DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Pf.II.20.486/2012/
- szám A Debreceni Ítélőtábla az előbb személyesen eljáró, majd a fellebbezési eljárás során dr. Németh L. Zsolt ügyvéd (cím) által képviselt felperes neve b.-i (cím) lakos felperesnek - a dr. F. Fekete Zoltán ügyvéd (cím) által képviselt alperes neve d.-i (cím) lakos alperes ellen sírhely feletti rendelkezési jog megszerzése iránt indított perében a Debreceni Törvényszék 5.P.20.774/2012/
- számú ítélete ellen a felperes által
- sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperes részére 5 000 (Ötezer) forint fellebbezési eljárási költséget és térítsen meg az államnak külön felhívásra 48 000 (Negyvennyolcezer) forint fellebbezési illetéket. Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás: A
- február 26-án elhunyt dr. K. G.-nak a felperes a gyermeke, az alperes a házastársa volt. dr. K. G.-ot a D.-i Köztemetőben helyezték örök nyugalomra, a sírhely megváltásával kapcsolatos számlán, valamint a temetéssel összefüggő további iratokon az alperes neve szerepel. A felperes kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest arra, hogy biztosítsa a dr. K. G. sírja fölötti kizárólagos rendelkezési jogát. Arra hivatkozott, hogy a perindítást megelőzően az alperes elzárkózott attól, hogy e rendelkezési jogot megosztva gyakorolják, ezzel megsértette kegyeleti jogait. Az alperes a kereset elutasítását kérte, arra hivatkozva, hogy a néhai sírhelyét ő váltotta meg, így a rendelkezési jog a sírhely fölött őt illeti, annak átruházására nincs lehetőség. Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította, kötelezte a felperest az alperes részére 10 000 forint perköltség, míg az állam javára 15 000 forint le nem rótt illeték megfizetésére. Tényként állapította meg, hogy a sírhelyet a D.-i Köztemetővel kötött szerződés alapján az alperes váltotta meg. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a bírói gyakorlat szerint a sírhely használatához fűződő kegyeleti jog nem azonosítható a vagyoni jellegű használati jogokkal (BH.
- évi
- sz. jogeset, BH.
- évi
- sz. jogeset). A sírhely feletti rendelkezési jog szabályozása a temetéseket intéző személyek és a temetők fenntartóinak a viszonylatában irányadó, a kegyeleti- és egyéb személyiségi jogok jogosultjainak jogai és jogsérelmei megítélése szempontjából közömbös (BDT.
- évi
- döntés). Rámutatott, hogy a temetőkről és a temetkezésről szóló
- évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Temető tv.)
- §
(1)bekezdése nem azt rendezi, hogy kinek milyen dologi jogai vannak az adott körben, ki jogosult síremléket létesíteni a hozzátartozók, a kegyeleti jog jogosultjai közül; annak csupán igazgatási feltételeit szabályozza, azaz azt, hogy a temetőfenntartó kit tekint olyan személynek, aki rendelkezhet a sírhely felett, ám a hozzátartozók közötti viszonyt nem rendezi. E törvényre is figyelemmel nincs jogszabályi lehetőség a felperes részére a sírhely feletti kötelmi alapú vagyoni jellegű rendelkezési jog biztosítására, tekintettel arra, hogy nem vitatottan a temetési helyet az alperes váltotta meg. A rendelkezési jog tehát kötelmi jellegű intézmény, így annak csak az alperes és a temető fenntartója jogviszonyában van jelentősége, ebből a szempontból a felperes a jogviszonyon kívül esik. A temetési hely fenntartójának a jogosultsága, az abban való döntés, hogy a temetési hely feletti rendelkezési jogot ki és milyen terjedelemben gyakorolhatja. Ebből következően a kereset teljesítését a jogszabály egyértelműen kizárja. Ugyanakkor kiemelte, hogy a sírhely feletti rendelkezési jog nem tévesztendő össze a Ptk. 85. §
(3)bekezdésén alapuló kegyeleti jogosultsággal. A felperes, mint az elhunyt gyermeke, illetve az alperes, mint annak házastársa hozzátartozóknak számítanak, e minőségüknél fogva az elhunyt személy emlékével kapcsolatos döntések során megilleti őket a kegyeleti jog gyakorlása. Több kegyeleti jogosult esetén a következetes bírói gyakorlat szerint valamennyien önállóan, de egymás jogainak tiszteletben tartásával gyakorolhatják e jogukat, alapvető elvárás a kegyeleti jog gyakorlása során az együttműködés. A kereset teljesítésének így az elsőfokú bíróság megállapítása szerint nemcsak jogszabályi akadálya van, hanem az értelmetlen is, mivel a sírhely feletti kötelmi alapú rendelkezési jog nem ad az alperesnek arra jogosultságot, hogy a továbbiakban elzárja a felperest és más hozzátartozókat a kegyeleti joguk gyakorlásától, azaz minden, a sírhelyet, mint az elhunyt személy emlékének a hordozóját érintő döntésben is a hozzátartozóknak a jövőben együtt kell működniük, így abban is, hogy az elhunyt személy sírhelyébe még kit temessenek, a sírkövet hogyan alakítsák ki, vagy változtassák-e meg azt. Hangsúlyozta, hogy amennyiben az együttműködés alapvető kötelezettségének a megszegésével bárki a másik jogosultat akadályozza, korlátozza a kegyeleti jogainak gyakorlásában, úgy a Ptk. 84. §
