Pfv.21176/2011/4 – Kúria

(1),

1. IV. Tv.
2. §

(1)Pfv.III.21.176/2011/4.szám A Kúria a dr.Litresits András ügyvéd által képviselt felperesnek, a dr.Lakos Júlia ügyvéd által képviselt alperes ellen, kártérítés megfizetése iránt, a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság előtt, 6.P.21.142/

1. szám alatt megindított és a Győri Ítélőtábla Pf.I.20.100/2009/
2. számú jogerős ítéletével befejezett perében, amely perbe az alperes pernyertességének előmozdítása érdekében a jogtanácsos által képviselt beavatkozott, a jogerős ítélet ellen a felperes által
3. sorszám alatt elterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyalás alapján - meghozta a következő ítéletet: A Kúria a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit hatályában fenntartja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 nap alatt 220.000 (Kettőszázhúszezer) forint felülvizsgálati perköltséget. Megállapítja, hogy az állam viseli az általa előlegezett 892.200 (Nyolcszázkilencvenkettőezerkettőszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket. Indokolás A felperes
4. évben, 15 éves korában, daganatos megbetegedése miatt sugár- és citosztatikus kezelésben részesült, amelynek eredményeként panaszmentessé vált. Ezt követően
5. február 20án újabb panaszokkal jelentkezett a Kórház Szakrendelőjében, ahol MRI vizsgálattal a daganatos alapbetegség kiújulását állapították meg. Emiatt szteroidos kezelésben részesítették, majd áthelyezték az alperes onkoradiológiai osztályára, ahol
6. február 22-től április 4-ig összesen 50 gray dózisú sugárkezelésben részesült. Ezután a felperesen
7. február
8. napján elvégzett vizsgálat az ivarsejtek hiánya miatti nemzőképtelenséget állapított meg. Egy évvel később,
9. február 1-jén csigolya biopsziára került sor. A felperes keresetében a személyiségi jogai megsértésére alapított vagyoni és nem vagyoni kárigényt érvényesített az alperessel szemben. Követelését arra alapította, miszerint az alperes a betegnek a következményekre vonatkozó megfelelő tájékoztatása és hozzájárulása nélkül kezdte meg a felperes kezelését. Állította, hogy a nagy dózisú sugárkezelés nemzőképtelenséget idézett elő, mozgáskorlátozottság alakult ki nála, emiatt rokkant állapotba került. A csigolya biopszia után 24 órán át kellett volna pihentetni, erre nem került sor, ez is hozzájárult egészségi állapotának romlásához. Kifogásolta, hogy a sugárkezelést megelőzően spermalevételre nem került sor. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását indítványozta. Azzal védekezett, miszerint a kezelések megkezdésekor a felperes életveszélyes állapotban volt, emiatt a megfelelő tájékoztatás, valamint a beleegyezés hiánya nem volt jogsértő. Előadta, hogy a sugárkezelés a szakmai szabályok szerint történt, a csigolya biopszia után pedig nem szakmai előírás a 24 órás pihentetés. Rámutatott, hogy a felperes egészségi állapotában bekövetkezett rosszabbodás sorsszerű megbetegedés következménye. Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes megsértette a felperes személyiségi jogát azzal, hogy
10. február 22-én a beteg megfelelő tájékoztatása és hozzájárulása nélkül kezdte meg a sugárkezelését. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A szteroidos kezeléssel kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy annak megkezdésekor a felperesnél fennállt a bénulás veszélye, széklettartási és vizeletürítési nehézségei voltak, amelyek következtében életveszélyes állapotban volt és emiatt az Eütv.
11. §

(2)bekezdésére figyelemmel, az orvosi beavatkozás elvégzéséhez nem volt szükség a felperes beleegyezésére. Megállapította, hogy a sugárkezeléssel kapcsolatban a felperes nem kapott tájékoztatást, ezzel az alperes a törvényben előírt kötelezettségét megszegte, ezáltal megsértette a felperes személyiségi jogait. Érvelése szerint a felperes a sugárkezelést megelőzően nem lehetett tisztában azzal, hogy ez a kezelés a nemzőképességét érinti, de az sem bizonyított, hogy az öt évvel korábbi kezelés a nemzőképességét ne befolyásolta volna, továbbá az is kétséges, hogy a felperes a sugárkezelés megkezdése előtt képes lett volna mintát szolgáltatni a spermalevételhez. Utalt arra, hogy semmilyen orvosi adat nem támasztja alá, miszerint a sugárterápiás kezelés során az alperes szakmai szabályt szegett volna. Rámutatott, hogy a

