Gf.30222/2012/3 – Debreceni Ítélőtábla

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Gf.IV.30.222/2012/

1. szám A Debreceni Ítélőtábla a Dr. Gazsó Tibor ügyvéd (címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek -, a Dr. Helmeczy László ügyvéd (címe) által képviselt alperes neve (alperes címe; Cg.; adószáma:) alperes ellen, 928 000 Ft megfizetése iránt indított perében, a Nyíregyházi Törvényszék
2. február
3. napján meghozott 13.G.15-11040106/
4. számú ítélete ellen, az alperes által
5. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés alapján lefolytatott másodfokú eljárásban - a
6. november
7. napján megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson - meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének, mint a keresetet részben elutasító ítéletnek a nem fellebbezett részét nem érinti, a fellebbezett részét pedig részben, akként változtatja meg, hogy a 338 000 Ft tőke után
8. augusztus 9-től
9. január 31-ig járó kamat mértékét évi 20%-ra leszállítja, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg 15 napon belül a felperesnek 20 000 (Húszezer) Ft másodfokú perköltséget. Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás: Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes
10. március
11. napjáig tagja volt a cégnyilvántartásba
12. július
13. napján bejegyzett alperes gazdálkodó szervezetnek. Az alperes cégjegyzésére
14. december
15. és
16. április
17. között P. E.,
18. április
19. napjától -
20. október
21. napjáig B. G. I. ügyvezető volt önállóan jogosult. Az alperes a megalakulását követő években uniós pályázatokon elnyert támogatás segítségével fejlesztette a társaságot, majd annak érdekében, hogy minél nagyobb fejlesztéseket tudjon megvalósítani, a tagjaitól kért kölcsön hosszabb futamidőre és az átlaghoz képest magasabb kamatra. A felperes 1994.,
22. évben az integrált paradicsom-, illetve répatermelésből származó jövedelmét az alperes kérésére kölcsönként számára rendelkezésére bocsátotta. Az
23. augusztus
24. napján keltezett kölcsönszerződés szerint az alperes a felperes részére 10 év időtartamra, 338 000 Ft készpénzt adott kölcsönt, évi 25%, de maximum a mindenkor érvényes jegybanki alapkamatnak megfelelő kamatlábbal számított kamat megfizetése mellett. A szerződő felek a kölcsönszerződés
25. pontjában megállapodtak abban, hogy
26. augusztus 8-án kölcsönösen egyeztetnek a tekintetben, hogy az ügylet tovább folytatódik-e, vagy a kölcsönvevő a kölcsönadó részére a pénzt visszafizeti. Az írásbeli szerződésben a kölcsönadó részéről a felperes, a kölcsönvevő részéről P. E. és B. G. I. aláírása szerepel.
27. augusztus
28. napján a felek újabb kölcsönszerződést kötöttek, amelyben a felperes 590 000 Ft kölcsönt adott az alperesnek, 5 év időtartamra, 21%, de maximum a mindenkor érvényes jegybanki alapkamatnak megfelelő kamatlábbal számított kamat kikötése mellett. A szerződést a kölcsönvevő részéről B. G. I. írta alá. A felek ezen szerződés esetében is megállapodtak abban, hogy
29. augusztus
30. napjáig megegyeznek, hogy az ügylet tovább folytatódik-e, vagy a kölcsönvevő a kölcsönadó részére a pénzt visszafizeti. A kölcsönszerződéseket az alperes ügyvezetése előkészítette, melyek megkötéséhez formanyomtatványt használtak, melyben a kölcsönadó személy neve, címe, a kölcsön összege, időtartama és a kamat összege nem szerepelt. Miután a felek megállapodtak a kölcsön összegéről és a kamat mértékéről, a perbeli szerződések esetében L. J-né, az alperes munkavállalója töltötte ki a formanyomtatványban kézírással kiállított részt. A felperes az előzetes szóbeli megállapodásnak megfelelően szövegezett kölcsönszerződést az alperes titkárságán aláírta és otthagyta, majd a kialakított gyakorlat szerint az alperes képviseletre jogosult vezető tisztségviselője azt aláírta. Gyakori volt, hogy egy-egy alkalommal az aláírásra összegyűjtött iratok között több, a perbelihez hasonló kölcsönszerződés került az ügyvezető részéről aláírásra. A felperes a kölcsön lejártakor - és azt követően évente több alkalommal - megkereste B. G. I. alperesi ügyvezetőt és kérte, hogy az alperes a kölcsönt adja meg.