(1)bekezdés a)-e) pontjaiban írt jogkövetkezmények alkalmazása igényelhető. Megjegyezte, hogy kétségtelen, hogy a sírhely feletti - csak a temető fenntartójával fennálló jogviszonyban releváns - vagyoni jellegű rendelkezés joga folytán az alperes a temetési hellyel kapcsolatos döntések szempontjából a temető fenntartója felé mintegy előnyben van, ez azonban nem mentesíti a kegyeleti jogosultakkal való együttműködési kötelezettsége alól. Hangsúlyozta, hogy az a körülmény, hogy a sírhelyet ki váltotta meg, a kegyeleti jog gyakorlása szempontjából közömbös, az csak a temetést intéző és a temetőt fenntartó intézmény vonatkozásában releváns. Ezért az a tény, hogy a hozzátartozók közül ki váltotta meg a temetési helyet, önmagában nem eredményezi másik hozzátartozó személyhez fűződő jogainak megsértését, ahhoz ezen túlmutató, a rendelkezési joggal visszaélő, az együttműködési kötelezettséget megsértő magatartás szükségeltetik. Ennek hiányában a Ptk. 84. §
(1)bekezdésében írt jogkövetkezmények alkalmazásának nincs helye. Végül megjegyezte, hogy a kegyeleti jog gyakorlása során - a felperes hivatkozásával ellentétben - nincs az elhunythoz közelebb álló és távolabb álló hozzátartozó, hanem mindenkinek a kegyeleti jogosultsága azonos tartalmú, a kegyeleti jogok szükségképpen konkurálnak egymással, éppen ezért van kiemelt jelentősége az együttműködési kötelezettségnek. Pervesztessége miatt a felperest kötelezte az alperes részére az alperes képviselőjének a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet (a továbbiakban: R.) 3. §
(2)bekezdés a) pontja és
(6)bekezdése alapján megállapított munkadíjából álló perköltség megfizetésére. Megállapította, hogy az ügy tárgyi illetékfeljegyzési jogos, ám a felperes az illetékekről szóló
- évi XCIII. törvény (Itv.) értelmében figyelembe veendő 36 000 forint kereseti illetékből 21 000 forintot lerótt, ezért csupán 15 000 forint állam javára történő megtérítésére kötelezte. Az ítélettel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben kérte az ítélet megváltoztatását, oly módon, hogy a bíróság biztosítsa számára az édesapja sírhelye fölötti rendelkezési jogot. Azzal érvelt, hogy a törvényszék tévedett, amikor azt állapította meg, hogy a temetési helyet az alperes váltotta meg, ugyanis a sírhely megváltás költségeit végső soron ő fizette, azaz ő tekintendő a sírhelyet megváltónak, így őt illeti a sírhely fölötti rendelkezési jog. Az alperes azonban kizárta őt a rendelkezési jogból, holott „nem volt jogosult egyoldalúan dönteni a rendelkezési jog ügyében", ez pedig sérti az ő személyiségi jogait, kegyeleti jogait. Kifejtette, hogy a Temető tv. értelmében a rendelkezési jogot az alperes halála után az ő gyermekei örökölnék, akik viszont nincsenek leszármazói viszonyban az ő édesapjával. Álláspontja szerint az alperes azon kijelentése, hogy ő néhai házastársa mellé fog temetkezni és ezt jelenlegi állapot szerint meg is teheti, lehetetlen helyzetet teremt. Úgy vélte, hogy valamennyi leszármazó egyöntetű akaratának megfelelően kell biztosítani a leszármazók kegyeleti jogainak zavartalan gyakorlását. Az alperes szándéka e jogok megsértése és a lehetősége erre bármikor fennáll, ezért indokolt az első fokú ítélet megváltoztatása. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az első fokú ítélet indokai alapján történő helybenhagyását és a felperes költségben való marasztalását indítványozta. A fellebbezés alaptalan. Az elsőfokú bíróság a per érdemében helytállóan döntött. Döntésének indokolásával is túlnyomó részt egyetért az ítélőtábla, azt csupán kis részben, a fellebbezésben is írtakra tekintettel helyesbíti, illetve egészíti ki az alábbiak szerint: A Ptk.