1. február 1-jei csigolya biopszia után a felperest nem kellett 24 óráig pihentetni, ennek elvégzése és a felperesnél február 4-én jelentkezett fejfájás, valamint a február 28-i liquor-citológiai leletben rögzített állapot között nem mutatható ki a felperes által hivatkozott okozati összefüggés. Végső következtetése szerint a felperes egészségi állapotában bekövetkezett változások - így a nemzőképesség elvesztése, végtagbénulás, a felperes rokkant állapotba kerülése, az erős fejfájás jelentkezése - nem az alperes tájékoztatási kötelezettségének megsértésével, illetőleg orvosi kezelésével, hanem a felperes sorsszerű megbetegedésével állnak oki összefüggésben. A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság döntését helybenhagyta. A bizonyítási eljárás kiegészítése alapján az igazságügyi szakértői véleményeket aggálytalannak és ellentmondásoktól mentesnek találta. Kiemelte, hogy mindkét véleményt adó szakértő hasonlóan foglalt állást abban a kérdésben, miszerint nem bizonyítható, hogy a felperes már eredendően nemzőképtelen volt-e, illetőleg azt az
2. évi, vagy a
3. évi sugárkezelés során veszítette el. Emellett a felperes
4. februári egészségi állapotára figyelemmel - gerincvelő kompressziós tünetek, panaszok, fájdalmak - a spermalevétel ténylegesen nehézségbe ütközött volna. A sugárdózis nagyságát illetően szükségtelennek találta az Országos Onkológiai Intézet megkeresését, mert a két igazságügyi orvosszakértő egybehangzó nyilatkozatot tett a dózis mértékének szakmai indokoltságáról. Helyesnek értékelte az elsőfokú bíróság ténymegállapításait és jogi következtetéseit a szteroidos kezelés megkezdésekor fennállt életveszélyes állapottal kapcsolatban, amelyre figyelemmel ekkor nem kellett a felperest tájékoztatni az alkalmazott gyógykezelésről és ahhoz a beleegyezését kérni. Ugyanakkor osztotta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a sugárterápiás kezeléssel összefüggő tájékoztatási kötelezettség megsértését illetően, ezért helyesen állapította meg emiatt a személyiségi jogsértését. Egyetértett az elsőfokú bíróság döntésével abban is, hogy ezzel okozati összefüggésben a felperest károsodás nem érte, mert az általa hivatkozott károk a sorsszerű megbetegedéseire vezethetők vissza. Úgy foglalt állást, hogy a sugárdózis nagysága megfelelt az orvos-szakmai szabályoknak és a felperes akkori állapotában adekvát gyógykezelés volt. A
5. február 1-jei csigolya biopszia utáni 24 órás pihentetéssel kapcsolatos felperesi álláspont a szakértői véleményekre figyelemmel azért nem alapos, mert ez a lumbálpunkció esetén szakmai előírás, a felperesnél pedig más, röntgen vezérelt csigolyatestből származó biopszia történt. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet és abban elsődlegesen a jogerős ítélet keresetnek részben helyt adó megállapításán túl annak hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelmének megfelelő ítélet meghozatalát, másodlagosan pedig a jogerős ítéletek hatályon kívül helyezése mellett az első-, vagy másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalra utasítását kérte. Állította, hogy a jogerős ítélet okszerűtlen, iratellenes és ellentmondó; a perben korábban a másodfokú bíróság arra hívta fel az alperest a Pp.
6. §

(3)bekezdése alapján, hogy őt terheli annak bizonyítása, hogy a felperes

1. február 22-e előtt nemzőképtelen volt, ezzel szemben pedig az ítélet indokolásában arra hivatkozott, hogy a felperes nem bizonyította ezt. Állította, hogy a szakértői vélemények közötti ellentmondások feloldására nem került sor. Hivatkozott arra, hogy nem volt indokolt a jelentős mértékű sugárdózis alkalmazása, mert a korábbi 1995-ös kezelése során kisebb dózisra is reagált a szervezete, és a nagyobb nagyságú sugárkezelés mellett nyilván nagyobb a valószínűsége a károsodásának. A sperma mintavétellel kapcsolatban utalt az igazságügyi szakértő azon véleményére, mely szerint a mintavétel ajánlott volt, és teljes bizonyossággal nem állapítható meg, hogy az erekciós állapot a kezelés megkezdésekor nem állt fenn, illetőleg a mintavétel hosszabb időt nem vett volna igénybe. Hivatkozott arra, hogy az alperes a
2. évben elvégzett biopszia vizsgálatnál nem járt el kellő gondossággal, mert szakmai előírás a 24 órás fektetés, ezért alakult ki kínzó fejfájása és az ún. Lymphomás agyhártya. Kifogásolta, hogy az alperes nem csatolta be az általa hivatkozott sugárdózis meghatározásával kapcsolatos számítógéppel végzett szimuláció eredményét, ugyanakkor a másodfokú bíróság az erre vonatkozó bizonyítási indítvány elutasításáról nem rendelkezett. Jogi álláspontja szerint az alperes mulasztása megállapításra került a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása miatt, ez pedig megalapozza az alperes kártérítési felelősségét, mert az alperes nem tudta a felróhatóság vélelméből kimenteni magát, ezzel kapcsolatban több más ügyre hivatkozott. Kérte az alperes részére megállapított perköltség mérséklését, azt túlzottnak tartotta. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. A beavatkozó felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A felperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést tartalmilag az alkalmazott terápiával kapcsolatos tájékoztatásra, a nemzőképtelenség keletkezésére és a spermalevétel lehetőségeire, valamint a sugárdózis nagyságára vonatkozó bizonyítékok téves mérlegelésében jelölte meg [Pp.
3. §-ának