31. évben arra hivatkozással kérte a kölcsön visszafizetését, hogy felperes neve nevű gyermekének kíván lakást vásárolni. A volt alperesi ügyvezető, B. G. I. több alkalommal megnyugtatta a felperest, hogy a kölcsön visszafizetése meg fog történni, annak akadályát időlegesen az képezi, hogy a gazdálkodó társaság pályázatokon vesz részt és így készpénzzel nem rendelkezik. Biztosította, hogy „amikor jobban fog menni a kft-nek, akkor majd a kölcsön visszafizetésre kerül". Az alperes
32. évben jóváhagyott,
33. évi mérleg és eredmény kimutatása még tartalmazta a tagok felé fennálló tartozást, ezen belül a felperes tartozását is, a
34. évi mérlegben azonban ez a nagyságrendileg 300 000 000 Ft-os tartozás már nem került feltüntetésre.
35. szeptember
36. napján a felperes írásban fordult az alperes felé az
37. augusztus
38. és az
39. augusztus
40. napján nyújtott tagi kölcsönök és kamataik visszafizetése iránt, kérte, hogy azt az alperes legkésőbb
41. október
42. napjáig fizesse vissza részére. A kölcsön megfizetésére azonban az eltelt időszakban nem került sor. A fizetési meghagyással indult, majd az alperes ellentmondása folytán perré alakult eljárásban a felperes kereseti kérelmében az alperest 928 000 Ft tőke és 338 000 Ft után
43. augusztus
44. napjától -
45. augusztus
46. napjáig évi 25%,
47. szeptember
48. napjától a kifizetésig terjedő időre pedig a mindenkori jegybanki alapkamatnak megfelelő kamat megfizetésére, 590 000 Ft tőke után
49. szeptember
50. napjától -
51. június
52. napjáig évi 21%,
53. július
54. napjától a kifizetésig terjedő időre a mindenkori jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékű kamat megfizetésére kérte kötelezni. Az alperes a felperes keresetének elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy számára a felperes kölcsönt nem folyósított. Vitatta, hogy az
55. augusztus
56. napján keltezett kölcsönszerződést a cégjegyzésre jogosult P. E. írta alá. Előadta, hogy a szerződések fiktívek, de ettől függetlenül is állította, hogy mindkét követelés elévült, mivel a felperes azt első alkalommal a
57. szeptember
58. napján írt felszólításával kérte vissza tőle. Az elsőfokú bíróság a
59. sorszámú ítéletével az alperest „a kereseti kérelemnek megfelelő" tőkeösszeg és annak kamatai megfizetésére kötelezte, 102 040 Ft perköltség megfizetése mellett. Döntése indokolásában mindenekelőtt alaptalannak találta az alperes elévülési kifogását. Az volt az álláspontja, hogy B. G. I. volt alperesi ügyvezető igazolta azt a felperesi előadást, mely szerint a felperes évente több alkalommal kérte szóban az ügyvezetőtől a kölcsön megfizetését, aki többször megnyugtatta őt azzal, hogy a kölcsön a későbbiekben visszafizetésre kerül. Az alperes szóbeli elismerése pedig az elévülés megszakadását eredményezte. A volt alperesi ügyvezető tanúvallomásán kívül a felperesnek a követelés elévülése megszakadására vonatkozó előadását alátámasztotta Sz. J., N. Z. és D. B. tanúvallomása is. Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján bizonyítottnak találta a szerződések létrejöttét és a követelés összegszerűségét is. Megállapította, hogy az
60. augusztusában kötött kölcsönszerződés időpontjában néhai P. E. volt jogosult az alperes képviseletére. Mivel a kihallgatott tanúk vallomásai alátámasztották azt a gyakorlatot, hogy a szerződések aláírása úgy történt, hogy az előkészített szerződéseket a titkárságon hagyták és azt a későbbiekben az ügyvezető aláírta, majd az aláírt, lepecsételt szerződést a szerződéskötő félnek átadták, ezért nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy az
61. évi szerződésen az aláírás P. E.-től származik-e vagy sem, mert ha nem, úgy a felperest megtévesztették, hiszen a szokásos gyakorlat szerint az aláírás az ügyvezető részéről a szerződő fél távollétében történt. Ugyanakkor a szerződést B. G. I. is aláírta, - aki aláírásának valódiságát nem vitatta csakúgy mint az 1996-ban létrejött szerződés esetében, amikor is a társaság képviseletére őmaga volt jogosult. Mindez pedig arra utal, hogy a szerződés az alperes részéről jóváhagyásra került és létrejött. E körben utalt a magánokiratok teljes bizonyító erejére vonatkozó jogi szabályozásra. