennyiben ezeket a felperes továbbra is vitatta, úgy neki kellett volna bizonyítania, hogy alvállalkozói teljesítésre nem került sor. Mindezekre figyelemmel, álláspontja szerint megállapítható, hogy a felperes által vitatott gazdasági események ténylegesen megtörténtek, eredményesek voltak az adós gazdasági társaság számára, mivel a bevételét növelték, és a hitelezők érdekét szolgálták. A felperes a fellebbezési ellenkérelemre tett észrevételében fenntartotta álláspontját, mely szerint az alperes nem tett eleget bizonyítási kötelezettségének, továbbra is vitatta az alvállalkozók bevonását, illetve tényleges teljesítésüket. Arra utalt, hogy az alperes a zárómérleget és az alapul szolgáló iratokat legkorábban a beszámoló keltének napján adhatta át, ezért a felszámoló nem volt képes a nyilvántartásba vételi és közzétételi kötelezettségnek 2009. május 30-ig eleget tenni. Hangsúlyozta, hogy a Cstv. 34. §
(2)bekezdésében írt korlát a Cstv. 31-ában írtakra figyelemmel nem jelent beszámoló készítési és megküldési korlátot. Véleménye szerint az adós társaság a megrendelőivel - egy kivétellel - a felszámolási eljárás megindítását követően kötött szerződést, tehát azok nem léteztek a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésekor, így teljesítési kötelezettséget sem vontak maguk után. Vitatta a pozitív eredményt hozó gazdálkodás tényét is, mivel az adós társaság a megrendelő által fizetett díj 90-95 %-át utalta tovább az alvállalkozóknak. Ezért az egyéb költségeket is figyelembevéve a hitelezők kielégítési alapja ténylegesen nem növekedett. Állította, hogy a becsatolt adóhatósági ellenőrzési eljárás során keletkezett okiratok a Pp. 195. §-a szerint közokiratnak minősülnek. A felperes fellebbezése alaptalan. Az első fokon eljárt törvényszék a kellően feltárt tényállásból helytálló jogi következtetésre jutott. A felperes fellebbezésében felhozottak nem szolgálnak alapul a megalapozott elsőfokú ítélet megváltoztatására, illetve annak fellebbezési kérelem szerinti hatályon kívül helyezésére. A felperes az alperes felelősségét egyrészt az éves beszámoló letétbehelyezési kötelezettség elmulasztására, másrészt arra alapította, hogy a keresetben megjelölt alvállalkozói számlákat az alperes alvállalkozói teljesítés hiányában fizette ki, mellyel a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően csökkentette a társaság vagyonát. Az adott ügyben mindenekelőtt abban a jogkérdésben kellett állást foglalni az eljárt bíróságoknak, hogy perbeli esetben alkalmazható-e a Cstv 33/A. §
(2)bekezdésében írt vélelem, vagyis a felperest terhelte-e az alperes felelőssége fennállásának bizonyítása, vagy az alperesnek kellett-e a
(2)bekezdés szerinti vélelemre tekintettel a felelősség alóli mentesülésére vonatkozó körülményeket bizonyítania. hivatkozott fellebbezésében a felperes arra, hogy a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy alperes a hitelezői érdekek elsődlegessége érdekében járt-e el a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően, és hogy ezt követően csökkentette-e jogellenesen az adós vagyonát. Helytállóan érvelt azzal is, hogy a Cstv. 34. §
(2)bekezdése nem jelent beszámoló készítési és megküldési korlátot az ügyvezető magatartása szempontjából. A felszámolást megelőző évre vonatkozó éves beszámolót, és - az ügyvezetőnek a Cstv. 31. §
(1)bekezdés a) pontja alapján - a felszámolást megelőző év mérlegbeszámolójának fordulónapjától a felszámolás előtti napig tartó időszak gazdasági eseményeiről készített beszámolót (tevékenységet lezáró mérleg) nem vitásan el kell készítenie, a Cstv. 33. §
(2)bekezdésének szövegezéséből következően azonban a letétbehelyezési és közzétételi kötelezettség az ügyvezetőt csak a felszámolás kezdő időpontjáig terheli. Az adott ügyben az alperes által vezetett társaság
- április