(2)bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §

(2)bekezdés]. A Pp. 206. §

(1)bekezdése úgy rendelkezik, hogy a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el. A bizonyítékoknak a jogerős ítéletben foglalt értékelése és a tényállás megállapítása csak akkor szolgálhat kellő alapul a felülvizsgálathoz, ha a tényállás feltáratlan maradt, vagy a megállapított tényállás iratellenes megállapítást tartalmaz, illetőleg a bizonyítékok okszerűtlen, logikátlan következtetésen alapul. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok újbóli értékelésének nincs helye, a Kúria csak azt vizsgálhatja, hogy a bizonyítékoknak a jogerős ítélet szerinti értékelése megfelel-e a Pp. 206. §-ának

(1)bekezdésében foglaltaknak. Az adott esetben alaptalanul hivatkozott a felperes a tényállás hiányos megállapítására és a mérlegelés szabályának a megsértésére. Az alperes kártérítési felelősségének elbírálásához szükséges bizonyítást az eljárt bíróságok lefolytatták, a tényállást a bizonyítékok okszerű mérlegelése alapján helyesen állapították meg, és az irányadó anyagi jogi felelősségi szabályoknak [Ptk. 339. §

(1)bekezdés,

1. évi CLIV. törvény (Eütv.)] a bizonyítási kötelezettség eljárási szabályával [Pp.
2. §

(1)bekezdés] együtt való helyes értelmezése és alkalmazása mellett, érdemben helyes, megalapozott döntést hoztak. A felperes a kártérítési igénye ténybeli alapjaként arra hivatkozott,hogy nem kapott tájékoztatást az alperestől a szteroidos, illetve a sugárterápiás kezelésről, továbbá e kezeléseket az alperes a felperes beleegyezésének hiányában kezdte meg. Állította, hogy ekkor nem volt életveszélyes állapotban, ezért ez a mulasztás azzal nem indokolható. Előadta, hogy nem kapott tájékoztatást arról sem, miszerint a sugárkezelés megkezdését megelőzően lehetőség volt a spermalevételre, mert a sugárkezelést követően a felperesnél nemzőképtelenség alakult ki, így elesett attól a lehetőségtől, hogy gyermeke lehessen. Kifejtette, hogy a sugárkezelés során a szükségesnél nagyobb dózisú besugárzást kapott és hangsúlyozta, hogy ez okozta a mozgáskorlátozottságát, majd emiatt került sor a rokkantosítására. Utalt arra, hogy hozzájárult az egészségi állapotának romlásához az alperes

1. február 1-jén végzett biopszia vizsgálatát követő mulasztása, mert nem fektette 24 órán keresztül, emiatt olyan hosszan elhúzódó fejfájása alakult ki, hogy a felsőfokú tanulmányait halasztania kellett. A felülvizsgálati eljárásban már nem volt vitás, hogy a szteroidos kezelés megkezdésekor a felperes életveszélyes állapotban volt, de a sugárkezelés idején ez már nem állt fenn. Az sem volt vitatott, hogy az alperes úgy kezdte meg a sugárterápiát, hogy ehhez nem kérte a felperes beleegyezését és nem adott részére tájékoztatást annak lehetséges következményeiről, különösen a nemzőképesség terén várható mellékhatásokról. Az alperes elismerés miatt az sem volt vitás, hogy az alperes nem adott tájékoztatást a sugárkezelés előtti ondóminta levétel lehetőségéről. Ezért az alperesnek a sugárkezelés megkezdése előtti tájékoztatási kötelezettsége megsértésére vonatkozó ítéleti megállapításokat a felek a felülvizsgálati eljárásban már nem támadták. A felperes kárigényének alapjául szolgáló sugárkezelést az alperes alkalmazottai végezték el és a kártérítés szempontjából jelentős tájékoztatást is nekik kellett megadniuk. Ezért ha az eljárásuk során, a munkaviszonyukkal összefüggésben a felperesnek kárt okoztak, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a felperessel szemben az alperes a felelős [Ptk.
2. §