- §
(3)bekezdésében meghatározott kegyeleti jog olyan sajátos közös joga a hozzátartozóknak, végrendeleti juttatásban részesítetteknek, melyet tipikusan együttesen gyakorolhatnak. Elvileg a kegyeleti jogosultságot bármelyik jogosult önállóan is gyakorolhatja, e téren azonban - ahogyan arra az elsőfokú bíróság is rámutatott - fokozott jelentősége van az együttműködésüknek. A Ptk. a meghalt személy emlékét, illetőleg az ehhez fűződő kegyeleti jogot részesíti védelemben. Ezen abszolút szerkezetű jog akkor válik konkréttá, ha valaki azt megsérti. Minthogy a törvény kegyeleti jogot véd, az ezzel kapcsolatos kérdések elbírálásánál komoly jelentősége van a társadalmi felfogásnak is. Több személy kegyeleti jogának esetleges ütközése különösen gondos mérlegelést tesz szükségessé, a bíróságnak általában erkölcsi normákat, szokásokat kell figyelembe venni, s ha ezek alapján nincs lehetőség a vita eldöntésére, kézenfekvően az elhunythoz (elhunytakhoz) fűződő rokoni fok az irányadó. A meghalt személy emlékét, mint a kegyeleti jogosultakat megillető személyhez fűződő jogot mindenki köteles tiszteletben tartani. Nem sérti azonban a sírban nyugvók emlékét az, ha a társadalmi szokásoknak megfelelően az elhunyt mellé temetik majdan házastársát is. Azzal, hogy adott esetben az alperes ezt a majdani szándékát kifejezte, sem a felperes kegyeleti jogát, sem személyiségi jogát nem sértette meg, ebből következően a személyiségi jog megsértésének megállapítására irányuló kereseti kérelem nem foghat helyt. Helytállóan hangsúlyozta a törvényszék azt is, hogy a peres felek közötti vitás kérdés rendezésénél a Temető tv. rendelkezéseinek nincsen jelentősége, az ugyanis a kegyeleti jog gyakorlási módjáról nem szól. A Temető tv. preambuluma kimondja, hogy az Országgyűlés „az elhunyt személyek emlékének méltó megőrzése és ápolása, a temetkezés közegészségügyi és kegyeleti rendeltetésének érvényesítése, valamint a temető- és temetkezési kultúra fejlesztése" érdekében alkotta meg a törvényt. E jogszabály a temetőfenntartó és az eltemettetők közötti viszonyt szabályozza, a törvény hatályáról szóló 2. §
(1)bekezdése szerint „e törvény határozza meg a temetőkkel, a temetkezési emlékhelyekkel és a temetkezési tevékenység ellátásával összefüggő jogokat, kötelezettségeket és feladatokat". Az elsőfokú bíróság által is kiemelt
- § nem azt rendezi, hogy kinek milyen dologi jogai vannak az adott körben a kegyeleti jog jogosultjai közül, annak csupán igazgatási feltételeit szabályozza, azaz azt, hogy a temetőfenntartó kit tekint olyan személynek, aki rendelkezhet a sírhely felett, ám a hozzátartozók közti viszonyt nem rendezi. Ennek megfelelően a törvény
- §-ában szabályozott nyilvántartásokba, így például a temetőkönyvbe való bejegyzés is csak azt határozza meg, hogy a fenntartó kit tekint „ügyfelének", olyannak, aki e nyilvántartásra való hivatkozással minden további igazolás nélkül rendelkezhet a sírhely felett, ám a kegyeleti jog gyakorlásának sorrendjét nem dönti el. Ezért pontatlan az első fokú ítélet azon megállapítása, hogy „a temetési hely fenntartójának a jogosultsága az abban való döntés, hogy a temetési hely feletti rendelkezési jogot ki és milyen terjedelemben gyakorolhatja". A kegyeleti jog gyakorlása, a sírhely feletti rendelkezési jog gyakorlása nemcsak a fenntartó nyilvántartásában feltüntetett személyt illeti meg, a nyilvántartás mindössze azt jelenti, hogy az ott nem szereplő jogosult esetleg nehezebben - például bírósági ítélet, végrendelet, más okirat felmutatásával - tudja jogait érvényesíteni a fenntartóval szemben. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy annak a ténynek, hogy a sírhely megváltással kapcsolatos számlákat, egyéb, a néhai temetésével összefüggő bizonylatokat a hozzátartozók közül ki írta alá, semmilyen jelentősége nincsen, az nem dönti el az eltemettető személyének kérdését sem, mert annak, hogy ezen okiratokra kinek a nevét írják, számos, az eltemettető személyének meghatározása szempontjából egyébként irreleváns oka lehet. Az okiratokon való névfeltüntetésre semmilyen, a hozzátartozók közötti jogvita elbírálása szempontjából releváns jogot alapítani nem lehet. A sírhely feletti rendelkezési jog tehát az elhunyt személy hozzátartozóit e kapcsolatukra tekintettel megillető elidegeníthetetlen jog, amelyből az egyik jogosult „nem zárhatja ki" a másik jogosultat, azaz ily módon személyiségi jogi sérelem sem következhet be. Azzal azonban, hogy e rendelkezési jogot az egyik jogosult az együttműködési kötelezettséget megsértve a másik jogosult kizárásával gyakorolja, elvileg bekövetkezhet személyiségi jogi, illetve kegyeleti jogi jogsérelem, ám az adott esetben az alperes ilyen jogsértő magatartást nem tanúsított, ennek hiányában pedig a felperes keresete alaptalan. Ahogyan azt az ítélőtábla az előzőekben már megjegyezte, az alperes, mint néhai dr. K. G. házastársa a felperes kegyeleti jogainak sérelme nélkül jogosult a néhai házastársa mellé temetkezni, ezzel „lehetetlen helyzetet" nem teremt, a sírhely feletti rendelkezési jog ugyanis a felperes érvelésével szemben nem csupán az elhunyt leszármazóit, hanem adott esetben túlélő házastársát is megilleti. Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
- §
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A pervesztes felperest a Pp. 78. §-ának
(1)bekezdése alapján kötelezte az alperes részére fellebbezési eljárási költség megfizetésére. E címen az alperes képviselőjének munkadíját számolta el, melynek összegét az R. 3. §
(3)és
(5)bekezdése alapján határozta meg. E körben megjegyzi az ítélőtábla, hogy az elsőfokú eljárás során az alperes javára megállapított perköltség ugyancsak az alperes képviselőjének munkadíját ölelte fel ahogyan azt a törvényszék helyesen megállapította -, ám az összeg meghatározásának jogszabályi alapja nem az R. 3. §
(2)bekezdés a) pontja volt, mert a per tárgyának értéke az adott esetben nem volt meghatározható. Az Itv. 62. §
(1)bekezdés f) pontja értelmében az eljárás tárgyi illetékfeljegyzési jogos. Ennek eredményeként a felperes a le nem rótt fellebbezési illetéket az eredménytelen fellebbezése következtében köteles az állam javára megtéríteni a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §
(2)bekezdése alapján. Az ítélőtábla a fellebbezést a Pp. 256/A. §
(1)bekezdés f) pontja alapján bírálta el tárgyaláson kívül. D e b r e c e n,
- október
- Dr. Csiki Péter s.k. a tanács elnöke, Dr. Veszprémy Zoltán s.k. előadó bíró, Dr. Kocsis Ottília s.k. bíró A kiadmány hiteléül: - kiadó -