Bf.112/2012/17 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdésébe ütköző és

(5)bekezdés a) pontja szerint minősülő rablás bűntette kísérlete, 2 rb. a Btk. 171. §

(1)bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége és 1 rb. a Btk. 263/A. §

(1)bekezdés a) pontjába ütköző lőfegyverrel visszaélés bűntette miatti bűnösség megállapítását mellőzi. A próbára bocsátást megszüntető rendelkezést azzal egészíti ki, hogy egyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2.B.XIII.29.388/2008/

1. számú ítéletét hatályon kívül helyezi. A Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatalánál Bj.2091/
2. számon kezelt 76., 79., 82., 145-155., 159-
3. sorszám alatti vérminta, letapogató, DNS nyomok és kontroll minta, papírlap, lábnyomtöredék, ujjnyom, ruhaszegecs, szőnyegminták, mikronyomok és textilfólia megsemmisítését mellőzi, és ehelyett e tárgyakat a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Rablási Osztályának küldi meg további tárolás végett. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A vádlott által az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetésétől a mai napig előzetes letartóztatásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítja. A másodfokú eljárás során felmerült 21.050 (huszonegyezer-ötven) forint bűnügyi költséget az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A Fővárosi Bíróság a
4. december
5. napján kelt, 5.B.907/2011/
6. számú ítéletében a vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk.
7. §

(1),

(2)bekezdés b) pontja szerinti emberölés bűntettének kísérletében, 2. rb., a Btk. 321. §

(1),

(5)bekezdés a) pontja szerinti rablás bűntettében, a Btk. 321. §

(1),

(4)bekezdés a) pontja szerinti 3. rb. rablás bűntettében, a Btk. 263/A. §

(1)bekezdés a) pontja szerinti 2 rb. visszaélés lőfegyverrel bűntettében, a Btk. 171. §

(1)bekezdésébe ütköző 2 rb. foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében és a Btk. 271. §

(1)bekezdésébe ütköző 1 rb. garázdaság vétségében. Ezért halmazati büntetésül 18 év fegyházbüntetésre, és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletével alkalmazott próbára bocsátás megszüntetésével. Rendelkezett a járulékos kérdésekről: a bűnjelek lefoglalásának megszűntetéséről, azok elkobzásáról, kiadásáról, illetve megsemmisítéséről; a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról. A vádlottat

1. rb. rablás bűntette, és 1 rb. lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt emelt vád alól felmentette, az
2. rb. rablás előkészületének vétsége miatt indult büntetőeljárást pedig megszüntette. Kötelezte a vádlottat 21.657.864 forint polgári jogi igény megfizetésére a
3. sértett részére, valamint az államnak illeték-, továbbá a felmerült bűnügyi költség megtérítésére. Az elsőfokú bíróság ítéletét az ügyész tudomásul vette, ellene a vádlott és a védője jelentettek be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.717/2011/
4. számú átiratában az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta. A másodfokú nyilvános ülésen a Fővárosi Ítélőtábla a vádlott indítványára levetítette az
5. cselekmény elkövetésekor az
6. sértett biztonsági kamerái által készített, a vádlott cselekvőségének legrelevánsabb részeit tartalmazó felvételsort (2, 5 és 8 kameraállások). Ezt követően perbeszédében a vádlott védője kifejtette, hogy az emberölés és a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés tekintetében az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan és iratellenes. Az elsőfokú bíróság tévesen vont következtetést arra, hogy a vádlott az
7. pontban emberölés szándékától vezetve követte el a cselekményét. Ezzel szemben éppen arra ügyelt, hogy ne sérüljön meg senki. Ellentétben a megállapítottakkal a vádlott inkább menekült, nem pedig azzal a szándékkal cselekedett, hogy lelője az őrt. Kétségkívül nem állapítható meg a javára az önkéntes elállás, de az is látható, hogy nem bármi áron akarta elkövetni a bankrablást, ezért az szóba sem kerülhet, hogy a sértett halálát kívánta volna. A védő álláspontja szerint még eshetőlegesen sem lehet következtetni a vádlott ölési szándékára. A többszörös értékelés tilalma alá esik, hogy ugyanazt a cselekményt emberölésnek, és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésnek is értékelte a bíróság. A vádlott ezen cselekménye legfeljebb a súlyos testi sértés kísérletét valósíthatta meg. E kieső két bűncselekményre figyelemmel lénylegesen enyhébb büntetés kiszabását indítványozta. Perbeszédében az ügyész felhívta a figyelmet arra, hogy a vádlott olyan sorozatcselekményt követett el, amely magába foglalja a három legnagyobb tárgyi súlyú bűncselekményt. A pénzintézet alkalmazottainak, és ott tartózkodó ügyfeleinek komoly traumát okozott a bankrablások átélése. Időben előrehaladva a vádlott módszere egyre durvult. Kétségkívül beismerő vallomást tett, azonban akkor, amikor a sok szakértő közreműködésével lefolytatott nyomozás már eredményt produkált. Az elsőfokú bíróság a
8. és
9. vádpontok tekintetében törvényes jogi minősítést alkalmazott. Az
10. vádpontnál azonban tévedett, amikor az emberöléses rablás halmazatát állapította meg, szemben a BH.167/
11. számú eseti döntésben írtakkal. Jelen ügyben a rablás, mint enyhébb cselekmény beleolvad ugyanis a nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletébe. Jogi álláspontja szerint ez a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés esetében nem foghat helyet. A minősítés e szerinti korrigálását indítványozva, az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta. A vádlott az utolsó szó jogán tagadta ölési szándékát, és kérte, hogy ne állapítsák meg terhére az emberölést. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét az azt megelőző eljárással együtt a Be.
12. §