- napjával került felszámolás alá, ebben az időpontban az ezt megelőző utolsó éves beszámoló letétbe helyezésére és közzétételére vonatkozó kötelezettség határideje még nem járt le. A felszámolás megindult azt megelőzően, hogy az ügyvezetőnek ezt a kötelezettségét teljesítenie kellett volna. A korábbi mérlegek vonatkozásában a felperes nem állította, hogy azokra vonatkozóan az alperes ne tett volna eleget a fenti kötelezettségének. A Cstv. nem tartalmaz számviteli szabályokat, így az éves beszámoló letétbehelyezési kötelezettségének határidejére vonatkozóan sem tartalmaz előírást, a szabályaiból nem vonható le olyan következtetés, hogy az adósnak a felszámolás előtti utolsó teljes üzleti évre vonatkozó éves beszámolóját a felszámolás kezdő időpontjáig letétbe kellene helyeznie. A Cstv. 33/A. §
(2)bekezdésében írt letétbe helyezési és közzétételi kötelezettség a Számviteli törvény alapján készített éves beszámolóra vonatkozik, amely nem azonos a Cstv. által előírt tevékenységet lezáró beszámolóval. Ez utóbbit pedig nem kell az adósnak sem közzétennie, sem letétbe helyeznie. Tévedett ezért a felperes amikor úgy vélte, hogy az alperesnek a cég
- évi beszámolóját letétbe kellett volna helyeznie már a felszámolást megelőzően. A felperes szerint a bizonyítás amiatt is az alperest terhelte, mert az általa csatolt okiratok a Pp.
- §-a alapján közokiratok, amelyek teljes körűen bizonyítják az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát. Kétségtelen, hogy a Pp.
- §
(1)bekezdése értelmében a közokirat teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, úgyszintén az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. A
(6)bekezdés szerint ellenbizonyításnak a közokirattal szemben is helye van, de csak annyiban, amennyiben azt a törvény ki nem zárja vagy nem korlátozza. A Pp. szabályai szerint tehát közokirattal bizonyított tény esetén megfordul a bizonyítási teher: a közokiratra hivatkozó fél ellenfelének kell bizonyítania a közokiratban foglalt tény fenn nem állását. A Pp. 195. §
(1)bekezdésének első mondata azonban nem hagy kétséget afelől, hogy a hatósági intézkedést, határozatot tartalmazó közokirat csak a benne foglalt határozat, illetőleg intézkedés tartalmát, hatályát, megtörténtét bizonyítja, illetve az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, annak idejét és módját. Az olyan közokirat, amely valakinek a nyilatkozatát tartalmazza (pl. tárgyalási jegyzőkönyv), kizárólag azt bizonyítja, hogy a nyilatkozatot a közokiratban meghatározott személy megtette, azt oly módon, akkor és ott tette meg, ahogy az a közokiratban szerepel. Azt, hogy a nyilatkozat való-e vagy sem, a bíróság szabad mérlegeléssel állapítja meg. A nyilatkozatban foglalt tények tekintetében az ilyen okiratnak bizonyító ereje nincs. Vannak azonban olyan közokiratok, amelyek nemcsak a kiállító hatóság jelenlétében történteket (nyilatkozat megtételét stb.) bizonyítják, hanem bizonyos tények fenn- vagy fenn nem állását is. Ezeknél maga a kiállító hatóság tanúsítja a tények fenn- vagy fenn nem állását, és ezt igazolja közhitelességgel. Ugyanakkor egy hatósági intézkedésről kiállított közokirat csak az intézkedés tartalmát és megtörténtét bizonyítja, de a benne szereplő tények valódiságát nem. A felperes jegyzőkönyvei, határozatai nem ún. ténytanúsító közokiratok, így a bennük foglalt tények vonatkozásában nem fordítják meg a bizonyítási terhet. A jelen ügyben tehát a felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség, mivel a bizonyítási teher sem a Cstv., sem a Pp. szabályai alapján nem fordult meg. A feleket bizonyítási kötelezettségeikről az elsőfokú bíróság a
