(1)bekezdése alapján a másodfokú eljárásban is irányadó volt. Erre tekintettel a hatályon kívül helyezésre irányuló indítvány nem foghatott helyt. Helyesen ismerte fel az elsőfokú bíróság, hogy fokozott körültekintéssel kell vizsgálni a vádlott beismerő vallomását. A vádlott önmagára tett terhelő vallomása ugyanis önmagában nem alapozza meg a bűnösségére vonható következtetést, beismerő vallomása inkább pszichiátriai kezelésével, személyiségszerkezetével hozható összefüggésbe. A vádlottelőször feleségének, majd lelkipásztorának beszélt arról, hogy 1995-ben megölte a sértettet. Ezt követően egy pszichiátriai kezelés során beszélt erről a kezelőorvosának, aki tájékoztatta a nyomozó hatóságot is. Csak ezután jelentkezett a vádlott személyesen a nyomozó hatóságnál és tett önmagára terhelő vallomást. A kihallgatási jegyzőkönyvekből és a videofelvételekből kitűnően a nyomozó hatóság tagjai is kétkedve fogadták a vádlott beismerő vallomását, mint ahogy az őt kezelő orvosok és a pszichiátrián dolgozó más szakemberek sem hitték el, hogy valóban ő ölte meg a sértettet, de legalábbis aggályosnak tartották előadását. A beszerzett elmeszakértői és pszichológiai szakvélemények egybehangzóan kétségesnek találták a vádlott vallomásait. A szakértői vélemények szerint a vádlott személyiségzavarával, személyiségszerkezetével nem magyarázható az elkövetett cselekmény, annak jellege egészen más tulajdonságú személyiségre utal. Ugyanakkor a vádlott utóbb kialakult vallásos meggyőződése, gyülekezethez való csatlakozása és az ehhez kapcsolódó un. tanúságtételi kényszer magyarázata lehet egy ilyen jellegű valótlan vallomás megtételének. A poligráfos és grafometriás vizsgálat eredménye sem tekinthető meggyőzőnek a vádlott beismerő vallomásának elfogadhatóságát illetően. Az említett vizsgálatokkal kapcsolatban az ítélőtábla az alábbiakra mutat rá: A poligráf segítségével végzett kihallgatás lényegében azon alapul, hogy mind az őszinteségnek, mind a hazugságnak számos jellegzetes pszichofiziológiai kísérő jelensége van, amelyeket a kihallgatottra szerelt készülékkel nemcsak mérnek, hanem sajátos grafikonokkal rögzítik is a meghatározott kérdésekre adott válaszokat kísérő pszichofiziológiai elváltozásokat. A kriminalisztikában mára elfogadottá vált, részben objektív mérési adatokon alapuló poligráf alkalmazásának célja egyébként is a nyomozó hatóság munkájának segítése, a nyomozás kezdeti szakaszában beszerzett információk megerősítése, a nyomozás irányának meghatározása, a lehetséges elkövetői kör szűkítése. Nyilvánvaló, hogy az újraindult eljárás során, amikor a terhelt másfél évtized múltán dönt úgy, hogy beismerő vallomást tesz, vallomásának tartalmát alapvetően meghatározták a bűncselekményről szerzett ismeretei, és az általa már korábbról ismert bizonyítékok. Miután a vádlott maga szorgalmazta a felelősségre vonását, a vizsgálatok során a kérdésekre adandó válaszokat volt ideje megfontolni, tisztában volt azok következményeivel is. 15 év eltelte után a fiziológiás reakciók megtévesztők lehetnek, és a vádlott által rendszeresen szedett gyógyszerek is torzíthatták a mérési eredményeket. Ezek a körülmények befolyásolhatták a vádlott fiziológiás reakcióit, ezen keresztül a vizsgálat eredményét, megbízhatóságát, ugyanilyen hatást gyakorolva a grafometriás vizsgálat eredményére is. A poligráfos vizsgálattal megegyezően a grafometriás vizsgálat is a vizsgált személy pszichikumában lévő tartalmaknak megfelelő reakciókat rögzíti anélkül, hogy különböző érzékelőkkel megzavarná a vizsgálati személy viselkedését. Az elsőfokú bíróság a fentiekben részletezett bizonyítékokat nagy körültekintéssel értékelte. A szakértőket részletesen meghallgatta és mindebből megalapozott következtetéseket vont le. Helyesen foglalt állást abban a kérdésben, hogy önmagában sem a poligráfos, sem a grafometriás vizsgálat eredménye nem elegendő a bűnösség megállapításához, az állandóan követett bírói gyakorlat ehhez további bizonyítékok meglétét tartja szükségesnek. Az ügyészség álláspontja szerint pszchológus1 megerősítette a Grafológiai Intézet véleményét. A poligráfos és grafometriás szaktanácsadói vélemények összegzése és pszchológus1 véleménye között valóban kimutathatók hasonló megállapítások. pszchológus1 azonban nem szakértőként járt el az ügyben, hanem mint bűnügyi pszichológus két alkalommal vett részt a vádlottkihallgatásán, és az ott szerzett tapasztalatairól un. kriminálpszichológiai véleményt készített (nyomozati iratok