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a szerződések létrejöttét támasztja alá az a körülmény is, hogy az alperes azokat minden évben szerepeltette mérleg és eredmény kimutatásában. Megállapította ellenben, hogy az alperes - az őt terhelő bizonyítási teher ellenére - a kölcsönszerződések fiktív voltát nem igazolta, arra vonatkozóan bizonyítási indítványt sem terjesztett elő. Mindezek alapján az alperest a felperesi „kereseti kérelemben megjelölt" tőkeösszeg és a késedelembe esés időpontjától „a Ptk. 232.§-a alapján ügyleti kamat" megfizetésére kötelezte. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett, melyben a sérelmezett határozat megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását, a felperes első- és másodfokú perköltségében történő marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság az ítéleti tényállást részben tévesen, részben hiányosan állapította meg és az így megállapított tényállásból tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes keresete alapos. Álláspontja szerint a felperes által hivatkozott
62. szeptember
63. napján keltezett felszólító levél alátámasztja az elévülési kifogását, mivel a felperes kifejezetten arra hivatkozott a levélben, hogy
64. szeptember
65. napjáig „türelmes" volt, ami azt jelenti, hogy az állítólagos kölcsön visszafizetését addig az időpontig nem kérte. Hiányolta azt is, hogy a felperes az elmúlt 15 évben - bár jelen volt az alperes taggyűlésein - a kölcsönnel kapcsolatban nyilatkozatot nem tett, sem írásban, sem szóban nem kérte a perbeli kölcsön visszafizetését, csupán attól a B. G. I.től, akivel mint „érdektelen tanúk" egymásnak tanúskodnak a különböző fiktív tagi kölcsöneik ügyében. Észrevételezte, hogy a felperes a fizetési meghagyás iránti kérelmében is csupán írásbeli felszólítására hivatkozott, anélkül, hogy említést tett volna arról, hogy szóban alperes bármelyik vezető tisztségviselőjétől kérte volna a kölcsönök visszafizetését. Továbbra is vitatta P. E. aláírásának valódiságát és kifogásolta, hogy a felperes olyan okiratra hivatkozik, amelynek sem az eredeti, sem a másolati példánya az alperes irattárában nem lelhető fel, túl azon, hogy a szerződésen indokolatlanul szerepel B. G. I. aláírása is. Vitatta a felperesnek azt az állítását is, hogy rendszeresen kérte nehéz anyagi helyzete miatt a tagi kölcsönök kifizetését, annál is inkább, mivel az ellene lefolytatott adóvizsgálat során
66. és
67. években összesen 8 999 153 Ft „kölcsönt" nyújtott a cégcsoport másik két tagjának, az I. Kft.-nek és a F. Kft.-nek. Kérte a felperesnek az eredeti szerződések csatolására történő kötelezését, melyek valódiságát a szakértő kétséget kizáróan tisztázhatja. Álláspontja szerint a szerződések egyébként sem felelnek meg a teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek, azon „tanúk nem szerepelnek", csupán egy, a fiktív kölcsönök sorában érdekelt, korábbi büntető ügyben elítélt ügyvezető aláírása, amely okiratot az összes körülmények ismeretében a valós tények igazolására elfogadni nem lehet. Továbbra is fenntartotta azt az álláspontját, hogy a felperes azért nem követelte vissza az állítólagos kölcsönt, mivel köztudott volt, hogy az alperes és dolgozói között fiktív szerződések jöttek létre, az alperes könyveiben
68. évig blankettaszerződések alapján kamatokkal együtt több mint 300 000 000 Ft kintlévőség mutatkozott. Utalt továbbá a cégcsoport és a tulajdonosai közötti jogvitára, amelynek során büntető eljárást is kezdeményeztek B. G. I. volt ügyvezető ellen. Előadta, hogy az utolsó nagy beruházás az alperesi társaságnál
69. november
70. napján befejeződött, ezért ezen állítólagos beruházáshoz képest is elévült a felperesi követelés. Hivatkozott Sz. J., N. Z. érdekeltségére, akik felé az alperesnek állítólagos tagi kölcsöntartozása áll fenn. Álláspontja szerint a szerződés fiktív jellegét alátámasztja a kikötött kamat mértéke is, hiszen az első négy évben gyakorlatilag a teljes tőkeösszeg visszafizetésére sor került volna. A szerződés lejártakor egyébként a feleket megállapodási kötelezettség terhelte arra vonatkozóan, hogy az ügylet folytatódik-e, vagy sem, azonban a perbeli adatokból megállapíthatóan ilyen megegyezések sem írásban, sem szóban nem jöttek létre. Mindkét szerződést a kamatkikötés vonatkozásában is részben semmisnek tartotta, hiszen a kölcsönszerződés idején hatályban lévő jogi szabályozás szerint az évi 20%-ot meghaladó részben a kamatkikötés a törvény erejénél (Ptk. 232.§