(1)bekezdése alapján bírálta felül. Megállapította, hogy a vádlott ellen több bűncselekmény miatt emeltek vádat, ezek közül az

1. pontban az elsőfokú bíróság felmentő rendelkezést alkalmazott, míg a
2. pontban az eljárást megszűntette. Az elsőfokú bíróság ítéletének ezen rendelkezéseit nem érintette jogorvoslat, ezért a Be.
3. §

(2)bekezdése alapján ezek felülbírálatát a Fővárosi Ítélőtábla mellőzte. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a Fővárosi Bíróság az eljárási szabályok betartásával folytatta le az eljárását. Az elsőfokú bíróság az eljárása során beszerezte mindazokat a bizonyítékokat, amelyek a vádlott büntetőjogi felelőssége szempontjából jelentőséggel bírnak. Meghallgatta mindazokat a tanúkat, akik az egyes vádpontbeli cselekményeknél jelen voltak, a vádlott cselekvőségéről beszámoltak. Az elsőfokú bíróság azokat a szakértőket is meghallgatta, illetve véleményüket az eljárás anyagává tette, akiknek a véleménye releváns volt. Kiemelést érdemel, hogy a

1. és
2. pontokban nem csupán a vádlott tárgyaláson tett beismerő vallomására alapozta a történeti tényállást. Az e pontokban beszerzett objektív bizonyítékok is alátámasztották a vádlott bűnelkövetői minősítését. A vádlott a
3. pontban eltulajdonította
4. sértett, biztonsági őr PA-63 típusú maroklőfegyverét. E fegyvert használta a
5. pontban elkövetett rablásnál. E körben helyesen hivatkozott az elsőfokú bíróság a fegyverszakértő véleményére, amely a helyszínen talált lövedék és töltényhüvely alapján beazonosította ezt a fegyvert (elsőfokú ítélet
6. oldal 3-
7. bekezdés). A vádlott ugyanezzel a fegyverrel követte el az
8. pontban írt bűncselekményt, melynek elkövetése után a nyomozóhatóság a PA-63 típusú maroklőfegyvert a helyszínen lefoglalta. E mellett a
9. és
10. vádpontokban nyomszakértői vélemény is alátámasztotta a vádlotti bűnelkövetőséget, mivel az e pontokban a helyszínen talált lábnyomok megegyeztek a vádlottól a házkutatás során lefoglalt Nike sportcipő lenyomataival (elsőfokú ítélet
11. oldal utolsó bekezdés,
12. oldal utolsó-
13. oldal első bekezdés). A mikronyomokkal kapcsolatosan a másodfokú bíróság annyival egészíti ki az elsőfokú bíróság ítéletének indokolását, hogy a nyomozati iratok
14. oldalán található BSZKI vélemény szerint a
15. és
16. pontban talált mikromaradványok származhatnak ugyanattól a kesztyűtől. Az
17. pontban a vádlott cselekvősége annál inkább sem volt vitatható, hogy tetten érték a bűncselekmény elkövetésekor, és azonnal őrizetbe vette a nyomozóhatóság. E pontban a vádlott a büntetőeljárás kezdetétől fogva beismerő vallomást tett, melyet az elfogása mellett az előbb megjelölt objektív bizonyítékok is alátámasztanak. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás mégis e pontban volt nem minden tekintetben helytállónak mondható. Az elsőfokú ítélet
18. oldal
19. bekezdésében ugyanis azt a ténymegállapítást tette az elsőfokú bíróság, hogy a vádlott által leadott lövés
20. sértett „bal alkarját súrolta". E megállapítás ellentétes a
21. oldal 3-
22. bekezdésében írott, a sértett sérüléseinek orvosszakértői véleményen alapuló leírásával. Márpedig ebből az állapítható meg, hogy a bal alkar síncsont felületének sérülése járulékos lőtényezőtől származtatható, mely körülmény kizárja azt, hogy a lövedék akár csak súrolta volna a sértett alkarját. Az itt leírtakból ugyanis az következi, hogy a töltény nem érte el a sértett alkarját, a járulékos lőtényezőtől származtatás ugyanis azt jelenti, hogy nem a lövedék, hanem a lövéssel együtt járó egyéb tényező (pl. hőhatás) okozta a sértetti sérülést. Az elsőfokú bíróság előbbi, a Be.
23. §