(1)bekezdés]. A felelőssége akkor állapítható meg, ha a kárt okozó alkalmazott olyan magatartást tanúsított, amelyért - e rendelkezés hiányában - az adott esetre irányadó anyagi jogi szabályok alapján maga tartozna felelősséggel. Az erre irányadó Ptk. 339. §-ának

(1)bekezdése szerint, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kártérítési felelősségnek ebből az általános szabályából következik, hogy a felperesnek azt kellett bizonyítania; a

1. február 22-én elkezdett sugárkezeléssel okozati összefüggésben következett be az egészségi állapotának a romlása, így a rokkantosítást eredményező mozgáskorlátozottsága és a nemzőképességének elvesztése. A tájékoztatási kötelezettség elmulasztására alapított kárigény pedig akkor bizonyulhat alaposnak, ha a felperes károsodása amiatt alakult ki, hogy az alperes orvosai a kezelést megelőzően nem tájékoztatták a kezelés kockázatairól, a lehetséges szövődmények bekövetkezéséről, holott kellő tájékoztatás esetén az ilyen kezeléshez nem járult volna hozzá, és így az egészségkárosodása sem következett volna be. Az Eütv.
2. §-a előírja a beteg tájékoztatáshoz való jogát, amely az egészségügyi intézmény, a kórház részéről egyben kötelezettséget jelent (Eütv. 134-
3. §). Ennek elmulasztása azonban nem önmagában, hanem csak akkor alapozza meg az alperes kártérítő felelősségét, ha az elmaradt tájékoztatás miatt következett volna be a felperes károsodása. A felperes által a felülvizsgálati kérelemben felhívott más perekben meghozott döntésekben is erre hivatkozással került megállapításra a kártérítő felelősség. Annak eldöntése, hogy a felperes által hivatkozott károsodások és az alperes tevékenysége között az okozati összefüggés fennáll-e, illetőleg hogy a felperes kezelésével kapcsolatban az alperest mulasztás, hiba terheli-e, olyan orvos-szakmai kérdés, amely orvosszakértői vélemény alapján volt eldönthető. Az igazságügyi szakértők a szakértői véleményükben a felperes egészségi állapotában bekövetkezett romlás okának meghatározásában, a spermalevétel lehetősége, a nemzőképesség elveszítése körében egyértelmű, aggálytalan megállapításokat tettek. A szakértők a felmerült kérdésekre a szakértői véleményük kiegészítésével, és a tárgyaláson történt meghallgatásuk során szóban is kielégítő válaszokat adtak, ezért a másodfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a szakértői vélemény további kiegészítésének, vagy más szakértő kirendelésének a Pp.
4. §

(3)bekezdésére tekintettel nem volt helye. A Pp. 177. §-ának

(5)bekezdése csupán lehetőséget ad a bíróság számára más szakértő kirendelésére, ha ezt bármely okból szükségesnek tartja. A bíróság azonban azzal, hogy az általa kirendelt szakértők helyett, illetőleg a szakértői vélemények kiegészítését követően más szakértő kirendelésére nem látott okot, nem sértette meg az említett eljárási szabályt. A jogerős ítélet részletes indokát adta, hogy a két szakértői vélemény - az igazságügyi szakértők által készített között miért nem volt ellentmondás; mindkét szakértő egységesen foglalt állást abban, hogy a felperes kórházi felvételének és az elvégzett sugárkezelésnek az időpontjában -