- oldal). Véleményének elkészítését nem előzte meg a szakértői vizsgálatoknál előírt és szokásos vizsgálat. Ezzel szemben szakértő1 pszichológus szakértő véleményében aggályokat fogalmazott meg a vádlott vallomásának valóságtartalmát illetően, kétségbe vonva, hogy a vádlott valóban az általa átélt és vele megtörtént eseményeket mondta-e el. Ezt azzal magyarázta, hogy a vádlottszemélyiségszerkezete, emberi tulajdonságai egy ilyen cselekmény elkövetését kétségessé teszik. A pszichológus szakértő véleménye erősítette a Grafológiai Intézet által adott szaktanácsadói véleményben megfogalmazott aggályokat, csökkentve ezzel a poligráfos és grafometriás szaktanácsadói vélemények bizonyító erejét. A szakvéleményekben megfogalmazott kételyek mellett a vádlott beismerő vallomásában fellelhető egyéb ellentmondások a terhelő bizonyítékok bizonyító erejét oly mértékben csökkentik, hogy azok legfeljebb az alapos gyanú megállapítására adhatnak alapot, de a bűnösség minden kétséget kizáró bizonyításához nem elegendőek. Az elsőfokú bíróság ugyancsak kellő alapossággal vetette össze a cselekmény elkövetését követő nyomozás során beszerzett bizonyítékokat a vádlott vallomásával, melyek bizonyos vonatkozásban a vádlott szavahihetősége mellett szólnak. A legnagyobb hasonlóságot a taxióra nyugtaszalagján rögzített útvonal adatok, illetve távolságok mutatnak a vádlott által megjelölt, a bűncselekmény elkövetését megelőzően megtett út hosszával. Részben ellentétes azonban a vádlotti előadással tanú1nek - a sértett élettársának - a ......... dűlői megállásra vonatkozó, objektívnek tekinthető vallomása. Kétségtelen, hogy a vádlottvallomásának egyes részletei meglepő hasonlóságot mutatnak az 1995-ben lefolytatott nyomozás során beszerzett adatokkal, azonban négy körülmény tekintetében a vádlott beismerő vallomásának valóságtartalma alapvetően megkérdőjelezhető: 1./ A helyszíni szemle során lefoglalt és a feltételezett elkövetőhöz köthető pénztárca tulajdonságai csak részben egyeznek meg a vádlott vallomásában foglaltakkal. A pénztárca varrását valóban kézzel javították, de nem csupán a vádlott által említett módon, hanem három oldalán is. A javítás jellegzetes un. kesztyűvarró öltésekkel történt, nem pedig a vádlott által említett módon. 2./ A helyszíni szemle során lefoglalt reklámszatyor ugyancsak nem egyezik meg a vádlott által említett táskával. 3./ A sértett gépkocsija még azt megelőzően gurult vissza a parkolóból az útra és ütközött neki a szalagkorlátnak, hogy abból a sértett kimenekült. Ezt a helyszíni szemle adatai - különösen az autó mellett és szalagkorláton talált vérnyomok egyértelműen alátámasztják. A vádlott vallomásában ettől lényegesen eltérően adja elő a történteket. 4./ A vádlott vallomásában mindössze két szúrásról tett említést, holott a sértett életét a mellüreget megnyitó 4 szúrás oltotta ki, ezen kívül a mellkasán, fülén, altestén és hátán további nyolc szúrás érte és több, késhegytől származó hámkarcolásos sérülést is igazol az orvosszakértői vélemény. A részletezett lényeges ellentmondásokon túl számos egyéb bizonyíték is ellentétes a vádlott egyébként sem következetes beismerő vallomásával. A hemogenetikai vizsgálat eredményei nem igazolták a vádlottvallomását, az ő DNS nyomait nem mutatták ki a lefoglalt és korábban vizsgált bűnjeleken, mint ahogy a helyszínen lefoglalt hajszál vizsgálata sem igazolta annak a vádlottól való származását. A nagyfokú hasonlóság ezeknél a vizsgálatoknál csupán arra elegendő, hogy nem zárja ki a vádlottat a lehetséges elkövetők köréből, de a kétséget kizáró azonosításra nem elegendő. Ezeket az egyezőségeket és eltéréseket az elsőfokú bíróság nagy részletességgel feltárta és ítéletének indokolásában számot adott ezek értékeléséről is. Helyesen mutatott rá a törvényszék, hogy a cselekmény elkövetésének nagy sajtóvisszhangja volt, és ma már nem tisztázható, hogy pontosan milyen információk jelentek meg az ügyről 1995-ben a sajtóban, miről szerezhetett tudomást a vádlott úgy is, hogy nem volt köze a bűncselekmény elkövetéséhez. Erre figyelemmel fokozott körültekintéssel kellett vizsgálni, hogy az eljárás objektív adatai mennyiben támasztják alá a vádlott önmagát terhelő nyilatkozatait. A fellebbviteli bíróság által kiemelt és részletezett körülmények a vádlott egyébként is kétséges vallomását olyan mértékben meggyengítették, hogy azt a tényállás megállapításánál nem lehetett elfogadni. Mindezek után helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy nem állnak rendelkezésre olyan bizonyítékok, melyekből kétséget kizáróan következtetni lehet a vádlottbűnösségére. A feltárt perbeli adatok valóban tartalmaznak terhelő részleteket a vádlottra nézve, de ezek a bizonyítékok nem alkotnak zárt kört, nem igazolják minden kétséget kizáróan, hogy a vádlott, és csakis ő ölhette meg
- december
- napján sértettet. A fentiekre tekintettel a felmentő rendelkezés törvényes, az azt támadó ügyészi fellebbezés alaptalannak bizonyult. Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be.371.§