(2)bekezdés c) pontján alapuló megalapozatlanságát - az előbbi megállapítás ellentétes az iratok tartalmával - a Fővárosi Ítélőtábla a Be. 352. §

(1)bekezdés a) pontja, az iratok tartalma alapján a következők szerint orvosolta: · az elsőfokú ítélet

1. oldal
2. bekezdésében szereplő megállapításokból kirekesztette azt, hogy a célzott lövés
3. sértett bal alkarját súrolta volna. Egyebekben az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás minden tekintetben megalapozott, és a másodfokú elbírálás alapjául szolgál. Az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének is eleget tett, amikor elemzően értékelte az egyes pontokban felmerülő bizonyítékokat, nem tévedett, amikor az
4. pontban azt rögzítette, hogy a dulakodás során nem véletlenül „sült el" a vádlott fegyvere, hanem azzal
5. sértettet akarta eltalálni, azonban a sértett védekezése folytán ez nem járt sikerrel. E tekintetben helyesen utalt a sértett nyomozati vallomására (elsőfokú ítélet
6. oldal
7. bekezdés,
8. oldal
9. bekezdés). Helyesen utalt arra az elsőfokú bíróság, hogy a tanú a nyomozati vallomását a tárgyalás során is fenntartotta. Ebből pedig okszerűen következik a másodfokú bíróság által előbb hivatkozott helyes ténymegállapítás. A sértett vallomását alátámasztották a bank biztonsági berendezésének felvételei is, amelyet a másodfokú bíróság a vádlott indítványára a másodfokú nyilvános ülésen is levetített. A meghallgatott más tanúk mellett a sértett imént hivatkozott előadását támasztotta alá már a nyomozás során előterjesztett orvosszakértői vélemény, melyet
10. szakértő az elsőfokú tárgyaláson kiegészítve előadott: „közvetlen közeli lövés leadása valószínű, arra utalva, hogy a lövedék közvetlenül nem érte a testfelületet. Amennyiben a lövedék a testbe hatol, és sérülés is keletkezhetett volna, akár halálos következménnyel … a vádlott részéről történt lövések közül legalább egy közvetlenül veszélyeztette
11. sértett testi épségét és életét, hiszen a bal alkarhoz abszolút közel esően lehetett a csőtorkolat a lövés leadásakor, és annak igen nagy a valószínűsége, hogy a felső végtaggal a sértett a fejét, nyakát vagy mellkasát próbálta védeni....az alkar síncsonti vetületében keletkezett sérülések nagy valószínűséggel keletkeztek védekezéssel összefüggésben akkor, ha valaki a felső végtagját életfontos tájék, mellkas, szív vagy fej védelmére maga elé helyezi." (
12. december
13. napján kelt tárgyalási jegyzőkönyv
14. oldal első bekezdés). Az elsőfokú bíróság helyesen vont következtetést a vádlott bűnösségére, és cselekményeinek nagy többségét az anyagi jogszabályoknak megfelelően minősítette. A
15. és
16. pontokban elkövetett rablások minősítése helytálló. A pénzintézetek sérelmére elkövetett rablások minősítése az értékhatárhoz igazodó. E mellett a magánszemélyek sérelmére elkövetett cselekmények minősítésénél sem tévedett az elsőfokú bíróság, mivel mindkét vádpontban az akaratot megtörő erőszak alkalmazásakor egy-egy fegyvert is eltulajdonított a vádlott, mely cselekmények minősítése valóban a Btk.
17. §