- sorszámú jegyzőkönyvbe foglaltan tájékoztatta. A felperesnek az arra vonatkozó állítása azonban, hogy az alperes az alvállalkozói számlákat teljesítés hiányában fizette ki, mellyel a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően csökkentette a társaság vagyonát, nem nyert bizonyítást. Az alperes által vezetett cég működése a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését - 2008 decemberét - követően sem volt veszteséges, a perbeli szerződések folytán a cégnek vesztesége nem keletkezett, a vagyona nem csökkent. A felperes az alperes felelősségének alapjaként arra hivatkozott, hogy az alperes által vezetett társaság a megrendeléseit alvállalkozók igénybevétele nélkül maga teljesítette, az alvállalkozói díjak fiktív számlák alapján, alvállalkozói teljesítés nélkül kerültek kifizetésre, amely alvállalkozói díjakkal csökkent a vagyona. Ekörben arra hivatkozott, hogy nem mindegyik számlához volt írásbeli szerződés. Tény, hogy ... tanú arra vonatkozó vallomását, hogy írásos szerződések készültek, nem minden esetben támasztják alá egyéb bizonyítékok. A vállalkozási szerződésekre azonban a Ptk. formakényszert nem ír elő, így azok bármilyen formában megköthetők, írásbeli megállapodás hiányában is létrejöhetnek. A teljesítésigazolások hiánya, illetve a teljesítés ellenőrzésének elmaradása pedig önmagában nem bizonyítja a teljesítés hiányát, csupán a bizonylatolási fegyelem megsértését, amely azonban nem alapozza meg az alperes felelősségét. A felperesi állítás szerint az alperes azért sem járt el kellő körültekintéssel a perbeli szolgáltatások esetén, mert törvénytelenül működő cégekkel állt kapcsolatban, és nem ellenőrizte azok teljesítését. Az alvállalkozók törvénysértését a mérleg letétbehelyezési kötelezettség megsértésében jelölte meg. Nincs azonban olyan kötelezettsége a gazdasági élet szereplőinek, és az általános elvárhatóság körébe sem tartozik, hogy megrendelőként ellenőrizzék a szerződéses partnereik törvényes működését, illetve azt, hogy azok betartják-e a számviteli szabályokat. Önmagában pedig az, hogy a gazdálkodó szervek elmulasztják az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségüket, nem egyértelmű bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a szerződéseiket nem teljesítik, munkavállalókat nem alkalmaznak, illetve az általuk kiállított számlák fiktívek. A számítástechnikai adathordozók hiánya a szerződés alvállalkozók részéről történt nem teljesítését ugyancsak nem bizonyítja. A peradatok nem támasztották alá, hogy a D. Kft. megrendelői minden esetben kikötötték a megrendelt programok adathordozóra mentett formában való átadását. Ha a szerződés előírta is az adathordozó átadását, akkor azt a szerződés teljesítéseként az alperes által vezetett cégnek a saját megrendelője részére át kellett adnia. Kiemeli a másodfokú bíróság, hogy azt a felperes nem állította, hogy az alperes által vezetett cég a megrendelői felé nem teljesített. Az pedig, hogy a megrendelők részéről kifizetések történtek, azt támasztja alá, hogy a megrendelők felé a teljesítés megtörtént. Ugyanakkor a felperes nem bizonyította, hogy az alvállalkozók nem voltak alkalmasak a számlákon szereplő szolgáltatások teljesítésére. Az elsőfokú eljárásban kihallgatott tanú határozottan állította, hogy a D. Kft. által megrendelt munkákat elvégezte. Az, hogy a kft-nél végzett adóellenőrzés során az adóhatóság nem jutott olyan adat birtokába, amely igazolná, hogy a T. és a H. Kft. rendelkezett elég felszereléssel, eszközzel és munkavállalóval ahhoz, hogy az alvállalkozói feladatait ellássa, nem igazolja, hogy az alvállalkozói feladatok elvégzésére nem is került sor az alvállalkozók részéről. A kifejtettek alapján a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
- §
(2)bekezdése szerint - annak helytálló indokaira figyelemmel - helybenhagyta. A Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján az eredménytelenül fellebbező felperest terhelő másodfokú eljárási illetéket - annak teljes személyes illetékmentessége folytán - az állam viseli. (Itv. 5. §
(1)bekezdés c) pont, 6/
- (VI. 26.) IM. r.
- §
(1)bek, és
- §.) Az eredménytelenül fellebbező felperes azonban a Pp.
- §
(1)és a Pp. 79. §
(1)bekezdése értelmében köteles megtéríteni az alperesnek a másodfokú eljárás során felmerült - a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/
- (VIII. 22.) IM rendelet alapján megállapított mértékű - ügyvédi munkadíjat. Budapest,
- október
- . Hunyady Mariann s.k. a tanács elnöke Dr. Katinszky Márta Cecília s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: bírósági ügyintéző . Czifra Veronika s.k. bíró