1. február
2. és
3. közötti időszakban az ondóvételre reális lehetőség nem volt a felperesnél észlelt gerincvelői kompressziós tünetek miatt. Egyetértettek a szakértők abban is, hogy a korábbi,
4. évi sugárkezelés és kemoterápiás kezelés miatti lehetséges genetikai károsodásokra is számítani kellett, illetve a korábbi kezelések miatt utólagosan már nem véleményezhető, hogy a későbbiek során történt spermamintában észlelt spermiummentesség a felperes kezelésének melyik - az
5. vagy a
6. évi - szakaszában jött létre. A kártérítő felelősség elbírálása szempontjából ezért abból kellett kiindulni, hogy a felperesnek
7. óta felismert és kezelt daganatos megbetegedése van, és a korábbi kezelése során is sor került már sugárterápiára. A rendelkezésre álló orvosi adatok és a szakvélemények megállapításának összevetéséből helyesen vonta le a jogerős ítélet azt a következtetést, hogy épp az előzményi betegségre, a korábbi sugárkezelésre figyelemmel nem állapítható meg melyik sugárkezelés eredményezte a felperesnél a nemzőképesség elvesztését arra is figyelemmel, hogy sem az 1995-ös, sem a 2000-es kezelés megkezdése előtt nem történt ezzel kapcsolatban vizsgálat. Megállapítható a szakértői véleményekből az is, hogy épp a korábbi, 1995-ös sugárkezelésre is figyelemmel a genetikai kockázatok miatt az utódnemzés ellenjavallt volt a felperesnél. E körben a jogerős ítélet a Pp.
8. §-ának

(1)bekezdése alapján helyesen mérlegelte a rendelkezésre álló bizonyítékokat, így a kiegészített szakértői véleményeket, amelyek megállapították, hogy a felperesnél az alperes kezelését követően bekövetkezett állapotrosszabbodása a sorsszerű megbetegedésével van okozati összefüggésben. A felperes az alperes kezelésének a hibáit is állította, így arra hivatkozott, hogy a sugárdózis mennyiségének téves meghatározása, a nagyobb dózis adása okozta a lábának bénulását, illetve a biopszia levételét követő mulasztása - amikor nem került sor a 24 órás pihentetésére - okozott nála további romlást. A bíróságnak e körben azt kellett vizsgálnia, hogy a beteg ellátása során van-e olyan mulasztás, amely a keresetben megjelölt kárral okozati összefüggésben áll, így azt, hogy a sugárterápia során alkalmazott sugárdózis mennyisége szakmailag indokolt és megfelelő volt, illetve a biopszia levételét követően a szakmai szabályoknak megfelelően járt el az alperes. A felperes sugárdózis kezelése a jogi felelősség szempontjából megítélhető volt a perben rendelkezésre álló igazságügyi szakértői vélemények alapján, mégpedig azzal az eredménnyel, hogy a sugárterápia során az alkalmazott sugárdózis a szakmai szabályoknak megfelelt, figyelemmel a felperes kezelés idején fennálló állapotának is. E körben további bizonyítás szükségtelen volt, és nem hagyható figyelmen kívül, hogy épp a felperes által hivatkozott korábbi kezelésnél alkalmazott kisebb dózisú sugárkezelést követően újult ki a felperesnél a daganatos megbetegedés. Önmagában a két különböző időszakban jelentkező megbetegedésnél alkalmazott sugárdózis nagyságának összehasonlítása pedig azért nem bír jelentőséggel, mert a kezelőorvosnak a beteg kezelése során az adott időszakban felmerült állapotával kapcsolatban kell megállapítani a szakmai szabályoknak megfelelő kezelést, ahogy erre az adott esetben is helyesen sor került. A csigolya biopsziával kapcsolatos felperesi álláspont is téves, mert az aggálytalan igazságügyi szakértői véleményekből megállapítható, hogy a felperesnél nem a gerinccsatornán belül végzett beavatkozás történt, hanem a biopszia röntgen vezérléssel a csigolyatestből történt, amelynél nem a felperes által hiányolt 24 órás pihentetés a szakmai előírás, hanem a rövid pihentetés után, amennyiben eltérés nem tapasztalható, hazaengedhető a beteg. A felperes tehát sem a sugárdózis nagysága, sem a hosszabb fektetés hiánya miatt kárt okozó magatartást nem bizonyított, az alperes pedig nem mulasztott. A másodfokú bíróság ítéletében megindokolta, hogy miért nem tart további bizonyítást szükségesnek, ezért tévesen hivatkozik a felperes arra, hogy a sugárdózissal kapcsolatos bizonyítási indítványa elutasításának indokát nem adta, ezért a Pp. 221. §-ának

(1)bekezdésének sérelme sem állapítható meg. A kifejtettek alapján a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. §

(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A felperes felülvizsgálati kérelme nem vezetett sikerre. Ezért a Pp. 270. §-ának

(1)bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 78. §-ának

(1)bekezdése értelmében köteles megtéríteni az alperes jogi képviseletével kapcsolatban a pernek ebben a szakaszában felmerült költségeit. Budapest,

1. szeptember
2. Dr. Molnár Ambrus s.k. a tanács elnöke, Dr. Almásy Mária s.k. előadó bíró, Dr. Udvary Katalin s.k. bíró A kiadmány hiteléül: kúriai tisztviselő HM