(1)bekezdés és

(4)bekezdés a) pontja szerint minősülő rablást, míg a

1. vádpontban a pénzintézet sérelmére ugyanilyen minősítés alá eső rablást valósított meg. Az irányadó, helyes tényállásból okszerűen vont következtetést az elsőfokú bíróság az
2. pontban a nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette kísérletének megállapítására. Helyesen hivatkozott arra az ügyész, hogy e cselekménybe beleolvad a vádlott vagyon elleni bűncselekménye, az ugyanis külön nem értékelhető az emberölés mellett, mivel látszólagos alaki halmazatot képez azzal. Helyesen hivatkozott arra a védő, hogy ugyancsak a kétszeres értékelés tilalmába ütközik a
3. és
4. pontban a vádlott cselekményének 1-1 rb. foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségekénti értékelése is. A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés jogi tárgya a természete személy életének, testi épségének és egészségének védelméhez fűződő társadalmi érdek lényegében megegyezik a rablás másodlagos jogi tárgyával, az egyén cselekvési, személyi szabadságának sérelmével. A rablás fegyveresen elkövetett alakzata a Btk.
5. §

(3)bekezdés a) pontja alapján súlyosabban minősül az alapesetnél, mely cselekmény elkövetésekor a lőfegyver használatát az ítélkezési gyakorlat csupán a testi sérülés bekövetkezte esetén értékeli külön bűncselekményként is a gyógytartamhoz igazodva, avagy - az előző bekezdésben írtak szerint - az emberölés minősített eseteként. Nem indokolt ugyanakkor bűnhalmazat megállapítása akkor, amikor az okozott sérülés 8 napon belül gyógyuló. Ez esetben ugyanis a törvényi tényállásban meghatározott erőszak alkalmazásának szükségképpeni velejárója. E körülményre is figyelemmel nincs ok az

1. pontban a lövés következtében lepattanó szilánktól 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedő
2. sértett esetében sem a könnyű testi sértés vétségének, sem pedig a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének a megállapítására. Ehhez képest mindkét vádpontban a rablási cselekménnyel egyidejűleg, annak mintegy eszközcselekményeként használta a vádlott a lőfegyvert, e „foglalkozási szabályszegés" így szükségképpeni eszközcselekménye volt a Btk.
3. §

(3)bekezdés a), illetve Btk. 166. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés b) pontjába ütköző rablás bűntettének, illetve emberölés bűntette kísérletének. Szóba sem kerülhet az anyagi halmazat, mivel mindkét pontban a rablási cselekmény közben használt fegyvert a vádlott. Ha ugyan azt az elsőfokú ítélet

1. oldal
2. bekezdésében az elsőfokú bíróság helyesen rögzítette a
3. pontban „szándékosan az őr mellé célozva" adta le a lövést, míg az
4. pontban a cselekmény megkezdését követően, az ajtót tartó sértett ellenállásának leküzdésére használta fegyverét - ekkor még ölési szándék nélkül -, ám ezt követően a
5. sértettel folytatott dulakodás során már a sértett megölése érdekében használta a maroklőfegyvert. Összességében megállapítható, hogy a rablással, illetőleg az emberölés bűntettének kísérletével látszólagos alaki halmazatban áll a Btk.
6. §

(4)bekezdésére figyelemmel, az

(1)bekezdés szerint minősülő, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége. Ezért a másodfokú bíróság e cselekmények tekintetében a

1. és
2. pontban mellőzte a bűnösség megállapítását. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság csupán a minősítésben tévedett, szó sincs arról, hogy a vádlott a fegyver használatával ne merítette volna ki ezt a veszélyeztető cselekményt. Megjegyzendő azonban, hogy a helyes minősítést a Btk.
3. §

(3)bekezdése szerint - a közvetlen veszélyt szándékosan előidéző fordulat - lenne a helyes minősítést. Tekintettel arra, hogy a cselekmény beleolvad a lényegesen súlyosabban minősülő vagyon elleni, illetve életelleni bűncselekménybe, az elsőfokú bíróság minősítésben való tévedését a másodfokú bíróság akként korrigálta, hogy a bűnösség megállapítását a 2. rb. foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés tekintetében mellőzte. Ugyanez az indoka az 1. rb., a Btk. 263/A. §

(1)bekezdés a) pontjába ütköző lőfegyverrel visszaélés bűntette miatti büntetőjogi felelősség megállapításánál. Nem kétséges, hogy a vádlott első alkalommal a

1. tényállási pontban, másodszor pedig a
2. tényállási pontban lőfegyvert és lőszereket szerzett meg. Ahogyan arra több eseti döntés is rámutatott - BH 1978.509., BH 1988.
3. - a lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés a bűncselekmény tartós jellegéből adódóan nem alkot halmazatot a különböző fegyverek, lőszerek különböző időpontokban történő megszerzése. Utóbbi eseti döntés kimondja, hogy „az eltérő időpontban történő megszerzés is természetes egységet alkot". Az előzőekhez hasonlóan az elsőfokú bíróság ez esetben is a minősítésben tévedett, mivel a vádlott mindkét cselekménnyel bűncselekményt valósított meg a különböző lőfegyver megszerzésénél, azonban e cselekménye nem
4. rb., hanem csupán
5. rb. bűncselekményt valósított meg. Az pedig - ugyancsak az eseti döntés megfogalmazása szerint - a súlyosító körülmények körében értékelhető, hogy az elkövető a már megszerzett lőfegyverhez, lőszerhez képest újabbakat vett a birtokába. ----- o ----A büntetés kiszabása során az elsőfokú bíróság túlnyomó részt helytállóan sorolta fel az irányadó bűnösségi körülményeket. A minősítés változása folytán a halmazatban lévő cselekmények száma csökkent, azonban - mivel a vádlottal szemben felmentő rendelkezés alkalmazása nem volt indokolt, csupán minősítési kérdés volt a cselekmények számának csökkenése - a halmazat változatlanul a súlyosító körülmények körében jelentős súlyt képvisel. További súlyosító körülmény a visszaélés lőfegyverrel bűntette esetében, hogy a már meglévő lőfegyver és lőszer mellé a vádlott újabbakat szerzett a cselekmények elkövetésekor (a
6. vádpontban eltulajdonított maroklőfegyvert követően a
7. vádpontban újabbat). A legsúlyosabb, életelleni bűncselekményre figyelemmel, a vádlottal szemben akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható volt. E cselekmény kísérleti szakban maradása folytán nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor határozott időtartamban, annak felső határa közelében szabta ki a büntetést, az életelleni bűncselekmény mellett kiemelkedő tárgyi súlyú rablási bűncselekményeket elkövető vádlottal szemben. Nem kétséges, hogy a vádlottal szemben az elkövetés idején hatályos büntetőtörvényhez képest már az elsőfokú ítélet meghozatalakor hatályos büntetőtörvény is kedvezőtlenebb rendelkezéseket tartalmazott. Ezért a Btk.
8. §

(1)bekezdésének alkalmazásával az elkövetés idején hatályban lévő törvényt kellett alkalmazni a vádlottal szemben. E körülmény folytán nem kerülhet szóba az ún. „három csapás" elv folytán a vádlottal szemben kötelezően alkalmazandó életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása (2010. július 23. napjától hatályos Btk. 85. §

(4)bekezdése). A Fővárosi Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság által alkalmazott büntetés törvényes, annak lényeges enyhítésére nincs ok. A járulékos kérdések körében az elsőfokú bíróság olyan bizonyítékok megsemmisítéséről is rendelkezett, amelyek az esetleges rendkívüli perorvoslat idején még jelentőséggel bírhatnak. A Fővárosi Ítélőtábla ezért a vérminta, DNS nyomok, lábnyom töredékek, mikronyomok és egyéb tárgyi bizonyítékokhoz tartozó dolgok megsemmisítésére vonatkozó elsőfokú határozatot megváltoztatta, és e tárgyakat a Be. 155. §

(2)bekezdésére figyelemmel a nyomozóhatóság illetékes osztályának küldte meg. Észlelte a másodfokú bíróság, hogy a Fővárosi Bíróság csupán rendelkezett a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletében alkalmazott próbára bocsátás megszűntetéséről. Márpedig a Be. 330. §

(4)bekezdése alapján, ha a vádlott bűnösségét a bíróság a próbára bocsátás ideje alatt elkövetett bűncselekmény miatt állapítja meg, a próbára bocsátást kimondó rendelkezést hatályon kívül helyezi, és halmazati büntetést szab ki. Utóbbi jogszabályi rendelkezésnek megfelelően a másodfokú bíróság a Pesti Központi Kerületi Bíróság próbára bocsátást kiszabó, 2.B.XIII.29388/2008/

1. számú ítéletét hatályon kívül helyezte az ezzel kapcsolatos egyéb, helyes rendelkezések érintetlenül hagyásával. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítélete törvényes, az anyagi és eljárási jogszabályoknak megfelelő, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének előbbi rendelkezéseit a Be.
2. §

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, míg az ítélet egyéb, törvényes részét a Be. 371. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. Budapest,

1. év szeptember hó
2. napján . Czine Ágnes sk. a tanács elnöke Dr. Hrabovszki Zoltán sk. előadó bíró Dr. Bartkó Levente sk. bíró A Fővárosi Bíróság 5.B.907/2011/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla 4.Bf.112/2012/
4. számú ítéletében írt változtatással a mai napon jogerős és végrehajtható. Budapest,
5. év szeptember hó
6. napján Dr. Czine Ágnes sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Faragó Erika bírósági ügyintéző